2. fejezet

2. fejezet

 

            Masao nagyot nyújtózva állt fel. Kinézett az ablakon. A felhőkarcolók látványa mindig megnyugtatta.

- Hayashi-san…

- Igen?

- A felesége kérdezi, hogy otthon vacsorázik-e.

Masao nemet intett.

- Nem. Meghívásom van, de sietni fogok haza.

- Igenis.

Masao újra visszafordult a kilátás felé. Hetek teltek el a Fumival töltött éjszaka óta. Begyógyult az ajka, eltűntek a kék foltok, rendbe jött a teste. A felesége semmit sem sejtett, vagy pedig inkább szemet hunyt felette. Most már mindegy volt, hiszen soha többé nem fog Fumival találkozni. Nekidöntötte a homlokát az üvegnek. Mostanában furcsa álmok gyötörték, így külön szobába költözött otthon. Rettenetesen szégyellte magát, de félt, hogy esetleg kimondja Fumi nevét.

Megrázta a fejét, és visszaült dolgozni. Órákkal később viszont már útra készen indult a lift felé. Elköszönt mindenkitől, és ellenőrizte az időt. Egy régi egyetemi barátja a városba látogatott egy időre, vele találkozott. Nem akart elkésni. Már a vacsora végén jártak, amikor Wataru személyesebb vizekre terelte a beszélgetést.

- Mesélj a családodról. Még mindig együtt vagy a feleségeddel?

- Igen.

- Szerencsés vagy. Mióta is?

- Huszonkét éve. A lányom most lesz húsz.

- Szép, gratulálok.

- Köszönöm.

Wataru elmosolyodott.

- Nekem most lesz meg az első. Két és fél hónap múlva szül a nejem, ezért otthon maradt, rettenetesen hiányzik. Alig várjuk a babát.

- Ez csodálatos! Erre inni kell! Miért csak most mondod? Meghívhatlak valahová?

Wataru nevetett.

- Nem bánom, de csak keveset.

Végül egy bárban kötöttek ki. Már a második pohárnál tartottak, amikor Masao érezte, hogy bizsereg a tarkója. Körbefordult.

- Valami baj van?

- Nem, nem, semmi… - Masao a fejét rázta, és belekortyolt az italába.

- Masao-san… - A hangra úgy rezzent össze, hogy még a poharából is kilöttyintett egy keveset.

- Fumi!

A férfi éles tekintettel meredt rá. Szája sarkában keserű vonal jelent meg, ahogy végigmérte kettejüket. Mondani akart valamit, de Masao félbeszakította.

- Wataru, ő itt egy ismerősöm, Fumi. Fumi, Wataru régi barátom. Évek óta nem találkoztunk, meghívtam egy italra.

Wataru furcsa pillantást vetett rá, de meghajolt. Fumi biccentett.

- Üdvözlöm. Masao-san, beszélhetnénk?

- Hát, én…

Wataru az órájára nézett.

- Nekem mennem kell, ha nem haragszol. Holnap korán kell kelnem, és elég későn van. Itt van Fumi-kun, nem maradsz egyedül.

- De…

Wataru viszont már búcsúzott, és mire Masao észbe kapott, már magára is hagyta férfival.

- Üljünk le valamelyik sarokba. – Fumi maga után intette, így Masao kénytelen volt követni, ha nem akarta magukra vonni a vendégek figyelmét.

Egymással szemben ültek. A félhomályban alig látták egymás arcát, de ezt most Masao egyáltalán nem bánta.

- Hogy vagy? – köszörülte meg tétován a torkát.

- Jól, köszönöm. És te? – Fumi mellé húzódott. Felhúzta az egyik lábát, és feléje fordult. A karját a háttámlára ejtette, mire Masao összerezzent. Túl közel volt hozzá a férfi.

- Jól.

Fumi előrehajolt.

- Le akartál vele feküdni?

- Kivel? Wataruval? Ne hülyéskedj! Ő régi barátom…

- Aha… Már azt hittem, hogy…

- Muszáj ezt itt megbeszélnünk? – Masao idegesen forgatta a poharát.

- Miért? Hajlandó vagy velem kettesben lenni? Azok után, ami történt?

- Én…

- Meggyógyultál már?

Masao rámeredt, miközben fellángolt az arca zavarában.

- Véres voltam, és csak egy valakitől lehettem az. Aggódtam, de nem tudtam a címed, a telefonszámod, így nem kérdezhettem meg.

Masao az ajkába harapott.

