2. fejezet

2.

            A gyilkossági osztály kora reggeli nyüzsgése sem tudta elnyomni Fran és C. J. vitatkozásának hangját.

- Nem hiszem el, hogy ilyen hülye vagy! Morellnek volt oka megölni a lányt!

- Nem vagyok hülye! Ismerem Morell fajtáját. Nem fogja besározni a kezét csak, mert Carla keresztbe tett neki. Megfenyegeti, kifizeti, de meg nem öli. Ahhoz túlságosan okos.

- Talán ezúttal nem így történt. Elment hozzá, összevesztek, és hirtelen haragjában megfojtotta. Megtörténhetett.

C. J. a fogát csikorgatta.

- Igen, de nem hiszem el, hogy Morell, a jéghideg, érzelmek nélküli üzletember képes elveszíteni a fejét, és megölni valakit. Gyűlölnie kellett, hogy addig szorítsa a torkát, míg meg nem hal.

- Vagy szeretnie… - vetette fel Fran.

C. J. a hajába túrt. A fejét ingatta.

- Nem. Morell nem fog beleszeretni egy olyan nőbe, amilyen Carla is volt. Kedvelte, de nem szerette. Nem sújtotta le a halála, úgy viselkedett, mintha egy távoli ismerőse halt volna meg.

- Mi a téma, drágáim? – Ferguson hadnagy állt meg mellettük.

- Morell – mondta szűkszavúan C. J., de Fran közel sem volt ennyire tartózkodó.

- C. J. szerint nem Morell ölte meg a Pritchard lányt.

- Mire alapozod ezt, fiam?

C. J. szeme megvillant. Felállt.

- Ezerszer megkértelek már rá, hogy ne szólíts így!

A hadnagy felvonta a szemöldökét.

- Ezt később megbeszéljük – mondta, amikor észrevette, hogy többen feléjük fordulnak. – Mi a hézag Morell-el? Elolvastam a jelentésed. Volt indítéka, hogy megölje, és nincs alibije.

- A sofőrje igazolja, hogy Carla halálának az éjszakáján nem hallotta elmenni a gazdáját.

- Elmehetett taxival is – vetette közbe Fran.

- Ezt te sem gondolod komolyan! – morrant rá C. J. – Eltervez egy gyilkosságot, és taxival megy a helyszínre, hogy utána még egy szemtanú is bizonyítsa, a helyszínen járt? Lehetetlen. Morell ehhez túl okos – ismételte.

- Ebben van némi igazság – morogta Ferguson. – Ettől függetlenül mindent tudni akarok róla. Nézz utána!

- Igenis – bólintott C. J. kelletlenül.

- Fran, neked nem ártana, ha utánanéznél, kinek állhatott érdekében még a nő halála. A szüleit kihallgattad már?

- Igen. Nem tudnak semmiről, a lányuk barátait sem igazán ismerték.

- A barátai mit mondtak?

- Csak egyikükkel tudtam beszélni. Nancy Lee azt állítja, hogy Carla az utóbbi hetekben eléggé visszafogta magát. Keveset mozdult ki otthonról, és elég csendes lett. Ő arra gondolt, hogy valami pasi van a dologban, de senkit sem gyanúsít. Viszont megemlítette pár férfi nevét, akik odavoltak Carláért. Utánuk nézek.

- Értem. Szimatolj tovább. Azt is vedd figyelembe, hogy ha Morellt megzsarolta, megzsarolhatott mást is.

- De Morell…

- Tedd a dolgod, Kernick! – mordult rá Ferguson, majd maga után intette az irodába C. J.-t.

Jó hangosan becsapta az ajtót, majd felült az asztala szélére, és cigire gyújtott.

- Mi a probléma, C. J.?

A férfi egyik lábáról a másikra állt.

- Bocs, hogy undok voltam az előbb.

- Az voltál. Szeretném tudni, miért. Mostanában így viselkedsz velem és Daviddel is. Egyikünk sem érti, mi történt. Tettünk valamit, amiért mérges vagy ránk? – Alex nyílt tekintetétől C. J.-nek égett az arca.

- Nem, dehogy.

- Akkor?

- Én csak… Mostanában túl sok a munka a cégnél, és… idegesebb vagyok a megszokottnál. 

Alex hümmögött.

- Ezért nem jössz el hozzánk most már a negyedik vasárnap?

- Sajnálom.

- Sajnálhatod is, mert a srácok hiányolnak, és David direkt a kedvencedet főzi minden alkalommal. Aztán nem győzöm pátyolgatni a lelkét, mert nem jössz el.

C. J. félrenézett.

- Elég fáradt vagyok, és muszáj átolvasnom a szerződéseket, mielőtt aláírom őket.

- Én ezt megértem, sőt, a családban mindenki, de… csak neked szeretnénk jót. Szükséged van egy kis kikapcsolódásra.

