3. fejezet

3.

Darian kíváncsian nézett körbe. Amióta csak beléptek a Rend épületébe, folyamatosan a fejét forgatta, hogy mindent szemügyre vehessen. Patrick egy időre magára hagyta egy kis fogadóteremben. A hátizsákját is magával vitte, és azt mondta, siet.

Darian ideges volt, de igyekezett lenyugtatni magát. A telefonját vagy a füzetét magához vehette volna, amíg vár. Mély levegőt vett, majd még egyet. Izzadt a tenyere. Egyrészről örült, hogy végre kiderül, mi történik vele. Másrészről félt is, hiszen fogalma sem volt, mi vár rá. Ha a parancsnok igazat beszélt – márpedig miért hazudott volna – akkor igen nagy feladat vár rá. Egy olyan feladat, amiről nem tudta, hogy képes lesz-e végrehajtani.

- Gyere velem! – Patrick komor arccal nyitott be hozzá. – A Mester fogad minket.

- Ilyen későn?

- Zach-el együtt későn fekszenek.

- Oh! – Zavarba jött, de igyekezett lépést tartani a férfival.

Tudta, hogy a Rend vezetője és az Őrző együtt élnek, de ez olyasmi volt, amiről úgy gondolta, hogy neki soha nem fog megadatni. Ha azt akarja, hogy az apja elégedett legyen, akkor minden vágya ellenére egy nőt kell feleségül vennie. Irigyelte a Nagymestert, hogy azzal élhet, akit szeret.

- Mire gondolsz? Nagyon elmerengtél.

- Tényleg igaz, hogy a Nagymester és az Őrző…?

- Igen. Házastársak.

Darian szeme tágra nyílt.

- Összeházasodtak? – tört fel belőle a meglepett kiáltás. Rengeteg videót és képet látott róluk a neten, de erről nem volt szó sehol.

- Igen. Nem verték nagydobra, úgyhogy, ha megkérhetlek, te se tedd.

- Nem, dehogy. – Darian szíve őrült ritmusban vert izgatottságában. Ő még sohasem volt igazán szerelmes. Azt hitte, hogy szereti Mendelt, de végül rá kellett döbbennie, hogy tévedett. Milyen érzés lehet ennyire szeretni valakit? – Te már voltál szerelmes?

Patrick annyira meglepődött, hogy megtorpant. Lenézett a fiúra. Kicsit nyugodtabbnak tűnt, sötét antracitszürke tekintete kíváncsian bámult fel rá. Szabályos, szív alakú arcát uralta ez a szempár, amely ősi titkokat rejtett. Törékenynek tűnt, akár a kínai porcelán, de Patrick érezte, hogy ez csak a látszat. Hogy ez a fiú erősebb, mint ő.

- Voltam, igen – válaszolta rekedten.

- Milyen érzés? Tudod, azt hittem, hogy szerelmes vagyok Mendelbe, de az nem szerelem volt. – Darian vállat vont. – Tudom, hogy apa azt akarja, hogy feleségül vegyek majd egy gazdag lányt, és kicsit irigylem a Nagymestert, hogy ő azzal él, akit szeret.

Patricket szíven ütötte a fiú realizmusa, az őszintesége. Feléje fordult.

- A boldogságért harcolni kell, Darian. Nem fog az ölünkbe hullni. Néha… mindent fel kell adni érte.

- Megéri?

Patrick egy fiatal lányra gondolt, akit egykor szeretett.

- Igen.

- Te mégsem vagy boldog. – A fiú mintha egyenesen a szívébe látott volna.

Keserűen elmosolyodott.

- Boldog vagyok a magam módján.

- És beéred ennyivel?

Patrick félrenézett.

- Nincs senki, akiért harcolnék – mondta halkan, majd mintha saját magát is zavarba hozta volna a vallomása, nagy léptekkel nekiindult újra a folyosónak.

- Sajnálom. Nem akartalak megbántani – rohant utána Darian.

- Nem bántottál meg. Csupán jó ideje nem érdekelt senkit a magánéletem.

Darian résztvevően pillantott fel rá.

