15. fejezet

15. fejezet

Homályos érzékletek, hangok, fény, majd sötétség, és aztán csend. Valahonnét a távolból a szülei hangja, Nickyé, Theóé, Frané, Andreáé és a főnöké, Cassé, de egyik sem hozza azt a megnyugvást, amit szeretne. Hűs kezek érintik a homlokát, az arcát, ujjak túrnak a hajába, simítják finoman az ajkát. A vágyott hang a fülébe súg, könnyes arc simul az arcához, de hogy igazi-e vagy csak sejtelem, nem tudja megkülönböztetni. – David… - Kimondta vajon, vagy csak akarta? Erről sincs fogalma. Álom és ébrenlét mezsgyéjén mozog. Emlékek veszik körbe, érzések árasszák el, repítik a magasba, lökik a mélybe. Valaki fogja a kezét, kérleli, hogy éljen, és ő engedelmeskedni is akar, de aztán megint csak a mélység húzza lefelé. – David. – A szó tisztán visszhangzik az ajkáról, amikor teljesen éberen kinyitja a szemét.

- Kicsim! – Az anyja hajolt föléje, mosolygott, de látszott rajta, hogy arcára mély árkokat vésett az aggodalom. – Felébredtél? Annyira aggódtunk apáddal…

- David… Itt volt?

Az anyja nagyot nyelt, és összenézett odalépő férjével. James felsóhajtott, és megveregette a kézfejét.

- Aludj inkább, fiam!

- Történt… vele valami? – Alex úgy érezte, száraz tapló a nyelve, és alig bírt nyelni. Mióta fekhet itt? Egyáltalán mi történt? Minden olyan homályos volt. A legfontosabb, ami ott járt az agyában, hogy hol van David, s jól van-e. – Anya… Anya, kérlek…

- Járt itt – sóhajtotta az anyja. – Elbúcsúzni jött, mielőtt átszállították valahová. Sajnálom, édesem!

Alex lehunyta a szemét. Nem tudott mit mondani, nem is jöttek szavak a szájára. Mert mit mondhatott volna? Bocsánatot kérni, vagy végre bevallani a nagy érzelmeket? Davidnek akarta mondani őket, szemtől szembe, de a fiú már nem volt itt. Elkésett. Tiszta bolond volt. Azt ígérte neki, ha tényleg szerelmes belé, soha nem fogja elengedni maga mellől, és erre… cserbenhagyta.

- Fiam! – Az apja érintette meg a vállát. - Szóltam az orvosnak, mindjárt itt lesz.

- Emlékszel, mi történt? – simította ki a haját a homlokából az anyja.

- Nem… David elment. Nicky reggel megvárt a ház előtt. Vitatkoztunk. Bementem dolgozni, aztán behívtam eligazításra az embereimet. Többre nem emlékszem… - Fáradtan sóhajtott, majd hirtelen kinyitotta a szemét. – A cigisdobozom… Fel volt bontva.

A szülei összenéztek.

- Megmérgeztek, kicsim. Az volt a szerencséd, hogy Theo azonnal kihívta a mentőket, amikor látta, hogy összeesel.

- Látom, magához tért, hadnagy! Isten hozta újra az élők között – lépett a szobába az orvos. Látásból már ismerték egymást, Alex eleget forgolódott a kórházban, hogy a legtöbb orvost ismerje távolról.

- Helló, doki!

- Kimennének, kérem?

- Igen, természetesen. – Az anyja az apjába karolt, úgy mentek ki. A nővér becsukta mögöttük az ajtót, és csatlakozott a doktorhoz.

- Doktor Simmons vagyok, hadnagy. Ő itt Karen. Bármire van is szüksége, csak szóljon, és megkapja.

- Mi történt?

- Mennyire emlékszik?

Alex nekik is elmondta, amit nem sokkal előtte a szüleinek.

- Megmérgezték. Ismeri a saxitoxin nevű anyagot?

- Hallottam már róla. Vegyi fegyverként alkalmazzák. Ellenszere nincs, de nem halálos dózis esetén… - Alex felköhögött. – Bocsánat. Kérhetnék egy kis vizet?

Karen segített neki inni, majd visszafektette a párnára. Már ennyitől teljesen kimerült.

- Nem halálos dózis esetén esély van arra, hogy túlélje, ha ezt akarta mondani.