- Tudom. Igyekszem elmenni most hétvégén, rendben?

- Rendben. – Alex felállt, és odasétált hozzá. Összeborzolta a haját, amiről pontosan tudta, hogy a férfi mennyire utálja. – Szeretünk, ezt ne felejtsd el!

- Oké. – C. J. arca megenyhült. – Én is szeretlek titeket… fater!

Alex elmosolyodott.

- Na, tűnj innét, kölyök!

C. J. mosolya csak a mosdóig tartott ki. Hányt, és utána legszívesebben a tükörbe sújtott volna, hogy ne kelljen szembenéznie önmagával.

            Fran komoran jegyzetelt. Az arca azt üzente: Én megmondtam. C. J. szívesen felpofozta volna. Ott álltak az összeroncsolt autó mellett, és figyelték, ahogy a tűzoltók kiemelik a szinte felismerhetetlenségig tört holttestet.

- Tudni akarom, miért rohant bele az áldozat százzal ebbe a kanyarba! – morrant Carrathian a helyszínelőkre.

- Tudjuk a dolgunkat, C. J.

- Szerintem Morell most tünteti el a nyomait – mondta Fran élesen.

C. J. csak felhorkant. Nem is olyan rég értesítették őket, hogy Morell sofőrje autóbalesetet szenvedett, és szörnyethalt. Még időben érkeztek, hogy lássák, ahogy kiemelik a testét. Nem volt szép látvány. A baleset hírére kicsit megtántorodott, mert azt hitte, Morell is a kocsiban ült, de aztán kiderült, hogy csak a sofőrről van szó.

- Itt a nagykutya! – bökte meg a társa.

- Ki? – C. J. megfordult.

Morell éppen ekkor parkolt le az út szélére. A jelenlevő riporterek azonnal körülvették. C. J. egy járőrt küldött, hogy távol tartsa tőle a médiát.

- Meg tudja védeni magát – dünnyögte Fran.

- Fogd be! – C. J. nem tudta visszafogni magát. A durva válaszra a nő meglepetten nézett rá, de ő ezzel mit sem törődve, Morell elé sietett. – Mr. Morell.

- Nyomozó. – Morell rosszkedvűen nyújtott kezet. – Mi történt?

- Még tart a vizsgálat, de annyi megállapítható, hogy Mr. Charles Charrier túl gyorsan vezetett, és nem tudta bevenni a kanyart. Sajnálom, de meghalt.

Morell arca megfeszült.

- Értem. – Látszott rajta, hogy ezúttal tényleg megviselte a halálhír, de a média miatt kénytelen egyetlen rezdülés nélkül fogadni. – Távolabb mehetnénk? – intett fejével a riporterek felé.

- Természetesen.

Messzebb sétáltak. C. J. nem figyelt Franre, aki mérgesen mutogatott neki. Inkább a férfit vette szemügyre. Morell fáradtnak és kialvatlannak tűnt. Zsebre dugta a kezét, és lenézett a mélységbe, ahonnét felhúzták a kocsiját.

- Charlie soha nem vezetett gyorsan – mondta halkan.

- Valami miatt most mégis megtette.

- Soha nem tette! – Morell, hogy szavainak nyomatékot adjon, finoman toppantott is. Ez a mozdulat annyira távol állt a megfontolt bankártól, hogy C. J. közelebb lépett hozzá.

- Biztos ebben?

- Igen. A szülei autóbalesetben haltak meg, mert az apja túl gyorsan vezetett. Charlie nagyon óvatos volt. Néha az agyamra ment vele… - Keserű mosoly jelent meg a szája szegletében.  

- Tudja, mikor ment el reggel?

- Valamikor hajnalban hallottam, hogy kiállt a kocsival.

- Ezek szerint szabadon használhatta az autót?

- Igen. Megbíztam benne. Soha nem élt vissza vele.

- Tudja, hogy hová ment? Van valami sejtése?

- Nincs. – Morell lefelé bámult, ebben a pillanatban olyan sebezhetőnek látszott, hogy C. J. egészen megszánta. – Charlie majdnem tíz éve volt mellettem. Azt hittem, hogy ismerem, de… a munka miatt egyre kevesebb időt töltök otthon. Fogalmam sincs, hová ment el reggel.

- Volt családja?

- Nem.

- Barátnője?

- Nem említette. A ház személyzetét kellene kikérdezni, ők biztos többet tudnak, mint én.

- Rendben. Menjen haza, Mr. Morell – javasolta C. J. szinte lágyan. – Ahogy elnézem, magára férne egy kis pihenés.

A férfi arca megkeményedett, és amikor feléje fordult, ugyanolyan érzelemmentes volt, mint máskor. Mintha nem is hallotta volna C. J. szavait.

- Tudni akarom, miért halt meg!

