2. fejezet

2.

            Christian úgy egy hónap elteltével kénytelen-kelletlen elismerte, hogy szeret a bárban lenni Joellel. Nem egyszer magával vitte a munkáját, és a hátsó asztalnál nézte át az iratait, fogalmazta meg a szerződéseket. Pihenésképpen Joelt bámulta munka közben, és egyre jobban sóvárgott utána.

A férfi az első csókjuk óta egyszer sem erőltette, hogy lépjenek tovább, látszólag megelégedett közös táncaikkal, hogy babrálhatja az ujjait beszélgetés közben vagy, hogy megölelheti búcsúzáskor. Christian lassan megőrült tőle, az éjszakái vágyálmokkal teltek meg. Kezdte felismerni, hogy muszáj lesz neki lépnie, hogy új szintre emeljék a kapcsolatukat. Ez viszont őt magát is megdöbbentette.

Joel bárjában újra megismerte önmagát, fontossági sorrendje megváltozott: a munka helyett Joel került előtérbe. Eleinte ez zavarba hozta, bosszantotta. Mostanra megtanulta élvezni, előnyt kovácsolni belőle. Jó érzés volt sokat mosolyogni, nevetni, vitatkozni egy új koktél nevén vagy az állandóan változó felújítási tervek kapcsán.  

- Merre jársz? – Joel megállt előtte, és elhúzta a szeme előtt a tenyerét.

- Csak elgondolkodtam.

- Észrevettem. Jössz táncolni?

Christian végiggondolta a dolgot. Nézte Joel nyurga alakját, mosolyát.

- Most elég fáradt vagyok. Mi lenne, ha csak ideülnél mellém? – nyújtotta ki a kezét.

Joel arcán meglepetés suhant át, de nem tiltakozott. Odahúzta a széket, és szorosan mellé ült. Átkarolta a derekát, és a vállára hajtotta az állát. A papírokra pillantott, amik az asztalon feküdtek.

- Min dolgozol?

- Meg akarok venni egy négyszintes lakóházat.

- Oh, értem. Nem akarlak elvonni a munkádtól.

Christian megrázta a fejét.

- Szeretek itt lenni.

Joel lágyan babrálta a derekát, ujjai köröket rajzoltak az ingén keresztül a bőrére.

- Arra gondoltam, hétfőre kivehetnénk egy nap szabadságot.

Christian ránézett. Joel szemében nem volt más, csak színtiszta vágy, ami már az első pillanattól kezdve ott szikrázott közöttük.

- És mit csinálnánk aznap?

Joel közelebb hajolt, játékosan összesimította az orrukat.

- Szeretkezni akarok veled – mondta csendesen. – Megőrülök, ha tovább kell várnom…

Christian elmosolyodott.

- Ennyire csábító lennék? Az elmúlt hetekben pedig egész jól türtőztetted magad.

- Az csak a felszín volt. – Joel a szája sarkába csókolt, és elkomolyodott. – Nem tudom, te mit érzel irántam, de… én kedvellek. Fogalmam sincs, hogy ez neked elég-e ahhoz, hogy velem legyél…

Christian szíve hatalmasat dobbant, és a vágytól megmerevedtek az izmai. Igazából nem is kellett sokat töprengenie azon, mit válaszoljon, mert ez az egy hónap eléggé felőrölte a tiltakozását. 

- Baj lenne, ha ma itt aludnék nálad?  

Joel szeme kerekre tágult, aztán nagyot nyelt.

- Ma?

- Nem akarod? – Christian elbizonytalanodott. Túl régen volt egyedül, túl régen nem flörtölt és nem volt együtt senkivel. Már önmagában sem volt biztos.

- Most megyek, és segítek a többieknek – húzódott el tőle a férfi. A hangja még tovább mélyült, a szeme perzselt. – És nem azért, mert nem akarom, hanem azért, hogy ne rángassalak fel most azonnal az emeletre. Oké?

Christian érezte, hogy ég az arca.

- Rendben. Itt fogok várni rád. 

Joel keményen megcsókolta, majd visszatolta a széket a helyére, és elsietett a pult irányába. Christian nem állta meg, hogy ne vigyorogjon. Lehajtotta a fejét, és átjárta a várakozás izgalma. Igyekezett közben a munkára koncentrálni, de nem igazán ment a dolog.

- Hallom, ma itt éjszakázol. – Matt Gordon szokásos söröskancsójával bukkant fel mellette.

- Valaki nagyon pletykás volt…

- Joel nagyon izgatott, és kinek mondaná el, ha nem nekem? – Az öreg leült Christiannal szemben, és rávigyorgott. – Remélem, okos felnőttek módjára védekezni is fogtok.

Christian eltakarta az arcát.

- Miért van az, hogy te képes vagy egyetlen kérdéssel zavarban levő tinédzsert csinálni belőlem? – nyögte.

Az öreg károgva nevetett.

- Ne is törődj velem! Csak örülök, hogy a fiam boldog. – Huncut mosolyt vetett a férfira. – Meg hát, téged is kedvellek. Joelnek volt már pár rossz választása, de te jó fiú vagy.

