13. fejezet

13. fejezet

Alex kiszállt a kocsiból, de közben végig tudatában volt annak, hogy egy pisztoly csöve ásít rá a sötétben.

- Csak semmi meggondolatlan mozdulat – figyelmeztette Uriel.

- Hol vagyunk?

- A város külterületén. Ezek a raktárak régen egy kereskedő cég tulajdonában álltak. A tulajdonos halála után az örökösök nem tudtak megegyezni, kié legyen, így végül eladták. A város akkori vezetői jó befektetésnek gondolták, aztán mégse váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Azt hittem, hogy tudsz ezekről a dolgokról, hiszen itt élsz.

- Nem volt dolgom még errefelé. – Alex úgy gondolta, jobb, ha Uriel nem tudja, úgy ismeri ezt a kietlen helyet, mint a tenyerét. Annak idején itt játszottak ők hárman: Micky, Lee és ő. Szerettek itt bujdosni a sötét sarkokban, de aztán Micky elköltözése után soha többé nem jöttek ide. Csak bámulta a sötéthez hozzászokó szemével a lassan kibontakozó épület irdatlan tömegét. Megborzongott.

- Félsz?

- Ezt már kérdezted, én pedig válaszoltam.

Uriel halkan nevetett, majd megbökte a hátát.

- Menj csak előre!

Alex néha megbotlott a láthatatlan gödrökben és gazokban. Egyszer majdnem hasra is esett, de Uriel elkapta a könyökét. Gyors volt és mire Alex megmozdulhatott volna, hogy leteperje, már vissza is húzódott a háta mögé. Olyan volt, mint egy kígyó. Michel jó tanár volt, de ez most nem töltötte el örömmel Alexet.

- Mire gondolsz?

- Arra, hogy ne essek hasra – vágta rá a férfi, mire Uriel nem is válaszolt.

Alex továbbment, az ajtóhoz érve belökte azt. Nem mert próbálkozni egyelőre semmivel, mert Uriel úgy tűnt, sokkal jobban lát a sötétben, mint ő. Nagy volt a gyanúja, hogy infraszemüveget visel, és azzal látja minden mozdulatát. A tehetetlenség egyre nagyobb súllyal terhelte a vállát, és ettől a düh is megült a mellkasában. Mély levegőt véve próbálta magát lecsitítani. Nincs szüksége arra, hogy haragjában elhibázzon egy mozdulatot. Hunyorogva körbenézett, ahogy felvillant egy halvány lámpa a mennyezeten. Hatalmas, üres terem, ahol valamikor dobozok és ládák álltak elszállításra várva. A lámpa pont középen égett, de nem is mert arra gondolni, hogy valaki meglátja a fényt, és gyanús lesz neki a dolog. Errefelé senki sem járt, kísértetjárta hely volt.

- Miért hoztál ide? – fordult hátra.

Uriel alacsonyabb és vékonyabb volt, mint ő. A tekintete a legzöldebb, amit valaha látott. Ettől függetlenül teljesen átlagos kinézete volt, nem csoda, hogy nem tudták elkapni. Szürke vászonnadrágot és khaki színű inget viselt. Kezében egy éjjellátó szemüveget lóbált, és elégedetten mosolygott.

- Körbepakoltam a helyet némi meglepivel – utánozta Michel hangját. – Nehogy meglephessenek minket.

- Bolond vagy! Senki nem tudja, hogy itt vagyunk.

- Valóban? – Uriel felvonta a szemöldökét. – Én erre nem mernék fogadni. Michel nem hiába a legjobb bérgyilkos. Okos, és ha eléggé ismer téged, akkor tudja, hogy valami nincs rendben. Nem vagy valami jó a színészkedésben.

- Bocs, de nem nagyon van rá szükségem.

- Tudom. – Uriel beljebb intette. Két szék és egy kis asztal állt közvetlenül a lámpa alatt. Alexet kirázta a hideg ettől. Viszont akárhogy nézett is körbe, nem látta David-et. Megkönnyebbülve indult el arrafelé. – A pisztolyaid lepakolhatnád útközben. Csak ejtsd le a földre. – Alex legszívesebben puszta kézzel fojtotta volna meg a férfit. Szolgálati fegyvere hangosan csattant, ahogy a padlóra ejtette. A bokáján levőhöz meg kellett állnia, és letérdelnie, hogy kivegye a tokból. – Eszedbe se jusson! – Uriel lazán rátartotta a pisztolyát, és ettől csak még dühösebb lett, hiába próbálta meg elnyomni magában az érzést. Végül odaért a székhez, és lerogyott rá.

