2. fejezet

2. fejezet

Tetsuya elmerülten bámult a levegőbe. Nagyon várta már a hétvégét, így hogy elterelje a figyelmét, odafigyelt az órákon. Nem kellett sok idő, hogy felismerje, nem is olyan nehéz a tananyag, mint eleinte képzelte. A következő napokban egyetlen egyszer sem aludt el reggel, és mosolyogva ment iskolába. Esténként félórákat, órákat elbeszélgetett telefonon a Shimizu testvérekkel. Kiderült, hogy Reiko belezúgott valakibe, de nem tudja, hogy mondja el neki, és ez teljesen lefoglalja. Tetsuya azt is megtudta, hogy Retsunak nem leányálom a családi vállalat vezetése, és nem mindig olyan jókedvű, mint első találkozásukkor.

Mindezek ellenére alig várta a hétvégét. Péntek délután már összepakolta a cuccát, lefürdött, és izgatottan járt fel s alá. Az anyja, aki ezen a héten már negyedik nap volt józan, összeborzolta a haját.

- Érezd jól magad!

- Köszönöm! – mosolygott fel rá, és teljesen spontán módon megölelte az asszonyt. Később tudta csak meg, hogy ez az ölelés mekkora hatással volt az édesanyjára…

Csengettek. Tetsuya rohant ajtót nyitni. Retsu állt előtte. A szeme alatt mély árkok sötétlettek, a ruhája gyűrött volt. Ezek ellenére mosolygott.

- Készen állsz?

- Igen, Retsu-san!

- Akkor menjünk! Reiko már nagyon vár.

Még elköszöntek Tetsuya édesanyjától, majd kocsiba szálltak. A fiú nagy szemeket meresztett a drága autó láttán.

- A cég tulajdona, de én használom – magyarázta a férfi.

A fiú táskája a csomagtartóba került, és Retsu rámosolygott, mielőtt beindította a motort.

- Dőlj hátra, élvezd az utat! – javasolta. – Bekapcsoljak valami zenét?

- Csak, ha te is szeretnéd.

- Egy kicsit fáj a fejem, ha lehet, akkor inkább ne – kérte a férfi, majd teljes figyelmével a vezetésre koncentrált.

Tetsuya szíve annyira vert, hogy alig kapott levegőt. Érezte, hogy vörös az arca, szinte lángol. Nem mert a férfira nézni, épp elég volt, hogy az orrában érezte az illatát, és látta a kormányon nyugodtan pihenő karcsú kezeket.

- Nekem ilyenkor szokott segíteni egy kis séta – szólalt meg egy kis idő után. Még a saját fülének is rekedt volt a hangja.

- Tényleg? – vonta fel a szemöldökét Retsu. – Akkor menjünk sétálni – vágta rá, és indexelt.

- Nem muszáj, ha nem akarod – riadt meg Tetsuya, ám Retsu csak nevetett.

- Egy kis séta nem árthat.

Egy kis parknál állította le az autót. Kiszálltak. A férfi bekapcsolta a riasztót, majd egymás mellett elindultak. Tetsuya jól érezte magát, szokásával ellentétben be nem állt a szája. Retsu merevsége is engedett. Mire elérték a park közepén elterülő kis tavat, már szélesen vigyorgott.

Köd és félhomály borult a parkra.

Retsu nekidőlt a korlátnak.

- Nem maradhatunk sokáig. Reiko még aggódna.

- Azt nem szeretném – rázta a fejét Tetsuya.

Retsu éles tekintettel méregette.

- Kedveled őt, igaz?

- Igen. Nagyon kedves velem. – Tetsuya elmosolyodott. – Azt hiszem, a barátjának tekint.

- Jó érzés?

- Igen. Végre van barátom. Álmodni sem mertem, hogy valaha is ilyen szerencsés leszek.

- Értem. – Retsu arcán egy pillanatra bánat suhant át. Tetsuya tétován a karjára tette a kezét.

- Te is a barátom vagy, ugye? – kérdezte reménykedve.

- Mondtam már, ha szeretnéd, akkor igen.

- Nagyon szeretném – suttogta Tetsuya.

Szellő suhant át a parkon, megborzongtak.

- Fázol?

- Csak egy kicsit – vont vállat Tetsuya nyeglén.

Retsu a fejét csóválta, és magához húzta. A fiú úgy érezte, abban a minutumban összeesik a boldogságtól.