Christian meghatódott.

- Köszönöm.

Az öreg bólintott, majd az asztalra könyökölt.

- Már akartam kérdezni, de Joel szerint ne üssem bele az orrom mások magánéletébe… - Christian mosolyára ügyet sem vetve folytatta. – A családodról még nem beszéltél. Azt említetted, hogy a szüleid élnek, de semmi többet nem tudok róluk. Márpedig én egy kíváncsi vénember vagyok, aki még tiszteletben tartja a hagyományokat. Szeretném tudni, hogy mikor mutatod be nekik a fiamat?

Christian lélegzete kihagyott. Hosszú pillanatig nem tudott mit mondani. Megdörzsölte az arcát, és lassú mozdulatokkal összeszedte a papírjait.

- Nem arról van szó, hogy nem akarok válaszolni, csak…

- Nem tudják, hogy biszexuális vagy, igaz?

Az öreg fején találta a szöget. Christian bólintott, és felsóhajtott. Fáradtan, kedvetlenül nézett az idős férfira.

- Az apám egyetemi tanár, anyám háztartásbeli. Mindketten vallásosak, és… mélyen elítélik a másságot. Szerintem soha fel sem merült bennük, hogy én esetleg… egy férfival… - Christian megrázta a fejét, és beletúrt a hajába. – Kedvelem Joelt, Matt, de az érzéseimet szerintem apámék soha nem értenék meg.

- El fogod mondani nekik?

- Még nem tudom, mit érzek pontosan Joel iránt… - kezdte tétován, és a tekintete már a férfit kereste. Joel éppen sört csapolt egy magas pohárba, és nevetett valamin. – Kedvelem, és… vágyom rá, de… ez még nem szerelem. Addig, amíg nem komolyak az érzéseim, nem vállalhatom fel őt. Sajnálom.

Az öreg már nem mosolygott.

- Nem mondom, hogy megértelek. A fiam őszinte ember, és nem hozott volna ide, ha nem lennél neki fontos. Annyit megérdemelne, hogy ne titkold el a vele való kapcsolatodat. Arról nem is beszélve, hogy… saját magadat tagadod el a szüleid elől. Boldog leszel így valaha is?

Christian keze ökölbe szorult.

- Ez még mindig az én életem! Joel elfogadott így, ahogy vagyok. Te miért nem vagy rá képes?

- Mert én az apja vagyok, és az ő boldogságát mindennél fontosabbnak tartom.

Az idős férfi csendes válasza késként hatolt Christian mellkasába. Tudta, hogy valahol igaza van, de… úgy érezte, egyelőre képtelen beszélni Joelről. Nem azért, mert szégyelli, hanem mert… összetört volna benne valami, ha a szülei elutasítják.

- Sajnálom. Azt hiszem, jobb lesz, ha most hazamegyek – kezdte el összeszedni a cuccát.

- Fiam, ne menj el! Nem akartalak megbántani!

- Nem tetted, csak… - Christian magára rángatta a zakóját és a felöltőjét, közben igyekezett a papírjait belegyömöszölni a táskájába. – Azt hiszed, hogy engem nem zavar, hogy titkolóznom kell anyámék előtt? – suttogta idegesen. – Ők azonban nem olyanok, mint te! Ők… nem olyan elfogadóak, hogy… megértsék… mit találhatok vonzónak egy férfiban. Sőt, ha tudnák, soha nem bocsátanák meg, és én… azt hiszem, még nem állok készen erre.

Az öreg megértően nézett fel rá.

- De ha most nem, akkor mikor? – kérdezte halkan.

Christian a fejét ingatta.

- Nem tudom… - Felkapta a táskáját, és az ajtó felé indult. Tudta, hogy Joel nem fogja érteni, mi történt, miért megy el, amikor… pont ő volt az, aki maradni akart. Ám most ebben a pillanatban úgy érezte, el kell innen mennie.

- Chris! – Már az ajtónál járt, amikor Joel elkapta a karját. – Hová mész? Mi történt? Mi a baj?

- Sajnálom, de… el kell mennem – rántotta el a kezét. – Majd felhívlak.

- De… Chris! Várj!

Christian válasz nélkül kirobbant az utcára, majdnem nekiment Harvey-nek, a bár kidobóemberének.

- Valami baj van, Mr. Roberts?

- Nem, semmi. – Christian összébb húzta magán a felöltőt. – Merre van a legközelebbi taxiállomás?

- Arra, de elég messze van. Ne szóljak Joelnek?

- Ne! – Christian rosszkedvűen ballagott a mutatott irányba.

A családja körül forogtak a gondolatai. Ő örült volna a legjobban, ha a szülei nem olyanok, amilyenek. Nagyon szerette őket, és ők is őt, de… a homoszexualitást mélyen elítélték. Nem akart csalódást okozni nekik. Azt éppen elégszer megtette a bátyja.

