4. fejezet

4. fejezet

 

Hiro nagyot nyújtózott, és kinézett az udvarra.

- Egész jól ment a töri – vigyorogta elégedetten.

Kazu nekidőlt a párkánynak.

- Nem is tudom, miért… - verte fejbe a fiút játékosan. Felnevettek.

A lányok összesúgtak a folyosón, és pirulva sutyorogtak.

- Már megint mi vagyunk a téma – sóhajtotta Hiro, de a szemében büszke fény villant.

Kazu megigazította a szemüvegét.

- Nem értelek. Egész éjjel talpon voltál, mégis fitt vagy.

- Ez alkat kérdése. Családi örökség – kacsintott Hiro. – Gondolj bele, hogy nii-san milyen jól bírja, pedig nem mai gyerek.

Kazu elgondolkodott.

- Vajon igaz volt, amit arról a férfiról mesélt?

Hiro az orrát vakarta.

- Fogalmam sincs.

- Mit súgnak az ösztöneid? Te már gyerekkorod óta ismered.

- Csak amióta apa meghalt. Előtte nem tartottuk vele a kapcsolatot, apa nem engedte. Anya boldogtalan is volt miatta, de jót akartak. A yakuza család, de veszélyes család. Anya okosan döntött, amikor apát választotta helyettük. A nagyapám iszonyúan dühös volt miatta, és úgy sejtem, hogy minden haragját nii-sanra zúdította, mert kiállt a húga mellett. Nagyapa volt akkoriban az oyabun. Nii-san azért nem lehetett a következő vezető, mert nagyapám szerint túl gyenge volt. A halála után így a bizalmi embere, Tachikawa-san lett az új vezető. Szerencsére ő másként gondolja, így kinevezte helyettesének nii-sant. Anya fél egy kicsit, tudod, Takeshi-san miatt…

- Mert Hisashi-san yakuza?

- Ő nem egyszerű yakuza. Ő az egyik vezetője a Yoshimara guminak. Ez komoly felelősség.

- De teher is…

- Igen – értette egyet vele Hiro. – Nii-san viszont nagyszerűen megállja a helyét.

- Ha igaz, hogy el kellett hagynia a nagyapád miatt a kedvesét, akkor nagyon sajnálom.

Hiro komoran bámulta az égen vonuló felhőket.

- Ismerem nii-sant, és azt hiszem, igazat mondott.

Kazu megdörzsölte az arcát.

- Már értem, miért támogat minket.

- Nagyapa még apa előtt halt meg. Nem igazán emlékszem rá, de azt tudom, hogy nem szerettem. És nem csak azért, mert mogorva és hideg volt. A szemében volt valami… - Hiro megborzongott.

Kazu habozás nélkül magához ölelte.

- Ne gondolj rá! – kérte szelíden, és jegesen nézett mindenkire, aki meg merte bámulni kettőjüket.

Váratlanul Sinji tekintetével találkozott a pillantása. A fiú fülig vörösödött, majd fejét leszegve elsietett.

- Mit nézel? – Hiro megfordult.

- Sinji-kunt. Már elment. Szerintem zavarba jött.

Hiro elmosolyodott.

- Mi lenne, ha meglepnénk?

- Mit akarsz csinálni? – gyanakodott Kazu.

- Semmit… - Hiro ártatlanul pislogott, de a szeme ravaszul csillant.

Másnap ebédidőben aztán útnak indultak.

 

Sinji idegesen ücsörgött a helyén. Nem volt étvágya, sem kedve, hogy csatlakozzon a többiekhez. Ez persze feltűnő volt, mert nem szokott így viselkedni. Szinte mindenki kérdezgette, hogy mi baja van, mire ő kényszeredetten mosolygott és a fejét rázta. Hogy a figyelmét elterelje, olvasni kezdett. Minden második sort még egyszer el kellett olvasni, mert alig tudott a könyvre figyelni. Zaj vonta magára a figyelmét. Osztálytársai súgva-búgva néztek az ajtóra. Sinji kis híján elájult.

- Remélem, nem zavarunk – mosolyodott el hűvösen Kazu.

- Nem maradunk sokáig – toldotta meg a választ Hiro.

Beljebb sétáltak, mintha övék lett volna a hely. Senki nem mert az útjukba állni, amin Hiro jót kuncogott. Sinji dermedten ült a helyén. Moccanni sem mert.

- Sinji-kun – hajolt meg előtte Kazu.

Szokás szerint Hiro volt az udvariatlanabb. Ő kérdezés nélkül felült Sinji padjára. Elvette előle a könyvet, megnézte a borítót, beleolvasott, majd úgy dobta félre, mintha megégette volna az ujját.

- Bocs, de ez Kazu műfaja – mondta bocsánatkérően.

Kazu csomagot tett a könyv mellé.

- Szeretnénk bocsánatot kérni a múltkoriért – sütötte le a szemét.

Sinji a csomagot nézte.

- Ebédet hoztatok nekem? – suttogta döbbenten.

- Meg ajándékot – bólintott Hiro.

- De azt, kérjük, csak otthon nézd meg – tette hozzá Kazu halkan.

Sinji nagyot nyelt.

- Nem fogadhatom el – tiltakozott.

- Kérlek! – Kazu mélyre hajolt.

Sinji elpirult.

- Rendben – egyezett bele sietve. – Csak állj fel! Ez így olyan… - elfordította a fejét.

Hiro elnevette magát, és beletúrt a hajába.

- Jó étvágyat, Sinji-kun!

Kazu is elmosolyodott.

- Szép napot!

Hiro leugrott a padról, és kézen fogva Kazu-t, búcsút intett.

Sinji utánuk bámult, majd a tenyerébe az arcát.

- Miért hoztak neked ebédet? – állt eléje Yutaka, az egyik osztálytársa.

- Mióta vagytok barátok? – kíváncsiskodott Mia is csillogó szemekkel.

Sinji megrázta a fejét.

- Nem vagyunk barátok. Ők csak… Nem érdekes… - Felállt, és összeszedte a cuccát.

