16. Harc Cameában

16. Harc Camea-ban

Másnap reggel Diana mosolyogva ébredt. Draco már ébren volt, a haját cirógatta.

- Már felkelt a Nap – jegyezte meg. – Ideje lenne felkelnünk.

- Még ne – kérte Diana és átkarolta. Visszaaludtak.

Hangos kopogás ébresztette őket.

- Galambok, meddig turbékoltok még? – hallatszott Lina nevető hangja.

- Muszáj égetnie minket? – fúrta bele az arcát Diana a férfi nyakába. Draco felkacagott.

- Mindjárt megyünk – kiáltotta. – Mindjárt – súgta a lány szájába és még soha nem volt ilyen boldog.

Egymás derekát átkarolva mentek le az ebédlőbe, s ezúttal Draco nem vette fel a csuklyáját. Úgy vigyorogtak mindketten, mint az idióták, de ez most cseppet sem zavarta őket. Leültek Lináék mellé és azonnal a reggeliért nyúltak. Jobban mondva az ebédért. Varnor elégedetten bólintott.

- A szerelem jó dolog – állította.

- Tudtam, hogy összeilletek – mosolygott Lina.

- Festhetek rólatok egy képet? – csillant fel Pacsmag szeme.

Draco és Diana egymásra néztek, majd felkacagtak. Draco arcát megfiatalította a nevetés, míg Dianáét ragyogóvá varázsolta.

A fogadósné odalépett hozzájuk.

- Elnézést, hogy zavarom önöket, de reggeliről volt csak szó tegnap este - mondta.

Draco a köpenye alá nyúlt és pénzt vett elő, ami még Buksza erszényéből maradt meg.

- Megköszönnénk, ha még az ebédet is elkölthetnénk itt. Utána úgyis továbbmegyünk.

Az asszony hitetlenkedve meredt a kezébe nyomott aranyakra, de gyorsan rendezte arcvonásait.

- Addig maradnak, amíg akarnak – hajolt meg és elment.

Dianáék megebédeltek, majd búcsút intettek a fogadónak. Diana álmodozva nézett vissza. Megragadta Draco karját.

- Ígérd meg, hogy ide még egyszer visszajövünk – kérte.

A férfi elmosolyodott. A Nap körülölelte alakját, szelíddé varázsolta tekintetét.

- Amikor csak akarod – felelte és átölelte a lányt.

Lináék után indultak. Draco felhúzta csuklyáját, arca kifejezéstelen lett. Közeledtek a fővároshoz. Camea nevében nem illet Drionodonhoz, de belül az volt, ami. Bűnös, sötét város, ahol az úr szava dönt. Ahol éjszaka az erősebb szava a szent. Draco szerette és gyűlölte ezt a helyet. Szerette, mert menedéke volt és oltalmazója a nehéz órákban. Gyűlölte, mert nem lázadt fel, s mert a bűn megtelepedhetett itt.

A főúton haladtak egy napig, aztán Draco intésére letértek róla. Túl sok felvigyázó és trollkatona ballagott ugyanis velük szemben vagy mögöttük. Nem akart már a cél előtt lebukni. Habár sejtette, hogy apja tisztában van azzal, hogy mennek. Várni fogja őket. S akkor az istenek kegyelmezzenek nekik!

Teltek a napok. Szótlan, monoton, várakozással és elhatározással teli nappalok. Szerelemmel, forrósággal teli éjszakák. S egy hét múlva felbukkant a távolban Drion főúri kastélyának körvonalai.

Draco megtorpant.

- Íme, Camea és Drionodon.

Pacsmag és Lina bűvölten bámulták. Varnor komor méltósággal, Diana torkában dobogó szívvel és Draco… Nos, ő…Draco királyokhoz illő nyugalommal. Hosszú út után végre hazaért. Gyilkolni.

- Letáborozunk – mondta halkan.

- Nem megyünk be? – csodálkozott Lina. Draco a fejét rázta.

- Sötétedik. Napnyugtakor bezárják a városkapukat, csak hajnalban nyitják ki megint. Nappal bemegyünk, éjszaka pedig bejuthatunk a kastélyba. Ismerem a föld alatti járatokat.

- Az apád nem figyelteti őket? – ült le Varnor egy kidőlt fatörzsre.

Draco hidegen elmosolyodott.

- Apámnak sok hibája van. Amire a legkényesebb: a büszkesége. S most az lesz a veszte. – Mindannyian megborzongtak.

