4. Bízz bennem!

4. Bízz bennem!

Itoh megkönnyebbülten rogyott le a székre. Véget ért az aznapi felvétel, és sikerült úgy játszania, hogy csupán egyszer kellett megismételni az egyik részt. Nem volt elégedett, de a rendező igen, és Kaname-san szerint ez volt a lényeg. Már kifelé tartott az épületből, amikor valaki megragadta a karját.

- Itoh!

Shigeru láttán elvörösödött. A férfi a kezét felemelve mentegetőzött.

- Kérlek, bocsáss meg! Utánad kiáltottam, de nem álltál meg.

Itoh a homlokát ráncolva nemet intett.

- Elnézést, nem vettem észre. A szerep miatt…?

- Most nem tudunk beszélni, mert öt perc múlva jelenésem van. – Shigeru az órájára pillantott. – Sajnálom, hogy nem kerestelek, de gondoltam, hagyok időt, hogy átgondold a döntésed. Elnézést kérek a viselkedésemért, goromba voltam veled.

- Nem, semmi baj! – Itoh látta, hogy a férfit tényleg bántja a dolog, így rámosolygott. – Komolyan semmi baj – nyugtatta meg.

Shigeru megkönnyebbültnek látszott. Még egyszer az órájára pillantott.

- Meg tudnál várni? Egy óra múlva végzek, utána elmehetnénk enni valamit. Hányra mész dolgozni?

- Nyolcra.

- Akkor megvársz? – Shigeru most egész kisfiúsnak tűnt, így Itoh bólintott. Előbb-utóbb úgyis beszélniük kell a szerepről. Megadóan lerogyott a látogatóknak fenntartott fotelba, és előszedte a szövegkönyvet, hogy átolvassa további mondatait. Úgy telt el a másfél óra, hogy szinte észre sem vette.

- Itoh! Bocsáss meg, hogy késtem.

- Észre sem vettem – vallotta be a férfinak, mire vidám nevetés volt a válasz.

- Megnyugtattál. Viszont… lenne egy kérésem. A kisfiam velünk jöhet? Az anyósomnak dolga akadt, nem tudja Harukit is magával vinni. Nem baj?

Itoh tudta, hogy a férfi elvált. Néha emlegette a kisfiát, akit felesége édesanyja nevelt, de amúgy a magánéletét mindennél jobban őrizte. Most a fiú büszke volt, hogy annyira megbízik benne, hogy megismerheti a fiát.

- Szívesen megismerném. Biztosan nagyszerű kölyök, akárcsak… - Elhallgatott, és zavarában inkább elkezdte a táskába gyömöszölni a szövegkönyvet.

- Akárcsak… én? – fejezte be a mondatot Shigeru, és módfelett elégedetten vigyorgott.

Kocsiba ültek. Shigeru a napszemüvegért nyúlt, majd indított. Itoh nem akarta vezetés közben zavarni, így inkább nézelődött. Majdnem félóra múlva egy családi ház előtt álltak meg.

- Mindjárt… - kezdte a férfi, aztán a ház felé pillantva elhallgatott. – Már jönnek is…

Itoh is arrafelé figyelt. Alacsony, idős asszony tartott a kocsi felé. Látszott rajta, hogy bár benne van a korban, mégis megőrizte fiatalos lendületét. Mellette egy öt év körüli gyermek baktatott. Itoh elfelejtett levegőt venni, mert a kisfiú tiszta Shigeru volt, csupán fiatalabb kiadásban. Ugyanaz a hófehér bőr, hollófekete haj, világoskék szempár. Megdöbbentő volt a hasonlóság még akkor is, ha apáról és fiáról volt szó. Shigeru kiszállt. Felkapta, és a magasba lendítette a fiát, aki boldogan kapaszkodott a nyakába. Nagyon aranyosak voltak együtt. A férfi váltott pár szót az asszonnyal, majd a kocsi felé indult. Beültette a fiát a hátsó ülésre, aki azonnal Itoh fülébe nevetett.

- Szia. A nevem Naoteru Haruki. Te az apukám barátja vagy?

- Igen. Szia. Engem Maeda Itoh-nak hívnak. Nyugodtan szólíts csak Itoh-nak – tette hozzá, mert sejtette, hogy a fiú gondban van a megszólításával.

