4. fejezet

4.

Darian néhány nap alatt megismerte a Rend épületének minden szegletét. Miest feszélyezettsége felengedett, kíváncsian igyekezett mindenkit megismerni. Patrick nem tölthette vele a napot, hiszen a Biztonsági Erők parancsnokaként rengeteg dolga volt. Chen, a helyettese viszont kedves volt, és körbevezette, bemutatta az őröknek, akik már idekerülése első estéjén megkapták az utasítást, hogy a fiú biztonsága mindennél előrébb való. Darian örült, hogy nem kell egyedül lennie, nem is gondolkodott el azon, hogy miért van a nap minden percében társasága.

- Hogy érzed magad nálunk? – Zach vele ebédelt az ötödik napon.

- Köszönöm, jól. Mindenki nagyon kedves.

- Ennek örülök. Rajzoltál azóta?

Darian nemet intett. Mióta közel érezte magát Patrickhez, sőt, egyetlen hívására megjelent a férfi, valahogy a kényszer, hogy alkosson, kicsit elcsitult.

- Elnézést, hogy késtem. – Cornelius lépett be az ebédlőbe. Lehajolt Zach-hez, és megcsókolta. – Anya most hívott, a hétvégén meglátogatnának minket apával.

- Tényleg? – Zach arca felragyogott.

Darian irigységet érzett. Az ő szülei még csak nem is keresték.

- Patrick mindjárt itt lesz, de az egyik nyomozója most futott be. – Ült le Cornelius a helyére.

Darian kicsit felderült. Reggelinél látta utoljára a férfit. Ha nem gondolta volna, hogy lehetetlen, felmerült volna benne, hogy Patrick kerüli őt.

- Elnézést. – A férfi éppen ekkor érkezett. Fáradtnak tűnt. Leült Darian mellé, és biccentett Corneliuséknak. – Jó étvágyat!

- Milyen híreket kaptál?

- A pezsgőmbe valószínűleg az egyik külsős pincér tett valami kimondhatatlan nevű anyagot. Bryanték estélyére vették fel a fickót, aki még a munka befejezése előtt eltűnt. A neve Robert Smith, harminckét éves. Lenyomoztattam, az igazi Robert Smith negyvennyolc éves, és éppen Floridában nyaral a családjával. Kiadtam a körözést, de nem hiszem, hogy jutunk valamire. A fickó profi volt.

- A fő kérdés, hogy ki bérelhette fel?

Patrick mert magának a levesből, és vállat vont.

- Túl sok ellenségem van. Tudjátok, mint a viccben…

- Patrick! – Zach és Cornelius egyszerre szólt rá, mire sértetten elhallgatott.

Darian akarata ellenére felkuncogott. Ránéztek.

- Bocsánat, de néha olyan viccesek vagytok.

Zach elmosolyodott.

- Patrick köztünk a legviccesebb, de az összes poénját ismerjük már. Ha szépen megkéred, talán neked is elmeséli őket.

Patrick végiggondolta a dolgot, és megrázta a fejét.

- Az összes felnőtteknek szól.

Darian keze megállt, ahogy a szájához emelte a kanalát.

- Nem vagyok már kisgyerek – mondta halkan.

Patrick ránézett. Darian sokkal nyugodtabbnak és összeszedettebbnek látszott. Akármilyen törékeny csontozattal és finom vonásokkal rendelkezett is, s akármilyen fiatal volt, a férfinak igazat kellett neki adnia. Már nem volt gyerek.

Utánakérdezett az árvaháznál, és kutatást indított az igazi családja után. Nem szólt róla neki, mert egyelőre minden nyom negatívnak bizonyult. Mintha Darian az égből pottyant volna az otthonba. Bryantékat is kifaggatta telefonon, viszont ahogy előre sejtette, a szülők semmit nem tudtak a gyerek előéletéről. Darian soha nem beszélt arról, még pici korában sem, hogy emlékezne az igazi szüleire. Az iskolát is megkereste, egy magánsuliba járt, és mint kiderült, nem voltak barátai. Még újnak számított, nem is nagyon barátkozott senkivel. Többen megjegyezték, hogy állandóan zenét hallgatott és olyankor a füzetébe rajzolgatott. Ha szóltak is hozzá, nem reagált, olyan volt, mintha transzban lett volna. Kíváncsi lett erre, jelezte az őröknek, ha ilyesmit tapasztalnak nála, azonnal szóljanak neki, de az elmúlt napokban Darian átlagos középiskolásként viselkedett. Nyoma sem volt annak, hogy zárkózott lenne. Kicsit félénk volt, de ha valaki barátságos volt vele, azonnal mosolygott és kedves lett.  