- Igen.

- Magával is ez történt, hadnagy. Létfenntartó gépekre kapcsoltuk, míg le nem bomlott az anyag a szervezetében. Kétszer élesztettük újra. Nem hittem volna, hogy megmarad, szóval valaki nagyon szereti magát odafönn, vagy… valaki nagyon jól tud imádkozni idelent – kacsintott rá a doktor. Meghallgatta a szívét, EKG-t csináltatott a nővérrel, alaposan megvizsgálta, új infúziót köttetett be, majd vállon veregette. – Jól van. Most pihenjen. Később még benézek. – Mielőtt kiment, visszafordult az ajtóból. – Gondoltam, szeretné tudni, hogy a kapitányságról kétóránként telefonál valaki, hogy az állapotáról faggasson minket. Két őr áll az ajtaja előtt, és csak az igazolványok felmutatásával engednek be ide bárkit. Ne aggódjon, biztonságban van.

Alex Davidre gondolt, és elszorult a torka.

- Nem magam miatt aggódom, doktor – suttogta, és elfordította a fejét.

- A csinos, szőke fiú miatt, igaz? – kotyogta közbe Karen.

Alex döbbenten meredt rá.

- Maga látta őt?

- Igen. Nem engedhettük, hogy egyedül jöjjön be, mert akkor még rá volt kapcsolva a gépekre, hadnagy, így én maradtam bent. Sírt, és csak azt hajtogatta, hogy nem halhat meg. – A nő felsóhajtott. – Igazán megható volt, és igazán szomorú, mert nem tudtuk, hogy maga életben marad-e. Aztán maga váratlanul megszorította a kezét. Utána kezdett javulni az állapota, de a fiú nem jött többé.

- A francba! – Alex a szemére szorította a kezét. – Kimennének, kérem? Egyedül akarok lenni.

- Természetesen. – A doktor kiengedte a nővért maga előtt, majd csendesen betette az ajtót.

Alex egyedül maradt. Kibámult az ablakon, de homályba borult a világ. Halkan káromkodva törölgette a szemét. Mint valami csitri, sír. Egy fiúért, akit soha többé nem fog látni. Ő döntött így. Nem ment utána, míg megtehette volna. Késő bánat. Túl fogja élni. Akkor mégis miért szorítja össze a torkát a fájdalom?

Napok múltával annyira megerősödött, hogy fel tudott kelni. Apjába kapaszkodva körbejárta ezerszer a szobát, majd egy rendőr felügyelete mellett a folyosót.

- Haza akarok menni – mondta az orvosnak minden nap, amikor eljött a vizit ideje.

Simmons doktor felsóhajtott, és jó alaposan megnézte a kórlapját.

- Szépen javul. Elengedem, de dolgozni még nem mehet.

- Ne csinálja ezt velem! Mégis mi a francot csináljak otthon?

- Bámulja a tévét, aludjon, pihenjen, és csak finoman terhelje magát. Rendben?

Alex dünnyögött valamit, de a férfit nem tudta meghatni. Nem a hadnagy volt az első nehezen kezelhető betege.

- Itt is maradhat… - vetette fel, de erre csak dühös pillantást kapott válaszul. – Megegyeztünk, hadnagy?

- Meg – szűrte a fogai között a szót Alex.

- Jól van, akkor beengedem a látogatóját, hátha a barátja jobb kedvre deríti… - mosolyodott el ravaszul Simmons, és Karen nővérrel az ajtó felé indultak.

Alex szíve úgy kalapált, hogy alig kapott levegőt. David lenne az? Butaság, dehogy ő. A fiút egy védett házban őrzik, nem lehet itt. Jamie-t látva először csalódottságot érzett, de amikor a férfi a mellkasára vetette magát, és hozzábújt, megenyhült.

- Lemászhatnál rólam! – bökte oldalba.

- Idióta! – Jamie felhúzta az orrát, és morcosan lehuppant az ágy szélére. – Halálra aggódtam magam miattad!

- Semmi bajom.

- Majdnem feldobtad a talpad! – kerekedett el a férfi szeme. – Van képed azt mondani, hogy semmi bajod?

Alex csak nézte Jamie arcát. Ismerős- ismeretlen vonásait. Mióta nem találkoztak, mintha éveket öregedett volna, viszont a szemébe nézve most először látta meg benne a békét. Lezárta a múltját, és ettől megnyugvásra lelt.