- Miért hoztál ide? Mit akarsz tőlem? – nézett fel a férfira.

Uriel vállat vont.

- Két oka is volt. Az egyik, hogy veled előcsalogathatom Michelt, és ha a megmentésedre siet, akkor végzek vele. – Alex akarata ellenére megfeszítette az izmait, ami nem kerülte el a férfi figyelmét, mert elmosolyodott. – A másik pedig, hogy ha titeket elteszlek láb alól, akkor végre szabad az út a prédához.

- David-re gondolsz?

- Igen, rá. A megbízóm holtan szeretné látni, és én még nem okoztam csalódást senkinek sem.

- Kivéve Michelt.

Uriel ajka megfeszült.

- Miért vagy annyira nagyra vele? – kiáltotta. – Miért nem inkább a kis szeretőd iránt aggódsz?

Alex mély levegőt vett.

- Még nem kaptad el őt, és David-re vigyáznak. Nem tudsz a közelébe jutni.

- Biztos vagy te ebben? – Uriel gúnyosan meredt rá. – Szerinted Arnie kinek dolgozott? A maffiának? Jah, nekik is… Jó pénzért viszont elvállalta, hogy nekem is juttat belső infókat. Persze, nem tudta, ki is vagyok pontosan, de ez nem is volt lényeg, míg határidőre fizettem. Neki köszönhetően pontosan ismerem minden lépésedet, ahogy az embereidét is. Követtelek, láttalak a kurváddal. Szép példány, ilyen cuki áldozatom még úgy sem volt.

Alexet hányinger kerülgette. Arnie-t megöli, miest kijut innen, ez már biztos.

- És mi van Kyle Eichorn-nal?

- Oh, a kis Kyle… - Uriel vállat vont. – Pirinyó tévedés, megesik az ilyesmi.

- Pirinyó? – Alex ott látta maga előtt a fiú kiterített testét a vérmocskos ágyon. – Ezt te pirinyónak nevezed? – ordította, és ökölbe szorult a keze.

Uriel rászegezte a pisztolyt.

- Csak nyugodtan! – A hangja jeges volt, és… egy gyilkosé.

Alex nekiugrott volna, de tudta, hogy nem teheti meg. Túl kell élnie. David miatt. Elfordította a fejét, szorosan összezárta a szemét, és csak a fiú nevét ismételgette magában. David, David, David… Nagyon úgy tűnt, hogy nincs Uriel-lel. Akkor hol lehet? Biztonságban, ugye?

- Miért hoztál ide? – kérdezte uralkodva magán. – Miért nem öltél meg azonnal?

- Elég nagy kavarodás lesz belőle, ha felfedezik, hogy eltűntél. Felbolydul a méhkas, és a kis kurvád is eléggé megijed ahhoz, hogy kevésbé figyeljen oda magára, mert… miattad fog aggódni. Addigra persze te már halott leszel Michellel együtt, de ők ezt nem fogják tudni. Angyalka nem mer majd a bíróság előtt vallani, mert téged félt. Én pedig megölöm, amikor módom lesz rá. Lassan, fájdalmasan, hogy legyen valami jó is abban, hogy tévedtem az első alkalommal. Utána pedig felveszem a pénzem, és továbblépek.

Alex egyenesen a szemébe nézett.

- Nem fogom hagyni, hogy bántsd!

- Mert olyan sokat tehetsz! – Uriel nevetett, hátborzongatóan, élesen. – Nézz magadra! Ott reszketsz egy széken…

Alex arca megkeményedett.

- Nem érdekel, ha bele is döglök, de meg foglak ölni… és élvezni fogom.

Uriel rábámult. Most először sikerült a férfinak meglepnie. Hátrált egy lépést, és elgondolkodva méregette.

- Most már tudom, miért félnek tőled a bűnözők. Michel is ezért a tűzért van oda, ami benned ég, igaz? S ezzel csábítottad magadhoz Angyalkát is… Szinte perzsel a tekinteted… - Megbűvölten bámulta. – Ha nem lenne az a vacak erkölcsöd, nagyon is élveznéd a gyilkolást, ugye, tudod?

Alex nem válaszolt.

- Tetszel nekem! – Uriel elismerően végigmérte. – Ha nem lennék az ellenkező oldalon, talán meg is próbálnálak megszerezni magamnak. Mit szólnál?

- Elküldenélek a pokolba! Nem vagyok buzi.

Uriel harsogva nevetett.

- A kurvával persze csinálod… Akkor azt minek nevezed?