- Baj, hogy engem érdekel? – kérdezte csendesen.

Patrick megállt egy díszesebb, kétszárnyú ajtó előtt. Hosszan nézett a fiúra, mielőtt válaszolt volna.

- Talán nem. – Kopogott kettőt, majd benyitott a szobába. – Mester! Megjöttünk.

- Gyertek be!

Darian félszegen lépett be Patrick mögött, aki betette mögötte az ajtót. A szoba hatalmas volt, a falat könyvespolcok borították, rajtuk ezernyi könyv. Középen alacsony, faragott dohányzóasztal állt, körülötte szövetborítású kanapé és fotelek sötétlettek. A jobboldali fal helyét színezett üvegablak foglalta el. Előtte a dohányzóasztalhoz hasonló faragású íróasztal foglalta el a szoba nagy részét. Mögötte sötét hajú férfi ült, éppen akkor zárta le a laptopja tetejét, és dobta le a szemüvegét. Ahogy felállt, egyik kezét zsebre dugta.

- Örülök, hogy itt vagy – mosolygott rá a fiúra.

Darian idegessége csökkent kissé.

- Jó estét! – nyögte ki, mert fogalma sem volt, hogyan köszönthetné a Bal Sagoth Rend fejét, akinek befolyása egyenlő volt egy államfőével.

- Ne ijedj meg Corneliustól! – A fotelból, amely háttal állt az ajtónak, egy vékony férfi emelkedett fel. Olyan magas lehetett, mint Darian, de ezzel meg is szűnt köztük minden hasonlóság. Szőke haját hosszúra növesztette, a szeme ragyogó aranyszínű volt, arcát fekete jelek borították. Kecsesen mozgott, olyan emberek sajátosságával, akik megszokták, hogy veszélyek közepette élnek. – Gyere, ülj le! – kérte szelíden. – Tudod, kik vagyunk?

Darian leült a kanapéra, Patrick mellé huppant, amitől magabiztosabbnak érezte magát. Bólintott.

- Te vagy az Őrző.

- Igen. A nevem Zachary Jade. Nyugodtan szólíts Zachnek.

- Köszönöm. Engem Darian Bryantnek hívnak, de gondolom, ezt már tudod.

Zach visszaült a fotelba, és keresztbe tette a lábát. Cornelius felé nyújtotta a kezét, aki a karfára telepedett, és összefonta vele az ujjait. Darian megbűvölve bámulta őket, biztosra vette, hogy nekik már fel sem tűnik e meghitt mozdulat. A Nagymester elkapta a pillantását, és elmosolyodott. Hosszú, fekete haját összefogta a tarkóján, éjkék tekintete barátságos volt. A jelek a bőrén teljesen mások voltak, mint a párjáé, de hasonló hatást keltettek: végtelen tiszteletet.

- Én Cornelius Jade vagyok, a Rend vezetője. Patrick pár szóban elmondta, mi történt, de szeretnénk, ha te magad is elmesélnéd. Nem baj?

- Nem, ha ezzel kiderül, hogy mi történik velem.

- Rendben. Kérsz valamit inni előtte?

- Nem, köszönöm. – Darian a komor Patrickre pillantott, aki biztatóan bólintott. Ebből bátorságot merítve igyekezett röviden és lényegre törően elmondani, amit neki már elmesélt. Zach és Cornelius egyszer sem szólt közbe, de Zach kétszer is ráncolta a homlokát.

- Elhoztad a jegyzetfüzetet? – kérdezte, amikor Darian elhallgatott.

- A táskámban…

- Tessék. – Patrick a zsebébe nyúlt, és átnyújtotta.

Darian hirtelen örült, amiért a naplóját felhőtárhelyre mentette és egy csomó kód védte. A parancsnok valószínűleg szemrebbenés nélkül elolvasta volna. Nem hallott még a magántulajdonról? Igaz, hogy most okkal tette, de attól még zavarta.

Zach közben átlapozta a jegyzeteit, egyes oldalakon hosszú perceket időzött, majd komolyan letette az asztalra.

- Tudod, hogy mit írtál le benne? – bökött a füzetre.