C. J. a szemébe nézett.

- Remélem, tisztában van vele, hogy csak a sofőrje tanúsította, hogy Carla Pritchard meggyilkolásának éjszakáján magát hazavitte, és utána nem állt ki egyetlen kocsival sem? Csak ő hallhatta volna meg, mert közvetlenül a garázs fölött lakott…

Morell hátat fordított az újságíróknak, az arca egészen közel került C. J.-hez. Elveszteni látszott híres önuralmát. A lehelete a nyomozó arcát érte, amitől C. J. szikrázni érezte maguk között az amúgy is forró levegőt.

- A pokolba Carlával! Nem én öltem meg őt, és semmi közöm Charlie halálához, ha erre akar célozni, nyomozó!

- Elég sok a véletlen egybeesés.

Morell nem törődött azzal, hogy számtalan fotó készül róla, ahogy megragadja a nyomozó vállát.

- Nem én öltem meg őket! Miért nem képes hinni nekem? – Elengedte a férfit, keserűen vállat vont. – De hiszen, mit is számít, hogy hisz-e nekem. Nem maga az egyetlen, aki gyilkosnak tart. – Megperdült, és jeges arccal elindult az autója felé.

C. J. utána kiáltott, mielőtt végiggondolhatta volna, mit tesz.

- Morell!

A férfi visszanézett.

- Én hiszek magának.

Morell arcán meglepetés suhant át, aztán elkomolyodott. Bólintott feléje, majd folytatta útját a kocsijához. Nem beszélt senkivel, csak elhajtott.

- Én hiszek magának! – utánozta Fran a társa hangját, ahogy megállt mellette. – Te ezt most holt komolyan mondtad? Ő a legfőbb gyanúsítottunk!

C. J. keze ökölbe szorult.

- Fogd be, a kurva életbe! – sziszegte, arca feszült volt. – Mi lenne, ha egyszer a büdös életben, megtartanád magadnak a fullánkos megjegyzéseidet?!

Fran szája tátva maradt, ahogy faképnél hagyta.

            Bent a kapitányságon a szokásos zűrzavar fogadta. Nem volt kedve meghallgatni a szokásos kiselőadást a hadnagytól, így csak szólt Theónak, hogy kimegy az utcára, és már ott sem volt. Elege volt Franből, meg az egész világból, bár csak sejtette, miért. Ettől frusztrált lett, és csak kanyargott ide-oda a városban a kocsival. Az agyában egymást kergették a gondolatok. Négy ügye volt elfekvőben, próbált új nyomokat találni, hogy ne kelljen a Pritchard gyilkosságra gondolnia. Anélkül telt el a nap, hogy bármit is csinált volna, ettől még idegesebb lett. Már besötétedett, az egyik utcán kiálltak a kurvák. Leparkolt, közéjük vegyült. Jó páran ismerősként üdvözölték.

- Helló, nyomozó! Csak nem ki akarja engedni a gőzt? – simított végig a mellkasán Kristy, az egyik idősebb prosti.

- Most inkább nem. Van valami?

- Semmi különös. Hacsak az nem, hogy felbukkant egy Otto nevezetű fickó. Pár lány szabadúszó, őket akarja megfogni magának. Tegnap lepofozta Hannát, mert az nem állt kötélnek.

- Értem. Láttad ma ezt az Ottót?

- Ma még nem. Mindjárt megkérdezem a lányokat.

Kristy ellibegett, C. J. pedig belekarolt Vicky-be.

- Szia, kislány! Hogy van a fiad?

- Jó estét, nyomozó! – A nő arca felderült. – Köszönöm, jól. Hálás vagyok, hogy a múltkor segített. Ha esetleg külön szolgáltatásra vágyik, csak szóljon. Magának ingyen van.

C. J. felnevetett.

- Kösz, kislány. Inkább mesélj erről az Ottóról. Kristy most említette.

A nő elfintorodott.

- Előbb-utóbb valamelyikünk fiúja ellátja a baját, ha nem nyugszik le.

- Jobban tetszene, ha én láthatnám el a baját.

- Csak nem verekedős kedvében van, nyomozó? – szólt oda Maddie, aki hallotta a beszélgetésüket.

- Még az is meglehet.

- Egy jó dugás megoldás lehet a problémájára – kacérkodott Tina, és lejjebb rángatta a felsőjét, amiből így is majdnem kibuggyantak telt keblei.

- Az a baj, lányok, ha most választanom kellene közületek, nem tudnék… - tanácstalankodott C. J. A lányok jókedvűen nevetgéltek. Nagy hatással volt rájuk, hogy a jóképű nyomozó így flörtöl velük. Tényleg kedvelték, mert a férfi embernek tekintette őket, ellentétben más zsarukkal, ezért is adták le inkább neki a drótot, ha balhé volt, és nem más rendőrnek.

- Ott jön Kristy! – mondta Maddie, aztán elhallgatott.

- Baj van – nyögött fel Tina, amikor meglátta a nő arcát.

