3. fejezet

3.

            C. J. a hajába túrt, és megdörzsölte a szemét.

- Mit keresel itt?

- Aggódtam miattad. Nem vetted fel a telefont, és nem válaszoltál a csipogódra sem.

- Alex…

- A frászt hoztad rám! – A hadnagy éles hangjára C. J. összerezzent.

- Nem tartozom beszámolóval neked a magánéletemről – mondta dühösen, és lerúgta magáról a takarót.

- Igen, vettem észre – nézett körbe a férfi. – Síkosító, használt óvszerek. Eléggé kirúgtál a hámból az éjszaka.

- Ennyi nekem is jár – mondta C. J., és felkelt. A fürdőszoba felé indult, de Alex elkapta a karját.

- Miért érzem azt, hogy hülyére veszel?

- Engedj el!

- Bejöhetek? – David hangjára C. J. megdermedt, Alex pedig visszahúzta a kezét. – Ne öljétek meg egymást! – mosolyodott el a férfi, amikor meglátta kettejüket. Felnevetett, és játékosan eltakarta a szemét. – C. J., ne hozd a szüleidet ilyen kínos helyzetbe! Azonnal menj zuhanyozni, és öltözz fel!

C. J. arca pipacspirossá vált.

- Csudába! – nyögte, majd beviharzott a fürdőbe.

Alex morcos pillantást vetett élete párjára.

- A gyerekek?

- Lent vannak. Esznek.

- Szerintem meg éppen összetörik a kölyök valamelyik vagyont érő porcelánját. Te is tudod, hogy nem lehet őket egyedül hagyni.

David elkomolyodott.

- Odalent is hallottam, hogy vitatkoztok. Alex, semmi közünk C. J. magánéletéhez.

- Nem vette fel azt a kibaszott telefont! A tegnapi napot az utcán töltötte, nem is láttam. Fran szerint furcsán viselkedett. Természetes, hogy aggódom miatta.

- Én is aggódom, de nem avatkozhatunk bele az életébe. Neki is jár egy kikapcsolódás. – David felsóhajtott. – Mostanában már a barátnőiről sem beszél. Jártál a könyvtárszobában? Az íróasztalt mindenféle irat borítja – mondta, ahogy lefelé indultak az emeletről.

- Igen. Nem tetszik nekem ez az egész. Valamit elhallgat előlünk.

David megfogta a férfi kezét, megállította, hogy a szemébe nézhessen.

- Ne felejtsd el, hogy C. J. teljesen más világban él, mint mi. Más elvárások, más szabályok szerint.

- Hozzánk tartozik, David!

David elszomorodott.

- Úgy érzem, hogy már nem.

Alex a fejét ingatta, és magához húzta.

- Jaj! – C. J. hátrahőkölt, amikor meglátta őket. – Ne nálam turbékoljatok! Kiég a szemem!

David és Alex alkalmazkodtak a viccelődő hangnemhez, mert szétrebbentek. C. J. a konyha felé indult.

- Hol vannak az én kistesóim?

- C. J.! – A két gyerek hangos ujjongással vetődött rá. A férfi felkapta, és körbepörgette őket.

- Ne, most ettek! – David tipikus anya módjára szólt rájuk, mire mindhárman durcásan néztek rá.

- Ne viccelj már! Bocs, srácok, de anyátok nem engedi – tette le a gyerekeket C. J. hangos sóhaj kíséretében, miután David arckifejezése továbbra is szigorú maradt.

- Ez gonosz volt! – David a fejét csóválta. – Mennünk kell! – nézett az órájára. – Elkésünk.

- Neee! – A két kisgyerek már kapaszkodott is C. J. kezébe.

- Most. – David figyelmeztető hangjára mindketten csalódott arcot vágtak, de engedelmeskedtek. Az apjuk megölelte őket, összekócolta a hajukat.

- Vasárnap találkozunk? – kérdezte Jay felnézve C. J.-re.

- Persze, haver!

C. J. megölelte őket, és az ajtóig kísérte Davidéket. A férfi puszit nyomott az arcára.

- Elromlott a kocsim. Alex kölcsönadta az övét, úgyhogy ma neked kell fuvaroznod őt.

- Ne büntess már! – nyögött fel rémült arcot vágva C. J.

David csak kuncogott, és betette maga után az ajtót.

- Beszélnünk kell! – Alex komoran ácsorgott a nappaliban.

C. J. kedvetlenül meredt rá.

- Mi lenne, ha békén hagynál? Nem vagyok már kisgyerek!