Társai még akkor is találgattak, amikor elkéretőzött az osztályfőnökétől, mondván édesanyjának szüksége van rá. Hazaindult, és elszégyellte magát, amiért még csak bűntudata sincs a füllentés miatt.

Odahaza anyja aludt, kimerítették a kezelések. Csendben a szobájába ment. Ledobta a táskáját, és reszkető kézzel kibontotta a fiúk ajándékát. Az étel láttán rájött, hogy milyen éhes. Mégis győzött benne a kíváncsiság, a másik doboz fölé hajolt. Kinyitotta és a könyvek láttán fülig vörösödött. Kivette őket, majdnem elájult. Nagybetűk hirdették: YAOI/BOY’S LOVE MANGA. Visszaejtette, félrelökte. Felvette a bento-s dobozt, és a konyhába vonult. Megebédelt, s közben igyekezett nem gondolni a szobájában heverő mangákra. Elmosogatott, elkészítette anyjának a vacsorát, takarított. Édesanyja felébredt, de nem volt beszédes kedvében, így Sinji visszament a szobájába. A mangákkal szemezett. Kivette őket a dobozból. Alattuk egy cetli volt, szép gyöngybetűkkel. Sinji úgy sejtette, hogy Kazu írása. Az olvasási sorrend láttán nagyot fújt.

- Milyen biztosak benne, hogy elolvasom őket… - morogta fennhangon.

A mangákat nézte, már a borítójuk is gyönyörű volt. Biztos Hiro ötlete volt, gondolta. Újra megnézte a papírt.

 

Szia, Sinji-kun!

Tudjuk, hogy most neheztelsz ránk a mangák miatt, de kérjük, nézd meg őket. Érdemes Madoka Machiko: Tenki Yohou no Koibito c. művével kezdeni, és Norikazu Akirától a Kyou, Hana no Gotoshi már el fog bűvölni XD

A valóság egy kicsit másképp működik, mint a történetekben, de ezt gondoljuk, te is tudod:D

Jó olvasást!

Hiro és Kazu

 

- Szó sem lehet, hogy elolvassam őket – motyogta ingerülten. – Mégis mit képzelnek… Felkapta őket, és gondolkozás nélkül a kukába hajította mindkettőt.

Végigdőlt az ágyon. A szeme előtt az egymáshoz simuló Hiro és Kazu jelent meg. Forgolódott, de hiába. Legszívesebben sírt volna saját gyengeségétől. Kiszedte a kukából a könyveket, és végighasalt a lepedőn. Óvatosan forgatta a mangákat. Egyik alkotót sem ismerte, nem forgatott ilyen műveket, a könyvesboltban messze elkerülte a yaoi részleget. A Tenki Yohou no Koibito vígjátéknak tűnt a tartalma alapján, míg a Kyou, Hana no Gotoshi inkább kriminek. Legalábbis első olvasatra. A rajzok nagyon tetszettek neki, de félt beleolvasni bármelyikbe is.

Megcsörrent a telefonja. Csodálkozva vette fel.

- Igen?

- Remélem, nem baj, hogy elkértük a számodat… - Hiro nevető hangjában nem hallatszott megbánás.

- Hiro-senpai?

- Hiro, azonnal add ide! – Kazu hangja a háttérből hallatszott, mintha birkóztak volna.

- Kazu-senpai is ott van?

- Tudni akarjuk, hogy nekiálltál-e már a mangáknak.

- Eldobtam őket! – Sinji dacosan szorította magához a könyveket.

Hiro hangja elmélyült.

- Szerintem pedig nem. Jó olvasást, Sinji-kun!

Sinji az elcsendesült telefonra meredt, majd a könyvekre. Mély sóhajjal olvasni kezdett. Madoka-sensei művén jókat kacagott, meghatódott, és fülig vörösödött. Norikazu-sensei munkájával már más volt a helyzet. Nehezen szedte a levegőt, és szinte érezte, hogy perzselnek a lapok.

A párnába fúrta az arcát. Érezte, hogy a történet rá is hatással volt. Tétován a nadrágjához nyúlt, és simogatni kezdte magát. Egyre bátrabb lett, kikapcsolta az övet, lejjebb ráncigálta csípőjén a ruhadarabot. A manga a földre esett, ő maga pedig zihálva vonaglott az ágyon. A keze egyre gyorsabban mozgott. Fojtottan felkiáltott, és összerándult. Verítéktől síkosan, kimerülten zuhant a párnákra, és égő arccal hunyta le a szemét.

 

Másnap reggel Sinji elaludt, így rohangálva kapkodta össze a cuccait. Édesanyja kedvesen rámosolygott.

- Szép napot, édesem!

- Neked is, anya!

Sinji belelépett a cipőjébe, és már száguldott is. A kapunál viszont megtorpant. Fekete autó várakozott az úttest szélén, a szomszédok meg is bámulták. Hiro ácsorgott mellette.

- Na, végre! – kiáltott fel. – E fogunk késni.

- Hiro-senpai…

Hiro nem válaszolt. Karjánál fogva berántotta az autóba, és ő is beszállt. Kazu hátrafordult az anyósülésről.

- Jó reggelt, Sinji-kun!

Sinji a fejét kapkodta.

- Ti mit kerestek itt?

- Suliba viszünk – kuncogott Hiro. – Nii-san, ő itt Suguru Sinji-kun. Sinji-kun, a sofőrünk a nagybátyám, Ikari Hisashi.

- Jó reggelt kívánok, Ikari-san! – Sinji idegesen fészkelődött. – Örülök, hogy megismerhetem – tette hozzá bizonytalanul. Hallott már Hiro bácsikájáról. Nem tűnt vérszomjas yakuzának, mint azt terjesztették róla. Ebben a pillanatban inkább látszott egyszerű üzletembernek, aki iskolába viszi a húga gyerekeit.

A férfi mintha olvasott volna a gondolataiban, a visszapillantó tükörben elkapta a pillantását.

- Nem harapok – vallotta, majd indított. – Az öveket kapcsoljátok be! – kérte szelíden, és elindult.

