16. Újabb BL szerep?
2013.10.23 16:4016. Újabb BL szerep?
Itoh fejében megfordult, hogy butaságot csinál. Úgy jött el a szereplőválogatásra, hogy se Kaname-sannak, se Shigeru-sannak nem szólt. Igaz, előbbi épp haragszom rád-ot játszott vele, pedig Itoh úgy látta, hogy a találka sikeres volt.
- Féltem, hogy nem jössz el – állt meg mellette Mitsuru-san.
- Mitsuru-san… Senkinek sem szóltam, még magam is kételkedem, hogy jó ötlet-e…
- Láttad melyik szerepek szabadok?
- Igen. Láttam a neved. Most te leszel Shigeru-san partnere. Sok szerencsét!
Mitsuru leült mellé, és elmosolyodott.
- Régóta dolgozunk együtt. Elég kevés BL-ben szerepelek, de azok nagyszerű munkák. Ilyen a Legyél számomra az egyetlen! és ez is. Büszke vagyok, hogy együtt dolgozhatok vele, de gondolom, ezzel te is így vagy.
Itoh bólintott.
- Nem haragszol rá, amiért hazudtunk nektek a találkozót illetően? – jutott eszébe Shigeru-sannal közös csínyük.
Mitsuru nevetett.
- Nem. Sok mindent megbeszéltünk, amiket eddig mindketten halogattunk. Én személy szerint, hálás vagyok, hogy megtettétek. Tegnap ebédidőben eljött velem a parkba is, azt hiszem… rendeződnek a dolgok köztünk.
Itoh megkönnyebbült.
- Kaname-san alig akar velem szóba állni – panaszolta.
- Ő már csak ilyen. Pár nap, és megnyugszik, ne aggódj miatta.
- Köszönöm. Shigeru-san itt van?
- Nem, nincs. – Mitsuru időt nézett. – Késő éjszakáig próbált a film miatt. Biztos alszik még. Délnél előbb nem hiszem, hogy felkel. Miért nem látogatod meg? Az esti felvételig úgy tudom, ma ő is szabad.
- Biztosan Haruki-kunnal szeretné tölteni a napját.
- Ki tudja…? – mosolygott talányosan a férfi. Itoh elpirult.
- Azt sem tudom, hol lakik – motyogta félrenézve.
Mitsuru elvette a tollát, és a szövegkönyv margójára odafirkantott egy címet.
- Most már tudod.
- Maeda Itoh-san, kérem!
- Menned kell! Megvárlak itt kint. Sok szerencsét!
Itoh sietve felállt, és úgy érezte, már csak azért is megérte eljönni, hogy beszélhetett Mitsuru-sannal.
Shigeru hosszan álldogált a zuhany alatt. Nem is olyan rég kelt fel, megivott egy kávét, majd az ebédet későbbre halasztva inkább rendbe szedte magát a fürdőszobában. A szekrényből előszedett egy kopott fekete farmert, egy fehér inget, aztán a konyhába indult. Csengettek, mire a plafon felé emelte a tekintetét. Utálta, ha megzavarták üres óráiban, amikor pihenni tudott volna. Ráadásul Haruki-t is meg akarta látogatni. Arról nem is beszélve, hogy Itoh-t is fel akarta hívni. Küldött neki egy üzenetet, amikor felébredt, de arra nem érkezett azóta sem válasz.
- Ki az? – morogta az ajtónál.
- Maeda Itoh.
Shigeru feltépte az ajtót. Itoh egy szatyrot szorongatott, láthatóan rettenetesen ideges volt.
- Helló! Zavarok? Bocsáss meg, amiért csak úgy rád törtem, de Mitsuru-san azt mondta, biztosan örülnél, ha nem egyedül kellene ebédelned.
- Gyere be! – Shigeru szélesen mosolygott. – Nem zavarsz. Örülök, hogy itt vagy. Küldtem neked üzenetet, de nem írtál vissza.
- Tényleg? – Itoh előhalászta a mobilját a zsebéből, miközben a cipőjéből lépett ki. – Oh, igen, itt van. Nem vettem észre, elnézést. – Elolvasta, elpirult. – Mondták már neked, hogy perverz vagy, Shigeru-san?
A férfi hangosan felnevetett, és elvette tőle a táskát.
- Mi van benne?
- Gondoltam készítek egy kis rizst és párolok halat. Megvettem a hozzávalókat, meg válogattam pár szép barackot a zöldségesnél desszertnek.
Shigeru majdnem leszúrta, hogy miért költött rá, de aztán inkább elindult a konyhába. Itoh-nak igaza volt a múltkor. Már nem gyerek, tudja, mire költheti el a pénzét.
- Nagyon jól hangzik. A cuccaidat pakold csak le nyugodtan, ahol szimpatikus. Kérsz valamit inni?
- Köszönöm, a víz tökéletes lesz. – Itoh a válltáskáját és a kabátját a nappaliban hagyta. Mindent hosszasan megbámult. – Nagyon szép a lakásod. Biztos drága a bérleti díja… - Elakadt a hangja, és mélyre hajolt. – Kérlek, bocsásd meg az udvariatlanságomat!
- Semmi baj. – Shigeru némi tétovázás után inkább narancslét töltött egy pohárba, és a pultra tette. – Egy évi keresetem ment rá, amikor megvettem, majd még egy félévi, amíg ilyen lett, mint szerettem volna. Most dupla annyiba kerülne.
Itoh megdöbbent.
- Olyan sokba?
- Bizony. Ülje le, igyál, közben elmondhatod, miért vagyok perverz.
