14. Csapdában

14. Csapdában

Draco átölelte Diana derekát, s lassan andalogtak. Lina énekelt, Pacsmag vele fütyülte a dallamot – egymás kezét szorongatták. Varnor legelöl sétált és egy szál füvet rágcsált.

Aztán teljesen váratlanul Varnor, majd Pacsmag és Lina is eltűnt előlük. Megtorpantak, de már késő volt. A lábuk megcsúszott, s belezuhantak egy verembe. Egymás hegyén-hátán hevertek. Szitkozódtak. Diana felnyögött.

- Jól vagytok?

- Szerinted? – mormogta Varnor legalul. Pacsmag a kínjai ellenére felröhögött.

- Mi a franc ez? Hol vagyunk? – sírta Lina csikorgó fogakkal.

Diana felpillantott, de Draco már felelt helyette.

- Egy veremben. Ágakat és füvet tettek s tetejére, ezért nem vettük észre.

- Akarod mondani, én nem vettem észre – javította ki Varnor keserűen.

Lassan feltápászkodtak.

- Hogy fogunk kijutni innen? – tette csípőre a kezét Lina.

Draco elmosolyodott.

- Ezt bízd rám – lépett a verem oldalához. Majdnem 10 lábnyi magasan emelkedett a föld felszíne, de a föld porhanyós volt.

- Fel tudsz mászni? – reménykedett Pacsmag.

Draco megmozgatta az ujjait.

- Nem tudom. Nagyon száraz a föld. Kitalálok valamit.

Dianáék tágra nyílt szemmel nézték, ahogy fejmagasságban a verem oldalába mélyeszti az ujjait. Elindult felfelé. Egyik alkalommal kicsúszott a lába alól a föld, de csak ment tovább. Diana úgy látta, mintha nem is emberi ujjak lettek volna a kezén. Megborzongott. A pikkelyes zöld hártya Drionra emlékeztette, noha a sárkányúr bőre szürke volt és átlátszó a kortól.

Draco ujjai megcsúsztak. Felszisszent. Egy kézzel tartotta magát, de még továbbment. Egyetlen lendülettel hidalta át a még fölötte álló magasságot.

Elégedett vigyorral ért földet a verem szélén. Felegyenesedett és előszedte köpenye alól Hellas kötelét. Lenyújtotta.

- Diana, gyere! – kiáltott le. Megfeszítette a lábát és csuklójára tekerte a kötelet. Diana belekapaszkodott, s könnyedén felmászott. Őt követte Lina, Pacsmag, majd Varnor. Draco arcán még egy verítékcsepp sem volt.

- Még jó, hogy nem voltak dárdák az alján – nézett le a mélybe. Diana odaállt melléje.

- Ki áshatta?

- Talán vadászok. Vagy Fiola. Nem tudom.

Hangosan vitatkozva újra elindultak. Ezúttal nagyon odafigyeltek, de szerencsére nem akadt újabb verem az útjukba. Egy kanyar után azonban zúgó víz hangja törte meg a csendet.

- Mi ez? – torpant meg Lina.

- A halál katlana – felelte Draco és előrement.

A fák mögül hatalmas szakadék tárult eléjük. A túloldalra kidöntött fa vezetett át. A mélyben sziklák és gyorsan rohanó víz váltotta egymást. Félelmetes volt. Lina eltakarta a szemét és Pacsmag háta mögé bújt.

- Utálom – nyögte.

Draco vállat vont.

- Pedig itt kell átmennünk – állította.

Lina a fejét rázta.

- Én aztán nem – tiltakozott dermedten.

Pacsmag felsóhajtott és átölelte a lányt.

- Muszáj, kislány. Majd ott mész előttem, s ha valami baj van, el foglak kapni. Nem lesz semmi baj.

Lina szipogott.

- Biztos?

- Igen, biztos.

Draco elégedetten bólintott. Fellépett a fatörzsre, s óvatosan lépkedett. Diana ott ballagott szorosan mögötte, majd Lina fogvacogva és Pacsmag izzadt tenyérrel haladt. A sort Varnor zárta nyugodt léptekkel. Ám alig voltak túl a rögtönzött híd közepén, amikor Draco megmerevedett.

- Mi a baj? – torpant meg Diana, majd a többiek is.

- Kapaszkodjatok egymásba – szorosan. Diana öleld át a derekamat. El ne engedjétek egymást!

- Mi folyik itt? – sikoltott fel Lina.