- Otto épp most veri Lailát a sikátorban! – zihálta Kristy, amikor odaért hozzájuk.

- A francba! – C. J. már rohant is. – Rendőrség! Azonnal abbahagyni! – A férfihoz ugrott, és ellökte a földön fekvő, mozdulatlan lánytól. – Feküdjön a földre, azonnal! Le a földre! – üvöltött rá, de a férfi nekiment. Dulakodni kezdtek. A lányok közben elhúzták onnan eszméletlen társukat. Rémülten figyelték, hogy mi lesz. Tina elfutott a fiújáért, aki éppen akkor fordult be a sarkon, hogy ellenőrizze a lányait. Amikor megtudta, mi van, káromkodva futásnak eredt.  

- Oh, a faszomba! – nyögte, amikor meglátta, hogy a nyomozó a most már késsel hadonászó Ottóval néz farkasszemet. - Jól van, nyomozó?

C. J. nem mozdult, nem vette le a szemét Ottóról, aki teljesen begőzölt.

- Ha nem teszed le, akkor lelőlek! – közölte keményen. A keze mozdult is a pisztolya felé, amikor Otto, aki egyébként egy közel kétméteres óriás volt, feléje indult. Tina fiújára viszont nem figyelt, aki acélbetétes bakancsával nagyot rúgott a csuklójára. Otto felüvöltött, és elejtette a kést. C. J. nem habozott. Az oldalára került, térdhajlaton rúgta, majd amikor térdre rogyott, a fegyver agyával lesújtott a halántékára. Otto mozdulatlanul elterült a földön.

Zihálva néztek egymásra a sráccal.

- Helló, nyomozó! Jól van?

- Helló, Kev. Kösz, túlélem. – C. J. letörölte az álláról a vért, és eltette a pisztolyát. Bilincset szedett elő, és megbilincselte a férfit. – Laila hogy van?

- Már ébredezik – mondta Tina megkönnyebbülten.

- Itt vannak a zsaruk – kiáltott fel az egyik lány, C. J. nem ismerte névről.

A járőrök valóban ekkor álltak a járdaszegélyhez, és kiugrottak a kocsiból.

- Mi történik itt?

C. J. igazolta magát, majd mentőt kért a sérült lánynak. A magához tért Ottót négy egyenruhás tuszkolta be az egyik járőrkocsiba. Mire felvették a vallomásokat, már éjfél lett. A lányok visszamentek a placcra, beindult az éjszaka.

- Elkísérem a kocsijáig, nyomozó! – ajánlotta fel Kev.

- Köszönöm, hogy segítettél.

- Legközelebb maga segít nekem.

C. J. bólintott. Kevin Weis tucatnyi lányt futtatott, de őt tartották a legemberibb stricinek. Magas, jóképű, sötét bőrű férfi volt. Az a hír járta róla, hogy meleg, de a lányok mégis mindig rástartoltak, ha feltűnt valahol. Ám nem csak egy strici volt. Az előző bandavezér, Micky egyik embere volt sokáig. A férfi visszavonulása után átvette annak néhány üzletét, így jelenleg őt tartották Micky utódának. A könnyedség csak látszólagos volt, C. J. látta benne a kegyetlen bűnözőt is.

- Hogy megy az üzlet?

- Jól. A lányok kelendőek. Maga most milyen ügyben nyomoz?

- Két gyilkossági ügyem van. Ezek a legfrissebbek.

- A lányok aggódtak magáért a múltkor.

C. J. elmosolyodott, aztán felszisszent, ahogy fájdalom nyílalt felrepedt szájába.

- Az a seggfej… - morogta. – Kösz, de rossz pénz nem vész el.

Kev felnevetett.

- Igen, ez biztos. Maga viszont mintha a tűzzel játszana. Legközelebb előbb lőjön, és csak utána gondolja végig a következményeit. Kiontott belekkel nehezebben megy a gondolkodás…

- Ezt megjegyzem! – C. J. érezte, hogy vérzik a szája. Megdermedt, amikor Kev kinyúlt, és finoman letörölte az ajkát.

- Viszlát, nyomozó! Szép álmokat! – kacsintott rá a férfi.

C. J. addig bámult utána, míg be nem fordult a sarkon. Utána a hajába túrt, és nagyon öregnek meg fáradtnak érezte magát. Lemondó sóhajjal beszállt a kocsijába, és hazaindult. Nem volt ereje bemenni a kapitányságra. Egy forró zuhanyra és puha ágyra vágyott.

A háza előtt az utcán ismerős autó parkolt. Amikor ráfordult a kocsibehajtóra, egy magas alak szállt ki belőle. Azonnal megismerte. Beállt a bejárati ajtó elé, majd kisétált a férfi elé, aki a kapunál várt rá.

- Mit keres itt?

- Beszélni szerettem volna magával. Négyszemközt.