- Most már jól vagyok.

- Igen, azt látom – enyhült meg a férfi arca. – Teljesen kiborultam, amikor megtudtam. Bemondta a tévé, pont akkor léptem be az ajtón otthon. Frances alig bírt visszafogni, hogy ne jöjjek vissza, és nyírjak ki mindenkit, aki részt vett ebben a gané ügyben. Mázlijuk, hogy visszavonultam.

Alex ajkán lassú mosoly jelent meg, és nevetés kaparta a torkát, hosszú idő most először.

- Frances mit szólt?

- Boldog volt, gondolhatod. Már voltunk itt egyszer, de akkor még élet- halál között lebegtél, és nem jöhettem be hozzád. Frances is eljött velem. Nem bízik bennem, érthető okokból – vont vállat Jamie, és a szeme körül apró ráncok jelentek meg, ahogy elvigyorodott. – Tudja, hogy milyen fontos vagy nekem…

- Miért nem jött be veled?

- Nem akart zavarni, szerintem viszont piszkosul féltékeny.

Alexből kitört a nevetés. Jó érzés volt.

- Hiányoztál, a francba is!

- Ennek örülök, drágám! – kacsintotta Jamie, majd könnyed léptekkel az ajtóhoz ment, és kitárta. – Na, gyere, te mamlasz! – rángatta be a párját, aki a rendőrökkel beszélgetett odakint.

Frances Taggerty professzor első pillantásra szórakozott professzornak tűnt, de aztán mindenkinek szemet szúrt éles tekintete, izmos teste. Kezet fogtak Alexszel, miközben Jamie úgy pillantgatott rájuk, mint szuka a kölykeire.

- Ülj le! – nógatta a férfit, majd az ölébe telepedett. – Mondtam Alexnek, hogy féltékeny vagy, és ezért nem hagyhatlak sokáig odakint – mondta, miközben átkarolta a nyakát.

Frances komoly arcán mosoly suhant át.

- Valóban? El is hitte?

- Persze. Nekem mindent elhisz.

Alex kétkedően ciccegett, mire Frances gyengéden meghúzta Jamie haját.

- Inkább az a helyzet, hogy te vagy a féltékeny. – Alexre pillantott. – Nem állhatok szóba lassan senkivel, különben egyórás litániát tart a hűség szentségéről.

- Nem is igaz!

Alex és Frances egymásra vigyorogtak.

- Bejöhetünk? – Cassiano dugta be a fejét az ajtón.

- Cass! – Alex azonnal felült. Reménykedve feszültek meg az izmai, de Sean láttán megmerevedtek a vonásai.

- Mást vártál? – Cassiano bemutatkozott, és bemutatta Seant is, majd az ágy végébe álltak. Láthatóan egyikük sem gyanakodott, hogy találkoztak- e már Jamie-vel. Sean keze már nem volt felkötve, de látszott, hogy pihenteti. Jack élesen végigmérte a barátját. – Hiányzik, mi?

- Az orrom alá akarod dörgölni, hogy rosszul döntöttem?

Jamie aggódva ráncolta a homlokát.

- Miről van szó?

- Alex kis angyalkájáról – válaszolta Cassiano.  

A férfi arca felderült.

- Ah, Davidről?!

- Igen.

- David az én dolgom, szóval szeretném, ha nem a fejem felett beszélnétek róla – szólt közbe Alex jegesen.

Jamie a fejét ingatta.

- A barátaid vagyunk, és csak azt szeretnénk, ha boldog volnál.

- Menjetek a fenébe! – dörrent rájuk a férfi. – Semmit sem tudtok erről az egészről, rólunk meg a legkevésbé. Én sem szólok arról, hogy Cass Seant dugja vagy, hogy Jamie-nek hány pasija volt Frances előtt! – A többiek arcán azonnal látta, hogy elvetette a sulykot. Legszívesebben üvöltött volna a tehetetlenségtől. – Törődjetek a magatok dolgával, ne velem!

- Na, ide figyelj, te seggfej! – hajolt előre Cassiano kemény arccal.

- Jack, ne! – ragadta meg a karját Sean, hogy visszatartsa, de ám a férfi lerázta a kezét.

