4. fejezet

4. fejezet

Alex csak turkálta a kései vacsorát, vagy éppen korai reggelit. Már maga sem tudta, minek nevezze. Mondjuk, nem is nagyon akarta most elnevezni. Aludni vágyott. Ott ültek mind a négyen a konyhaasztalnál. Szülei egymás kezét fogták, és sasszemekkel figyelték, eszik-e. David az asztalra fektetett arccal bóbiskolt. Lába hozzáért a férfiéhoz, mintha ez megnyugtatta volna.

- Nyugodtan hagyd ott – sóhajtotta az anyja, látva mekkora kínt okoz neki elfogyasztani a hatalmas adag párolt marhaszeletet, rizst és salátát.

- Nem vagyok éhes – vallotta meg Alex, és hátradőlt. – Köszönöm.

- Fáradtnak tűnsz – méregette az apja.

Alex bólintott.

- Enyhén szólva, egy vágyam van: egy ágy. Hosszú napom volt.

Az anyja felpattant, serénykedni kezdett. Összeszedte a tányérját, poharát, egyebet. Rendet rakott, közben mondta a magáét.

- Rendbe raktam a szobád, ha nem baj. Davidnek ott ágyaztam meg. Gondoltam, kellemesebben érzi ott magát, mint a vendégszobában. Nem baj?

- Nem, majd én alszom a vendégszobában. – Alex hallgatott azon vágyáról, hogy a fiúval akart nyugovóra térni. Igazából első felmerült gondolatára kíméletlenül elküldte magát a jó fenébe, bár ettől nem lett nyugodtabb.

Felcihelődött, amire persze David is megmozdult.

- Zsarukám…

- Gyere! – Alex alá nyúlt, megemelte. A karjaiba vette, és elindult az emeletre. – Jó éjt!

- Szép álmokat! – Az anyja rámosolygott a mosogató mellől.

- Jó éjt, fiam! – Apja nem mozdult az asztaltól. Éles szemekkel bámult rá, amitől Alex zavarba jött. Sietősen elhagyta a teret.

A szobájába érkezvén óvatosan letette a fiút a megvetett ágyra. Még be is takarta.

- Itt biztonságban vagy – mondta, amikor David a keze után kapott.

- Félek.

- Tudom. Aludj! Reggel benézek hozzád, mielőtt elmegyek dolgozni. – Megsimogatta a fiú haját, mire David elütötte a kezét.

- Igenis, apa! – morogta gúnyosan.

Alex nagyot sóhajtott, és résnyire hagyva az ajtót, elindult zuhany iránt. Megfürdött, és szinte leragadt szemekkel bukott be a vendégszobába. Anyja odakészítette már a ruháját, amit munkába felvehet. Sajnos, nem sok holmija maradt a szülői házban, így a farmer és a fekete ing láttán elhúzta a száját. Végigzuhant az ágyon, és bevackolta magát a takaró alá. Aztán csak feküdt, és igyekezett figyelmen kívül hagyni, hogy a folyosó végén a fiú alszik. Belegondolt, hogy ezután soha többé nem tud úgy bemenni abba a szobába, hogy ne Pillangó jusson eszébe, amint az ágyában fekszik. Az oldalára fordult, magában szitkozódott. Az egészről az a hülye álom tehetett. Soha a büdös életben, még kamaszkorában sem érdekelték a fiúk, és erre most, öregkorára lágyul meg az agya. Ez már biztos jele lehet a szenilitásnak, az aggkori agyleépülésnek, vagy legalábbis valami hasonlónak. Figyelemelterelésül végiggondolt pár ügyet, feljegyzetelt néhány megoldandó feladatot. Az óra halkan ketyegett az éjjeliszekrényen.

Elbóbiskolhatott, mert halk kiáltás riasztotta fel. Gondolkozás nélkül ugrott fel az ágyból. Fegyverét előreszegezve, alsónadrágban robbant be régi szobájába.

- David…

A fiú halkan szipogott.

- Semmi baj. Csak rosszat álmodtam.

- Fiam. – Alex megfordult az apja hangjára.

- Csak rémálma volt, minden rendben – felelte, mire apja bólintott, és visszament a hálószobájukba.

Alex lehuppant az ágy szélére, és az éjjeliszekrényre ejtette a pisztolyát. Megkönnyebbülten sóhajtott.

- Feküdj vissza! – igazította meg gyengéden a takarót.

- Nem akarok.

- Ez eléggé úgy hangzott, mintha egy durcás gyerek mondta volna.

David felsóhajtott, és visszabújt a takaró alá. A folyosóról beszűrődő fényben a férfit nézte.

- Aludtál? Elég gyorsan ideértél.

- Pedig úgy aludtam, mint akit leütöttek – hazudta a férfi. – A régi megszokások, tudod…

- Aha. – A fiú hangja elég kétkedő volt. Arrébb húzódott. – Nem akarsz itt aludni? Örülnék neki.

- Nem hiszem, hogy jó ötlet.

A fiú hátat fordított neki.

- Nem foglak megerőszakolni, ne aggódj!

Alex biztosra vette, hogy mosolyog. Viszont tényleges félelmére adott okot a tény, hogy nem szájalt vissza, nem gunyoroskodott.

- Honnan lehetek biztos benne, hogy igazat szólsz?

- Nem akarom megijeszteni a szüleid. Csak ez az oka – tette hozzá David halkan.

