3. fejezet

3.

A faluban mindenki lelkesen mesélt Clevely-ről. Julie áldotta őket. A városban annyira bizalmatlanok voltak az emberek, hogy minden riportért keményen meg kellett küzdenie, de itt… a lakók örültek, hogy végre van egy híres ember közöttük.

- És most merre találom? – kérdezte a postást, aki azonnal a kikötő felé mutatott.

- Kihajózott hajnalban az embereivel. Most már lassan befutnak.

- Értem. Köszönöm.

- Csak üljön le a mólónál, meg fogja ismerni – kuncogott egy kamaszlány, aki hallotta a párbeszédet. – Ő a legjóképűbb férfi a faluban.

- Elhallgass, Mandy!

- De, ha így van! – duzzogott a lány. – Persze ez alól kivétel az a másik, aki kétszer is járt nála… - nagyot sóhajtott hozzá.

- Ne is törődjön vele, kisasszony, tudja, milyenek a fiatalok – fordult a postás Julie- hoz.

- Én is voltam fiatal. Mandy, elkísérnél? Legalább mesélsz a faluról, amíg befut Mr. Clevely.

Julie elköszönt a postástól, aki a fejét csóválva nézett utánuk.

- Hát, persze! – A lány felvidulva csatlakozott hozzá. – Bocs, hogy ennyit beszélek.

- Semmi gáz! Megértelek. Ennyi klassz férfi egy helyen – vigyorodott el hamiskásan Julie. – Biztos a szállodákból is járnak ide jó pasik.

- Á, azok mind fent hordják az orrukat! – legyintett Mandy. – Gazdagok, és csak megfektetni akarnak.

- Értem. Sajnálom.

- Van egy srác, nyáron a városban dolgozik. Tommy. Na, ő jó fej. Az apukája és a bátyja is halász, de ő mérnök akar lenni.

- Tetszik neked?

- Aha. – Mandy kislányosan elpirult. – Néha elhív moziba meg fagyizni.

- Hű, akkor lehet, hogy komolyan gondolja veled a dolgot.

- Úgy gondolja?

- Igen.

Mandy felnevetett.

- Ez irtóra szuper! Magának van pasija?

- Most épp nincs.

- Felszedhetné Samet. Ő nagyon jó pasek.

- Valóban?

- Mindenki odáig van érte, habár a négy év alatt egyszer sem ment el senkivel. Nincs barátnője. Azt beszélik, meghalt a felesége, és megszakadt a szíve. Meg azt is, hogy elhagyta a szerelme, és még mindig őt szereti. Nem tudom, mi az igazság.

- A négy év alatt, mióta itt van, nem volt látogatója?

- Nem. Csak most. Pár napja.

Julie kíváncsian hegyezte a fülét.

- Ő az a másik szuper pasi, akit említettél?

- Aha. Úgy néz ki, mint valami sztár a tévéből. Sportkocsival jött, mindenki megbámulta. Körülbelül olyan magas lehet, mint Sam. Sötét a haja és világos a szeme. Jah, és szemüveget visel. Eddig kétszer volt itt. Másodszorra már pólóban és rövidnadrágban jött, de egész éjszaka itt állt a kocsija a parkolóban.

Julie vérszemet kapott. Morris Baine lehetett? Elővette a mobilját, és előhívott egy fényképet a férfiról, amit tegnap töltött le a netről.

- Ez a férfi volt az? – mutatta Mandy-nek.

- Igen. Tudja, kicsoda?

- Igen. Sam régi barátja. Csak azt nem értem, eddig miért nem látogatta meg… - July már csak magának beszélt. Mandy viszont válaszolt.

- Talán összevesztek, és most, hogy Sam híres lett, úgy gondolta, kibékülhetnének. Vannak ilyen emberek.

- Nem is tudom… - July megállt a mólónál, és a kis hajókat bámulta. – Mindegyik ide fut be?

- Igen. A Sas is. Ott a helye, látja?

- Igen. Köszönöm.

Egészen addig beszélgettek semmiségekről, míg Mandy fel nem kiáltott.

- Ott jön Sam!

July türelmesen megvárta, míg a hajó kiköt, és a halat egy fehér ruhás férfi átveszi a férfitól.

- Ki ő?

- Ő jön a halért. Sam a Paradise Hotelnak adja el a fogást.

- Az üdülőparadicsom számára?

- Igen. Jól keres vele, bár már egy ideje nem volt a tengeren. Suitték állítólag állták a veszteségét.