- Kis bolond… - kuncogta Retsu csendesen.

Tetsuya elhelyezkedett a férfi mellkasán, szemét félig lehunyva bámulta a tavat, és még soha nem érezte magát ilyen csodásan. Retsu szorosan tartotta, a feje búbjára támasztotta az állát, az arcáról lassan lehámlott a fáradtság maszkja.

Hangos társaság közeledett a park túloldaláról. Tetsuya már mozdult is volna, de a férfi szorosabban ölelte.

- Ne! – mormolta a fülébe. – Maradj! Nem akarom, hogy belénk kössenek.

Nem volt szerencséjük. A banda két lányból és öt fiúból állt. Látszott rajtuk, hogy ittak. Három fiú húzódozott, mentek volna tovább, de a többiek kiszúrták őket.

- Nézzétek, srácok! Milyen szép pár… - vigyorgott az egyik fiú. Még a szeme sem állt jól.

Tetsuya halálra rémült. Kétségbeesetten kapaszkodott Retsuba, akinek görcsösen megfeszült a teste.

- Belecsúsztattam a kocsikulcsot a zsebedbe – suttogta a fiú fülébe. – Ha lehetőséged van rá, fuss a kocsihoz, és zárd magadra. Velem ne törődj!

Tetsuya tiltakozott volna, de az egyik fiú belekapaszkodott a karjába, és el akarta húzni Retsu mellől. A férfi arca megkeményedett.

- Engedd el! – csattant fel. Megragadta a fiú kezét, és hátrafeszítette, majd ellökte. A fiú a földre huppant, Retsu pedig Tetsuya elé állt.

- Fuss! – morrant, és behúzott egy nagyot a kövérkés fiúnak, aki nekitámadt.

Retsu határozott fellépése megzavarta a társaságot. Az egyik lány kést rántott. Tetsuya látta, hogy Retsu épp akkor lendíti át a korláton a negyedik fiút, így nem veszi észre a lányt. Nem is gondolkodott. Két lépéssel a lány mellett termett, és minden erejével a csuklójára sújtott az öklével. A lány felsikkantott, a kés a földre esett. Retsu megperdült. Azonnal átlátta a helyzetet, még csak nem is habozott… A lány hangos sikollyal zuhant a hideg vízbe. A másik lány és az ötödik fiú lelépett, mire visszafordult.

Tetsuya reszketve állt. Retsu elkapta a kezét.

- Futás!

Egymás mellett rohantak végig a parkon, és csak az autónál torpantak meg. Retsu átölelte, és zihálva nekidőlt az autónak. Tetsuya érezte, ahogy a zsebéből előszedi a kulcsokat, és kikapcsolja a riasztót.

- Halálra ijesztettél. Ha azt mondom, hogy futás, akkor legközelebb tedd is azt. Öreg vagyok én már az ilyenhez – morogta, de elvigyorodott. – Szép ütés volt! Azt hiszem, köszönömmel tartozom. Megmentetted az életem.

- Hülyeség! – háborodott fel Tetsuya, és kihúzta magát. – Ha nem javaslom, hogy menjünk sétálni, ez meg sem történik.

Retsu nevetett.

- Nézd a jó oldalát… elmúlt a fejfájásom.

Tetsuya erre játékosan oldalba verte.

- Ne mondj ilyet!

- No, nézd csak, hogy kinyílt a szája! – csúfolódott Retsu, mire Tetsuya zavartan elfordult.

- Sajnálom, én…

- Ne mentegetőzz, semmi baj. Örülök, hogy végre kibújtál a csigaházadból. – Magához vonta. Puszit akart nyomni az arcára, de Tetsuya éppen akkor akart válaszolni, így szájon csókolta. Hirtelen lemerevedett a pillanat. Tetsuya megdermedt. Egyik fele hevesen tiltakozott, míg a másik azt hajtogatta… még, még.

Retsu lassan elhúzódott.

- Ne haragudj! Ezt nem kellett volna – motyogta.

- Nem baj – válaszolta Tetsuya, majd gyorsan kijavította magát. – Vagyis semmi baj…

Retsu furcsa pillantást vetett rá, de nem szólt.

- Menjünk, Reiko már biztosan aggódik – mondta inkább.

Egyikük sem szólt, amíg el nem érték a Shimizu házat, amit magas kerítés védett a betolakodók és kíváncsi szemek elől. Reiko a lépcsőn toporgott, és őket várta.

