3. fejezet

3. fejezet

            Masao szótlanul nézte, ahogy a felesége az ágya körül forgolódik.

- Hagyok itt neked olvasnivalót, hogy ne unatkozz. Biztos ne maradjak veled? – Az asszony erőltetett mosollyal fordult feléje.

- Nem lesz semmi baj. Ügyelnek rám.

A kórház külön szobát biztosított a számára, így zavartalanul lábadozhatott.

- Úgy volt, hogy üzleti útra mész, és most mégis itt kell töltened a hétvégét. – Az asszony kedveskedve megpaskolta a lábát a takarón keresztül.

- Semmi baj. Már nem számít… - Masao elmerengett, ökölbe szorult a keze. A rá csatlakoztatott műszerek váratlanul besípoltak.

- Drágám, nyugodj meg… - Az asszony ijedten elrohant volna az orvosért, de egy ápolónő rontott be.

- Kérem, Hayashi-san, nyugodjon meg! Nem tesz jót önnek most az idegeskedés. Kérem, asszonyom, hagyja el a szobát. A férjének pihenésre van szüksége.

- Értem. Kérem, vigyázzanak rá.

- Minden tőlünk telhetőt megteszünk.

Masao fáradtan a párnára hanyatlott. Ki gondolta volna, hogy ilyen hatással van rá ez a kései, reménytelen szerelem? Még a szíve is megállt abban a pillanatban, amikor Fumi kilépett az ajtón.

- Nyugodjon meg, Hayashi-san… - Az ápolónő kedvesen rámosolygott. – Vigyázunk önre.

Masao szorosan összezárta a szemét, és belefúrta az arcát a párnába.

- Kedves, de… Magamra hagyna, kérem?

- Természetesen. Még benézek önhöz. Szép álmokat!

Masao érezte, ahogy könnyek karistolják a torkát. Az el nem sírt könnyek… amik most mégis kigördültek a szeméből. Fumiért…

            Kumiko komoran kortyolgatta a teáját. Azóta nem igen mosolygott, hogy Fumi szakított vele.

- Mit szólnátok a hegyekhez? – kérdezte szüleit minden lelkesedés nélkül.

Anyja ugyanis elhatározta, hogy Masao hazatérését egy családi kirándulással kellene megünnepelni. Rajta kívül se a lánya, se Masao nem támogatta az ötletet, de egyikük se akarta megbántani, így inkább rábólintottak. Apa és lány között amúgy is feszült volt a viszony.

- Anya?

- Tökéletes. Drágám?

Masao inkább visszament volna dolgozni, de az orvos pihenést javasolt neki.

- Rátok bízom a döntést. Nekem bármi megfelel.

- Persze… - Kumiko éles pillantást vetett rá. – Ne légy képmutató.

Masao ránézett. Tudta, hogy túl kell esniük egy kínos beszélgetésen, amihez se kedve, se energiája nem volt.

- Lányom…

- Ne, apa! Nem kell. Elüldözted a pasimat, életem szerelmét. Nem tudod megmagyarázni. – Kumiko felállt, és faképnél hagyta őket.

Masao felsóhajtott. A felesége gyengéden megérintette a vállát.

- Semmi baj. Csak szomorú. Szerelmes volt abba a fiúba.

Masao nagyot nyelt, és lehajtotta a fejét. Legalább úgy szenvedett, mint a lánya, de neki semmi nem szabadott ebből a világ tudomására hoznia. Milyen igazságtalan is ez!

- Sajnálom. Lepihenek…

- Drágám…

Masao felbaktatott a szobájába, és leült az ágy szélére. Olyan nehéz volt túl tennie magát a férfin. A tenyerébe temette az arcát, így észre sem vette, hogy kinyílt az ajtó, és a lánya lép be.

- Jól vagy?

Odakapta a fejét.

- Kumiko… mit…

- Beszélnünk kell.

Masao fejében zűrzavar honolt, semmi más.