- A fenéket nem! Azt hiszi tán, hogy nekünk ez az egész helyzet olyan fenemód klassz? Hát, nem! – Cassiano szeme sötét volt a haragtól. – Tudod, milyen érzés volt elmondani Davidnek, hogy mi történt? Egészen addig tartotta magát, amíg meg nem látott téged a gépekre kapcsolva. Úgy zokogott, mint egy szaros csecsemő, és a te rohadt életedért aggódott. Velünk együtt! – Az ajka késpengévé szűkült. – Lehet, hogy ezt te nem tudod értékelni, de azért némi – minimális – tiszteletet megérdemelnénk!

Jamie nyugtalanul mocorgott.

- Igaza van Jacknek – mondta halkan, megbántott tekintettel. – Itt ültünk a folyosón, és vártuk a híreket, hogy életben maradsz-e vagy meghalsz. A barátunk vagy, szóval azért, mert volt egy hülye ötleted, amivel elszúrtad az életed, ne rajtunk töltsd ki a dühödet!

Frances megsimogatta a haját, és a halántékon csókolta.

- Ne vedd magadra, Ferguson, de Jacknek és Jamie-nek igaza van. Bele sem gondolok, hogyan érzed magad. Én már beleőrültem volna, ha elveszítem Jamie-t… Ettől eltekintve, nem vagyunk az ellenségeid.

- Együtt érzünk veled, ez viszont nem jelenti azt, hogy elviseljük szó nélkül, ha bunkó vagy, hadnagy – bólintott Sean is. – A kapcsolatom Jackkel a magánügyünk, de ha akarod tudni, szeretem, és ő is szeret engem. Mindketten ott hagyjuk az ügynökséget, és elköltözünk innen.

Alex szeme tágra nyílt. Megerősítést várva fordult Cassiano felé, de barátja csak biccentett.

- Ezt komolyan gondoljátok?

- Igen. – Jack mély levegőt vett. – Megpályáztam egy állást vidéken, Seant pedig felkérte a gyerekkori haverja, hogy társuljon be az üzletébe.

Alex csak nézte őket. Most tűnt csak fel neki, hogy Sean milyen közel áll Jackhez. Tényleg összetartoznak.

- Davidnek igaza volt – morogta összeszorított szemmel.

- Miben? – érintette meg aggódva Jamie.

- Mindenben… Olyan hülye voltam… - nézett fel rájuk.

- Ezt most nem vitatjuk le – közölte Jack, majd vállat vont. – Itt az a kérdés, hogy hajlandó lennél-e Davidért harcolni?

A kérdés a levegőben lógott.

- Fogalmam sincs. Talán mindkettőnknek jobb lenne egymástól jó távolra élni.

- Miért? – Jamie megfogta a kezét, bár így Francesnek közelebb kellett húznia a székét, ha nem akarta, hogy leessen az öléből.

- Ti is tudjátok, hogy ki vagyok, ő kicsoda. Nem lehet közös jövőnk!

- A kapitányságon megbecsülnek, és azon kívül, hogy piszkálnának vele, elfogadnák.

- Ezt nem kétlem, csak éppen mi lesz azokkal a gecikkel, akik nem a jófiúk csapatában játszanak?

Jamie arca finoman megrándult a csúnya szó hallatán, de nem szólt érte.

- Az eddigi barátnőidért nem aggódtál ennyire – jegyezte meg.

- Mert egyikbe sem voltam szerelmes! – csattant fel Alex, majd nagyon mély levegőt vett.

Barátai döbbenten meredtek rá.

- Végre beismerted! – lelkesült fel Jamie, de Jack komoran legyintett.

- Mit érünk azzal, hogy beismerte, ha volt olyan idióta, és elengedte?

Alex felnyögött, amikor kopogtattak az ajtón, és tolókocsin Carl gurult be, mögötte Frannel és Theóval.

- Ti meg mit kerestek itt?

- Látogatóba jöttünk – felelte Carl vidáman. – Kupaktanács? – vonta fel a szemöldökét, majd kezet rázott Cassianóval és Seannal, majd bemutatkoztak Jamiéknek is. 