Itoh elpirult.
- Inkább nekiállnék az ebédnek.
- Gyáva!
Itoh szeme azonnal megvillant.
- Perverz vagy, mert még szinte fel sem ébredtél, máris olyan üzeneteket írogatsz, amilyeneket más emberek csakis ágyban mondanak egymásnak.
Shigeru huncutul rákacsintott.
- Ágyban voltam – jegyezte meg vidáman.
- Nem arra gondoltam! – Itoh modern felfogású fiú volt, de egyszerűen zavarba hozta, hogy a férfi vele álmodott, szeretkeztek, és ezt persze azonnal meg kellett osztania vele is. De legalább ne tette volna hozzá, hogy ez miatt sokáig kell majd a zuhany alatt állnia! Shigeru edényeket szedett elő a szekrényből. Odakészítette a hozzávalókat a főzőpultra. Láthatóan tudta, mi mindenre lesz szüksége Itoh-nak, így a fiú úgy döntött szünetelteti a válaszadást, inkább nekiáll a főzésnek. Míg Shigeru megmosta a rizst, ő előkészítette a halat. Szótlanul dolgoztak egymás mellett, Itoh legnagyobb meglepetésére nagyszerűen egymásra hangolódtak. Sejtelme sem volt azonban arról, hogy a férfinak mekkora erőfeszítésébe telt, nehogy rávesse magát.
- Hogy ment a tegnapi forgatás? – kérdezte, amikor már mindent felpakoltak.
Shigeru egy üvegedénybe pakolta a barackokat.
- Jól, bár elég fárasztó volt. – Odahúzta az egyik széket, aztán Itoh tiltakozásával mit sem törődve, az ölébe vonta. Itoh legszívesebben hanyatt-homlok menekült volna, végül inkább igyekezett figyelmen kívül hagyni, hogy szinte teljesen a férfihoz tapad.
- Sok van még vissza?
- Ha minden igaz, másfél hónap múlva készen leszünk. Utána már másra is tudok időt szakítani.
Itoh elvörösödött a célzatos szavakra.
- Én viszont nem valószínű. – Elmesélte, hogy elfogadott két ajánlatot.
- Ez nagyszerű. Gratulálok! Sok sikert!
Itoh bólintott, aztán a kezét kezdte el nézegetni.
- Azért… fogunk találkozni.
Shigeru értetlenül meredt rá.
- Persze, hogy fogunk… Miről beszélsz?
- Voltam ma a szereplőválogatáson.
A férfinak kellett pár másodperc, míg felfogta, mire utal a fiú.
- A Csak engem szeress! BL mű – hitetlenkedett.
- Tudom. Én játszom Ootani szerepét.
Shigeru döbbenten hallgatott. Itoh felállt az öléből, megnézte a rizst, a halat, a zöldséget. A pultnak támaszkodott.
- Nem örülsz?
- Halálra vagyok rémülve – közölte a férfi.
Itoh elsápadt. Más reakcióra számított.
- Azt hittem, örülni fogsz, hogy megint egy műben játszhatunk – fordult vissza a tűzhelyhez.
Shigeru szinte azonnal ráébredt, hogy megbántotta.
- Te… azért jelentkeztél, hogy engem boldoggá tegyél? – kérdezte óvatosan.
- Nem csak ezért. – Itoh lehúzta a rizst a tűzről. A halat átfordította. A zöldséget megkavarta, a rizs mellé tette. – Jó dolog veletek dogozni. Veled, Mitsuru-sannal, Satsuki-sannal – Ő volt a Madame hangja. – Yoshitaki-sannal – Ő játszotta Julian legjobb barátját. – A többiekről nem is beszélve. Ki akarom próbálni magam más műben is. Tudni akarom, meddig mehetek el, hogy a legjobb legyek. És persze hazudnék, ha letagadnám, hogy te voltál a döntő érv. Reméltem, legalább olyan boldog leszel, mint én. Bocsáss meg, ha gondot okoztam.
Shigeru hátulról átkarolta.
- Ne haragudj rám! – kérte szelíden. – Félreérthető voltam. Örülök, hogy együtt dolgozhatok veled, csak…
- Csak?
- Két dologtól félek. Az egyik, hogy valaki más is felfigyel majd rád, és… lecsap a kezemről. Nem vagyok már fiatal, férfi vagyok, és te mégiscsak heteroszexuális vagy… - Itoh megfordult, hogy tiltakozzon, de a férfi arca láttán nem tudott megszólalni. Annyira sebezhetőnek tűnt, annyira őszintének. – A másik pedig, hogy… olyan mértékben kívánlak… – Shigeru mély levegőt vett, hogy uralkodjon magán, de a hangja így is megremegett. – Beleőrülök, mert nem szeretkezhetem veled, és nem hiszem, hogy sokáig el tudom viselni a helyzetet.
- Shigeru-san…
- Szeretlek, Itoh. – Shigeru nekidöntötte a homlokát a fiúénak. – Őszinte leszek. Volt már férfi partnerem, de egyikbe sem voltam szerelmes. Te… jelented eddig a legtöbbet. Beléd szerettem, pedig tudtam, hogy hetero vagy. Erőszakos voltam, mert azt akartam, játssz velem. Abban reménykedtem, hogy… talán viszonzod az érzelmeimet. Sajnálom. Ezért is akadt el a szavam, amikor mondtad, megint együtt szerepelsz velem. Nekem ez… boldogság és kín is…
Itoh nagyot nyelt, aztán a háta mögé nyúlt, és tapogatózva lekapcsolta a gázt a párolódó hal alatt.