- Beszéltem az osztályfőnököddel. Egy ideig itthonról tanulsz, elküldik e-mailben a tananyagot.

- Rendben. Vizsgázni hogyan fogok?

- Ezt most még nem tudom. Azokon a napokon maximum testőröket kapsz.

- Hű, de menő! – Darian hangjában nem volt öröm. Kedvetlenül turkálta tovább az ebédet.

- Sajnáljuk, hogy hiányolnod kell a barátaid! – jegyezte meg Zach.

- Nem igazán voltak a barátaim. Még nem illeszkedtem be, meg ez egy elitsuli. Attól függ, kivel barátkozhatsz, hogy apádnak mennyi pénze van.

A három férfi összenézett.

- Nem hangzik jól.

- Elmegy. – Darian eltolta maga elől a tányért. – Kértem apámat, hogy hadd járjak egy normális suliba, de miután ő jobban tudja, mi kell nekem, ezért nemet mondott.

- Patrick elmesélte, hogy az apád nem örül annak, hogy meleg vagy – fogalmazott Zach nagyon óvatosan.

Cornelius töltött magának még egy pohár vizet, és úgy húzta le, mintha alkohol lett volna. Láthatóan kényes téma került előtérbe.

- Meglepődtem volna, ha nem mondja el.

- Nem tudtam, hogy titok.

- Nem az, csak fura, hogy itt mindenki elfogadó és nyíltan lehet beszélni róla.

- Bárcsak így lenne. – Zach megfogta Cornelius kezét. – Ez egy olyan álomkép, amiért még rengeteget kell dolgoznunk.

- Munkáról jut eszembe, tegnap kihagytátok az edzést. – Patrick szeme összeszűkült.

- Közbejött egy telefonhívás és az ügy, sajnos, sürgősebb volt, mint a napi mozgásadagunk.

- Ez nem csak a mozgásról szól, Cornelius!

- Ilyenkor olyan, mintha az apámnak gondolná magát. – Cornelius Darianre kacsintott.

- Jobb lenne, ha mindenki maga dönthetné el, akar-e tesizni. Én például utálok, mégis kell a suliban.

Elnevették magukat. Patrick hátradőlt és rámosolygott.

- Ez nem csak tesi, hanem önvédelmi edzés is. Mivel a Nagymester és az Őrző jelenleg mágia nélkül élnek, ellenségeik viszont vannak bőven, kénytelenek szerény személyem edzéstervét követve önvédelmet tanulni. Ebbe beletartozik a közelharc, a fegyverhasználat és még egy csomó minden.

- Az Akadémián ezt nem tanulták meg? Mármint Cornelius volt előtted a Biztonsági Erők parancsnoka. Csak a mágiára hagyatkozott harcban?

- Az ellenfeleink nem átlagos emberek, hanem mágusok voltak mindig is – sóhajtott fel a Nagymester. – Az egyszerű embereknek mágus ellen esélyük sincs. Azelőtt megállítjuk őket, mielőtt egyáltalán bárminek nekikezdene. Kivétel ez alól a mesterlövész, de az egy más történet.

- Akkor ti hogyan akarjátok felvenni velük a harcot mágia nélkül?

- Nagyszerű társaink vannak, nincs okunk aggodalomra.

- Csak nekem, elvégre az én feladatom megóvni a hátsótokat – szólt közbe Patrick. Bekanalazta az utolsó adag levest, majd már állt is fel. – Mennem kell, ti csak fejezzétek be, de legkésőbb ötkor az edzőteremben akarlak látni benneteket! Komolyan gondolom!

- Igenis, parancsnok! – Zach tréfásan szalutált.

- Mehetek én is? – Darian a férfi után szólt, aki az ajtóból fordult vissza. 

- Gyere!

A válasz kicsit bizonytalan lett, de Patrick már ott sem volt, hogy rákérdezhetett volna. Elkapta viszont Zach kérdő pillantását.