- Nem hiszem, hogy most képes lennék értelmes beszélgetést folytatni. Sajnálom.

Kumiko határozott volt.

- Csak egyetlen kérdésem van.

Masao nagyot nyelt.

- Mi?

- Mit tudsz Fumiról, amivel elérted, hogy szakítson velem?

- Nem értem…

- Tudod jól, miről beszélek, apa! – Kumiko a teste mellé szorított karral állt meg előtte. – Amikor először megláttátok egymást, nyilvánvaló volt, hogy nem először találkoztok. Hol ismerted meg?

- Félreérted…

- Az igazat akarom hallani!

Masao lehunyta a szemét.

- Egy bárban… - suttogta.

- Mikor?

- Pár hónapja. Fogalmam sem volt, ki ő, ahogy ő sem tudta, ki vagyok én. Csak beszélgettünk.

Kumiko nem érte be ennyivel.

- Tudsz róla valamit, ami miatt nem engedted volna, hogy együtt lehessek vele, igaz?

- Nem úgy van…

- Mi az? Mivel kényszerítetted rá, hogy azt mondja, mást szeret? – Kumiko rákiáltott. – Mondd meg!

Masao szeme döbbenten kerekre tágult.

- Tessék…?

- Azt mondta, mást szeret! – Kumiko toporzékolt. – Amíg meg nem látott téged, egyszer sem mondott ilyet. Aztán váratlanul dobott… Mit kellene gondolnom?

Masao a hajába túrt.

- Oh, istenem…

- Apa, válaszolj!

- Lányom, miért kiabálsz? – Az anyja jelent meg az ajtóban. – Nem látod, hogy apád nem érzi jól magát?

Masao valóban nem érezte jól magát, de ez egészen másféle rosszullét volt. Olyan boldogságot érzett, hogy elakadt a lélegzete. Fumi mást szeret… Őt szereti? Tudnia kell!

- Mennyi az idő? – motyogta feleszmélve.

- Késő van…

Masao azonban már el is viharzott mellettük. Lent belelépett a cipőjébe, zsebre vágta a kulcscsomóját, és a tárcáját, majd magára rángatta a kabátját.

- Hová mész? Még nem vagy jól!

- Nem lesz semmi bajom. – Masao visszanézett az ajtóból. – Sajnálom… tényleg… - Az ajtó halkan kattant mögötte.

- Anya… - Kumiko dermedten állt, de az anyja meglökte.

- Mire vársz, vedd a kabátod. – Az asszony szemében elszánt fény égett. – Itt az ideje, hogy kiderüljön az igazság…

            Masao nagyon remélte, hogy a férfi ott lesz a bérelt lakásban. Hiszen ha tényleg szereti őt, akkor megvárja, igaz? Ha pedig nem lesz ott, akkor megkeresi. Ha kell, az egész várost felforgatja utána. Beszélniük kell, el kell mondania… Masao mélyet lélegzett a hűvös levegőből. Igen, el kell mondania a férfinak az igazat. Nem várhat vele tovább. Akkor sem, ha másokat bánt majd meg. A mellkasa tiltakozott a hirtelen igénybevétel ellen, így lassan lépegetett fel a lépcsőn. Ott állt az ajtó előtt. Az otthonuk előtt. Nagyot nyelt, és előszedte a kulcsát. Alig tolta be a zárba, amikor kivágódott az ajtó, alig bírt félrelépni. A kulcscsomó a padlóra esett, ő pedig megmerevedett.

- Masao-san…

Fumi arca láttán megkönnyebbült. Előredőlt, és a homlokát a férfi kulcscsontjához szorította.

- Annyira féltem, hogy nem vagy itt.

- Masao-san… - Fumi tétován érintette, mintha el sem hinné, hogy tényleg a férfi áll előtte. – Mit keresel itt? Késő van.