- Jól vagyok.

- Értem. Örülök.

Szótlanul meredtek egymásra.

- A feleséged nem jött rá? – Fumi szólalt meg először.

- Nem tudom. Nem mondta, de azt hiszem, sejti, hogy valami történt.

- Valami… Ez enyhe kifejezés arra, ami köztünk történt. Nem gondolod?

Masao idegesen babrálta a poharát.

- Külön szobába költöztem. Úgy vélem, ez mindent elmond.

Fumi szemében felcsillant valami mély és vad, valami ősi.

- Miért?

- Csak. Nem tartozik rád.

- Miért? – Fumi közelebb húzódott, és a combjára tette a kezét.

- Mit csinálsz? – Masao nagyot nyelt.

- Sssh… Senki sem látja, mit művelünk az asztal alatt. Szóval?

- Semmi olyasmi, ami rád tartozna.

Fumi előrehajolt, és beszívta az illatát.

- Talán te is attól félsz, hogy éjszaka kimondod a nevem, netán könyörögsz, hogy még, még?

Masao pulzusa felgyorsult, a szíve kalapált.

- Nem.

- Pedig én ettől félek… mert olyan forró álmaim vannak veled.

Masao keze ökölbe szorult.

- Miért csinálod ezt? A te életed is tönkremegy, ha valaki rájön, mi történt közöttünk.

Fumi felvette a poharát, és a homlokához szorította párás üvegfalát.

- Tudom. Azt hiszed, nem tudom?! – mormolta. – Nem tehetek ellene. Mindig te jársz a fejemben. Nem tudlak kiverni onnan. Szeretnélek jobban megismerni, akár csak barátként, ha elfogadsz.

Masao felsóhajtott.

- Köztünk nem lehet csak barátság, és ezt te is tudod, Fumi.

Újra a csend… Fumi keze erősen szorította Masao lábát.

- Engedj el! – Masao hangja elfúlt suttogás volt csupán.

- Miért?

- Kérlek…

Fumi egyenesen a szemébe nézett.

- Ezért? – Végigsimított az ágyékán. Masao arca tűzbe borult. Félrekapta a pillantását.

- Menjünk innen! – kérte.

Együtt indultak kifelé, és Masao tudta, hogy most mi következik. Akarta, hogy megtörténjen, de félt is tőle. Most először történt meg vele, hogy vágyai olyan utakra vitték, ahol még soha nem járt.

 

            Masao idegesen nézett körbe. Még soha nem volt Love Hotelban, teljesen új élmény volt számára. Ezt Fuminak is megmondta, aki nevetve átölelte a derekát.

- Soha nem késő új dolgokat megismerni, Masao-san.

- Tudom, csak… - Masao nem tudta megállni, hogy zavarában ne babrálja a férfi ingét.

- Csak?

- Én…

- Zavarban vagy? – Fumi lágy csókot nyomott a szája sarkába.

- Nem lenne szabad ezt tennünk.

- Tudom, de nem vagyok képes visszafogni magam. Kívánlak… - Fumi hangja elhalkult, és ahogy Masao felnézett rá, ugyanazt a vágyat látta a szemében, mint amit ő is érzett.

- Megfogadtam, hogy soha többé nem fogok behódolni neked.

Fumi komolyan húzta még közelebb.

- Hódoljak be én? Megteszem. Neked megteszem.

Masao szíve nagyot dobbant.

- Nem kell. Csak… csókolj meg végre!

Mohón csókolták egymást. A ruhákat lerángatták a másikról, egymás mellett dőltek végig az ágyon.

- Hiányoztál… - Fumi a férfi fölé térdelt, és végignyalta a testét.

Masao zihálva kapaszkodott belé.

- Siess…

- Előbb…

- Nem – Masao meghúzta a férfi haját. Széttárta a karját. – Gyere!

Összesimultak. Ezúttal nem voltak szavak, csak a sóhajok, és az elfojtott nyögések, melyek betöltötték a szobát… hogy a végső gyönyör pillanatában… közös kiáltásban forrjanak össze.

 

            Masao álmosan pislogott. A nap első sugarai ébresztették. Lassan megmozdult, mire erős karok ölelték át. Felnézett. Fumi haja kócos volt, arcán viszont olyan gyengédség tükröződött, amitől megdobbant a szíve.

- Jó reggelt! – motyogta zavartan.

- Jó reggelt! Csodás dolog melletted ébredni – Fumi elvigyorodott.