Sinji kibámult az ablakon. Nem mert a két fiúra nézni, mert attól félt, hogy az arca elárulja: elolvasta az ajándékba kapott két mangát. A többiek is hallgattak, mégsem volt zavaró a csend, hiszen Ikari-san zongorajátékot hallgatott, és halkan dúdolta a dallamot.

Az iskola előtt mind a hárman kiszálltak. Ikari-san utánuk szólt.

- Legyetek jók, és figyeljetek oda az órákra! Hiro, ez különösen rád vonatkozik. Kazu, tartsd szemmel! Sinji-kun, örültem, hogy végre találkoztunk. A fiúk már sokat meséltek rólad. Vigyázz rájuk, kérlek!

Hiro elhúzta a száját, Kazu mélyen meghajolt, Sinji pedig elpirult. A férfi rájuk nevetett, és ettől az egész arca megváltozott. Hiro rettenetesen hasonlított hozzá, legalábbis a mosolya kísértetiesen.

- Igyekezni fogok! – mondta Sinji, és nagyon zavarban volt.

- Szép napot, Sinji-kun! – Ikari-san intett, és visszasorolt a forgalomba. Eltűnt a szemük elől, de Sinji felfigyelt egy szintén fekete autóra, amely hűségesen a nyomában maradt.

- Az…

- Ők nii-san testőrei. Nem mászkálhat csak úgy, őrizet nélkül – felelte Hiro. – Még a végén valami baja esne…

- Értem. Nagyon kedves a bácsikád, Hiro-senpai! – mosolyodott el Sinji.

Hiro átkarolta a vállát.

- Valóban? Ennek örülök, mert meg akartalak hívni szombat estére a szülinapi bulimra nii-san klubjába.

Sinjinek tátva maradt a szája.

- Komolyan?

- Persze. A suliból csak néhányan jönnek, nem akarok nagy felhajtást. Eljössz?

Sinji tétovázott. Kedve lett volna elmenni, hiszen ritkán járt el bárhová is, de félt is egyben.

- Ugye… ugye, nem terveztek velem semmit?

Hiro kuncogott.

- Arra gondolsz, hogy leitatunk, erőszakkal a magunkévá teszünk, stb., stb.? Nem tervezünk ilyet, megnyugtathatlak. Úgy is a miénk leszel, nem kell ahhoz erőszak.

Kazu felmorrant.

- Ne ijesztgesd! – Gyengéden megszorította a fiú vállát. – Ne aggódj! Tiszteletben tartjuk, hogy te csak a barátunk akarsz lenni.

Sinji megkönnyebbülten felsóhajtott. Hiro belesuttogta a fülébe.

- Hogy tetszett az ajándékunk?

Kazu felsóhajtott, és a fülénél fogva elhúzta a fiútól.

- Fejezd ezt be, légy szíves! Hagyj neki két perc nyugtot!

- Auu, ez fáj…

- Tudom, azért csinálom. Amúgy meg tényleg el fogunk késni… Sinji-kun, gyere már!

Sinji dermedten ácsorgott, és nem tudta, hogy sírjon vagy nevessen. 

 

Ebédidőben – szinte már bevett szokás szerint – Hiro és Kazu bukkant fel Sinji osztályában. Magukkal rángatták az udvarra, és egy félreeső helyen lehuppantak a fűre. Sütött a nap, jó idő volt. Sinji bizonytalanul melléjük telepedett.

- Miért vagytok ilyen kedvesek velem?

Hiro és Kazu is csodálkozva pillantott rá. Hiro vállat vont.

- Ha egyedül akarsz gubbasztani a teremben, csak nyugodtan menj vissza.

- Hiro, ne beszélj így! – Kazu Sinji elé tolta az ebédjét. – A barátaid vagyunk. Kérsz?

- Kazuka-kun! – hallatszott a kiáltás.

- Itt vagyunk! – kiáltott vissza Kazu.

Sinji csodálkozva fordult meg. Takigawa Aniki közeledett két árnyékával. A fiú volt az iskola diáktanácsának az elnöke, két kísérője – Kashima Kaoru és Nagoku Aine – pedig a mindig jelen levő ügybuzgók voltak. Sinji nagyot nyelt, és fel akart állni. Aniki egyetlen, hideg pillantással visszaparancsolta a helyére.

- Maradj! Biztos te vagy Suguru Sinji-kun.

- Igenis. – Sinji elpirult. – Igen, én vagyok.

Hiro felnevetett.

- Ne ijedj meg Aniki-kuntól. Jóbarát.

Aniki letérdelt hozzájuk, Kaoru és Aine követték a példáját.

- Hogy ment a töri?

- Tegnap?

- Miért? Ma is írtatok? – nézett rá élesen Aniki.

Sinji nagyot nyelt, de ahogy a kis csapatot nézte, hirtelen ráébredt, hogy ők tényleg barátok. Aine ebédet csomagolt Kaorunak, rámosolygott. Ők ketten biztos járnak. Aniki szemrebbenés nélkül nyúlt bele Kazu dobozába, láthatóan megszokott volt, hogy hozott kaja helyett a többiekéből eszeget.

Hiro elvigyorodott.

- Bocsesz. Kösz, jól.

- Amit persze nekem köszönhetsz – vigyorodott el Kazu is.

- Szokás szerint – jegyezte meg Aine kuncogva. Hátradobta az arcába hulló hosszú haját, és eligazította a szoknyáját.

- Célozni akarsz valamire? – vicsorgott Hiro.

Sinji elnevette magát a láttára, és megnyugodott. Úgy döntött, elmegy a szombati bulira. Nagy baj nem lehet belőle.

Addig persze történt egy s más.

Sinjinek szokásává vált, hogy Hiroékkal ebédeljen, beszélgessen Kaoru-val és Aine-val. A hét utolsó sulinapján még az is megesett, hogy Takigawa Aniki megkérte, segítsen neki a másolásban. Sinji szinte el is felejtette, hogy Hiro és Kazu között milyen kapcsolat van. Aztán mégis eszébe jutott, amikor hazament, és elővette az íróasztala fiókjából a két mangát. A rabjukká vált, és a már a szíve is gyorsabban vert, amikor meglátta őket.

