17. fejezet

17.

            David Alexet ölelve várt C. J.-re a folyosón.

- Nem szeretnénk felébreszteni Ellery-t – magyarázta halkan.

C. J. visszapillantott a válla felett az alvó férfira.

- Szerintem az se ébresztené fel, ha egy csorda elefánt vonulna át a szobán – mosolyodott el.

- Ezt mi nem tudhattuk… - vont vállat Alex szemtelen vigyorral.

C. J. bólintott, és végigmérte őket.

- Mentek?

- Igen. Nolan már vár ránk a kocsiban, ami a reptérre visz minket.

- Köszönöm, hogy eljöttetek.

- Szívesen. – David kibontakozott Alex karjaiból, hogy megölelhesse. – Örülünk, hogy jobban vagytok.

Az eltelt egy hét összemosódott C. J. fejében. Miután elájult Ellery kórterme előtt, visszakerült a szobájába, ahol teletömték gyógyszerekkel, és majd négy napig nem is tudott magáról. Ezen idő alatt Ellery állapota stabilizálódott, és bár nem tudott sokáig fent lenni, ám egy-két perceket már ébren töltött. Néha beszéltek pár szót, de látszott Ellery-n, hogy még ez is kimeríti. Tegnap végre sikerült beszélnie az orvosokkal, és végül hosszas huzavona, egy meglengetett hitelkártya, és ezernyi ígéret után közös kórterembe kerültek.

Rob-ot este hozták át a gyerekosztályról, és vagy egy órát sírt C. J.-hez bújva, mire elaludt. Még nem ébredt fel, C. J. a nővéreknek se hagyta, hogy felébresszék, pedig be akartak neki adni valami gyógyszert. Szerette volna, ha Rob kipiheni az elrablás okozta fáradalmakat, túllép a sokkon, amit apja lelövése okozott. Davidék hordtak be neki egy halom játékot, azok töltötték meg a szoba egy részét. C. J. tervezte, hogy leül vele játszani, amíg arra várnak, hogy Ellery felébred. Az orvosok szerint folyamatosan javult az állapota, és már nagyon várta az időt, amikor tudnak beszélgetni egy kicsit. Egyelőre azonban az is boldoggá tette, hogy a férfi él, és együtt vannak. 

- Én is.

- Hihetetlen, hogy el tudtad intézni a közös kórtermet – csóválta a fejét Alex. Amikor C. J. először felhozta a témát, gyengéden vállon veregette. Azóta kénytelen volt megtanulni, hogy a pénz beszél. C. J. előszedte a hitelkártyáját, felmutatta, és dr. Winter kelletlenül elvonult intézkedni.

- Mindent el lehet intézni a megfelelő eszközökkel.

- Ne nagyképűsködj, gazdag fiú!

C. J. nyelvet öltött a férfira, mire Alex elvigyorodott.

- Látom, már tényleg sokkal jobban vagy.

- Igen. Nektek is hála.

- Sajnálom, hogy itt kell hagynunk titeket – lépett vissza Alex mellé David szomorúan.

- Semmi gond, boldogulunk. Sean megígérte, hogy minden nap bejön Rob-hoz, nem leszünk segítség nélkül.

- Biztos jó ez így?

C. J. elmosolyodott.

- Igen. Menjetek! Puszilom a srácokat!

- Átadjuk!

Még egyszer megölelték egymást. C. J. az ajtófélfának támaszkodva nézett utánuk. Hálás volt dr. Winternek, amiért nem mondta el Alexéknek, ami vele történt. Jobb volt, hogy nem tudták, kevésbé aggódtak érte. David valószínűleg megértette volna, mit él át, de Alex soha nem bocsátotta volna meg Ellery-nek, hogy miatta ilyenen kellett keresztül mennie.

Visszaballagott a szobába. Megigazította a takarót Rob-on, kisimított egy tincset a homlokából, és kis ideig ott állt fölötte. Rob gyorsan a szívéhez nőtt, hasonlósága az apjához annyira nyilvánvaló volt, hogy mindig megmosolyogtatta. Ellery-re pillantott, és odalépett az ágya mellé. Ellery fogyott az elmúlt napokban, bőre sápadt lett, szája kicserepesedett. Még mindig két gép pityegett az ágya felett, infúzióra kötötték, és katéter volt bevezetve neki, de C. J. hitt benne, hogy a férfi most már a javulás útjára lépett. Minden nap egyre többet volt fenn, és ez táplálta benne a reményt, hogy nem fogja elveszíteni.