John négy évvel volt idősebb nála, de már ült börtönben és máig nem találta a helyét. Rendszeresen felbukkant, sikeresen kizsarolt tőle egy jó adag pénzt, amivel kihúzta vagy fél évig, aztán újra megjelent. John volt az elsőszülött, és ez azt jelentette, hogy hiába próbált beszélni a bátyja problémáiról a szüleinek, ők inkább a testvérének hittek. Christian egy idő után felhagyott a hiábavaló próbálkozással. A legszomorúbb az volt, hogy Johnnak megbocsátottak, amikor megerőszakolt egy fiatal lányt, de őt valószínűleg azonnal kitagadták volna, ha megtudják, hogy lefeküdt egy férfival. Joel értetlen arca bukkant fel előtte… Megtorpant, lehunyta a szemét. A vágy és a bűntudat maró savként égette a mellkasát.

- Chris! – A férfi hangjára megperdült.

Joel haja kibomlott, ahogy utána rohant. Csak egy vékony ing volt rajta, amit a bárban viselt.

- Megbolondultál? Meg fogsz fázni!

- Kit érdekel?! – A férfi lihegve megállt előtte. – Apa elmondta, miről beszéltetek.

- Sajnálom. Őszintén. De még nem állok készen rá, hogy…

- Nem érdekel! – Joel megragadta a vállát. – Engem nem érdekel, ha nem fogsz bemutatni a szüleidnek! A francba is, Chris! Felnőtt férfi vagyok; férfi, nem egy romantikus álmokat dédelgető lányka! Megértem, hogy félsz elmondani a családodnak, mert… nekem is nehéz volt elmondani apáéknak. Én szerencsés vagyok, mert ők elfogadtak, de tudom, hogy nem minden szülő olyan, mint az enyém. – Közelebb húzta magához a férfit. – Kedvellek. Őszintén kedvellek. Annyira kívánlak, hogy abba lassan beleőrülök, és fütyülök arra, hogy bemutatsz-e valaha is a családodnak, mert én nem őket akarom, hanem téged. Értesz?

- Joel…  

Joel felsóhajtott. A homlokához döntötte a fejét, és megsimogatta az arcát.

- Gyere vissza velem! Kérlek!

- Nem tudom, hogy jó ötlet-e…

- Én tudom, hogy az! – Joel magához rántotta, a tekintetében visszatükröződött az utcai lámpák fénye. – Csak engedd, hogy bebizonyítsam! Adj egyetlen egy esélyt! Kérlek… - A lehelete Christian ajkát érte.

Christian fejében sok minden megfordult. Tiltakozás, behódolás. Félelem, vágy. Ahogy Joel kipirult arcát bámulta, rádöbbent, hogy a vágya erősebb a jövő iránti félelemnél. Fuldokló hang tört fel belőle, ahogy leejtette a táskáját, átkarolta Joel nyakát, és az ajkára tapadt. A férfi félrelökte a kabátja szárnyát, és átkarolta, hogy minél közelebb férkőzhessen hozzá. Mohó csókjuk fellobbantotta eddig szikraként pislákoló vágyaikat.

- Most akarlak! – Christian úgy érezte, megbolondul, ha nem érezheti a férfit.

Joel lehajolt a táskájáért, majd kézen fogva indultak vissza a bárba. Harvey nem szólt semmit, amikor meglátta őket, csak kitárta az ajtót előttük. Matt megkönnyebbülten bólintott, amikor felbukkantak.

- Apa, vigyáznál a pénztárra?

- Be is zárok, fiam – mondta az öreg.

- Köszönöm. – Joel senkire sem nézve húzta magával a férfit. Christiant életében talán most először nem érdekelte, mit fognak mondani mások, így engedelmesen haladt mögötte. Lecsúsztatta a válláról a felöltőt, miest felértek az emeletre. Joel ledobta a táskáját a padlóra, és magához rántotta. Úgy csókolta, hogy mindketten felnyögtek. Egymás után váltak meg a ruhadarabjaiktól, ahogy lépésenként haladtak az ágy felé. A bárból felhallatszott a zene és a nevetés, izgató keverékké olvadva össze ziháló lélegzetvételükkel, halk, felszisszenő nyögéseikkel.

Christian megbűvölve simogatta Joel karcsú, feszes íjhúrként megfeszülő testét. Úgy itta magába sóhajait, ahogy a zöldellő növény a nap fényét. Lecsókolta bőréről izzadságát, hevítette vágyát. Örömmel hódolt be, amikor a férfi fölébe került, s viszonzott minden érintést, csókot, ölelést. Hangos nyögésekkel vonaglott alatta, vezette kezét, tárulkozott ki neki. Ajka megtalálta a férfiét, hozzá törleszkedett. Felszisszenve, édes kíntól összerándulva hagyta, hogy a magáévá tegye. Átkarolta, lábait a férfi dereka köré fonta. Nem érdekelte a sajgó fájdalom, csak arra a mély érzésre koncentrált, amely a teste mélyén lüktetett. S aztán már nem volt fájdalom sem, csak összeolvadó ágyékukban az őrjítő forróság és az összesúrlódó testük keltette vad és édes gyönyör…

            Christian hunyorogva ébredezett. Meg akart fordulni, de egy meleg test az ágyhoz szegezte. Joel hason feküdt, félig rajta. A haja eltakarta az arcát, csak halk szuszogása hallatszott. Megdörzsölte a szemét, majd a csuklóján maradt órára pillantott. Odakint most hajnalodott. Kicsúszott a férfi alól, megkereste a fürdőszobát, majd ivott egy pohár vizet a konyhában. Joel nagyot ásítva bukkant fel mögötte.