Alex végigmérte a barátait és az embereit. Jamie a lábát lóbálta Frances ölében, de még mindig fogta az ő kezét. Cass úgy állt, hogy a karja hozzáért Seanéhoz, és csak a vak nem látta, hogy milyen szoros kötelék fűzi össze őket. Carl sokkal jobban nézett ki, mint egy héttel korábban. Igaz, még hetek kellenek, amíg munkába állhat, de ez is nagy előrelépés volt. Theo vette át az osztály irányítását, amíg ők ketten lábadoztak, és eddig nem volt rá panasz. Fran tekintete kimerült volt, de a szeme alatt már nem húzódtak sötét árnyak. Két nappal ezelőtti látogatásán elmesélte neki, hogy beadta a válókeresetet, és elköltözött a közösen bérelt lakásból. Igaz, új otthona vészesen közel volt a Micky által bérelt házhoz, de Alex úgy vélte, nem forog veszélyben.

- Zavarok? - Micky arca megrezdült, amikor észrevette a seregnyi zsarut a férfinál. – Reméltem, hogy egyedül talállak – sóhajtotta, és letette a nagy csokor virágot a kisasztalra, ahol hatalmas vázákban már legalább egy tucatnyi illatozott, illetve hervadozott.

- Ki a fene engedett be? – hördült fel Alex, ahogy végre rátalált a hangjára.

- Khm, bocs, de azt hiszem, az én bűnöm – tipródott Theo. – Elengedtem az ajtó előtt őrködő járőröket egy szendvicsre.

- Nem zavarok… - indult az ajtó felé Micky, de Alex hangja megállította.

- Várj!

A férfi döbbenten visszafordult.

- Miért?

- Beszélnünk kell…

- Te mondtad, hogy nincs miről – nézett rá kérdően Micky.

- Kimenjünk? – kérdezte Fran halkan, mintha csak tudta volna, mi játszódik le a két férfi agyában.

- Megköszönném.

Senki nem tiltakozott, még Jamie sem. Alex figyelmét viszont már az vonta magára, ahogy Fran és Mickey egy pillanatra megérintik a másik kezét. Valójában futó tizedmásodpercnyi mozdulat volt, de ő pont akkor nézett oda. Megvárta, amíg mindenki kimegy, csak akkor szólalt meg.

- Megdöntötted Frant?

Micky meglepetten nézett, majd elfoglalta Frances helyét a széken.

- Jó szemed van.

- Francokat! Szóval?

- Zavar?

- Kirúghatják, ha kiderül.

- Tudom.

- Neki csak a munkája maradt.

- Menj a pokolba! – válaszolta Micky minden indulat nélkül. Abban a pillanatban kifejezetten fáradtnak látszott. – Ő nem csak egy zsaru, hanem nő is, akit éveken át megalázott és megvert a férje. Szüksége van valakire, aki mellett visszanyeri a lelki egyensúlyát.

- Oh, és ez a becses személy te lennél?

- Miért ne?

- Nem is tudom… Gyilkos vagy, egy maffiózó. Nem éppen életbiztosítás a barátnődnek lenni főleg, ha egy rendőrről van szó.

- Nem a barátnőm. Ezt akartad hallani? – Micky szelíden kérdezte, és a térdére könyökölt.

Alex halkan felsóhajtott.

- Nem szereted.

- Ő sem engem.

- Csak szex, semmi más?   

- Pontosan. Egyelőre mindkettőnknek megfelel ez a helyzet.

- Fran jó nő, ha rám hallgatsz, nem cseszed el.

- Én a helyedben nagyon hallgatnék…

- Miért? Azért, mert én elszúrtam, még nem muszáj hagynom, hogy más is megtegye.

- Hülye vagy, de mindig is szentimentalista barom voltál.

- Komolyan beszélek.

- Szerettem Kyle-t, ahogy te szereted Davidet – nézett egyenesen a szemébe Micky. – Képes volnál a halála után pár hónappal beleszeretni valaki másba?

Alex gondolkozás nélkül felelt.

- Nem.

- Hát, én sem. Ebben az egyben hasonlítunk.

Alex kibámult az ablakon.

- Sajnálom.

- Tudom.

- Nem, én… Kyle-t is sajnálom, persze, de nem rá gondoltam, hanem… a régi dolgokra.

- Azt hittem, nem akarsz a múlton rágódni – dőlt hátra a székén Micky.

- Majdnem meghaltam, jogom van hozzá, nem?