Óvatosan leereszkedett az odakészített székre, és Ellery keze után nyúlt. A kezeléseknek köszönhetően most már csak a keze sajgott, a teste átvészelte az eseményeket. Nem mondhatta el ugyanezt a lelkéről. Rémálmok gyötörték, álmában újra és újra átélte az erőszakot, újra végigszámolta a repedéseket a falon. Verítékben fürödve ébredt, és csak az nyugtatta meg, ha felkelve Ellery mellé telepedett.

Bekötözött kezét vigyázva az ágyra fektette, a másikkal szorosan fogta a férfiét. Szerette volna, ha Ellery megérinti, így a férfi tenyerét az arcára simította. Maga lepődött meg a legjobban, amikor az ujjak finoman megcirógatták. Felpillantott. Ellery ébren volt, őt nézte. Nagyot dobbant a szíve.

- Szia. – Ellery hangja halk volt és rekedt.

- Szia – lehelte.

- Rob?

- Alszik. Felébresszem?

- Hadd aludjon! Te hogy vagy? – Ellery aggódva simogatta meg újra az arcát. 

- Jól.

- A kezed?

- Még fáj, és vár rám némi fizikoterápia, de nem lesz gond a doki szerint.

Ellery szomorúan felsóhajtott.

- Sajnálom.

C. J. csak nézte a férfit, megszorította a kezét.

- Én nem sajnálok semmit, ami történt. Ha választanom kellene, újra megtenném.

Ellery arca ellágyult.

- Biztos vagy benne?

- Igen. – C. J. még soha nem volt ilyen biztos semmiben. – Semmit sem sajnálok. Soha nem fogom megbánni, amiért veled tartottam. Egyetlen lépést sem. Egyetlen döntésen nem változtatnék, amit azért hoztam, hogy veled lehessek.

- C. J…

- Minden döntésem helyes volt, Ellery. – C. J. ajkán lassú mosoly jelent meg.

- Megölted miattam Frank-et.

- És ő megölt volna minket, ha úgy alakul. Nem bántam meg, hogy megtettem. Nem lesznek miatta álmatlan éjszakáim, megnyugodhatsz.

- És az erőszak miatt sem?

C. J. arca elborult.

- Arról beszélünk, ha jobban leszel, rendben?

- Most.

- Nem. Előtte legyél jobban, hogy ne kelljen aggódnom miattad, oké?!

Ellery kelletlen arcot vágott, de aprót bólintott.

- Tudod, az jár a fejemben, hogy… akkor is ide jutottunk volna, ha nincs Frank? – kérdezte kis hallgatás után.

- Ki tudja…

Ellery-n látszott, hogy elfáradt, a szemhéja le-lecsukódott. Ennek ellenére küzdött az álmossággal.

- Szerintem igen. Előbb-utóbb biztos gyűjtöttem volna annyi bátorságot, hogy összeismerkedjek veled valami partin…

C. J. nem állta meg, hogy fel ne nevessen.

- Te nem tartozol a félénk pasasok közé, Ellery.

- Ha rólad van szó… mindig elbizonytalanodom…

- Ilyen hatással lennék rád?

Ellery gyengéden rámosolygott.

- Igen. Próbálom titkolni, mert büszke ember vagyok, de… azért neked elmondom, jó?

- Jó – suttogta C. J., és bármennyire hadakozott a könnyek ellen, érezte, ahogy a szemébe gyűlnek. – Tényleg nem bántam meg semmit, Ellery – hajolt oda hozzá, hogy a szemébe nézhessen. – Egyetlen szót, éjszakát, döntést, vagy rossz pillanatot sem. Mindegyik egyre közelebb vitt hozzád. Azt mondtad, hozzád tartozom, a tiéd vagyok. Ez igaz. Senki nem volt ilyen fontos, mint most te vagy. Senki… nem jelentett annyit, mint te és Rob. Amikor Meurant lelőtt, azt hittem, elveszítelek. Azt hittem, hogy… - Elcsuklott a hangja, és erősen küzdött, nehogy elsírja magát. – Szeretlek, Ellery.

Ellery rámosolygott, mielőtt visszaaludt volna.

- C. J.? – Rob álmos hangjára megfordult, mielőtt gyorsan megtörölte volna az arcát.