- Nagylelkűek voltak.

- Frászt! – Mandy szeme megvillant. – Sam ennyit megérdemelt. Az életét kockáztatta a többiekkel együtt. Harry-nek és Johnnak családja van. Mi lett volna, ha meghalnak?

- Bocsánat, ezt nem gondoltam végig.

- Persze, mert maga nem itt él. A legtöbb család halászatból él, és keményen dolgoznak, hogy étel kerüljön az asztalra. Jöjjön! Sam! – Mandy integetett a férfinak, amikor a halat elvitték, és Sam fáradtan nyújtózott a hajó orrában.

- Szia, kislány! – Sam elmosolyodott, majd gyanakodva fordult July felé. – Helló!

- Jó reggelt!

- A kisasszony újságíró – mosolyodott el Mandy. – Légy vele kedves!

- Megpróbálok – fanyalgott Sam mosolytalanul. – Kösz, Mandy!

- Szívesen. Viszlát!

- Kösz mindent. Szia! – July rámosolygott a lányra, majd elkomolyodva a férfihoz fordult. – Tudom, hogy elege van a sajtóból, de hallgasson meg!

- Nem adok interjút senkinek!

- Nem kell semmit mondania. Engedje meg, hogy elmondjam, miért vagyok itt. Kérem. Tíz percet kérek, semmi többet.

A férfi habozott. Emberei épp a hajót tették rendbe. A fiatalabbik vállon veregette a kapitányt.

- Menj csak! Sétálj egyet vele a parton, mi majd mindent elintézünk.

Sam habozott, de aztán bólintott.

- Kösz, srácok! Jöjjön!

A mólóról lesétáltak a homokos partra. July lerúgta a szandálját, és elmosolyodott.

- Nagyon szép ez a hely. Olyan kis bájos…

- És nyugodt volt, míg maguk fel nem bukkantak – morogta a férfi, és kedvetlenül zsebre dugta a kezét. A nyakánál véres volt az ing, borostásan és vörös szemekkel meredt a távolba, kimerültnek és szomorúnak látszott. Ettől függetlenül tényleg vonzó férfi volt, Mandy nem túlzott.

- A nevem July Chase.

- Sam Clevely.

- Újságíró vagyok egy lapnál a szülővárosában.

Sam úgy torpant meg, mintha falnak ütközött volna.

- Honnan a fenéből?

- Az internet nagyon hasznos tud lenni. Utánanéztem magának az archívumokban, és beszéltem a kollégámmal, Frank Conolly-val. Sok jót mesélt magáról. Emlékszik rá?

- Persze. Lehet őt elfelejteni? – Sam arca kicsit megenyhült. – Rövid életet jósoltam neki, mert egyfolytában tömte magát azokkal a vacak gyorskajákkal.

- Nyugdíjba ment. Üdvözli magát.    

Sam bólintott, majd a nő felé fordult.

- Végül is mit akar tőlem, Miss Chase? Többet tud rólam, mint a többi újságíró, de nem értem, mi ezzel a célja. Nem interjút kért tőlem…

- Valóban nem. Tudja, van egy rovatom. Régi barátokat, rokonokat próbálok összehozni. Embereket, akik eltűntek a szeretteik vagy barátaik szeme elől. Néha sikerül, néha nem. Múlt hónapban sikerült egy találkozást lebonyolítanom, amit meg is írtam. Ennek kapcsán elég sok megkeresésem van. Meg kell tanulnom rostálni közülük. Két napja bejött hozzám egy asszony. Lucinda Gonzales.

Sam arca elfehéredett. Egész teste megfeszült, a szeme összeszűkült.

- Mit akart?

- Elmesélte nekem a történetét. A reagálásából arra következtetek, hogy nem kell magának is elmondanom.

Sam hátat fordított a nőnek, és a tengert kezdte el bámulni.   

- És? – A hangja halk volt, iszonyú feszültség érződött benne.

- Arra kért, hogy találjam meg magát. Ő négy éve kutat, eredménytelenül. Nekem is csak azért volt könnyű dolgom, mert Suitték révén ismert lett a neve. – July habozott, majd tétován megérintette a férfi vállát. – Sam, ne gondolja, hogy mások nem fogják összekapcsolni a nevét a négy évvel ezelőtt történtekkel. Én csak Mrs. Gonzales révén gyorsabb voltam. 

- Mi a fenét vár tőlem? – Sam megperdült, July ijedten összerezzent. – Leszámoltam a múltammal, és nem akarok róla beszélni!

