13. fejezet

13.

            A hajnal vörösen ragyogott, akár a vér.

- Dicksonék ránk fognak találni – morogta C. J., és komoran ráncolta a homlokát.

- Miből gondolod?

- A mobilom alapján simán bemérnek minket.

- Igen, ez nekem is az eszembe jutott.

- Talán valahol meg kell tőle szabadulnunk…

- Valószínűleg.

C. J. a férfira pillantott.

- Vezessek?

- Nem, jól vagyok.

- Nem úgy tűnik.

Ellery sokáig figyelte a mellettük elhaladó forgalmat, és látszott, mennyire feszült.

- Utálom ezt a bizonytalanságot – sóhajtotta végül.

- Tudom. – C. J. nagyot ásított. – Bocs.

- Aludj nyugodtan!

- Csak egy kávéra lenne szükségem.

- Megállok valahol.

- Nem biztos, hogy jó ötlet.

- Nem mondta, hogy nem állhatok meg sehol. Egy benzinkútnál vehetnél kávét, és ásványvizet.

- Rendben. – C. J. megmozgatta a vállát. – Nem értem – mondta kis csend után. – Tudja, hogy Dicksonék utánunk fognak eredni, mégse akarja, hogy eltüntessük magunk után a nyomokat.

- Talán abban bízik, hogy előbb érünk oda hozzá, minthogy a szövetségiek ránk találnak.

- Odavezethetjük őket.

- Nincs ötletem.

- Nekem se.

Tanácstalanul hallgattak. C. J. megunta a csendet úgy félóra múlva, és bekapcsolta a rádiót. A műsorvezető vidám hangja betöltötte a teret, de csak idegesítette őket, úgyhogy elnémította. A megcsörrenő mobilra meredtek, de Jack Cassiano nevét írta ki. C. J. felvette, és kihangosította.

- Ne haragudj!

- De haragszom, a rohadt életbe! – Jack hangjából sütött a düh és az aggodalom. – Mintha megbeszéltük volna, hogy semmilyen magánakció nem jöhet szóba!

- Ellery-t felhívta az emberrabló. Nem volt választásunk.

- De volt! Dicksonék ott voltak a másik szobában, C. J.!

- Van gyereked, Jack? – Ellery hangja félelmetesen hűvös volt.

A férfi hallgatott, majd kis idő múlva csendesen felsóhajtott.

- Nem tudhatom, mit élsz át, de segíteni akarok. Bízz bennem!

- Nem tehetem. Minden bizalmam C. J.-ben van.

- C. J. felelőtlen és nincs kiképezve túsztárgyalásra!

- Hogy is volt az, hogy megbíztok bennem? – szólt közbe C. J. a halántékát dörzsölve. Megfájdult a feje ettől a beszélgetéstől.

- Szeretlek, kölyök, és tudom, hogy jó zsaru vagy, de mindketten tudjuk, hogy ezt most tapasztaltabbakra kellene bíznod.

- Sajnálom.

- A francba! – Hallatszott, hogy Jack beszél valakivel.

- Most mérnek be minket? – kérdezte Ellery kíváncsian, mire C. J. képtelen volt elfojtani a mosolyát.

- Azt hiszem.

- Nyomozó, itt Dickson. – A nő átvette a telefont Jacktől. – Mondja el részletesen, mi történt. Mindent.

Ellery idegesen dobolt a kormányon, és kicsit élesebben fékezett, amikor egy autó hirtelen eléjük vágott.

- Bármikor hívhat – morogta.

- Tudom. Sajnálom, Dickson, de le kell tennem.

- Carrathian, segíteni akarunk!

- Egy olyan embernél van a fiam, Dickson, aki bármire képes! Azt teszem, amit mond, ha ezzel megmenthetem.

- Csapdába csalja magukat!

- Tisztában vagyok vele, de Rob a fiam. Maga nem tenné meg a gyerekéért?

Néma csend volt a válasz.  

- Cass, bízz bennem! – C. J. hangja akarata ellenére kérlelő volt, majd kinyomta a mobilt.

Negyedóra múlva megálltak egy benzinkútnál. Ellery tankolt, C. J. pedig vett kávét, vizet, reggelit. A kocsiban ettek, habár olyan idegesek voltak, hogy alig tudták legyűrni a száraz szendvicseket.

- Miért nem hív? – Ellery sápadt arcán tovább mélyültek a ráncok.

- Fogalmam sincs.

Megelőzte őket egy hatalmas kamion, Ellery szitkozódott, mert majdnem elsodorta a kocsit, amikor rezegni kezdett C. J. mobilja a műszerfalon. Az ismeretlen szám láttán felkiáltott.

- Végre! – kapott utána, és lehúzódott a leállósávba. – Morell. – Elkomorodott. – Figyeljen… – Elakadt a szava, és mély levegőt vett. C. J.-re pillantott, majd kihangosította a telefont. A hang, amely vidáman szólt hozzájuk, torz volt és recsegő, felismerhetetlen.

