15. Drion birodalma

15. Drion országa

Követték a férfit. Keskeny ösvényen haladtak libasorban. Mellettük égig nyúló fák magasodtak.

- Milyen fák ezek? Még soha nem láttam ilyeneket – kérdezte Pacsmag vásznat tartva a kezében.

Draco elmosolyodott.

- Mert sehol máshol nem nőnek. Tűzállóak. Úgy szól a családi legenda, hogy apám egyik őse, Ferrat dühében, amiért szerelme, a gyönyörű Lavinia kikosarazta, felégette az országunk erdeit. Lavinia ekkor megkönyörült rajta, s azt mondta neki, hogy hozzámegy feleségül, ha újra lesznek erdők, de olyanok, amelyeket soha többé nem tud elpusztítani. Ferrat a szaván fogta Laviniát. Tízévnyi kísérletezgetés után új erdők települtek és Lavinia Ferrat felesége lett. Öt gyermekük született és boldogan éltek, míg le nem járt az idejük. Országunk fái az ő emléküket hordozzák.

Diana elnyíló ajkakkal hallgatta a férfit. Draco minden szavát átitatta a népe és ősei iránti tisztelet.

- Ez csodálatos – lelkendezett Lina. – Ezt akár meg is lehetne énekelni.

- Már ha Drion elpusztul – vetette közbe Varnor. Pacsmag bólogatott.

- Nem hiszem, hogy díjazná – értett egyet a zsoldossal. Draco egy pillanatra hátrafordult.

- Valójában apám szeret énekelni – mondta. – Saját dicső tetteiről természetesen.

- Hát persze – gúnyolódott Diana. Egy kicsit bántotta a dolog. Látta Dracon, hogy mennyire szereti az otthonát és mennyi emlék köti ide. Hiába menekült el, s hiába mondta azt az apjának, hogy ott az otthona, ahol a szíve, igazából itt volt a szíve, itt volt az otthona.

- Mi lesz, ha Driont megöltük? – tette fel a kérdést váratlanul.

Draco megtorpant. Vállai megroskadtak, hangja fáradt volt.

- Élem az életem tovább. Békében. Nélküle.

- Te leszel az új főúr, nem? – értetlenkedett Lina.

- Nekem nem kell a rang és a hatalom.

- És mi lesz akkor a népeddel? – vonta fel a szemöldökét Varnor. – Ha nem lesz új uruk, Elses és Kridon harcolni fog az országodért és a néped elpusztul. Ez nem lenne igazságos.

- Maga az élet sem az – felelte halkan Draco és faképnél hagyta őket. Diana utánaszaladt. Megragadta a karját és maga felé fordította.

- Ne haragudj! – kérlelte.

Draco arca kimerült volt, tekintete sebekről árulkodott.

- Egész életemben úgy nevelt az apám, hogy én fogom követni őt az utódlásban. Saját maga nevelt ki fegyverforgatásból, varázslásból, közelharcból és pusztításból. Ott ültem mellette, amikor igazságot osztott. Az anyámnak és a húgomnak szava sem lehetett, én mégis csak velük éreztem jól magam. Az apám büntetésül elzárta őket. Anyámnak mindene volt a szabadság. Szobájába zárva két hét alatt meghalt. Eileen is rosszul volt, de benne még tartotta a lelket a barátom. Kicseleztem apámat és összeeskettem őket. Azon a napon mindketten meghaltak. Fellázadtam. Apám ellen szegültem. És nem volt többé otthonom. Összeomlott az életem, holott már előtte is darabokban volt. Most itt áll előttem a lehetőség, hogy megölhetem. Fogalmad sem lehet, milyen érzés arra gondolni, hogy te fogod kioltani a tulajdon apád életét.

- Megérdemli. Ahogy te is megérdemelnéd, hogy boldog légy, s a néped, hogy igazságos uralkodót kapjon Drion után.

Draco keserűen felnevetett.

- Honnan tudod, hogy egy idő után nem leszek én is ugyanolyan, mint ő?

Diana megérintette az arcát.

- Tudom – mondta csendesen.