- Szerinted sem akarja, hogy menjek? Nem akarok láb alatt lenni.

- Nem leszel – nyugtatta meg Zach. – Gyere csak nyugodtan. Patricknek mostanában úgyis csak mi jelentjük a kihívást, és valljuk be, mi nem vagyunk elég szórakoztatóak. Nem igaz, Cornelius?

- Kíváncsi vagyok, mit tud a mágiád – bólintott a férfi.

- Arra én is – sóhajtott Darian aggodalmasan.   

            Pontban ötkor léptek be az edzőterem ajtaján. Átöltöztek fekete tréningruhába, Darian is kapott egyet, mert edzőruha nem volt nála. Eszébe sem jutott, hogy ilyesmire itt szüksége lehet. Már edzettek a teremben, de a Nagymestert látva mindenki abbahagyta, amit éppen csinált és meghajolt.

- Folytassátok tovább! – Patrick energikus léptekkel érkezett. Fekete nadrágot, cipőt és trikót viselt, utóbbi nem igazán takarta az izmait, Darian szinte zavarba jött a látványtól. – Bemelegítés – adta ki a parancsot.

Darian úgy gondolta, miért ne állna be ő is és nekiállt utánozni a mozdulatokat. Olyan volt, mint tesiórán, amiket mindig kész kínszenvedésként élt meg, ám most a kíváncsiság elnyomta az ellenérzéseket. Egy idő után felvette a ritmust és büszkén állt meg Patrick előtt.

A férfi a homlokát ráncolta, de nem szólt semmit. Helyette magához szólította az egyik emberét, Zachet és őt is félreállította. Cornelius kontaktlencsét tett be, furcsa volt a megszokott szemüveg nélkül.

- Mágiahasználat nincs – figyelmeztette az emberét Patrick.

- Igenis.

Darian szája tátva maradt, ahogy Corneliust figyelte harc közben. Az ereje nélkül is gyors és pontos támadásokat hajtott végre, egyszer sikerült elérnie az ellenfelének, de azt is blokkolta. Izzadtan, csak egészen finoman zihálva állt vissza Zach mellé a győzelem után.

- Nagyon ügyes voltál! – Darian nem állta meg, hogy ne vigyorogjon rá.

- Köszönöm.

- Nincs beszéd, Darian!

- Oh, bocsánat!

- Zach!

- Igenis.

A Nagymester és az Őrző is átadta az irányítást a férfinak, s láthatóan ez a javukra vált. Zach gyorsabb volt Corneliusnál, viszont nem tudott az ütéseibe annyi erőt belevinni, így egy erőteljesebb támadássorozat térdre vitte. Ellenfele talpra segítette, ugyanúgy zihált, mint az Őrző.

- Egyre jobb, uram!

- Köszönöm, Eddy.

Patrick nem szólt rájuk, Dariant bámulta, aki lelkesen várta, hogy rákerüljön a sor. Jobb lesz, ha vele ő foglalkozik.

- Tanultál valaha közelharcot, Darian?

- Nem.

- Akkor az alapoktól kell kezdenünk. Mondjuk, a védekezéssel. Nem használjuk az erőnket, rendben?

- Igen.

Zach visszaállt Cornelius mellé. Aggodalmasan összenéztek, amikor Darian megállt Patrick előtt. A teremben valahogy mindenki megérezte a feszültséget, és abbamaradt az edzés. Már híre ment, hogy Darian nem akárki, viszont nem sokat néztek ki a törékeny fiúból. Patrick halkan magyarázta, mit kell csinálnia, mutatta is, ha kellett, finoman irányította a kezét. Darian teljesen elmerült a hangjában és egyre határozottabban mozdult, amikor a férfi támadt. Örült, hogy a parancsnok nem visz bele erőt, mert az izmokat látva úgy sejtette, simán fel tudná kenni a falra.

- Jó, nagyon ügyes vagy! – Patrick kedvesen megkócolta a haját.

- Kösz! – Felnevetett rá.

- Próbáljuk meg, hogy egy kis erőt viszünk bele, rendben?

- Igen. – Valamiért nem félt, tudta, hogy a férfi nem fogja bántani.