July egyenesen a szemébe nézett.

- Maga lőtte le véletlenül Mrs. Gonzales húgát, igaz? A bűntudata miatt szerelt le, és jött el ide a világ végére…

Sam tekintete vad volt, fájdalmas titkokról beszélt.

- Az ügy le van zárva, Miss Chase – közölte mégis keményen.

- Mrs. Gonzales nem hibáztatja magát, habár szerintem sejti, hogy mi történt a határon azon a hajnalon. Találkozni szeretne magával. Azt mondta, nem tud addig nyugodtan aludni éjszaka, míg köszönetet nem mondott, amiért megmentette őt és a családját.

- A húgát nem tudtam… - Sam a fogai között szűrte a szavakat.

- Lehet, de őket igen. És szerintem ez a lényeg.

- Én ezt nem tudom ilyen könnyen venni. Mondja meg neki, hogy sajnálom, de nem akarok beszélni vele. Maga meg hagyjon békén! – Sam nagy léptekkel elindult vissza a kikötőbe.

July kétségbeesetten állt. Mérges lett, és utána kiabált.

- Maga egy gyáva seggfej, Sam! Elmenekült négy évvel ezelőtt a bűntudata elől, de az elől nem lehet elfutni, nem igaz?! A barátja tudta egyáltalán, hol van, vagy őt is ott hagyta egyetlen magyarázat nélkül, mint a kollégáit és az embereit, akik tisztelték és szerették magát?! – July érezte, hogy kicsit messzire ment, mert Sam megállt, és amikor visszafordult, az arca iszonyúan eltorzult a dühtől. Kihúzta magát, és bátran felszegte a fejét, ahogy a férfi megállt előtte. – Utánanéztem kicsit Morris Baine-nek. Az után indult be a karrierje, hogy maga eltűnt. Beszéltem a régi szomszédokkal is, akik szerint Morris a maga távozása után két hétig ki sem mozdult a lakásából. Utána viszont a munkába temetkezett, éjt-nappalt átdolgozott, aminek meg lett ugyan az eredménye, de sokáig egyedül élt. – July hangja megenyhült, ahogy Samet nézte. – Maga nem csak a lakótársa volt, ahogy mindenki tudta, igaz? Morris homoszexuális, és eléggé megviselte, amikor maga elment. Együtt éltek, szerelmesek voltak egymásba, igazam van?

- Én még mindig szeretem – mondta Sam rekedten. – A francba! – Lehuppant a homokba, és a tenyerébe temette az arcát. July óvatosan leereszkedett mellé, és még levegőt sem mert venni, nehogy megriassza. Sam fáradtan rápillantott. – Szeretem őt, mindig is szerettem. Még akkor is, amikor bebeszéltem magamnak, hogy már nem jelent semmit, a távolság és az idő elmulasztotta az érzéseimet. Igen, együtt éltünk. És igen, elhagytam, mert a bűntudatom erősebb volt, mint én magam.

- Elmeséli, mi történt?

- És majd nyomtatásban látom viszont?

- Nem ígérhetek semmit, Sam. Az a munkám, hogy emberekről írjak. – July az ajkába harapott. – Engedje meg, hogy megírjam a történetét.

- Ha… megírja Maria Gonzales halálának a körülményeit, akkor engem bíróság elé fognak állítani, ugye tudja?

- Nem lenne felszabadítóbb az esküdtek elé állni, mint együtt élni a bűntudatával?

Sam felsóhajtott.

- De. – Nagyon mélyről vette a levegőt, aztán kimondta. – Írja meg! Mindent. És tudja közben, hogy egy ember sorsáról fognak dönteni, és általa fogják megítélni.

July a kezét nyújtotta.

- Úgy lesz. Köszönöm – mosolyodott el, amikor Sam érdes ujjai közrefogták az övét.

A férfi bólintott, aztán felállt.

- Jöjjön, meghívom egy kávéra. Nálam nyugodtan tudunk beszélgetni.

July engedelmesen baktatott mellette, miközben Sam felidézte a múltat, amivel minden éjszaka szembenézett.

* * *

            Újabb két rakomány érkezett, amikor Sam munkába állt a negyedik munkanapján.

- Gyorsabban, mert jön még egy! – csattant a hátuk mögül a főnök hangja.

Ahhoz is fáradtak voltak, hogy válaszoljanak. Csak emelgették a ládákat, Jeff a targoncával szlalomozott a sorok között. Sam véletlenül nekiment egy srácnak, elnézést motyogott.