Másnap dél előtt valamivel lépték át a városkaput. Draco mélyen a szemébe húzta a csuklyáját, s ügyes előrelátással Linát tolta előre. A katonák annyira megbámulták a lányt, hogy ügyet sem vetettek a többi áthaladóra. Draco elégedett lehetett. Az első akadályt könnyedén vették.

Az egyik kocsmában megebédeltek, majd szobát kértek s lepihentek. Mindnyájan feszültek voltak, akár Diana íján a húr, amikor pattanásig feszítette. Ma este elérték céljukat. Hosszú útjuk végére értek.

Varnor a szobájában magányosan üldögélt az ágya szélén. A kardját fényesítette. Az arca komor volt, de nem látszott idegesnek. Gyerekkora óta csatázott. A halál mindannyiszor ott ólálkodott mellette, előtte, mögötte, körülötte. S ha most meg is hal? Már rég nem félt a haláltól.

Lina elgondolkodó arccal kuporgott Pacsmaggal közös szobájában a kandalló előtt. Pacsmag a széken üldögélt, térdén vászonnal, s épp a lányt festette könnyű, tiszta ecsetvonásokkal.

- Félek – szólalt meg halkan a lány.

Pacsmag keze megdermedt. Linára nézett, majd félretette a félig kész képet. Letérdelt a lány elé.

- Én is – vallotta meg.

- És mégis odamegyünk – nézett a szemébe Lina. A férfi elmosolyodott. Bólintott.

- Meg fogunk halni – mondta ki Lina elnyíló ajkakkal. Pacsmag vállat vont.

- Nem élhetünk örökké – válaszolta szelíden.

Lina a tűzbe bámult.

- Legyen – sóhajtotta, és Pacsmag vállára hajtotta a fejét.

A folyosó végi kis szobában Diana kibámult az ablakon. Testét nem feddte egyéb, mint egy vékony lepedő. Gyönyörű volt. Fájdalmasan gyönyörű. Draco az ágyon feküdt, s bámulta. Megigézetten.

- Gyere el onnét. Még a végén meglát valaki – szólt halkan. Diana hátrarázta a haját. Válla felett nézett a férfira.

- És akkor mi lesz? Börtönbe zárnak?

Draco felsóhajtott.

- Túl kacér vagy. Ráadásul nem a feleségem. Apám törvényei szerint a fejedet vehetik.

Diana keserűen felkacagott.

- Az apád képmutató – villant a szeme.

Draco a feje alá tette a kezét.

- Tudom. Épp ezért veszélyes – vont vállat.

Diana még ácsorgott ott egy kicsit, aztán visszatelepedett a férfi mellé az ágyra. Hozzásimult, lábát átvetette Dracoén, fejét a mellkasára ejtette.

- Túl fogjuk élni? – tette fel a nagy kérdést.

Draco felnevetett – szomorúan.

- A sors kiszámíthatatlan – válaszolta.

- Harcolni fogunk – sóhajtotta a lány.

- Már régóta készülünk rá – túrt bele Diana hajába a férfi.

Diana keze ökölbe szorult.

- Halál Drionra – sziszegte.

- Úgy legyen – villámlott meg Draco szeme.

Az úton volt ideje tisztáznia az érzéseit. S bár tudta, hogy anyja nem helyeselné mostani cselekedeteit, de megértené őket. Éppen ezért elfojtott magában minden érzést. Csak a bosszúra koncentrált. S tudta, hogy a bosszú bár halált hozhat Drionra, halált hozhat neki is. Állt elébe. Nem félt tőle, csak azt tudta biztosra: Dianának élnie kell, mert ő a jövő. Egy jobb jövő záloga.

Diana félt. Nem magát féltette. Már régen megbékélt a halállal. Dracot féltette, mert sejtette, hogy a férfi, ha harcolni kell, védeni fogja. Ha kell, meg is halna érte. Ezért szerette, de nem tudta elfogadni. A tűz gyermeke… a bosszú tüze. Amely most éltette őt. De ha Drion meghal, és vele hal Draco is, mi célja lesz az ő életének? Diana lehunyta a szemét. Justint elveszítette, s megfogadta, ha rajta múlik, mindketten túl fogják élni a csatát. Drionnak viszont pusztulnia kell!

Diana ajkán jeges mosoly jelent meg, s nőiessége teljes tudatában a férfi fölé helyezkedett.

- Mikor indulunk? – kérdezte.

- Aludnunk kellene – jegyezte meg Draco figyelmeztetően.