- Szia, hétalvó! Azt hittem, egész nap akarsz aludni.

Rob megrázta a fejét, és kibújt a takaró alól. Leugrott az ágyról, és C. J. ölébe telepedett.

- Apu alszik? Azt hittem, az ő hangját hallom.

- Ébren volt pár percet. Nem szeretett volna felébreszteni.

- Kár. – Rob csalódott arcát látva, C. J. szorosan megölelte, és puszit nyomott a hajára.

- Most már egyre többet lesz ébren, tudsz majd vele beszélni.

- Biztos?

- Igen.

Rob megkönnyebbülten bólintott, majd nagyot ásított. Mindketten Ellery-t nézték.

- C. J., te tudod, hogy mi lesz most? – kérdezte hirtelen a kisfiú.

- Mire gondolsz?

- Anyu meghalt. Most hol fogok lakni?

- Szerintem apukáddal.

- Eddig mindig nemet mondott, amikor nála szerettem volna lenni – szomorodott el Rob.

C. J.-nek eszébe jutott saját magánya még gyerekkorából. Az apja és a nagyapja, valamint a dadák nem tudták pótolni az anyját. És hiába volt ott Nancy Robnak, mégis Ellery volt az igazi szülője.

- Apukád nagyon szeret téged, Rob – emelte fel a fiú állát, hogy a szemébe tudjon nézni. – És azért nem engedte, hogy nála legyél, mert szeretett volna megvédeni a rossz bácsiktól.

- Frank bácsitól?

- Igen, tőle. – Rob olyan kicsi volt, annyira nehéz volt elmagyarázni neki a történteket. – Apukád fiatal korában, amikor te még nem születtél meg, csinált pár butaságot. Néhány ember megharagudott rá, például Frank bácsi is.

- Frank bácsi azt mondta, apu megölte a feleségét. Igaz ez?

- Nem, kicsim. Frank bácsi apukádnak dolgozott, amikor a felesége megbetegedett. A gyógyszerekre sok pénz kellett, és apukádtól lopta el.

- Apu és anya mindig azt mondta, nem szabad lopni.

- Valóban, de Frank bácsi nagyon szerette a feleségét, és annyira félt, hogy elveszíti, hogy butaságot csinált. Ám apukád megtudta, és elküldte a banktól.

- És akkor miből fizette Frank bácsi a gyógyszereket? – Rob nagyon okos volt, mindjárt levonta a megfelelő következtetést.

- Apukád kifizette helyette, de mérges volt rá, így nem mondta el neki. Ezért Frank bácsi azt hitte, apukád miatt halt meg a felesége.

- Apu buta volt, ugye?

C. J. nem állta meg, hogy halkan fel ne nevessen.

- Igen.

- Frank bácsi ezért vitt el engem és ölte meg anyát?

C. J. nagyot nyelt. Nem emlékezett, hogy mondták volna a gyerek előtt, hogy Nancy-t Meurant ölte meg.

- Honnan veszed, hogy anyukádat Frank bácsi bántotta?

Rob szemrehányó pillantást vetett rá.

- Anya akkor halt meg, amikor Frank bácsi elhozott, igaz?

- Igen.

Rob felsóhajtott.

- Nem engedte volna, hogy Frank bácsi elhozzon, ha él. Anya nagyon mérges tudott lenni, ha engem bántottak. Egyszer egy biciklis srác fellökött a parkolóban. Sebes lett a térdem itt – mutatta. – Anya majdnem megverte.

C. J. kezdte érteni, Ellery miért Nancy-re bízta a fiát.

- Sajnálom, kicsim – simogatta meg a haját.

- Tényleg apunál maradhatok? – nézett fel rá Rob reménykedve.

- Nem akarsz hazamenni? Nem fognak hiányozni a barátaid?

- Egyedül nem akarok ott maradni. Nagyon nagy a házunk ám, és egyedül biztos félnék.

C. J. elfojtott egy mosolyt.

- Apukád háza is nagy.

- Elférek ott szerinted?

- Biztos vagyok benne.

- Neked is van házad?

- Igen.

- Közel apuéhoz?

- Nem olyan közel.

- Kár… - Rob C. J. karját simogatta, bár oda sem figyelt arra, mit csinál. – Meglátogathatlak majd?

C. J. Ellery-re pillantott. Nem az ő tiszte volt elmondani a fiának, hogy valójában együtt szeretnék nevelni ezután. Ellery még a szerelmi vallomására sem válaszolt. Mi van, ha meggondolta magát? – futott át az agyán.

