15. Kaname... szerelme?

15. Kaname… szerelme?

Kaname papírt lengetve veregette vállon a pihenőben szusszanó Itoh-t.

- Ajánlat neked. Anime, 13 részes, tízben lenne szereped. A karakter kicsit őrült, de szerintem neked nem pálya. Mit szólsz?

- Ez nagy vonalakban a sztori? – érdeklődött a fiú. Itoh az interjú megjelenése óta kapott egy főszerep, és két mellékszerep ajánlatot. Mindegyik karakternek utána olvasott, a főszerep különösképp érdekelte.

- Tessék, a szövegkönyv.

- Köszönöm. Még ma átolvasom. Kaname-san…

Az asszony leült melléje, és aggódva hajolt oda hozzá.

- Mi a baj?

- Nincs baj, csupán szeretném kikérni a véleményedet.

Kaname előszedett egy mappát. Fellapozta.

- Az animében a mellékszerep… nem túl kecsegtető, hogy mit ne mondjak. Egy rész lenne, nos, talán be tudjuk szorítani valahová a felvételt. Fogadd el!

- És a másikat?

- Van két sorod, ne viccelj! Lehet, hogy kezdő vagy, de itt például főszerepet játszol… Visszautasítjuk.

- A főszerep?

- Drama CD-ről van szó, igaz?

- Igen.

- Oh, itt is van… - Kaname bólogatott. – Jól hangzik, és a felvételek egy héttel azután kezdődnek, hogy itt befejezted a munkát.

- Lesz egy szereplőválogatás egy BL OVA-hoz – kotyogta közbe Mitsuru, aki eddig az iPodját hallgatta, és úgy csinált, mint aki bóbiskol.

- Itoh-kun nem játszik több BL-ben, csak ebben – torkollta le azonnal Kaname.

A férfi mosolyogva felállt.

- Pedig Shigeru-san is játszik benne…

Itoh abban a pillanatban felkapta a fejét.

- Tényleg?

- Igen. Pár szerepre még seiyuu-t keresnek. Jelentkezel?

Kaname szúrósan pislogott rá.

- Nem megy el!

Mitsuru szemtelenül rákacsintott.

- Kaname, nem téged kérdeztelek!

- Hogy fulladnál meg! – morogta az asszony sötéten.

Mitsuru halkan felnevetett, aztán az ajtó felé indult. A folyosóról szólt vissza.

- Holnapután délelőtt 9 óra, negyedik emelet.

- Ugye, nem mész el?! – fordult azonnal Kaname a fiúhoz.

Itoh értetlenkedett.

- Miért ne? És jól éreztem, hogy nem kedveled Mitsuru-sant?

Az asszony figyelmen kívül hagyta a második kérdést.

- Azt mondtad, nem akarsz BL-ben játszani. Ezt sem akartad elfogadni!

- Örülhetnél, hogy megváltozott a véleményem.

- Persze, de csak Shigeru-san miatt. És ha összeveszel vele, vagy mittudomén? Hogy leszel képes elvégezni a munkád? Ez nem játék!

Itoh rosszallóan húzta el a száját.

- Ma a szokásosnál is kiállhatatlanabb vagy, Kaname-san – közölte jegesen. Felkapta a szövegkönyvet, és kis meghajlással faképnél hagyta a nőt. A folyosó sarkánál Mitsuru támasztotta a falat, úgy látszott, rá várt, mert azonnal csatlakozott hozzá.

- Sajnálom, ha kínos helyzetbe hoztalak. tudom, hogy Kaname néha… nehezen kezelhető.

- Ez enyhe kifejezés – értett egyet vele Itoh. Hirtelen megtorpant, és a férfi felé fordult. – Mitsuru-san, te honnan ismered Kaname-sant?

Mitsuru elvigyorodott.

- Őt is kérdezted?

- Igen, de nem válaszolt.

- Sejtettem. – Mitsuru megigazította a vállán a táskáját, aztán lemondóan felsóhajtott. – Bármily hihetetlen, de évekkel ezelőtt együtt jártunk.

- Ez most komoly? – Itoh-nak még a szája is tátva maradt, úgy megdöbbent. Valahogy soha nem gondolta volna, hogy a csendes, komoly szemléletű Mitsuru és a mindig nyüzsgő, munkájának élő Kaname összeillene.

- Igen. Nem működött a dolog, mert mindketten többet foglalkoztunk a munkánkkal, mint egymással. Szakítottunk.

- Azóta Kaname-sannak volt komoly kapcsolata?

- Néha látom férfiakkal, és Shigeru is említette, hogy összefutott vele különböző helyeken. Kétszer nem látni ugyanazzal – mondta a férfi, és úgy tűnt, ez nem igazán van ínyére. Itoh elgondolkodott.