Sokat gondolkodott azon, mit adjon Hiro-nak a szülinapjára ajándékba. Elóvatoskodott még a yaoi mangák előtt is, de nem mert venni egyet sem. Hosszas tépelődés után után elővette régen használt rajzfelszerelését, és leült rajzolni. Már hajnalra járt, amikor elkészült, és szinte összeesett a fáradtságtól. A szőnyegen aludt el, ahová lekuporodott.

 

Hiro nagyon izgatott volt. Bár nem látszott rajta, Kazu azonnal észrevette.

- Nyugodj meg!

Hiro zavartan nevetett.

- Átlátsz rajtam. Nagyon kedves a bácsikámtól, hogy ma zárva tart a kedvemért, pedig egy csomó pénztől elesik.

- Nem minden a pénz, Hiro – veregette vállon a váratlanul felbukkanó Hisashi. – Hány vendéget várunk?

- Anyát és Akita-sant. Sinji-kunt. Aniki-kunt és Kaoruékat. Ja és Kanát. Az hét személy.

- Nem leszünk sokan.

- Nem, de nem is ez a lényeg. Ez a hely az otthonom, és ti vagytok a családom.

Hisashi kedvesen megpaskolta az arcát.

- Jó fiú.

Mosolyogva elsétált.

Hiro jóvoltából a mai napra az alkalmazottak is vendégek lettek, amit mindenki élvezett. Családias hangulat lengte be a helyet.

- Korán érkeztünk? – Aniki hűvösen állt meg a bejáratnál. Mögötte Kaoru és Aine toporgott.

- Dehogy. Üdvözöllek titeket a Byakuya’s Flowersban.

Aniki még soha nem járt a klubban, a barátai azt is kétségbe vonta, hogy valaha is betette volna a lábát szórakozóhelyre. Most érdeklődve nézett körbe.

- Tetszik – bólintott.

Hiro vigyorgott.

- Kösz. Foglaljatok helyet! Ma a klub zárva tart, elférünk, szabad a hely.

Aine kislányosan felkacagott, és körbeforgott. Tűsarkú cipőjében megingott, de Kaoru elkapta a derekát.

- Ez oltári! – kacagott a lány, mire Kaoru a szemét forgatta és elvezette.

Aniki a bárpulthoz sétált, és leült a hostként dolgozó Yuu mellé. A férfi feléje fordult.

- Hiro-kun barátja vagy?

- Takigawa Aniki vagyok.

- Ááá, te vagy Aniki-kun?! – csillant fel a férfi szeme. – Hiro már mesélt rólad. Kousaka Yuu vagyok, host.

Aniki szemügyre vette, de Yuu-nak szeme sem rebbent az oly különös, hideg szürke szempár láttán.

- Nem ijeszt meg ez a fajta nézés – közölte jól mulatva. – Host vagyok.

Aniki félrebillentett fejjel meredt rá. A nevető barna tekintet vonzotta, akár méhét a virág.

- Aniki vagyok – nyújtott határozottan kezet.

Yuu elvigyorodott, és a fiú szíve máris a torkában dobogott.

- Szólíts Yuu-nak, Aniki-kun…

Kazu Anikit figyelte egy kicsivel távolabbról, majd megjegyezte a mellette álló Hiro-nak.

- Aniki összebarátkozott Yuu-val. Yuu-nak most van valakije?

- Nincs. A barátnője dobta a múlt héten. Kavart egy sráccal, de végül vele szakított. Össze akarod hozni Anikivel?

Kazu ártatlanul pislogott.

- Nekem nem kell csinálnom semmit.

Hiro a fejét ingatta, majd belépő édesanyjára mosolygott.

- Anya, Takeshi-san…

- Szia, édesem! – Jukiko megölelte a fiát, majd a doktor is megszorította Hiro kezét.

- Boldog születésnapot!

- Köszönöm. Gyertek, foglaljatok helyet!

- És te?

- Még várok két vendéget.

- Rendben.

Jukiko és Takeshi elsétáltak. Hiro egyik lábáról a másikra állt.

- Vajon Sinji eljön?

- Remélem. Nézd, itt jön Kana!

A lány kacagva repült a nyakukba.

- Boldog szülinapot, Hiro! – Nagy puszit nyomott a fiú arcára. – Szia, Kazu! Hogy vagytok? Olyan régen láttalak titeket. Hana mostanában hanyagol.

- Csupán sok a munkája.

A lány duzzogva biggyesztette le az ajkát.

- Még véditek is… - körbenézett. – Hol van?

A host Hanamori már jött is. Menyasszonya kis híján feldöntötte, amikor rácsimpaszkodott. Hiro és Kazu vigyorukat elrejtve nézett össze, aztán mind a ketten az ajtóban tétován megtorpanó Sinjire bámultak. A fiú egy dobozt szorongatott a kezében, ami vékony volt, és egy A3-as lapnak felelt meg.

- Sinji-kun, már azt hittem, el sem jössz! – Hiro hangjából kicsengett a megkönnyebbülés.

Sinji félénken elmosolyodott.

- Megígértem, hogy eljövök. Hoztam ajándékot is – nyújtotta a dobozt.

Hiro tiltakozott.

- Nem kellett volna, de köszönöm szépen.

- Boldog szülinapot!

Hiro kedvesen megölelte, mire Sinji fülig pirult. Kazu rákacsintott, majd bezárta az ajtót.

- A klub ma zárva tart – magyarázta.

- Mindenki megérkezett? – lépett hozzájuk Hisashi.

- Igen, nii-san.

- Akkor gyertek. Vacsoraidő.

Sinjit Hiro maga mellé ültette. Kazu a másik oldalára csüccsent, és láthatóan jól érezték magukat. Sinji is felengedett.

A vacsora halk beszélgetés közepette kelt el. Mindenki jól érezte magát. Hisashi Jukikóval és Takeshival beszélgetett. Aniki a hostok mellé ült. Yuu lehúzta maga mellé. Sitarou Anikire nevetett.