Draco torkából fuldoklásra emlékeztető hang tört elő és magához rántotta a lányt. A nyakába rejtette az arcát, úgy suttogta.

- Annyira hiányoznak!

- Tudom – simogatta meg a haját Diana szomorúan. Pontosan tudta, mit érez a férfi.

Lináék beérték őket, de tapintatosan megálltak hallótávolságon kívül.

Draco reszketve szedte a levegőt. Bár el volt foglalva fájdalmával, az ösztönei veszélyt jeleztek. Felrezzent. A fák ágairól váratlan vendégek toppantak eléjük. Az ork hatalmas volt és szakadt ruhát viselt, kezében irdatlan bárdot tartott és kerek pajzsot. Annyira büdös volt, hogy Lina zsebkendőt szorított az orra elé. A törpének hiányzott fél szeme, kendőt kötött a hiányzó elé. Bőrruhát hordott, a haja vörös volt és varkocsban viselte. Hasonló bárdot lengetett, mint az ork, de az oldalán lógott egy rövid kard is. Gyűlölettel néztek rájuk. Diana a kardjáért nyúlt.

- Kik ezek? – szegezte támadóikra a fegyverét Varnor. Lina Pacsmag háta mögül lesett rájuk.

Draco elvicsorodott.

- Apám szolgái. Karit, az ork és Muro a törpe.

- Draco - hajtott fejet a két harcos. – Üdvözlünk téged – lépett előrébb Muro. – Az apád szeretné tudni, hogy döntöttél.

- Tudja jól a választ – villogott Draco szeme.

Muro bólintott.

- Valóban. Közölte velünk már előre. Remélem, tudod, hogy rosszul választottál. Meg fogunk ölni téged és a barátaidat is.

- Csak a testemen át – húzta fel az íját Diana határozottan.

Karit elbömbölte magát és feléjük sújtott. Draco az utolsó pillanatban rántotta félre a lányt. A földre zuhantak, majd Draco tovább is hengeredett szorosan tartva a lányt.

- Varnor, vidd vissza Linát és Pacsmagot a sziklákhoz. Bújtasd el őket. Ha nem megyünk értetek, próbáljatok visszajutni Elses birodalmába – hadarta Draco és talpra ugrott. Diana féltérdre emelkedett és célzott az íjjal. Muro, a törpe Dracora rontott. Karit letörte a testéből kiálló nyilat és dühösen Diana felé indult.

- A szeme! A szemére célozz! – kiáltotta a lánynak Draco és elhajolt Muro ütése elől.

Varnor tétovázott, majd intett Linának és Pacsmagnak. Elindultak visszafelé az ösvényen.

Diana egy tigrisbukfenccel átlendült Karit lábai között és a háta mögé került. Kardját előrántva hátulról támadt az orkra. Draco fogait összeszorítva összpontosított. Muro valamikor egyik vívótársa volt. Úgy ismerték egymás mozdulatait, akár a saját tenyerüket. Draco most már csak a gyorsaságában bízhatott. Muro mindig is lassabb volt, mint ő. Egymásnak feszült a két penge.

Diana kíméletlen volt. Egy sújtással elvágta Karit lábában a térdízületeket. Az ork felüvöltött és eldőlt, akár egy zsák. Diana félre ugrott, majd az ork fejéhez futott. Mielőtt Karit egyáltalán felfoghatta volna, mi történik, elvágta a torkát. Karit halott volt.

Diana a térdére támaszkodva lihegett. Draco és Muro harcát figyelte, hogy szükség esetén közbeavatkozhasson. De erre nem volt szükség. Draco vállalva, hogy Muro megsebzi, átlépte azt a vékony vonalat, amely láthatatlanul jelölte a térfeleket. Megragadta Muro csuklóját és félrelökte a fegyverrel a kezében. Muro már nem tudott a kardjáért nyúlni. Levágott fejéből vér spriccelt Draco arcába. Diana odabotorkált hozzá és egymást átölelve rogytak térdre. Újabb csata volt a hátuk mögött.