- Úgy viselkedsz, úgyhogy ne nekem tégy panaszt!

- Ez nem igaz! Rendőrként viselkedem, csak éppen mostanában rám szálltál.

- Úgy vettem észre, hogy valami bánt, de nem mondasz egy rohadt szót sem!

C. J. széttárta a karját.

- Miért kellene beszélnem a gondjaimról? Neked is van épp elég, és én azért még ellátom a munkámat.

- Ne várd el, hogy egy ilyen maszlagot beveszek!

- Miért nem? – C. J. dühösen kiáltott rá. – Miért hiszed azt, hogy azért mert te olyan fene boldog vagy, másnak is kötelező annak lennie? Menj a francba az aggódásoddal!

Alexen látszott, hogy iszonyúan mérges.

- Mi a faszért zavar, hogy aggódom érted? A fiam vagy, a kurva életbe!

- És mi van akkor, ha én ebből nem kérek?

Alex hátralépett, mintha a férfi az arcába ütött volna.

- A jó büdös életbe! – mormolta, majd a fejét ingatva elviharzott C. J. mellett. A férfi viszont utána nyúlt, megragadta a karját.

- Alex…

Az arcát érő pofon mindkettejüket váratlanul érte. C. J. megtántorodott, felszakadt a száján a seb, rászorította a kezét. Hosszú másodpercekig álltak egymással szemben, szinte levegőt sem véve. Alex nagyot nyelt, és óvatosan nyúlt feléje.

- C. J.! Ne haragudj! Bocsáss meg! Elvesztettem a fejem.

A férfi félreütötte a kezét, de Alex elkapta a csuklóját.

- Ne érj hozzám! Ne! – Megpróbált kiszabadulni a férfi öleléséből, aki magához húzta, és szorosan ölelte. – Engedj el! – A hangja ijesztően elvékonyodott.

- Sajnálom! Tényleg sajnálom. Nem akartalak megütni, de annyira mérges lettem. A fiamként szeretlek, és aggódom érted. Olyan, mintha kizárnál a gondolataidból engem és Davidet is.

- Jól vagyok, csak… engedj el! – C. J. mozdulatlanul állt. Alex elengedte, és gyengéden megérintette vérző ajkát. – Sajnálom – ismételte, amikor meglátta a könnyben úszó kék szempárt.

C. J. remegve borult a mellkasára. A reggeli eufória a múlté volt, néma csöndben próbálta visszafojtani a könnyeit. Még Alexet is megijesztette, aki pedig elég gyakorlott volt e téren, révén David is képes volt rosszabb napjain sírva a nyakába borulni.

- Sssh… Semmi baj – suttogta.

C. J. csak percek múltán csillapodott le. Zavartan törölgette az arcát.

- Sajnálom. Összevéreztem az ingedet – motyogta félrenézve.

- Majd hazaviszel, és átöltözöm. Jobb?

C. J. bólintott.

- Már idejét sem tudom, mikor borultam ki ennyire – próbált kierőltetni magából egy bizonytalan mosolyt.

- Nem mostanában, az biztos. Igyunk egy kávét, és mondd el, mi bánt. Valami csaj van a dologban? Vagy a cég miatt borultál ki?

C. J. tétován vállat vont.

- Megoldom.

- Már ne haragudj, de nekem nem úgy tűnik.

- Igen, tudom. – C. J. a konyha felé indult. – Kell egy kávé. – Megszólalt a telefon. Felkapta menet közben, és beleszólt. – Carrathian. – Megtorpant a hang hallatán.

- Jó reggelt! – Ellery hangjától jóleső melegség járta át.

- Szia! – A válla felett mutatta Alexnek, hogy ez bizalmas, és kisietett a teraszra. – Bocsi, de a hadnagy van nálam.

- Értem. Tudsz beszélni?

- Igen, kijöttem. Mikor mentél el?

- Későn, korán, nézet kérdése.

C. J. a nyomorult érzései ellenére is elmosolyodott, és leült a terasz márványkorlátjára.

- Időben beértél?

- Igen, de úgy sejtem, hogy te nem, ha a hadnagyod ott van nálad.

- No, igen. Elaludtam. – Felnevetett.

Ellery habozott, majd halkan megkérdezte.

- Minden rendben?

C. J. mosolya elhalványult.

- Miért?

- Furcsa a hangod. Sírtál?

- Én… Honnan veszed?

Ellery felmorrant.

- Ne nézz hülyének! Mi a baj?

