3. fejezet

3.

Nicholasnak megint nem volt szerencséje. Seita újra korábban ébredt, mint ő, és talán még morcosabb volt, mint előző reggel. Komoran bandukoltak. Nicholas egyik lábát tette a másik után. Seita váratlanul megtorpant, ő meg nekiütközött.

- Mi… ?

- Ssssh – Seita tenyere a szájára tapadt. – Cigifüst. Vannak előttünk.

- Mit csinálunk? – lehelte a fiú bőrére Nicholas, aki azonnal elrántotta a kezét. Lehajolt, és a nadrágja alól előhúzott egy pisztolyt.

- Tudod használni? – nyújtotta a férfinak.

Nicholas hátralépett.

- Orvos vagyok. Nem ölök embert – közölte megvillanó szemekkel. Seita szeme hideg volt.

- Nem kértem ilyet. Csak fedezz, ha kell.

Nicholas tétovázott. Nem akarta, hogy miatta baja essen a fiúnak. Kedvetlenül elvette a fegyvert, és gondolkodás nélkül ellenőrizte. Seita felvonta a szemöldökét.

- Azt mondtad, nem használtál ilyet.

- Azt mondtam, nem ölök embert – javította ki a férfi. – Az apám katona. Nekem nem játékautóim voltak, mint más gyerekeknek.

Seita felsóhajtott.

- Akkor ebben hasonlítunk. – Egy fa mögé húzta Nicholast. – Itt várj rám. Nem mozdulj innét!

Nicholas lekuporodott a fa mögé. Rettenetesen féltette a fiút. A fegyvert szorongtatta. Óráknak tűnő percek után a fiú visszatért. Csendre intette, majd a kezét fogva húzta be a sűrű dzsungelbe. Már legalább háromnegyed órája osontak, amikor Seita megállt, és felegyenesedett.

- A határhoz közelebb érve egyre több lesz a járőröző lázadó csoportok száma – sóhajtotta. Visszacsúsztatta helyére a pisztolyát. Nicholashoz fordult, mondani akart valamit, de a férfi magához ölelte, és úgy szorította, hogy alig kapott levegőt.

- Annyira aggódtam, hogy valami bajod esik – fúrta a fiú nyakába az arcát Nicholas. – Még soha nem féltem ennyire.

Seita dermedten állt. Érte nem szoktak aggódni. Ismeretlen érzés szorította össze a torkát. Lassan felemelte a karját, és a férfi hátára simította a kezét. Jól esett Nicholas melege, az illata. Adrenalintól szárnyaló vére megnyugodott, de a szíve továbbra is úgy dübörgött mellkasának börtönében, akár fogságba ejtett madárka szárnyainak ezernyi szárnycsapása.

Nicholas szorítása enyhült.

- Sajnálom. Elragadott az indulat – motyogta, de nem mozdult.

Seita lassan hozzásimult.

- Semmi baj. Köszönöm, hogy aggódtál.

Nicholas meghatódott. Állát Seita feje búbjára támasztotta. Zörej hallatszott a bokrokból, szétrebbentek. Egyszerre mozdultak. A két fegyver csöve a bokorra szegeződött. Seita macskaléptekkel osont közelebb, majd elernyedtek az izmai.

- Minden rendben.

Nicholas felsóhajtott.

- Nem való ez nekem. Öreg vagyok ehhez.

- Ha te mondod…

Nicholas szeme összeszűkült. A fiú felé lépett.

- Te…

Seita elmosolyodott. Nicholas megtorpant, mintha falnak ütközött volna. A vágy úgy csapott le rá, hogy kis híján felnyögött.

- Igen? – Seita újra eltette a pisztolyát, majd elvette a férfitól is. – Mondani akartál valamit?

Nicholas a fiú édes arcát bámulta. Kiszáradt a szája. A fejét rázta.

- Elfelejtettem.

Seita halkan nevetett. Megfogta a férfi kezét.

- Menjünk!

Nicholas a világ végére is követte volna.