18. fejezet

18. fejezet 

A Stephen Carrathian elleni vádemelés az egész közvéleményt megrázta. A média felbolydult. Élő adásokban találgatták, mi lesz az idős férfi sorsa. Ballard rendőrfőnök és Ditton kapitány állta a rohamokat, és közben reménykedtek, hogy az esküdtek felmentik Carrathiant. A nyomozók közben minden bizonyítékot felleltek, amelyekről a férfi szót ejtett a beismerő vallomásában. Ferguson hadnagy nehéz helyzetbe került, amikor nyilatkoznia kellett a sajtónak. Fáradtan válaszolgatott az újságírók kérdésire, hiányzott belőle a kirobbanó energia, ami mindig is jellemezte.

Másnap egy olyan cikk látott napvilágot, miszerint ő az egyetlen, aki meg van győződve az idős férfi ártatlanságáról, aki valószínűleg valakit védeni akar, ezért vállalta a gyilkos szerepét. A figyelem abban a pillanatban C. J. felé fordult, mint egyetlen lehetséges tettesre. A fiú képtelen volt meglenni odahaza, hiszen a kapuban ott tanyázott a média, és moccanni sem tudott tőlük. Végül sikerült meglépnie előlük, és ideiglenesen beköltözött Alex házába. Hogy elüssék az időt, Davidnek segített felkészülnie az érettségire, aki végre elhatározta, hogy továbbtanul. Alex továbbra is rengeteg időt töltött a kapitányságon, az új és régi ügyek eléggé lekötötték az idejét. Ballard rendőrfőnök láttán, aki besétált hozzá, és gondosan betette maga után az ajtót, csak kérdően felvonta a szemöldökét.

- Mi járatban?

- Beszélnünk kell.

- Hivatalos minőségben?

- Igen. – Mario Ballard leült vele szemben. – Beszéltem Ronnal.

- Pompás. – Alex a cigisdobozáért nyúlt, és rágyújtott. – Elpanaszolta, hogy nem akarok kapitány lenni? Mert gondolom, erről van szó.

- Fején találtad a szöget. Alex, gondold át! Nagyszerű lehetőség lenne ez neked.

- Mindketten tudjuk, hogy ez nem igaz. Elfelejtetted, hogy egy férfival élek együtt? – Alex idegesen kifújta a füstöt. – A média és a közvélemény vajon mit fog szólni hozzá, ha kiderül? Elvileg diszkrimináció van, és demokrácia, de ezek csak a nagy szavak… A valóság az, hogy addig folyna ellenem és ellened a támadás, hogy a polgármester megelégelné, és leváltással fenyegetne, ha nem rúgsz ki. Nem vagyok hülye, Mario. Jól megvagyok én itt az embereim között. Nem kívánok kapitány, majd rendőrfőnök lenni. Zsaru vagyok, nem politikus.

- Ez nem igaz. Egyszerűen arról van szó, hogy gyáva vagy, hogy kiállj magadért!

Alex keserűen elmosolyodott.

- Tévedsz, de ám legyen, meghagylak eme hitedben.

- Te vagy a legjobb jelölt erre a munkára, Alex!

- Leszarom – nézett rá keményen a cigifüstön keresztül a hadnagy. – Amúgy meg ebben is tévedsz. A legmegfelelőbb jelölt ott van az orrotok előtt.

Ballard a homlokát ráncolta.

- Kiről beszélsz?

- Andrea Venoche nagyszerű rendőr, jó taktika, még jobb politikus, jah és jobban tud hazudni, mint én.

- Venoche? Az lehetetlen!

- Miért? A közvélemény és a média imádná, higgy nekem. Olasz származású, generációk óta a felmenői között mindig volt minimum egy rendőr, jó a megjelenése, okos, karizmatikus, ráadásul szolgálatban megsérült, amiért anno kapott egy halom kitüntetést. Ő a legjobb erre a munkára.

- Beszélnem kell erről Ronnal – állt fel Ballard.

- Hajrá!

Mario az ajtóból fordult vissza.

- A Carrathian fiú hogyan viseli?

Alex elkomorodott.

- Rosszul.

- Vigyázzatok rá!

Csak a rendőrfőnök, a kapitány és Andrea tudott arról, hogy C. J. náluk húzta meg magát. Beleegyeztek azzal a kitétellel, ha a fiú nem hagyja el a házat, nem hívja fel magára a figyelmet. Mivel C. J. utálta a sajtó embereit, ez nem tűnt nehéznek betartani.

- Meglesz.