Darian a fejét rázta.

- Öntudatlanul cselekszem, ha… rám tör a kényszer, vagy nem is tudom, hogyan nevezzem.

- Olyan ősi tudást birtokolsz, amely már nem létezik a világon.

- Ez azt jelenti, hogy tényleg én vagyok annak a kovácsmesternek a leszármazottja, aki a Hatalom jogarát készítette?

Zach bólintott.

- Igen.

- De én… - Darian kétségbeesetten keresgélte a szavakat. – Nekem fogalmam sincs, mit vártok tőlem! Én nem tudok kovácsolni! Nem értek a mágiához sem!

Zach megértően nézett rá. Talán csak ő tudta a jelenlevők közül, mit él át Darian.

- A tudás benned van. Nem kell tudnod semmit, csak hagynod, hogy a mágiád életre keljen, és tegye, amire létrehozták.

Darian összefonta az ujjait, és nagyot nyelt.

- Ez nem lehet ilyen egyszerű.

- Nem lesz egyszerű – értett egyet vele Cornelius. – Az élet sohasem az.

Patrick némán figyelte a fiút, aki mintha most értette volna meg a rá nehezedő teher nagyságát. Átkozta a sorsot, amiért ezt a törékeny fiút rendelte erre a feladatra. Kinyújtotta a kezét, és rátette a fiú jéghideg ujjaira.

- Nem lesz semmi baj. Képes vagy rá.

Darian döbbenten fordult feléje.

- Úgy gondolod?

- Tudom. Nem hiszem, hogy egy gyenge mágiahordozót rendeltek volna őseink ezen probléma megoldására. Csak higgy magadban jobban. Ahogy Cornelius is mondta, az élet nem egyszerű, de semmi sem az. Talán ez az az út, amely a boldogsághoz vezet.

- Hogyan?

- Fogalmam sincs – Patrick végre elmosolyodott. – De jól hangzott, nem?

Darian idegessége felengedett. Halvány mosoly jelent meg a szája sarkában.

- De.

Patrick megszorította a kezét.

- Éreztem a mágiát, amely benned lapul. Ősi erő ez, amelyhez foghatóval még soha nem találkoztam, talán csak Zaché volt hasonló. Meg kell tanulnod használni, a magad hasznára fordítani. Nem lesz könnyű, de mi itt leszünk, és támogatunk. – Darian tekintete elsötétült, Patrick pontosan tudta, mire gondol. – Nem vagyunk a családod, sőt, nem is ismersz minket, de a Rendben egyenlők vagyunk, családtagok, akikre mindig számíthatsz. S mire az út végére érsz, talán már azt is tudni fogod, hogyan harcolj a boldogságodért, amit az apád el akar venni tőled.

Darian remegő ajkakkal bólintott, de a tekintete sokkal határozottabb lett.

- Köszönöm.

- Patricknek igaza van. Amiben csak tudunk, segítünk téged. – Zach rámosolygott.

Cornelius biccentett, a sötét tekintet azonban komor maradt.

- Lenne még egy kérdésem, mielőtt elengednénk aludni. Honnan tudtad, hogy Patricket meg akarják mérgezni? A pohárban valószínűleg méreg volt.

- Nem tudom. Csak az érzés munkált ott bennem, hogy veszélyben van. – Darian összevonta a szemöldökét. – Szinte fájdalmas volt, ahogy lökött előre, és nem is gondolkodtam, amikor kivertem a kezéből. Vagyis nem én, hanem az az energia.

- Az is te vagy – mondta lágyan Zach.

Patrick közbeszólt.

- Vettem mintát, már le is adtam a laborban. Ralf azt mondta, siet az analizálással.

Cornelius tovább komorodott.

- Ez azt jelenti, hogy valaki meg akar ölni. Tisztában van a napirendeddel is, és be tudott jutni egy olyan helyre, mint Bryant védett háza. Van valami ötleted, kinek szúrod a szemét?

Patrick derűsen elvigyorodott.

- Inkább azt kérdezd meg, kinek nem. Amióta én lettem a jogar erejének őrzője, még a tanácstagok is sandán méregetnek.