- Arra még ott az egész élet –vágta rá Diana és Draco felkacagott. Drion még nem is sejti, mi vár rá.

Besötétedett, amikor összegyűltek a hátsó lépcső alján.

- Gyertek – indult el Draco, s kilépett egy sötét sikátorba. Megvárta, míg társai szeme hozzászokik az éjszakához, s csak utána súgta oda nekik.

- Sok troll jár ilyenkor az utcákon. Ők vigyázzák a rendet. Nem lenne jó összeütközésbe keveredni akár eggyel is. Gyertek utánam, de nagyon halkan.

Követték. Néha azt sem tudták, merre járnak. Teljesen Dracora hagyatkoztak. A föld alatti járatokban a férfi fáklyát gyújtott, így már gyorsabban haladtak. A kastély alá érve, Draco eloltotta a tüzet és megállt.

- Megérkeztünk. Apám szobája a kastély hátsó részében van. Oda mi megyünk Dianával. Varnor feladat lesz lezárni a kaput, hogy a városi őrség ne tudjon meglepni minket. Lina, Pacsmag a ti dolgotok lesz, magatokra vonni az őrök figyelmét. Ügyesek legyetek.

- Egyszerre bólintottak. Lassan, tapogatózva jutottak fel a lépcsőn. Sikeres eljutottak a kastély nagyudvaráig, a folyosókon egy lélek sem járt. Draco megtorpant.

- Mi a baj? – súgta oda neki Diana.

Váratlanul fáklyák fénye lobbant fel körülöttük.

- Ez – mutatott körbe Draco dühösen. Felbőszítette, hogy apjának sikerült átvernie.

Drion az udvari trónon ücsörgött.

- Nocsak. Váratlan vendégeim érkeztek – kuncogott. Sápadt szürke volt a bőre, szeme, akár a hideg kavics. Az oszlopok mellett bamba arcú trollok vicsorogtak.

- Drága fiam, anyád nem tanította meg, hogy bejelentés nélkül megjelenni valahol, udvariatlanság? – hajolt előre Drion.

Draco mély levegőt vett. Nem válaszolt. Diana keze ökölbe szorult. Lina megmarkolta a tőrét, Pacsmag szeme összeszűkült. Varnor előhúzott kardjának pengéjén megvillant a fáklyát fénye.

- Nem is válaszolsz? – dőlt hátra Drion elégedett mosollyal. – Anyád most nagyon csalódott lenne…

- … ha élne. Ugye, ezt akartad mondani? – kérdezte hűvösen Draco. Még soha nem hasonlított ennyire az apjára, mint most, ebben a pillanatban.

Drion felnevetett. Üres volt a hangja, akár a korhadt, belül lyukas fának.

- Nem változtál, fiam. Ez tetszik nekem.

- Valóban, nem változtam. Még mindig meg akarlak ölni. Ez is tetszik?

Drion megvetően legyintett.

- Nem vagy te gyilkos. Szerencsémre, anyád nevelése nem veszett kárba.

Draco a fejét ingatta.

- Te sem változtál, apám – mosolygott szomorúan.

Drion intett egyik vezérének.

- A fegyvereiteket, légy szíves. Az embereim nem kedvelik a fegyvereseket a közelemben.

- Csak nem tartasz tőlünk? – vágta oda élesen Diana. Drion most először vette jobban szemügyre őket.

- Hm, egy röpke pillanatra el is felejtettem, hogy nem egyedül jöttél, fiam – mormogta, aztán hideg mosollyal nézet végig rajtuk. Eltűnt a hamis kedvesség az arcáról, s alóla előtűnt az igazi, jéghideg gyűlölet álarca.

- Ezekkel akartál legyőzni, fiam? Túlbecsültelek. Ellenem jössz egy vándormázolmányosssal, aki jobban kezeli az ecsetet, mint a fegyvert. Hisz még gyerek. S már soha nem lesz felnőtt, arról ma éjszaka gondoskodom. No és egy nő. Egy egyszerű cigánylány, aki jobban ért a férfiakhoz, mint a harchoz. Kár, hogy az a szép pofika már soha nem fog férfiakat szórakoztatni. S egy zsoldos. Öreg, akár az út, amelyen jöttetek. Fel tudja egyáltalán emelni a kardot? Nem, ne is válaszolj! Mire végzek vele, nem lesz mivel fegyvert rántania senki ellen. Oh, és csapatod legigézőbb tagja… Diana. Egy férfi mellett lenne a helye, aki megtanítja, hogy a harc a férfiak dolga, az övé pedig a tűzhely előtt vagy az ágyban – Drion felkacagott. – Vagy tán már be is avattad? Ennek örülök.  A kínzóteremben már igazán hiányolnak egy ártatlan kinézetű hajadont, aki… már nem is olyan ártatlan.

