2. fejezet

2013.10.23 14:33

2. fejezet

 

Aki nagyot nyújtózva szállt ki a kocsiból. Bale már a motorháztetőre támaszkodott.

- Ez a tiéd? – mutatott a hatalmas fák árnyékolta egyszintes, hófehér házra.

- Igen. Pár éve vettem egy régi barátomtól. Ne idegeskedj, senki nem talál rá.

- Kinek a nevén van?

- Cyrus Joel a tulajdonos.

- És ő ki?

- Én… - Aki derűsen vigyorgott. – Visszanyomozhatatlan.

- Mennyire?

- Teljesen. Menjünk is be! Remélem, a szomszédok nem jönnek át üdvözölni.

Aki kivette a laptopját, meg a hátizsákját, a nyakába akasztotta a fényképezőgépét.

- Én vagyok a környék legkapósabb agglegénye szóval, ha jól sejtem, van kaja a fagyasztóban.

- Nem zárod az ajtót? – Bale ide-oda tekintgetett. Feszült és ideges volt.

- Minek? Aki akar, úgyis bejön. Meg hát vidéken vagyunk.

Behurcolkodtak.

- Nem fognak keresni? Egy szó nélkül eltűntél.

- Megszokták, hogy hetekig nem jelentkezem. Kikapcsoltam a mobilom is, nehogy lenyomozzák. Te tudtál beszélni az összekötőddel?

- Nem örült. – Bale szófukar volt. Aki ismerte már annyira, hogy lássa, fáradt.

- Mikor aludtál utoljára?

- Régen.

- Fent a baloldali második ajtó a vendégszoba. Helyezd magad kényelembe. Összedobok valami kaját, majd szólok, ha kész.

- Akihito…

- Igen?

- Miért segítesz?

- Anyám azt szokta mondani, hogy nem illik benne hagyni a pácban valakit, ha már te is benne vagy.

- Bölcs anyád van.

Aki csak vigyorgott, és ledobálta a cuccait.

- Menj aludni! Később beszélünk.

Aki végül még sem ébresztette fel a férfit. Bale magához ölelte a párnát, úgy aludt. Megszánta, és inkább kiosont. Bale kifújta a levegőt, és elernyesztette az izmait. Csak utána aludt el rendesen. Aki viszont egész éjszaka fent maradt. Mivel a kerülők miatt egy nap kellett, hogy ideérjenek, ő maga is fáradt volt, kis híján ülve elaludt. Ennek ellenére magába döntött két nagy csésze erős kávét, és leült a számítógéphez.

Bale kora reggel battyogott le az emeletről. Körbejárta a földszintet. A dolgozószobában talált rá a férfira. Az asztalra borulva aludt. Hosszú, barna haja szétterült a hátán, vékony ajkai elnyíltak, halvány pír ékesítette az arcát, keskeny, hosszú ujjai nyugtalanul hevertek mellette. Ebben a pillanatban nem nézett ki fejvadásznak, csupán egy harmincas éveiben járó férfinak. Bale közelebb lépett, az egyik padlólap megnyikordult a lába alatt. Aki abban a pillanatban mozdult. Bale épp, hogy csak le tudott bukni.

- Megőrültél? – ordított rá a férfira, és sápadtan nézte az ajtóban rezgő pengét.

Aki felsóhajtott, a szemét dörzsölte.

- Legközelebb kopogj, mielőtt bejössz.

Bale felállt.

- Idióta vagy, még kiabáltam is, csak olyan mélyen aludtál, hogy meg se hallottad.

Aki zavartan simított végig az arcán.

- Az lehetetlen. Megittam két kávét is.

- Azt hiszem, én meg sem kérdezem, te mikor aludtál utoljára. Éhes vagyok. Van valami kaja?

- Bocs, hogy nem ébresztettelek fel, de úgy néztél ki, mint akinek szüksége van alvásra. Betettem a hűtőbe, de csinálhatok reggelit is.