- Inkább azóta, hogy megkérdőjelezted a hatalmukat – mondta Zach nevetve.

Patrick vállat vont.

- Talán nem volt igazam?

Mindhárman tudták, hogy de igen. Csak Darian kapkodta a fejét ide-oda.

- Majd Patrick később válaszol a kérdéseidre – szólt Cornelius, látva értetlenségét. – Mivel ezentúl nem hagyhatja el az épületet, amíg meg nem találtuk a tettest, sok ideje lesz veled foglalkozni.

Patrick szeme azonnal összeszűkült.

- Felejtsd el!

- Nem engedhetem, hogy bajod essen!

- Márpedig én nem fogok gyáván meghúzódni senki miatt!

- Az a senki majdnem megölt! Ha nincs Darian, akkor nem ülnénk itt! – csattant fel Cornelius.

- Corneliusnak igaza van – szólt higgadtan Zach. – Veszélyben vagy, és te is tudod, hogy mit jelentene, ha elveszítenénk.

- Elveszítenétek a jogart is…

- Nem a jogarra gondoltam! – morrant fel Zach, és nagyon mérgesen nézett a férfira. – Hanem arra, hogy épp elég barátot vesztettünk el az elmúlt időszakban.

Patrick ezzel már nem tudott vitába szállni. Kedvetlenül vállat vont.

- Legyen, ahogy akarjátok.

Darian lenyűgözve figyelte a szócsatát. Furcsa módon, talán életében először érezte, hogy jó helyen van. Szerette ő a családját is, de velük valami mindig feszélyezte. Patrick mellett ülve, hallgatva őket, megérezte, mennyire tisztelik a másikat. Barátok. Talán családtagok is, még ha nem is vér szerint. És elég közel ült Patrickhez, hogy érezze a teste melegét, amitől olyan biztonságban érezte magát, mint még soha. Lassan elernyedt, hátradőlt. A szavak mormolássá szelídültek, a szeme le-lecsukódott. A fejét Patrick vállának dőlve aludt el.

- Szólok Andynek, hogy holnap jöjjön át. Jó lenne, ha valaki állandóan mellette lenne – biccentett az állával a fiú felé Cornelius.

Patrick lenézett a fiúra, aki kimerültségében elaludt, és most halkan szuszogott a vállán.

- Majd én vigyázok rá – mondta.

- Biztos?

- Róla álmodtam – felelte Patrick, mintha ezzel mindent megmagyarázott volna. Igazából azt is tette.

- Vidd a szobájába, és feküdj le te is. Későre jár…

Patrick óvatosan a karjaiba emelte a fiút, aki motyogott valamit, és a nyaka köré fonta a karját. Ez a bizalom annyira meglepő volt a számára, hogy egy pillanatig meghatottan állt.

- Minden rendben? – Zach aggódva pillantott rá.

- Igen, semmi baj. Jó éjszakát!

- Neked is, barátom – mosolygott rá Cornelius, bár a szemében aggodalom égett.

Patrick szorosabban ölelve a fiút, kilépett a folyosóra, majd onnan visszaindult a szobája felé. A mellette levő lakosztály, amely annak idején Zaché volt, most üresen állt, így úgy döntött, ott helyezi el Dariant. Szerette volna, ha a fiú közel van hozzá. Minél közelebb, annál jobb.

Sikerült kinyitnia az ajtót, és beoldalazott. Az ágy felé indult, oda tette le a fiút. Darian azonnal magzatpózba gömbölyödött, amitől elmosolyodott. Megemelte, amíg kihúzta alóla a takarót, majd levette a cipőjét, és betakarta. Leült az ágy szélére, a folyosóról beszűrődő fényben nézte az elnyílt ajkakat, a hosszú szempillákat, a kócos barna fürtöket. Már nyújtotta felé a kezét, hogy megérintse, amikor észbe kapott. Önmagával viaskodva felállt, és inkább kiment a szobából. A folyosón viszont a hátával az ajtónak dőlt, és azon gondolkodott, miért is kavarognak benne ezek a furcsa érzések…