- Csak ez? – Alex hangja megszelídült. Halk sóhajjal végigdőlt a fiú mellett. – Milyennek találod őket?

- Nagyon szerencsés vagy, hogy ilyen szüleid vannak.

- Nem akarsz mesélni a tiédről?

- Nem.

- A nagybátyádról sem? – Alex helyezkedett volna, de keskeny volt az ágy. Kénytelen volt közelebb bújni a fiúhoz, ha nem akart a padlón landolni.

David visszafordult feléje, és a vállára hajtotta a fejét. Alex legnagyobb rémületére a teste azonnal reagált. Áldotta a sötétet, és igyekezett csak a fiú mondandójára figyelni. Nem ment könnyen.

- Tim bácsi nem az a tipikus szerető nagybácsi – Alex meztelen mellkasán érezte a fiú leheletét. Most áldozta csak fene nagy hülyeségét. Ha legalább egy kurvát felszed, és megkettyinti, most nem lenne ekkora gondban. David mit sem sejtve folytatta. – Szerintem még a családja is utálja. Bepróbálkozott nálam egy alkalommal… - vallotta nagyon halkan.

Alex keze azonnal ökölbe szorult, és még merevedéséről is megfeledkezett.

- Legalább van okom szétverni a pofáját! – dünnyögte.

David kuncogott.

- Ne bántsd! Nem történt semmi. Szánalmas alak, nem is baj, ha eltűnt az életemből. Kyle utálta.

- Igaza volt. – Alex visszafogta a hangját. – A nagybátyád volt, de mégis meg akart dugni. Ráadásul cserben hagyott, amikor tényleg szükséged volt rá. Milyen ember az ilyen? Eh, miket is beszélek… - Megcsóválta a fejét. – Annyi mindent láttam már, miért ez lep meg?

David felkönyökölt.

- Miért lettél zsaru?

- Apám katona volt, de én láttam az árnyoldalát annak a világnak. Nem akartam én is elkövetni azt a hibát. Nem erősségem amúgy se a parancsok teljesítése.

- Igen, észrevettem. – David visszakuporodott a helyére. – Kyle ügyvéd akart lenni…

- Sajnálom. – Alexnek elment a kedve mindentől, megsimogatta a haját.

- Én is…

Alex érezte a mellkasán landoló könnycseppet.

- Francba! Ne sírj! – szorította magához.

David szipogva rázta a fejét.

- Nem akartam… Csak most elég nehéz nekem. Ez a ház, a szüleid kedvessége, meg te is… Hiányzik Kyle…

- Tudom.

- El kell intéznem a temetést. Nem bujkálhatok örökké.

- Csak egy ideig.

- És ha itt is megtalálnak? – David felkönyökölt. – Képes lennél veszélybe sodorni a családodat értem?

Alex nagyot fújt, és beletúrt a hajába.

- Adj egy napot, hogy kitaláljam, mitévő legyek – kérte.

- Egy nap – bólintott rá a fiú szigorúan. – Nem több. Nem akarok még valakit elveszíteni…

- Pillangó…

David tenyere a szájára simult.

- Ne mondj semmit. Csak ölelj át, és aludj! Ma másodszorra akartak megölni miattam. Ki kell pihenned magad, ha el akarod kapni Mickyt.

Alex nem látta a sötétben a fiú hangját, de megfogta a hangjában bujkáló szomorúság.

- Rendben.

David visszahelyezkedett a vállára, és hozzá fészkelte magát. Alexet körülvette az illata, a melege, és ez lassan elálmosította. Az álom finoman, pillekönnyűn érkezett…

Nicole komoran bámult egykori férjére.

- Magyarázatot ígértél nekem – közölte.

- Tudom. – Alex kipihenten bámult vissza rá, így elég nehéz meccs várt rájuk. – Mit akarsz tudni?

- Milyen kapcsolatod van az ügyfelemmel?

Alex belekortyolt a szörnyű löttybe, amit kávénak hívtak, és vállat vont.

- Milyen lenne? Semmilyen.

- Hallottam pletykákat…

- Valakit úgy seggen fogok rúgni… - Alex már fel is egyenesedett, és csak úgy villogott a szeme.

- Elég, Ferguson! – A nő keresztbe tette a lábát, és összefonta a kezét. – Nem érdekelnek a pletykák. Az igazság annál inkább. Szóval?

- Miért nem az ügyfeledet kérdezed?

- Ne szarakodj velem, Ferguson! – Nicole legalább olyan kemény volt, mint a férfi.

- Eszembe sem jutna…

- Nekem akarod bemesélni? – szakította félbe a nő.

Alex elhúzta a száját.

- Nézd, Nicky, ez… - Elakadt. – Nem beszélhetnénk ezt meg máskor, máshol? – Nyíltan nézett a nő szemébe.

Nicole vállat vont, majd a táskáját felkapva szótlanul elviharzott. Volt férje utána bámult, de nem állította meg. Volt dolga épp elég, nem hiányzott még az is, hogy az érzelmeit feszegesse.