Ballard kiment, nyitva hagyta az ajtót. Alex egy hirtelen döntéssel felugrott, felkapta a zakóját, és kiviharzott.

- Elmentem a kórházba Carlhoz, ha kellenék – szólt oda Juliának.

- Rendben.

Carl-t aznap engedték haza, és bár úgy volt, hogy Barbara megy érte, Alex nem akarta kihagyni semmi pénzért. Lifttel ment fel az osztályra, Carl szobájában már minden készen állt, hogy a férfi elhagyja a kórtermet.

- Már ideje volt, haver! – dőlt neki az ajtófélfának.

Carl rávigyorgott.

- Barbara most ment el az orvosért, hogy aláírassa vele a zárójelentést. Utána szabad vagyok.

- Hogy vagy? – Alex beljebb lépett, majd leült mellé az ágy szélére.

- Jól. Barbara nyaggat, hogy tűzzük ki az esküvő időpontját.

- Mi az akadálya?

- Egy kicsit beszartam – nyögte a férfi.

Alex nevetett.

- Attól félsz, hogy meggondolja magát?

- Jah. Mi lesz, ha rájön, hogy mégsem én vagyok a legmegfelelőbb a férje szerepére?

Alex végiggondolta a dolgot, és vállon veregette.

- Ettől nem kell félned. Barbara imád téged, olyannak, amilyen vagy. Együtt éltek már évek óta, ismer, mint a tenyerét, és ha eddig nem lépett le, ezután sem fog. Szerelmes beléd. Kisírta a szemét, miközben azért imádkozott, hogy felébredj. Ő nem kételkedik benned, te miért kételkedsz benne?

Carl elgondolkodva piszkálta az infúzió helyét a kézfején.

- Nagy szakértő lettél, mióta összejöttél Angyallal. Milyen vele élni?

- Pokoli. Soha nem gondoltam volna, hogy valaki ilyen idegesítő. Reggelit készít nekem, az ebédet maga hozza be a kapitányságra, vele kell vacsoráznom. Ordítozik, ha rendetlenséget hagyok magam után, aztán duzzogva rendet rak. Elalszik a kanapén, miközben arra vár, hogy hazaérjek.

- Szörnyű lehet – bólogatott együttérzően Carl.

Egymásra vigyorogtak. Alex vállat vonva folytatta.

- A lakás patyolattiszta, amióta ott van. Beszerzett még egy tucat cserepes virágot, és mindig friss virág van az asztalon. Olyan, mintha kitalálná a gondolataimat, elém teszi a hamutartót, ha cigire akarok gyújtani, pedig még elő sem vettem a dobozt; odaadja a távirányítót, ha tévét akarok nézni, pedig nem is mondtam semmit. Reggelit, ebédet, vacsorát készít, a kedvenceimet, és megzsarol, hogy megegyem a spenótot meg a gombát. Ha látja rajtam, hogy fáradt vagyok, szótlanul tesz-vesz körülöttem, és addig masszíroz, míg kiáll a vállamból a görcs.

- Jó dolgod van mellette.

- Nem vagyok már kölyök, Carl, volt két feleségem, számtalan barátnőm, de egyikkel sem éreztem annyira jól magam, mint vele. Nem mondom, hogy néha nem veszekszünk. Ordítok rá, ő meg hetykén visszakiabál. Fél óra múlva viszont már egymást keressük, hogy bocsánatot kérjünk a másiktól. Lehet, hogy ez csak az újdonság varázsa, de akkor is… kibaszottul élvezem.

- Elvállalod a kapitányi előléptetést?

- Nem.

- Miatta?

- Magam miatt. A gyilkosságin érzem jól magam, ehhez a munkához értek, nem a jópofihoz a politikusokkal. Másrészről viszont így nem vagyok annyira szem előtt, és nem érnek támadások David miatt.

- Hajlandó lennél kiállni vele a világ elé?

Alex habozás nélkül válaszolt.

- Igen.

- Ennyire szereted?

- Ennyire tisztelem.

Carl felsóhajtott.

- Soha nem gondoltam volna, hogy buzi leszel.

- Fogd be, seggfej! Inkább azt mondd meg, hogy hová költöztök, ha összeházasodtok? Gondolom, közös porontyot is akartok, nem fogtok elférni nálad, és Barb lakása is elég kicsi.

- Ezen még nem gondolkodtunk, de jó lenne kibérelni egy házat.

- Pompás. – Alex egy kulcsot himbált a kezében Carl orra előtt. – Itt van álmaitok háza.