- A reggeli jól hangzik. Rántotta, szalonna… hm…

Aki nevetett. Átballagtak a konyhába. Aki leszeletelte a szalonnát, míg Bale feltörte a tojást.

- Baj, ha teszek bele ezt-azt? – kérdezte.

- Nem, ha jó lesz.

Összevigyorogtak.

- Felvágod apró darabokra? Ráöntöm a tojást – Bale közvetlenül mögötte állt.

Aki mély levegőt vett. Bale egész egyedi kölnit használt, és ez hatással volt az érzékeire is. Ez mindig is megnehezítette az életét. Az illatok egyszerűen elvarázsolták. Kopogás riasztotta fel.

- Cyrus, drágám! – hallatszott.

- Jaj, ne! – Aki a fejét csóválta. – Ez Joy Finn. – Idegesen kavarta a tojást.

Bale a hangok felé fülelt. Még mindig mögötte állt, a tálat már beleejtette a mosogatóba.

- Ő ki?

- Egy idegesítő és levakarhatatlan nőszemély. Legutóbb úgy próbált elcsábítani, hogy meztelenül várt rám az ágyamban.

- Jó nő legalább?

- Bombázó.

- Akkor meg mi a baj?

- A kapcsolataimban szeretek én kezdeményezni. Ő pedig nem szimpatikus. Utálom a kígyókat.

Bale elgondolkodva vakarta meg az állát.

- Fura vagy. Más férfi örül, ha egy bombázó hajt rá.

Aki lehajtott fejjel forgatta a tojásokat.

- Sajnálom, ha csalódást okoztam.

- Nem okoztál. Segíthetek valahogy lekoptatni? Nem tudom, hogy de… tartozom neked eggyel.

Bale segítőkészsége meglepte Aki-t. Ki az ördög ez a fickó? Megbízhat benne?

- Végül is… - Aki-ban felmerült, hogy Bale hasonló kérdéseket tehet fel saját magának. Őrült helyzet volt. – Rendben van.

A léptek hangosabbak lettek. Aki lezárta a gázt, és közelebb húzódott a Bale-hez. Átkarolta a nyakát, mire a férfi megmerevedett.

- Ez így elég félreérthető – motyogta.

- Azt akarom, hogy az legyen – biztosította Aki. A szája félelmetesen közel került a férfiéhoz, aki menekült volna, de egyenesen nekihátrált a mosogatónak.

- Biztos van más módja is, hogy dobd azt a nőt. Miért pont így?

- Mert így a többiek is békén fognak hagyni.

- És velük a férfiak is messze elkerülnek majd – emlékeztette Bale.

- Ez hadd legyen az én gondom.

- De… - Nyílt az ajtó, Aki szája pedig lecsapott a férfiéra. Nyelve ellenmondást nem tűrően hatolt a fogai közé. Egészen hozzá simult, időt és teret se hagyva az ellenkezésnek. Bale belemarkolt a csípőjébe, így azt a látszatot keltve egy kívülállónak, hogy magához vonja. Pedig ő maga se tudta, mit akar, mit csinál. Hangos sikoly, lábas csattanása a járólapon.

- Mi folyik itt?

Bale felpislogott. Tényleg igazi bombázó volt Joy Finn. Viszont ha Aki-nak hinni lehet, igazi áspiskígyó. Aki ajka vonakodva vált el tőle.

- Joy? Te mit keresel itt?

- Kopogtam. Kiabáltam is… mégis mit… - A nő remegő ujjakkal mutatott rájuk.

- Bocs, nem hallottuk. Joy, ő itt a barátom, Simon. Drágám, ő itt Joy, a szomszédasszonyom. Meséltem már róla. Isteni almáspitét tud sütni.

Bale próbálta felvenni a társalgás ritmusát. Azt beszélte be közben magának, hogy azért esett jól neki Aki csókja, mert már rég volt nővel. Kezet nyújtott az asszonynak.