Gondolatai mégis unos-untalan visszatértek a fiúhoz. Az ébredéshez, ahogy álmosan rámosolygott, és őt ellágyította az a mosoly. Pedig mindig azt hitte, a szíve már bekérgesedett, és nem hatol át rajta semmi érzelem. Ez a fiú mégis belopta magát oda. Az anyja által csomagolt szendvicset rágcsálva azon gondolkodott, hogy ez lenne-e a szerelem. Sokszor fűzte érzelem már nőhöz, nem egyhez, nem kettőhöz. Volt, amelyik kedves volt, bár nem egy észlény. Volt, amelyik olyan bombázó, hogy az ember már a gondolatára merevedést kapott. Volt, aki nem volt szép, de az ágyban olyan fenoménul teljesített, hogy Alex csak pislogott. S még hosszan sorolhatná. Egyszer sem merült fel benne, hogy nő helyett férfival kezdjen. Persze, volt homoszexuális barátja, igaz, egy szem, de nem fordult meg egyszer sem a fejükben, hogy egymással legyenek. Hiányzott a vonzás, ami közte és Pillangó között megvolt. Vonzás? Enyhe kifejezés a vágyra, mely szinte perzselte. Kamasznak érezte magát mellette, akkortájt járt a fejében minduntalan a kefélés. És tessék, most öregkorára megy el az esze. Őt is utolérte volna a gyakran emlegetett változókor? Hülyeség! Nem hitt az efélében.

Carl ugrasztotta ki az elmélkedésből.

- Szokatlanul csendes vagy ma – huppant le az asztal szélére.

- Van valami?

- Újabb két gyilkosság, egy öngyilkosság. Az éjszaka pedig volt egy rablótámadás, ami gyilkossággal végződött. Soroljam még?

- Jobb lett volna, ha el se kezded – nyögte válaszul a férfi.

Carl vállat vont, és beleharapott a fánkba, amit éppen eszegetett.

- Te kérdezted. Nyugis volt az éjszakád?

- Jah, kösz. A Beverton üggyel mi van? – Alex a kezébe vett egy aktát.

Carl a fánkkal a nagy iroda felé intett.

- Fran vette át.

- Ezt is?

- Befejezte a Munoz ügyet. Most írja a jelentést. Öngyilkosság.

- Értem. – Alex belenézett a papírokba, megdörzsölte az orrát. – Jó lenne, ha még egyszer kihallgatnátok a Bevertonék szomszédjait. A gyerekeket is. Ők talán szemfülesebbek voltak, mint a szüleik. – Rájegyzetelt egy kis cetlire, hozzácsatolta az aktához. A Beverton házaspárt álmában gyilkolták meg majdnem egy hónapja. Nem jutottak egyről a kettőre, találtak DNS mintákat, de egyik gyanúsítottal sem egyeztek.

- Mondtam, hogy Frané az ügy.

- Nem érdekel. Mondd meg neki, ezt pedig hajítsd az orra elé – nyújtotta az aktát.

Carl legyűrte a fánk maradékát, és éles szemmel meredt a főnökére.

- Mi van köztetek?

- Köztünk? – rökönyödött le Alex, és félretette a szendvics felét. Elment az étvágya.

- Úgy viselkedtek, mint a házasok, akik válás előtt állnak.

- Na, ide figyelj, te anyaszomorító…

- Ne is folytasd! – Carl előrehajolt. – Fran pikkel rád Angyal miatt, ez nyilvánvaló. Nem hiszem, hogy megdöntötted, és azért lenne pipa, mert dobtad Angyal miatt. Akkor mi a fene van, he?

Alex morcosan nézett ki a fejéből.

- Ha én azt tudnám… Nem volt semmi köztem és Fran között, és… nincs közöm Pillangóhoz sem, mielőtt rákérdeznél.

- Még – Carl vigyorogva felugrott, amikor a férfi utána nyúlt. – Értem, mentem dolgozni.

Alex még egy ideig káromkodott, majd fejest ugrott az akták rengetegébe. A felettese hívta, elküldte a búsba, összevesztek, a főnök pedig jutalmul tovább csökkentette az ügy felbonyolításáért kiszabott határidőt. Ennyi idő alatt nem lehetett eredményt elérni. Délutánra már hasogatott a feje, és megfogadta, ha túljut ezeken a szarságokon, kivesz egy hét szabadságot és a kapitányság környékére sem jön önszántából. Maximum, ha hat ökörrel vontatják ide.

Arnie fél három után kukkantott be hozzá.

- Van itt valaki, főnök, aki téged keres.

- Na és? Küldd be! – Alexnek nem volt kedve a jópofihoz. Már túl volt a délutáni aspirinen is, modora ezzel együtt hanyatlásnak indult. Pokróc volt, mint mindig.

- Nem is tudom… - Arnie tétovázott. – Mostanában vonzod a homokosokat, vagy mi?

Alex a homlokát ráncolta.

- David Eichorn az?

- Nem. Ez a figura… sokkal különb nála. – Arnie nagyot nyelt.

Alex fejében egy lehetőség fordult meg, és már ugrott is fel. Elviharzott Arnie mellett, majd ugyanekkora lendülettel megtorpant, mert karcsú alak vetődött a nyakába.

- Alex!

- Jamie? – tolta el magától a rá támadót.

Gyerekkori barátja nevetve tette csípőre a kezét.

- Szörnyű vagy… - kacagta. – Nem változtál semmit: hideg vagy és távolságtartó.

Alex alig akart hinni a szemének. Jamie Aiello egyidős volt vele, egy suliba jártak sok-sok évvel ezelőtt. Ő főiskolára ment, míg Jamie egyetemre zenét tanulni. Szülei vagyonos emberek voltak, Jamie pedig tehetségesen művelte a hegedülést, így pár évvel később már kezdték megismerni a nevét művészkörökben. Néha sikerült összeülniük egy italra vagy egy vacsorára, bár az utóbbi egy-két évben csak telefonon beszéltek egymással Jamie időbeosztása miatt. Amúgy ő volt az a homoszexuális barát, aki pont nemrég jutott eszébe.