- Mi a fenéről beszélsz?

- A régi házam. Most végeztünk a felújítással a földszinten. Egész pofás lett. Nekem viszont már van egy házam, és jól érzem magam ott. Szükségem lenne egy bérlőre. Ti megfelelőnek tűntök. Persze lenne egy jelképes összeg, amit havonta fizetnetek kellene nekem, de csak a rezsire kellene igazából költenetek. Mit szólsz? 

- Megőrültél.

- Naná. Szóval? Kéred a kulcsokat, vagy nem?

- Nem dönthetek Barb nélkül.

Alex derűsen hunyorgott, és felállt. A takaróra dobta a kulcscsomót.

- Aztán mihamarabb állj talpra, mert elegem van a sok kétbalkezesből, akik téged helyettesítenek az osztályon – mondta, miközben kilépett a folyosóra.

- Alex, te megbuggyantál! – ordított utána Carl döbbenten.

A férfi azonban zsebre dugott kézzel, elégedetten vigyorogva indult a lift felé.

Stephen Carrathian tárgyalására egy hűvös, esős napon került sor. David ült C. J. mellett, aki nem sokkal a kezdés előtt tudott még pár szót váltani a nagyapjával. Stephen derűs volt, gyengéden megpaskolta unokája arcát, majd minden előzetes jel nélkül elbóbiskolt. Beisher elhúzta onnan az ijedt fiút.

- Semmi baj. Mostanában gyakran előfordul.

- Tegyen meg mindent érte!

- Ne aggódjon, Mr. Carrathian! Senki nem akarja a nagyapja fejét, még a vád is azon igyekszik, hogyan tudnánk ezt finoman, nagyobb büntetés nélkül megoldani. Nem lesz semmi gond.

- Köszönöm.

C. J. visszatért a tárgyalóterembe, és leült David mellé. Tucatnyi újságíró keringett körülötte, de David úgy védelmezte, akár egy anyatigris, így esélyük sem volt, hogy közel kerüljenek hozzá.

- Hol van Alex?

- Neki is a tanúk padjára kell lépnie, ő lesz az első – súgta David. Elegáns fekete csőszárú farmert, félcipőt, fehér inget és könnyű kabátot viselt. Haját hátrafogta a tarkóján, az arca sápadt volt.

Stephen Carrathiant betolták a védelem asztalához. Beisher odahajolt hozzá, és biztatóan mosolygott. Beszéltek pár szót, aztán megérkezett Traveler bíró, bevonultak az esküdtek. A tárgyalás megkezdődött.

Újabb és újabb elnapolások után, az esküdtek döntésképtelensége miatt egyre nagyobb lett a feszültség. David és Alex gyakran ébredt arra, hogy C. J. a szobájában járkál fel s alá. Alex is egyre morcosabb lett saját tehetetlensége nyomasztó súlyától. A média persze élvezte a helyzetet, egyre több találgatás kapott szárnyra, mindenki egyre idegesebb lett. A negyedik tárgyaláson C. J. mellé már beült Alex is, másik oldalról David támogatta. Alex szülei, akik közben megismerték és megkedvelték a fiút, mögöttük foglaltak helyet.

- Most már határozniuk kell valamit – mormolta reménykedve C. J. – Nagyapa idős, nem bírja sokáig ezt az egész hercehurcát. Bárcsak…

- Sssh… - David megfogta a kezét. – Semmi baj.

C. J. bólintott, de olyan erővel szorította David ujjait, hogy azok belesajdultak. Alex felpillantott, amikor valaki megveregette a vállát. Jack és Sean mosolygott rá. 

- Sziasztok! – Kezet ráztak, a két ügynök leült Jamesék mellé, Alexék mögé.

- Gondoltuk, lelki támaszul szolgálunk – mondta Sean Davidnek, aki lelkesen a nyakába omlott, amikor odahajolt hozzá.

- Arra szükségünk is van.

Bevonult a bíró, az esküdtek. Beisher türelmetlen volt, a vád kedvetlen. Alex a fogát csikorgatta dühében. C. J. arca olyan sápadt volt, hogy David aggódva méregette. Hosszú percek teltek el. Beisher megérintette védence vállát, amikor Traveler bíró kérdezett valamit. Nem volt semmi reakció. Az ügyvéd a homlokát ráncolta, közelebb hajolt, aztán ijedten az idős férfi után kapott, mert Stephen feléje dőlt. Azonnal orvosért kiabált, aki hamar ott termett.

- Nagyapa! – C. J.-t Alex fogta le, nehogy odarohanjon.