 - Helló! Őrülök, hogy megismerhetem. – Mekkora szerencse, hogy szemrebbenés nélkül tud hazudni… - Cy rengeteget mesélt már a szomszédairól. Remélhetem, hogy a pitéjét én is megkóstolhatom?

Joy hebegett.

- Maguk… Te…

- Igen? Valami baj van? – Aki ártatlanul mosolygott.

- Nekem… mennem kell… - Joy kihátrált a konyhából, és szinte futva távozott.

Aki a levegőbe bokszolt.

- Igen! Sikerült. Köszönöm.

Bale a férfi álla alá nyúlt, és kényszerítette, hogy szemébe nézzen. Aki idegesen mocorgott.

- Mi a baj?

- Feltehetek egy indiszkrét kérdést?

- Persze.

- Te meleg vagy?

Aki ajka megrándult, izmai megfeszültek.

A kérdés ott lebegett megválaszolatlanul közöttük.

 

Äki csuklyája rejtekéből figyelte Simont. A fiú mellette lovagolt. Egyenesen tartotta magát, de az arca sápadt volt, akár a kelő hold.

- Nem vagy éhes? – kérdezte tőle.

- Nem, köszönöm. – A fiú még ebben a helyzetben is kínosan udvarias maradt.

- Meg kellene állnunk. A lovaknak pihenés kell. – Äki nem mondta, de azt is meg akarta tudni, ki az a két lovas, akik mögöttük járnak.

- Ahogy akarod. – Simon hangja üres volt, Äki legszívesebben felpofozta volna, hogy végre lásson tőle valami érzelmet. Ez az érzés pedig csak még jobban felszította a dühét, hiszen eddig semmi baj nem volt az önuralmával. Egészen eddig.

- Nem sokára elérünk egy falut. Ott megpihenhetünk.

Már messziről hallották a dalnokokat, a vidám muzsikaszót, a hangos beszélgetést, nevetést. Äki egy fiatal fiútól megtudta, hogy a falu kiváltságokat kapott a királytól, ezért a mulatság. Simon a fejébe húzta a csuklyáját, és követte. Megfordult a fejében, hogy megszökik a tömegben, de semmi értelmét nem látta. Ez a férfi úgyis rátalálna, bárhova is bújna. Látta, hogy Äki többször is hátrales a válla felett. Követik őket, nem lepte meg a dolog. Szinte várta a kést vagy nyílvesszőt a hátába. Äki ügyesen haladt a mulatozók között. Simon kíváncsian nézelődött. Még soha nem járt ilyen helyen, így minden érdekelte. A vásárosoknál leszálltak a lovaikról, gyalog mentek tovább. Simon alig bírt lépést tartani a férfival, mert folyamatosan bámészkodott és lemaradt mögötte. BlackMoon és Táncos nyugodtan lépkedett mellettük.

- Jöjjenek, jöjjenek! Próbáljanak szerencsét! – Egy férfi termett előttük. – Fiatalember, nem akar szerencsét próbálni? Nyerjen a fiatalúrnak egy míves tőrt, egy bőrtarisznyát… Jöjjön, nem bánja meg!

Äki köré gyűltek az emberek, amit ő világéletében utált. Simon hátranézett. Üldözőik szorosan a nyomukban voltak. Le kell rázni őket, valamit tenni kell. Akárhogy nem félt a haláltól, nem két bérgyilkos kezétől akart meghalni. Belekapaszkodott Äki karjába, felpislogott rá. Ügyelt arra is, hogy a csuklyája a vállára csússzon. Jól tudta, hogy gyermekien bájos arca mindenkit elbűvöl majd.

- Kérlek, Lort Äkihito, azt a tőrt… Kérlek szépen! – Tekintete tágra nyílt.

Äki csak bámulta, egy pillanatra nem értette a dolgot, aztán megértette, amikor a fiú egy pillanatra oldalra kapta a pillantását. Hát, ő is észrevette őket... Felsóhajtott.