- Az… - Alex az ajkába harapott. Majdnem azt felelte, hogy az más, de rájött, hogy akkor elárulná magát. Bár már megtette az előbb, ám Uriel úgy gondolhatja, hogy megvédi, ami az övé. Nem tudhatja meg, hogy… szerelmes belé. Túl nagy ütőkártya kerülne azzal a kezébe. Elfordult. – Semmi közöd hozzá – mondta.

Uriel felült az asztal szélére, de a pisztolyt nem vette le róla.

- Szerelmes vagy belé – mondta nyugodtan. – Nem is kell mondanod, az arcodra van írva.

- Egy kurvába, megőrültél? – Alex a fejét rázta.

- A szerelem nem válogat, én már csak tudom. – Uriel a lábát lóbálta. – Vagy talán még magadnak sem ismerted be, mit érzel iránta. Nem lehet könnyű. Te zsaru vagy, míg ő egy prosti. Ellenkező oldalon álltok.

Alex nem tudott erre mit mondani. A fejében már számtalanszor lefolytatott egy hasonló párbeszédet, de mindig csak egy eredményre jutott. Lényegtelen, hogy ki David, és ki ő. Belepusztul, ha baja esik, és üres test lesz csupán, ha nem lesz vele. Az ügy után ez nagyon is előfordulhat, de… most, ahogy itt Uriel kéjes vigyorát nézi, tudta, hogy ha kell, meghal, de nem hagyja, hogy ez a fickó hozzáérjen.

- Tévedsz – közölte hidegen.

Uriel felvonta a szemöldökét, majd elmosolyodott. Alexet kezdte irritálni, hogy folyamatosan olyan jókedve van. Ennél jobban nem bosszantotta még fel semmivel. Talán a szeme árulhatta el, hogy mire készül, mert Uriel már mozdult is, pontosan akkor, amikor ő is. Elérte az ökle a férfit, de Uriel ütése egy picit keményebb volt. A pisztoly agyával sújtott le rá, és ettől a koszos padlóra rogyott, miközben összegörnyedve felnyögött. Érezte, ahogy vékony vérpatak indul el a halántékán. Fogcsikorgatva mozdulatlanságot kényszerített magára. Uriel rá szegezte a fegyvert, és komoran ácsorgott felette.

- Nem szívesen bántottalak, de rákényszerítettél. Ülj vissza!

- Nem.

Uriel leguggolt hozzá, és rábámult.

- Nem félsz tőlem, ez tetszik, viszont fel is bosszant. És ne akard, hogy én mérges legyek.

Alex nem mozdult, nem válaszolt. Kemény tekintete elárulta, amit nem mondott ki. Uriel felpattant, és meglendítette a lábát. Gyors volt, Alexnek esélye sem volt megragadnia a lábát, és a földre rántani. A rúgástól összekoccant a foga, és vad düh öntötte el. Mielőtt meggondolhatta volna, mit tesz, már mozdult is. Nekivetődött a férfinak, és feldöntötte. A pisztolyt akarta megszerezni, de arra nem számított, hogy Uriel tartogat még egy-két meglepetést a tarsolyában. Például azt az apró pengét, amivel az arca felé kapott. Ösztönösen elrántotta a fejét, de a penge így is elérte az állkapcsát. Felszisszent, megragadta a férfi csuklóját. Uriel ekkor váratlanul átkulcsolta a lábával a derekát, és piócaként tapadt rá. Alex szeme előtt fordult egyet a világ. Az előbbi ütéstől a szemébe folyt a vére, és nem látott rendesen. Nem gondolta volna, hogy ilyen erős ütés érte. Nem morfondírozott ezen tovább, mert Uriel kiszabadította a kezét, és újra ütésre emelte a kezét. Alex felkiáltott, és megpróbált kiszabadulni a szorításából. Átkozta Michelt, aki oly tökéletes tanár volt. Tovább nem gondolkozhatott, mert a pisztoly lesújtott pontosan ugyanoda, ahová az előbb is. Kábán hanyatlott a férfira. Utolsó gondolata David volt…

David eközben mit sem sejtett a férfi élet-halál harcáról. Komoran üldögélt a temetőben az öccse sírjánál. Egyenesen a földre ült le, így az este beköszöntével egyre jobban rázta a hideg. Nem vett róla tudomást. Ahogy arról sem, hogy valószínűleg égre-földre keresik, és Alex nagyon pipa lesz, ha visszamegy. Bár, ha tényleg szereti őt, akkor tudnia kellene, hol van. Ki kellene találnia ki nem mondott gondolatait. Felsóhajtott.