- Ez nem telefontéma.

- Rendben. Este átmegyek. Otthon leszel?

- Nem tudom. Eléggé kiszámíthatatlan a munkám, sejtheted.

- Megadom a mobilszámom, szólj, ha átmehetek.

- Biztos, hogy ez jó ötlet?

- Elhoztam a céged pénzügyi jelentéseit.

Mintha bomba robbant volna, C. J. felugrott.

- Hogy merészelted?!

Ellery meg sem hallotta a felkiáltást.

- Átnéztem őket. Beszélnünk kell.

A komor hangtól C. J. visszaroskadt a helyére.

- Ennyire komoly?

- Igen. Szóval?

- Tudom a számodat. Hívlak, amint szabad vagyok.

Ellery felsóhajtott.

- Elfelejtettem, kivel beszélek. Rendben. Vigyázz magadra!

- Jó munkát!

C. J. elgondolkodva ücsörgött, kezében a néma telefonnal, míg Alex ki nem sétált hozzá a gőzölgő kávéval.

- Mi történt? Elég feldúltnak tűntél az előbb.

- Semmi. Megoldom.

- Egyedül?

C. J. elvette a kávét, és halványan elmosolyodott.

- Van segítségem.

- Megbízható?

C. J. belekortyolt a kávéba, megégette a nyelvét, sziszegve válaszolt.

- Ki tudja…

- Fiam…

- Ne aggódj! Tudok magamra vigyázni.

- Ebben nem kételkedem, de tudod, egy apa kiváltsága az, hogy aggódjon a gyerekéért. Majd te is megérted egyszer.

C. J. huncutul felhúzta az orrát.

- Ráérek én arra. – Felállt, nagyot nyújtózott. – Menjünk dolgozni!

Alex a fejét csóválva nézett utána, majd a korláton hagyott telefonra pillantott. Felvette, és komoran leolvasta a számot a kijelzőről. Nem volt ismeretlen előtte Fran jelentése révén. Legszívesebben kérdőre vonta volna a férfit, de végül csak visszavitte a helyére a telefont. Az ajkába harapott, amikor C. J. lerobogott a lépcsőn indulásra készen.

- Menjünk! Azt hallottam, ma nekem kell sofőrködnöm a hadnagy úrnak – vigyorgott rá.

Alex viszonozta a mosolyt, de csak ő maga tudta, mekkora erőfeszítésébe került. C. J. még nagyobb rejtély volt előtte, mint eddig bármikor…

            C. J. komoran olvasta a nyomrögzítők jelentését Charrier autóbalesetét illetően. Fran a kávéját kortyolgatva állt meg az asztala mellett.

- Megölték. Elvágták a fékvezetéket.

- Igen. Sejtettem.

- Még mindig azt mondod, hogy nem Morell a tettes?

- Nem tudom elképzelni, ahogy elvágja a tulajdon kocsija fékjét – ingatta a fejét C. J.

- Olyan, mintha védenéd…

A férfi jeges pillantást vetett a társára.

- Úgy véled?

- Igen. – Fran arrébb tolt néhány aktát, és a helyükre ült. – Miért?

C. J. felsóhajtott, és a székén kezdett el hintázni.

- Ismerem a fajtáját, Fran. Ezek soha nem piszkolják be a kezüket.

- Mi van, ha Morell mégis?

- És ha nem? – vágott vissza élesen a férfi. – Mi van akkor, ha tévedünk, és az igazi tettes meg jót nevet a markába?

- Nem először fordulna elő.

- Jah, ez igaz… - C. J. lemondóan morrant. – Mire jutottál Pritchard rokonságával és baráti körével? – kérdezte inkább, elterelve a szót a kényes témáról.

- Mindenki szerette. Senki nem tud arról, hogy Morellen kívül bárki haragudott volna rá. Szinte hányingerem volt a sok ömlengéstől, amit végig kellett hallgatnom. Viszont Nancy Lee-hez hasonlóan mások is azt állítják, hogy Carla az utóbbi időben eléggé maga alatt volt.

- Adóssága volt?

- Ami azt illeti, nem is kevés. Az apja által kiutalt havi apanázsát felélte már a hónap közepe körül. Nem tudni, utána miből élt.

C. J.-nek volt egy tippje.

- Zsarolásból. Biztos volt pár titok a tarsolyában, amiből pénzt szerezhetett.

- Utálom az ilyen ringyókat – morogta Fran megvetően.

- Övék a világ – vont vállat a társa.