Újfent együtt folytatták az útjukat. Draco egyre komorabb lett, de a szeme ragyogott. Dianát viszont kétségek kínozták. Nem tudta, helyes ötlet-e magukkal vinni Lináékat. Nem akarta hogy barátainak baja essen. Amikor azonban ezt felhozta nekik, ők felháborodottan tiltakoztak. Bár Diana féltette őket, örült is, hogy ilyen barátai vannak.

A fák lassan eltűntek mellőlük, felszántott földek váltották egymást a parlagon heverő mezőkkel.

- Most folynak a tavaszi vetések – mosolyodott el Draco büszkén. Néha találkoztak emberekkel, akik odabólintottak nekik, de meg sem próbáltak barátkozni velük.

- Apám besúgói miatt vigyázniuk kell – magyarázta a férfi.

Betértek egy fogadóba. Tisztaság, rend és kínos udvariasság fogadta őket. Draco kért három szobát, fürdővizet, vacsorát, elintézte a másnapi reggelit. Mindannyian fáradtak voltak. Ettek, aztán visszavonultak. Lina és Pacsmag az egyik szobába – már meg sem próbálták titkolni, hogy együtt vannak. Varnor a következőbe nyitott be álmos szemekkel – szeme sem rebbent az „erkölcstelenségek” láttán! Diana és Draco szótlanul léptek be a nekik maradt szobába.

A kandallóban tűz égett, a dézsában forró víz gőzölgött, az ágy meg volt vetve. Ledobálták fegyvereiket, köpenyeiket. Draco lerogyott egy székre a tűz elé. Diana levetkőzött és bemászott a vízbe. Tudta, hogy a férfi nem leselkedik, ezért meg sem próbálta eltakarni a testét. Megmosakodott, megmosta a haját, majd kiszállt. Törülközőt tekert maga köré és letérdelt a szőrmére a kandalló előtt. Odakészített fésűjével fésülködni kezdett. Draco felsóhajtott. Nagyon nyújtózott és felállt. A dézsához ment és felváltotta a lányt a vízben. Sokáig áztatta magát, majd lemerült a víz alá. Nagy prüszköléssel emelkedett ki és elégedetten vigyorogva szállt ki. Dereka köré tekerte a másik törölközőt és a lány mellé telepedett. Diana haja már megszáradt, fényes fürtökben hullott a vállára.

- Menj aludni. Még hosszú út vár ránk – intette Draco és Diana szótlanul engedelmeskedett. Piros volt az arca és Draco sejtette, hogy nemcsak a tűztől. Megállta és nem nézett utána. Diana elhelyezkedett a hűvös takarók alatt és megborzongott. Sokáig feküdt a mennyezeten táncoló árnyékokat bámulva, míg meg mert szólalni.

- Itt kényelmesebb lenne, mint ott a földön.

Draco fojtott hangon felelt.

- Nem lenne jó ötlet.

Diana mély levegőt vett és kimondta legtitkosabb félelmét.

- Lehet, hogy meg fogunk halni.

Draco torka elszorult.

- Ha rajtam múlik, te élni fogsz – mondta csendes bizonyossággal a hangjában. Diana keze ökölbe szorult. Kicsúszott az ágyból és megállt a férfi mellett.

- Kérlek – nyögte.

- Nem lehet – ingatta a fejét szomorúan Draco és nem nézett rá. Diana pedig nem érezte magát elég bátornak ahhoz, hogy megérintse. Visszabotorkált az ágyhoz, lefeküdt és magához ölelte a párnát.

- Szeretlek – mondta ki halkan. Draco lélegzete elakadt. Egész teste megfeszült, aztán lassan felállt és a lányhoz sétált. Melléfeküdt és átölelte. A hátához simult és belesuttogta a fülébe.

- Én is szeretlek.

Diana megfordult. Arcán elmaszatolódtak a könnyek.

- Pedig megfogadtam, hogy többet nem sírok – szipogta.

- Előbb-utóbb minden fogadalmunkat megszegjük – simított végig az arcán a férfi.

Csak nézték egymást. Draco szeme lángolt, de Diana nem félt. Felemelte a kezét és megérintette az arcát. Úgy kalapált a szíve, hogy attól félt, megszakad. Aztán Draco nagyon lassan föléje hajolt…