- Annyira nehéz nélküled, Kyle – mondta halkan. Tudta, hogy az öccse nem halhatja, amit mond, de őt valamelyest megnyugtatta a dolog. – Tudod, baromira utáltam őt… - Kesernyésen elmosolyodott. – Zsaru volt, és olyan bunkó modora, hogy a falat kapartam tőle. Viszont, amikor… meghaltál… kedves volt. Együttérzett velem, és őszinte volt. Igazak voltak a hírek róla. Egy tisztességes zsaru… - Felbámult a csillagokra. – Olyan furcsa érzés volt, ahogy rám nézett… Úgy éreztem, belelát a lelkembe. Féltem tőle, és nem azért, mert bevághatott a sittre, hanem mert… az érzések miatt, amiket bennem keltett. Egy prosti soha nem érez megvetésen és utálaton kívül semmit egy rendőr iránt. Képtelen voltam megvetni, amikor láttam, milyen keményen dolgozik, és tényleg komolyan gondolta, amikor megesküdött, hogy elkapja a gyilkosod. Éreztem, amikor rám nézett, hogy ő is harcol valami ellen… Amikor megjelent az ajtómban, tátva maradt a szám, és féltem. Őt féltettem. Téged elveszítettelek, és most volt valaki, aki fontos volt nekem, és nem akartam őt is… Nem akartam, hogy meghaljon! – csuklott el a hangja. – Te megértesz, igaz? – Kis ideig hallgatott, hogy összeszedje magát. – Eleinte… csak vágy volt. Semmi más. Amikor megcsókolt, úgy éreztem… fellángol a vérem. Még soha nem éreztem ezt, pedig volt már nem egy, nem kettő férfi az életemben. Ő mégis más volt. Te is ezt érezted Micky iránt? – Még jobban összekuporodott, hogy védje magát a hideg ellen. – Beszéltem vele is. Elhittem neki, hogy szerelmes volt beléd, és te boldog voltál vele. Ugye, nem tettem rosszul? – Kimorzsolt a szeme sarkából egy könnycseppet. – Az élet megy tovább, legalábbis ő így gondolja, de te is igazat adnál neki. Te úgy éltél mindig, hogy semmit nem bántál meg… Örülök, hogy mielőtt… - A szájára szorította a kezét, és csak fuldokolva tudta folytatni. – megtette volna veled az az ember… boldog voltál… Bárcsak másképp történt volna! – tört ki belőle. –Bárcsak ne mentél volna fel hozzám aznap! Bárcsak én… - Nem tudta folytatni, előre- hátra ringatózott, míg valamelyest megnyugodott. – Szeretlek, Kyle! – szipogta.

A szél feltámadt. A fák súgva-búgva hajoltak össze. Leveleik olyan hangot adtak ki, mintha egy ember suttogna… megértően, megnyugtatóan. David lesöpört egy levelet a sírkőről, és reszketve mély levegőt vett.

- Szeretem őt, Kyle! – mondta csendesen. – Nem akartam beleszeretni, hiszen ő mégiscsak egy rendőr, míg én csak egy prosti vagyok. Úgy képzeltem, hogy ha ennek az egésznek vége lesz, akkor visszatérek oda, ahová tartozom, ő pedig elfelejt, ahogy én is őt. Mostanra kezdem úgy érezni, hogy nem tudom megtenni. Tudom, hogy ha nem is szerelmes belém, de kedvel, és jót akar nekem. Nem hiszem, hogy valaha is megbocsátaná, ha visszatérek az utcára. Én pedig nem hiszem, hogy tudnám folytatni, ahol abbahagytam… - A levelet morzsolta az ujjai között. – Ha nem is lehetek vele együtt, azt akarom, hogy büszke legyen rám. És büszke legyél te is… Vissza akarok menni a suliba, elvégezni, rendes munkát találni. Tudom, hogy nem lesz könnyű, de meg akarom próbálni. Érted, és érte. Nem tudom, hogy… lehet-e közös jövőm, de… nagyon önző lennék, ha azt akarnám, hogy legyen? Vele akarok maradni… - suttogta. – Néha… elkapom a pillantását, ahogy engem néz. Hátborzongató szürke szemek, amik a vesémig hatolnak, és látják minden titkomat. Még azokat is, amiket el akarok titkolni előle… Tele vannak érzelemmel, miközben… belém hatol. Egyenesen a szemembe néz, nem engedi a pillantása az enyémet, és ettől… még soha nem éreztem így.

Alex zihálva feküdt a földön, és próbálta fókuszálni a pillantását. Még kába volt, és kellett pár perc, míg rájött, hol van, és kivel.

- Végre! Elég nagyot ütöttem, bocs. – Uriel odahajolt hozzá. Amíg eszméletlen volt, felültette a székre, és odabilincselte. Elégedetten körözött körülötte, ahogy dögkeselyű teszi a haldokló körül.