- Mennem kell… - Masao tétován megmozdult, de a férfi karjai azonnal köréje fonódtak.

- Még ne…

- De már…

- Csak még egy kicsit hadd öleljelek…

- Fumi… - Masao visszadőlt melléje, odabújt hozzá, és kétségbeesetten törte a fejét. – Nem mehet ez így tovább! – tört ki belőle.

Fumi erre még szorosabban fonta köréje a karjait.

- Tudom, de… - Felsóhajtott. – Veled teljesen másként érzem magam. Nincsenek korlátok, amelyek megkötnek. Úgy érzem, veled vagyok szabad és teljes.

- A barátnőd…

- Megcsalom, tudom. – Fumi elhúzta a száját. – Egyfolytában azon töprengek, hogy szeretem-e még.

- Ne mondd ezt! – Masao felült. – Amit egymás iránt érzünk, csak vágy. Ne keverd bele ebbe az érzelmeket!

Fumi szomorkásan mosolygott.

- Biztos vagy benne? Nem csak szeretkezni akarok veled, hanem többet ennél. Többet egy titkolt éjjelnél. Nem jöttél volna el velem, ha nem így éreznél te is.

- Fumi… - Masao a hajába túrt. – Fogalmam sincs, mi történik velünk…

Fumi nem válaszolt, csak visszahúzta a mellkasára.

- Mi lenne, ha rendszeresen találkoznánk? Mondjuk hetente egyszer.

- Ez nem jó ötlet…

- Meglátjuk, mi sül ki belőle.

Masao tudta, hogy most nemet kellene mondania. Helyette felkönyökölt, és addig csókolta a férfit, míg a vágy minden kételyt és félelmet elhomályosított.  

 

            Eltelt egy hét, és Masao ott várakozott a bár előtt, ahol először találkoztak. Amikor meglátta a férfit az utcán közeledni, megdobbant a szíve, és önkéntelenül is elmosolyodott. Fumi arca is felragyogott. Nem szóltak egymáshoz, csak ballagtak egymás mellett. Ugyanaz a hotel, ugyanaz a szoba, szinte ugyanazok a mozdulatok, de Masao számára mégis különlegesek voltak az együtt töltött percek.

Eltelt még egy hét, majd az azt követő is. Masao minden titkolózás és hazugság ellenére olyan boldognak érezte magát, amilyennek még soha. Néha azon kapta magát, hogy munka közben a férfira gondol, és lángba borul az arca. Elkezdett azon gondolkodni, hogy hol is tudnának nyugodt körülmények között együtt lenni, végül teljes titokban felhívta egy régi ismerősét, aki lakásokat adott bérbe, és az egyik délutánt arra szánta, hogy körbejárja őket. Azt tervezte, hogy erősen megfontolja majd a választást, aztán máshogy alakult a dolog. Az egyik lakásba beleszeretett. Bútorozott volt, egy szobával, konyhával, előtérrel, fürdőszobával. Tágas volt és világos, mégis barátságos. Ideális kettejüknek azokra a rövid találkákra.

Amikor először vitte fel a férfit, rettenetesen izgult. Jól megszidta magát. Úgy viselkedik, mint egy feleség… Fumi csillogó szemekkel járt körbe.

- Nagyon tetszik. Kibéreled?

- Már megtettem.

A férfi a mellkasán összefont karral dőlt neki a konyhaasztalnak.

- Miattam?

- Miattunk – javította ki Masao, aztán félre is kapta a pillantását. Ez úgy hangzott, mint valami vallomás.

Fumi elvigyorodott.

- Fizetem a felét.

- Szó sem lehet róla. Kettőnk közül én keresek többet, megtehetem.

Fumi komoran bólintott.

- Ez igaz, de ettől függetlenül kettőnk közül én vagyok az, akinek nem kell elszámolnia a fizetésével. Vagy tévedek?

Masao arca megrándult.

- Soha nem kellett elszámolnom a fizetésemmel – mormogta.

Feszült csend telepedett közéjük.  

- Bocsáss meg, nem akartalak megbántani… - Fumi tétován lépett közelebb.

- Tudom… Mi lenne, ha inkább te vásárolnál be, amire szükségünk lehet? – Masao megoldást keresett, hogy a férfi ne érezze magát kitartottnak.

Fumi elmosolyodott.

- Pompás ötlet. Mivel én hamarabb szabadulok a munkából, akár főzhetek is. Látom, van itt pár edény, meg amire szükségem lehet. Mit szólsz?