- Te sem változtál – vigyorodott el lassan.

Jamie finoman vállat vont. Egymagas volt a férfival, de sokkal karcsúbb és törékenyebb csontozattal rendelkezett. Gesztenyebarna haja szokás szerint kócos volt, körbeölelte az arcát, szemében pedig vidámság csillogott. Mellette rózsaszín gurulós bőrönd állt, a fogantyún elegáns mélykék kabát.

- Természetesen most is gyönyörű vagyok és csupa vidámság – mosolyogta.

- Az egoistát ne hagyd ki – figyelmeztette Alex. Kezet nyújtott, amit Jamie elkomolyodva elfogadott. – Örülök, hogy látlak. Most jöttél vagy már menni készülsz? – célzott a rikító színű bőröndre.

- Én is. A járatom két óra múlva indul haza.

- Értem. Gyere az irodámba! – Alex betessékelte, majd az ajtóból visszafordult. – Mi a frászt tátjátok a szátokat? Belerepül egy kismadár, gyermekeim! – Mindenki összerezzent, és szinte belevetették magukat a munkába.

Jamie hangosan kacagva vetette le magát a kanapéra, miután bőröndjét leállította az ajtó mögé.

- Ne piszkáld őket! – legyintett. – Tudod, hogy elég figyelemfelkeltő vagyok.

- Az már biztos! Miért kell úgy öltöznöd és viselkedned, hogy ránézésre lesírjon rólad, buzi vagy? – Alex leült vele szemben a kisasztalra, és rágyújtott.

Jamie felvonta a szemöldökét.

- Nem tetszik a ruhám? – pislogott nagy szemekkel. Feszes farmert viselt, fehér inget. Ez még nem is lett volna feltűnő, de ő viselte. Jamie minden ruhában feltűnő volt, hiszen könnyed, riszálós járása magára vonta a nők és a férfiak figyelmét is.

- Nem igazán, bár az kétségtelen, hogy jól áll.

- Na, ugye! – A férfi elégedetten bólintott, és leszedett egy láthatatlan szöszt a nadrágjáról. – Tegnap délután vettem őket. Kellett egy kis szünet, mielőtt belevetem magam a munkába. Épp egy koncertről tárgyalok pár fejessel.

- Mikor érkeztél?

- Tegnap reggel. – Jamie az ország túlfelén élt, így sok idejét töltötte repülőgépeken.

- Felhívhattál volna… - Alex nagyot szippantott a cigiből, és szemügyre vette barátja arcát. Jamie nem sokat változott utolsó találkozásuk óta. Simán letagadhatta a korát, nem nézett ki harmincnak sem. A fülében ezúttal is függő himbálózott, a nyakában aranyláncon egy szív lógott, a csuklóján számos karkötő csilingelt, az ujjain pedig gyűrűk szórták fényüket. Jamie akkor érezte jól magát, ha ezek csörögtek-zörögtek, előre jelezve érkezését.

- Úgy hallom, nem igazán érsz rá. – Barátja összevont szemöldökkel fonta össze a karját. – Ezzel vannak tele az újságok. Merénylet a gyilkossági csoport vezetője ellen…

- Hülye firkászok! – Alex kedvetlenül lóbálta a lábát. – Szerencsére a sajtósunk jó munkát végez, és engem békén hagynak. Ha mégis megtalálnak, lecsapom a telefont – próbált viccelődni. 

Jamie hangjába mégis aggódás vegyült.

- Jól vagy?

- Kurvára! – Alex kis híján elharapta a nyelvét. Jamie nem szerette a káromkodást, most is azonnal csúnyán nézett rá.

- Erről igazán leszokhatnál…

- Jaj, Jamie, ne szórakozz! – Alex felpattant, és kibámult az embereire. – Itt leszokni a csúnya beszédről? Lehetetlen.

Jamie a gyűrűsujján levő gyűrűt babrálta.

- Tudom, és bocs. Ugye, nem fogod elkapatni magad?

- Ne viccelj, Jamie! – Alex visszaült a helyére.

- Nem viccelek, édesem! – Jamie komoran sóhajtott. – Aggódom érted.

- Jah, kösz. Vigyázok magamra.

A férfi a térdére könyökölt.

- Úgy nézel ki, mint akin átment az úthenger.

- Kábé úgy is érzem magam. Veled mi a helyzet? A szüleid hogy vannak?

- Semmi különös, dolgozom, utazom. Anyáék meg Christa húgom gyerekeit dédelgetik. Mázli, hogy nála kettő is van, engem békén hagynak. Bár azt nem bánnám, ha Francisnek kellene szülnöm – nevette el magát. Lesírt az arcáról, hogy boldog.

- Francis bírja még melletted?

Jamie huncutul kacsintott.

- Remélem. – Francis-szel két éve alkottak egy párt, igaz, különösebb kapcsolatot keveset lehetett találni. Jamie életvidám, barátságos zenész volt, míg Francis négy évvel idősebbként kutatóként dolgozott egy intézetben. Komoly szemléletű, morc figura volt, mégis tökéletes párt alkottak Jamie-vel. – Neked van valakid?

- Senki. Maddie nemrég dobott.