- Házassági interjúkra jár – töprengett. – Ennek ellenére, úgy tudom, nincs senkije. Néha hazakísérteti magát férfiakkal, ahogy te is említetted, de tudom, hogy nem jutnak az ajtónál tovább.

Mitsuru kérdőn felemelte a szemöldökét. Itoh pirulva vállat vont.

- Eleinte aggódtam érte, így párszor követtem hazáig. Egyetlen férfit sem engedett be a lakásába. Nem lehet, hogy még mindig téged szeret? – kérdezte váratlanul.

- Ne viccelj, Itoh-kun! – Mitsuru a hasát fogta nevettében.

- Te már nem szereted őt?

Mitsuru nevetése elhalt. Az órájára pislogott.

- Sajnálom, de most mennem kell.

Itoh a száját harapdálva bámult utána, míg Shigeru-san meg nem állt mellette.

- Mi történt?

- Kaname-san és Mitsuru-san tényleg jártak? – válaszolt kérdéssel a fiú. Shigeru meglepett arcot vágott.

- Honnan tudod?

- Ők mondták, vagyis inkább Mitsuru-san. Neki van most valakije?

- Nincs. Miért?

Itoh felmosolygott rá.

- Van egy ötletem.

- Miért van egy olyan érzésem, hogy ezért a két érintett vagy örök életre megutál, vagy megdicsőít?

- Légy optimista! Gyere!

Shigeru engedelmesen követte.

Kaname nem értette, hogy Itoh miért akar vele találkozni a pihenőben a felvételek után, amikor nemrég beszéltek egymással. Belépett, de csak Mitsuru-t találta ott, legnagyobb bosszúságára.

- Szia! – A férfi volt az udvariasabb, míg meg is hajolt, igaz, nem állt fel a fotelból, ahová fáradtan ledobta magát. – Itoh-kunt várod?

- Igen. Azt mondta, a felvételek után idejön.

Mitsuru a homlokát ráncolta.

- Nekem is ezt mondta Shigeru a telefonba.

Kaname csípőre tette a kezét. Nem látszott boldognak.

- A drága barátod teljesen rászállt a pártfogoltamra.

Mitsuru hátradőlt a fotelban.

- Fogadjunk, hogy egy percig se tiltakoztál, mert Shigeru jó pár szerephez hozzá tudja segíteni Itoh-kunt. Vagy tévedek netán?

- Megállapodást kötöttem Shigeru-val, az nem ugyanaz! – sziszegte a nő dühösen. Az ajtó felé indult. – Megkeresem ezt a kölyköt, nem érek rá itt várogatni.

Mitsuru felpattant, a szövegkönyvét az asztalra dobta, és az asszony karja után kapott.

- Évek óta nem vagy hajlandó velem szót váltani, pedig barátokként váltunk el annak idején. Nem akarnád végre elmagyarázni, miért?

- Hagyj békén! – Kaname elfordította a fejét, de a férfi elébe állt.

- Semmit se változtál! – mondta. – Ugyanolyan makacs és sértődékeny vagy, mint voltál.

- Ez nem igaz! – Kaname dühösen felszegte az állát. Mitsuru elvigyorodott.

- Még a dühös csillogás se változott a szemedben.

Kaname érezte, hogy akarata ellenére pír kúszik az arcára. Rángatni kezdte a kezét.

- Engedj el! Eddig nem érdekeltelek, levegőnek néztél.

Mitsuru közelebb húzta magához.

- Ez igaz – ismerte el. – Ennek viszont egy oka volt: te magad. Mindig olyan idegesnek látszottál a társaságomban, hogy egy idő után inkább elkerültelek. Nem szerettelek volna zavarba hozni. Azt hittem, nem jó emlékezned, és inkább békén hagytalak. Nem ment könnyen. Körülötted mindig forr a levegő, mindig mozgásban vagy. Ez hiányzott, még most is hiányzik.

Kaname nagyot nyelt.

- Butaság! – suttogta.

Mitsuru megsimogatta a haját.

- Lehet… - mondta halkan. – Azt hiszem, Shigeru és Itoh-kun megfeledkeztek rólunk. Meghívhatlak vacsorázni? Nem ártana megbeszélnünk pár dolgot.

Kaname rá akarta vágni, hogy nem, de felnézett a férfira, és a szó a torkára forrt.

- Jó – felelte végül, tőle szokatlan engedelmességgel.

Együtt hagyták el az épületet. Shigeru és Itoh őket leste, most elégedetten egymáshoz ütötték a tenyerüket.