- Miért keltél fel? Még nagyon korán van – ölelte át hátulról a derekát, és megcsókolta a tarkóját.

- Tudom, de nem ártana hazamennem átöltözni, mielőtt munkába indulok.

- Elvigyelek?

- Megköszönném – Christian hálásan elmosolyodott, Joel megértő viselkedése teljesen elgyengítette. – De előtte… - Megfordult, és a férfihoz simult. – mi lenne, ha visszabújnánk még egy kicsit az ágyba?

Joel kuncogott.

- Talán csak nem akarsz tőlem valamit?

- Egyetlen egy dolgot.

- És mi lenne az? – Joel lassan lépkedett hátrafelé, őt is magával húzva. Felnevetett, amikor Christian a fülébe suttogta a választ, és a kérésnek köszönhetően a férfi csak órákkal később lépett be az irodájába.

- Jó reggelt!

Tina felnézett, majd eltátotta a száját.

- Jó reggelt, uram!

- Valami baj van? – Christian tanácstalanul nézett az asszonyra.

- Nem, uram, csak ma… nagyon jókedve van, és… - Tina csípőre tette a kezét. – Csak nem barátnője van?

Christian nevetve besétált az irodájába, de előtte rákacsintott az ajtóból.

- Talán.

Ahogy lehuppant a székébe, jólesően nyújtózott. Rég érezte magát ennyire frissnek és feldobottnak. Rezegni kezdett a mobilja. Elvigyorodott, amikor meglátta Joel nevét az sms feladójaként. „Nálam maradt a nyakkendőd. Megtarthatom?” Felnevetett. „Nem is hordasz nyakkendőt!”- írta vissza. „Ezt viselni fogom. Az ágyban…” Képtelen volt visszafojtani a vigyorát és vágyakozó sóhaját, ahogy elképzelte a férfit egy szál nyakkendőben.

- Dolgozik ma, uram, vagy egész nap vigyorog, mint a vadalma? – Tina érdeklődve állt az asztal túloldalán.

- Maga nagyon ünneprontó tud lenni – sóhajtotta Christian, de engedelmesen átvette a leveleket, amiket át kellett néznie vagy alá kellett írnia.

Késő délután volt már, amikor úgy döntött, hogy aznapra felfüggeszti a munkát. Éppen a telefonért nyúlt, hogy hazaküldje Tinát is, de nyílt az ajtó.

- Tina… - Elakadt a hangja. A bátyja állt a küszöbön. – John?

- Nem is örülsz, hogy látsz?

Christianban érzések kavarogtak. Először öröm, aztán keserű gyanakvás.

- Mit keresel itt? – állt fel tétován.

John becsukta maga mögött az ajtót. Odasétált hozzá, és megölelte. Christian képtelen volt arra, hogy visszaölelje. Túl sokszor kellett már csalódnia a férfiban.

- Arra gondoltam, már régen jártam itthon – vigyorgott rá a bátyja. Huncut mosolya ellentétben állt a szemében ülő hideg számítással, amit sokan nem vettek észre. John karizmatikus egyéniség volt, aki könnyedén vette le a nőket a lábukról, és mindig sikerült találnia valakit, aki befogadta. Abban pedig biztos lehetett, hogy öccse fedezi a költségeit, így még dolgoznia sem kellett.

- Voltál anyáéknál?

- Hozzád jöttem.

Christian elhúzódott, és a csekkfüzetéért nyúlt.

- Mennyire van szükséged?

John elvigyorodott.

- Túl jól ismersz, Chris.

- Sajnos – dünnyögte Christian kedvetlenül, majd felsóhajtott. – Mondd, meddig akarsz még a nyakamon élősködni?

- Ameddig hagyod.

- És ezt el is higgyem? – Christian érezte, hogy a düh szétárad benne. – Legutóbb voltál olyan pofátlan, hogy anyuékhoz fordultál pénzért, pedig te is tudod, hogy ők egy világ körüli útra gyűjtenek már évek óta. Mi a fenéért nem tudsz végre felnőtt férfi módjára viselkedni, és keresni valami munkát?

John felmorrant, majd lehuppant egy székre.

- Te most komolyan kiselőadást akarsz nekem tartani? – vonta fel érdeklődéssel a szemöldökét. Nem úgy tűnt, mint aki a lelkére vette fivére szavait.

- És ha igen?