- Elég késő van.

- Sajnálom, de csak most találtam itthon – felelte Morell kissé derűsen. Ugyanabban a ruhában volt, mint reggel, és nem tűnt kipihentebbnek sem.

C. J. enyhültebben bólintott.

- Jöjjön! A kocsiját ne hagyja az utcán, mert még valami idióta kiszúrja, aztán megnézhetjük magunkat.

C. J. kikapcsolta a riasztókat, amíg Morell beállt a kocsija mögé. Utána bekísérte a nappaliba.

- Muszáj lezuhanyoznom és átöltöznöm. Addig szolgálja ki magát – mutatott a bárszekrény felé.

- Köszönöm. – Morell jobban megnézte a csillár fényében. – Elég ramatyul fest.

- Mint mindig. Ez a rendőrök átka – fanyalgott C. J.

Felballagott az emeletre. Érezte, hogy most vétett a szolgálati szabályzat ellen, de egész egyszerűen valami fásultság vett rajta erőt. Csak a kíváncsiság hajtotta, hogy a férfi mit is keres nála. A szolgálati fegyverét gondosan elrakta az éjjeliszekrény fiókjába, majd levetkőzött. Gyorsan letusolt, és felkapta az első keze ügyébe akadó ruhadarabokat. Mezítláb, kopott farmerben és nyitott ingben kocogott le a földszintre. Morellt viszont nem találta a nappaliban. Megperdült. A könyvtárszoba ajtaja nyitva volt. Beviharzott.

- Mégis mi a fenét…?

Morell – kezében néhány papírral – komoran nézett rá.

- Ezek miatt jöttem – mondta.

- Ezt hogy érti? – C. J. megtorpant.

- Menjünk át a nappaliba, ott barátságosabb – mondta Morell, és felkapva a pénzügyi jelentéseket tartalmazó mappát, visszasétált a kanapéhoz. Nagyot kortyolt az italából. – Töltöttem magának is. Illetve… neked. Azt hiszem, célszerűbb lenne tegeznünk egymást.

- Mi a frászt… ?

Morell kigombolta a zakóját, és kényelmesen elhelyezkedett a kanapé karfáján.

- Ülj le!

C. J. a fejét rázta.

- Addig nem, amíg el nem mondja, mit keres itt, Mr. Morell.

- Ellery, ha kérhetem. Fülembe jutott néhány kósza pletyka. – Úgy látszott, Morellt nem zavarja a nyomozó ellenséges viselkedése. – A Carrathian vállalatról…

C. J. megingott.

- Micsoda?!

- Ülj le! – Morell komor hangja megtette a hatását. C. J. szinte lerogyott mellé.

- Mit hallott?

- Hogy valaki nagy pénzeket sikkaszt a cégnél. Igaz ez?

C. J. a hajába túrt, és felsóhajtott. Habozott, mit is mondjon, de a válasz már ott volt a nyelve hegyén, mielőtt megálljt parancsolhatott volna magára.

- Igen. Észrevettem, nem vagyok hülye, de… nem tudtam, mit tehetnék. Egész egyszerűen… a nyakamba szakadt az egész, és… rettentően fáradt vagyok. – Meglökte a mappát, mire az leesett a szőnyegre, és szanaszét szóródott a tartalma. – Gyűlölöm, amiért csinálnom kell, de szerettem nagyapát, és nem visz rá a lélek, hogy eladjam. Viszont vezetni sem tudom… Nem tudom, mit tegyek. Úgy érzem magam, mint egy óvodás az üzletemberek világában – Felnézett a férfira, aki megértően nézett rá. – Jónak mondom el ezeket. Két gyilkossággal gyanúsítanak, én meg neked öntöm ki a lelkem. Neked, Ellery, akiről az a hír járja, hogy a maffiával üzletel, gyilkos, és még… lelked sincs…

Morell arca már közel sem volt olyan érzelemmentes, mint szokott.

- Mindenkinek van lelke, én csupán lakat alatt tartom az enyémet – válaszolta, elengedve a füle mellett a férfi többi megjegyzését.

- Miért? 

- Mert úgy senki nem sebezheti meg.

C. J. szeme tágra nyílt. A férfi túl közel volt hozzá, és kezdett egyre bizalmasabb vizekre evezni ez a beszélgetés.

- Vérzik a szád – mondta a férfi halkan.

C. J. érezte, hogy most mondania kellene valamit, de olyan volt, mintha kikapcsolt volna az agya. Csak az járt a fejében, hogy a férfi túl közel van hozzá, a melege és az illata teljesen körbeveszi. Hogy a magányos hidegséget talán a férfi forrósága elűzhetné egy időre. Morell kitalálhatta, mi jár a fejében, vagy neki is ez jutott az eszébe, mert hirtelen lehajolt hozzá, és megcsókolta.