- Jól vagy? – Az ismeretlen rápillantott. Vékony, izmos fiú volt, talán vele egyidős.

- Tegnap meghúztam a vállam.

- Várj, segítek! Morrisnak hívnak.

- Engem Samnek, kösz.

A fiú valóban ott volt, ha nehezet kellett emelni. Sam hálás volt neki. A nap végére kimerülten dőltek a falnak, és magukra locsolták a vizet.

- Még egy ilyen nap, és feladom – morogta az egyik társuk, Sam úgy emlékezett Gordonnak hívják.

- Faszt! – vágta rá Jeff, aki amolyan szóvívő volt a csapatban. – Kell a lé a családnak, vagy nem?!

Ken, aki félig kínai volt, bólintott.

- Az asszony terhes – mondta.

- Első gyerek?

- Igen.

Vigyorogva veregették a vállát, bár nem irigyelték. Jeff a két legfiatalabbra nézett.

- És ti, srácok? Nektek is van családotok?

- Nem. Tovább szeretnék tanulni – mondta Sam.

- Sok sikert, kölyök! – bokszolt bele a rossz vállába Sanchez, akivel mindig csak a probléma volt.

- Fáj a válla, hagyd békén! – szólt rá Morris.

- Bocs, haver, nem tudtam! – mentegetőzött a férfi.

- Bírod a munkát? – Jeff aggodalmasan a homlokát ráncolta.

- Persze. Nem lesz gond.

- Rendben. No, és te, kölyök?

- Morrisnak hívnak – szegte fel az állát a fiú.

Mindenki felnevetett.

- Miért itt gürizel?

- Mert ez adódott – vont vállat. – Az anyám beteg, kell a pénz.

Megértően hümmögtek.

- Csak bírd ki! – mondta a kövér Reggie, akinek a szakállába morzsák tapadtak.

Morris nem válaszolt, de Sam érezte, hogy a fiú elszánt, és sokkal többet bír, mint az elsőre látszik. A következő hetek során összebarátkoztak. Sam válla meggyógyult ugyan, de továbbra is egymás mellett dolgoztak. Morris vicces volt, mindig vidám, és a nap végén is volt arra ereje, hogy játékosan bosszantsa újdonsült barátját.

- Ma mész randizni azzal a Virginiával? – fordult egyik nap Samhez.

- Aha. Neked nincs barátnőd?

Morris megállt a mozdulat közepette.

- Francba!

- Valami baj van? – Sam ijedten ugrott oda hozzá, és segített neki felrakni a ládát a magasba. Ahogy lépett vissza, összeütköztek. Az arcuk majdnem érintette egymást. – Morris? – Bizonytalanul kérdezte, mert a fiú furcsa pillantással méregette. – Mi a baj?

- Elmondok neked valamit, de ha elárulod a többieknek, megbánod!

- Rendben.

Morris habozott, majd kibökte.

- Meleg vagyok.

- Meleg? – ismételte Sam kicsit bután. – Úgy érted, hogy…

- Persze, hogy úgy értem! – vágott a szavába türelmetlenül Morris. – A többiek biztos piszkálnának miatta, szóval ne áruld el senkinek.

Sam összezavarodott. Valahogy nem ilyennek képzelt el egy homoszexuálist. Morris a közhiedelemmel ellentétben nem viselkedett nőiesen, nem járt ringatózva, teljesen hétköznapi srác volt.

- Oké. Persze.

S onnantól kezdve nem tudta kiverni a fejéből a gondolatot, hogy milyen lenne a fiúval. Ginával szakított, és lányra rá sem tudott nézni. Morrist figyelte a távolból, és élvezte, ha együtt lehetett vele. Sokat morfondírozott azon, hogy csak kíváncsiságból lett a megszállottja, vagy komolyan érdeklődik iránta? Észrevette viszont, hogy Morris is gyakran rajta felejti a szemét, az érzés tehát kölcsönös volt.

- Ti, fiúk, hátul tegyétek rendbe a ládákat! – adta ki egy reggel az utasítást a főnök.

- Igenis.

Kedvetlenül, de mentek. Morris nagyot ásított.

- Minden rendben?

- Anya nem volt jól az éjszaka.

- Sajnálom.

A fiú csak bólintott, majd szótlanul nekiállt pakolászni. Sam követte a példáját, de zavarta a csend. Béna vicceket kezdett el mesélni, és igyekezete nem volt hiábavaló, mert Morris egy idő után elmosolyodott.