Shigeru beült a kormány mögé, és szigorú szemmel nézett a fiára.

- Mit felejtettél el?

Haruki bűntudatosan a helyére csusszant, és bekötötte a biztonsági övet. Apja csak utána indított, hogy meggyőződött róla, biztonságban van. Itoh maga sem értette, miért, de meghatotta ez a viselkedés. Tudta, hogy a férfi nyugodt, felelősségteljes életet él, de az, hogy ennyire imádja a fiát, valahogy még emberibbé, megközelíthetőbbé tette, mint eddig bármikor.

- Arra gondoltam, hogy vehetnénk valamit enni, aztán kimehetnénk a parkba. Mit szóltok? – vetette fel az ötletet Shigeru.

Haruki részéről lelkes helyeslés volt a válasz. Itoh biztosra vette, hogy még a pokolba is szívesen menne, amíg az apjával lehet.

- Itoh, te mit szólsz?

- Benne vagyok – válaszolta.

Nem sokkal később figyelte, ahogy a parkban Shigeru leterít egy plédet a fűre, aztán elhelyezi a táskából előszedett dobozokat. Haruki pár srácot figyelt, akik nem messze tőlük gördeszkáztak.

- Apa, én is kapok olyat? – kérdezte hirtelen.

Shigeru szigorú arcot vágott.

- Megbeszéltük, hogy csak akkor kaphatsz ilyesmit, ha nagyobb leszel.

A kisfiú öntudatosan kihúzta magát.

- Már majdnem hatéves vagyok!

Itoh elvigyorodott, és leült a pléd szélére.

- Azok a fiúk háromszor olyan idősek, mint te – mutatott rá a nyilvánvaló tényre.

Haruki durcásan elhúzta a száját, majd felderült az arca.

- Közelebbről azért megnézhetem őket?

- Igen, de maradj látótávolságon belül – bólintott az apja, s gyengéd tekintettel nézte, ahogy odafut a gyerekekhez.

- Nagyon szereted őt. – Itoh nem tudta megállni, hogy ki ne mondja.

Shigeru felsóhajtott, úgy fordult, hogy lássa a fiát.

- Ő a legfontosabb személy az életemben. Mindenki és minden csak utána következik. Igyekszem vele tölteni a szabad perceimet, ez vagy sikerül, vagy nem.

- Jó apja vagy.

- Ki tudja… - Shigeru nevetett. – Néha úgy érzem, lehetnék jobb is.

Hallgattak. Itoh tétován az üdítőért nyúlt, s forgatni kezdte a kezében, hogy ne kelljen a férfira néznie.

- Sokat gondolkoztam – kezdte.

- Itoh… - Shigeru megérintette a kézfejét. Komolyan nézett a szemébe. – Sajnálom, hogy a múltkor olyan csúnya dolgokat vágtam a fejedhez. Azt hiszem, túl fáradt voltam, de ez sem mentség arra, amit tettem. Megbántottalak. Azóta végiggondoltam a te szemszögedből a dolgot. – A férfi habozott, majd az ujjait a fiúéba fonta. – Lehetséges, hogy attól félsz… a jelenet során nem leszel képes a legjobbat kihozni magadból? Egy szexjelenet forgatása soha nem könnyű, és bár mi csak a hangunkat adjuk a történethez, sok múlik rajtunk. Ha ez az oka… kérlek, engedd, hogy segítsek. Beszélek a rendezővel, Hatagami-san jó barátom. Rábeszélem, hogy a jelenetek forgatásakor csak te és én legyünk bent. Ez talán megnyugtatóbb lenne. Bízz bennem, kérlek!

Itoh teljesen le volt döbbenve. Két oka volt, amiért nem volt hajlandó elfogadni ezt a szerepet, Shigeru pedig ismerte annyira, hogy könnyedén kitalálta az egyiket. De mi lesz, ha a másodikra is rájön? Elpirulva hajtotta le a fejét. Shigeru még mindig fogta a kezét, ettől viszont olyan intim lett az egész helyzet. Nem tudta, mit tegyen. A szíve azt súgta, fogadja el az ajánlatot, az esze viszont szinte sikítva tiltakozott. Mi lenne a legjobb? Olyan hangosan vert a szíve, hogy elnyomta mind a két hangot a fejében.