- Ő is? – Jamie arcára sajnálkozás telepedett. – Édesem, ez nem mehet így tovább. Össze kéne szedned magad. Hogy lesz így házasság, gyerek, szép nyugdíjas évek, unoka?

Alex undorodva megborzongott.

- Ne ijesztgess! – morrant. – Úgy nézek ki, mint aki gyereket akar, meg nyugis életet?

Jamie felkuncogott, csak úgy vibrált az elevenségtől.

- Nem éppen. Édesanyád gondolom, eleget szekál…

- Ne is mondd… - Alexnek eszébe jutott az otthon hagyott David, és ettől azonnal elkomorodott.

Barátjának persze feltűnt a változás.

- Elő a farbával! – csettintett.

- Mi van?

- Látom, hogy valami nem stimmel veled, és most nem a nyakadba akasztott hóhérokról beszélek. Ennyire megviselt volna, hogy Maddie dobott?

Alex elhúzta a száját, és újabb cigire gyújtott volna, a doboz üresen ásított vissza rá. Dühében a kukába hajította.

- Francot érdekel az a ribanc!

Jamie arca megrezzent, de nem szólt érte. A faggatózást viszont nem hagyta abba.

- Akkor? Amúgy az embereid elég nagy figyelmet szenteltek nekem – jegyezte meg. – Emlegettek egy másik „buzit”.

Alex felnyögött.

- Pletykás banda!

Jamie elkomolyodott, és ettől máris megváltozott az aurája is. Alex mindig elfelejtette, hogy milyen meggyőző tud lenni, ha akar.

- Miről van szó?

- Inkább kiről – sóhajtott fel Alex megadóan. Pár szóban összefoglalta, amit Davidről tudni kellett.

Jamie kilépett a cipőjéből, és felhúzta a lábát maga alá. Pillanatok alatt kényelembe helyezte magát, mint aki otthon van. Alex ettől valahogy megnyugodott. Eszébe idézte az egykori közös léhulásokat, tivornyákat, beszélgetéseket. Jamie barát, akiben megbízhatott.

- Értem. Gondolom, elbujtattad. Nem, ne is mondj semmit! – A férfi felemelt kézzel tiltakozott. – Viszont inkább arról mesélj nekem, hogy mit érzel iránta.

- Érzek? – nyikkant a hadnagy. Úgy érezte magát, mint az anyja vagy az agyfürkész előtt.

- Ne akard bemesélni nekem, hogy az embereid vakok. Amúgy meg kitűnik, hogy valami történik benned.

- Örülök, hogy ez ennyire nyilvánvaló… - Alex kedvetlenül ropogtatta az ujjait.

Jamie arcán futó mosoly jelent meg.

- Ne butáskodj, édes! Ismerlek, mint a tenyeremet, persze, hogy szemet szúrt, hogy valami nyomja a szívedet. Apropó, szív! Nem vagy te szerelmes véletlenül?

Alexnél elszakadt a cérna.

- Nem vagyok buzi – hörrent. – Nem vagyok szerelmes belé! Soha! Csak… - elakadt.

Jamie felvont szemöldökkel nézett vissza rá.

- Csak? – érdeklődött lágyan.

Alex úgy érezte, muszáj elmondania valakinek, különben megbolondul.

- Megőrülök, ha a közelembe jön. Legszívesebben leteperném, és megerőszakolnám. Őt, a prostit… - Átvetette magát a kanapéra Jamie mellé. – Fogalmam sincs, mi van velem. Ez annyira más. Francba! Én nem vagyok lelkizős típus, és most itt ülök veled, mint valami idióta – sóhajtotta. – Már megállapítottam, hogy öregszem.

Jamie erre megfogta a kezét. Alex nem akarta, mire huzakodtak egy kicsit. Jamie viszont a törékeny külseje ellenére bitangerős izmokkal rendelkezett, így Alex megadta magát, ha nem akarta törött ujjakkal végezni.

- Alex, édesem… - Jamie derűs pillantással hajolt oda hozzá. – Szuper pasas vagy, egyáltalán nem öreg, csupán a stresszes melódnak hála, rossz a modorod, az illemkódexet meg rég nem tartod be.

- Ne hozz zavarba, oké? És elengednéd a kezem? – Alex megpróbálta újfent kiszabadítani az ujjait. – Kibaszo… - Elharapta a szót, engedelmesen hátradőlt, és hagyta, hogy régi barátja finoman masszírozza a tenyerét. Lassan megnyugodott, majdnem felnyögött – kéjesen, elégedetten.

- Jobb? - Jamie gyengéden megpaskolgatta a kézfejét.

- Hol tanultad ezt? – Alex rámeredt. – Merevedésem van – közölte döbbenten.

Jamie a fejét hátravetve nevetett. Még a könnyei is folytak, szipogva törölgette őket.

- Jaj, de édes vagy! – nyomott egy puszit a férfi arcára.

- Hé! – Alex hátrakapta a fejét, mire Jamie mit sem törődve a tiltakozásával a vállára hajtotta a fejét.

- Bocs, mindig elfelejtem, hogy te nem szereted a szeretet-rohamokat.

- Hát, nem igazán. – Alex hallgatott egy kicsit, majd tétován megkérdezte. – Diagnózis?

Jamie a fülébe súgta.

- Szerelembe esés.

- Menj a… - Alex megint elharapta a mondatot, kis híján a nyelvét is. – Ne szórakozz velem!

