3. Kérdések és kételyek

3. Kérdések és kételyek

Rya az egyik félhomályos sarokban üldögélt. Ez volt az első alkalom az Arany Lótusz történetében, hogy nem a szokásos asztalánál foglalt helyet. Előtte whisky-s pohár állt már félig üresen. Miu elég furcsán nézett, amikor megrendelte, de ez most egyáltalán nem érdekelte. Csak a nyitásra jött le, képtelen lett volna Sayoko szeme elé kerülni, bár tudta, hogy éppen gyáván viselkedik. Félig lehunyt pillái mögül leste a férfit.

Lángolt az arca, akárhányszor rápillantott. Bizsergett a teste, ha csak arra gondolt, hogy az ő ruháját viseli. A gyomra összerándult, amikor eszébe jutott összesimuló testük. Nehezen vette a levegőt, a férfi csókjának az ízét még mindig érezte az ajkán. Összezavarodott. Akarta is a férfit, el is akarta taszítani. Nem értette, mi történik vele.

Soha nem vonzódott a férfiakhoz. Fiatalabb korában rövid ideig udvarolt neki egy srác, de még a csókig sem jutottak el. Ám most Sayokóval teljesen más volt. Megrázta a fejét, Sayoko hangja körbeölelte, akár az édes méz. Szorosan összeszorította a szemhéját, hogy legalább ne lássa, de képtelen volt nem nézni őt. Találkozott a pillantásuk.

Sayoko éppen az Egyetlen éjszakát énekelte, a vendégek rajongva dúdolták vele a dallamot, nevetve perdültek táncra, vagy csak lágyan ringatóztak a dal fülbemászó ütemére.

„Egyetlen éjszakát ígértél…”

Kezdett bele Sayoko a refrénbe, s a pillantása nem engedte a férfiét. Még ez a dal is egymáshoz kötötte őket, hiszen Rya sokat segített az elkészítésében. A zeneszerzéssel még soha nem próbálkozott, de Sayokónak volt egy ötlete, és azt játszotta szinte folyamatosan, míg szinte beleette magát az agyába, és képtelen volt kiverni onnan. Szavak jöttek, amelyek lassan mondatokká álltak össze. A dallamokból összeállt a szám, hol Sayoko dúdolt hozzá, hol ő. S most élt a dal, ahogy megálmodták.

Rya nem tudta, mit tegyen. Soha fel sem merült benne, hogy vonzódhat egy férfihoz, most pedig felbukkant az életében Sayoko. Aki ráadásul az alkalmazottja, ami tovább bonyolítja a dolgokat. Minden megváltozott, ő maga mindenképp. Vágyódott a férfi melege után még, ha ezt nehezen is vallotta be magának. Belekortyolt az italába, felsóhajtott.

- Jaj, de gondterhelt vagy! – huppant le melléje váratlanul Saori. – Miért bújtál el? Alig találtalak meg ebben a tömegben.

Rya döbbenten meredt a lányra.

- Te mit keresel itt?

- Hiányoztál – vont vállat a lány, és gyorsan szájon csókolta, mielőtt a férfi tiltakozhatott volna.

Rya meg sem próbálta eltitkolni, hogy letörli a lány rúzsát a szájáról.

- Nekem úgy rémlik, hogy szakítottunk – jegyezte meg, és hátrébb húzódott.

- Te szakítottál velem – húzta el a száját Saori sértetten.

Szép lány volt. Hamvas, friss őszibarackra emlékeztető bőr, ártatlan mézbarna szemek, szőke haj, hibátlan vonalak. Nem olyan rég még Rya minden eszközt bevetett volna, hogy az ágyába csábítsa, de most a megvetésen kívül nem sokat érzett iránta.

- Talán meguntad a Menő Csajokat? – kérdezte tőle gúnyosan.

Saori kényeskedően felrántotta a vállát.

- Hallottam, milyen jó itt a zene – válaszolta, és csábosnak szánt pillantást vetett Sayoko felé.

Rya már értette, miért kereste fel a lány. Új énekesét jött felmérni, s lehetőleg elcsábítani magának, vagy akár pont Lizzynek a diszkóba. Egyik ötlet sem tetszett neki, aztán rájött, milyen nevetésegesen viselkedik. Hiszen Saori ha akarná, se tudná elcsábítani a férfit, mert Sayoko… Az ajka vidám mosolyra húzódott, és a férfira nézett, aki épp ekkor fejezte a második szünet előtti utolsó számát, s már elindult feléje.

- Erre jön! – kapott a hajához Saori. – Ugye, bemutatsz neki?

Rya Sayokót figyelte, ahogy átveszi Miu-tól a szokásos ásványvizet, és folytatja az útját feléjük. Máris nehezebben szedte a levegőt, de nyugalmat erőltetett magára.