- C. J., hallottad, amit kérdeztem?

- Igen, csak… Tudod, azon gondolkodtam, hogy mit szólnál, ha én is ott laknék veletek? – Lélegzetvisszafojtva várt a válaszra.

- De azt mondtad, neked is van házad.

- Tudom, de… - C. J. gondban volt. Hogyan magyarázzon el egy ötévesnek, hogy bár férfi, de szerelmes az apjába?!

Rob hirtelen az apjára pillantott, majd fel C. J.-re. A homlokát ráncolta.

- Megcsókoltad Frank bácsinál, és tegnap este itt is, amikor azt hitted, már alszom.

- Rob… - C. J. döbbenten jött rá, hogy zavarában elvörösödött.

- Még anyu sem csókolta meg soha…

- Figyelj, kicsim…

Rob megrázta a fejét, mire elakadt a hangja. Te jó ég, villant át rajta, mi lesz, ha Rob nem akarja, hogy együtt éljenek? Pánikolva nézett Ellery-re, de a férfi mélyen aludt.

- Frank bácsinál azt mondtad apunak, hogy azt ígérte, együtt neveltek fel engem, és azt, hogy szereted. Te szerelmes vagy az apukámba? – Rob nyílt tekintetétől C. J.-nek megremegett a gyomra. Választása nem volt, mindent egy lapra tett fel, és remélhette a legjobbakat.

- Igen.

Rob komoran gondolkodott. C. J. leizzadt, amíg a válaszára várt.

- De te is fiú vagy, mint apu.

- Néha két férfi is egymásba szerethet.

- Nénik is?

- Ők is.

- Ez furcsa. Nálunk otthon nem volt ilyen.

C. J. arra gyanakodott, hogy kisváros lévén inkább senki nem kötötte a másik orrára, kivel tölti a szabadidejét.

- A tévében sem láttál meleg párokat?

- Meleg párokat?

C. J. gondolatban bokán rúgta magát, és kétségbeesetten szólongatta Ellery-t, ébredjen fel, és magyarázza el ő a fiának a helyzetet.

- Így nevezik az azonos nemű párokat.

- Miért melegnek? Azt nem arra mondják, amikor odakint meleg van nyáron, és anya nem enged ki?

C. J. felkuncogott.

- Egy szónak több jelentése lehet.

- Igen, ezt tudom. – Rob büszkén elmosolyodott. – Szóval akkor te és apu meleg pár vagytok?

- Igen.

Rob visszadőlt a mellkasára, és az apját nézte.

- C. J.?

- Igen? – C. J. kezdett megnyugodni, hogy túlestek a nehezén.

- Sean és Jack is meleg pár?

- Igen, ők együtt élnek.

- És Davidék is?

- Ők is.

- De ők azt mondták, van gyerekük. David fiú, nem lehet babája, ugye?

C. J. hitetlenkedve csóválta a fejét. Rob ugyanis pontosan ráérzett, hogy ki az „anyuka” a Ferguson családban.

- Örökbe fogadtak egy ikerpárt. Jayne és Jaycee idén lesz nyolcéves.

- Te és apu is örökbe akartok fogadni gyereket?

- Nekünk itt vagy te. – C. J. habozott, mielőtt megkérdezte volna. – Még nem mondtad, hogy mit szólsz a dologhoz? Ha nem akarod, hogy odaköltözzem hozzátok, nyugodtan megmondhatod.

Rob komoly arccal nézett fel rá.

- Tényleg szereted aput?

- Igen.

- És nem leszel majd undok velem, mint Sally új anyukája Sally-vel?

- Megígérem, hogy nem.

- Biztos? Akkor sem, amikor kettesben akarsz majd lenni apuval, és én otthon leszek? Mert Sally új anyukája olyankor nagyon undok Sally-vel…

C. J.-t visszafojtott nevetés rázta.

- Ha mégis így lenne, akkor szólj rám, rendben?

- Rendben. – Rob megnyugodva bólintott. – C. J.?

- Igen?

- Engem is szeretsz egy kicsit?

A komoly kis arc annyira hasonlított Ellery-ére, hogy fájdalom hasított C. J. mellkasába.

- Nem kicsit szeretlek, hanem nagyon – borzolta össze a haját, és szorosabban ölelte.