- Hülye! – vigyorogta.

- Én? Az te vagy. Nézz már magadra! Így festenek az idióták! – Sam játékosan oldalba bökte, mire Morris felkuncogott.

- Hagyd abba!

- Oh, csiklandós vagy? – csillant fel Sam szeme, és Morris fojtottan nevetett.

- Neeem.

- Biztos?

Morris a karjaiban vonaglott, és igyekezett kiszabadulni a karjaiból.

- Engedj el! Ne csináld! – A nyögés önkéntelenül tört fel belőle, amikor felcsúszott a pólója, és Sam keze végigsiklott a csupasz bőrén. Felkapta a fejét, az orruk összeért. Egyszerre komolyodtak el. Sam hátra akart lépni, de Morris megragadta a vállát, és hozzásimult. Mohón megcsókolta, nem hagyott időt, hogy bármelyikük is végiggondolhassa, mi is történik. Sam testében a vágy felszikrázott. Nekiszorította a ládáknak, zihálva feszültek egymásnak. Remegve váltak szét. Csak bámulták egymást, aztán Sam tétován megérintette Morris arcát, és gyengéden megcsókolta. Lágyan ismerkedtek a másikkal, Morris szinte dorombolt a karjaiban.

- Sam, Morris! Merre vagytok? – Jeff hangjára szétrebbentek.

- Itt vagyunk! – kiáltotta Sam, és visszatértek a ládákhoz.

Egész nap csendben dolgoztak, de szikrázott köztük a levegő, ha közel kerültek egymáshoz. Csak a szemük beszélt sóvárogva, amikor este elbúcsúztak. Másnap lopott csókokat váltottak, egyre merészebbek lettek. Egyik reggel Morris nem jött dolgozni, és Sam aggódva kereste meg a főnököt.

- Meghalt az anyja – válaszolta a férfi, és cigire gyújtott. – Kérsz? – lökte feléje a dobozt, de Sam nemet intve kihátrált az irodából.

Alig várta a műszak végét. Zuhany és átöltözés nélkül rohant el. Morris egyszer említette, hol laknak, de így is egy órájába telt, mire megtalálta a háztömböt. Felballagott a koszos lépcsőházban az ötödik emeletre, és bátorságot gyűjtve kopogott. Morris kisírt szemmel, kimerülten nyitott ajtót, és döbbenten meredt rá.

- Te…

- Sajnálom az anyukádat! – ölelte meg Sam. Ő már középiskolában elvesztette a szüleit, és egyik nagynénje nevelte, tudta, milyen nehéz most a barátjának.

Morris megremegett. Átkarolta, és belefúrta az arcát a nyakába. Sírni kezdett. Sam belökte a lábával az ajtót, és lerúgta a bakancsát.

- Menjünk a szobádba! – javasolta.

Morris egy kis szobába vezette. Továbbra is összekapaszkodva az ágyra dőltek. Morris az anyjáról mesélt, szomorút, vidámat, a könnyek megállíthatatlanul folytak a szeméből. Az ajkuk egymásra talált. Sam csak vigasztalni szerette volna, de a vágy elsodorta. Levetkőztette, majd ő is ledobálta a ruháit. El szeretett volna menni zuhanyozni, de Morris belecsimpaszkodott, és hozzásimult. A vigasztaló becézgetés lassan valami sokkal több lett. Szenvedély. Sodró vágy. Élvezet minden érintés, csók, nyögés. Óceán, amibe együtt hullottak bele – döbbenten, hogy ez megtörténhet…

Sam végig Morris mellett állt a temetésen. Éjszaka ölelte, nappal igyekezett jobb kedvre deríteni. Ott hagyták a raktárt. Közös albérletbe költöztek. Sam hosszas vívódás után rendőrnek jelentkezett, Morris pedig gyakornokoskodni kezdett egy cégnél. S amikor Sam dolgozni kezdett határőrként, végre beismerte, hogy beleszeretett Morrisba. Aznap éjjel úgy szerelmeskedett vele, ahogy soha. A szívét adta neki, és Morris csak egyetlen szót volt képes újra és újra a fülébe suttogni: Szeretlek!

Kialakították a közös életüket. Boldogok voltak. Morrisnak az volt az álma, hogy híres producer legyen. Samet kinevezték az egyik határőr csoport élére, és felettesei azzal biztatták, hogy onnan már csak feljebb vezet az út. Egészen addig a napig azt hitték, hogy őket örökre egymásnak rendelte a sors, és semmi rossz nem érheti őket…

* * *

Sam nagyot kortyolt a kávéjából.