Kemény csók volt. Semmi lágyság, finomság. Morell csak elvette, amit akart, és C. J. örömmel adta. Ugyanolyan erővel csókolt vissza. Megragadta a férfi vállát, és átkarolta a nyakát. A kanapéra dőltek. Morell teljes súlyával leszorította a párnákra, de ez nem érdekelte. Egész egyszerűen kitörölt az agyából mindent, tiltakozást és kételyt. Csak a férfi ízére és a súlyára koncentrált. Zihálva vált szét az ajkuk, C. J. megnyalta sebes ajkát, amely most sajgott és fájt. Ellery világos szeme szinte odaszegezte a kanapéhoz. Nem kérdezett, C. J. pedig nem mondott semmit, csak magára húzta. A férfi értő kezekkel ért hozzá, tapasztalt szeretőként csókolta és simogatta, C. J. lehunyt szemekkel élvezte.

- Nem ez az első alkalom, hogy férfival vagy… - emelte fel Ellery a fejét, amikor C. J. úgy fordult, hogy széttárt lábai közé húzza.

- Neked sem…

Ellery feltérdelt, és lecsúsztatta a válláról a zakóját. Ezt követte a nyakkendő és az ing.

- A férfiak teljesen más lapra tartoznak, mint a nők – mondta vetkőzés közben. – Más elvárások, más élvezet. – Megcsókolta C. J. mellbimbóit. – Több. – Már az ajkára lehelt. – Jobb.

C. J. felszisszent, ahogy a bőrük összesimult.

- Honnan tudtad, hogy nem fogok fegyvert a fejedhez a csókért?

Ellery halkan felnevetett, és C. J. testében őrült vágy szikrázott fel a hallatára. Izgató, rekedt hang volt.

- Túl beszédes a szemed, nyomozó – suttogta, miközben ajkával lefelé haladt a hasa, az ágyéka felé. – Úgy bámultál rám, mint aki fel akar falni…

C. J. nem vett levegőt, ahogy azt nézte, a férfi miként gombolja ki a nadrágját, és húzza le a sliccét.

- Rád nézve, mindig az jár a fejemben, hogy így nézhet egy oroszlán az áldozatára.

Ellery felnézett rá. A bőre barna volt, izmai hullámzottak alatta, a jobb felkarján egy tetoválás sötétlett. A haja most kócos volt, nyoma sem volt jólfésültségének. Ettől viszont még vonzóbb lett, mint egyébként.

- Tudni akarom, hogy folytathatom-e? Nem kívánok börtönbe kerülni erőszak vádjával, még kevésbé egy rendőr bántalmazásának a gyanújával. Ne felejtsd el, ki vagyok! – A hangja kifejezetten feszült volt.

C. J. biztosra vette, hogy ha most kérné, szótlanul és ellenkezés nélkül felállna, és elmenne. De ezt nem akarta. Tudta, ki a férfi. Lehet, hogy egy gyilkos. Kétszeres gyilkos. De hosszú idő óta ez a férfi volt az első, aki akarta őt. Nem a pénzét és a hatalmát, hanem őt. Lehet, hogy átveri, és kihasználja, aminek számolnia kell a következményeivel, ám az éjszakák hűvösek és magányosak voltak. És nem is egy nőre vágyott, akit kényeztetnie kell, hanem egy férfi kőkemény testére, aki mellett nem kellett gondolkodnia, aki elveszi, amit akar, és közben mindkettejüknek jó. Ahol nincsenek elvárások, csak a színtiszta élvezet. S ebben a pillanatban Ellery ezt megadhatta neki.

- Mi lenne, ha felmennénk a hálószobába? – kérdezte halkan, mintegy megválaszolva az előbbi kérdést. A férfi arcán enyhült a feszültség, és ellazultak a vállizmai.

- Semmi ígéret és kötöttség? – kérdezett vissza.

- Pontosan. Ma éjszaka nincs kedvem gondolkodni. Csak… élvezni akarok.

Ellery felállt, és felhúzta őt is.

- Ez elég szexista megjegyzés volt, de azt hiszem, segíthetek benne.

- És utána számíthatok arra, hogy nem próbálsz megzsarolni vele? – C. J.-t sem ejtették a feje lágyára.

- Úgy érzem, nagyon megütném a bokámat, ha ilyesmire vetemednék – csúsztatta le az inget a férfi válláról Morell.

- Valóban?

Ellery egészen közelről nézett a szemébe.

- Te ellenfél vagy, Carrathian. Nem kis piti alak, aki át akar verni, hanem a nagyvad, aki még sok meglepetést tartogat, és bármikor belém mélyesztheti a fogait. Ez vonzott benned már az első pillanattól kezdve. Láttalak partikon, néha beszéltünk is pár szót. Már akkor éreztem, hogy te olyan valaki vagy, akit érdemes lenne megkörnyékezni.

C. J. a lépcső felé húzta.

- Mégsem tetted. Miért?