- Jó reggelt, nyomozó!

C. J. rosszkedvűen morgott valamit.

- Sikerült meglepnie, nyomozó! – A hang továbbra is derűs volt.

- Miért?

- Nem hittem, hogy ennyire ragaszkodik Morellhez.

- Tudhatta, hiszen az én mobilomon kereste.

- Ez igaz, de nem gondoltam, hogy vele tart.

- Honnan tudta, hogy vele vagyok?

A hang nevetett, mindkettejüknek felállt a hátán a szőr.

- A kismadarak csiripelték. – C. J. a szemét forgatta. Az eltelt napokban nem mozdult a férfi mellől, természetes volt hát, hogy most sem hagyja cserben.

- Hol van a fiam? – Ellery kierőszakolt nyugalommal szólalt meg.

- Mellettem. Aranyos kölyök. Nem hasonlít magára, Morell.

- Engedje el! Neki ehhez semmi köze.

- Dehogynem. Elvégre a maga fia, Morell.

- Ki maga? – Ellery tehetetlen dühvel szorította a kormányt.

- Majd megtudja, ha eljön az ideje.

- És az mikor lesz?

- Majd ha én úgy döntök… - A hang megint nevetett, kicsengett belőle, mennyire élvezi, hogy kínozhatja őket. C. J. szinte fizikai rosszullétet érzett tőle.

- Ide figyeljen, maga szemét!

Egy kisfiú éles kiáltása megfagyasztotta a vért az ereikben. Ellery arcából a maradék szín is kifutott, tágra nyílt szeme rémülten meredt a telefonra.

- Ne! – Egyszerre kiáltottak fel C. J.-vel.

- Nehezen tűröm, ha ellent mondanak nekem. – A hang most nem nevetett. Hideg volt, és érzéketlen. – Minden egyes tiszteletlenség esetén a fián fogok torolni. Helyes kölyök, igazán kár lenne, ha búcsút kellene mondania pár ujjának, vagy a fülének, vagy bármely másik testrészének.

Ellery hangosan zihált, remegett egész testében. Képtelen volt megszólalni. C. J. megfogta a kezét, és bátorítóan megszorította.

- Sajnáljuk! Többé nem fog előfordulni – mondta nyugalmat erőltetve magára.

- Jobb lenne, ha most kiszállna, nyomozó, és hagyná, hogy Morell egyedül menjen tovább.

- Vele megyek.

- Ha így dönt, magát is az ellenségemnek fogom tartani.

- Megkockáztatom.

A hang tétovázott, majd elmosolyodott.

- Előre elterveztem mindent, nyomozó, de maga új izgalmat az egész játéknak.

- Maga szerint ez játék?

- Nem. – A hang kuncogott. – Bosszú…

Ellery lehunyta a szemét.

- Mit kell tennünk? – C. J. csak a hangra koncentrált, tudta, hogy dühöngeni ráér később is.

- Szeretném, ha kidobnák a telefont. A következő benzinkútnál az eladó adni fog maguknak egy zacskót, egy eldobható mobil van benne. Egy ismerősöm ismerősének az ismerőse adta neki oda, szóval nem tud semmit, ne is faggassák. Menjenek tovább ezen az úton, majd hívom magukat.

- Beszélhetnénk Rob-bal? – C. J. nyugodt hangja úgy tűnt, Ellery-re is hatással van, mert a férfi higgadtan szólalt meg. – Kérem, hadd beszéljek vele!

A hang tétovázott, aztán egy kis némaság után az előbbi kisfiú hangja szólalt meg.

- Apa?

- Rob? – Ellery fogcsikorgatva küzdött az önuralmáért. – Jól vagy?

- Apa, mi történik?

- Semmi baj, fiam! – Ellery olyan erővel szorította C. J. kezét, hogy a férfi majdnem feljajdult. – Már elindultam érted, nagyon sietek! Nem lesz semmi baj!

- Hol van anya?

Ellery a fejét ingatta. C. J. átvette tőle a szót, mert látta, hogy mennyire kiborult.

- Szia, Rob. C. J. vagyok, apukád barátja. Jól vagy?

A kisfiú tétovázott.

- Fáj a karom, mert a bácsi megszorította. És beütöttem a térdem.

- Fogadj szót a bácsinak, Rob!

- Nem szeretem őt!

- Rob! – C. J. nagyot nyelt. – Tudom, de szeretném, ha megígérnéd, hogy akármi történik, szót fogadsz a bácsinak, rendben?!

- Jó.

- Az apukád nagyon büszke rád. Okos kisfiú vagy. Nem lesz semmi baj, már úton vagyunk érted, és nagyon-nagyon sietünk.

- Apa, haza akarok menni! – Rob sírós hangjára mindketten összerándultak.