Masao szívét akaratlanul is öröm töltötte el a várakozástól. Bólintott, és belesétált a férfi karjaiba.

- Boldog vagyok… - suttogta.

Fumi erre olyan szorosan ölelte, hogy alig kapott levegőt.

 

            A találkáik hamar rendszeressé váltak. Fumi minden egyes alkalommal vacsorával várta a férfit, és Masao nem tudta megállni, hogy ne vigyen neki apróbb ajándékokat. Csokoládét, bort, néha virágot. A lakás lassan megtelt apróbb-cseprőbb dolgaikkal, váltás ruhákkal, laptoppal, irattömbökkel, szanaszét hagyott íróeszközökkel, magazinokkal, könyvekkel.

Fumi minden egyes alkalommal remegő várakozással tekintett a találkozásaik elé. Úgy érezte magát, mint egy házastárs, aki a párját várja haza, akit egész héten nem látott. Nem tudta, Masao-san mit mondhat odahaza a feleségének, soha nem merte megkérdezni. Nem akarta tönkretenni a pillanat törékeny szépségét. Beérte a lopott órákkal, melyek egyre inkább helyet kértek az életében.

Elnyomta magában a bűntudatot, ha a menyasszonyára gondolt, aki állandóan sms-ekkel bombázta, és faggatózott, hogy hol van, mit csinál, miért nem elérhető a hét azon óráiban. Sürgette ráadásul a szüleivel való találkozást is, amitől Fumi egyre inkább tartott. Fogalma sem volt, hogy mit tegyen. Tudta, hogy gyáván viselkedik, hiszen már rég beismerte magának, Masao-sanba szerelmes. De Masao-san mit érezhet iránta valójában? Nem mert belegondolni. De a lányt se akarta megbántani, így csak halogatta a dolgot. Meddig húzhatja a vallomást?

Masao-ban egész héten az tartotta a lelket, hogy tudta, a férfi vár rá, és boldog mosollyal az arcán üdvözli, miest belép az ajtón. Szinte fájt, amikor nem tudott időben elszabadulni aznap, és késett. Minden óra, amit külön töltött a férfitól, haszontalannak és üresnek tűnt. Tudta, hogy bolondot csinál magából, már nem fiatal, és mégis… Fumi betöltötte az álmait, a gondolatait. Sokkal közelebb érezte magához, mint a feleségét valaha is. A férfi meghallgatta, odafigyelt rá, nem sürgette, nem erőltetett semmit. Csak ott volt, hogy megmasszírozza a vállát, amikor beesett a lakásba hullafáradtan. Reggelit készített a számára, és akkor is gyengéd volt vele, amikor ő valamiért haragos volt és nyugtalan, és akaratlanul is bántó szavakkal fordult feléje. Masao számára ő volt az a társ, akire mindig is vágyott, aki mellett önmaga volt, és nem kellett bizonyítania semmit, mert Fumi minden egyes pillantása és szava elmondta, hogy ő így tökéletes a számára.

Nehéz volt persze odahaza a feleségének színlelnie, bár sejtette, hogy az asszony sejt valamit. Nem volt buta soha, és azért voltak félreérthetetlen jelek, amik mellett nem mehetett el szótlanul. Az asszony mégis így tett, de érződött, hogy eltávolodtak egymástól, és valójában külön utakon járnak. Masao szégyenkezett miatta, hiszen hazudott neki, tartozott neki az igazsággal, és mégis… Amikor úgy érezte, hogy képes rá, el tudja mondani, be tudja vallani, hogy van valaki az életében, az asszony elkezdett a lányukról beszélni és arról, hogy most már tényleg ideje volna bemutatnia a barátját. És Masao képtelen volt belekezdeni a mondatokba, melyek tönkretehették volna ezt a képzelt idillt. Tudta azonban, hogy nem várhat túl sokáig, mert egyikükkel szemben sem tisztességes. Legbelül azonban azzal is tisztában volt, hogy nem lehet önző. Fumi még fiatal, előtte az élet, míg ő már rég megjárta azokat az utakat, amikre a férfi még csak most szándékozott lépni. És egyáltalán a férfi szereti őt? Nem érti félre a jeleket, a pillantásokat, a ki nem mondott gondolatokat? Meddig tartható fenn ez az állapot?