- Olvastad a boncolási jelentést?

- Persze. Épp az előbb. – C. J. megdörzsölte az arcát. – Erre nem számítottam.

- Számíthattál volna rá. Őnagysága terhes volt. A családja és a barátai nem tudtak róla. Sejtelmük sincs, ki az apa.

- Carla mindenkivel elment, akinek elég pénze volt. Ebből a tekintetből néha elég könnyelmű tudott lenni.

Fran éles pillantással méregette.

- Biztos, hogy nem feküdt le veled is?

- Haha… - C. J. abbahagyta a hintázást. – Meg kell tudnunk, ki az apa. Beszélek Morellel. Te addig áss mélyebbre Carla életében! Nem hiszem el, hogy senki nem tudott semmit, és nem vett észre valamit…

Fran elhúzta a száját.

- Akkor már ketten vagyunk, kölyök!

C. J. elengedte a füle mellett a megszólítást, és felállt.

- Én viszont kimegyek az utcára. Az egyik lány hívott, hogy Kev tegnap este óta nem jelentkezett náluk.

- Mit törődsz egy stricivel? Tengernyi dolgunk van.

- Az a strici múltkor megmentette az életemet – nézett a nőre C. J. mérgesen. – Tartozom neki ennyivel. Elmentem, sietek vissza. Lehet, hogy beugrok még Morellhez is – szólt vissza a válla felett.

Fran lemondó intéssel felelt, és a felettesére pillantott, aki megállt mellette.

- Szeretném, ha szemmel tartanád – mondta a férfi halkan, majd folytatta útját az irodája felé.

Fran az asztalához lépett, felkapta a kabátját, és ő is elsietett.

C. J. egész délelőtt Kev törzshelyeit járta. Úgy sejtette, a férfi nem lesz túl boldog, ha lerángatja valami pasiról, de a lányok komolyan aggódtak. Az a hír járta, hogy Otto nem egyedül dolgozott, és beköpte Kev-et a társainak. C. J. leadta a drótot az összes járőrnek is, ha látják a férfit, akkor szóljanak neki, mert beszéde van vele. Egészen eddig néma csend honolt az éterben. Kezdett ideges lenni. Kev kemény srác volt, a lányai nemkülönben, de ha nem bukkan fel hamarosan, akkor annak vészes következményei lesznek. A lányok kedvelték a férfit, és nem fognak önként más stricihez pártolni. Elhintette, hogy aki kezet emel Kev lányaira, annak vele gyűlik meg a baja. Remélte, hogy ez elég elriasztó lesz legalább addig, míg a férfi előkerül.

Késő délután csalódottan állította le az autóját Morell bankháza előtt. A portás kérdezés nélkül felengedte, ami azt jelentette, hogy a férfi vár rá. A titkárnő mosolyogva üdvözölte.

- Jó napot, Mr. Carrathian! Parancsol egy kávét?

- Mr. Morell bent van?

- Igen. Azonnal fogadja önt, de külföldi hívása van.

- Értem. Elfogadom a kávét.

A nő térült-fordult, és már kortyolgatta is a méregerős nedűt.

- Ez nagyon jó.

- Mr. Morell így szereti.

C. J. erre önkéntelenül is elmosolyodott. Úgy látszik, ebben hasonlítanak.

- Mr. Morell befejezte a beszélgetést – fordult feléje a titkárnő, amikor kialudt egy kis fény a telefonján. – Parancsoljon! – nyitotta ki előtte az ajtót.

C. J. a kávéval besétált a férfihoz. A titkárnő nesztelenül távozott.

- Szia!

Ellery azonnal felállt, és eléje sétált.

- Szia! Milyen a kávé?

- Egy ilyen titkárnő kellene nekem is a kapitányságra. Isteni.

Ellery elmosolyodott, de közben a szeme felfedezte a férfi arcán levő foltot.

- Mi történt? – érintette meg.

- Semmi különös. A szokásos balhé – tért ki a válasz elől C. J. – Beszélnünk kell!

- Carláról?

- És Charlie-ról.

Ellery arcáról eltűnt minden derű.

- Üljünk le! – mutatott a kanapé felé.

- Bebizonyosodott, hogy az autód fékjét valaki elvágta. Charlie nem balesetben halt meg, hanem meggyilkolták.

Morell arca elsötétült.

- Értem. Ő volt a célpont, vagy én?

- Ezt nem tudjuk. Egyelőre te is tudod, hogy…

- Oh, igen. Bocsánat. Én jelenleg a gyanúsított vagyok, nem az áldozat – mondta gúnyosan a férfi.