- Tudom, fiam, én is azt szeretném, de… egyelőre nem lehet. Tarts ki még egy kicsit… - Rob halk szipogása hallatán nehezen jöttek a szavak Ellery szájára. – Sietek!

- Apa! Ne! Apa! – Rob kiabálását hallva Ellery arca elsötétült, de tanulva az előző hibájából, nem szólalt meg.

- Játszhatunk tovább? – A hang újra vidám volt.

C. J. válaszolt, tompán, kimerülten.

- Igen. – S ebben az egy szóban mégis ott izzott a gyűlölet.

A hang nevetett, és a vonal megszakadt. Hosszú ideig egyikük sem szólalt meg.

- Jobb lenne, ha én vezetnék – mondta C. J. halkan.

- Jól vagyok.

- Dühös és kétségbeesett vagy.

A férfi csak némán rázta a fejét.

- Ellery, kérlek…

- Jól vagyok. – Ellery beindította a motort. Visszasorolt a forgalomba, arca kifejezéstelen és falfehér volt. – Igazad volt. Rob-ot nem tudom hazahozni, ha elragadnak az érzelmek. 

- Sajnálom.

Ellery nem válaszolt, csak kinyúlt, és megragadta a kezét. Egészen az említett benzinkútig vezetett így. Beállt oldalra, hogy ha kell, gyorsan elhagyhassák a helyet, és mindketten kiszálltak. C. J. körbenézett.

- Nem látok senkit, aki figyelne minket.

- Szabaduljunk meg a mobilodtól.

- Mi lenne, ha csak a kártyát taposnám szét? Szeretem ezt a telefont.

- Menjünk biztosra!

- Akarod csinálni?

- Csináld csak, úgyis a tiéd. Majd veszek neked egyet, ha ezen az egészen túl leszünk.

C. J. erre csak morgott valamit az orra alatt, és szétszedte a mobilt. A kártyát széttaposta, majd földhöz vágta a készüléket is. A lábával félresöpörte a darabokat, majd követte Ellery-t. Két kocsi is állt a töltőállomásnál, odabent egy tizenéves srác nyaggatta az anyját, hogy vegye meg neki a chips-et, amit szorongatott. Egy férfi a vele levő nővel beszélgetett a magazinok előtt. C. J. körbejárt, mintha venni akarna valamit. Ellery beállt az anya mögé. Az asszony rápillantott, Ellery akármilyen jólöltözött volt is, nyúzott arca, sötét tekintete nem volt bizalomgerjesztő, ezért gyorsan elhúzta onnan a gyereket. Ellery érzékelte, hogy C. J. megáll mellette, de nem nézett rá.

- Mivel szolgálhatok? – Az eladó kedvetlen és nyúzott volt.

- Úgy tudom, hagytak itt számomra egy csomagot.

- Hogy hívják?

- Morell.

- Igen. – Az eladó a pult alá nyúlt, és egy lezárt papírzacskót tett le eléjük. – Tessék.

- Mikor hagyták itt? – kérdezte C. J., és elvette.

- Tegnap műszakváltáskor. Én vagyok az éjszakás, Ben, a nappalos alig lépett ki, amikor egy nő jött be vele. Nincs gáz vele, ugye? – A férfi idegesen megmerevedett, mire egyszerre rázták meg a fejüket.

- Ne aggódjon! Semmi, köszönjük. Viszlát!

- Viszlát!

Ellery még visszalépett, és elvette a chips-et, amit a fiú hagyott ott.

- Ezt elvinném – vette elő a tárcáját.

Az anya és a kisfiú éppen akkor szálltak be a kocsijukba, amikor ők kiléptek az ajtón.

- Odavigyem? – Ellery-nek nem kellett mondania semmit, hogy C. J. kitalálja a gondolatait.

- Köszönöm.

C. J. elmosolyodott, és odarohant az autóhoz. Az anyósülés felőli ablak le volt húzva, behajolt.

- Azt hiszem, ezt itt hagyták.

- Mi nem… - Az asszony döbbenten nézett rá, láthatóan hirtelen nem tudta hová tenni.

- Anya, a chips! – A fia előrehajolt a hátsó ülésről, és C. J.-re vigyorgott. – Az enyém?

- Igen.

- Nem fogadhatjuk el. Mikey, ülj vissza!

C. J. elkomolyodott.

- Nem kérünk érte semmit – mondta, és az ülésre ejtette a zacskót. – Jó utat! – Visszafutott Ellery-hez, aki a kocsi mellett várt rá. – Az emberek olyan bizalmatlanok – sóhajtotta szemforgatva.

Ellery meglepetten pislogott, aztán napok óta először felnevetett. Odahajolt hozzá, és megcsókolta, így elkerülve azt is, hogy a melléjük érő asszony lassítson, és visszaadja a fiának vett chips-et.  

- Menjünk!