- Hol voltatok? Minek van nálatok telefon, ha nem lehet elérni titeket? – állt meg előttük szemrehányóan. – Mi történt? – nézett végig a bátyján.

- Fájt a fejem, és elmentünk sétálni. Ne haragudj! – ölelte át az öccse vállát Retsu.

Reiko gyanakvó pillantással méregette kettejüket, de végül annyiban hagyta a dolgot. Tetsuyához fordult, és már rángatta is magával.

- Gyere, megmutatom a szobádat!

Tetsuya visszapillantott a válla felett. Retsu komoran ácsorgott a bejáratnál, s a szeme sötét volt, akár a feneketlen tó.

- Mi történt közted és a bátyám között? – támadt neki azonnal Reiko, mihelyt beléptek a szobába.

- Semmi – nyögte Tetsuya, és pirulva félrenézett.

- Nem szeretem, ha hazudnak nekem – húzta ki magát Reiko sértődötten.

Tetsuya kényszeredetten felelt.

- A parkban belénk kötött egy banda, és az egyikük kést rántott. Kiütöttem a kezéből, és Retsu-san most olyan valamiért hálás, ami… Én csak megtettem, amit ő is! Megvédtem, ahogy ő engem.

- Csak ennyi? – csodálkozott Reiko, és lehuppant az ágy szélére. – Jól vagy? – kérdezte kedvesebben.

- Igen, köszönöm. És a vendéglátást is…

- Örülök, hogy itt vagy – mosolyodott el Reiko, és már ugrott is fel. – Gyere, körbevezetlek. Közben megkérdezem nii-sant, jól van-e. Kérsz valamit?

- Nem, köszönöm.

Reiko lelkesen körberángatta Tetsuyát a házon. A fiú tátott szájjal meredt az értékes régiségekre, majd a könyvtárban a rengeteg könyvre. Retsu felpillantott az íróasztalától.

- Minden rendben?

Reiko vigyorogva átkarolta Tetsuya vállát.

- Hát, persze, nii-san. Jól vagy? Tetsuya mondta, milyen hősies voltál… - kuncogott, de a szemében őszinte aggódás villant.

- Igen, semmi bajom. Tetsuya vigyázott rám – mosolyodott el Retsu gyengéden, de a pillantása Reiko kezére meredt, amely Tetsuya vállát markolták.

- Nos, akkor mi mentünk is. Hagyunk dolgozni. Szerintem játszunk egyet a PlayStationon.

- Ahogy gondoljátok. A barátaid mikor érkeznek?

- Estefelé.

Tetsuya most hallott először arról, hogy nem csak ők lesznek.

- Szeretnélek bemutatni a barátaimnak – magyarázta Reiko. – Olyan magányosnak tűntél a múltkor. Talán szerzel még néhány barátot.

Tetsuya nem akarta mondani, hogy ő tökéletesen megelégszik kettejük barátságával. Nem akarta megbántani Reikót.

Estére valóban megérkeztek Reiko barátai. Mindenki kedves volt, igyekeztek Tetsuya kedvében járni, még a lányok is körbeugrálták, de a fiú nem találta a helyét közöttük. Korán elköszönt, és lefeküdt. Aludni viszont nem tudott. Csak forgolódott. Már hajnali két óra is lehetett, amikor felkelt, és lement a földszintre. Csend és sötétség honolt a házban, és meg kellett erőltetnie az emlékezetét, hogy megtalálja a konyhát. Ivott egy pohár tejet, elmosta a poharat, és éppen kifelé indult, amikor egy árnyék állta el az útját.

- Reiko?

- Nem, én vagyok – felelt Retsu. – Nem tudsz aludni?

- Nem igazán. Te sem?

Retsu felkuncogott.

- Sajnos, éjszakai bagoly vagyok. Gyere, beszélgessünk. Reiko alszik, az előbb benéztem hozzá.

Tetsuya engedelmesen hagyta, hogy Retsu a könyvtárba vezesse.

- Szeretek itt üldögélni – magyarázta a férfi. – Csend van és nyugalom.

Tűz égett a kandallóban, de Tetsuyának nem azért melege volt. Retsu lehuppant a kanapéra, és maga mellé húzta.

- Haragszol rám? – kérdezte.

- Miért? – bámult a lángok közé Tetsuya.