- Ellery…

- Folytasd! Még nem végeztél, igaz?

C. J. letette a csészét a dohányzóasztalra, és megérintette a férfi kezét.

- Tudtad, hogy Carla terhes volt?

Ellery úgy nézett ki a kérdés hallatán, mintha gyomorszájon ütötte volna.

- Terhes? – ismételte döbbenten.

- Igen. Kéthónapos terhes volt…

- Kettő? – A férfi hangja elhalkult, ahogy végiggondolta a lehetőségeket. – Tőlem?

- Ezt nem tudjuk. Hajlandó lennél DNS-t adni, hogy kiderítsük?

Ellery felállt, és fel-alá kezdett sétálni. Feldúlt volt, akármennyire is uralkodott a vonásain.

- Tudod, mit jelent, ha az én gyermekemmel volt viselős? – perdült a férfi felé. – Nem csak őt, de a gyerekemet is megölték! Oh, Istenem! – lehunyt szemmel megtámaszkodott az egyik székben.

- Senki nem tudta, hogy terhes. Még a legjobb barátnője sem. Arra gyanakszunk, hogy ő sem sejtette. Elmondta volna neked, ha megtudja?

Ellery bólintott.

- Őszinte nő volt. Már csak azért is, hogy pénzt csikarjon ki belőlem. Tudta, hogy… - Elakadt a hangja, és megrázta a fejét.

- Mit tudott?

- Erről nem beszélek.

- Még akkor sem, ha ez a kulcs a halálához?

- Nem az! Ez az én magánügyem, és semmi köze Carlához. Higgy nekem!

C. J. nézte a férfit, és megszánta.

- Mi lett volna, ha eljön, és elmondja, hogy gyereket vár tőled?

Ellery jeges hangon felelt.

- Ha azt várod, hogy azt mondjam, fizettem volna az abortuszt, akkor nagyon tévedsz. Bármit megadtam volna neki… - újfent elhalkult a hangja. Sápadt arcában ragyogni látszott zöld szeme. – Mindent…

C. J. nem bírta tovább. Felállt, és szorosan megölelte.

- Sajnálom.

A férfi hosszú ideig nem válaszolt, csak ölelte magához. Aztán mély levegőt vett, és belecsókolt C. J. nyakába.

- Jól vagyok. Köszönöm – érintette meg újra az arcát.

- Rendben. Beszélek a hadnaggyal a DNS vizsgálatot illetően, és felhívlak. Jó?

- Fizetem a költségeket, és ha tényleg az én… gyerekem volt, akkor állom a teljes temetést.

- Ezt már a szüleivel kell megbeszélned.

Ellery bólintott.

- Értem. Most visszamész dolgozni?

- Igen. Nem csak ez az ügy vár rám.

- Vigyázz magadra!

- Te is. Jó munkát! – C. J. az ajtó felé indult, de a férfi utolérte, és visszahúzta. Olyan mohósággal csókolta meg, hogy utána percekig kapkodták a levegőt.

- Szia!

C. J. képtelen volt elfojtani a mosolyát, amikor kilépett tőle. A titkárnő elégedetten rákacsintott.

- Örülök, hogy Mr. Morellnek végre akad barátja.

- Miért? Eddig nem volt?

A nő vállat vont.

- Nem szólok, nem fáj fejem.

C. J. megértően biccentett, és a lift felé indult. Aztán eszébe jutott, hogy nem beszéltek a cégről. Mindegy, majd este.

            Az este, majd a következő négy nap is úgy telt el, hogy nem tudtak találkozni. C. J. volt az ügyeletes, amikor az egyik sikátorban egy újszülött holttestére bukkant egy hajléktalan. Nem volt megállás, pihenő. C. J. szeme alatt karikák sötétlettek, mire sikerült a feltételezett anya nyomára bukkannia. A Pritchard ügy háttérbe került, a gyermekgyilkosság fontosabb volt. C. J. ezúttal magát Alexet kapta társul. Ilyen ügyekben a hadnagy mindig mellé szegődött, volt már pár kemény napjuk. A kapitányságra bevitt asszony orvosi vizsgálata során bebizonyosodott, hogy pár nappal azelőtt szült. Két napba telt, mire a kihallgatások során beismerte, hogy ő fojtotta meg a gyermekét, akit nem akart megtartani. C. J. teljes roncsként került ki a kihallgatószobából.

- Hazavigyelek? – veregette vállon a hadnagy.