Draco szeme elsötétedett. Diana arca fehér volt, akár a márvány, s ez egyre jobban felhevítette Driont.

- Ne is próbáld tagadni, fiam, hogy nem az asszonyod. Ismerlek, s ismerem az embereket is. Rosszabbak, mint a patkányok.

- Te is közéjük tartozol. Egy patkány vagy! – sziszegte Lina haragosan.

Drion vicsorgott.

- No tessék! Semmi udvariasság. Draco, igazán csalódást okoztál.

- Ha most azt várod, hogy bocsánatot kérek, csalódnod kell – lökte le válláról a köpenyét Draco és előhúzta a kardját.

Drion felugrott. Tűz égett a szemeiben.

- Átkozott bolond vagy! Azt hiszed, legyőzhetsz? Talán elfelejted, hogy jobban ismerlek, mint a saját tenyeremet? Vér vagy a véremből. A mestered vagyok. Az apád.

Draco tekintete jeges volt, de a lángok úgy lobogtak benne, akár a fáklyák tüze.

- Megtagadtál. Nincs fiad – felelte hidegen.

Diana felhúzta az íját. Lina és Pacsmag egymásnak vetették a hátukat, ujjaik között éles tőrök pengéje villant. Varnor felemelte kardját.

- Fogjátok el őket! – csattant fel Drion.

A trollok támadtak. Diana íján a húr pengett, Lina és Pacsmag különvált, Varnor sem tétlenkedett.

Drion kiáltására katonák jöttek. Diana nyílvesszői elfogytak. Lina és Pacsmag már karddal harcoltak, tőreik eltűntek a harcban. Varnort sarokba szorították, Diana a tőreit hajította támadói hátába.

Draco arcán csúnya vágás vérzett, de nem volt ideje meggyógyítani. A szeme sarkából látta, hogy Lina elesik és egy katona elégedett vigyorral emeli föléje a kardját. Csizmájából előkapta tőrét és a fickó torkába hajította. Düh és keserűség kaparta a légcsövét. Tekintete találkozott Dianáéval. És döntött. Az apjára nézett. Drion a mellkasán összefont karokkal állt a trónuson. Egymásra meredtek. Drion tudta, hogy a fia esküt tett, de most láttam a szemében, hogy elhatározta magát. Dühében felüvöltött. Dracot azonban már nem állíthatta meg. A férfi kardját a padlóba állította és kiegyenesedett. Mély levegőt vett és széttárta a karját, kitátotta a száját. Szeme lángolt, haja lobogott. Alakját forró tűz borította be. A harcolók lemerevedtek. Látták már Driont átváltozni, de ez most más volt. Hideg lett, a fáklyák lángja utolsót lobbant. Az udvart már csak Draco világította meg. Vörös tűz kavargott körötte, amely forró volt és égető. Aki közelebb állt hozzá, pillanatok alatt elhamvadt.

Diana féltérden állt. Lélegzetvisszafojtva nézte a férfit. Lina és Pacsmag szeme tágra nyílt. Varnor levegő után kapkodva szorította a kardját.

Üvöltés harsant a tűzből. Oly szörnyű, amelyet Diana még soha nem hallott. Felemelkedett, s kiszáradt ajkakkal bámult. Tudta, ez most nem csak a bátorság próbája lesz, hanem a szerelemé is.

Drion vicsorogva toporgott. Nem látván más lehetőséget, átváltozott. Pillanatok alatt hatalmas, kőszürke sárkány lett belőle, aki füstöt fújt iszonyú haragjában.

A fáklyák parázslani kezdtek. Láng lobbant, s Dracot körül eltűntek a lángok. De már nem a férfi állt ott, hanem a sárkány.