- Mit akarsz tőlem? – kérdezte, amikor már képes volt érthetően beszélni.

- Megütöttél, és gondoltam, ezt nem hagyom szó nélkül. Elszórakoztathatnánk egymást, míg Michel ideér. Mit szólsz?

- Menj az anyádba! – Alex keményen nézett rá. Felegyenesedett, és nem hagyta, hogy bármilyen érzelem kiüljön az arcára. Nem fogja hagyni, hogy ez a szemét az ő érzelmein élvezkedjen.

Uriel megcsillantotta a pengét a szeme előtt.

- Talán kezdhetném a szemeddel, amivel olyan gyűlölettel bámulsz rám… Szép szürke szempár… Mennyi érzelem tükröződik benne…

Alex a bilincset rángatta, és érezte, ahogy felsebzi a csuklóját. Nem érdekelte. Összeszorította a fogát, és dacosan szembenézett a pengével az arca előtt.

- Talán előtte… meg kellene szabadítanom pár dologtól. Mondjuk a szemhéjadtól… Elcsúfítsalak? Vajon a kurvádnak akkor is kellenél?

- Kapd be!

Uriel felnevetett.

- Olyan jó móka veled lenni!

Alex nem szórakozott ilyen jól főleg, amikor a vékony kis penge éle belevágott a szemöldökébe, majd lassan lefelé haladt a szeme körül. Nem mert moccanni, még levegőt venni sem.

David hangja elszomorodott.

- Micky is így szokott rád nézni? Ezt már soha nem fogom megtudni… Tudod, mi van még nagy hatással rám? – kérdezte kis hallgatás után. – Az ajka… Mindig összeszorítja, mintha fájna valamije, de amikor mosolyog… Akkorát dobban a szívem, hogy attól félek, kiugrik a helyéről. Olyan kedves mosolya van. Teljesen megváltoztatja az arcát…

Alex igyekezett nyugodtan venni a levegőt, és nem venni tudomást a fájdalomról a szeme körül, ahol Uriel végigvágta a bőrét. A férfi időközben már másik testrészével szemezett.

- Szép a szád. Láttalak mosolyogni, nevetni is néha, miközben figyeltelek. Megdöbbentő, mennyire megváltozik tőle az arcod. Nem olyan kemény, kérlelhetetlen. Kimondottan kedves. Nem akarsz rám mosolyogni?

Alex csak még szorosabban összezárta az ajkait. Nem tesz semmit, amivel örömet szerezhet neki.

- Biztos vagy benne? – Uriel a véres pengét az alsó ajkához szorította. Még nem vágott bele, talán csak tesztelni akarta. Alex elmeredt a levegőbe, és igyekezett minimálisra csökkenteni a lélegzetvételt. A penge hidegére és a fájdalom szúrására ökölbe szorult a keze, de meg sem szólalt.

David arrébb hajította az agyongyűrt falevelet, és elmosolyodott.

- A keze teljesen elveszi az eszem. Ahogy hozzám ér. Gyengéden, finoman, mintha porcelánt érintene. Megdöbbentő, hiszen tudja… ki vagyok, és mégis. Még a legnagyobb hév közepette is odafigyel, ne okozzon nekem fájdalmat. Szeretem, amikor megérint… Amikor hozzám simul… A teste tökéletes. Szerinte persze nem, de… én láttam sok férfitestet már, és pontosan tudom, mit beszélek. Imádom nézni a mellkasát, a karján az izmokat, a feszes hasát, a combjait… Na jó, ezzel már el is árultam, hogy odáig vagyok minden porcikájáért… - nevette el magát.

Uriel csípőre tett kézzel állt előtte, és az ajkát harapdálta.

- Nem is tudom, mivel folytassam… Le kellene téged vetkőztetnem, de ugyebár most nem a legalkalmasabb, hogy a kapcsolatunkat új szintre emeljük.

Alex nem válaszolt, csak lenyalta az ajkáról a vért. Piszkosul fájt ez a vékony kis seb, de nem mondott semmit, még csak fel sem jajdult.

- Miért nem mondasz semmit? Annyira uncsi, amikor hallgatsz… - Uriel tisztára törölte a pengét, és visszatette a helyére.

Alex nem mert reménykedni, hogy véget értek a megpróbáltatásai.

- Lehet, hogy szereted a fájdalmat? – Uriel a homlokát ráncolta. – Ez persze teljesen új alapot adna a dolgoknak. Nem gondolod? Lehet, hogy valami komolyabb dologgal kéne folytatnom? Segíthetnél kicsit…

Alex úgy tett, mint aki még a kérdést sem hallotta.