- Zavarok? – állt meg mellettük a férfi.

Saori azonnal rámosolygott, még a szempilláit is megrebegtette hozzá.

- Dehogy, ülj csak le!

Sayoko csodálkozó pillantást vetett rá, majd főnökére nézett.

- Ülj le, nem zavarsz. Fujisaka Saori, Akechi Sayoko – mutatta be őket egymásnak Rya.

Sayoko leült.

- Saori… - ismételte a nevet, majd felvillant a szeme. Nem volt buta ember, máris tudta, ki a lány.

Saori ebből mit sem sejtett, közelebb hajolt, mellei szinte kibuggyantak a szűk felsőből.

- Nagyon tetszik a dalod – mosolygott rá, és kihívóan megnyalta hozzá az ajkát.

Sayoko csak nézte, majd unottan sóhajtott.

- Bocsáss meg, de szeretnék négyszemközt beszélni a főnökkel.

Saori először nem értette, mire utal, aztán dühösen felvillanó szemekkel felpattant.

- Hát persze! Jó beszélgetést! – vágta oda, és elviharzott.

- Ez az volt, amire gondolok? – fordult utána kíváncsian Sayoko.

- Saori nem szeret sokáig bánkódni egyetlen férfi után sem – magyarázta Rya derűsen.

A férfi egyenesen a szemébe bámult.

- Nem úgy néz ki, mintha bántana – állapította meg nyugodtan. Szürke szemében azonban egy egész vihar kavargott. Forrt benne az indulat. A féltékenység akarata ellenére érkezett.

- Emlékeztetlek rá, hogy Saorival azon az éjszakán szakítottam, amikor téged felvettelek – felelte Rya halkan, mintha pontosan tudta volna, milyen gondolatok kavarognak a fejében.

Hallgattak. Sayoko közelebb dőlt hozzá.

- Mit iszol? – szimatolt érdeklődve.

- Whisky. Kérsz?

- Csak egy kicsit – nyúlt a pohárért a férfi, és egy nagyot kortyolt. A szájában ízlelgette az ízeket, mielőtt lenyelte volna. – Finom – nyalogatta az ajkát.

Rya furcsán érezte magát. Legszívesebben bezárta volna valahová a férfit, hogy… Miért is? Elkapta a tekintetét a férfiról. Zavarban volt. Sayoko az ő ruháját viseli, a saját illatát érzi rajta, most pedig az ő poharából iszik. Ez annyira bensőséges, annyira intim volt, hogy valójában nem tudott, mit kezdeni vele, nem tudta, hogyan reagáljon rá.

Lényének egyik fele azonban nem is akart. Csak Akechi Sayokót akarta. Míg a másik legszívesebben elfutott volna tőle jó messzire. Csak hát Tachibana Rya sosem volt az a fajta, aki megfutamodik a kihívások vagy a problémák elől. Tisztába akart jönni vele, mit is érez pontosan a férfi iránt, s ezért bármire hajlandó volt. Nekiszegezte hát a kérdést.

- Miért csókoltál meg?

Sayoko visszacsúsztatta a poharat Rya elé.

- Szerinted? – kérdezett vissza.

- Tetszem neked? – Rya némán lehülyézte magát ezért a kérdésért.

- Ha tudod, miért kérdezed? – vonta fel a szemöldökét Sayoko és a pillantása szinte derűs volt.

Nem néztek egymásra. Aztán a férfi megérintette Rya karját.

- Őszintén szólva, azt vártam, hogy kirúgsz érte – vallotta be őszintén.

- Gondolkodtam rajta – bólintott Rya komoran.

- És miért nem tetted meg? Túl sokat hozok neked a konyhára? – A kérdés kihívó és gúnyos volt egyszerre.

Rya arca megrándult.

- Eleinte ez sokat nyomott a latban, igen.

- És most?

- Nem tudom – vont vállat tétován Rya. – Az az igazság, hogy… olyan érzések kavarognak bennem, amelyeket eddig nem ismertem… Fogalmam sincs, mit csináljak.

- Mit akarsz csinálni? – hajolt egészen közel hozzá Sayoko a középső szót erősen megnyomva.

Rya orrát megcsapta saját arcszeszének illata, amely a férfin mégis olyan más volt. Olyan… csábító… izgalmas…

- Nekem még… soha… - nyögte. Segélykérően nézett a férfira. – Érted? Ez a helyzet nekem teljesen új. Úgy hiszem, neked nem én leszek az első pasi, de akkor is…

Sayoko komoran intett, majd megszorította a férfi kezét.

- Akarod tudni milyen? – tette fel a kérdést halkan, és nem engedte el sem a kezét, sem a tekintetét. Pontosan látta, Rya arca mennyi mindent kifejezett egyetlen pillanatra: izgalom, sóvárgó vágy, és zavar… Nem válaszolt, így rámosolygott.