- Minden rendben.

- Szép munka volt!

C. J. bólintott.

- Igen, de jobb lett volna, ha nem kerül rá sor – mondta, és elsétált. Már a zakóját vette fel, amikor megcsörrent a telefon. A kapott hír hallatán megkönnyebbülten felsóhajtott. – Értem. Azonnal ott vagyok. Köszönöm.

- Mi történt? – állt meg mellette a mindig kíváncsi Fran.

- Kev Weist megtalálták. Kórházban van. Elütötték aznap este, amikor eltűnt.

- Miért nem azonosították eddig?

- Kómában volt, és nem volt nála semmi személyes irat. Most tért magához annyira, hogy megmondja a nevét. Beviszem hozzá Tinát, utána hazamegyek.

- Rendben.

C. J. a szemerkélő eső dacára az utcán találta a lányt.

- Szállj be!

- Csak nem felszed, nyomozó? – hunyorgott rá Tina, bár a mosolya nem volt olyan vidám, mint szokott.

- Kev kórházban van. Beviszlek hozzá.

A lány felkiáltott.

- Jól van?

- Most tért magához. Meglátjuk, mit mond az orvos.

Kev ébren várta őket, bár néha elbóbiskolt. Tina elsírta magát a láttára. A férfi tényleg elég szörnyen festett. A fejét kötés borította, és mindenféle cső állt ki belőle.

- Tina, hoznál nekem egy kólát? És ha itt akarsz maradni, akkor vegyél magadnak is valamit – szedett elő némi pénzt C. J. A lány megértette, miről van szó, mert ellenkezés nélkül kiment.  

- Helló, Kev! – hajolt a férfi fölé C. J.

- Helló, nyomozó! – Kev lassan mély levegőt vett. – Már vártam…

- Bocs, de lekötött egy másik ügy. Hogy vagy?

- Azt mondják, megmaradok…

- Emlékszel, mi történt?

- Nem sokra. Valaki felhívott, hogy menjek el a Tizenegyedik utca sarkára, mert dolgozik ott egy szabad, elég jóféle spinkó. Nem volt ott senki. Gondoltam, várok egy kicsit, hátha csak lelépett valakivel. Elég sokáig nézelődtem, aztán meguntam a várakozást. Elindultam vissza, át akartam menni az utca túlsó felére. A kocsi a semmiből bukkant elő. Azt hiszem, csak az volt a szerencsém, hogy jók a reflexeim, és időben félreugrottam. Így sem úsztam meg épen…

- De életben vagy, és ez a lényeg.

Kev elhúzta a száját, mosoly akart lenni, de nem igazán ment neki.

- Jah…

- Sejted, ki tette?

- Van pár srác, aki szívesen hidegre tenne… de nem így. Ez előre eltervezett volt, ők meg inkább a késes megoldás hívei.

- Teszel feljelentést?

- Ne hülyéskedjen, nyomozó…

- Nem ártana.

- Maga az egyetlen, akiben megbízom, szóval hagyjon ezzel…

C. J. bólintott, majd Tina beléptekor megérintette Kev karját.

- Én most elmegyek, de Tina itt marad. Adok neki pénzt, hogy fel tudja hívni a haverjaidat. Nem ártana pár testőr a folyosóra, de én nem rendelhetek ki melléd senkit, amíg nem teszel feljelentést.

- Megleszek zsaru nélkül is, de azért kösz, nyomozó – Kev pár centire felemelte a kezét. – Vigyázzon magára!

C. J. belecsúsztatta az ujjait a férfi ujjai közé.

- Ezt inkább nekem kellene mondanom, Kev.

Megölelte Tinát, elmondta neki, amit a férfinak is, majd beszélt az orvossal. A doktor nem örült az eshetőségnek, hogy pár suhanc letáborozik az osztályán.

- Nyomozó, már ne haragudjon, de nem fogok örömtáncot lejteni, hogy néhány kölyök beveszi magát ide.

- Elhiszem, dr. Hichsman, de kérem, értsen meg. Weist meg akarták ölni. Nem hajlandó feljelentést tenni, így nem jelölhetek ki mellé egyenruhást. Szüksége van valakire, aki megvédi.

Az orvos a fejét ingatta.

- Ezt megértem, de akkor sem szívesen teszem.

- Gondoljon arra, hogy kárba veszne a munkája, ha hagyná Weist meghalni…

A férfi zsebre dugta a kezét, és felsóhajtott.

- Rendben.

- Kösz, doki!