David felállt, és megmozgatta kicsit a lábait.

- Teljesen elzsibbadtam – mondta. – Fázok is, elég hűvös van ma este. Sean biztosan nagyon mérges rám, amiért bajba kevertem. Cassiano talán szereti annyira, hogy nem veszi le az ügyről. Arról nem is beszélve, hogy Alex meg fog fojtani, ha hazaérek. Biztos égre-földre keres már Michellel együtt. – Visszatérdelt a földre, és gyengéden megsimogatta a kis sírkövet, ami mellett egy hatalmas rózsacsokor hervadozott. – Ezt Micky hozta, igaz? Ő is szokott mesélni neked? Valószínűleg csak magában, ő nem égeti magát, mint én – mosolyogta. Újra felnézett az égre, amelyen ezer és ezer csillag ragyogott. – Gyönyörű esténk van ma. Szerinted, ha cuki leszek Alexhez, akkor nem fog annyira haragudni rám? Majd kiderül. Most mennem kell, túl régóta vagyok már itt. Mg eljövök. Szeretlek. – Felállt, és mélyen beburkolózva a kabátjába, elindult a sírok között. A szél ott sündörgött mellette, mintha csak vigyázni, óvni akarná…

Uriel lehuppant az asztal szélére, onnan meredt a férfira.

- Nem tudom, mihez kezdjek veled – sóhajtotta. – Magas a fájdalomküszöböd, valószínűleg ért már egy s más a munkád során, így még megfélemlíteni sem tudlak. Ez számomra igazi kihívás lenne, ha nem várnánk ide ma este valaki mást is.

- Nem fog eljönni – felelte Alex nem törődve a fájdalommal az ajkában. Hasogatott a feje, ahol a pisztoly elérte, és sajgott minden pislantásnál a szeme is. Elege volt a megfigyelő szerepéből.

- Jaj, dehogynem! – Uriel mindentudóan mosolygott.

Alex gyanút fogott, a szeme tágra nyílt.

- Szóltál neki, igaz?

- Kapott egy üzenetet, valóban. Igazán kíváncsi vagyok, milyen gyorsan ér ide. – Uriel zöld szeme határtalan jókedvvel csillogott, de a mélyén ott kavargott a feszültség sötétje.

Alex mély levegőt vett, és finoman megmozgatta az izmait. Ha Michel tényleg bármikor ideérhet, szükség lesz az erejére, nem zsibbadhat el. A szeme óvatosan ide-oda járt, ami nem kerülte el a férfi figyelmét.

- Észre fogjuk venni, ha jön – mondta derűsen.

Alex ebben nem volt olyan biztos, de nem szólt semmit. Ő még hitt abban, hogy a tanítvány nem nőtte túl mesterét. Michel nagyon jó volt, talán nem is volt nála jobb. Uriel viszont elbizakodott volt, és fűtötte gyűlöletét vélt sérelme. A haragnál és a gyűlöletnél viszont nincs rosszabb tanácsadó, ezt Alex nagyon is jól tudta.

- Még mindig hiszel benne, hogy ő kerül ki győztesen a mi kis párbajunkból, igaz?

Alex egyenesen a szemébe nézett.

- Michel szeret téged. Te pedig meg akarod ölni. Olyan választás elé állítod, amibe bele fog halni a lelkének egy darabja. Hogy vagy képes rá?

Uriel döbbenten meredt rá. Alex hangja annyira komor és vészjósló volt, hogy önkéntelenül is megborzongott.

- Becsapott, elárult, elhagyott. Ne mondd nekem, hogy szeret – suttogta fájdalmas hangon.

- Bolond vagy, ha azt hiszed, hogy valaki csak akkor szeret, ha melletted van, fogja a kezed, és megvéd mindentől. A szeretet sokféle. Van, hogy szeretetből mondunk le valakiről. Meg akarjuk védeni. Mi van, ha vele is ezt történt? Megkérdezted valaha tőle, hogy miért történt mindaz, ami történt? Megpróbáltad megérteni őt?

- Ez… Te ezt nem értheted! – Uriel leugrott az asztalról és kétségbeesetten keringeni kezdett egy kis képzeletbeli kör mentén. – Szerettem őt, de ő még csak arra sem méltatott, hogy őszinte legyen velem. Még azt sem tudtam, ki ő valójában!

- Min változtatott volna, ha tudod, hogy ki ő?

- Sok mindenen!

- Mégis min? – Alex felvonta a szemöldökét. – Min? Kevésbé szeretted volna? Kevésbé bíztál volna benne? Kevésbé tisztelted volna?