- Akkor nem baj, ha velünk maradsz. – Rob próbált a témához illően komoly maradni, de a lelkes mosoly elárulta az örömét.

- Köszönöm.

- C. J.?

- Igen?

- Ti is egy szobában alszotok, mint Sally új anyukája Sally apukájával? Mert anya és apu nem aludt együtt.

Kényes témák felé eveztek. C. J.-t megint leverte a víz.

- Baj lenne, ha együtt aludnák az apukáddal?

Rob elgondolkodott.

- Nem hiszem – ingatta a fejét. – Néha én is veletek aludhatok?

- Ezt majd apukád eldönti, oké?

- Oké. Sally régen sokat aludt az apukájával, de mióta új anyukája van, már nem szabad. Ezért kérdeztem meg.

- Rob, ki az a Sally?

A kisfiú komoly tekintettel felelt.

- A barátnőm. Ha nagy leszek, feleségül veszem.

C. J. pár másodpercig nem jutott szóhoz.

- A barátnőd? Még csak ovis vagy!

- Attól még szerethetem Sally-t, nem?

C. J. erre már csak szótlanul tátogni tudott. Ellery halk kuncogására mindketten az ágy felé fordultak.

- Mindent megbeszéltetek? – kérdezte álmos mosollyal.

- Mennyit hallottál?

- Azt hiszem, engedélyt kaptál, hogy összeköltözz velem.

- Apu, tényleg veled maradhatok, ahogy C. J. mondta? – Rob óvatosan átmászott az ágyra, és odabújt az apjához.

- Igen.

- És C. J. velünk marad?

- Bizony.

- És te és C. J. meleg pár vagytok?

Ellery csodálkozó pillantást vetett a vörösödő C. J.-re.

- Azt hiszem… - felelte bizonytalanul. – Miket beszéltetek, amíg aludtam?

- Mi csak…

- C. J. elmondta, hogy Frank bácsi miért haragudott rád. Ne csinálj több butaságot, amiért valaki megharagszik rád, jó, apu?

Ellery meghatódva biccentett.

- Igyekszem.

- És rájöttem, hogy C. J. szeret téged. Ügyes vagyok? – Rob büszkén mosolygott.

Ellery C. J.-t nézte.

- Nagyon ügyes vagy – dicsérte meg a fiát, de a tekintete nem engedte C. J.-ét.

- Te is szereted őt?

Ellery elmosolyodott. A ritka, gyengéd mosoly jelent meg a szája sarkában, amitől C. J.-nek mindig elgyengültek a lábai és hevesen kalapálni kezdett a szíve.

- Igen.

Egy egyszerű igen volt, de C. J. majdnem elsírta magát a hallatára. A félelem, hogy a férfi talán nem szereti viszont, végig ott motoszkált a fejében. A kétségek mostanra majd’ megőrjítették. De Ellery halk válasza eloszlatta a felhőket, sírni és nevetni szeretett volna egyszerre örömében. 

Rob egyikükről a másikukra kapkodta a tekintetét, majd halk sóhajjal lecsúszott az ágyról.

- Én most elmegyek pisilni, addig csókolózhattok – jelentette ki felnőttes komolysággal, majd elugrált a fürdőszoba felé, ami a kórteremhez tartozott.

- Annyira aranyos! – mondta C. J. halkan.

- Örülök, hogy megkedveltétek egymást.

- Tartottam a válaszától az együttéléssel kapcsolatban.

Ellery felszisszent.

- Sajnálom, hogy neked kellett elmagyaráznod a dolgot.

- Semmi baj, okos kölyök, gyorsan megértette, és szerencsére elfogadta a helyzetet. Megígértette velem, hogy nem leszek undok mostoha, mint Sally új anyukája. Most komolyan, a gyereknek tényleg már barátnője van?!

- Sally a nagy szerelme, pelenkás koruk óta elválaszthatatlanok. Azt hiszem, még nem gondolta végig, hogy ha hozzám költözik, Sally-vel nem járhat együtt oviba…

- Ha igazán szeretik egymást, a távkapcsolat nem lehet akadály.

Felnevettek, aztán C. J. közelebb húzta a széket, és megfogta Ellery kezét. Elkomolyodtak.

- Sajnálom, hogy elaludtam, mielőtt válaszolhattam volna.

- Semmi baj.

- Szeretlek.

C. J.-nek nagyot dobbant a szíve.

- Én is.