Mindketten a kétségeikkel küszködtek, és az érzéssel, hogy hazudnak valakinek. Hiába voltak a pillanatok, amikor csak egymással törődhettek, a lakáson kívül előbújtak a félelmek, és a kérdés: mi tartja őket egymás mellett? Mi van a másikban, amiért képesek kockáztatni jól bejáratott életüket? Ez már rég nem csak a kockázat izgalmáról szólt, hanem valami sokkal-sokkal többről…

 

            Masao lassan ballagott fel a lépcsőn. Egész héten megfeszítve dolgozott, hogy pénteken korábban végezzen. Rettenetesen hiányzott neki Fumi, aki remélhetőleg már a lakásban várt rá. Remegő kézzel nyitotta ki az ajtót. Szégyellte magát, hogy a férfi ilyen hatással van rá, de nem tehetett ellene semmit.

Megállt az előszobában.

- Megjöttem! – kiáltotta, és lerakta az asztalra a táskáját, és a nagy doboz csokoládét, amit Fumi annyira szeretett.

Csend volt a válasz. Masao a homlokát ráncolta, és kilépett a cipőjéből. Belesett a konyhába, a férfi nem volt ott.

- Fumi?

Tétován megállt a nappaliban, aztán előszedte a zsebéből a mobilját. Nem hallotta, hogy csengett volna, de hátha csak egy sms-t küldött a férfi, hogy késik. Annak csengését már számtalanszor nem hallotta meg. De nem érkezett sem hívása, sem üzenete. Hol lehet a férfi akkor? Visszament a konyhába, és belesett a hűtőbe. Gondosan letakarva ott hűlt a vacsorájuk. Megnyugodott. Akkor talán leugrott valahová. Talán a boltba. Nem látta a cipőjét, biztos, mindjárt jön. Felsóhajtott. Szinte félelemmel töltötte el a gondolat, hogy a férfi nem jön el, hogy soha többé nem láthatja. Megrázta a fejét, hogy elhessegesse a zavaró gondolatokat. Addig lezuhanyozik. És ha addig sem jön meg Fumi, akkor küld neki egy sms-t. Belépett a szobába, és megtorpant. Az ajtó halkan kattant mögötte, ő pedig támaszt keresve nekidőlt.

- Helló… - Fumi ott feküdt az ágyon. Csak egy lepedő takarta az ágyékát, egy párnának támasztotta a fejét.

A függönyök be voltak húzva, gyertyák égtek a padlón kerámia tálkákban. Illatos gyertyák voltak, melyeknek az illata betöltötte a helyiséget, és hangulattal töltötték meg a pillanatot.

- Féltem, hogy nem jössz el… - Masao nem mozdult az ajtóból. Szinte hozzátapadt. Nem lehet, hogy valaki ilyen hatással legyen rá!

- Féltem, hogy a hálószobáig el sem jössz… - mosolyodott el szelíden a férfi.

A hangja elemi erővel hatott Masaóra. Egy lépést tett az ágy felé.

- Korán érkeztem, elkészítettem a vacsorát, betettem a hűtőbe. A kedvencedet főztem…

Újabb lépés.

- Elpakoltam a cuccaimat, mert meglepetést akartam szerezni neked…

Még egy lépés.

- Leraktam a gyertyákat, behűtöttem a bort, azt, amelyiket annyira szeretsz…

Masao még egy lépést tett feléje.

- Lezuhanyoztam, majd meggyújtottam őket…

Már csak két lépés választotta el a férfitól.

- Végül lefeküdtem, és vártam…

Masao lélegzetvisszafojtva lépett még egyet. Úgy érezte magát, mint az egér, akit megbabonáz a kígyó.

- A legnehezebb ez volt. Várni rád… - Fumi felkönyökölt, és mosolyogva nyújtotta a kezét. -,… de végre itt vagy.

Masao lába nekiütközött az ágy szélének. Feltérdelt rá, és beleejtette a kezét a férfiéba.

- Megijesztettél, de… boldog vagyok. Még soha senki nem fáradozott értem ennyit csak azért, hogy meglepjen, mint most te. Gyönyörű…

Fumi magára húzta, és megcsókolta. Masao lehunyta a szemét, és végre elcsitult a lelke. A férfi nem ment el, és itt van vele. Hozzásimult, hátradöntötte a párnákra. Fumi játékosan kuncogott.

- Ma nagyon türelmetlen vagy, Masao-san…

Masao testében úgy áramlott szét a vágy, hogy elakadt a lélegzete. Csodás érzés volt. Összeakadt a pillantásuk, Fumi már nem mosolygott. Tekintetében ugyanaz a vágy lobogott, mint amit ő érzett.