- Az első alkalommal, amikor egy férfi megcsókolt egy bulin, behúztam neki egy nagyot. Pokolian felhúztam magam rajta, nem kívántam a férfiakat, nem akartam egyhez sem annyira közel kerülni… Azzal nem számoltam, hogy vágyódni fogok a férfi iránt. Éjszaka félálomban, vagy éppen egy nőn feküdve, úgy éreztem, hogy egyáltalán nem lenne rossz legalább kipróbálni. Először tényleg csak a kíváncsiság hajtott, azt hiszem… - Vallomásán elmosolyodott. – Addig jártam a klubokat, amíg meg nem találtam azt a férfit. Majdnem egy évig voltunk együtt, és nem bántam meg. Ő volt az, aki megtanított arra, hogy soha, semmilyen körülmények között ne szégyelljem az érzéseimet, a vágyaimat. Mellette lettem felnőtt, és az az ember, aki most vagyok. Tudod, mit mondott, amikor szakítottunk?

Rya nemet intett a fejével. Lélegzetvisszafojtva hallgatta a férfit.

- Bátran vállald fel az álmaid és az érzéseidet, nézz büszkén mások szemébe, mert különben eltipornak. Igaza volt, ma már pontosan tudom. Nem jutottam volna el idáig, ha nem így cselekszem.

Rya körbenézett. Látta Miu-t, ahogy fél szemmel feléjük pislog, és Saorit, ahogy éppen egy bankelnök fiával bájolog. Furcsa érzések kavarogtak a fejében. Soha, egyikük sem volt a barátja, egyikük se került hozzá ennyire közel, mint Sayoko. Soha nem volt szívbéli jó barátja, csak most ő. Vele megoszthatta a kétségeit, előtte nem kellett erősnek mutatkoznia, lehetett mellette gyenge, mert a férfi ettől még ugyanúgy kitartott mellett, ugyanúgy tisztelte.

Ő volt az első, aki igazán emberként bánt vele, és nem érdekelte, hogy milliói vannak a bankszámláján. Ő volt az, aki képes volt hajnalban beállítani hozzá, és friss fánkokat dugdosni a szájába, mert ő elaludt hátul az irodában az íróasztalnál. Hallgatott rá, megbízott benne, amikor az Egyetlen éjszakát szerezték, hosszú hajnalokon át. Ugratta őt, idióta vicceket sugdosott a fülébe, ha már elege volt az estékből és a részeg vendégekből. Megmasszírozta a vállát, ha fáradtnak látta, sőt még képes volt megcsókolni is. Őt!

Mi sülne ki belőle, ha tényleg a kedvese lenne? Ez a férfi nem fogja megbántani, nem fogja összetörni a szívét, ennyire már ismerte. Működne vajon? Maga sem tudta, de minden józan gondolata ellenére – amelyek azt súgták, tartsa meg a férfitól a három lépés távolságot – akarta. Jobban, mint bármit eddig életében. A férfi melege után vágyódott, hogy feloldja végre benne azt az ürességet. Felhajtotta a pohara alján árválkodó pár csepp whisky-t. A férfira nézett, aki türelmesen várakozott, csak a tekintetében égett parázsló tűz. Rya érezte, hogy lángol az arca.

- Nem vagyok egy gyáva alak, de most egy kicsit tartok ettől… - mondta halkan.

- Tetszem neked – felelte Sayoko sötét pillantással.

- Valóban. – Rya torkában dobogó szívvel tette hozzá. – Legyen.

Sayoko rávigyorgott.

- Záróra után találkozunk – állt fel.

Rya zavartan mosolygott. Látta a férfin, hogy még akar valamit, ezért kérdően nézett fel rá. Sayoko csak erre várt, az ajkára szorította a száját. Pillantásuk összefonódott, és Rya megadta magát. Elnyílt a szája, lehunyta a szemét. Csodálatos volt. Az egész világ csak kettejükre szűkült le: Sayoko ajkára, az ízére, a nyelvére, amely a szájában kutakodott.

A férfi rendkívül lassan húzódott el tőle.

- Mennem kell – mormogta még szinte a szájába.

Rya felsóhajtott.

- Rendben.

Sayoko széles mosollyal felegyenesedett, és elsétált. Rya kábán bámult utána.

- Tiszta bolond vagyok – mormolta. – Mégis mi a fenét művelek? – nyúlt a pohara után, de rá kellett jönnie, hogy üres. Felpillantott, Miu-t kereste a tekintetével. Kíváncsi szemek tapadtak rá, Saori döbbenten bámulta, Miu viszont épp visszafojtott könnyekkel száguldott ki a konyhába. – A francba! Már csak ez hiányzott… - pattant fel, és a lány után vetette magát.