Hatalmas volt. Valamivel nagyobb, mint Drion. Bőre smaragdzöld volt, és sötétebben – világosabban villantak meg a pikkelyei. Szárnyai átlátszóak voltak, akár a tündérek szárnyai, de a végükön félelmetes karmok meredeztek. Két hátsó lábán állt, az első kettőt előrenyújtotta, karmai élesek voltak és fenyegetőek, akár a legélesebb penge. Pofájából apró tüskék álltak ki, homlokán fényes szarv szórta fehér fényét. Farka végén csontos kinövés nyugodott, rajta tüskékkel. Fülei hátralapultak, orrlyukaiból füst szivárgott, kitátott szájából hatalmas, fehér fogak villogtak elő. Torkának mélyén tűz izzott. Szeme vörös volt, akár az izzó parázs, s gyűlölet lobogott benne.

Diana döbbenten állt. Ezt a férfit szerette éjszakánként, ennek a férfinak vallott szerelmet? Férfinak? Ő nem férfi, nem ember. A leghatalmasabb, legpusztítóbb kinézetű sárkány, akit valaha is látott…s a legigézőbb is. Félnie kellett volna tőle, s gyűlölnie. De már késő volt. Beleszeretett. Már hetekkel ezelőtt. Háromszor szeretett bele, három különböző énjébe. Az első, a titokzatos, komor, és visszahúzódó férfi – s ő szerette, ahogy egy nő szerethet. A második, a szerető, a csupa mosoly férfi – s ő szerette, mert úgy érezte, meghal, ha nem érezheti s nem szeretheti. S most a harmadik: félelmetes sárkány telve haraggal, s bosszúvággyal, aki nem félti az életét, mert őt védi – s ő belezúgott, akár éjjeli molypille a petróleumlámpa fényébe. Elmosolyodott, s megmarkolta a kardját. A harc még csak most kezdődik.

Draco felmorrant. Drion tüzet okádott, s nem törődött azzal, hogy saját embereit emésztik a mohó lángok. Diana rátámadt egy trollra, Lina lefejezett egy katonát, Pacsmag vad kardváltásba bonyolódott egy harcossal, Varnor a falnak vetett háttal verte vissza két katona támadását.

Dracora harcosok támadtak. Dárdákat hajítottak a testébe, kardokkal sebezték meg smaragdbőrét. Válaszul dühödt üvöltés harsant, s tűzorkán söpört végig az udvaron. Drion kihasználva fia figyelmetlenségét, mellső lábával a mellkasa felé kapott, s mély sebet ejtett rajta. Draco nagyot fújt, s farkával apja felé csapott. Drion szárnyai megrebbentek, majd a főúr a levegőbe lendült. Draco széttárta szárnyait és követte. Lángot fújt apjára, de Drion kitért előle. Egymásnak feszültek. Véres, tépett sebeket ejtettek egymáson. Orrlyukaikból füst és gőzpamacsok törtek elő, torkuk mélyéről pedig vad lángok. A magasban éles sikításszerű üvöltéseikkel keringtek egymás körül. Tűz ölelte körbe őket, s megvilágította életre-halálra menő küzdelmüket.

Diana látta a márványra cseppenő vért. Harag tört elő belőle. Elboruló tekintettel rontott egy nála kétszer akkora katonának. Lina blúza elszakadt, vállát félhosszú tőr sebezte meg. Pacsmag húzta az egyik lábát, karján egy mély sebből vér csordogált. Varnor dühödten támadott és védekezett.

Draco felüvöltött a magasban. Szigony csapódott a combjába, amelynek a végéhez vastag láncot kötöttek. Két troll húzta lentről, s Drion is belekapott karmaival a szárnyába. Diana felsikoltott, amikor iszonyú robbanással becsapódott az udvart borító kövekbe. A trollok felé lendült. Lina, Pacsmag és Varnor követte példáját. Draco szárnya belecsavarodott a láncba, mozgásképtelenné tette, így tehetetlenül vergődött a földön. Apja elbődült a magasban. Tüzet okádva, mellső karmait előretartva zúgott Draco felé, aki nem tudott kitérni előle. Megállt az idő abban a pillanatban. Csak az a hátborzogató hang hallatszott, amikor teljes súlyával fia mellkasába vágódott. Diana megdermedt. Draco fájdalmas, elhaló kiáltásánál ezerszer borzasztóbb volt hallani a csontok roppanását, szilánkosra törését. Megállt az idő. Draco vergődött, de a tekintetéből hamar kihunyt a fény, a tűz. Diana felsikoltott.