- Vetkőzz le, Masao-san… - A hangja ezúttal rekedt volt, és remegett a keze, ahogy finoman eltolta magától a férfit. – Látni akarlak…

Masao mély levegőt véve izgatottan húzódott hátrébb. Lassan gombolni kezdte az ingét, minden gomb kifordult az ujjai közül, amitől még idegesebb lett. Végre lekerült róla az ing, félrehajította. Kicsatolta a nadrágját, lehúzta magáról a zoknival együtt. Már csak az alsó maradt. Felnézett. Fumi őt nézte, meredten, elnyílt ajkakkal.

- Nem lehetne…

- Igen?

- Piszkos vagyok, le kellene zuhanyoznom… - Masao alig tudta összeszedni a gondolatait, mert csak az járt a fejében, hogy végre egymáshoz érjen a bőrük.

Fumi közelebb csúszott hozzá.

- Szerintem meg így vagy jól, ahogy vagy…

- Fumi…

- Vedd le… Mire vársz még? – Fumi végigdőlt előtte, felnézett rá. Tekintete lángolt, csábított.

- Én… - Masao fülig pirulva vetkőzött tovább. Meztelenül térdelt vissza a férfi elé. – Így… jó?

- Tökéletes… - Fumi felkönyökölt, és mosolygott. – Tetszik a látvány…

Masao zavartan próbálta eltakarni magát, de a férfi elkapta a csuklóját.

- Ne… - A combjai mellé szorította a karját, és ajkával finoman végigsimított meredező vágyán. – Tetszik, hogy miattam ilyen… Hogy én teszem ezt veled…

Masao lélegzete akadozott.

- Úgy érzem magam, mint valami kamasz… - motyogta. Élvezettel hunyta le a szemét, amikor a férfi nyelve végigsiklott a merevedésén. – Fumi…

A férfi csak nézte őt, és egyre merészebb lett. Addig kényeztette a nyelvével, az ajkával, a fogaival, míg ki nem csalt Masaóból egy elfojtott nyögést.

- Hallani akarom a hangod… Ahogy kimondod a nevem… Masao-san…

Masao zihálva megremegett. Megpróbálta kiszabadítani a kezét, de Fumi szorosan fogta.

- Engedj el…

- Miért?

- Érinteni akarlak…

Fumi szorítása gyengült, végül átsiklott a férfi combjára, majd a fenekére. Masao előredőlt, és beletépett Fumi hajába.

- Masao-san… - Fumi nagyot nyelve nézett fel, Masao ajka pedig lecsapott a szájára.

Átfordultak, végre összesimultak. Megérintették egymást, végigsiklott a kezük a másikon, feltérképezve minden egyes négyzetcentimétert, mintha nem ismerték volna úgy a másik minden egyes porcikáját, mint saját magukét.

- Fumi… - Masao reszketve feküdt.

A férfi föléje helyezkedett.

- Masao-san… gyönyörű vagy… - Széttárta a combjait.

Masao eltakarta az arcát, de Fumi a párnára szorította őket.

- Látni akarlak, ne takard el magad… Látni akarom, ahogy… élvezed, amikor hozzád érek… ahogy vágyakozol utánam…

Masao reszketett.

- Kérlek…

- Mit kérsz? Mire vágysz? – Fumi hangja suttogássá mélyült.

Masao megborzongott, szinte kéjes gyönyört érzett, ahogy a férfi hangja betöltötte a szobát.

- Rád… - Megpróbálta elhúzni a kezét, de Fumi nem engedte.

- Akkor… Látni akarom, mennyire kívánsz… Elengedem az egyik kezed… Simítsd végig a mellkasodon… Úgy, jó… Most lejjebb… a hasadon… a combodat… Csodálatos látvány… Most érintsd meg magad… Ne szégyelld magad előttem…

Masao megint úgy érezte magát, mint az egér a kígyó előtt. Megvonaglott, ahogy megérintette magát.

- Fumi… elég…

- Most… itt is… - Fumi felhúzta a lábait, és kétséget sem hagyott afelől, hogy hol akarja látni a férfi ujjait.

- Ne…

- De hiszen te is akarod… - Fumi elengedte a másik kezét is, és sötét tekintettel nézte őt.

Masao tétován engedelmeskedett. Teljesen felizgatta a férfi pillantása. Zihálva feszült meg, ahogy az ujjai magába csúsztak.

