18. Felvétel vége!

18. Felvétel vége!

Kaname éppen Mitsuru-val vitatkozott, amikor Itoh belépett a pihenőbe. Az utolsó felvételre érkezett, amit a Legyél számomra az egyetlen! - hez készítettek. Az eltelt napok alatt mindenkinek feltűnt a mosolya és vidámsága. Mivel Shigeru hamar kinyilvánította tulajdonjogát jeges pillantásával, le se tagadhatta, miért is olyan boldog. Most tulajdonképpen mégis egy kicsit szomorú volt. Ez a szerep a szívéhez nőtt, és Shigeru-san miatt különösen fontos lett a számára.

- Ne bánkódj, Itoh-kun! – veregette meg a vállát Mitsuru-san mosolyogva. – Ne felejtsd el, hogy a Csak engem szeress! felvételei pár nap múlva elkezdődnek.

- Igen, tudom, de az akkor is más lesz – sóhajtotta a fiú keserűen. Kaname a szemét forgatta.

- Koncentrálj a többi szerepedre! Ezután mindegyiket megsiratod majd? Felnőhetnél végre!

Mitsuru persze azonnal rendre utasította.

- Ne piszkáld, Kana! Te is tudod, hogy a Legyél számomra az egyetlen! egy mérföldkő Itoh-kun életében. Nem csak a céljai felé vezető út első állomását jelenti, de ez jelképezi Shigeru iránt érzett szerelmét is.

Kaname legyintett, Itoh elpirult. Shigeru ekkor érkezett. Fáradtnak tűnt, a hangja is rekedtebb volt a szokásosnál.

- Csak ebédelni volt időm – magyarázta, és átkarolta Itoh derekát. – Neked milyen napod volt?

- Voltam bent Yamada-sannál. Segítettem árut pakolni. Amúgy nyugis.

- Nem sokáig lesznek ilyen nyugis napjaid – emlékeztette azonnal az asszony.

Mitsuru és Shigeru egyszerre szóltak rá.

- Kaname!

Itoh viszont csak nevetett.

- Semmi baj, igaza van.

Kaname elégedetten húzta ki magát.

- Látjátok? Igazam van.

A két férfi mormogott valamit, összevigyorogtak. Mitsuru – a pontosság megszállottjaként – az időt nézte.

- Mennünk kell! Szia, este találkozunk! – nyomott puszit Kaname arcára, s már ott sem volt.

Itoh és Shigeru jelentőségteljes pillantást váltottak, de a nő szúrósan közbeszólt.

- Kettőnk közül ő a romantikusabb. Most pedig tűnés dolgozni, egy megjegyzést se akarok hallani!

Itoh Shigeru-val Mitsuru után siettek, pár perccel később Shigeru-san már meg is állt a mikrofon mögött. Hosszú órák vártak rájuk, de mindenki türelmes volt. Itoh csak a férfi hangjára figyelt, aki minden fáradtsága ellenére hiba nélkül dolgozott. Fantasztikus volt, és Itoh büszke volt rá. Ahogy arra is, hogy ő a párja. Jó, mostanra természetesen belátta, hogy a férfi sem tökéletes, de ez cseppet sem csökkentette az érzelmeit. Haruki-kun is elfogadta, hogy apjával együtt majdnem mindig ő is megjelenik. Sachie-san tudott kettejükről, de jólelkűen inkább szemet hunyt a dolog felett. Megismerkedett Aya-sannal is, de nem nyerték el egymás tetszését. Az asszony amúgy is csak pár napot maradt, amíg eldicsekedett külföldi életével, aztán már utazott is vissza New Yorkba. Haruki-kun, bár nem mutatta, nagyon szomorú volt, így apja megengedte, hogy nála aludjon pár napig. A kisfiú mostanra túltette magát az anyja szívtelenségén, s inkább azzal szórakoztatta magát, mikor tudja rajtakapni az apját és Itoh-t ölelkezés vagy csókolózás közben. Itoh-ék kevésbé élvezték. Mitsuru-san leült Itoh mellé, ez viszont azt jelentette, itt az ideje utoljára a mikrofon elé állni. Shigeru rámosolygott. Itoh külön kérésére mindenki a helyén maradt. A férfi ivott egy korty vizet, hosszan köszörülte a torkát, mire bólintott, hogy kezdhetik. Itoh-t ez az utolsó jelenet érintette meg leginkább a történetben.

Julian hosszas gondokozás után felkeresi a nősülni szándékozó Francois-t. Úgy érzi, muszáj elmondania neki, mit érez iránta. A szavak mégsem jönnek a szájára, amikor ott állnak egymással szemben. Sok boldogságot akar kívánni, de erre sem képes. Francois haragvó arccal tornyosul föléje, mit is keres ott, miért is zavarta meg nyugodt kis életét. Pénzért jött? Mennyit akar, hogy hallgasson azokról a forró éjjelekről, amiket együtt töltöttek a bordély kis hátsó szobájában? Juliant nem érdekli a pénz. Egyetlen kívánság van csupán, amely lassan felülír minden mást.