- Szép lenne, ha nagy szavakkal tudnám elmondani, de… tudod, hogy nem vagyok a romantikus versekkel udvarló férfi.

- Nem azért szeretlek.

- Még jó. Csalódást okoznék. – Ellery gyengéden megszorította a férfi kezét. – Szeretlek. Már rég el akartam, el kellett volna mondanom, de valahogy nem éreztem alkalmasnak a pillanatot. Ez az egész dolog Frankkel összekuszálta az életünket, de bármilyen gonoszul is hangzik, nem bánom. Rádöbbentem, hogy bolond voltam. Az álmom, hogy gazdag legyek, mert akkor senki nem bánthat, tévedés volt. Frank azt vette el tőlem, ami a legfontosabb nekem, és ezen nem tudott változtatni a pénzem és a befolyásom. Rá kellett jönnöm, a pénz nem tudja pótolni a fiamat, és téged sem.

- Te ezt már rég tudod, Ellery – válaszolta C. J. szelíden. – Máskülönben nem próbálnád már egy ideje jó útra téríteni Nolant, és még mindig neki dolgoznál.

- Lehet, de csak most tudatosult bennem igazán. Sajnálom, hogy keresztül kellett menned ezen az egészen miattam. Majd’ megszakadt a szívem, hogy Frank téged büntet helyettem. Soha nem fogom megbocsátani magamnak, amiért el kellett szenvedned…

C. J. elengedte a kezét, és a szájára tette az ujjait.

- Elég! Én nem hibáztatlak téged, te se tedd!

- De…

- Szeretlek, Ellery. Jobban, mint gondoltam, hogy szeretni lehet.

- C. J… - Ellery forró lehelete az ujjait érte. – Meg sem érdemellek.

- Kvittek vagyunk, mert én se téged.

Összemosolyogtak. C. J. felállt, és óvatosan leereszkedett az ágy szélére. Puszit nyomott Ellery szája sarkába.

- Nagyon szeretlek!

- Én is szeretlek! Hazajössz velem és Rob-bal?

C. J. torkát sírás kaparta, könnyek gyűltek a szemébe.

- Hat ökörrel sem tudnál távol tartani…

Ellery magához húzta, és C. J. boldogan hajolt hozzá. A gyengéd csók, amit váltottak, megpecsételte a kimondott vallomást és a kimondatlan ígéretet, hogy örökre együtt maradnak…

- Végeztetek? Éhes vagyok! – Rob kidugta a fejét a fürdőből.

Egyikük se állta meg, hogy fel ne nevessen. C. J. hátratúrta a haját, és vigyorgott.

- Most már tudom, mit érzett Alex, amikor minduntalan rossz pillanatban nyitottam rájuk.

Ellery kaján vigyorral felelt.

- Drágám, isten hozott a szülők világában!

- Miről beszéltek? – futott oda hozzájuk Rob. – C. J., kapok reggelit?

- Szólok a nővérnek, jó?

- Jó. Te is kérsz, apu? Apu?

C. J. a férfira pillantott, aki közben robbanásszerűen újra visszaaludt.

- Ha felébredt, majd újra beszélhetünk vele – nyugtatta a kisfiút. – Megnyomod a nővérhívó gombot? – mutatott a kapcsolóra.

- Megnyomhatom? – lelkesedett Rob.

- Hát, persze! – A kisfiú mosolya C. J. arcára is mosolyt csalt, nem mintha eddig nem vigyorgott volna, mint egy eszelős. Azon kapta magát, hogy felnevet. A világ szép volt, és ha végre hazamehetnek, még szebb lesz…

            Rob durcásan felhúzta az orrát.

- Ez nem ér! Te csalsz, C. J.! – kiáltott fel sértetten.

A férfi ártatlanul rápislogott.

- Én? Eszembe sem jutna…

- De igen! Négyet dobtál és ötöt léptél előre! – mutatta a táblán. – Igaz, apu?

Ellery, aki mosolyogva figyelte őket, felsóhajtott.

- Mondtam, hogy én nem leszek döntőbíró közöttetek.

- Nem játszom veled többet, ha nem vallod be, hogy csaltál! – Rob mérgesen összefonta a karját a mellkasán. Olyan aranyos volt, hogy C. J. megadta magát, és nevetve eldőlt az ágyon.

- Nyugi, Rob! C. J. csak viccelt.

Rob a szemét forgatta.