- Miért tenném? Gondolkozz már egy kicsit, édesem! – Jamie kitekert fejmozdulattal nézett fel rá. – Attól, hogy még soha nem volt férfipartnered, nem jelenti azt, hogy nem kívánhatsz meg valakit. Ez nem bűn, drágám!

- De…

- Oké, azt elismerem, hogy elsőre tényleg riasztó lehet egy hetero pasinak egy férfi iránt bármit is érezni – biccentett a férfi. – Viszont azt ne feledd, hogy tied a döntés, a választás joga.

- Jamie…

- Jaj, ne légy ennyire mimóza, Alex – csattant fel Jamie, és kiegyenesedett. – A gyilkosokat persze reggelire eszed, de megijedsz a tulajdon érzelmeidtől?! Vágd hanyatt, szexelj vele, ha az jobban esik. Utána ints búcsút neki, és ezzel el van intézve. Nem kell tudnia róla senkinek, csak neked és neki. Ennyi.

Alex tudta, hogy ezt képtelen megtenni Daviddel. Ezt Jamie tudomására hozta, aki persze erre úgy vigyorgott, mintha megnyerte volna a lottót. Alex morc arca láttán, játékosan megbökte az orrát.

- Nem úgy ismerlek, édesem, mint aki fél az ismeretlentől – mondta. – David Eichorn iránt érzel valamit, amit nem hagysz kibontakozni, mert a macsó éned nem engedi. Mi van akkor, ha beleszeretsz? Nem követsz el bűnt vele. Próbáld ki, hogy milyen egy másik emberhez olyan közel kerülni, hogy azt kívánod, bárcsak összeforrnál vele. Attól nem leszel kevesebb, mint most vagy.

- Félreérted…

Jamie azonban nem engedte, hogy közbeszóljon.

- Nem értem félre! – rázta a fejét határozottan. – Azért, mert David férfi és nem nő, nem engeded, hogy kibontakozzanak az érzelmeitek. Mert az olyan… szégyellnivaló lenne, gondolom én. Ha nő lenne, már rég megjártátok volna az ágyat, tudom én jól. Engedd, hogy a mások által rád testált korlátok lehulljanak. Te nem vagy az az ember, aki mindig betartja a törvényt, hiába vagy a törvény betartatója. Adj egy esélyt magadnak!

- Feküdjek le vele, hogy olyan legyek, mint a többi genyó? 

Jamie tekintete elhomályosult.

- Ne ítéld el őt! – kérte.

- Nem teszem, csak nem tudnám kihasználni őt. Mi van, ha nem jön be, amikor… érted?! Dobjam? Akkor nem leszek különb a többinél, aki kúrta.

- Észrevetted, hogy jobban érdekel az, hogy ne bántsd meg őt, mint bármelyik csajodnál?

- Amikor megismertem, úgy beszélt, hogy még engem is lehökkentett. Mostanra már láttam sok másik arcát, és még mindig képes meglepni. Éjszaka hozzám gömbölyödve aludt, és megijesztett… - Alexből ömlött a szó. Csapongtak benne a gondolatok. – Olyan ártatlan volt… miközben pontosan tudom, hogy megjárta már a poklot. Látta a kisöccsét holtan, rémálmai vannak, és olyan sovány, hogy érzem a bordáit, amikor átölelem. Sokkal fiatalabb nálam, mégis legalább olyan öreg a tekintete, mint az enyém. Megérintett, pedig nem akartam. Nem vagyok az a fajta fickó, akinek megesik a szíve egy kurván. Ő mégis más… Nem akartam, hogy az legyen… most pedig nem tudom kiverni a fejemből. – Jamie gyengéden újra masszírozni kezdte a kezét. Nem szólt, csupán hallgatott és rá figyelt. – Régi motoros vagyok már, úgy hittem, engem senki nem fog behálózni. Egyik nő sem. Aztán berobbant az életembe David. Képtelen lennék lefeküdni vele csak azért, hogy kielégítsem a vágyaim. Majdnem megtettem… - Elmesélte a jelenetet. – Ha nem jönnek a kollégák, ki tudja, mi lett volna. Kívántam. Abban a pillanatban, megtettem volna bármit a kedvéért, ha kérte volna, öltem volna érte. Még soha nem éreztem hasonlót, és ez megijeszt, vagy inkább zavar. Minden pillanatban, amikor meglátom, magam alatt akarom tudni. Benne akarok lenni… - Elhalkult a hangja, zavartan félrenézett. Jamie azonban még mindig nem mondott semmit, hagyta, hogy kibeszélje magából az érzéseket, amiket eddig visszafojtott. – Tudom, hogy még az embereim többsége is tart tőlem. Úgy tartják, nekem nincsenek érzelmeim – keserűen mosolygott. – Vannak, csak már visz a rutin, megtanultam csukva tartani a lelkemet, mert különben már rég beleőrültem volna.

- Ember vagy, Alex – felelte Jamie. – Nem szégyen, ha halandóként érzel.

- Valóban nem, de ebben a szakmában nem hagyatkozhatsz az érzelmeidre, különben dilidoki kezei között végzed. – Alex hátrahajtotta a fejét a kanapé háttámlájára. – Le akarok feküdni vele, de nem akarok olyan lenni, mint a többiek – vallotta be. – Nem tudom, hogy ez szerelem-e, és életképes lenne-e.

- Vágj bele, és megtudod – javasolta Jamie nyugodtan.