- Legyél számomra az egyetlen! – kiáltja, kétségbeesetten.

A férfi kineveti. Julian sírva bizonygatja, szereti.

- Szeretlek! Nincs jogom, hogy ezt kimondjam, és nincs jogom, hogy kérjelek, ne vedd el azt a nőt. Mégis… el kellett jönnöm, mert beleőrültem volna a tudatba, hogy nem mondtam el, és lehet, hogy akkor… megváltoztathattam volna a sorsot.

- Bolondságokat beszélsz, Julian!

- Ne szólíts a nevemen! Ne ezen a hangon, mellyel éjszaka annak a nőnek a nevét suttogod. Ne tedd, különben… nem tudlak elhagyni, hogy ne könyörögnék, gyere el hozzám… még egyszer utoljára… Miket is beszélek! Elmegyek, elmondtam, amit el akartam. Nincs okom tovább maradni, csak a szívem fájdítom…

Karok ragadják meg, rántják vissza. Julian szívében felébred a remény, talán mégis volt értelme eljönni ide. Talán a szíve nem tévedett, amikor azt súgta, nem viszonzatlanok az érzelmei.

Itoh érezte, hogy elszorul a torka, mintha ő maga lenne Julian, aki választ vár vallomására, és reménykedik, hogy talán mégis van esélye boldognak lenni, az mellett, akit szeret. Shigeru őt nézte, és legszívesebben megérintette volna, hogy vigasztalja, és elmondja, mennyire szereti. A szövegkönyvre nézett, és lehunyta a szemét, ahogy kimondta.

Francois csak szorítja a fiút, ezt a törékeny testet, melyet álmában maga mellett keres, amikor idehaza ébred. Annyi mindent látott már a világból, van örököse, özvegy, miért is ne szállhatna szembe a konvenciókkal, ahogy a fiú tette, amikor eljött ide hozzá, és a visszautasítástól rettegve bevallotta, hogy szereti. Nem a pénzéért, nem a hatalmáért, őt szereti. A férfit, aki úgy ismerte a testét, akár saját tenyerét, aki ajándékot vitt neki, és megnevettette, aki elbeszélgetett vele, és meghallgatta, amikor bánat nyomta a szívét. A férfit, aki emberként kezelte, és érdekelte a lelke is, nem csak a teste.

- Szeretlek… - súgta a fülébe, mert képtelen volt tovább hallgatni az érzelmekről, melyek elől menekülve eljegyzett egy nőt, hogy elfelejthesse, ám a fiú idejött, és ezzel mindent megváltoztatott. – Szeretlek! – ismételte, és nem tudta, hogy meddig tarthat ez az érzelem, de egész egyszerűen túl idős volt már ahhoz, hogy ne merjen kockáztatni. Nincs vesztenivalója, ha megpróbálja.

Shigeru felnevetett, Itoh rápillantott, és vele nevetett. A férfi kinyújtotta a kezét, és összefonódtak az ujjaik. Itoh elejtette a szövegkönyvet, ahogy magához rántotta. Mitsuru kapott utána, mielőtt nagyot csattant volna a padlón.

- Felvétel vége! Köszönöm mindenkinek a kemény munkát!

Shigeru megvárta, amíg mindenki kimegy, csak akkor hajolt a fiú füléhez.

- Szeretlek!

Itoh átkarolta a nyakát.

- Én is téged!

Egymás kezét fogva léptek ki a folyosóra, ahol a kollégák már szedelőzködtek, hogy búcsúzásképp igyanak egyet valahol. Mitsuru Kaname-t hívta telefonon, aki szerencsére még az épületben tartózkodott.

- Mi is menjünk? – Shigeru tudta, hogy Itoh ritkán jár el a többiekkel iszogatni, de a fiú kivételesen bólintott.

- Persze. Lezárásképp – mondta. A kollégák odafordultak, hogy hallják, mit mond. – Ma véget ért ez a felvétel, de holnap kezdődik egy új. Új lehetőségekkel, új társakkal, de a régi célokért. Egy seiyuu elvégre nem csak egy hang, hanem azért dolgozik, hogy másokat boldoggá tegyen. Ezt veletek szerepelve értettem meg, épp ezért köszönettel tartozom.

Shigeru büszkén megszorította a kezét, a többiek megtapsolták. A végszóra érkező Kaname elégedetten megveregette a vállát.

- Végre, megértetted. Seiyuu-nak lenni nem csak öröm, hanem kemény munka, elhivatottság kérdése is. Nekem volt igazam, hogy pár éven belül a legjobb leszel a szakmádban. Most már csak egy ellenfeled van – mutatott rá Shigeru-ra, de Itoh felnevetett.

- Ő nem ellenfél, Kaname-san. Ő a hang, mely utat mutat és vezeti lépteim…