Sayoko éppen akkor kezdett bele kedvenc számába, amikor belépett a konyhába. A szokásos sürgés-forgás fogadta. Miu-t azonban semerre sem látta. Megragadta az egyik pincér, Haruie karját.

- Nem láttad Miu-t?

A fiú a hátsó kijárat felé mutatott.

- Arra ment. Eléggé sietett, majdnem összeütköztünk. Valami baj van? – érdeklődött aggódva.

- Nem, de beszélnem kell vele. Szólj, kérlek, Martynak, hogy vegye át egy időre Miu helyét.

- Dan nem fogja bírni egyedül a vendégek rohamát a bárpultban – ellenkezett a fiú.

Ez igaz volt. A pult mögött mindig legalább két embernek kellett állnia, főleg teltház idején. Rya felsóhajtott.

- Csak addig tartson ki egy kicsit, míg beszélek Miuval. Utána beállok melléje segíteni. Menj már, mire vársz?! – mordult rá. Haruie furcsán nézett, de engedelmeskedett.

Rya kilépett a bár mögötti sikátorba. Egy lámpa világította meg a keskeny utcát, Miu a fal melletti szemetes konténerek előtt állt, és dühösen rugdalt egy zsákot.

- Miu, kérlek… - lépett oda hozzá, és megfogta a vállát.

A lány lerázta magáról a kezét, és könnyes arccal, de szikrázó szemekkel fordult feléje.

- Legalább jól szórakoztatok? – kiáltotta.

- Miu, hallgass meg!

- Aztán miért? Hogy hallgassam a hazugságaidat? Köszönöm, abból nem kérek. Kilépek. Bíztam benned, de ezek után…

- Te vagy a jobbkezem, a főpincér. Ne dönts elhamarkodottan – kérlelte a férfi.

- Azt hiszed, érdekel? Hülyét csináltál belőlem! Tudtad, hogy tetszik nekem Sayoko, ám egy szóval se utaltál arra, hogy ti ketten együtt vagytok. El akartam hívni őt egy randira, mert miért is ne, gondoltam. Erre ma mit kellett látnom? A te ruháidat viseli, a te kölnidet használta, a te poharadból iszik, és téged csókol… Most meg azt akarod nekem bemagyarázni, hogy rosszul láttam? – toppantott haragosan a lány.

- Ez nem ilyen egyszerű, Miu!

- Jaj, hát persze, hogy nem! – gúnyolódott Miu, és lerángatta a kötényét. – Még soha nem aláztak meg ennyire…

Rya lefogta a kezét, megrázta, akár egy rongybabát.

- Legalább meghallgathatnál! – dörrent a hangja. – Mit gondolsz, örömmel okoztam neked fájdalmat? Így ismertél meg? Nem akartam, egyszerűen… így alakult. Nem akartam, hogy ez legyen. Ma hajnalban Sayoko nálam aludt, de semmi sem történt köztünk, csak egy csók. Most viszont… Fogalmam sincs, hogy mit érzek, mert… minden összezavarodott bennem.

- Szereted? – szabadította ki magát a lány, és hozzávágta a kötényét.

- Nem tudom – halkult el Rya hangja, és nekidőlt a falnak.

Miu bár sértett és dühös volt, megszánta.

- Figyelj, nekem ezt… muszáj átgondolnom – motyogta kevésbé keményen. – Holnap beszélünk, nem baj?

- Menj csak haza, majd tartom a frontot. Köszönöm – bólintott megkönnyebbülten a férfi.

Miu lehajtott fejjel besietett, halkan csapódott be mögötte az ajtó. Rya elgondolkodva ácsorgott, amikor Haruie szólt ki neki.

- Főnök, akkor beállsz Dan mellé? Már nem bírja egyedül a rohamot. Miu hová ment?

Rya ellökte magát a nyirkos faltól.

- Haza, nem érzi jól magát. Jövök – indult el a fiú után. – Szólj Martynak, hogy egész este ő lesz helyette.

- Rendben.

A konyhából kilépve megcsapta Sayoko hangja. Bámult rá egy hosszú pillanatig, majd a pult mögé sétált.

- Dan, segítened kell. Régen álltam a pult innenső oldalán – veregette meg a pultos vállát.

A férfi rávigyorgott.

- Ne aggódj, főnök! Hamar belejössz.

- Remélem – lazította meg az ingét Rya, és félredobta a nyakkendőt és a zakót. Elkapta Sayoko pillantását, aki bátorítóan rákacsintott. Mély levegőt vett.

- Ugorjunk neki! – húzta ki magát.

Dannek igaza volt, hamar visszazökkent a régi ritmusba. Az új koktélok elkészítésénél még szüksége volt a férfi segítségére, de minden rendben ment. Azonban akármilyen elfoglalt is volt, teljesen tisztában volt Sayoko jelenlétével és a színpadról feléje vetett forró pillantásokkal…