- Aznap este járőrözés közben vettük észre azt a csoportot. Kitört a lövöldözés. Az egyik fickó felrántotta Maria Gonzalest pajzsnak, én viszont lőttem, mielőtt… végiggondolhattam volna, mit teszek. Nem is éreztem, mikor lőttek meg, csak az járt a fejemben, hogy elérjem, és elállítsam a vérzést, mielőtt meghal. Lassú voltam…

- Maga mindent megtett, Sam.

- Az a lány miattam halt meg, July. Én… öltem meg. Ezzel kell együtt élnem – halkult el a hangja.

- De nem megy.

- Nem. A kisfiút, aki szintén meghalt akkor, az egyik emberem lőtte le, szintén véletlenül.

- Vele mi történt?

Sam komoran hintáztatta a bögréjét a térdén.

- Öngyilkos lett.

- Sajnálom.

- Igen, én is. Képtelen voltam túltenni magam Maria halálán. Éjszaka rémálmaim voltak, és valahogy úgy éreztem, nem fair, hogy én boldogan élek Morrisszal, míg Maria halott.

- Beszélt erről Morrisszal?

- Nem. Nem akartam a gondjaimmal terhelni. Sikerült bekerülnie ahhoz a céghez, amihez akart. Keményen dolgozott, hogy valóra váltsa az álmát. Úgy gondoltam, jobb lesz neki… ha… én nem leszek.

- Még most is így gondolja, hogy Morris egy másik férfi házastársa lesz?

Sam felhúzta az orrát.

- Túl gyorsan terjednek a hírek.

- Ez igaz, de nem válasz a kérdésemre. Megérte? Egy életen át akar vezekelni valami olyasmiért, ami egy buta véletlen műve? Tudva, hogy van valaki, akinek még mindig fontos…

- Ezt honnan veszi? – Sam felkapta a fejét.

- Egy bizonyos madárka azt csiripelte, hogy Morris autója egész éjszaka a kikötőben állt. Miért érzem azt, hogy nem kártyáztak?

- Ez… nem jelent semmit. – Sam most először tűnt bizonytalannak.

July az asztalra tette a csészéjét.

- Állítólag szerelmes Garzoniba, és mégis magával töltötte az éjszakát. Szerintem igenis sokat jelent. Miért nem megy utána? Tisztázzák végre a múltat!

- Nem ilyen egyszerű…

- Mert maga megbonyolítja! – vágta rá July határozottan. – Jöjjön velem, Sam! Találkozzon Lucindával, és keresse meg Morrist, míg nem késő.

- Már késő.

- Soha nem késő! – hajolt előre a nő, hogy a szemébe nézzen. – Vegyen példát Mariáról! Az a lány fiatal volt, de harcolt, hogy jobb élethez segíthesse a családját. Lopott, mert úgy vélte, csak így tudnak átjönni az Államokba. Az, hogy közben meghalt, benne volt a pakliban.

- Ne beszéljen így róla!

- Maria tudta, mit vállalt – folytatta keményen July. – Ha maga nem, lelőtte volna más. Ez a sors, Sam. Neki lejárt akkor és ott az ideje.

- Maga nem volt ott!

- Lehet. Magát is meglőtték akkor. Kapott akkor egy második esélyt, elvérezhetett volna, mint Maria. Maga is meghalhatott volna, de Morris ott állt az ágya mellett, és őrizte az életét. Azzal hálálta meg, hogy elhagyta, félredobta a közös életüket, mint egy darab szemetet. Gyáva volt, és mindketten megfizették az árát. Mi lenne, ha végre megmutatná, van annyi vér a pucájában, hogy szembenézzen az élettel?! Maria kedvéért… mi lenne, ha végre… megtanulna élni?

Sam még akkor is a lépcsőn ült, amikor July visszaindult a városba. A hullámokat nézte, ahogy a partot ostromolják, és Morrisra gondolt, ahogy éjszaka hozzá bújt, és az ő nevét kiáltotta. Már besötétedett, amikor belesétált a tengerbe, és hagyta, hogy a hullámok ide-oda dobálják a testét. Köhögve tört a felszínre, és amikor kisétált a homokra, elszántabb volt, mint az eddigi négy évben bármikor. Egyetlen próbálkozás, amire feltesz mindent…