- Akkor azt javaslom, tartsd meg magadnak! Szükségem van némi pénzre, és ha te nem adsz, akkor megyek anyuhoz.

Christian remegő kézzel írta meg a csekket, majd az asztalon keresztül odalökte a férfinak.

- Tűnj innen a fenébe!

- Tina azt mondta, hogy összeszedtél valami tyúkot, és ma egész nap jókedved volt. Gondoltam, ez jól jön majd, de sajnos, nem látok változást a modorodban. Legalább csinos csaj?

Christian a fogai között szűrte a szavakat.

- Semmi közöd hozzá!

- Hé, a bátyád vagyok! Anyuéknak bemutattad már? – John félrebillentette a fejét, ahogy az öccse arcát fürkészte. – Nem valami illusztris családból származik, mi? Anyuék nem lesznek oda érte, tudod, hogy milyenek.

- Most, kérlek, menj el!

- Kidobsz? Pedig még nem is beszéltél arról a lányról, aki meghódította munkamániás szívedet…

- Kifelé! – Christian akarata ellenére emelte meg a hangját. Az asztalra támaszkodott, és igyekezett megőrizni a nyugalmának legalább a látszatát.

- Jól van, na. Ha nem, akkor nem. Már megyek is. Azért lehet, hogy a közeljövőben meglátogatlak – szólt vissza a férfi az ajtóból, és a csekkel búcsút intett.

Christian lerogyott a székébe, és hátradöntötte a fejét. Idegességében a fogát csikorgatta, csak a bátyja tudta így kihozni a béketűrésből. Biztos megidézte, amikor tegnap este rágondolt, mint egy rossz szellemet.

- Uram, jól érzi magát? – Tina az ajtóban állt, és aggódva figyelte.

- Nem. Most inkább hazamegyek. Menjen maga is. Jöjjön, elviszem.

- Köszönöm.

Christian kivételesen hazaküldte a sofőrjét, és maga vezetett. Letette Tinát a háza előtt, és Joel bárja felé indult. Az utcán parkolt, aztán felfedezte, hogy Joel éppen Harvey-vel beszélget az ajtó előtt. Kiszállt, és odasétált hozzá.

- Helló!

A hangjára Joel, aki háttal állt neki, azonnal megfordult, és felragyogott az arca.

- Szia! Nem vártalak ilyen korán!

Christian úgy érezte, felrobban az idegességtől, ha Joel most azonnal nem öleli át. Kinyújtotta a kezét, és magához húzta a férfit. Belefúrta a nyakába az arcát, és mély levegőt vett. Joel átkarolta, finoman masszírozni kezdte merev izmait.

- Mi történt? – kérdezte csendesen.

- Nagyon sok a dolgod?

- Apa bent van, páran vannak csak.

- Felmehetünk hozzád?

- Persze. Harv, majd befejezzük később! – szólt oda az emberének, aki csak bólintott.

Christian egyenesen az emelet felé vette az irányt, amint felértek. Nem akart senkivel sem beszélni, még Mattel sem. Most csak Joelre volt szüksége. A férfi ott volt a nyomában, és azonnal kérdezgetni kezdte, miest felértek.

- Mi a baj? Megbántad, ami az este történt?

- Nem.

Joel megkönnyebbülve bólintott, és megölelte.

- A frászt hoztad rám!

- Sajnálom. Csak úgy éreztem, hogy szükségem van rád. Baj? – Christian érezte, hogy bizonytalan terepen mozog. Még soha… nem engedett senkit sem ilyen közel magához, mint most Joelt.

- Miért lenne baj? Örülök neki. – Joel gyengéden a hajába túrt. – Akarsz beszélni róla?

- Nem lehetne, hogy csak úgy… átölelj?

A férfi megsimogatta a nyakát.

- Dehogynem – mondta ellágyuló hangon. – Vedd le a kabátod, és gyere az ágyra…

Hosszú ideig feküdtek néma csendben, szorosan összesimulva a takarón. Christian lassan megnyugodott, beszívta Joel illatát, és ellazult.

- Most már jobb? – Joel a hajába fúrta az ujjait, és a tincseit morzsolgatta.

- Igen. Sokkal. Lemehetünk a bárba…

- Még ne… - Joel finoman hanyatt döntötte, és ránehezedett. Az arcát cirógatta. – Még maradni szeretnék kicsit… - mormolta az ajkára lehelve a szavakat.

- Joel… - Christian lehunyta a szemét, és hagyta, hogy a férfi elterelje a figyelmét, feloldja idegességét, fellobbantva benne a vágy tüzét…   

Csak másfél óra múlva ballagtak le a bárba. Christian most már mosolygott, amit Matt elégedetten nyugtázott.

- Jó, hogy végre itt vagytok. Öreg vagyok én már ehhez – vigyorgott rájuk.

- Segíthetek én is valamiben? – Christian most először ajánlotta fel ezt, így Joel meglepve pillantott rá, de aztán vállat vont.

- Miért ne? Mihez értesz?

- Pénztár?