- Most nem mehetsz oda hozzá!

A teremőrök azonnal kitereltek mindenkit a teremből. Csak a hozzátartozók maradhattak bent, így C. J., David és Alex nem mozdult. Jack és Sean kimentek a Ferguson házaspárral együtt, de kint a folyosón megálltak, és a sajtóval egyetemben türelmetlenül várakoztak. Odabenn nagy volt a felfordulás. Az orvos tehetetlenül ingatta a fejét. C. J. sírt. Másnap az újságok a címlapon hozták, hogy a Stephen Carrathian elleni vádakat ejtették a vádlott váratlan halála miatt…

Stephen Carrathian temetésére másfél héttel később került sor. Szívmegállást mutatott ki a boncolás, így végül az idős férfit fia és menye mellett helyezték végső nyugalomra. David és Alex ott álltak végig mellette, C. J.-nek ugyanis pár nagyon távoli rokontól eltekintve nem maradt senkije. Stephen végrendelete alapján a teljes Carrathian vagyon az ő kezébe vándorolt. Nem mintha a fiút érdekelte volna a pénz. Bár hozzászokott a jó életkörülményekhez, nem esett volna kétségbe, ha nincstelen lesz. Különben is egész otthonosan berendezkedett Alex házának vendégszobájába.

- Menjünk! – Alex gyengéden átkarolta a vállát. – Itt már nincs semmi keresnivalónk.

- Hiányozni fog…

- Tudom, fiam, tudom!

- Elolvastam a boncolási jelentést. Rákos volt. Te tudtad?

Alex habozott.

- Igen.

- Nekem miért nem mondta el? Vagy te?

- Úgy vélte, neki már úgyis mindegy. Védeni akart téged.

- Nem volt rá szükség…

David megfogta a kezét.

- De igen, te is tudod, bár nehéz elismerned.

- Én csak… az apámat és nagyapát akarom… - C. J. lehajtotta a fejét, alig értették a motyogását. Mivel édesanyját egyévesen elveszítette, őt nem hiányolta annyira. Érthető volt.

- Sajnálom.

- Mérges vagyok mindkettejükre! – tört ki a fiúból.

Alex megragadta az állát, és keményen a szemébe nézett.

- Ne rájuk legyél, hanem Thomsonn-ra, mert ez az egész az ő műve! Gondolj arra, hogy már a Pokol fenekén ég, és szenved az örökkévalóságig.

- Ezzel most nem hiszem, hogy megvigasztalod – vetette a szemére David.

- Miért, drágám, téged nem vigasztal a tudat, hogy Kyle a mennyországban van, és onnan néz le rád?

David arca megváltozott. Ellágyult.

- De igen.

- Akkor tudni, hogy egy olyan faszkalap, mint Thomsonn egy üstben ég, nem vigasztaló?

C. J. fojtott torokhangot hallatott. Olyan volt, mint egy visszafogott nevetés.

- De, nagyon is. – Belekarolt Alexbe és Davidbe, úgy indultak a kocsijuk felé.

A sajtó a távolból fotózott, nem engedték őket közel a szertartáshoz. Nem csak C. J. érdekelte őket, hanem a hadnagy is, akiről az a pletyka járta, hogy egy volt fiúprostituálttal él együtt. A szőke, elegáns benyomást keltő David egyáltalán nem tűnt kurvának, ami eléggé megzavarta az újságírókat, így most mindenáron bizonyítékot akartak ezen pletyka igazolására vagy cáfolására. Ezt kihasználva fellobbant a meleg-ellenesség, a melegek viszont tiltakoztak. Alex már készült egy interjúra Ballard javaslatára. Andrea Venoche-t közben előléptették. Ditton kapitány visszavonult, bár ez nem jelentette azt, hogy nem ült minden nap az irodájában. Reggelenként bevetette magát a fotelba, újságot olvasott, néha tanácsokkal látta el utódját, és láthatóan nagyon jól érezte magát ebben a helyzetben.

- Jobban érezném magam, ha otthon olvasnád azokat az újságokat – mondta Andrea szemrehányóan.

- Itt sokkal izgalmasabb.

- Akkor nem kellett volna nyugdíjba menned!

Az egykori kapitány ártatlanul mosolygott.

- Csak neked akartam jót.

- A francokat! Alexet akartad az asztalod mögé, nem engem. Amíg ő fel nem vetette az eshetőséget, eszedbe sem jutottam.

Ditton talányos pillantással visszamélyedt az újságjába.