Öt kilométer is mögöttük volt már, amikor a zacskóból előhalászott eldobható mobil megcsörrent.

- Hogy vannak? – A hang vidám volt, mint korábban.

- Mit kell tennünk? – Ellery sokkal nyugodtabban viselkedett, mint az első két alkalommal.

C. J. tudta, hogy érzelmeit vaskalodába zárta, hogy tisztán tudjon gondolkodni.

- Fájdalmat akarok magának okozni, Morell, ezért kitaláltam egy játékot. Először maga volt a főszereplője, a megalázása édes örömet okozott volna, de most, hogy rájöttem, milyen mélyen kötődik a nyomozójához, kicsit változtattam az eredeti terveimen.

- Ne keverje bele C. J.-t!

- Semmi baj. Mit kell tennem?

- Nyomozó, magával szinte élvezet együtt dolgozni.

C. J. az ajkába harapott, hogy ne mondja ki, amit gondol.

- Sajnálom, hogy én nem mondhatom ugyanezt – válaszolta végül.

A hang felnevetett.

- Ne aggódjon! Mindent időben megtud. Szeretném, ha lecserélnék a kocsijukat, úgyhogy mondom, hová kell eljutniuk.

- Rendben.

A gyomruk görcsbe rándult, ha arra gondoltak, mi várhat rájuk…

            Mindketten némán bámulták a lebontásra ítélt épületeket, amelyeknek már csak a falaik álltak. A Nap vakítóan tűzött rájuk, ahogy kiszálltak a kocsiból. Az elegáns Mercedes nagyszerűen illett Ellery-hez, kevésbé a farmer-póló-bakancs kombinációját viselő C. J.-hez, habár a látszat csalt. Ellery egy ilyen helyen nőtt fel, míg C. J. sokáig semmit sem sejtett szegénységről és nyomornegyedekről. A hang ezt az autót bocsátotta a rendelkezésükre külön kiemelve, hogy C. J.-nek szeretne kedvezni vele. Biztosak voltak benne, hogy valamilyen lehallgatókészülék van benne, ezért szinte nem is beszéltek egész úton.

- Rossz érzéseim vannak. Nem akarom, hogy bemenj!

- Mindketten tudjuk, hogy nincs választásom. Soha nem bocsátanám meg magamnak, ha Rob-nak valami baja esne. Márpedig ez az őrült bármire képes, gondolj csak Carlára és Nancy-re. Úgyhogy bármit megteszek, ha a fiadnak nem esik bántódása…

Ellery tehetetlenül rázta a fejét, és magához húzta, hogy megölelje. Némán álltak pár percig, aztán C. J. megfordult, és elindult a betonon az épület felé. Kényszert érzett, hogy visszaforduljon a férfihoz, és magához vegye a fegyverét, de nem akarta Rob életét kockáztatni. Ehelyett inkább igyekezett arra figyelni, merre menjen. A hang kétszer elmondta neki, hová kell mennie, így most gond nélkül eljutott az egyik belső teremhez.

A félhomályhoz gyorsan hozzászokott a szeme. Megállt a küszöbön. Az üres terem láttán kiszáradt a szája, a magas plafon, a csupasz, málladozó falak és a kietlenség fenyegetést sugalltak. A két maszkos férfi, aki rá várt, ugyanolyan ürességgel bámultak rá, ahogy az épület sötét ablakrései. Nekik, akármi fog is következni, ez csak egy munka lesz. Elvégzik, utána veszik a kalapjukat, és hazavezetnek. Otthon keblükre ölelik a nejüket és a srácokat, és már nem is emlékeznek rá.

- Carrathian, jöjjön beljebb! – A földön egy telefon hevert, ki volt hangosítva. Mellette egy alacsonyra állított állványon méregdrága fényképezőgép, ami felvételre volt állítva, a piros villogás bántotta C. J. szemét. A mellette levő laptophoz volt csatlakoztatva, élő internetes kapcsolat jele látszott a monitor jobb felső sarkában, de kép nem volt. C. J. kételkedett abban, hogy ezen a helyen akad internet vagy egyáltalán térerő, de úgy látszott, tévednie kellett. 

- Mit akar tőlem?

- Játszani akarok!

C. J. keserűen elvigyorodott.

- Ellery-t akarja büntetni.

A hang felnevetett. Végtelen elégedettség és őrület hallatszott ki belőle.

- Igen. És mivel eljött vele, úgy döntöttem, hagyom, hogy beszálljon ebbe a játékba.

- Engedje el Rob-ot, neki ehhez semmi köze!

- Morell gyereke!

- Igen, jól mondta, ő még csak egy gyerek. Egy ártatlan kisfiú. Ezt maga is tudja! Még csak nem is ő nevelte…

A hang pár másodpercig hallgatott.

- Igen. Tudom.

- Akkor miért nem engedi el? Nem okozott még elég szenvedést Ellery-nek?

