3. Eltévedve
2013.11.22 12:473. Eltévedve
Kunieda Jume, a 6. osztag hadnagya magányosan kóborolt. Megkapta fejmosását felettesétől, akit nem vett túlságosan komolyan. Hallotta hírét Kuchiki Byakuyának, és nem volt elragadtatva tőle.
- Kunieda hadnagy, ön tiszt és a helyettesem. Minden osztagot a vezető kapitány és hadnagy személye határoz meg. Ajánlom, hogy szálljon magába, és gondolkozzon el a tisztelet szó jelentéséről – hallotta Byakuya hangját.
- Persze, persze! Tisztelet – motyogta fennhangon Jume. – Na, és te nem akarsz elgondolkozni az emberség és szeretet szó jelentéséről, halfej?
- Ki az a halfej? – érdeklődött egy derűs hang. Karcsú férfi támaszkodott a falnak, és kíváncsian nézett rá. Kékesfekete haja a válláig ért, egyik szemöldöke zöld és kék tollakkal ékeskedett. Jume már ismerte látásból. Ő volt a 11. osztag egyik tisztje.
- Nem fontos – válaszolta, és bemutatkozott. A férfi felvonta a szemöldökét, amitől elég érdekesen nézett ki. Jume majdnem felnevetett.
- Én Ayasegawa Yumichika vagyok, a 11. osztag ötödik tisztje. Mit keres errefelé a 6. osztag hadnagya? Keresel valakit? – lökte el magát a faltól a férfi, és föléje magasodott.
- Csupán ismerkedem a környezettel – húzta ki magát Jume. Ayasegawa elmosolyodott.
- Arrafelé menj, ha vissza akarsz jutni az osztagodhoz – mutatott el a fák felé. Átlátott a lányon, aki valószínűleg a világ minden kincséért se árulta volna el, hogy eltévedt. Mire Jume visszafordult, már csak a férfi hűlt helyét bámulhatta. Dacosan kihúzta magát, és folytatta útját – naná, hogy ellenkező irányba, mint amerre Ayasegawa irányította.
- Micsoda fura alakok! – motyogott tovább az orra alatt. – A peremvidék se volt semmi, de ez a hely…
Besétált egy újabb kapun, senki sem állította meg. Nem látott senki fenyegetőt az aprócska teremtésben. Hangokat, talán nevetést hallott. Elindult arrafelé, és gondolkodás nélkül belesett a terembe. Fülig vörösödött, és hátra ugrott, úgy meglepődött.
- Azt hiszem, sürgős dolgom akadt – nyögte ki, és megpróbált feltűnésmentesen lelépni. Két kar nyúlt ki az ajtón, és visszarántották. Kiáltani akart, de befogták a száját.
- Mit csináljunk vele? – suttogta a nő.
- Mondtam, hogy te gyere át hozzám – morgott a férfi, aztán idióta mosolyra húzódott a szája. Jume hánykolódott, de erősen fogták. A fejét rázta, mire a nő közelebb hajolt hozzá.
- Szerinted mondani akar valamit?
- Vedd el a kezedet a szájáról – ajánlotta a férfi. Jume megkönnyebbülten fellélegzett, majd esedezve pislogott.
- Nem láttam semmit. Itt sem voltam.
- Esküdj! – dugta oda az arcához az arcát a férfi.
- Mire? – nyelt egy nagyot Jume.
- Hogy-hogy mire? Valakire! – legyintett a nő.
- Az öcsémre jó lesz? – lehelte Jume tétován.
A férfi még szélesebben vigyorgott. Jumét kirázta a hideg tőle.
- Tökéletes. Hogy hívják.
- Jian.
- Tökéletes. No, mi lesz?
- Esküszöm Jian életére, hogy nem láttam semmit – verte ki a víz Jume homlokát. A következő pillanatban kirepült az ajtón.
- Számon kérem rajtad, ha nem tartod be az esküd – suttogta a férfi, majd a nővel együtt eltűnt Jume szeme elől.