Joel felnevetett.

- Igen, ebben majdnem biztos voltam. Viszont Gil beteget jelentett, szóval szükségem lenne egy pincérre. Vállalod?

- Magyarázd el, mit kéne csinálnom.

- Ez a beszéd, drágám! – Joel rákacsintott, és játékosan a fenekére csapott.

Christian eltátotta a száját, aztán mély levegőt vett.

- A következő ilyennél letöröm a kezed, főnök! – közölte, de a szeme csillogott a jókedvtől.

Joel és Matt is nevetett, aztán a férfi magával húzta, hogy elmagyarázza neki, mit kell csinálnia. Christian az elején még botladozott az asztalok között, úgy érezte, mindenki őt nézi. Zavarában legszívesebben ott hagyta volna az egészet, de Joel ilyenkor biztatóan rámosolygott. Christian végiggondolta, hogy az elején – évekkel ezelőtt – még Joel is ilyen bizonytalanul mozoghatott ebben a számára új közegben. A férfi nem adta fel, ő miért tenné? Senki nem nevette ki, sőt, mindenki kedves volt vele. Tudták, hogy ő Joel partnere, és mivel kedvelték a bártulajdonost, vele is szívélyesen bántak. Amikor felborított egy poharat, ami szerencsére már üres volt, egy nagydarab néger finoman a karjára ejtette a kezét.

- Semmi baj, ne idegeskedj! Joel is bénázott az elején.

- Köszönöm, most megnyugodtam. Régóta ismered őt?

- Segítettem neki akkoriban megcsinálni ezt a helyet.

- Értem. Hozhatok valamit?

- Még egy sört. – A férfi élesen végigmérte. – Örülök neki, hogy van valakije.

Christian meglepetten pislogott.

- Nem gond, hogy ő…?

A férfi megdörzsölte a száját, és a vele szemben ülő barátjára pillantott, aki eddig meg sem szólalt.

- Az elején még zavart minket, de aztán rájöttünk, hogy ugyanolyan fickó, mint mi, csak éppen a pasikat szereti. Elég jó fejeket szedett össze, de egyikkel sem működött a dolog. Zavarta mindegyiket, hogy milyen sokféle társaság jár ide, na, meg baromira féltékenykedtek. Olyat egyikük sem csinált, hogy beállt volna segíteni neki. – A férfi tisztelettel végigmérte. – Azt hallottam, hogy tiéd ez a hely.

- Igen, Joel tőlem bérli. Jövőre már az övé.

- De a felújításokat még te állod.

- Igen, eddig nem kellett az épületre költenem, és most ennyi igazán belefér.

A néger megint összenézett a barátjával, majd lassan elmosolyodott.

- Tényleg kedveled Joelt, igaz? 

- Máskülönben nem lennék itt.

- Az klassz. Annak ellenére, hogy gazdag csóka vagy, illesz hozzá. Ne bántsd meg!

Christian bólintott.

- Majd igyekszem. Kösz. Hozom a sört. – Már majdnem elért a tele tálcával a pultig, amikor Joel megállította.

- Minden rendben?

- Igen. Szeretnek téged.

Joel felvonta a szemöldökét.

- Miből gondolod? Egyáltalán mit beszéltél Rickyvel?

- Ricky az a fickó? – intett a fejével az előbbi férfi felé Christian.

- Igen. Nem mondott semmi sértőt, ugye?

Christian elmosolyodott.

- Nem, csak megkért, hogy ne bántsalak meg.

Joel megsimogatta az arcát.

- Majd alakul.

- Igen, tudom.

- Tedd le a poharakat, és utána egyél valamit.

- Nem vagyok még éhes, és van munka bőven.

- Azt majd én csinálom. Apa a kasszánál van, Sascha a bárpult mögött, tehát ráérek neked segíteni.

- Boldogulok, komolyan.

Joel csókot nyomott az orrára, és megpróbálta elvenni tőle a tálcát.

- Eleget dolgoztál ma. Az irodában is kemény napod volt, most pihenj egy kicsit.

- Pihentem odafent.

Joel elvigyorodott, és visszahúzta a kezét.

- Jó, de ne panaszkodj a nap végére, hogy fáradt vagy.

- Értettem – nevette el magát Christian, és a bár felé indult. Megkerült egy társaságot, akik éppen akkor érkeztek, és egy szabad asztalnál igyekeztek megszabadulni a kabátjaiktól. – Mindjárt jövök! – szólt oda nekik, majd még mindig mosolyogva meg akarta kerülni a pultot. Majdnem orra bukott, úgy torpant meg. A bátyja állt előtte. – Te mit keresel itt? – kérdezte döbbenten.

- Követtelek. A barátnődre voltam kíváncsi. Láttam, hogy megöleled azt a fickót, és eléggé megleptél. Vártalak odakint, de csak nem jöttél. Gondoltam, benézek, biztos egy sarokban dagonyáztok egymás pillantásában, de tévedtem. Pincérkedsz. Nem tudtam, hogy ilyen rosszul állsz anyagilag.