- Na, tűnjön innen, nyomozó, míg meg nem gondolom magam.

C. J. a lift elől visszanézve, látta, hogy az orvos benyit Weis kórtermébe. Jobb kedvvel hagyta el a kórházat, mint ahogy odaérkezett. Már majdnem hazaért, amikor megcsörrent a mobilja.

- Szia! Mindjárt otthon vagyok. Átjössz?

- Nem vagy túl fáradt? Most láttam a hadnagyodat a tévében, hallottam, milyen jó munkát végeztél. Gratulálni szerettem volna.

C. J. felsóhajtott.

- Szükségem lenne egy ölelésre és egy vad szeretkezésre. Benne vagy?

Ellery megértő hangja hallatán kicsit csillapult a mellkasát összeszorító abroncs.

- Azonnal indulok.

- A medencénél leszek.

- Esik az eső.

- Nem baj. – C. J. szeretett úszni. Az volt az egyetlen sport, ami teljesen kikapcsolta.

- Rendben. Sietek.

- Várlak! A kapu nyitókódját elküldöm sms-ben.

Beállt a ház elé a kocsival, majd elküldte az sms-t a férfinak. Hosszú ideig csak ült, és bámulta az esőcseppeket a szélvédőn. Rápillantott az órára. Ellery lassan ideér, ő meg még mindig itt üldögél. Kiszállt, majd kis tétovázás után nem ment be a házba. Megkerülte az épületet, és a medence felé indult. A sötétben is pontosan tudta, merre menjen, bár egyszer sikerült belerúgnia a kertész egy ottfelejtett kannájába. Nagyot káromkodva ment tovább. Az eső hol megeredt, hol csak szemetelt. A mostani hangulatában nem bánta volna azt sem, ha viharos erővel tombol. Ledobálta a ruháit, a pisztolyát az ingére ejtette. Egy kicsit tartott attól, hogy elázik, de a Kevvel történtek után valahogy szerette volna közel tudni magához. Meztelenül ugrott fejest a medencébe, aminek vizét égszínkékre festették az alj spotlámpái. Ahogy a víz összecsapott a feje felett, elengedte magát. Semmire sem gondolva tempózott egyik végtől a másikig. Falevél csapódott az arcának, az egyik faág belógott a medence fölé. Arra gondolt, a kertész milyen hanyag munkát végez mostanában, amikor valami hangosan a vízbe csobbant. Felemelte a fejét. A látvány olyan megdöbbentő volt, hogy megdermedt. Kígyó? A medencében? De nem látott rosszul.

Gyerekkorában az apja elvitte egy állatbemutatóra. A nyugodtan pihenő kígyók ugyanúgy pánikrohamot okoztak nála, mint az üvegterrárium falánál sikló állatok, így haza kellett vinni. Gyűlölte és undorodott ezektől a síkos hüllőktől, maga sem tudta miértjét. Most is rémült kiáltással próbált hátrálni előle. A kígyó nagynak tűnt, óriásinak, a teste a víz alatt volt, a fejét viszont feljebb emelte, és gyorsan közeledett feléje. Nekiütközött a medence falának, az állat azonban már ott volt előtte. Maga elé emelte a karját, mintha az megvédhette volna, amikor a szeme sarkából mozgást észlelt. A lövések hangosan dörrentek egy hanggá olvadva össze. Víz és meleg valami fröcskölt rá. Undorodva, teljes pánikban igyekezett lemosni magáról a mocskot, és kimászni a medencéből. A kígyó ott vonaglott előtte, a víz sötét lett.

- Gyere! – Ellery a hóna alá nyúlt, és kiemelte. – Vegyél mély levegőt!

- Istenem! – C. J. remegve kapkodta a levegőt. Az újra rákezdő eső nagy cseppekkel verte csupasz bőrét.

Ellery magához ölelte, a pisztoly még mindig a kezében volt. Összekapaszkodva bámulták a kígyó végvonaglását.

- Mi a fene volt ez? – kérdezte, amikor úgy érezte, hogy C. J. újra rendesen veszi a levegőt.

- Fogalmam sincs. Csak akkor vettem észre, amikor már lehúztam pár hosszt. Az egyik ág belógott a víz fölé. Valószínűleg az ő súlya húzta le.

- Teljesen megbolondultál? Legalább a kinti fényeket felkapcsolhattad volna! – Ellery megrázta a vállát. – Mi lett volna, ha eltévesztem a lövést?