Hitsugaya kapitány nagyot nyújtózott, és felállt. Ezen a napon felettébb kevés dolga akadt, hiszen Yamamoto hadnagya visszavette a feladatait. Toushirou végre foglalkozhatott a saját osztaga ügyes-bajos dolgaival. Egész délelőtt jelentéseket olvasott, délután pedig maga írt jelentéseket. Fáradtnak érezte magát, ezért úgy döntött, hogy sétál egyet.
Ahogy végigsétált a folyosón, a kanyarban megtorpant. Közvetlenül előtte, Matsumoto szobája előtt fiatal lány kuporgott, és a padlót verte kis ökleivel.
- Hogy én mekkora barom vagyok! Miért nem mentem vissza halfejhez, ahogy pávaszem mutatta? Tiszta idióta vagyok!
- Segíthetek valamiben, Kunieda hadnagy? – lépett közelebb Hitsugaya, mert a káromkodásból azonnal felismerte a lányt.
Jume majdnem megfulladt ijedtében. Felpillantott, aztán visszahanyatlott az előző lemondó pózba.
- Oh, csak te vagy! – sóhajtotta.
- Csak én? Mire véljem ezt, hadnagy? És mit keres itt? Kuchiki kapitány küldte?
- Dehogy. Sétálni indultam, és eltévedtem.
- Megsérült? – guggolt le hozzá a kapitány, mire Jume felpattant.
- Még csak az kellett volna! Az a két… - elharapta a mondatot.
- Igen? – állt fel Hitsugaya, és várakozva tette a kardjára a kezét. – Bántani akarta valaki?
- Engem? – mutatott magára Jume, és nagy szemeket meresztett. – Mégis ki akarna engem bántani?
- Én – gondolta magában sötéten Hitsugaya, de fennhangon csak ennyit mondott.
- Fogalmam sincs, csak hát… félreérthető pózban ücsörgött itt. Amúgy ki az a halfej?
- Mi közöd hozzá? – csattant fel a lány, majd elvörösödött. Öntudatlanul is eszébe jutott, mily útravalókkal bocsátotta el őt Byakuya. Erről persze az is eszébe jutott, hogy talán nem a keresztnevén kellene emlegetnie kapitányát. Belső énje viszont csak legyintett, most nem ért rá ezzel foglalkozni.
- Semmi, lényegtelen – tette hozzá. –Azt hiszem, nekem mennem kell.
- Elkísérjelek? – váltott hirtelen tegezésre Hitsugaya, aki sokknak gondolta a zavart viselkedést.
- Ööö, inkább ne! – tiltakozott Jume, és meghajolt. – Mindent köszönök, még találkozunk! Elrohant. Hitsugaya habozott, majd halk sóhajjal követte. Ez a lány valahogy vonzotta a baj, ám a merészségét csodálta benne. Ő is ilyen volt valamikor, de aztán az akadémia fegyelme hatott rá. Ez a lány viszont igazi peremvidéki lány volt.
Jól tette, hogy ott volt a nyakában. Jume ugyanis épp egy férfit ütlegelt harsány kiáltozásokkal tarkítva, amikor utolérte.
- Mégis mit képzelsz magadról? Azért, mert jóképű vagy, csak úgy a lábaid elé omlok?!
- De hát… én csak… - dadogta Shuuhei hadnagy, majd amikor észrevette Toushirout felderült az arca. Mindjárt kapott is egyet a szeme alá figyelmetlenségéért.
Hitsugaya elkapta Jume karját, és intett Shuuhei-nek, hogy távozhat.
- Kórházba juttatod a legjobb tisztjeinket – feddte meg hűvösen. – Gyere, elkísérlek az osztagodig! – Jume szája tátva maradt, s alig bírt lépést tartani a férfival, aki egészen a 6. osztag kapujáig el sem engedte a kezét.
- Legközelebb szólj, ha sétálni akarsz – állt meg Toushirou. – Elvégre az én feladatom a körbevezetésed.
Jume szóhoz sem jutott, Hitsugaya viszont nem is várt választ. Sarkon fordult és elment.