Christiannak hányingere volt. Mély levegőt vett.

- Menj el, kérlek!

- Nem akarsz bemutatni neki?

- Nem.

- Ő dug téged, vagy te őt? – John szemtelen kérdésére az öccsének megremegett a keze.

- Ha nem mész el, kidobatlak.

- Csak nem vele? Mosolyogj, mert éppen errefelé figyel. Biztos azt hiszi, az exed vagyok. Mert jól sejtem, ugye, hogy nem ő az első pasid? Jesszus, öcsi! Ha ezt anyuék megtudják…

- Egyelőre még nem tartok ott Joellel, hogy elmondjam nekik. És ha további csekkeket akarsz tőlem, akkor hallgatni fogsz! – keményedett meg Christian hangja.

John közelebb hajolt hozzá.

- Hallgatok, ha kapok még ma egy újabb csekket…

- Nem. Ne hidd, hogy kihasználhatsz! Elegem van belőled!

- Te tudod… Most megyek, és meglátogatom anyuékat.

Christian mély levegőt vett.

- Nem adok több pénzt! Nem engedem, hogy zsarolj! – sziszegte. – Tűnj el!

John szemében fenyegetés villant, de az öccse háta mögé pillantva, inkább visszahúzódott.

- Kapd be, öcsikém! – mondta gúnyosan, majd sarkon fordult, és az egyik vendéget félretaszítva kisétált a bárból.

- Chris! Minden rendben?

Christian érezte, hogy remeg a keze.

- Elvennéd tőlem a tálcát?

- Nagyon sápadt vagy…

- Vedd el!

Joel átvette a tálcát, és aggódva pislogott utána. Christian elviharzott a mosdók irányába. Odabent nekitámaszkodott a falnak, és lehunyta a szemét. Egészen addig állt így, míg Joel be nem lépett.

- Mi történt? Ki volt az a férfi?

- A bátyám.

Joel nem erre a válaszra számított, mert hangosan beszívta a levegőt, és zsebre dugta a kezét.

- Soha nem mondtad, hogy van testvéred.

- Csak John van. Vele pedig normális ember nem dicsekszik. Ma is csak azért látogatott meg, hogy pénzt nyúljon le tőlem.

- Ezért voltál úgy kiborulva…

- Igen.

- Hogyan talált itt rád?

- Követett. Látott veled.

- Nem tudja, hogy te…?

- Nem. Vagyis most már igen, és hamarosan a szüleim is értesülnek róla.

- El fogja mondani nekik?

- Igen. Azt akarta, hogy adjak neki még pénzt, és akkor elmegy, de… elegem van abból, hogy én tartom el! – Christian nagyon fáradtnak érezte magát. – Minden centért keményen megdolgozom, ő meg kihasználja anyuék iránti aggodalmaimat. Tudja, hogy inkább a zsebembe nyúlok, csak ne anyuéktól kérjen.

- Nem próbáltad megbeszélni ezt a szüleiddel?

- John az elsőszülött, és ebből kifolyólag tökéletes. Ha anyagilag megszorul, kötelességem kisegíteni. Csak ezzel az a baj, hogy már évek óta kisegítem…

Joel a fejét ingatta, majd odalépett hozzá, és magához húzta. Nem szólt semmit, de az, hogy ölelte, többet mondott ezer szónál. Christian átkarolta, és megpróbált megnyugodni. Joel meghallgatta, támogatta, és ezzel akaratlanul is közelebb férkőzött a szívéhez.

- Mi lenne, ha felmennél, és megvárnál a lakásban? – kérdezte halkan Joel.

- Az még sok idő. Nincs kedvem egyedül lenni. Engedd, hogy segítsek. Legalább elterelem a figyelmem, és nem agyalok Johnon. Kérlek!

Joel tétován bólintott.

- Rendben, de legközelebb szólj nekem, és majd én elbeszélgetek a bátyáddal.

- Abból nem beszélgetés lenne, hanem verekedés.

Joel elvigyorodott, és kézen fogta. Visszasétáltak a bárba. Matt aggódva nézegetett feléjük.

- Megyek, megnyugtatom apát, és szólok Harvey-nek, hogy figyeljen a bátyádra. Nem akarom még egyszer itt látni.

- Köszönöm.

Joel finoman megérintette az arcélét. Láthatóan mondani akart valamit, végül csak odahajolt hozzá, és lágy csókot lehelt az ajkára. Valaki füttyentett egyet, páran tapsolni kezdtek, mire nevetve szétrebbentek. Christian mosolyogva indult vissza dolgozni, és egy szó nélkül hordta ki a rendeléseket. Késő este volt már, amikor végre minden vendég hazament. Joel ágyba parancsolta, de ő addig nem feküdt le, míg a férfi egy órával később nem követte.

- Jövő hétfőn szabad vagyok – mondta Joel a szemrehányások után, amiért nem fogadott neki szót. – Mi lenne, ha elmennénk valahová? Mihez lenne kedved?