- Fumi…

- Milyen érzés?

- Jó, de… - Masao többet akart, és megrémült a tudattól, hogy a férfi ilyen hatással van rá. Soha nem képzelte, hogy ilyet tesz. Megérinti magát, miközben a férfi ott térdel előtte és nézi. Miért van ilyen hatással rá? Nem bírta tovább. – Téged akarlak…

Fumi egész testében megfeszült, és megragadta a karját. Összefogta őket a feje felett, és remegve simult hozzá. Egyszerre szisszentek fel az élvezettől. Masao megemelte a csípőjét.

- Most… Még…

- Fájni fog…

- Nem fog… - Masao annyira vágyott a férfira, hogy úgy érezte, megfullad. – Fumi…

A férfi lassan, kínzó lassúsággal hatolt belé. Felnyögött. Összetalálkozott a pillantásuk, és onnantól kezdve nem engedték el a másikét.

- Fumi… keményebben… - Masao elfulladó hangja csak olaj volt a tűzre.

A férfi kijjebb csúszott, majd mélyre. Keményen, kérlelhetetlenül. Elérte, hogy Masao hangosan kiabálva élvezett el, de ez még nem elégítette ki. Olyan gyönyör felé hajszolta, ahol még egyikük sem járt, de nem is számított a bizonytalan, amíg egymásba kapaszkodhattak.

- Ma… sa… o… - Fumi felkiáltott, majd olyan mélyre döfött, hogy Masao megmerevedett.

A végső kéj pillanatában egymás szemébe néztek, és ott nem láttak mást, csak az egymás iránt érzett mérhetetlen érzelmeket…

 

            Masao a férfihoz vackolódott.

- Jövő héten nem tudunk pénteken találkozni – mondta elhúzva a száját.

- Miért? – Fumi azonnal felkapta a fejét, pedig elég kimerült volt.

- A lányom hazahozza a barátját bemutatni.

- Tényleg? – Fumi furcsa arcot vágott, de visszadőlt melléje, és átölelte. – Pedig abban reménykedtem, hogy együtt töltjük a hétvégét. Elmehettünk volna egy fürdőbe arra a két napra.

Masao felvidult.

- Elmehetünk. Hétvégén ráérek, csak pénteken nem.

Fumi elvigyorodott.

- Akkor jó… Itt találkozunk?

- Igen. Hová szeretnél menni?

Fumi vállat vont.

- Nem tudom. Valahová messze, ahol senki sem ismer minket… - tette hozzá csendesen.

Masao arca is elkomorult.

- Majd akkor megbeszéljük… Rendben?

- Persze. Most pedig aludj, fáradtnak tűnsz. – Fumi gyengéden rámosolygott.

- Hosszú volt a hét. El kellene oltani a gyertyákat. Nem szeretném, ha meggyulladna valami.

- Majd én. Én készítettem a meglepit, én is pakolok el utána.

Masao felszisszent.

- Én hülye!

- Mi a baj? Elfelejtettél valamit?

Masao felült, és kikászálódott a takaró alól. Kisietett az előszobába, még azzal se vesződött, hogy magára kapjon valami ruhadarabot. A doboz csokival tért vissza, amit a férfinak vett.

- Kiment a fejemből… - nyújtotta zavartan.

Fumi felnevetett. Kinyúlt, de nem a dobozt ragadta meg, hanem a férfi csuklóját, és magára rántotta. Vigyorogva csókolta, és a csoki végül elfelejtve az ágy végénél a padlón kötött ki…

 

            Masao egész héten nyugtalan volt, nagyon várta már a hétvégét. A felesége és a lánya viszont jót mosolygott rajta.

- Apa, nem lesz olyan vészes… - kuncogott Kumiko, és a fejét csóválta az anyjával együtt.

Masao erőltetetten mosolygott, de a gondolatai máris Fumi körül forogtak. Elég ruhája volt már a bérelt lakásban, hogy ne kelljen összekészítenie semmit. A feleségének már a hét elején bejelentette, hogy nem lesz otthon, ezzel is megvolt. A várakozás izgalma azonban nem csitult, hiába menekült a munkába.

Pénteken korábban ment haza, és komoran olvasta az újságot. Ilyenkor már rég a férfival szokott lenni. Kis híján elrohant volna hozzá. Felsóhajtott. A felesége megveregette a vállát.