- Ki tudja…

Andrea felhorkant, és visszatért a jelentésekhez. Akarata ellenére mégis jó érzés töltötte el, ha a férfira nézett, aki kényelmesen üldögélt a legjobb fotelja mélyén.

Alex pár nappal később találkozott Cassianóval.

- Mikor lesz az interjú? – kérdezte Jack, aki sötét napszemüveg mögé rejtette vonásait.

- Holnap.

- Ideges vagy?

- Kellene?

- Bátor vagy – sóhajtotta Jack, aki közben otthagyta az ügynökséget, és már készült a költözésre. Megválasztották szülővárosának seriffjévé. Sean már korábban kilépett, Alexék nagy meglepetésére egy modellügynökségnek kezdett dolgozni.

- Meg kell tennem. Csuda sem gondolta volna, hogy ekkora botrány robban ki miattunk.

- Melletted állunk.

- Kösz.

Alex aznap éjszakába nyúlóan beszélgetett C. J.-vel, aki eldöntötte, hogy visszamegy az egyetemre.

- Elvégzem a jogot.

- Ideje volt már, hogy ne itt lábatlankodj!

- Persze, mert bezavartam a szexuális életedbe, mi?

- Ne húzd ki a gyufát, kölyök!

David odabújt hozzá, amikor C. J. elment aludni.

- Jó ötlet ez az interjú?

- Nem.

- Akkor miért vállaltad?

- Mert itt volt az ideje, hogy tiszta vizet öntsünk abba az átkozott pohárba. Úgy akarok veled élni, hogy ne kelljen titkolóznom. Szeretlek, és ez miért lenne bűn? Nem bántunk vele senkit.

- Ez nem ilyen egyszerű…

Alex szorosan magához ölelte.

- Tudom – sóhajtotta.

Másnap késő este a város leghallgatottabb rádiós műsorvezetője, Tony Kingdale barátságosan köszöntötte élő adásban Alex Fergusont, a gyilkossági csoport hadnagyát, és Andrea Venoche kapitányt.

- Örülök, hogy mindketten elfogadták a meghívásunkat! Szeretnék a beszélgetés előtt néhány szót szólni a hallgatókhoz. Nos, mint önök előtt nyilvánvaló az utóbbi időben olyan pletykák kaptak szárnyra, miszerint a nagy nőcsábász hírében álló Alex Ferguson hadnagy, a kapitányság méltán tisztelt csoportvezetője egy fiúval él intim közelségben. Azért vagyunk itt, hogy végre megtudjuk az igazságot. Hadnagy? 

- Mit szeretne tudni?

- Úgy tudom, hogy kétszer volt nős, és mindkétszer elvált. Mi volt ennek az oka?

- Nem azért jöttem ide, hogy kiteregessem a magánéletem titkait.

- Dehogynem. Nos?

Alex mély levegőt vett.

- Két nagyszerű asszonyt vettem feleségül, akik mind a mai napig a legjobb barátaim. A házasságaink mégsem működtek, hiszen határozott, modern nők, én meg elég maradi vagyok. Eleinte néhány nézeteltérésünk volt, aztán egyre több, és végül a szerelem is elmúlt. Úgy vélem, ma jobb viszonyban vagyunk, mint amikor még együtt éltünk.

- Volt valaha homoszexuális kapcsolata? Érzett valaha… késztetést, hogy egy férfival viszont kezdjen?

Alexnek eszébe jutott Jamie, és elmosolyodott.

- Nem.

Tony kíváncsian előrehajolt.

- Akkor ki az a fiú, akivel együtt él? Megszánta, és maga mellé vette, igaz? Nem szégyen, ha mindenki megtudja, azért a maga mellkasában is érző szív dobog…

Alex a pultra könyökölt. A Jamie-vel való beszélgetése járt a fejében, hogy sokan úgy vélik, neki nincsenek érzései, s lám, a közvélemény is így hiszi. Davidre gondolt, aki aggodalmasan igazgatta a nyakkendőjét, mielőtt útnak indult volna.

- Davidnek hívják – mondta halkan, de a mikrofon felerősítette a hangját. - Prostituáltként dolgozott, hogy el tudja tartani és iskolába járathassa az öccsét. Eladta magát néhány fillérért hitvány embereknek, hogy az öccse olyan taníttatást kapjon, amiről ő csak álmodni mert. Az öccsét azonban meggyilkolták…

- Így ismerkedtek meg?

- Igen.

- Miért vette maga mellé?

- Eleinte egy bosszantó kis kölyök volt, de valójában… kedves, segítőkész, megértő.