- Megesküdtem, Carrathian, hogy a poklot fogom elhozni a számára, és az még nagyon messze van.

C. J. lehunyta a szemét, és bólintott.

- Jól van, nem fogom tudni meggyőzni. Legyünk túl rajta! Mit akar tőlem?

A hang felvidult.

- Oh, igazából eléggé meglepett a Morell iránti érzelmeivel. Maga egy nagy múltú család sarja, mégis megtagadja a múltját, a felmenőit, és nem habozott viszonyt kezdeni egy férfival. Egy olyan utolsó senkivel, mint Morell. Azt hiszem, csalódtam magában.

- Maga nem ismeri Ellery-t.

- Maga nem ismeri! – A hang megvetővé fakult. – Csak azt látja benne, amit látni akar. Becstelen, hazug, kegyetlen ember, aki nem érdemel mást, csak szenvedést!

- Mit követett el maga ellen, amiért ennyire gyűlöli?

- A legjobb embere voltam, mégis úgy dobott félre, mint egy kutyát.

- Ellery semmit sem tesz ok nélkül.

A hang hosszan hallgatott.

- Gyűlölöm, hogy mindig kifogásokat keres neki – mondta aztán.

C. J. nem válaszolt.

- Játszunk, Carrathian? – A hang mosolygott.

- Van más választásom?

- Nincs, ha nem akarja, hogy a szeretője kisfia elbúcsúzzon a kicsi ujjaitól. Gyere csak ide, kisfiam, na, ne sírj, apa már úton van ide! – Rob halk szipogása betöltötte a helyiséget.

C. J. elhitte ennek a hangnak, hogy habozás nélkül beváltaná a fenyegetéseit.

- Játszunk – mondta rekedten.

- Ezt már szeretem! – A hang megint nevetett, C. J.-t a hideg rázta tőle. – Jobb, ha tudja, hogy az egészet videóra fogom venni, és miután kiment innen, elküldöm Morellnek. Meglátjuk, hogy utána is úgy fog-e ragaszkodni magához, ahogy most teszi.

- Mit akar?

- Arra gondoltam, eljátszadozhatna a fiúkkal!

C. J.-nek hányingere támadt.

- Azt akarja, hogy lefeküdjek velük?

- Oh, nem! Azt akarom, hogy megerőszakolják magát! Be akarom mocskolni Ellery Morell tulajdonát, hogy akárhányszor magára néz, én jussak az eszébe! Az, hogy mit tett velem, és maga érte alázkodott meg! Maga elég fontos neki ahhoz, hogy bűntudata legyen, és a végén ő legyen az, aki félredobja, mert nem bírja elviselni a látványát. És akkor újra egyedül marad, és szenvedni fog… már ha életben marad a játékunk végére.

C. J. mély levegőt vett, majd még egyet, és addig bent tartotta, míg úgy nem érezte, hogy szétszakad a tüdeje. Lassan kifújta, és rákényszerítette magát, hogy ellazítsa az izmait.

- Mit kell tennem?

- Magának mindig sikerül meglepnie, Carrathian! Semmi tiltakozás?

- Mire mennék vele?

- Semmire. Ezt jól látja. Vetkőzzön!

C. J. próbált nem gondolni semmire. Kiűzött az agyából minden gondolatot, még Ellery-t is. Nyugodtnak kell maradnia. Meg kell őriznie a hidegvérét, akármi történik. Rob ennek az őrültnek a kezében van, és ha ezzel segíthet rajta, hát, túl fogja élni. Bármit túlél, ha ez az ára egy gyermek életének. A pólóját a földre dobta, lerúgta a bakancsát a farmerével együtt, csak az alsónál habozott egy pillanatig. Végül büszkén felszegett fejjel megállt a két férfi előtt. Nem szólt semmit, csak elmeredt a levegőbe.

- Én a maga helyében gyűlölném Morellt, amiért ilyen helyzetbe kényszeríti.

- Én magát gyűlölöm, nem őt – felelte színtelenül. A hideg betonra koncentrált a talpa alatt, csak arra gondolt, milyen hideg, és érezte, ahogy a jegesség felkúszik a testén. Megfagyasztja a végtagjait, az izmait, a bordák mögött vadul dörömbölő szívét.

- Mit lát abban a mocskos alakban?! – kiáltott fel dühödten a hang. – Mit?

C. J. elmosolyodott.

- Azt, amit maga soha nem fog.

A hang szinte vicsorgott.

- Csináljátok! Azt akarom, hogy fájjon neki!