- Nem értem a felnőtteket. Néha olyan buta vicceik vannak…

C. J. felkönyökölt, és rávigyorgott.

- Bocsi, de nem hagyhattam ki. Kíváncsi voltam, észreveszed-e, hogy többet léptem.

- Miért?

- Nagyon aranyos vagy, amikor mérgesen duzzogsz.

Rob szeme azonnal összeszűkült.

- Nem vagyok aranyos, és nem duzzogtam.

Ellery kuncogott, és megsimogatta a haját.

- C. J. csak bolondozik, ne is törődj vele! Inkább játsszatok tovább.

- De megígéred, hogy nem csalsz többet? – nézett figyelmeztetően a férfira Rob.

C. J. újra visszahelyezkedett a tábla mellé, és ünnepélyes esküre emelte bekötözött kezét.

- Esküszöm.

- Rendben, akkor játsszunk!

Kopogás hallatszott, Sean dugta be a fejét az ajtón.

- Sziasztok! Nem zavarunk?

- Nem, dehogy. Gyertek csak! – C. J. könnyedén leugrott a padlóra, és megölelte.

- Látom, jobban vagy – jegyezte meg Jack, aki letett egy ajándékkosarat a kisasztalra.

- Rob ügyel ránk. Igaz, Ellery?

A férfi bólintott.

- Bizony.

- Sean, képzeld, C. J. csalt a társasban!

Sean megrökönyödött arcot vágott.

- Hogy tehetett ilyet? Ez szörnyű!

- Ugye? – Rob fellelkesedett, hogy megértő fülekre lelt. – Apu szerint csak bolondozott, de ez nem is vicces, igaz?

- De nem ám! Főbenjáró bűnt követett el. Akarod, hogy móresre tanítsam?

Rob fennkölt arcot vágott.

- Nem kell, többé nem csinál ilyet, mert különben nem játszhat velem.

Jack köhögéssel leplezte nevetését.

- Úgy veszem észre, a fiatok gyorsan megnevelt titeket.

Ellery felnevetett, és megsimogatta a fia haját.

- Nagyon igyekszik.

- Ezt minek hoztátok? – C. J. arrébb pakolta a kosarat. – Nolan is küldött, azt is a nővéreknek adtuk oda.

- Alex a lelkünkre kötötte, hogy nem üres kézzel jövünk hozzátok.

- Gondolom, részletes beszámolóval kell visszatérnetek a szent küldetésről…

Jack lehuppant a székre, és az ölébe húzta Seant.

- Nem hiszi el, hogy jobban vagytok.

- Nem hazudok neki.

- Tudom, de azért kételkedik kicsit.

- Akkor beszéljen dr. Winterrel.

- C. J., ismered őt…

C. J. visszatelepedett az ágyra, és bólintott.

- Igen. Mondd meg neki, hogy tényleg jól vagyunk. A doki pedzegette, hogy nemsokára hazamehetünk.

- Ellery már egész jól van, miért kell még várnotok? – Sean az ágyban ülő Ellery-re pillantott. A férfi tényleg sokat javult az elmúlt egy hétben. Már kivették a katétert, és nem csipogott körülötte egy gép sem. Csak az infúzió volt bekötve, az csöpögött a karjába. Még mindig nagyon sápadt volt, de a tekintete már tisztán csillogott.

- A repülés miatt. A doki szerint túlságosan megterhelné a szervezetemet.

- És hogyan tovább? – Sean kényelmesebben elhelyezkedett a párja ölében. – Gondolkoztatok már rajta?

Ellery és C. J. összenézett.

- Beszélgettünk, igen – válaszolta C. J. halkan. – Egy ideig betegszabadságon leszek, az idő alatt a céggel akarok foglalkozni.

- David említette, hogy el akarod adni.

- Igen, ez a tervem. Zsaru vagyok, nem üzletember.

- És utána?

- Visszamegyek dolgozni. – Újabb dobás után folytatta. – Sokat gondolkodtam az elmúlt egy hétben. Teresa Adelaide egy nevelőotthont szeretne létrehozni gyerekeknek. Az jár a fejemben, hogy a Carrathian ház megfelelő lenne erre a célra.

- De az az otthonod!

Ellery kinyúlt, és C. J. térdére tette a kezét. C. J. arcán nyugodt mosoly terült szét.