Tony bólintott.

- Értem. Megkedvelte.

Alex Andreára pillantott, aki biztatóan bólintott.

- Kezdem úgy érezni, hogy megpróbál belém beszélni egy maga számára elfogadható verziót kettőnk kapcsolatáról, de ezt jobb lesz tisztázni – nézett Tony szemébe, aki érezte, hogy most valami fontos fog történni. Alex mély levegőt vett. – David a támaszom volt, amikor senki másban nem bíztam. Megbízott bennem, amikor mindenki mástól tartott. Kedves volt velem, amikor én lekurváztam. Nem bántam vele jól, ő mégis töretlenül hitt abban, hogy jó ember vagyok. Minden rossz ellenére, ami érte, hitt bennem… - Habozott, de aztán folytatta. – Tudom, hogy mások mit gondolnak rólam. Érzéketlen, hideg tuskónak tartanak. Megértem. Elzárkóztam mindenki elől, mert nekem is vannak érzéseim, és a munkámat csak azok nélkül tudom jól végezni… Azért dolgozom minden egyes nap éjszakákba nyúlóan, hogy gyilkosokat dugjak rács mögé, és igazságot szolgáltassak azoknak, akikért már senki nem emeli fel a szavát. Nem kérek bocsánatot a bunkóságom miatt, mert én így dolgozom, és amíg jól csinálom a munkám, addig senkinek sincs joga követ dobni rám. Vannak rosszakaróim, tudom, hogy a lábra kapó pletykák is az ő művük. Én viszont nem fogok meghátrálni senki elől. Nem érzem magam bűnösnek, amiért beleszerettem egy férfiba…

Bombaként robbantak a szavai az éterben. Tony szeme kidülledt, munkatársai megdermedtek, csak Alex és Andrea ült nyugodtan.   

- Azt akarja mondani… ? – Tony hebegve próbálta összeszedni magát.

- Nem tartottam jó ötletnek, hogy kiteregessem a magánéletemet a város előtt, mert ehhez senkinek semmi köze, de a mostani tiltakozások miatt, sajnos, másképp kellett döntenem. Heteroszexuális férfinak tartottam magam, aki ugyanúgy megvetette a melegeket, mint a többi, úgymond normális ember. Ma már tudom, hogy tévedtem, és ezért bocsánatot kérek. A homoszexuális is ember. Ő is szeret, őt is érik csalódások, és ő is boldog akar lenni. Ugyanazok a vágyai, mint egy heterónak, csak éppen a párja egy saját nembéli. Nem tartom szégyennek, hogy szerelmes vagyok egy férfiba. Nem fogok bocsánatot kérni senkitől, mert ez az én életem. És én Davidet választottam páromnak…

- Nagy bátorság kell hozzá, hogy ezt ilyen nyíltan felvállalja, hadnagy.

Alex a fejét ingatta.

- Nem bátorság kell hozzá, hanem szeretet és tisztelet. Szeretem és tisztelem annyira Davidet, hogy felvállaljam őt a nyilvánosság előtt. Jobb ember, mint én valaha is leszek, és megérdemli, hogy ezt mindenki tudja róla. Nem érdekel, ki volt, csak az, hogy szeret.

- Nem akarom megbántani, de nem lehet, hogy maga csak egy ugródeszka a számára?

Alex majdnem felnevetett. David, ha itt lenne, ezért kikaparná Tony szemét.

- Sok mindent vészeltünk át együtt. Egyikünk sem akarta ezt a szerelmet. Ő a legkevésbé, hiszen én egy zsaru vagyok. Én meg… heterónak tartottam magam. Úgy alakult, hogy sok fájdalom árán meg kellett tanulnunk, mit is jelent a másik elfogadása. Hiszek Davidben, ahogy ő énbennem. Nem lennék itt, ha nem így lenne.

- Venoche kapitány, a testület miképp viszonyul Ferguson hadnagy… másságához? – fordult Andrea felé Tony.

- Nálunk demokrácia van, Tony – közölte nyíltan a kapitány. – Elfogadjuk a hadnagy választását, mert ettől még az egyik legjobb rendőr a városban.

- Nem tart attól, hogy esetleg ebből problémák adódhatnak?

- Arra gondol, hogy a hadnagyot majd szexuális visszaéléssel vádolhatják a férfi kollégák egy esetlegesen félreértett mozdulata miatt?

- Például.

- Nem. Úgy vélem, hogy a hadnagy egyetlen férfi iránt táplál érzelmeket, és az a párja.