C. J. ösztönei szinte fájón sajogtak, hogy menekülésre késztessék, de mégsem mozdult. Egyetlen szó nélkül hagyta, hogy a két férfi leteperje a földre, le a hideg betonra. Ökölbe szorult a keze, ahogy az egyik férfi a feje fölé fogta a karját, és úgy szorította össze a fogait, hogy lüktetett az állkapcsa. Nem nézett rájuk, arcnélküli emberek voltak egy arcnélküli hangnak engedelmeskedve. Mély levegőt vett, lassan kifújta. A mennyezetet nézte, az alig látható repedéseket. Összerándult, ahogy a másik férfi durván szétfeszítette a lábát, és kesztyűs ujjaival, mit sem törődve, mekkora fájdalmat és milyen sérüléseket okoz, a testébe hatolt. Az ajkába harapott, nehogy felkiáltson. Nem fogja megadni ennek az elmebetegnek, hogy szenvedni lássa.

- Milyen érzés, Carrathian? Ne felejtse, hogy ezt Morell miatt kell elszenvednie!

C. J. némán nézte a repedéseket, tekintetével követte azokat, ameddig csak ellátott. Még erősebben szorította össze a kezét, és még mélyebbre mélyesztette a fogait a szájába, amikor az egyik férfi szinte szétszakítva őt, a testébe hatolt. Vér ízét érezte a nyelvén, könnyek gyűltek a szemébe, de csak bámulta tovább a repedéseket, megszámolta őket. Egy, kettő, három, négy… tizenöt, tizenhat, tizenhét… A fájdalomtól üvölteni tudott volna. De mindennél nagyobb volt az a tehetetlenség, amit rákényszerítettek.

- Élvezi, Carrathian? – A hang nevetett.

Nevetett, miközben ő számolta a repedéseket, volt, amit kétszer is, vagy háromszor, hogy ne gondoljon arra, egy ismeretlen férfi hatol a testébe, a vérétől síkosan mélyed el benne. Ne figyeljen a hányingerre, amit az erőszak ténye szül. Ne üvöltsön a gyűlölettől, amitől megkeseredik a vér és a nyál a szájában. Ne tiltakozzon, miközben a férfi megmerevedik fölötte, majd elégedett tekintettel elhúzódik tőle.

- Még nem ért véget, Carrathian! Milyen érzés?

- Elmondom, ha találkozunk – mondta nehezen, vér folyt végig az állán, amely szétharapott ajkából szivárgott.

A hang döbbenten hallgatott.

- Tudja, Carrathian, az emberek többsége már sírva könyörgött volna, hogy hagyják abba.

C. J. egész testében remegett, de a hangja szilárd volt.

- Én nem könyörgök senkinek!

- Kezdem sejteni, Morell miért ragaszkodik annyira magához. Magában van tartás, Carrathian, ahogy azt sejtettem is. Tisztelem ezért.

- Dugja fel magának a tiszteletét!

A hang mosolygott.

- Ha nem ilyen körülmények között találkoztunk volna, akár barátok is lehettünk volna.

C. J. erre nem válaszolt. A másik férfi odatérdelt elébe, olyan erővel markolta meg a combját, hogy biztos volt benne, meg fog látszani a nyoma. De csak ha annak a nyoma maradna meg… A repedések megint nagyon csábítóak voltak. A fájdalom erős volt, mintha késsel szabdalták volna. Mély levegőt vett, a fogai újra a szája puha húsába mélyedtek, rövidre vágott körmei a tenyerébe hasítottak. De nem kiabált, nem ellenkezett, nem sírt. És nem könyörgött a befejezésért. Ki fogja bírni. Nők és férfiak ezreit éri erőszak, és túlélik. A lelke megsérül ugyan, de majd összefoltozza valahogy. Túl lesz rajta. Majdnem kibukott belőle egy kiáltás, ahogy a férfi durván döngölni kezdte. A könnyek homályán át a repedéseket nézte, újra elkezdte számolni őket, egy, kettő… Félrefordította a fejét, hogy a kamera ne tudja venni fájdalomtól eltorzult vonásait.

- Nézzen csak errefelé! Nem akarja, hogy a szeretője lemaradjon bármiről is, ugye?

Az első férfi durván megragadta az állát, és a kamera felé fordította. C. J. körül hirtelen kiüresedett minden. A gyűlölet úgy borította be, hogy nem kapott tőle levegőt. Abban a pillanatban, amikor belenézett a kamerába, és az a férfi elélvezett felette, benne, összetört a lelkében valami. A nagyapja és az apja által beléivódott szabályok, a Biblia parancsolata, a rendőrként tett eskü… mind semmissé vált. A kormányzó iránti gyűlölete eltörpült ehhez az érzéshez képest. A megöletése inkább a nagyapja bosszúja volt, mintsem az övé, hiába vett benne tevékenyen részt. Már akkor megértette, hogy az apját a bosszú nem fogja visszahozni. De ez most más volt. Az elhatározás benne égett, savként marta.

Meg fogja ölni őket.

Egytől egyig.

- Igazán sajnálom, Carrathian. – A hangban nem volt szemernyi sajnálat sem.