- A csók miatt.

- Véletlen volt – vágta rá azonnal a fiú.

Retsu is a tüzet nézte.

- Sajnálom. Jobban kellett volna odafigyelnem. Nem ildomos olyan valakit még véletlenül sem megcsókolni, akinek az öcsém tetszik.

Tetsuya megdermedt.

- Ezt, hogy érted?

- Tetszik neked Reiko, nem?

- Ő csupán a barátom… - motyogta tétován Tetsuya.

Retsu mély levegőt vett.

- Úgy érted, hogy nem tetszik neked az öcsém?

- Úgy tetszeni?

- Igen.

Tetsuya a fejét rázta, de nem nézett a férfira.

- Úgy nem.

- Értem, akkor tévedtem. Bocsáss meg.

Hallgattak, aztán Retsu a vállára tette a kezét.

- Be kell vallanom valamit.

- Mit? – nyelt egy nagyot Tetsuya.

- Ha nem jöttek volna azok az idióták… ott a parkban… akkor nem lett volna véletlen az a csók. Még akkor sem, ha úgy gondoltam, hogy neked Reiko tetszik.

Tetsuya érezte, hogy ég az arca.

- Mit… mit akarsz tőlem? – szorult ökölbe a keze, és tehetetlenül kuporgott a férfi mellett.

- Ez jó kérdés… - Retsu gyengéden mosolygott. – Általában velem egykorúakkal kezdek, nem vagyok perverz hajlamú. Te kivétel vagy, amióta majdnem fellöktél az iskola előtt.

- Az véletlen volt – hebegte Tetsuya.

- Ki mondta, hogy nem? – mosolyodott el Retsu derűsen.

- Nem is ismersz – húzta össze magát védekezően a fiú. – És… én sem ismerlek. Nem… Nem tudom, hogy akarom-e ezt… vagyis… nem csak kíváncsiság, és nem… szóval…

- Vonzalom? – segítette ki őt zavarából Retsu jól mulatva.

- Ne nevess ki! – háborodott fel Tetsuya, és támadóan emelte a kezét.

Retsu halkan felnevetett, és leszorította a kanapéra.

- Próbáljuk ki. Egyetlen csókot kérek, egy igazit, és ha nem tetszik, akkor békén hagylak.

- Biztos? – szűkült össze gyanakvóan Tetsuya szeme.

- Esküszöm Reiko életére! – komolyodott el Retsu arca.

- És mi van akkor, ha… ha… - Tetsuya félrekapta a pillantását.

- Ha tetszik? – Retsu ajkán elfojtott mosoly játszott.

- Igen. - A fiú hangja alig volt hallható.

- Akkor… - Retsu gyengéden megérintette az arcát. – Tetszel nekem. Hülyén is érzem magam miatta, hiszen az öcsémnél is fiatalabb vagy. Azt sem tudom, mit érzel irántam. Lehet, hogy csak egy tolakodó vénembernek tartasz…

- Nem – Tetsuya heves kiáltása megakasztotta. Találkozott a pillantásuk.

- Ennek örülök… - Retsu finoman közelebb húzódott hozzá. – Szeretném megpróbálni, hogy te és én… összeillünk-e. Szabad?

- Igen – nyelt még egyet a fiú, és remegve várta a csókot.

Retsu apró csókot lehelt a homokára, aztán az arcára, a nyakára, egészen addig, míg ellazult, megnyugodott. Finom csók érintette az ajkát, alig érezte. Aztán újabb és újabb, amíg a lélegzete elakadt, az ajka elnyílt, a teste ellazult. A férfi gyengéden ránehezedett, és ő átkarolta a nyakát, és engedte, hogy a combjai közé helyezkedjen. Amikor a férfi nyelve behatolt a szájába, először megmerevedett. Retsu azonban nem volt tolakodó és erőszakoskodó. Türelmesen visszatért az apró csókokhoz, és Tetsuya lassan azt is elfelejtette, hogy hol van. Csak Retsu volt felette, a súlya, a melege, az íze, az illata. A férfi nyelve a szájába hatolt, de most már nem bánta. Az egész teste tűzbe borult.

Percek teltek el, s amikor kábán felnézett, Retsu rámosolygott.

- Mi a válaszod?

- Mire? – motyogta halkan zihálva.