Micky erre felnevetett. Kis ideig mindketten hallgattak.

- Fegyverszünet? – nyújtotta a kezét Alex.

- Fegyverszünet – ragadta meg a csuklóját Micky habozás nélkül úgy, ahogy évekkel ezelőtt. Ugyanarra gondoltak. Sok hibát elkövettek az évek során, egyikük sem rendelkezett már patyolat tiszta lélekkel, de az vesse a másikra az első követ, aki bűntelen. Egyikük sem volt az. Alex sok mindent másképp látott a gyilkossági kísérlet óta. Kis híján meghalt. Nem hozta helyre a hibáit, nem mondta el azokat a szavakat, amiket el kellett volna. Lehet, hogy hülyeség volt, de akkor is… ezt meg kellett tennie.

- Én is sajnálom – komorodott el Micky arca. – Komolyan. Bárcsak minden másképp alakult volna annak idején.

- Most már nem változtathatunk a múlton.

- Hát, nem. – Micky megbökte a karjából kilógó infúziós csövet. – Hogy vagy?

- Kiengednek, de még nem dolgozhatok.

- Pihend ki magad.

- Nem tudod, mit beszélsz! Soha nem rajongtam a semmittevésért…

- Jah, ez igaz! – jelent meg egy kaján mosoly Micky szája sarkában. – Emlékszel, amikor elvállaltad a mi nevünkben is, hogy rendbe teszed Mrs. Devon hátsó kertjét?

- Ti meg cserbenhagytatok! – morogta az emléken jót derülve Alex.

- Mert te voltál olyan barom, hogy dolgozni akartál láblógatás helyett. Már egy akkor is parancsolgatós idióta voltál.

- Te meg egy hülye kis szarzsák! – vágott vissza a férfi.

Egymásra vigyorogtak, aztán Micky tekintete a számos életmentő gépre vándorolt, amik körülvették régi barátja ágyát.      

- Mi történt pontosan?

- Folyamatban levő…

- Kímélj meg a zsaru szövegedtől! – vágott a szavába Micky élesen.

Alex mérlegelt, majd válaszolt.

- Az irodában tartott cigimet egy saxitoxin nevű anyaggal itatták át.

Micky a homlokát ráncolta.

- Mit kell tudni róla?

A hadnagy elmondta neki, amit csak tudott.

- Sejtitek, hogy ki tette?

- Arnie tagadja, de elvileg csak ő férhetett hozzá.

- Vagy Uriel – mondta a férfi. – Úgy járt- kelt a kapitányságon, mint egy szellem.

- Honnan tudod te ezt?

- Michel búcsúzóul felkeresett.

- Valóban? – Alex izmai elernyedtek. – És?

- Azon kívül, hogy kiherél, ha hozzád érek, semmi különleges nem történt.

- Ezt mondta?

- Ezt. Ki neked az a figura?

Alex habozott, majd vállat vont.

- Most már senki.

- Halott?

- Nem.

Micky fürkésző pillantást vetett rá, de aztán csak legyintett.

- Tartsd meg a titkodat! Nekem is épp elég van.

- Kösz a nagylelkűségedet!

Kinyílt az ajtó. Andrea Venoche állt meg a küszöbön.

- Megérkeztek a szüleid, Ferguson! – Ügyet sem vetett Micky-re, aki vette az adást, és felállt.

- Megyek! Viszlát, hadnagy! - biccentett Alexnek, majd eloldalazott Venoche mellett. Odakint kénytelen volt megállni, mert belebotlott a szülőkbe, akik örömmel üdvözölték. Az ő számukra még mindig az a kisgyerek volt, aki állandóan náluk lógott.

- Jól vagy? – Venoche betette maga után az ajtót, és a háttal nekidőlt.

- Ma mindenki értem aggódik…

- A doktor azt mondta, hazaenged, persze a megfelelő feltételekkel.

- Még nem dolgozhatok.

- Ez így van – sóhajtotta Andrea, és beljebb sétált. A háttámlájánál fogva megperdítette a széket, és úgy ült rá. Komoran méregette.

- Milyen rossz híreid vannak? – szorult össze Alex gyomra.

- Honnan veszed, hogy azok vannak?

- Ne nézz hülyének! Mióta is ismerjük egymást? Ismerlek.

Venoche láthatóan nyugtalan volt.