- Tudom, de muszáj volt eljönnöm. – Masao felegyenesedett. – A kórházban arra a megállapításra jutottam, hogy öreg vagyok hozzád, és…

- Kórház? – Fumi halálra rémülve ragadta meg a vállát. – Megsérültél?

- Nem számít… - Masao mosolyogva rásimította a kezét a férfiéra. – Elmesélek mindent, csak először… hadd mondjak el valamit. Eldöntöttem, hogy átengedlek Kumikónak, és talán… egy idő múlva akár barátok is lehetünk. Úgy éreztem, hogy megszakad a szívem, de elsősorban apa vagyok, és csak utána férfi…

Fumi meghatódva bólintott.

- Tudom, Masao-san, és tisztellek is érte.

- Ám te szakítottál vele, és ezzel szabad utat adtál nekem, de én… képtelen lettem volna, hogy visszajöjjek hozzád, mert úgy gondoltam, hogy meggondolnád magad. Fiatal vagy, és előbb-utóbb találnál magadnak valakit, aki jobban illik hozzád. Soha nem beszéltünk egymás között szerelemről… így fogalmam sem volt, mit kéne tennem. Ma este azonban Kumiko azt mondta, azért szakítottál vele, mert mást szeretsz, és ez felnyitotta a szemem.

- Masao-san…

Masao megszorította a kezét.

- Tudnom kell, Fumi… ki az… - Még levegőt venni sem mert.

Fumi arcán gyengéd mosoly jelent meg.

- Nem tévedtél. Te… Te vagy az, Masao-san… Téged szeretlek.

Masao szívéről kő gördült le.

- Fumi… Én is szeretlek… - Képtelen volt tovább visszatartani az érzelmeit. Előrehajolt, és az ajkát a férfiéra tapasztotta. Csodás érzés volt érezni a férfi ízét a száján, az illatát az orrában, az érintését a bőrén.

A halk, elfojtott kiáltásra egyszerre kapták oldalra a fejüket. Masao szeme tágra nyílt, Fumi szóra nyitotta a száját, de képtelen volt megszólalni. A lépcső tetején Masao felesége és Kumiko állt, mindketten a szájukra szorított kézzel, döbbent tekintettel.

Abban a pillanatban Masao megértette, hogy vége, nem lehet tovább titkolózni. Akkor, amikor idejött a férfihoz, vállalta a lebukás veszélyét, annak minden következményével együtt. Itt volt az ideje, hogy felvállalja az érzéseit, még akkor is, ha most megbántja a családját. Már késő lett volna visszakozni.

- Drágám… - A felesége szomorúan nézett rá.

Kumiko felzokogott.

- Te voltál… Miattad szakított velem… A saját apámmal csaltál meg? – tört ki belőle.

Fumi nagyot nyelt. Összepislogtak Masaóval, aki alig észrevehetően bólintott.

- Sajnálom, Kumiko, de nem tudtam, hogy Masao-san az édesapád.

Kumikót már csak az anyja tartotta, hogy össze ne rogyjon.

- Miért? – zokogta.

Masao szíve majd megszakadt. Őt Fumi tartotta, hogy egyenesen álljon. Eszébe jutott a pillanat, amikor a férfi nekiment az asztalának. Az a futó pillantás, a könnyed mosoly, az elhaló nevetés…

- Nekiment az asztalomnak a bárban. Bocsánatot kért, fizette az italomat, beszélgetni kezdtünk, így kezdődött…

- Tényleg nem tudtuk, hogy ki a másik – vette át a szót Fumi halkan. – A dolgok egyszerűen csak… megtörténtek.

Kumiko az anyja vállába temette az arcát. Az asszony szelíden szólt.

- Nem haragszom rátok. Végül is… most először láttam Masaót igazán szerelmesnek. Először nem jöttem rá, hogy mi változott meg. Amikor kimaradt éjszakára, már tudtam. Azt hittem, egy nő, de… nem volt rúzsfolt, sem parfümillat, csak egy kellemes, férfias illat, mely körüllengte, és ami nem az övé volt.