- Nem akarsz csatlakozni hozzánk?

- Nem hiszem.

- Pedig illenél közénk – vélte Akira.

- Fiatal vagy, jóképű és udvarias. Ez mindig jó kezdet – bólogatott Keitarou.

Yuu vigyorgott.

- Ne piszkáljátok! Nem hiszem, hogy lenne energiája csinálni. A sulitokban te vagy a diákelnök, igaz?

Aniki felsóhajtott.

- Igen, de nem is ezért… Ez nem az én világom. Nem vagyok olyan közvetlen, mint ti.

A férfiak napirendre tértek a dolog felett, míg Yuu megszorította az asztal alatt Aniki kezét.

Kaoru és Aine Hanamorival és Kanával ültek egy asztalhoz. Mindkét pár egymással volt elfoglalva, így a beszélgetés kizárólag halk suttogásokra és kuncogásokra szűkült. A klub többi alkalmazottja külön asztalnál foglalt helyet, de a vidám arcok magukért beszéltek. Ők is jól érezték magukat. Már éjfélre járt az idő, amikor bekapcsolták a zenét, és Hiro megkapta az ajándékokat. Társaitól egy mókás üvegszobrot kapott, amelynek üreges volt a belseje, és tele volt tömködve pénzzel.

- Nem kellett volna… de nagyon köszönöm. Tök jó! – nevetett fel. – Kazu, mégis elmegyünk nyaralni.

Mindenki nevetett.

- Anya! Mi ez? – Hiro kibontotta a borítékot, amiből egy kulcs landolt az ölében. – Ez most komoly? Ez egy lakáskulcs?

Anyja gyengéden megölelte.

- Apád hagyatéka. Itt volt az ideje, hogy átadjam. Nekem csak annyi részem van benne, hogy vettem ezt-azt, amiről úgy gondoltam, hogy hiányzik.

- Anya…

- Felnőttél… - Az asszony megsimogatta az arcát. – Nagyon örülnék, ha otthon maradnál még egy ideig, de azt is megértem, ha menni akarsz. – Kazura pillantott. – Már van valaki, akit szeretsz, és lesz saját életed. Nagyon szeretném, ha boldog lennél…

- Szeretlek, anya! – Hiro olyan szorosan ölelte az asszonyt, hogy az kis idő múlva levegőért kapott.

- Én is szeretlek, de azért jól esne egy kis levegő…

- Köszönöm, anya!

Hisashi is egy borítékot nyomott a kezébe.

- Már van lakásom… - védekezett Hiro.

Hisashi csak mosolygott. Hiro a kocsikulcs láttán felpattant, és kirohant a klub elé. Diadalüvöltéssel tért vissza, és nagybátyja nyakába vetette magát.

- Köszönöm, köszönöm, nii-san!

Hisashi megölelte.

- Örülök, hogy tetszik, de még egy ideig nem vezetheted. Viszont arra jó lesz, hogy különórákra járj vezetésből.

- Igenis – Hiro lelkesen vigyorgott.

Anyja kuncogott.

- Kíváncsi vagyok, mit fog szólni a lakás láttán…

Hiro gyanakodva méregette.

- Miért? Egyáltalán hol van? Mekkora?

- A borítékban benne van a cím – mondta Jukiko nevető szemekkel.

- Jaj, anya!

- Semmi „Jaj, anya!” Inkább vedd el Aniki ajándékát.

Hiro a fiúhoz fordult. Meghajolt.

- Köszönöm szépen.

- Kazu azt mondta, hogy szívesen elmennél Kotani Kinya koncertjére. Itt az alkalom.

Hito elpirult. Csak kevesen tudták, hogy a seiyuuként dolgozó énekesért rajong. Titka nem volt titok többé. A két jegynek viszont módfelett örült.

Kaoru és Aine egy hatalmas Gravitation poszterrel örvendeztették meg, amit már régóta meg akart szerezni.

- Hű, mindent köszönök!

- Sinji és Kazu még nem adta át az ajándékát – szólt rá Kana.

Sinji meghajolt.

- Én nem tudok ilyen szép ajándékot adni…

- Sinji-kun… - Hiro kibontotta a dobozt, aztán tátva maradt a szája. A festett kép őt és Kazut ábrázolta a folyosón, amikor először találkoztak a suliban.

- Ide nézz, Kazu! – mutatta a fiúnak. Kézről kézre járt a kép.

- Nem lett olyan jó… - motyogta Sinji zavartan.

Hiro habozás nélkül arcon csókolta.

- Hülyeség! Nagyon tehetséges vagy.

Kazu is biztatóan rámosolygott.

- Nagyon szép, tényleg.

Mindenki agyondicsérte a képet, és Sinji azon kapta magát, hogy vigyorog.

- Kazu-senpai, te milyen ajándékot adsz Hiro-senpainak? – hajolt a fiúhoz.

Hiro felvonta a szemöldökét.

- Nos, erre én is kíváncsi vagyok – mondta.

Kazu rejtélyesen mosolygott.

- Az ajándékom második felét otthon kapod meg – közölte.

Hiro szeme felcsillant. Többen felkuncogtak a félreérthetetlen mondatot hallva.

- És az első fele?

Kazu egy dobozt vett elő.

- Boldog születésnapot!

Hiro izgatottan bontogatta. A gyűrű láttán szóhoz sem jutott a döbbenettől.

- Kazu… ez… - dadogta. – Ez gyönyörű! – tört ki belőle. – Pont olyan, mint a tiéd – pillantott Kazu kezére.

A fiú kivette a gyűrűt a dobozból és határozottan Hiro ujjára húzta.

- Igen, tudom. Úgy csináltattam, teljesen megegyezik az enyémmel. Szeretlek! Boldog születésnapot!

Hiro mélyen a szemébe nézett.

- Én is szeretlek! – ölelte meg.

Sinji felszipogott, mire mindenki rámeredt.

- Ez olyan szép! – törölgette a szemét.

- Jaj, te! Gyere ide! – húzta magához Hiro nevetve.

Kazu lecsókolta Sinji könnyeit, majd Hiro vállára hajtotta a fejét.