Patrick gyengéden feléje ütött, minimálisra csökkentette az erőt, amit kifejtett, nehogy a fiúnak baja legyen. Maga sem volt tisztában azzal, mi siklott félre. Talán az, hogy Darian olyan csillogó szemmel nézett rá és a mosolya még ott volt az ajkán. Félreütötte a kezét, ahogy az előbb mutatta neki, viszont – valószínűleg ösztönösen – ugyanazzal a mozdulattal vissza is ütött. Csakhogy ebben az ütésben benne volt a mágiája is. Nem volt a tudatában, Patrick ereje viszont már azelőtt reagált, hogy felfoghatta volna, mi történik. A jogar és a saját ereje viszont semmi volt Darianéhez képest, amely olyan erővel érte el, mint a kalapács az üllőn fekvő vasat.

Hangos kiáltással tántorodott hátra, a jelek életre keltek a bőrén. Darianre pillantott, aki őt nézte. Nem volt ijedt, csak bámult rá, mintha valami érdekes bogarat látna. Nem volt benne semmi kisfiús báj, porcelánszerű sérülékenység vagy ártatlanság. Csak a fekete jelek a bőrén, amelyek mintha nyers ecsetvonásokkal lettek volna a bőrébe karcolva. Vörösen lüktettek, igen, éltek, akár a parázs, úgy izzottak.

- Ügyes voltam?

- Igen. – Kiegyenesedett. A fiú láthatóan nem volt tudatában annak, mi is történik. – Aktiváltad a mágiám – mutatta a karját.

- Sajnálom. – Darian végre pislogni kezdett. A kezére pillantott, a homlokát ráncolta. – Rajtam is…

- Semmi baj. Még nem tudod irányítani. – Zach kedves hangjára már kifejezetten rémültnek látszott.

- Megint bántottalak? – eszmélt fel és Patrick felé lépett.

A férfi meg lépett egyet hátra.

- Nincs semmi baj – mondta.

Darian tudta, hogy van. Keserű érzés tolakodott a nyelvére. Körbenézett. Már senki nem volt olyan könnyed és nyugodt, mint korábban. Érezte a levegőben a feszült várakozást. Miatta? Ő csinálta? A kezére pillantott, a jelekre, amelyek ott lüktettek teste felszínén és a legmélyén is.

- Félsz tőlem?

- Nincs miért, mert nem akarsz bántani, nem igaz? – Patrick mosolyogni próbált. Nyegle vidámsága most nem volt sehol.

Dühös lett. Nem Patrickre, vagy másokra, hanem önmagára. A jelek már pipacspirosan égtek a bőrén és érezhetően megemelkedett a hőmérséklet a teremben. Zach el akart indulni feléje, de Cornelius elkapta a karját és a fejét ingatta.

- Mindenki távozzon! – mondta határozottan.

Fegyelmezett rendben mindenki elhagyta a termet. Cornelius a bejárati ajtó mellé húzta Zachet, hogy szükség esetén időben kilépjenek ők is.

- Ez gyávaság – morogta a férfi.

Cornelius erre szemrehányóan rápillantott és inkább nem válaszolt.

Patrick érzékelte, hogy egyedül maradnak. Darian a kezét nézte, a jeleket követte a mutatóujjával, aztán dörzsölni kezdte, mintha azzal letörölhette volna onnan őket.

- Miért velem történik ez? – kérdezte kétségbeesetten.

Patrick ugyanezt a kérdést tette fel magának a támadás óta ezerszer. Választ nem kapott, és nem tudta, Dariannek mit mondhatna. Felsóhajtott és odasétált hozzá. Lefogta a vékony ujjakat, mert már körömmel esett neki a kézfején az egyik jelnek. Mágiája szinte belesimult a tűzbe, ami belőle áradt. Forró volt, de nem elviselhetetlenül forró.

- Nem tudom.

- Nem akarlak bántani! Senkit sem akarok!

- Nem bántottál! Nem történt semmi, csak a mágiád automatikusan reagál a jogarra.

- Mint most?

Patrick érezte a tapogatózó lángnyúlványokat. 

- Mit érzel?

- Azt, hogy van nálad valami, ami az enyém. – Darian felnézett rá.   

- A jogart akarod?

- Igen.

- Akkor miért nem veszed el?

Darian habozott, Patrick pedig rettegett a választól.

- Mert azt hiszem, hogy azzal megölnélek…