- Itt a válasz – kuncogta Retsu, és végigfeküdt a kanapén, magához húzva a fiút. – Azt hiszem, nem kell attól félnem, hogy nem tetszem neked.

Tetsuya zavarban volt.

- Megyek, lefekszem – suttogta tétován.

- Maradj, nem bántalak. Nem szokásom letámadni szűz fiúkat a házamban.

Tetsuya lassan elernyedt.

- Jó itt – mondta halkan.

Retsu szorosabban ölelte, és belecsókolt a hajába.

- Ennek örülök. És annak is, hogy megfogadtad a tanácsomat.

- Melyiket?

Retsu hangosan felnevetett, mire Tetsuya riadtan befogta a száját.

- Reiko felébred…

- Mindegyiket – válaszolta a férfi, amikor végre szóhoz jutott.

- Melyiket? – szólalt meg egy évődő hang az ajtóból.

Tetsuya akkorát ugrott, hogy ha Retsu nem kap utána, leesik a kanapéról.

- Reiko-kun…

Reiko az ajtófélfának dőlve állt.

- Engem is beavattok? – lépett beljebb.

Tetsuya ki akart bontakozni Retsu karjaiból, de a férfi nem engedte.

- Azt hittem, alszol – mondta az öccsének.

- Aludtam, de hallottam, amikor Tetsuya kimegy a szobájából. Amikor nem jött vissza, aggódtam, és gondoltam, megkeresem, hátha eltévedt. – Reiko beleborzolt a hajába, és levetette magát a fotelba, velük szembe. – Hát, végül is eltévedt…

- Reiko…

- Reiko-kun…

- Ne mondjatok semmit. Vak még nem vagyok.

- Hadd magyarázzam meg… - Retsu felült.

Reiko komoran nézett rá.

- Annyit megérdemeltem volna, hogy elmondod, mit érzel.

Retsu átkarolta a szipogó Tetsuya vállát.

- Sajnálom. Nem voltam biztos benne, hogy Tetsuyának nem te tetszel… Nem mertem mondani semmit, míg ki nem derítem.

- És arra nem gondoltál, hogy esetleg nekem is tetszik Tetsuya-kun?

Retsu nagyot nyelt. Meghajtotta magát ültében.

- Kérlek, bocsásd meg az önzőségem!

Tetsuya a szemét törölgette.

- Sajnálom, nem akartam gondot okozni – suttogta. – Elmegyek. Nem szeretném, ha miattam összevesznétek.

- Maradj, kérlek! – Retsu megragadta a kezét. – Reiko…

Reiko keresztbe tette a lábát, hátradőlt. Lusta tekintettel méregette őket, és Retsu úgy érezte, mintha kihallgatáson lennének.

- Maradj csak, Tetsuya. Nincs semmi baj… Nem a te hibád, hogy Retsu nem gondolt az érzéseimre.

Retsu szeme összeszűkült.

- Na, most már elég! Ne próbálj meg bűntudatot ébreszteni bennem.

Reiko ajka lassú mosolyra húzódott.

- Pedig reménykedtem, hogy most az egyszer én leszek a keményebb.

Tetsuya nem értett semmit. Ide-oda kapkodta a fejét a két fivér között.

- Most akkor…

Reiko lassan felállt, aztán teljesen váratlanul a nyakukba vetődött.

- Ez oltári jó! – nevette. – Még be is vettétek!

Retsu és Tetsuya összenézett.

- Azt akarod mondani, hogy neked egyáltalán nem is tetszett Tetsuya? – érdeklődött finoman a bátyja.

Reiko bólintott.

- Bocsánat, de én a lányokat szeretem – kuncogta. – Tetsu-kun ari, de nem az esetem.

- Oh, te…! – Retsu fenyegetően mozdult feléje, de az is nevetésbe fulladt, és megölelte. – Szeretlek! – suttogta az öccse fülébe.

- Én is, nii-san. – Reiko Tetsuyára kacsintott. – És mondd csak, Tetsu-kun már tudja, mit vállalt? Tudod, hogy horkolsz, beszélsz álmodban, pocsékul főzöl…

- Nem is igaz! – morrant fel Retsu, és játékosan lebillentette a fiút a szőnyegre. Birkóztak, és Tetsuya nevetve figyelte őket. Életében most először érezte azt, hogy talán már tudja, mit jelent a barátság, és mit a szerelem. És örömmel várta, hogy felfedezze mindkettőt…

Vége