- Megkettőztem az őrséget a szobád előtt, és ha távozol, otthon egy járőrkocsi áll majd a nap 24 órájában a házad előtt, valamint egy rendőr bent lesz veled.

- Felejtsd el!

- Thomsonn halott.

Alex megmerevedett.

- Biztos vagy benne?

- Te ezt most komolyan kérdezed? – vonta fel a szemöldökét jegesen a férfi.

- Mi történt? – Alex válaszokat akart.

- Még nem tudjuk.

- Andrea, a jó kurva életbe, ne szívózz velem! – ordított rá a hadnagy, mire Cassiano azonnal belesett az ajtón.

- Mi történt?

- Miért nem mondtad?

- Mit? – kérdezett vissza értetlenül az ügynök, de aztán megszólalt a mobilja, így intett, és visszahúzódott, hogy fogadja a hívást.

- Teljes hírzárlatot rendeltünk el az ügyben, a főnök valószínűleg nem rég értesítette az FBI helyi irodáját.

- Nem lesznek elragadtatva, hogy ők az utolsók…

- Majd túlteszik magukat rajta. – Andrea kedvetlenül megdörzsölte az arcát. – Az a nagy helyzet, hogy a kapitány épp most nyaggatja a börtönigazgatót. Fletchert te is ismered.

- Jah, egy nagy bunkó.

- Pontosan. Azt ígérte, hogy felülvizsgálják a történteket, de természetesen védi az embereit.

- Ez érthető.

- Az, de így nem jutunk előrébb. Nekünk kell megtalálni a tettest, ami a jelen esetben szinte reménytelen.

- Elmondanád végre a részleteket is, vagy találgatnom kell?

- Nem dolgozhatsz – emlékeztette a férfi.

- Cseszd meg!

Andrea lassan elmosolyodott, majd kényelmesebben elhelyezkedett.

- Egykori kormányzónk visszavonult a cellájába vacsora után. Kilenckor zárták a blokkot, az őr végigjárta a folyosót, akkor még mindent rendben talált. Elvileg az ellenőrzéseknél nem figyeltek fel semmi rendkívülire vagy szokatlanra. Hajnalban az őrváltásnál újra ellenőrizték a blokkot és a cellákat. Az őrnek feltűnt Thomsonn szokatlan testtartása, és hogy nem volt betakarózva. Állítólag nagyon tudott horkolni, zengett tőle a cella, de ma csendes volt. Jelentette. Először hülyének nézték, de amikor a kormányzó többszöri felszólításra sem tudták felkelteni, riadót fújtak. Thomsonn azonban már halott volt, a hullamerevség kezdeti szakaszában.

- Egyedül volt a cellájában?

- Tudod, hogy igen. Elég nagykutya volt, hogy kiküzdje magának a különtermet.

- Hogyan halt meg?

- Megmérgezték. A szakértői véleményre még várok.

- Kit bíztál meg a nyomozással?

Venoche habozott.

- Az a nagy helyzet, hogy ide nagykutya kell. Theo a helyettesed, de nem ismeri eléggé a dörgést.

- Andrea!

Venoche előrehajolt, amennyire csak lehetett.

- Gyere vissza dolgozni!

Alex felhörrent.

- Te is tudod, hogy lehetetlen!

A férfi élesen nézett rá.

- Mindketten tudjuk, hogy kutya bajod. Ugyanolyan vérbeli kopó vagy, mint én – ütött a csípőjére, emlékeztetve Alexet, mi is történt vele.

- Te is tudod, hogy érdekelt voltam a kormányzó lesittelésében… - érvelt a hadnagy.

- Köpök rá, meg köp rá a kapitány és a rendőrfőnök is. A média tombolni fog, ha nem megfelelő rangú embert állítunk az ügyre. Látniuk kell, hogy komolyan vesszük Thomsonn halálát.

- Thomsonn egy beteg állat volt!

- Mindaddig ártatlannak minősül, míg a bíróság az ellenkezőjéről nem határoz – vágott vissza Venoche.

Alex a fogait csikorgatta, majd felült, és lelökte magáról a takarót.

- Igazából csak a médiacirkusz miatt akartok visszarángatni.

- Mondtam én valaha az ellenkezőjét? – nyílt tágra Andrea szeme, de Alex már nem tudott visszavágni, mert Cassiano viharzott be, felettébb dühösen.