C. J. nem felelt. Befelé figyelt. A benne történő változásokra. Soha életében nem alázták meg ennyire, nem érzett ekkora fájdalmat a testében és a lelkében, mint most. Össze akart gömbölyödni, és sírni, sírni. A büszkesége azonban nem engedte, hogy ezt megtegye. Az erősebb volt, mint ő, és rákényszerítette, hogy ne mutassa magát gyengének ezen férfiak előtt. Helyette a gyűlölet útját mutatta, és a hidegséget felváltotta egy forró hullám. Óvatosan megmozdult, zihálva küszködött a kínnal, de felkönyökölt, és lassan felült.

- Hogy érzi magát?

- Hogyan kellene éreznem magam? – C. J. a ruháiért nyúlt, szerencsére elérte őket. Kínzó lassúsággal öltötte magára valamennyi darabot. Nem engedte, hogy a hangja megremegjen, vagy egyetlen izom is megránduljon az arcán. Csak ő tudta, mekkora erőfeszítésébe telik ez.

- Kezdek félni magától, Carrathian. – A hang kuncogott.

- Féljen, mert… - C. J. a fájdalom nyögését elfojtva felállt. Kihúzta magát, a világ fordult egyet körülötte, a fájdalom éles tőrként hasított bele, de nem érdekelte, a kamerába nézett. – meg fogom ölni magát!

Nehezen lépkedve az ajtó felé indult, nem nézett vissza a két férfira, a kamerára. Egyik lábát tette a másik után, néha meg kellett támaszkodnia, de elérte a kijáratot, ahol bejött. Ellery és az autó viszont mérföldnyi messzeségben volt tőle. Kilépett a fényre, elvakította a sárga ragyogás. Hosszú percekig állt, a napsugarak azonban nem tudták felmelegíteni jéggé fagyott bensőjét.

Botladozva haladt a kapu felé. Néha meg kellett állnia. Ellery a kocsi előtt állt, de a hang utasítása alapján nem mehetett közelebb. Nem tudta, hogyan nézhet ki, de a férfi arcán váltakozó félelem és aggodalom sejttette a valóságot. Erre az arcra koncentrálva ment tovább, és ahogy egyre közelebb ért, úgy öntötték el az érzések. A rettegés, a tehetetlenség, a fájdalom, a gyűlölet mind egyszerre borították el.

- Menjünk! – Ez a hang nem is a sajátja volt, ismeretlen könyörgés volt csupán.

- Mit tett veled? – Ellery feléje nyúlt, de félreütötte a kezét.

- Ne érj hozzám!

- C. J.! Oh, Istenem! Nem akarlak bántani! Soha nem bántanálak…

C. J. a rátörő hányingerrel küzdött. Hátrált két lépést, egyre mélyebbről szedte a levegőt.

- Tudom – préselte ki magából.

- Mit tett veled?

A motorháztetőn hagyott mobil csipogni kezdett. Ellery mozdult, hogy felvegye, de C. J. felkiáltott.

- Ne!

- Tudod, hogy fel kell vennem…

- Egy videó… Egy videót akar megmutatni. Azt akarja, hogy szenvedj!

- Rob? – Ellery arcából minden vér kifutott.

- Nem.

A férfi lélegzete elakadt.

- Te.

C. J. bólintott.

- Mit tett veled? – Ellery feléje indult, hogy megölelje, de C. J. kitért előle, félrelökte.

- Ne érj hozzám! Nincs semmi bajom.

- Tiszta vér vagy!

- Jól vagyok! Jól vagyok! – C. J. egész testében remegett. – Kérlek, ne érints meg! Kérlek! – Ahogy hátrált, megbotlott, majdnem elesett. Térdre zuhant, a szájára szorította a kezét. Összeszorította a fogát, küzdött, hogy megőrizze az önuralmát.

- A francba! – Ellery két lépéssel mellette termett, és mielőtt tiltakozhatott volna, már a karjaiba vonta. – Nincs semmi baj! Itt vagyok.

C. J. mellkasa úgy fájt, ahogy még soha.

- De… akkor nem voltál…

- Sajnálom. Bárcsak… ne jöttél volna velem!

C. J. a férfi vállát markolta.

- Benne volt a pakliban, hogy nem fogom sértetlenül megúszni. Számítottam rá, csak… most…

- Mit tett veled? – Ellery csak annyira húzódott hátra, hogy a szemébe nézhessen. C. J. mindig harcias, büszke tekintetében most nem látott mást, csak dühös kétségbeesést szégyennel keveredve. Szavak nélkül is tudta a választ, lehunyta a szemét, majd felnézett az égre. Szóra nyílt a szája, de képtelen volt megszólalni.

C. J. ki akart bontakozni a karjaiból.

- Engedj el! Mocskos vagyok.

- Hányan? – A férfi hangja tele volt dühvel, fájdalommal.