- A fatörzs csúszik – jelentette Draco, majd elrugaszkodott. A saját súlyán kívül még négyükét kellett megtartania, s amikor a sziklának csapódott, még a lélegzete is elakadt. Megcsúszott a keze, a felső szegélytől jó hét lábnyival lejjebb kerültek. Minden izmát megfeszítve kapaszkodott egy vékony repedésbe. Lina hangosan sikoltozott és Diana lábát fogta. Pacsmag Lina bokáját markolászta, míg Varnor az övét. Diana Draco derekát ölelte át, s imádkozott, hogy a férfi kitartson.

- Mind megvagytok? – nyögte fogait összeszorítva.

Lina felháborodottan visított.

- Mégis mit képzelsz? Azonnal vigyél fel minket!

- Lina, kérlek! – sóhajtotta Pacsmag.

A lány azonban tovább kiáltozott.

- Ő hozott erre minket! Kötelessége, hogy megmentsen! Te pedig fel ne nézz!

Pacsmag felsóhajtott.

- Te pedig ne nézz le! – vágott vissza, de azért nem tudta megállni, hogy fel ne sandítson. Varnor felkiáltott.

- Szoknyapecér, nincs benned tisztesség?

Diana legszívesebben elsírta volna magát, ahogy a barátait hallgatta. Draco minden izma megfeszült, ahogy elkezdte felhúzni magát és társait.

- Csend legyen! – hördült fel. Letört az egyik körme, de ő ment tovább felfelé. Lehorzsolta a kezeit, szinte véres massza volt, mire felért. Zihálva rogyott össze s a mellkasához szorította a kezeit.

Lina toporzékolva kiabált.

- Ez is Draco hibája!

Pacsmag és Varnor a fejüket ingatták. Diana a földön térdelt. Jeges tekintettel nézett fel Linára.

- Igazán? Te vállaltad ezt az utat és ez volt az egyetlen út! Ha Draco nincs, már rég halottak lennénk, úgyhogy fogd be a szád!

Döbbent csend lett. Lina arca pipacspiros lett, elszégyellte magát.

Diana felállt és Dracohoz sétált. Letérdelt melléje.

- Jól vagy?

Draco kinyújtotta a kezét, Diana felszisszent. Szótlanul előszedte a kis üvegcsét. Draco elhúzódott.

- Ne pazarold rám. Jól jöhet még.

- De nagyon csúnyák a sebeid – szorult ökölbe Diana keze.

Draco elmosolyodott.

- Mit gondolsz eddig, hogy voltam meg a tündérfőzet nélkül?

- De hát Fiolánál…

- Akkor gyenge voltam – vágott közbe Draco. – A boszorkány mérge erős volt, elgyengített. Ekkor nem tudom használni az erőmet, és gyógyítani se tudom a sebeimet.

Diana bólintott.

- Van valamire szükséged?

- Egy kis vízre. Elővennéd a kulacsomat?

Diana levette a sajátját.

- Nekem még van a tündérek mézborából – ajánlotta fel. Draco nevetett.

- Nagyon takarékoskodtál, ha még van belőle.

Diana elpirult.

- A te vizedet ittam – vallotta be.

Draco a fejét csóválta, de nem haragudott.

- Ide azzal a mézborral – sóhajtotta. Diana a szájához emelte a kis üveget és megitatta. Draco mély levegőt vett és lehunyta a szemét. Amikor kinyitotta, a kezét már csak rászáradt vér borította. Megmozgatta az ujjait.

- Minden rendben – állt talpra. Diana átölelte.

- Hál Istennek! – nyögte.

Lina lassan odaóvatoskodott hozzájuk.

- Ne haragudjatok! – motyogta lehajtott fejjel. – Nem akartam megbántani egyikkőtöket sem. Azt hiszem, a tériszony kihozta belőlem a legrosszabbat.

Draco szelíden válaszolt.

- Nem haragszom. Ha úgy vesszük, tényleg az én hibám volt, hogy erre kellett jönnünk. Régen egy híd állt itt, de amikor megszöktem apámtól, leromboltam, hogy ne követhessenek az emberei. Sajnálom.

Lassan kipihegték magukat. Éppen indulni akartak, amikor Draco felkapta a fejét.

- Valami baj van? – tette a kardjára a kezét Varnor.

Draco szaglászott, aztán megrázta a fejét.

- Egy pillanatra mintha orkszagot fújt volna erre a szél – mondta tétovázva. – Menjünk tovább, de álljatok készen. Ez már apám országa.