- Nyugodj meg! Nemsokára megérkeznek…

- Nyugodt vagyok… - Masao fejében az járt, hogy mi lenne, ha utána felhívná Fumit, és mégis ma találkoznának. Ott aludhatnának a bérelt lakásban…

Nyílott a bejárati ajtó, lánya hangja belehasított a csendbe.

- Megjöttünk!

Masao felállt, félretette az újságot. Valójában kíváncsi volt lánya választottjára, de Fumi annyira hiányzott neki, hogy teljesen elmosta ezt az érzést. Felesége belekarolt.

- Gyere már!

Kiléptek az előszobába. Lányuk arca ragyogott, és egy férfi kezét szorongatta, aki mélyre hajolt.

- Anya, apa, hadd mutassam be nektek a barátomat…

- Kérem, gondoskodjanak rólam. – A férfi felegyenesedett.

Masao körül pedig fordult egyet a világ.

- Ő itt Yamada Fumi, apa. – A lánya nevetett.

Fumi szeme tágra nyílt, arca olyan sápadt lett, akár a fal. Masao biztos volt benne, hogy neki is ilyen kifejezés ül ki az arcára, de ez most annyira nem érdekelte. Csak az járt a fejében, hogy hogyan siklott minden ennyire félre? Miért pont ő? Miért pont vele?

- Apa? Fumi? Mi a baj? – A lánya ide-oda kapkodta a fejét.

- Drágám? Mi a baj? – Az asszony megszorította a kezét.

Masao és Fumi tekintete képtelen volt elengedni egymást. Ott, abban a pillanatban nem is létezett más a számukra. Kétségbeesetten szerették volna, ha az egész csak egy rossz álom, amiből felébredve, élhetik tovább az életüket.

- Apa! Mi folyik itt? – A lánya éles hangja hallatán összerezzentek. – Ismeritek egymást?

Masao szívében darabokra tört valami, amikor Fumival együtt mondták ki a szót, amivel összetörték az eddig ki nem mondott reményeket.

- Nem…

- Akkor? Miért viselkedtek ilyen furcsán?

- Pontosan, drágám, mint akik szellemet láttak… - Az asszony aggódva figyelte őket. – Ő itt Kumiko választottja, ne hozd, kérlek, zavarba…

Fumi ujjai lassan kicsúsztak a lány kezéből, és hátralépett. Masao szívét vasabroncs szorította össze. Mit mondhatna? Hogy Fuminak semmi köze nem lehet a lányához, hiszen egy csaló, egy hazug? Törje össze a lánya szívét? Mégiscsak a lánya, és az ő boldogsága fontosabb, mint a sajátja. Fontosabb kellene, hogy legyen, de Masao szerette volna, ha Fumi az övé. Csak az övé. Ökölbe szorult a keze. Mit mondjon? Fumi még fiatal, a lánya jobban illik hozzá, mint ő, aki ráadásul öreg is, férfi is. Úgy érezte, megszakad a szíve.

- Sajnálom, én… - Masao szava elakadt, mert a pillantása összeakadt a férfiéval.

Ezernyi titok kötötte össze őket, és neki most az összest félre kell dobnia a lánya boldogságáért. De mit érez a férfi? Mit érez Fumi? Miért nem mond végre valamit? Miért? És ő maga miért hallgat? Miért nincs bátorsága végre kimondani, amit csak most ismert be saját magának is? Miért nem tudja kimondani a szót, amivel talán a férfi örökre mellette maradna? Miért nem lehet életében először egy kicsit önző?

- Apa? Jól vagy? – A lánya most már bosszúsnak tűnt.

Masao féltékenységet érzett, és ettől csak még jobban elszégyellte magát. Féltékeny a tulajdon lányára… Milyen ember ő? Miért pont abba az emberbe szeretett bele, akibe Kumiko is? Ennyire hasonlóak lennének?

- Drágám… Ez már zavarba ejtő… - A felesége komor hangja körbeölelte, de még mindig képtelen volt megszólalni.

Fumi arcába lassan visszatért a szín. Szemében végtelen szomorúság fénylett.

- Sajnálom… - Az ajtó felé lépett, mire Kumiko elkapta a karját.

- Hová mész?

- Nem maradhatok… - Fumi gyengéden eltolta magától a lányt, és az ajtót nyitva még visszaszólt. – Sajnálom… tényleg… - Hogy melyiküknek mondta, nem derült ki, de Masaónak mindegy is volt.

Zihálva térdre rogyott, és összegörnyedt. Mielőtt elsötétült volna vele a világ, egyetlen gondolata volt… Fumi…