- Kérlek…

- Semmi baj. – Az asszony megsimogatta a lánya haját. – Nem haragszom, de Kumikót megsebeztétek, amit sokáig fog tartani helyre hozni.

Masao bólintott.

- Tudom. Lemondtam Fumiról, elnyomtam az érzelmeimet, hogy ő boldog lehessen, de Fumi…

- Nem csaphattam be Kumikót – rázta a fejét a férfi. – Nem lett volna tisztességes, eddig sem volt az, amit vele tettünk, de…

- Nem tudtuk, hogyan kéne bevallanunk, hogy beleszerettünk valaki másba. – Masao felsóhajtott.

Az asszony egy pillanatra elkapta a pillantását.

- Hazaviszem Kumikót. Itt maradsz éjszakára?

- Igen.

- Vigyázz magadra!

- Köszönöm.

Masao lehunyt szemmel dőlt a férfinak.

- Gyere be, Masao-san. Nagyon sápadt vagy. Jól érzed magad? – Fumi aggódva ültette le a kanapéra.

- Elfáradtam.

Fumi letérdelt eléje, és az ölébe fektette az arcát.

- Biztos vagy abban, hogy ez a helyes döntés? Biztosan ezt akarod?

Masao megsimogatta a haját.

- Még soha semmiben nem voltam ilyen biztos. Nyugodj meg!

Fumi felnézett, halványan mosolygott.

- Rendben van.

Masao hátradőlt a párnákra.

- Hoznál nekem egy pohár vizet?

- Persze – ugrott fel azonnal a férfi, majd megtorpant. – Utána elmondod, hogy miért voltál kórházban?

- Mindent elmondok.

Fumi elégedetten elrohant a kért vízért. Amikor visszaért, letelepedett a férfi mellé. Végül késő éjszakába nyúlóan beszélgettek, elmondtak mindent, amit eddig titkoltak, majd egymás mellett tértek nyugovóra. Masao belefészkelte magát Fumi karjaiba, és végtelen elégedettséget érzett. Fumi pedig csak ölelte, és gyengéden ringatta, akár egy gyermeket, de ezt most a férfi egyáltalán nem bánta. Szüksége volt az érzésre, hogy most már összetartoznak.

            Masao eltolta maga elől az aktát, és letette az olvasószemüvegét.

- Rendben van. Faxolja el, kérem, az összes csoportvezetőnek!

- Igenis, uram. – A titkárnője távozott, majd alig csukódott be az ajtó mögötte, már dugta is be a fejét. – Elnézést, de vendége érkezett. Yamada-san az. Fogadja őt?

- Igen, jöjjön csak. – Masao elmosolyodott.

Fumi rendszeres vendége lett. Hetente legalább egyszer elsétált eléje. Ilyenkor az egyik fotelban várakozott, amíg a férfi végzett, majd együtt mentek haza. Péntek volt, és megbeszélték, hogy lemennek a tengerpartra a hétvégére. Masao kibérelt egy kis nyaralót, hogy kettesben tölthessék az időt.

- Korán jöttem? – Fumi letette a táskáját a dohányzóasztalra, majd a férfihoz sétált.

- Dehogy. Szia.

Fumi lehajolt hozzá, és lágyan megcsókolta.

- Szia. Milyen napod volt?

- Tűrhető. Neked? – Masao hátradőlt, hogy a férfi beletelepedhessen az ölébe.

Fumi vállat vont, és belecsókolt a nyakába.

- Rémes. Elromlott az egyik szerver, de nem találtuk a hiba okát. Egész nap azon dolgoztunk, de azért sikerült rendbe tennünk. – Masao vállára hajtotta a fejét. – Végre, vége van a hétnek. Nagyon vártam már a hétvégét, hogy együtt lehessünk.

Masao akarata ellenére felnevetett.

- Minden nap együtt vagyunk, kivéve azt az időt, amikor dolgozunk.