Christian átgondolta az aznapi programját.

- Meséltem neked arról a házról, amit meg akarok venni? Meg kellene néznem. Mi lenne, ha elkísérnél? Utána elmehetnénk vásárolni, nézelődni, este meg vacsorázni. És utána megnézhetnéd a bélyeggyűjteményemet.

Joel annyira nevetett, hogy lerogyott a kanapéra.

- Benne vagyok – csókolta meg, miután komolyságot erőltetett magára. Utána viszont az ágyba vonszolta a férfit, és hajnalig nem engedte aludni…

            Christian rég érezte magát olyan csodásan, mint ezen a randin. Joel vállalta a sofőr szerepét, majd számtalan megjegyzést fűzött a megvásárlandó ingatlanhoz. Végig a közelében maradt, és Christian nem egyszer azon kapta, hogy megbűvölve bámulja őt. Mindannyiszor elpirult. A délutánt azzal töltötték, hogy megebédeltek, és végigjártak pár üzletet. Christian vett egy nyakkendőt Joelnek, Joel pedig pincéreknek való kötényt Christiannak. Rengeteget nevettek. Egy csendes vendéglőben vacsoráztak, és végül Christian izgatottan igazította útba a férfit a lakására. Remegett a keze, ahogy az ajtót nyitotta, és Joel kinevette. Akkor azonban elhalt a kuncogása, amikor Christian az ajtót belökve, nekitaszította, és csókolta olyan mohón, ahogy egész nap szerette volna.

- Christian… - Joel halk sóhajjal rántotta magához, és perdítette meg, hogy most már a férfi állt háttal az ajtónak. Nekidöntötte, és csókolta éhesen, vadul. Lerángatta a kabátját, majd a sajátját is, és szinte tépte az ingét. Christian legalább olyan lázasan igyekezett megszabadítani őt a ruháitól. Halk kuncogások, elfojtott sóhajok közepette sikerült átbotladozniuk a lakáson. Christian hangosan nyöszörögve vonaglott a férfi karjaiban, szégyentelenül kitárulkozott előtte, és Joel ezt ki is használta. Felszisszenve hatolt belé, haja kibomlott, ahogy remegve a nevét sóhajtva még magasabbra űzte a gyönyör lépcsőfokain, hogy végül egymásba kapaszkodva, együtt zuhanjanak le onnan…

Christian arra tért magához, hogy Joel valamit a fülébe mormolt.

- Mondd még egyszer…

- Most már kíváncsi vagyok a bélyegekre is…

Christian elvigyorodott.  

- Kérek öt percet, és akkor az összest megmutatom.

Joel felemelte a fejét a válláról. A haja kócosan hullott az arcába.

- És ha én most azonnal akarom őket?

Christian ágyékában forróság robbant a férfi vágytól rekedt hangjától.

- Akkor vedd el… - mormolta, mielőtt Joel ajka az övéhez ért volna. Beletúrt a hajába, és lábait a férfi csípője köré fonta. Joel mobiljának hangjára felsóhajtott. – Telefon…

- Nem veszem fel.

- Lehet, hogy apukád az…

Joel morogva bontakozott ki a karjaiból, és hátrasimította a haját.

- Ajánlom, hogy fontos legyen! – indult ki csak úgy meztelenül az előszoba felé, ahol a kabátját hagyta. Christiannak rossz érzése támadt, és követte. Nekidőlt az ajtófélfának, amíg Joel előhalászta és felvette a mobilját. – Apa, mi a baj? Tudod, hogy… - Joel hangja elfulladt. Rémület ült ki az arcára. – Megsérültél? Nem érdekel az a rohadt bár! – Joel felegyenesedett, pánik volt a hangjában. – Azt kérdeztem, megsérültél-e? – Christian gondolkodás nélkül nyúlt a ruhái után, és rángatta magára őket. Joel ugyanezt tette, miközben néha belehümmögött a telefonba. – Rendben, sietünk. – Christianra nézett, miközben egyszerre próbálta begombolni a nadrágját, és felvenni az ingét. – Valaki felgyújtotta a bárt.

- Mi? – Christian megdermedt. – Oh, Istenem! Apukád?

- Néhol megégett, de a szemben levő lakásban lakó Harvey észrevette a bajt, és kihozta onnan. A tűzoltók hamar kiértek, apa szerint még megmenthető, de… Chris… - Joel megállt, és lehunyta a szemét. – Apának azt mondtam, nem érdekel, mi van a bárral, mert ő fontosabb, de… az a hely az életem… - suttogta kétségbeesetten.

Christian most először látta tanácstalannak és rémültnek. Odalépett hozzá, és megölelte.

- Nem lesz semmi baj. Apukád jól van, és ha szerinte a bár felújítható, akkor az úgy is van. Együtt majd rendbe hozzuk. Nem lesz semmi baj…

Joel belefúrta az arcát a nyakába, és Christian nagyon remélte, hogy az ígéretét be is fogja tudni tartani… Joelért képes lesz rá. A mosolyáért bármire képes…