Morell lerúgta a cipőjét, előbb az egyiket, aztán a másikat.

- Mindig nők vettek körül. Szebbnél szebbek, okosabbnál okosabbak. Mindenki téged irigyel, mert gyönyörű nők a kísérőid, és száma sincs a szeretőidnek.

C. J. megállt, hogy magához húzza egy fullasztó, vad csókra.

- Az csak a látszat – mondta aztán kesernyésen.

- Már akkor tudtam, amikor megláttalak ma este. Ott volt a szemedben a magány. Egy férfi, akinek számtalan barátnője van, soha nem magányos.

C. J. folytatta útját felfelé, de megvárta, amíg a férfi lehúzza és félredobja a zoknijait.

- Mindig sok barátnőm volt. Jó velük, de nem nyújthatják azt, amire igazából vágyom – lökte be a hálószoba ajtaját. Csak a kinti fények adtak némi fényt, a kapcsoló után nyúlt, hogy villanyt gyújtson, de Ellery magához rántotta.

- Mire vágysz?

C. J. egy pillanatra habozott, aztán vállat vonva válaszolt.

- Szerelmes vagyok valakibe, aki másé. Soha nem kaphatom meg.

- Egy férfi?

- Igen. Amikor először vonzódni kezdtem hozzá, elmentem pár sráccal, azt remélve, hogy jobb lesz. Nem lett. – A férfihoz simult, és átkarolta a nyakát. – Minden nő szerelmet akar, tőlem viszont nem kaphatják meg, mert már másé a szívem. Ennyi az én történetem. Elmeséled a tiédet? Azt beszélik, te sem szenvedsz hiányt nőkben, most mégis velem vagy itt. Miért?

Ellery végigsimított a gerincén, lassú léptekkel az ágy felé terelte. Olyan volt, mintha táncolnának, C. J. még a szemét is lehunyta. A férfi kellemesen rekedtes hangjától libabőrös lett, és reszketve követte minden mozdulatát.

- Fiatalabb koromban nem néztem, kivel megyek el. A partnereim között volt nő és férfi is, de korán megtanultam, hogy egyetlen nőben sem lehet megbízni. A hátadba mártják a nagykést, ha úgy tartja kedvük. A látszatot viszont fenn kell tartanom, így néha elmegyek eggyel- eggyel. A szívemben viszont nincs helye egyiküknek sem. Az már másé.

- Te is szerelmes vagy?

Ellery hangja ellágyult.

- Igen. Ez egy nagy szerelem. Örökre szól.

- Ő a te titkod, amit Carla is tudott, igaz? – torpant meg C. J.

- Sejthettem volna, hogy előbújik belőled a rendőr – morogta a férfi, de bólintott. – Igen.

- Tudnom kell. Te ölted meg?

Ellery habozás nélkül felelt.

- Nem. Rá esküszöm, hogy nem én tettem. Hiszel nekem?

C. J. maga sem értette, miért, de hitt.

- Nem lennék itt veled, ha nem így lenne. Ha viszont kiderül, hogy átvertél, akkor… - Megnyalta a férfi ajkát, és rálehelte a szót. – megöllek.

Ellery mozdulata elakadt, megbotlott. Az ágyra zuhantak. C. J. került alulra, de nem engedte el a férfi nyakát.

- Én nem tönkretenni foglak, hanem megtalálom a módját, hogy megöljelek, és senki sem fog engem gyanúsítani. Erre meg én esküszöm.

A férfi végigfeküdt rajta, lustán helyezkedett.

- Miért van olyan érzésem, hogy nem én lennék az első?

C. J. széttárta a lábát, és átkulcsolta a férfi derekát.

- Mindenkinek vannak titkai. Nekem talán eggyel több, mint másnak – mondta célzatosan.

Ellery halkan nevetett.

- Mindig is imádtam veszélyesen élni – mormolta, amikor ráhajolt C. J. szájára.

Ide-oda gördültek az ágyon. Csókolóztak, simogatták egymást. Ismerkedtek a másik testével, érzékeny pontjaival. A türelmetlen éhség viszont lassan átvette az uralmat felettük. Ellery lerángatta a farmert a férfiról, és úgy csókolta végig, hogy C. J. csak nyögdécselni tudott az élvezettől. Mert bizony Ellery olyan volt, akár a folyékony tűz. Forróságot ébresztett benne, amit csak ő tudott eloltani. Nem volt értelmes gondolat benne, mert a férfi kiűzött onnan minden mást rajta kívül.

- Tárd szét jobban a lábad! – kérte nyersen, és C. J. megtette. Ellery vágytól elmélyült hangja és világos szeme, amely a sötétben szinte világítani látszott, olyan hatással volt rá, amelyet már nagyon régen nem érzett. Úgy mozdult, ahogy a férfi akarta. Azt tette, amit a férfi kért. Nem érzett szégyent, amikor nyögve vonaglott előtte.