- Ez igazán megnyugtató… - Tony közben az órát nézte. – Még egy utolsó kérdés mindkettejükhöz. Kapitány, gratulálva a kinevezéséhez, milyen új intézkedéseket foganatosít a kapitányságon?

- Jelenleg nincs szükség változtatásra.

- Ezt jó hallani. – Tony Alexhez fordult. – Ferguson hadnagy, mit gondol, mi lesz a reakció az előbbi vallomására?

- Nem igazán érdekel, amíg a sajtó békén hagy. Én csak a munkámat akarom végezni, és a szabadidőmben úgy élni, ahogy nekem tetszik. Zsaru vagyok, nap nap után emberi hitványsággal találkozom, de ez nem jelenti azt, hogy nem akarok boldog lenni.

- Remélem, sikerül. Köszönöm, hogy itt voltak. Kedves hallgatóim, Tony Kingdale-t hallották a…

David kikapcsolta a rádiót, és mosolygott. Majdnem az egész város hallotta Alex szavait. Nem volt szükség több kételyre. A férfi szereti.

Alex millió telefont kapott, így végül megunva az egészet, kikapcsolta a mobilját. A rádió parkolójában elbúcsúzott Andreától. Behuppant a kocsijába, és hazaindult. Fáradt volt, ez a beszélgetés teljesen kiszívta minden erejét. Az utcán parkolt, és szinte úgy vonszolta magát a bejárati ajtóig. David kinyitotta előtte, és rámosolygott.

- Ilyenkor kell hazajönni, zsarukám? – kérdezte kihívóan.

- Sajnos, be kellett mennem a rádióhoz, hogy eloszlassak némi félreértést – csókolta homlokon, majd szájon Alex. Megölelték egymást.

- Nagyon büszke vagyok rád.

- Tök ideges voltam. Eleinte azt sem tudtam, mit kellene mondanom.

- Jól csináltad. Nem hiszem, hogy minden ellenlábasod vitorlájából kifogtad a szelet, de nem kedvelhet mindenki.

Alex belökte az ajtót, és a konyha felé indultak.

- Éhes vagyok – mondta. Elvigyorodott, amikor meglátta a kétszemélyes terítéket, a gyertyákat. – Ünneplünk valamit?

- Téged.

- Inkább téged kéne. – Alex mosolyogva beletúrt a hajába.

A lépcső felől dübörgés hallatszott, ahogy C. J. leviharzott.

- Elmentem! – kiabálta.

- Vigyázz magadra! Ha iszol, akkor inkább hívj taxit és azzal gyere haza! – szólt utána Alex.

C. J. megjelent a konyhában.

- Itthon vagy?

- Amint látod. Hová mész?

- Az egyik barátomhoz.

- Lány az illető?

- Közöd? – húzta fel az orrát C. J.

- Van egy kevés, miután nálam laksz.

- Hagyd, hadd menjen! – érintette meg a karját David.

- Nem akarom, hogy baja essen! Nem kisgyerek már, ő is beláthatná.

- Ti meg nem vagytok a szüleim! – háborgott C. J.

- Amíg nálam laksz, addig vedd úgy, hogy azok vagyunk! – dörrent rá Alex szigorúan.   

- Inkább Daviddel törődj, amióta meghallgatta a szerelmi vallomásodat a rádióban vigyorog, mint egy idióta – válaszolta C. J. szemtelenül.

- Beszélj vele tisztességesen!

David felsóhajtott.

- Fejezzétek már be! C. J., tűnés, amíg meg nem gondolom magam. Alex, te ülj le, vacsorázzunk.

C. J. a nyelvét nyújtotta a férfira, és jókedvűen elsietett.

- Mintha lenne egy kamasz gyerekünk – nyögte Alex, és magához rántotta Davidet. Beletemetkezett a nyakába, és beszívta az illatát. A vágy úgy csapott le, hogy belesajdult a teste.

- Majdnem olyan. Alex… - David hátrahajtotta a fejét. – A vacsora… - próbált tiltakozni, de amikor a férfi megcsókolta, felnyögött, és átkulcsolta a nyakát.

- Szeretlek! – suttogta.

- Én is… - Alex felemelte a konyhapultra, hogy egy vonalba kerüljön az arcuk, és apró csókokkal borította. – Annyira gyönyörű vagy…

- Alex…

- Olyan sok mindent kellett volna mondanom, de azokat nem lehet nyilvánosság előtt… Hogy mennyire szeretem, amikor melletted ébredek reggel, és este, amikor hullafáradtan hazaérek, mosolyogsz, és úgy bánsz velem, mint egy értékes kinccsel…

- Az is vagy… Alex, hagyd abba… - David a férfi csípője köré fonta a lábát. – Mi lesz így… a vacsorával?