A katonák magukhoz tértek. Újra támadtak. Diana könnyekkel az arcán söpört végig rajtuk. Teljesen váratlanul Drion előtt állt. Zihálva vicsorgott, míg a főúr tekintetén látszott, hogy jól mulat rajta. Diana feléje sújtott, de Drion farkának egy lendületével elsöpörte őt. A kardja kiesett a kezéből, ő pedig ott feküdt kábultan, ezer sebből vérezve. Drion föléje hajolt és mély levegőt vett. Diana teste megfeszült, ujjai finom posztóba mélyedtek. Draco földre ejtett köpenyébe. Meg még valamibe. Torkában dobogó szívvel meredt Drionra, s látta a fogakat, melyek akár félbe is haraphatták volna őt, s torka mélyén a parázst, amely izzott, akár a nap délidőben. Markába kaparintotta a követ, a fogakat, amelyet még Dracoval kaptak Tibtől, a trolltól. Éles sikollyal, utolsó erejével elrugaszkodott a földtől.

Drion hátrahőkölt, s Diana előtt védtelenül tárult fel a nyaka. Nem számított, hogy mellső karmai belekapnak a testébe. Felkapta a kezét, s oly erősen markolva a fogat, hogy megvágta az ujjait, belevágta Drion bőrébe. Úgy hatolt bele, mintha puha kenyérbe szúrta volna. Ütőeret ért a vágás, s Drion hörgött, prüszkölt, de Dianától nem szabadulhatott. Tűzvörös vér borította be a lányt. Sós volt és forró. Ragadt. Nedves volt. Diana levegő után kapkodott, de csak a vér volt. Ott volt az orrában, a szájában, a testén. Bőrére tapadt és égette, akár ezer tűz. Felsikoltott, de hangját elnyomta Drion hörgése. A főúr összecsuklott, elesett. Diana nem messze tőle ért földet. Aztán teljesen váratlanul csend lett.

A katonák meredten figyelték urukat, de annak teste mozdulatlan volt. Diana lassan feltérdelt. Öklendezett, szeméből könny folyt, különös maszkká elegyítve a félig száradt vért. Lina Pacsmagnak dőlve elsírta magát, Varnor térdre rogyott. A katonák hátrálni kezdtek. Suttogva mutogattak Dianára, majd megfordultak és elrohantak.

Diana négykézláb mászott a smaragdsárkányhoz. Közben bőrét dörzsölte, mert bizsergett, ahol csak Drion vére hozzáért.

- Draco – suttogta, és ölébe vette a sárkány fejét. Érdes volt a bőre és száraz. Pergamenszerű. Halottszerű. Végigsimított rajta. Lina lerogyott mellé. Kezében a tündérek italát nyújtotta feléje. Pacsmag lihegve Varnornak dőlt és mindketten feszült arccal nézték Dracot.

Diana minden cseppet a sárkány szájába öntött, s ügyelt arra, hogy ne vesszen kárba semennyi. Hajából vér csepegett Draco arcára, nyelvére. Reszketett egész teste. Szorosan összezárta a szemét, s imádkozott, hogy ne veszítse el a férfit. Mert ha meghal, ő is vele hal. Ha pedig életben marad, akkor fogadalmat tesz, s elmegy, hogy Draco az otthonában maradhasson, s igazságos uralkodó legyen belőle.

Draco lassan mély levegőt vett. Kinyitotta a szemét. Újra emberi alakot öltött. Szájában a Föld vérének és sárkányvér izét érezte. Fejét Diana ölében nyugtatta, s felnézve a lányt látta. Dianát. Véresen. Könnyesen. Gyönyörűen.

- Szeretlek – mondta ki a szót, amelyet tudta, ki kell mondania. Most. Hogy megtörje apja gonoszságát.

Diana szeme felpattant. Felzokogott, amikor Draco rámosolygott és a férfira borult.

Lina szipogva Pacsmaghoz mászott és az ölébe bújt. Varnor szélesen vigyorgott.

Drion visszakapta emberi alakját, amelyet tűz borított el, s az éjszakai szél szürke hamuját szétszórta a világban.

Draco felült. Diana összekente vérrel, de ezt most egyáltalán nem bánta. Magához ölelte a reszkető, síró lányt és körbenézett. Túlélték.

Embereket látott leselkedni a kapunál. Bár Driont legyőzték, az igazi harc még csak most várt rájuk. Draco nem akart főúr lenni, de azt is tudta, hogy nincs más választása. De vajon Diana vele marad-e?

Felsóhajtott és felállt. Sajgott minden izma, de Dianát a karjaiba vette.

- Kövessetek – intett Lináéknak. – Legyetek üdvözölve az otthonomban.

Most már valóban az volt. Drionodonnak új ura lett.