- Rendben van. – Látta követőiket. – Ahogy kívánod, nagyuram! – Belement a játékba.

Labdákat kapott a célba dobáshoz. Ezeket kellett a tőle háromlépésnyire levő lyukba dobálnia. Mindenki köréje gyűlt. Lenyűgözte őket a két pompás hátas, a törékeny és gyönyörű fiú és a magas, veszélyes férfi titokzatossága.

- Három részből áll a verseny. Eddig senkinek nem sikerült mindegyik. Célba dobás, késdobálás, és szembekötősdi – magyarázta a vásáros, utóbbinál vigyorgott. – A legutolsó már tényleg csak mulatság.

- Mi a lényege? – Äki átadta Simonnak a kantárat,fizetett, és átvette a labdákat.

A vásáros nagy hangon válaszolt, így még az is odagyűlt, akit eddig nem érdekelte a dolog. Köztük a két férfi is, akik egyre közelebb nyomakodtak.

- Megpörgetjük, uram, aztán meg kell csókolnia azt a személyt, aki előtt megáll. Íme, uracskáim, a lehetőség! – villantotta fekete fogát a bámészkodókra.

Äki-nak nem tetszett az utolsó rész. Nem akart megcsókolni senkit, nem akart kendőt a szemére, mert nem akarta szeme elől téveszteni a két férfit és Simont sem. Csak hogy már belement a játékba, visszaút nem volt. A két férfitől a tömeg még mindig elválasztotta őket, eddig még biztonságban voltak. Kelletlenül eldobálta a labdákat. Pechjére mindegyik beletalált. Ilyenkor utálta, hogy olyan jó érzéke van a célzáshoz. A nézők éljeneztek, tapsoltak.

Simon kíváncsian figyelt. Äki-nak most a késeket kellett egy ötlábnyira levő kör közepébe dobnia. Simon majdnem felnevetett. Hallotta már hírét a férfi késdobó tudományának, és látta is, mire képes. Äki nem hazudtolta meg magát. A kések egymás mellett rezegtek a fában, egy se tévesztett célt. Mindenki éljenzett. Most jött a legérdekesebb rész. A vásáros bekötötte a férfi szemét egy fekete kendővel.

- Gondoljon arra, hogy a fiataluracskának kell az a tőr – biztatta.

- El se hiszem, hogy ezért még fizetek is – morogta Äki kelletlenül. – Nagyuram, ezért még számolunk.

Simon kuncogott, de a vásáros csendet intett, és vállánál fogva megpenderítette a férfit. Egyszer, kétszer, aztán vissza még egyszer. Äki koncentrált, úgy sejtette, a lovak állnak előtte. A vásáros lekapta a fejéről a kendőt. Simon toporgott előtte pipacspirosra gyúlt arccal. Mindenki lélegzetvisszafojtva figyelte, mi lesz most.

- Mondj búcsút a tőrnek. Majd kapsz helyette másikat – közölte Äki hűvösen.

Többen pfújolni kezdtek. Simon nagyot nyelt. Nem hátrálhat meg! Ebben a pillanatban nem csak az élete, hanem a büszkesége is tét volt.

- Nekem az kell! – toppantott.

- Szó sem lehet róla!

Egymásra meredtek. Äki-t elfutotta a düh, ami pedig ritkán fordult elő.

- Akarom! – kötötte az ebet a karóhoz Simon.

- Ezt a szót felejtsd el! – szisszent a férfi.

- Nem. A tőrt akarom!

- Legyen! – Äki magához rántotta, és az ajkára szorította a száját. Simon tiltakozni akart, mire a férfi nyelve behatolt a fogai közé és birokra kelt az övével. A tiltakozás lehetetlen volt.

Téma: 2. fejezet

Nincs hozzászólás.

Új hozzászólás hozzáadása