C. J. ebbe inkább nem gondolt bele, csak átkarolta a férfi nyakát, és magához szorította.

- Meg fogsz fázni…

- Csak ölelj még egy kicsit, kérlek!

Ellery engedelmeskedett, és C. J. érezte, milyen gyorsan ver a szíve. Ő is megijedt, de nem mondott semmit, és ezt most nagyon becsülte benne.

- Be kell szólnom az ügyeletre – szólalt meg kis idő múlva. – Add ide a pisztolyt!

- Mit fogsz mondani?

C. J. felnézett rá.

- Természetesen azt, hogy lelőttem egy kígyót a medencémben. – Felállt, bár a lábai még mindig reszkettek egy kicsit.

- Nem így történt.

- Valóban, de most semmi kedvem magyarázgatni, hogy az egyik ügyem fő gyanúsítottja mégis mi a frászt keresett a kertemben éjnek évadján, ráadásul úgy, hogy tudta a kapu nyitókódját.

Ellery is felemelkedett.

- Hazamenjek?

- Csak állj be a garázsba a kocsiddal, és menj fel a hálószobába. Öltözz át, összevizeztelek. Remélhetőleg nincs még egy ilyen dög a birtokon…

- Veled mi lesz?

- Kihívom a kollégákat és a nyomszakértőket. Tudni akarom, milyen kígyó ez, és mit keresett itt.

- Néhány gazdag hobbija, hogy felvásárol pár ritka állatot, és azok hajlamosak megszökni.

- Igen, tudok róla, de eléggé érdekes, hogy ez most pont hozzám lopózott be. Éhesnek tűnt – borzongott meg.

- Öltözz fel, mert a végén tényleg megfázol – mondta a férfi figyelmeztetően.

- Ne aggódj miattam! – C. J. értesítette az ügyeletet, felöltözött, felkapcsolta a világítást, és nyugtalanul mászkált a medence szélén.

- Tessék, ezt idd meg! – Ellery egy nagy pohár kávét hozott neki és egy vastag plédet, amit a vállára terített. – Fent leszek, ha végeztél.

- Rendben. Kösz. – Ellery már jó pár méterrel eltávolodott tőle, amikor utána kiáltott. – Köszönöm!

A férfi megfordult, és C. J. csak most látta, hogy sáros a térde, vizes és gyűrött a ruhája. Rajta sem múlt el nyomtalanul az előbbi zűrzavar. Ennek ellenére az esze gyorsan vágott, mert elmosolyodott.

- Szívesen.

C. J. már nem is fázott annyira. Az ujjait a bögre köré fonta, és a medence aljára süllyedt testet nézte. Mire kiérkezett az ügyeletben levő Theo és vele a helyszínelők, már megnyugodott.

- Jól vagy?

- Igen. Aránylag.

- Hogy a csudába fedezted fel a dögöt? – Theo undorodva bámulta a kígyót, amit éppen akkor emeltek ki a medencéből. Négyen kellettek hozzá, hogy kivonszolják a vízből. Tényleg hatalmas volt, lehetett vagy négy méter, habár a fejét cafatokra szaggatták a golyók. Pikkelyein megcsillant az erős lámpák fénye.

- Együtt úsztunk. – Társa döbbent tekintetét látva C. J. elhúzta a száját. – Szó szerint. – Elmesélte, mi történt. Theo jegyzetelt, majd felsóhajtott.

- Holnap reggel jelentenem kell a főnöknek.

- Tudom. Semmi gond. Tudni akarom, hogyan került ide.

- Szerencséd volt.

C. J. Ellery-re gondolt, aki habozás nélkül cselekedett, amikor meglátta, mi történik. Ha a férfi nincs…

- Igen, ez így van.

Mire Theóék elmentek, alig állt a lábán. Egész testében reszketett. Úgy lépett be a hálószobába, hogy a felé forduló Ellery azonnal mellette termett.

- A csudába! Mondtam, hogy vegyél egy forró fürdőt, mielőtt ideérnek a társaid!

C. J. átkarolta a nyakát, és hozzásimult.

- Csak ölelj át! – kérte nagyon halkan.

Ellery arca ellágyult. Szokatlan gyengédséggel vonta magához. C. J. reszketése lassan a múltba veszett. S amikor a férfi az ágy felé húzta, nem tiltakozott. Némán szeretkeztek. Ez nem szex volt, hanem valami sokkal mélyebb. Több. Nem tudták, milyen érzelem ez, de azt igen, hogy a végső beteljesülés pillanata mindkettejüket megsebezte…