A sötét hálószobában csak kettejük halk zihálása hangzott. C. J. lehúzta a nadrágot a férfiról. Viszonozta a kedvességeit, végigcsókolta az egész testét. Dorombolt a karjaiban, s felszabadultan simult hozzá.

- Síkosító és óvszer? – Ellery hangja kissé durván csengett, de egész teste feszült volt a várakozástól. C. J. előszedte mindkettőt, a játék már nem volt játék többé. Vad, őrjítő szex lett, amikor a józan észt háttérbe szorítja a kéjvágy, s a fájdalmat elnyomja az élvezet.

Nem voltak szavak. Csak kettejük ziháló lélegzetvétele.

Nyögésre nyögés felelt.

C. J. nem bánta, hogy a férfi leszorítja az ágyra, s azt sem, hogy kemény, erős lökésekkel mozog benne. Viszonozta mindegyiket. Válaszolt minden mozdulatára. Az élvezet csúcsán pedig hosszú idő most először felnevetett… őszinte, tiszta hangon, elégedetten…

Ellery melléje feküdt. Átkarolta, és magához húzta. Összebújtak. Várták, hogy elcsituljon testük remegése.

- Jól vagy?

- Soha jobban. – C. J. megint felnevetett, mire a férfi felemelte a fejét, majd lassan hanyatt döntötte, és fölébe került.

- Igazán?

- Igazán. És te? Idősebb vagy, mint én. Biztos jól vagy?

A szemtelen kérdésre Ellery pár másodpercig döbbenten hallgatott, aztán felnevetett. Ezúttal nem fojtottan, nem kesernyésen, hanem vidáman, hallhatóan jól szórakozva.

- Ne aggódj! – mondta, amikor végre úrrá lett magán. Megcsókolta C. J. orra hegyét. – Azt hiszem, bírom még az iramot. Nem hozlak kínos helyzetbe azzal, hogy az ágyadban kapok szívrohamot.

C. J. élvezte a szócsatát, mint már korábban is. Ellery jókedve is tetszett neki, a vidám hang éles ellentétben állt szokásos komorságával. A férfi mintha tudta volna, mire gondol, mert így szólt.

- Nem szoktam elengedni magam még szex közben sem.

- Észrevettem. Nem engedted át a vezetést egy percre sem.

Ellery végigfeküdt rajta.

- Ez soha nem fog megtörténni.

C. J. élvezettel kacérkodott vele.

- Soha ne mondd, hogy soha.

- Amikor ideérkeztem, úgy tűnt, hogy fáradt vagy, de mostanra eléggé felébredtél.

- Baj?

Ellery finoman szétfeszítette a térdével a combjait, és befészkelte magát közéjük.

- Nem éppen. Az a tervem veled, hogy egész éjszaka nem hagylak aludni.

- Reggel dolgozni kell mennem.

- Nekem is.

C. J. szíve a torkában dobogott. Feljebb húzta a lábát, és nekifeszítette a testét a férfiénak.

- Akkor mégis mire vársz? – kérdezte kihívóan.

Ellerynek nem kellett biztatás. Úgy csókolta, mintha az élete múlt volna rajta. C. J. pedig hozzásimult, és hagyta, hogy a forróság újra birtokba vegye a testét, elsodorja a gondolatait. Újabb és újabb remegések rázkódtatták meg, Ellery rekedtes hangja körbevette, fogságba vonta, kemény teste tökéletes összhangban forrt össze az övével. S hajnalban, amikor a nap kibukkant a látóhatár mögül, teljes önkívületben hullott az álom édes karjai közé.

Ellery kis ideig még feküdt mellette, aztán felkelt, lezuhanyozott. Hosszan állt az ágy mellett, mielőtt kiment volna a hálószobából. Lefelé menet összeszedte a ruháit, felöltözött. A nappali szőnyegén heverő iratokat gondosan felszedte, majd a hóna alá csapva, nesztelenül távozott. Az ajtónál megállt, kinyitotta a kaput, hogy ki tudjon állni az autóval. A kocsiba ülve előszedett egy cigarettát, és rágyújtott. Élvezettel szívta le a füstöt, és beindította a motort. Mielőtt kihajtott volna az utcára, visszanézett az utcára, aztán egy önkéntelen mosoly kíséretében gázt adott.

C. J. távoli telefoncsörgésre ébredt. Nem volt kedve megmozdulni, visszaaludt. Sokkal később jólesően nyújtózott. Ahogy megmozdult, Ellery illata körbevette. Elmosolyodott, és a férfi után tapogatózott. Felült, amikor érezte, hogy az ágy már kihűlt mellette. Megdermedt, amikor észrevette, hogy ki áll zsebre dugott kézzel, borostásan az ágya végében.

- Nem akarsz elmondani nekem valamit?