Vaku villant, Kana rajtakapottan dugta a háta mögé a fényképezőgépet. Hanamori megragadta, és táncolni húzta. Többen csatlakoztak hozzájuk.

Hisashi a parkettre löködte Jukikót és Takeshit, ő maga pedig leült a bárpulthoz, és mosolyogva figyelte őket.

Yuu felállt.

- Szabad? – nyújtotta a kezét Anikinek, aki annyira meglepődött, hogy engedelmesen követte.

Kaoru és Aine egymáshoz simulva andalogtak, oda sem figyelve a zene ritmusára.

Hiro felhúzta Kazut és Sinjit.

- Gyertek, táncoljunk!

- Hárman? – pislogott Sinji.

Hiro harsogva nevetett.

- Mindent meg lehet oldani. Na, gyere szépen!

És táncoltak…

 

Hiro délelőtt ismeretlen helyen ébredt. Az ágyon középen Sinji, a túloldalon pedig Kazu aludt a fiú mellkasán átvetett karral. Körbenézett, majd felkelt. Sejtette, hol van. A lakásában. Kibotorkált a hálószobából a nappaliba. Az üveglapú asztalkán ott hevertek az ajándékai, és Hisashi levele, miszerint hajnalban hazahozta őket, és este nem kell bemennie dolgozni.

Körbejárta a lakást, és nagyon tetszett neki, amit látott. Különösen az, hogy anyja még arra is odafigyelt, hogy a kedvenc színei domináljanak, és Kazu ízlésén se essen csorba. Az előszoba kicsi volt, de ellensúlyozta, hogy egybe volt építve a nappalival, csak egy derékig érő fal választotta el tőle. Rajta fényképek régi keretben, üvegkosár a telefonnak és a kulcsoknak. A nappali tágas volt, kényelmes csokibarna fotelokkal, kanapéval, üveglapú dohányzóasztallal. A falon nagyképernyős tv függött, a legújabb kiadás. Hiro elmosolyodott, ahogy észrevette. Az ebédlő kicsi volt, csak a konyhapult választotta el a konyhától, ami mindennel fel volt szerelve, amire valaha is szüksége lesz, ha főzni akar. A folyosóról nyílt a fürdőszoba, majd a három szoba. Hihetetlenül hatalmas lakás volt, ahogy bekukkantott a szobákba. Ha ideköltöznek, lehet külön szobájuk, sőt, még vendégszoba is. Arra gondolni sem mert, hogy Sinji valaha is velük lakjon.

Visszament a fiúkhoz, és lefeküdt az ágyra. Kazu kezére fektette a sajátját, mire a fiú álmosan rápislogott, és megdörzsölte a szemét. Mondani akart valamit, de Hiro nemet intett, és Sinjire bökött a fejével. Kazu hunyorgott, mint aki rosszul lát. Tétován a fiú fölé hajolt, és megcsókolta. Sinji felsóhajtott, feléje fordult.

- Kazu-senpai… - motyogta, és odabújt hozzá.

Hiro majdnem felkacagott, de időben visszafogta magát. Kazu nagy szemeket meresztett, aztán elvigyorodott. Láthatóan teljesen felébredt. Megérintette Sinji arcát, és hüvelykujjával megdörzsölte az ajkát. A fiú szája elnyílt, mormogott valamit, és belekapaszkodott Kazu ingébe. Hiro hátulról hozzásimult, és áthajolva felette, szenvedélyesen megcsókolta Kazut. Kazu lába Sinji combjai közé ékelődött, és elölről dörgölőzött hozzá.

Sinji ébredezni kezdett, de még soha nem érezte ilyen édesnek az ébredést. Meleg testek simultak hozzá. Simogatták, dédelgették. Egy ajak érintette a fülét, egy másik az ajkát. Felnyögött, félig még öntudatlanul. Nedves nyelv siklott a fogai közé, bejárta a szájpadlását, az ínyét, a nyelvét. Kéz kúszott be az inge alá, és melengette, felforrósította a bőrét. Fogak haraptak lágyan az ajkába, nyelv simogatta a nyakát, ujjak dörzsölték érzékeny mellbimbóit.

Zihálva próbált magához térni az álomlétből, de az esze egy része azt súgta, ne… Egy kéz kicsatolta a nadrágját, egy másik pedig a vesszeje köré fonódott. Sinji teste megrándult, a szeme tágra nyílt.

- Ahh… Ne…

- Már késő… - suttogta Kazu, és megcsókolta.

Hiro keze gyöngéd volt, de határozott. Sinji tiltakozása hamvába halt. Megérintette Kazu arcát, mely még álmaiban is kísértette, és halk sóhajjal, kipirult arccal megadta magát. Mindkét fiú érezte, ahogy a teste ellazul, ahogy Kazu felé mozdul. Hiro szorítása erősödött. Sinji csókja is hevesebb lett. Kazu átnyúlt a dereka felett, és megsimogatta Hiro ágyékát. A fiú mély levegőt vett, kicsatolta az övét, a nadrágját. Kazu keze azonnal utat talált a merevedéséhez. Élvezettel hunyta le a szemét.

Sinji megremegett. Hallotta Hiro sóhaját, érezte forró leheletét a tarkóján. Megfordult a fejében, hogy milyen lehet a fiú csókja, de ettől zavarba jött, és megpróbált elhúzódni tőle. Kéz markolt a hajába, hátrafeszítette a fejét. Hiro nyelve határozottan tört utat a szájába. Olyan más volt… Kazu lágy és gyengéd, Hiro mohó és szenvedélyes. Mint egy érem két oldala.

Kazu kigombolta Sinji ingét, és végigcsókolta a mellkasát. Közben Hirót simogatta, aki szenvedélytől áthatva falta a fiú ajkát, nyelvét. Egyre szűkebbnek érezte a nadrágját, kigombolta hát, majd tovább csókolta a fiút. Ajka rátalált a Hiro által becézett testrészre, ami merev volt, a csúcsa nedves. Hihetetlenül izgató volt.