- De…

- Már megint az a francos de! – Alex nagyot nézett, Jamie mérgesnek tűnt. – Mikor fogod már fel végre, hogy a szerelem nem betegség? Nem leszel tőle gyengébb! Hagyd, hogy megtörténjenek a dolgok. Azzal nem használod ki őt, sőt, pont azzal leszel különb a többi „genyónál”, hogy téged idézzelek, ha őszinte leszel hozzá. Nem fogsz gyengének tűnni, hanem férfinak, aki felvállalja az érzéseit. Még akkor is, ha férfi a partnered.

- Jamie…

- Hallgass! – A férfi kiegyenesedett ültében, keménynek és idegennek tűnt. – Soha nem mondtam el neked, de sokat jelentett nekem, hogy akkoriban, amikor kiderült, hogy meleg vagyok, a barátom maradtál, és nem fordultál el tőlem. Jó ideig szerelmes voltam beléd, ami lassan elmélyült valami sokkal többé. A legjobb barátom vagy, és a legfontosabb személy Francisen kívül. Még akkor is, ha keveset találkozunk…

Alex megrendült. Csak nézte Jamie-t, és erősen megszorította a kezét.

- Köszönöm.

Jamie bólintott, aztán két pillanat újra visszaváltozott a derűs tekintetű kölyökké, aki volt.

- Na látod, édesem. Csak én kellettem ide, és máris át-ki-megbeszéltük dolgaid. Most viszont, jesszus, mennem kell!

Alex felnevetett. Felálltak, Jamie belelépett a cipőjébe, majd a bőröndjében turkált.

- Hoztam neked egy doboz csokoládét. Hova is tettem?

- Majd legközelebb odaadod. Elvigyelek a reptérre?

- Dehogy. Na, megvagy! – húzta elő a dobozt Jamie. – Lent vár a sofőr.

- Oh, bocs! A kocsim nem megfelelő egy sztár fuvarozásához.

Jamie a kezébe nyomta a csokit, majd szorosan megölelte. Hozzásimult, és Alex érezte, ahogy mély levegőt vesz, mintha az illatát akarná magába szívni. Elszégyellte magát. Milyen barát ő? Jamie kiteszi a lelkét is, erre ő adja itt a megközelíthetetlen zsarut. Bizonytalanul viszonozta a mozdulatot, mire a férfi hátrahajolva szélesen rámosolygott.

- Látod? Nem is volt olyan nehéz, édesem.

- Na, menj, végre! – taszította meg könnyedén Alex.

Jamie elkapta a bőrönd fogantyúját, vállára vetette a kabátját, és ringó léptekkel kisétált. Alex követte, de a férfi megálljt intett.

- Hess, édesem! Dolgozz csak, kitalálok. Légy jó, és majd felhívlak. Jah, és megjelenik az új cd-m, küldök belőle a jövő hónapban. Puszi! – Mielőtt Alex válaszolhatott volna, a férfi rákacsintott, futó csókot nyomott az ajkára (Az ajkára!), és elsietett. A nyomozók tátott szájjal meredtek utána. Alex mély levegőt vett, és sarkon fordult. Bevágtázott az irodába, még az ajtót is bevágta maga mögött. Nem hiányzik neki a kíváncsiskodás, épp elég baja van.

Cigit kezdett keresgélni, átkutatta a zakóját, de csak egy papírfecni akadt a horgára. Ledobta a kávésbögréje mellé, és kihúzogatta a fiókokat. Végül az egyikben talált egy félig teli dobozt. Rágyújtott, és idegesen szívta le a füstöt. Úgy perzselt az ajka, mintha megégette volna. Hogy figyelmét elterelje, felkapta a papírt, széthajtogatta.

E-mail

Ennyi állt rajta. Leült, és elgondolkozott. Ezt nem ő írta, de nem is Pillangó írása. Ismerős volt valahonnan, de mégsem az. Vállat vont, és a számítógéphez fordult. Rákattintott a bejövő leveleire, aztán kis híján megfulladt döbbenetében.

Michel – állt a feladó helyén. Égnek állt a haja, és azonnal rátapadt a telefonra.

- Küldj fel hozzám egy laborost. Van nálam egy papír, szeretném, ha megnéznétek ujjlenyomatra, vagy bármire, ami esetleg fellelhető rajta.

Újabb telefon következett.

- Billy, nézz utána a leveleimnek. Most kaptam egyet, szeretném, ha ráállnál, honnan jött, ki a feladó.

Lecsapta a kagylót, és a monitorra meredt. Michel… Milyen rég is volt…

Michel bérgyilkos volt. Ő még kezdő nyomozóként dolgozott, amikor először hallott róla. Michel láthatatlan volt a rendőrség számára, munkáit úgy végezte el, hogy kétség sem férhetett hozzá, az ő keze munkája. Azóta eltelt több, mint tíz év, ő már feljebb jutott a ranglétrán, Michel pedig egyre vagyonosabb célpontok után nézett. Legutóbbi áldozata egy kormányzójelölt volt az ország túlsó felében. Senki nem tudta, ki volt a megbízó, de az teljesen bizonyos volt, hogy ő volt a kivitelező. Mit akarhat tőle? Átverés lenne? Csapda? Miért most?

Carl nyitott be.

- Bocs, hogy zavarni merészellek… - kezdte, de a hadnagy arcára pillantva elkomolyodott. – Mi történt?

- Kaptam egy üzenetet.

- Kitől?

- Micheltől.

Carl a homlokát ráncolta, majd döbbenten elkerekedett a szeme.

- Attól a Micheltől?