Fumi vigyorgott.

- Na látod, az az idő is sok… Hiányzol, ha nem vagy mellettem.

Masao megsimogatta az arcát.

- Kértelek, hogy gyere át a cégemhez, de nemet mondtál. Sokkal több időt tudtunk volna együtt tölteni.

- Valóban, de nem akarom, hogy pletykáljanak, és aláássák a tekintélyedet. Jó vezető vagy, Masao-san, és nem szeretném, ha bármi is beárnyékolná a kapcsolatunkat. No, meg azt sem akarom, hogy azt mondják, azért kaptam meg a munkát, mert közel állunk egymáshoz. Ezt már egyszer tisztáztuk.

- Tudom. Bocsáss meg.

- Nem – Fumi a fejét ingatta. – Nekem kell elnézést kérnem, hiszen én panaszkodom. Nézd el nekem, csak nagyon szeretnék végre a kifulladásig szeretkezni veled…

Masao elpirult.

- Ne mondj ilyen zavarbaejtő dolgokat.

Kopogtak, mire Fumi felállt, és a fotelhoz sétált. A titkárnő lépett be.

- Elnézést, amiért megzavarom, Hayashi-san, de vendége érkezett… - Mielőtt folytathatta volna, egy férfi félretolta az útból.

- Bocsáss meg, amiért csak így váratlanul megzavarlak a munkádban…

Masao felpattant.

- Wataru? Mi szél hozott erre? Köszönöm, minden rendben.

A titkárnő megnyugodva távozott. A két férfi kezet fogott, majd Masao Fumi felé intett.

- Fumival már találkoztál.

- Igen, emlékszem rá. Örvendek.

Fumi meghajolt.

- Én is. Távozzak? – nézett kérdően.

Wataru nevetve tiltakozott.

- Dehogy. Csak rövid időre ugrottam be, meglepetést akartam. Sajnos, haza kell utaznom, és nem tudom, mikor jövök még egyszer. Csak el szerettem volna köszönni. Örülök, hogy találkoztunk.

Masao bólintott.

- Én is. Keressük egymást.

Wataru lelkes volt, és izgatott.

- Rendben. Sietnem kell, mert a feleségem vajúdik. Üdvözlöm a családodat.

Masao zavarba jött.

- Kívánom, hogy minden rendben menjen. És, öhm, a feleségemnek… pedig majd átadom az üdvözletedet… - fejezte be tétován.

Wataru érdeklődve méregette.

- Valami baj van?

Masao nemet intett.

- Dehogy, csupán már… nem élünk együtt.

A férfi mély levegőt vett, arca csupa sajnálkozás volt.

- Kérlek, bocsáss meg, udvariatlan voltam.

- Semmi baj. A mobilomon el tudsz érni, ha a városba jössz. – Masao kikísérte a liftig, ott még egyszer kezet szorítottak egymással. – Sok szerencsét, barátom!

- Neked is, Masao. – Wataru visszafordult, mielőtt belépett volna a liftbe. – Sok boldogságot! – Elmosolyodott, majd szemével Fumi felé pillantott, aki az iroda ajtajának dőlve nézte őket.

Masao döbbenten meredt rá.

- Én…

- Ne mondj semmit. – A férfi nevetett. – Régen mindig sokkal megközelíthetetlenebb voltál, hűvösebb, józanabb, megfontoltabb. Most először érzem azt, hogy… te is örülsz nekem, hogy végre nem csak a munkáddal törődsz. Boldog vagy. Egyszer el kell jönnötök hozzánk! – intett, aztán a lift ajtaja bezárult előtte.

Masao lassú léptekkel visszasétált Fumihoz.

- Mit mondott? – A férfi becsukta maguk mögött az ajtót, és hátulról átölelte.

- Szeretné, ha egyszer meglátogatnánk őt és a családját.

- Hát, nem hiszem, hogy a feleséged elmenne…

- Nem rá gondolt, hanem rád.