Sinjit cserbenhagyták az érzékei. Kábán vonaglott a két fiú ölelésében. Vesszejét forró és nedves ajkak fonták körbe, és felkiáltott az élvezettől, amihez foghatót még soha nem tapasztalt. Válla felett hátranyúlva Hiro vállába markolt.

- Elég… kérlek…

Hiro ajka érintette a fülét.

- Még nem… Még csak most kezdtük…

- Ne…

Kazu a fogaival végtelenül finoman megkarcolta Sinji vesszejének a csúcsát. Éles, vad kiáltás volt a válasz, és Sinji egész teste hevesen összerándult. Kazu érezte a szájába fröccsenő nedv ízét. Kéz ragadta meg a karját. Hiro felhúzta magához, mohón csókolta.

Sinji tágra nyílt szemmel, félig kábán meredt rájuk, és tudta, hogy ettől a két fiútól többé nem szabadulhat. Saját vágyainak fogságában fog raboskodni, mely hozzájuk köti.   

 

Hiro tekintete egyre sötétebb lett.

- Kazu… - A hangja rekedt volt, és türelmetlen.

Sinji megpróbált elhúzódni tőlük, de a két fiú egyszerre fordult feléje.

- Ne… Kérlek… Hagyjatok… - Takarni próbálta magát, az arca tűzvörösen lángolt.

Kazu forró tekintete láttán félrenézett, és nagyot nyelt. Hiro odahajolt, és hevesen szájon csókolta. Ledöntötte az ágyra, és csak csókolta, míg Sinji elfelejtett tiltakozni.

Kazu kihasználta az alkalmat, és vetkőztetni kezdte. Nadrág, zokni, alsó, majd az ing is a szőnyegen landolt. Hiro keze reszketve siklott végig Sinji csupasz bőrén. Kazu nyelve rátalált az apró mellbimbókra. Megnyalta, végigharapdálta előbb az egyiket, aztán a másikat. Sinji felnyögött.

- Ne… elég…

- Felejtsd el ezt a szót – suttogta Hiro a fülébe. – Tőlünk most már nem szabadulsz…

Sinji megremegett. Kazu keményen megragadta a combját, és feltolta a lábát. A fiú ujjai nyomot hagytak Hiro vállán, a rémülettől tágra nyílt a szeme.

- Ne félj! – kérte Hiro szelíden, bár Sinji érezte, milyen vágyak feszítik. – Csak érezz…

Sinji teste hátrafeszült. Legvadabb álmai váltak valóra, amikor Kazu nyelve nedvesen és melegen megérintette a combját, a hajlatokat, majd még feljebb csúszott.

- Ott ne… Kazu-sen… pai…

- Sssh… Jó érzés, igaz? – Hiro nyelve utat talált a szájába, és gyorsan ki-be mozgatta. Kazu ugyanezt csinálta kicsivel lejjebb. Sinji csípője fel-le emelkedett. Vágya újra mereven és nedvesen állt.

- Ez… ez… - Képtelen volt befejezni a mondatot. Teste olyan hevesen rándult össze, hogy kiharapta az ajkát. Könnyek maszatolták el a szeme előtt Hiro arcát, mielőtt hangos nyögéssel belezuhant volna a semmibe.

Kazu zihálva dobálta le magáról a ruhát. Hiro magához húzta, keze megszorította a vesszejét. A tekintete elhomályosult. Sinji szinte öntudatlanul nyújtotta ki felé a kezét.

- Kérlek…

Kazu végigfeküdt rajta, és felhúzta a lábait. Finoman harapdálta az ajkát, közben két ujját a testébe csúsztatta. Sinji a lepedőt markolta, de Hiro elkapta a csuklóját és az ajkához vonta az ujjait. Szopogatta, rágcsálta őket, amitől csak még jobban fokozódott mindhármuk vágya. Kazu egész testében remegett, vesszeje már nedvesen csillogott.

- Szólj, ha fáj… és… és abbahagyom… - feszültek meg az izmai, ahogy lassan Sinjibe hatolt. Őrjítő érzés volt, ahogy a szűk és forró lyukba nyomult.

Sinji lihegett, és még jobban megemelte a csípőjét. Hiro sem maradt tétlen. Mohón szorongatta a fiú vesszejét, közben nyelvével Kazu mellbimbóját cirógatta.

- Fáj… - szűkölte Sinji könnyes arccal, de a mozgást nem hagyta abba. – Senpai…

- Sinji…

A fiú finoman megrezdült, a tekintetük összetalálkozott.

- Még… - zihálta Sinji elhomályosuló pillantással.

Kazu hangosan nyögve mozdult még mélyebbre. Megragadta a derekát, és leszorította. Sinji testében a vágy, a gyönyör, és a fájdalom édes hármassá olvadt össze.

- Kazu! – kiáltott fel és ívbe feszült a teste. Ahogy megrándult, majd újra és újra megfeszült a teste, Kazu teste is megremegett.

- Sinji… - Megmerevedett egy hosszú pillanatra, mielőtt egy utolsót mozdult volna.

Sinjire rogyott, de nem nehezedett teljesen rá. Ott zihált felette, és próbálta megzabolázni a testét. Sinji arca piros volt, a tekintete kába. Kazu gyengéden rámosolygott. Ekkor azonban kéz túrt a hajába, és oldalra rántotta.  Vad csókolta ostromolta az ajkát, és kíméletlen kezek a testét, mely amúgy is forró volt és érzékeny a legfinomabb érintésre is. Kicsúszott a fiúból, és tehetetlenül tűrte, hogy Hiro durván magához rántsa. Épp oly mohón és vadul viszonozta az érintéseket, ugyanolyan szenvedélyesen válaszolt a csókokra, ahogy a fiú érintette és csókolta.

Sinji tágra nyílt szemekkel bámulta őket. Szinte tapintható volt a két fiú vágya és türelmetlensége a levegőben.