- Pontosan. – Megcsörrent a telefon, Alex felkapta. Hallgatott, bólintott, majd szó nélkül letette. – Nem tudni, ki volt a tényleges feladó. Minden nyomot eltüntetett maga után.

- Mit akar tőled? – Carl feldobta a fenekét az asztal szélére, és előrehajolt, hogy lássa a monitort.

Alex megnyitotta a levelet, majd a körmére égett csikket a teli hamutartóba pöccintette.

- Egy megbízásra való felkérés… - mormogta. Lejjebb görgette az egeret, majd elfelejtett levegőt venni. – A célpont…

- … te vagy. – Carl suttogott. – Mi a fasz folyik itt, Alex?

- Nem tudom.

Alex végigolvasta a levelet, amelyben valaki az ő meggyilkolására ad megbízást Michelnek. A pénz nem számít, de a hadnagynak még a héten holtan kell végeznie. Michel elfogadta a felkérést. Alex haja égnek állt.

- A kurva életbe! – nyögte.

- Valakinek nagyon a tyúkszemére léptél… - Carl kérés nélkül rágyújtott a férfi cigijéből.

- Enyhe kifejezés. Michelt bízták meg a megölésemmel. Ennyiből megvehetem előre a koszorút a síromra.

- Ne viccelj! – Carl vállon verte, de Alex mogorván megrántotta a karját.

- Te meg ne hülyülj! Gondold végig! Michel eddig soha nem hibázott. Egyetlen esetet sem tudsz mondani, ahol nem sikerült elsőre kinyírnia a célszemélyt. Miért pont nálam kezdené el?

Carl megbökte az egeret, a levél végére görgetett.

- A megbízás Kyle halálának az éjszakáján érkezett Michelhez. Elfogadta két nappal később. És még élsz. Ez jelenthet valamit, nem?

Alex agyában sötét gyanú fészkelt.

- És ha ő lőtt rám?

- Nem találtunk semmi nyomot, így… lehetséges.

Alex az aktákon dobolt.

- Lett volna rá lehetősége, hogy megöljön, de várt, míg ellépek az ablaktól. Miért?

- Tőlem kérdezed, akinek szintén tök homály ez az egész? – morgott Carl nyúzottan. – Mi van akkor, ha rád akarnak ijeszteni a levéllel?

Alex a fejét rázta.

- Hülyeség! Tudhatták volna, hogy ha megkapom ezt a levelet, még jobban fogok a hátam mögé figyelni, mint eddig.

Carl elszívta a cigit, és rávetette magát a doboz csokira, amit Jamie hozott a férfinak. Alex elszedte tőle, és bedugta a fiókba. Sajnos, Carl mindent képes volt megenni, ami az útjába került, és rátett még egy lapáttal a dologra, hogy nem hízott egy dekát sem, bármit is tömött magába.

- Hé, miért nem?

- Mert nem a tied! – dörrent rá Alex, és visszafordult a képernyőhöz. Újra átolvasta a levelet.

Carl dünnyögött valamit, majd követte a példáját.

- Kaptál már tőle üzenetet?

- Nem. Ő a bérgyilkos mintaképe. Láthatatlan, pontos, hideg, és nem akar dicsekedni a munkájával.

- Fehér madártollat hagy a hullákon. Mi ez, ha nem dicsekvés? – kételkedett a nyomozó.

Alex felsóhajtott.

- Szimplán csak jelzi, hogy az a munka az övé. Jelzés nekünk. Dicsekvés az lenne, ha állandó kontaktusban lenne valamelyik ügyét végző nyomozóval, esetleg a médiával.

- Te kaptad az egyik ügyét anno, igaz?

- Igen. Egy ügyészt ölt meg. Később kiderült, hogy Rouve korrupt volt, ráadásul pedofil. Senki sem sajnálta a halálát. Viszont soha nem derült ki, ki adott megbízást a megölésére.

- Miért van olyan érzésem, hogy Michel csak olyanokat öl meg, akik megszolgálták a halált?

Alex összevont szemöldökkel visszakattintott az újabb bejövő levélhez.

- Mert így van. Még egy – mondta.

Carl már rá is vetette magát a hátára, onnan olvasta a szöveget.

- Mi ez?

- Újabb megbízás. – Alex érezte, milyen fakón koppannak a szavai. A fotón David mosolygott.

- Ne már! – Carl döbbenten nyehegett. – Ezt nem hiszem el!

Alex mély levegőt vett, és gondolkodott. Biztosra vette, hogy David miatt akarják eltenni láb alól. Tehát David tud valamit, amit valaki szeretne, ha nem derülne ki. Carl mondta ki a következő gondolatát.

- Ez nagyon nem Micky módszere.

- Valóban nem. Neki ehhez nincs pénze. Meg szereti egymaga intézni a dolgait. Valaki más áll a háttérben…

- De ki?

- Honnan a kibaszott életből tudhatnám? – vicsorgott Alex idegesen. Amikor újabb levél jött, már meg sem lepődött. Rákattintott.

- Fotók?

- Igen. – Alex ráment az egyikre, majd újfent elakadt a hangja.

Carl beszélt helyette.

- A kurva életbe! Ez Angyal?

- Igen. – Tényleg David volt a képen. Egy öltönyös férfi tapogatta éppen.

- Ki a másik fickó a képen? – Carl szinte beledugta az orrát a monitorba.

Alex a haját tépte, más reakcióra képtelen volt.

- A kormányzónk…