- Mi a faszért nem lehetett korábban hívni?

- Ezt odakinn vitassátok meg! – szólt rájuk Alex, majd hozzátette. – Jamie-t küldjétek be!

A két férfi kioldalazott, egymással ordítoztak. Jamie beóvakodott utánuk, és felvonta a szemöldökét.

- Mi a baj?

- Csukd be az ajtót!

- Mi történt?

- Thomsonn halott. Nem tudsz róla valamit?

Jamie némán tátogott.

- Azt hiszed, én voltam? – jött meg aztán a hangja.

- Szerinted mit higgyek? – ült az ágy szélre a férfi, és felsóhajtott. – Fogalmam sincs, mit gondoljak.

- Mi lesz most?

- Húzok vissza dolgozni. Jól fog mutatni a címlapokon, hogy a halálból visszatért zsaru vezeti a nyomozást a meggyilkolt ex-kormányzó ügyében.

- Még nem dolgozhatsz!

- Muszáj lesz.

Jamie lehuppant mellé, és a vállának dőlt.

- Egyetlen jó hatása van annak, hogy Thomsonn halott.

- Éspedig?

- David hazajöhet.  

Alex megmerevedett. Erre eddig nem is gondolt. A kormányzó ellen kellett volna tanúskodnia, de a gyanúsított halott, így az ügy is az. Persze, ez nem ilyen egyszerű, de azzá lehet tenni. A szíve reménykedve dobbant.

- Biztos nem te voltál?

- Becsszó! – emelte esküre a kezét Jamie nagy komolyan. – Munkába álljak?

- Menj haza szépen, és törődj Frances-szel.

- Te meg mész, és megöleted magad…

Alex nemet intett.

- Van egy sanda gyanúm. Utánajárok, aztán meglátjuk. A szekrényben vannak a ruháim, add ide őket, aztán húzz kifelé! Nem hiányzik egy féltékeny professzor az életembe!

Jamie nevetett, de engedelmeskedett. Alex öltözködés közben a fejét törte Thomsonn halálán, de David mindig az előtérbe tolakodott. Vajon mi lesz most? Kitárta a kórterem ajtaját, és kilépett a folyosóra. Mindenki rámeredt.

- Fiam… - kezdte az anyja, de lehajolt hozzá, és megölelte, hogy elejét vegye a kioktatásnak.

- Szeretlek, anya! Mindent köszönök.

- Fiam, ezt ne gondolhatod komolyan! – Az apja már nehezebb eset volt.

- Apa, Thomsonn kormányzó meghalt a börtönben. Én vagyok a rangidős a gyilkossági osztályon, muszáj nekem vezetni a nyomozást, különben a média darabokra szed minket.

- Ez nem a te ügyed!

- De igen, az enyém! David Thomsonn miatt kénytelen vadidegen helyen lenni.

A szülei egymásra néztek.

- Nagyon vigyázz magadra! Még egy ilyen hetet nem bírunk ki… - figyelmeztette az apja.

- Köszönöm.

Theo, Fran és Carl neheztelő pillantást vetettek Andreára.

- Nem rángathatod vissza dolgozni! – morrant Carl dühösen.

- Muszáj.

- Muszáj a fenéket! – csattant fel Fran.

- Elég, kiscicáim! Ezt ne itt vitassátok meg! Hol van Cassiano és Mortimer?

- Elviharzottak, miután Cassiano megkapta a telefont a kormányzó megöléséről. Nagyon pipa volt – mondta Theo.

- Menjünk! – Andrea szeme sem rebbent a többiek mogorva arca láttán. – Tudom, hogy nem szabad dolgoznia, de ez most vészhelyzet.

Alex végigmérte az embereit.

- Carl kivételével mindenki húzás vissza dolgozni! Eddig tartott a nyári szünet!

Simmons doktor láttán felnyögött, de végül hosszas egyezkedések után, Andrea nyomában elhagyta a kórházat. Nem volt jól tudta, hogy úgy néz ki, mint egy többnapos hulla, de ez nem szépségverseny volt, hanem az élete. Eleget pihengélt, itt az ideje a munkának főleg, ha ezzel elősegíti, hogy David visszajöhessen hozzá, vagy legalábbis a közelébe. Minél közelebb, annál jobb…