- Én… - Uriel most először bizonytalannak tűnt. Alex szavai láthatóan összezavarták, és a férfinak pont ez volt a célja. Igazából egy kicsit sajnálta, hogy ezt teszi, de szükségesnek vélte. Uriel már elég szétesett volt ahhoz, hogy attól féljen, nem fog leállni, hiába is beszél a lelkére.

- Nem változtatott volna semmin, ha tudod, ki ő a civil életben. Te Michelbe szerettél bele, nem a valós énjébe. Te ezt a veszélyes, szenvedélyes, halálos énjét szereted, nem azt a másikat, akit… nem is ismersz. Honnan tudod, hogy képes lennél-e szeretni azt a másikat?

- És az a férfi, akivel együtt él? Ő talán mindkettőt szereti?

- Nem. – Alex szomorúan gondolt arra, hogy talán soha nem is fog ez megtörténni. – Ő nem ismeri azt a világot, amely Michelnek az életet jelenti. Ő csak az álcát látja, amelyet láttatni enged.

- Akkor miért ő és miért nem én? – Uriel tanácstalanul széttárta a karját. – Én is szeretem őt.

- A lelke mélyén Michel is normális életre vágyik. – Alex ismerte annyira a férfit, hogy tudja, így van. – A lelke mélyén… elege van abból, hogy bujkál, hogy üldözik, hogy hazudik és gyilkol. Talán ez az utolsó az, amelyet a legjobban szeretne hátrahagyni. Gyilkol, mert élvezi, hogy igazságot szolgáltathat, de gyűlöli is, mert hiszen akárhonnan is nézzük, gyilkos, akit elítélnek az emberek. Az a férfi is, akit párjául választott.

- Én nem tenném!

- Ha együtt lehetnél vele… nem akarnál egy idő után te is normális életet? Közös otthont, hétvégi programot, egy munkát, amelyről beszélhetsz másokkal. Netán családot.

- Ezt megtehetnénk így is…

- Nem. – Alex halkan felelt. – Te is tudod, hogy nem. Hogy lehetne boldog élet az, amely hazugságokra és csalásra épül? Meddig bírnátok?

- Képesek lennénk rá, ha igazán akarnánk!

- Még magadnak is hazudsz… - Alex várta, hogy a férfi megüti, mert egy pillanatra olyan arcot vágott, hogy kétség sem férhetett hozzá, nekiugrik, de aztán Uriel visszahúzódott.

- Hallgass!

Alex kihúzta magát ültében, igyekezett nem figyelni izmai bizsergésére, a rákényszerített póz fájdalmas sugallatára a hátában.

- Megölhetsz, és megölheted őt is, de ez nem változtat azon, hogy nem leszel boldog. Megölni azt, akit a legjobban szeretsz a világon… Képes vagy rá?

- Igen.

- Erre mondják, hogy a gyűlölet és a szerelem között nagyon vékony a határvonal.

- Nem értesz te semmit – motyogta Uriel fájdalmas hangon.

- Azt hiszed? – Alex Davidre gondolt. – Ne hidd, hogy valaha is boldog lehetsz, ha megölöd őt. Egy ideig talán éltet majd, hogy bosszút álltál. Aztán ahogy telnek majd az évek, elfásulsz, megtörsz… Mert milyen élet az, amit a szeretett személy nélkül vagy kénytelen tölteni?

- Nem tudsz a lelkemre beszélni!

- Tudom. Sajnálom.

Uriel rápillantott.

- Tényleg sajnálod – állapította meg.

- Igen. Sajnálom, hogy Michel egy olyan férfit szeret, aki képtelen megérteni őt, és ezért meg kell ölnie majd téged. Sajnálom, hogy azzal a tudattal kell majd élnie, meggyilkolta azt, aki a világon mindennél jobban szerette.

- Úgy beszélsz, mint valami szappanopera színész… - próbált gúnyolódni a férfi, de Alex csak nézett rá szótlanul. Szürke szemében ott volt a bizonyosság, hogy komolyan gondolta, hogy az úgy is van, ahogy elmondta.

- Igaza van – szólalt meg egy halk hang Uriel háta mögül, ahová már nem ért el a lámpa fénye. Michel sötét ruhájában beleolvadt az árnyékok közé, csak a szemében csillant meg a fény. Nem viselte a maszkját, mintha ezzel is a játszma végét hangsúlyozta volna. Kezében egy pisztolyt tartott, egyenesen Urielre szegezte, arckifejezése nem hagyott kétséget afelől, hogy meg fogja húzni a ravaszt. Ez most nem egy játék volt, mint amit Alex házában játszott Daviddel. Ez most a valóság volt, ahol neki meg kellett hoznia egy nehéz döntést. A fájdalom szinte tombolt a szemében, de a keze nem remegett. Profi volt, akit még az érzelmek sem tudnak eltántorítani a céltól.