- Jó nekem Ellery-nél is. – Elmerengett, gondolatban bejárta a ház minden apró kis zugát. Emlékek jártak a fejében, jók és rosszak. – Talán vehetnénk egy közöset – mondta, és kérdően Ellery-re nézett. – Mit szólsz?

- Jól hangzik. Rob?

- Én is segíthetek kiválasztani?

- Igen.

- Akkor rendben. – A kisfiú egy vállrándítással eldöntötte a kérdést.

- És most hová mentek haza?

- Erről még nem beszéltünk – rázta a fejét C. J. – Szerinted?

- Nekem mindegy. Ahogy gondolod. Mehetünk hozzád is.

C. J. tétován vállat vont.

- Arra gondoltam, hogy egyelőre maradjunk a te házadban. Nálad van lift, és nem kell lépcsőznöd, hogy lejuss a földszintre – mondta, közben visszaigazította a bábuját a megfelelő helyre a táblán. Rob elégedetten bólintott, és a dobókockáért nyúlt, de közben persze fülelt a beszélgetésre is.

- Apunál van lift? De klassz!

- Erre nem gondoltam. – Ellery óvatosan kinyújtotta a lábát, nehogy lelökje a táblát.

- Azért vagyok itt. – C. J. átvette a dobókockát Rob-tól, és dobott egyet. Lépett kettőt, és visszagurította a kisfiúnak a kockát. – Te jössz! Ha a következőnél hatot dobok, én nyertem.

- Még nem dobtál annyit! – hívta fel a figyelmét a tényre Rob, és gurított. – Egy – mondta csalódottan.

C. J. a nyelvét is kidugta a nagy koncentrációban. Csak Rob-nak nem tűnt fel, hogy egy ügyes mozdulattal megcsavarja a kockát, így a hatos helyett kettes lett.

- A fenébe! – morogta rosszkedvűen.

Rob szeme csillogott, amikor kezébe vette a dobókockát, és nagyot kiáltott, amikor hatost dobott.

- Már csak egy dobás, és győzök!

- Ahhoz még nekem is lesz egy-két szavam! – fenyegette meg C. J., de csak kettest dobott. Ennek ellenére akárhogyan küzdött, Rob lelkesen a magasba emelte a karját, ahogy a bábuja a célhoz ért.

- Legyőztelek!

- Ellery, vigasztalj meg! – C. J. a férfi mellé dőlt, persze csak vigyázva, nehogy fájdalmat okozzon neki.

- Kimenjek a mosdóba? – kérdezte Rob, mire Ellery felnevetett.

- Miért akarsz kimenni a mosdóba? – értetlenkedett Sean.

Rob komoly arccal magyarázni kezdett.

- Tegnap is megvertem C. J.-t, mire apu puszikkal vigasztalta meg. Inkább kimentem pisilni, amíg befejezték.

Jack Sean hajába fúrta az arcát, csak a válla remegéséből lehetett arra következtetni, hogy nevet. Sean ajka is gyanúsan megrándult. C. J. nyelvet öltött rájuk, és játékosan megbökte Rob orrát.

- Nem kell sehová se menned. Kivárom az időt, amikor apukád rendesen meg tud vigasztalni.

Sean elfordult, látszott, hogy vörösödik a visszafojtott röhögéstől.

- C. J., ne hozd zavarba a vendégeinket! – Ellery képtelen volt szigorú hangot előcsalogatni magából.

- Apu, C. J. mit ért rendes vigasztalás alatt?

C. J. huncut tekintetét látva Ellery száján vágyakozó mosoly jelent meg.

- Ezt kérdezd meg úgy tíz év múlva – mondta, aztán odahajolt a férfihoz, és gyors csókot nyomott az ajkára.

Rob széttárt karral fordult Seanék felé.

- Mindig ezt mondja, ha valami olyat kérdezek, amire nem akar válaszolni.

Mindegyikükből kirobbant a nevetés. C. J. összefonta az ujjait Ellery-ével, és felsóhajtott. Volt valaha ilyen boldog? Nem tudta, de már nem is számított a múlt. Csak ez a két ember, akik a legfontosabbak lettek neki, s akik a jövőt testesítették meg a számára. Pár nap múlva hazamennek, és lassan, napról-napra elkezdhetik a közös életüket. Nem lesz könnyű, de semmi sem az életben, ezt C. J. már megtanulta. Ennek ellenére azt biztosan tudta, hogy akármilyen nehézségekkel kell is szembenézniük, ott lesznek egymásnak. És boldogok lesznek…