Fumi megmerevedett. Csodálkozva lépett hátrébb.

- Komolyan?

- Igen.

- De hát honnan…?

- Azt mondta, látszik, hogy boldog vagyok.

Fumi maga felé fordította, és az álla alá nyúlva kényszerítette, hogy rá nézzen.

- Tényleg boldog vagy, Masao-san?

- Igen, az vagyok. – A férfihoz simult, beszívta az illatát, és elmosolyodott. – Veled élek, nem múlik el óra, hogy ne gondolnék rád. Szeretlek.

- Menjünk haza! – morrant fel Fumi sürgetően.

- De… - Masao tiltakozott volna, de a férfi szemében nem látott mást, csak mérhetetlen vágyat. – Rendben, menjünk.

Összeszedte a cuccait, majd elköszöntek a titkárnőjétől. Szerencsére reggel kocsival jött dolgozni, így hamar hazaértek. Még szinte be sem léptek az ajtón, amikor Fumi magához ölelte.

- Benned akarok lenni, Masao-san… - suttogta a fülébe.

- El kellene indulnunk, hogy még időben odaérjünk – motyogta Masao, de engedelmesen hagyta, hogy a ruhái a padlóra hulljanak…    

            Masao zsebre dugott kézzel állt a sötét parton. Csak a hold világított, a tenger visszatükrözte sápatag fényét. Meztelen lábát mélyen belefúrta a homokba, mely még halványan őrizte a nappali forróságot.

- Meg fogsz fázni… - Fumi hátulról hozzásimult, átkarolta a derekát, és a vállára hajtotta az állát.

- Olyan nyugalom van itt… - Masao elmosolyodott. – Boldog vagyok, hogy itt lehetek veled.

- Én is… - Fumi szorosabbra fonta az ölelést. – Nagyon féltem, hogy egy idő után megunsz majd, és rájössz, hogy tévedés volt az egész.

Masao halkan felnevetett.

- Én ugyanettől tartottam. Rettegtem, hogy csalódást okozok, és mégis a lányomat választod… Szörnyű apa vagyok, igaz?

- Nem vagy az. Csupán szerelmes vagy, és olyankor az ember sok mindent más szemmel néz.

- Azt ne felejtsd el, hogy önző is lesz – tette hozzá Masao csendesen.

Fumi felsóhajtott.

- Tudom, hogy nem könnyű most neked, de Kumiko is tudja, hogy szereted, és igyekszel, hogy visszanyerd a bizalmát. Jó apa vagy, akármi is történt.

Masao megfordult, és belefúrta az arcát a férfi nyakába.

- Már nem vagyok fiatal, Fumi. A lányom mindennél fontosabb nekem, ahogy te is. Soha nem tudnék választani közületek, mert mindkettőtöket szeretlek.

- Tudom, és nincs is ezzel semmi baj. – Fumi gyengéden megcsókolta. – Most viszont elég a lelkizésből mára. Nem azért jöttünk, hogy szomorkodjunk hanem, hogy végre kipihenjük magukat.

Egymás derekát átkarolva sétáltak vissza a házba. Mielőtt Masao behúzta volna maguk után az ajtót, elmosolyodott.

- Masao-san… - Fumi odanyúlt, és rátette a kezét az övére. – Valami baj van? – kérdezte aggódva. Éles sasszemekkel figyelte a férfit, tudva, hogy annak törékeny az egészsége.

Masao egymáson nyugvó kezüket nézte.

- Csak eszembe jutott, mennyire szeretlek…

Fumi torkából elhaló sóhaj tört fel. Olyan erővel szorította a férfit, hogy alig kapott levegőt.

- Mindig szeretni foglak – ígérte. – Mindig fogni fogom a kezed – tette hozzá, és végül csak álltak, egymást ölelve, és nézték a lágyan hullámzó tengert és a holdat, mely megcsillant rajta…