- Ketten. Nincs semmi baj. Túlélem. A lényeg, hogy Rob-nak egyelőre nem esett baja. – C. J. mosolyogni próbált. Ellery gyengéden megérintette fájón lüktető ajkát, és a rettegés visszatért. Összerándult, el akart húzódni, de a férfi nem engedte. – Engedj el! Kérlek! Kérlek! Nem akarom! – Kétségbeesett ellenkezése dacára csak ölelte, míg C. J. hangja elcsuklott.

A könnyek, amiket eddig hősiesen visszatartott, most kibuggyantak a szeméből. Végigfolytak az arcán, le vérrel borított állán. Bármennyire feszítette meg magát, Ellery karjai körbefonták, melegsége lassan felolvasztotta a jeget a mellkasában, az apró jégszilánkok azonban legalább akkora fájdalmat okoztak, mint az a jégtömb a mellkasában. A tehetetlenség kiáltása feltört belőle, szinte kiszívta minden erejét. Zokogva kapaszkodott a férfiba, ő volt az egyetlen biztos pont a kietlenségben. Olyan, akiben megbízott, és akiről tudta, hogy el fogja mulasztani a fájdalmat. De a hang és az a két férfi a kételyt is elültették benne.

- Azt akarja, hogy szenvedj – suttogta akadozva. – Hogy… undorodj tőlem. Hogy… ha rám nézel, mindig ő jusson az eszedbe, és végül ellökj magadtól. Azt akarja, hogy egyedül maradj. A földi poklot akarja elhozni neked…

- Már megtette… - Ellery sötét hangjában a gyűlölet égett.

- Igaza van. Mármint abban, hogy ezek után rólam ő fog az eszedbe jutni. A célját elérte.

- Nem! – Ellery megragadta a vállát, és megrázta. Kényszerítette, hogy a szemébe nézzen. A világoszöld szempárban ezernyi érzelem szikrázott. – Ha rád nézek, téged látlak! Egyedül téged!

- Megerőszakolt két férfi odabent, Ellery! – tört ki C. J.-ből a kiáltás. – Ne mondd, hogy egy kicsit sem undorodsz tőlem! És azt se, hogy nem az az őrült fog eszedbe jutni, ha rám nézel!

- A pokolba! – A férfi a fejét rázta. – Nem undorodom tőled, mert nincs miért. Csak gyűlölöm magam, amiért belekeveredtél! Ha én nem lennék, nem kellett volna ezt elszenvedned. Magamat hibáztatom, és nem téged! – Láthatóan a könnyeivel küzdött. – Amikor bementél oda, azt mondtad, bármit vállalsz, hogy a fiamnak ne essen bántódása. Megtetted, és bárcsak… ne kellett volna… Bárcsak… - Két tenyere közé fogta C. J. arcát, és a homlokához döntötte a homlokát. – Amit érzek irántad, nem undor, hanem tisztelet és hála. És igen, az a szemét is eszembe jut, ha rád nézek, de… C. J., te túl értékes és különleges vagy ahhoz, hogy ne téged lássalak. – C. J. képtelen volt visszafojtani az újabb könnyeket. – És akármit is tettek veled, nem tudják bemocskolni a tisztaságod, és… nem tudnak rávenni, hogy valaha is elengedjelek. Érted?

C. J. bólintott. A kezét Ellery könnyes arcára simította. Soha nem hitte volna, hogy sírni látja majd egyszer a férfit.

- Köszönöm.

- C. J.! – Ellery egy halk kiáltással magához szorította, majd megfulladt az ölelésben, de ezúttal nem akart kibontakozni a karjaiból. – Azt a szemetet megölöm ezért!

- Nem.

- Mi?

C. J. felnézett rá. A tekintete kiüresedett.

- Én fogom megölni.

- Rendőr vagy, és…

- Nem rendőrként jöttem veled, hanem a társadként.

Ellery beitta a sápadt arcot, a határozottan égő szempárt, a szétharapott szájat. Úgy érezte, szétszakad a mellkasa. Lassan odahajolt hozzá, nem akarta megijeszteni, és könnyű csókot lehelt a sebes ajkakra.

- Sajnálom, hogy kiborultam – motyogta C. J. – Nem akartam gyengének látszani.

- Miért?

- Mert akkor nem illenék hozzád.

- Bolond… - Ellery hangja még soha nem volt ilyen gyengéd. – Nem vagy gyenge, soha nem voltál, és nem is leszel. Erősebb vagy, mint én valaha leszek.

C. J. tétován elmosolyodott.

- Komolyan így gondolod?

- Igen. – Ellery finoman ringatni kezdte, előre-hátra hintáztatta, közben a hátát simogatta. Nem számított, hogy forrón tűzött rájuk a Nap, és a veríték rászáradt a bőrükre. Csak az összetartozás érzése számított, hogy akármennyi rossz is történik, ott vannak egymásnak.