- Majd megmelegítjük… - csókolta meg a kulcscsontját a férfi. – Te most fontosabb vagy…

David hagyta, hogy lerángassa róla a rövidnadrágot és a pólót. Ő maga kihúzta a férfi ingét a nadrágból, és lehúzta a sliccét. Türelmetlen mozdulatokkal hajszolták egymást a végső csúcs felé. Egyszerre nyögtek fel, amikor a férfi beléhatolt. Mohó csókban forrt össze az ajkuk. David ujjai a férfi vállába markoltak, míg Alex beletúrt a hajába, és szorosan magához ölelve a falhoz vitte. Nekitapasztotta, és harapta az ajkát, egyre mélyebbre lökte magát a testében. David minden egyes lökéssel lejjebb csúszott, rá a férfira. Forró gyönyör burkolta be, amikor Alex a feje fölé szorította a két kezét, és a nyakát szívta. Megvonaglott, karcsú teste úgy zenélt, ahogy a férfi játszott rajta, és mindketten élvezték. Nem számított, hogy melyikük a hangszer és melyikük irányította, amíg összetartoztak.

- Irány a hálószoba! – mormogta Alex David fülébe, amikor halk, zavart torokköszörülésre kapták fel a fejüket.

- Bocsi a zavarásért, de nem indul a kocsim – C. J. pipacspiros arccal toporgott az ajtóban.

- A pokolba! – Alex letette Davidet, és idegesen igazgatni próbálta a nadrágját. David magára kapkodta a ruháit. – Nem megmondtam, hogy olyan, mintha lenne egy kamasz gyerekünk? – háborgott a férfi.

- Legalább gyakoroltok a saját előtt – vetette oda C. J.

- Kizárt. Nem kell gyerek. Te épp elég vagy.

David elfojtotta a mosolyát.

- Menj, nézd meg a fiunk kocsiját, míg én megmelegítem a vacsorát.

- Még te is ezzel jössz… Várj csak, ha visszajövök! – Alex megcsókolta, majd C. J. után indult. – Mutasd azt a tragacsot!

- Az a te kocsid!

- Ne szájalj vissza!

- Mert te aztán sértegethetsz! Amúgy remélem, a konyhát fertőtlenítitek a vacsi előtt.

- Hogy utálom a gyerekeket! – nyögött fel Alex, de nem volt él a hangjában.

David rendet rakott. Elpirulva gyorsan áttörölt minden fertőtlenítővel, amíg a vacsora melegedett. Meggyújtotta a gyertyákat, és elégedetten a hajába túrt. Minden tökéletes. Felsóhajtott a telefoncsörgés hallatán. Felvette, majd Alex keresésére indult. A férfi éppen C. J. kocsijának motorháza fölé hajolt.

- Hadnagy, telefon.

- Nem vagyok itt.

- Theo az.

Alex a szemét forgatta, de végül átvette, és morcos vitát folytatott a helyettesével. David C. J.-hez fordult.

- Mi van a kocsival?

- Alex sem tudja. Azt ígérte, elvihetem az övét.

- Kétlem. Szerintem el kell mennie.

- Franc, mégis kénytelen leszek taxit hívni – fanyalgott a fiú.

Alex kinyomta, majd visszaadta a telefont Davidnek.

- Be kell mennem. Ne haragudj!

- Sejtettem. Vigyázz magadra!

Megcsókolták egymást. C. J. öklendező hangot adott ki, de a szeme vidáman csillogott a kivilágított ház fényében. Alex felvonta a szemöldökét.

- Elvigyelek, fiacskám?

- Nem kell, hívok taxit, apuskám.

Egymásra mosolyogtak, Alex a kocsijához sietett. Intett, mielőtt beszállt volna. Indított, a visszapillantóba pillantott. C. J. átkarolta a nála valamivel alacsonyabb David vállát, mindketten mosolyogtak. Furcsa módon egy régi kép jutott az eszébe. Apja sokszor utazott el, ilyenkor anyjával ugyanígy átkarolva egymást, integettek utána, míg el nem tűnt a szemük elől a kocsija. David és C. J. otthont és családot adtak neki, és a boldog tudatot, hogy mindig várja valaki haza. Talán pár gyerek nem is lenne olyan rossz ötlet…