Kazu végigzuhant az ágyon. Hiro megfordította, hogy neki háttal legyen, és hozzátapadt. Lassan, a kéjtől felnyögve hatolt a fiúba. Kazu lehunyta a szemét, és az ágy szélébe kapaszkodott. Vesszeje már újra merev volt és ágaskodó. Hiro mozgása egyre hevesebb lett. A sarkaira ült, és az ölébe húzta Kazut is. A fiú felkiáltott az élvezettől, és beletépett a hajába.

- Hiro… ahh…

- Igen… igen… - Hiro tekintete elkapta Sinji zavart pillantását. Elvigyorodott. Megsimogatta Kazu vesszejét. Sinji elpirult, de a tekintetében már ott fénylett a kíváncsiság és a vágy. Bizonytalanul közelebb húzódott, és a tenyerébe fogta. Hiro még feljebb húzta a fiú lábait, ezzel teljesen kiszolgáltatva nekik a testét. Sinji cirógatta, simogatta, lágyan, erősebben. Minden mozdulatára kéjes nyöszörgés volt a válasz. Kazu testében már minden izom pattanásig feszült, arca kipirult, a tekintete szinte üveges volt az élvezettől. Sinji előrehajolt, és saját bátorságától reszketve, tétován megnyalta merevedésének hegyét. Kazu hátrafeszült, mire Hiro is levegő után kapott.

- Ne… elég… nem bírom… - Kazu görcsösen vonaglott, már az egész teste verítékben úszott.

Hiro még szorosabban ölelte. Megragadta az állát, és maga felé fordította a fejét. Remegve csókolta.

Sinji fejéből törlődött minden félelem, büszkeség, szégyenlősség. Finoman a szájába vette a fiú merevedését, nyelvével szinte kíváncsian nyalta körbe. Kazu teste abban a pillanatban megmerevedett, Hiro pedig még mélyebbre lökte magát a testében. A fiú egyszerre érezte mindkettejük élvezetét, látta közben az arcukat. Kazu szeméből könnyek folytak, tekintete a kéjtől szinte tűvilági fénnyel ragyogott. Hiro arca meglágyult, lehunyt szemmel lihegett. Most nem vigyorgott. Sinji még soha nem látta ennyire sebezhetőnek. Kábán kapaszkodtak egymásba. Sinji a száját törölgette, és rettenetesen zavarban volt. Hiro és Kazu egymáshoz bújt. Kazu hirtelen felkuncogott, majd maguk közé rántotta a fiút is.

- Köszönöm… - súgta a fülébe.

Sinji érezte, hogy ég az arca.

- Én csak… - bizonytalanul megpróbált kiszabadulni az ölelésükből.

- Ne húzódj el! – kérte Kazu, és lágy puszit nyomott az orra hegyére. – Szeretünk téged.

Sinji megmerevedett.

- Ti csak egymást szeretitek – vádolta meg a fiút. – Engem csak kihasználtok a vágyaitok kielégítésére.

Hiro felkönyökölt. Tekintete még mindig lágy volt, arckifejezése gyengéd.

- Ne mondd, hogy nem élvezted.

Sinji a párnába fúrta az arcát.

- Nem erről van szó – motyogta.

- Akkor miről? Szeretünk téged. Ahhoz pedig hozzátartozik a szeretkezés is.

Sinji dühösen fordult feléje.

- Én… Én nem tudom, mit érzek… Ez csak vágy…

- Minden azzal kezdődik – szólt közbe szelíden Kazu.

Sinji hebegett.

- Ezt nem vitatom, de… ez így… bonyolult. Két fiút szeretni… FIÚKAT… egyszerre… Nem hiszem, hogy ez nektek is olyan könnyű lenne…

Hiro elkomolyodott.

- Egyikünknek sem könnyű. A homoszexualitás alapjaiban sem egyszerű, hát még így… Meg kell tanulnod elfogadni önmagad, a másikat, az érzéseidet, az ő érzéseit… Semmi sem könnyű, Sinji…

A fiú csodálkozva nézett rá. Ezt az oldalát eddig még nem ismerte. Kazu megsimogatta a haját.

- Szeretem Hirót. Nélküle nem az lennék, aki… Azt akarom, hogy birtokoljon, mégis szabad legyek mellette, leigázzon, és utána felemeljen, szeressen, és én is szerethessem…

- És én…?

Kazu gyengéden mosolygott.

- Az, amit irántad érzek, teljesen más. Amióta először megláttalak, szeretni és védeni akarlak. A nevemet akarom hallani a szádból, és a mosolyodat látni, ahogy csak rám mosolyogsz. Ez most önzőségnek tűnik. Talán az is… de nem tudok tenni ellene. Ez is szerelem.

Hiro kinyúlt, és megérintette Kazu arcát.

- Szeretlek. Szeretem a lelked, a tested, a lényed, mindened. Általad vagyok, aki vagyok.  – Lassan megsimogatta Sinji kezét. – És szeretlek téged is, mert az vagy, aki. Szeretlek piszkálni, és szeretem, ha zavarba hozhatlak, szeretem a pírt az arcodon, a félénkséged, a nevetésed, az önfeláldozásod, amivel édesanyádat gondozod. Mindkettő szerelem.

Sinji egyikükről a másikra nézett.

- Ti… ti ezt tényleg komolyan gondoljátok! – suttogta hitetlenkedve.

A két fiú nevetett.

- Ez már eldöntetett. Szeretjük egymást – mondta ki Hiro határozottan.

Sinji szemébe könnyek gyűltek.

- Nem tudom, mi a szerelem. És talán túl félénk vagyok, hogy bevalljam, amit érzek, de… de… sokat gondolok rátok… A testem forró… és a gondolataim összezavarodnak… Szeretek veletek lenni… Apám külföldön dolgozik, alig látom. Rajta és anyámon kívül nem volt senkim, aki odafigyelt volna rám… - Sinji átkarolta magát, mire a fiúk hozzábújtak.

- Nincs semmi baj…

- Itt vagyunk…

- Szeressetek! – tört fel a fiúból a kiáltás. Átkarolta őket, és csendesen zokogott.

- Szeretünk…

- … ebben soha ne kételkedj!

A két fiú olyan szorosan ölelte, hogy Sinji fejében meg sem fordult ez a lehetőség.