- Ügyes vagy! – Uriel arcán fájdalmas fintor jelent meg. – Kikerülted a csapdákat, észre sem vettük, hogy jössz.

- Engedd el Alexet!

- Miért tenném?

- Mert neki semmi köze kettőnk dolgához! – Michel keményen pillantott rá, és egy pillanatra úgy tűnt, Uriel meghajlik az akarata előtt. Végül mégis nemet mondott. 

- Felejtsd el! Azt hiszed, nem látom, hogy mennyire véded őt?

- Nagyon kevés embert mondhatok a barátomnak, ő az egyik. Arról beszéltél eddig, mennyire szeretsz. Ha ez így van, akkor elengeded, és lerendezzük ezt egymás között.

- Marad, ahol van. Megöllek, és utána ő jön.

- Mégis hogyan képzeled? – vonta fel a szemöldökét Michel. – Hogyan akarsz megölni, miközben egy pisztolyt szegezek a fejednek?

- Nem fogsz lelőni. Nem vagy elég kemény hozzá, hogy meghúzd a ravaszt.

- Azt hiszed, Michel gyenge? – Alex halkan szólalt meg. – Miért? Miért hiszed ezt, amikor tudod, ki ő?

- Te hallgass! Ne szólj bele! – Uriel szinte sikoltott, ahogy egy pillanatra feléje fordult.

Alex állta a pillantását.

- Szereted őt. Azt az énjét szereted, aki itt áll előtted. Michel kemény, mint a kő, és soha nem fél megölni valakit. Nézz a szemébe, és lásd az igazságot! Téged azért kímélt meg eddig, mert… szeret téged.

- Azt a másikat szereti!

- Miért nem fogod fel végre, hogy minden szerelem más és más? Minden embert másképp szeretünk, hiszen mi magunk is különbözünk. Nincs egyforma ember, sem egyforma szerelem, ahogy a hópihék is különböznek egymástól.

Uriel arca eltorzult. Lihegett. Látszott az arcán, hogy tudja, igaza van a férfinak, de a gyűlölet a viszonzatlan szerelem gyűlölete már megfertőzte a szívét, és ott suttogott neki arról, hogy Alex hazudik, csakhogy mentse a saját és Michel bőrét.

- Seth, elég legyen! – Michel hangja nagyon fáradtnak tűnt. – Elég! – ismételte keményebben, de így is érződött rajta, hogy mennyire felindult. – Szeretlek!

- Nem igaz! Te őt szereted!

- Francist? Igen, szeretem őt. – Michel fájdalmas arccal bólintott. – Jobban mondva… nem is én szeretem, hanem Jamie. Olyan, mintha két énem lenne, és mindkettő más embert szeret. Nehéz dolog ez, de… képtelen vagyok dönteni kettőtök között. Sajnálom, megpróbáltam, de nem megy…

- Nem lehet egyszerre két embert szeretni! – vágott vissza Uriel kétségbeesetten. Most leginkább egy gyermekre hasonlított, aki az igazát védte, holott tudta, hogy reménytelen.

Michel a rászegezett pisztoly felett szomorúan ingatta a fejét.

- Tévedsz. Te vagy Michel szerelme. Te vagy az én tökéletes társam, amikor sötét utakon járok, amikor meghúzom a ravaszt. Te vagy a titkaim tudója, aki pontosan ismeri azt az énemet, akit mindenáron titkolni akarok mások elől. Olyan ez, mintha skrizofén lennék – nevetett fel kesernyésen, de az arca komoly maradt. – Szeretlek! Annak szeretlek, aki vagy. Indulatos és szenvedélyes, ám hűvös és érzéketlen, ha épp arra van szükségem. Te vagy én fényem, amikor a sötétben járok.

- Hazudsz! – Uriel hinni akart, annyira hinni…

- Seth… - Michel lassan leengedte a fegyvert, ott lógatta a combja mellett. – Elég… Kérlek… Hagyjuk ezt abba! Nem tudlak bántani! – kiáltott fel. Elfordította a fejét, szorosan összezárta a szemét. – Azt gondolod most rólam, hogy gyenge vagyok. Lehet, hogy igazad is van. Nem tudom bántani azt az embert, aki ilyen sokat jelent nekem még akkor sem, ha tudom… Ha tudom, hogy meg kellene tennem. Szeretlek! Szeretem a szemed, amikor rám nézel… A mosolyod, amikor rám mosolyogsz… A kócos hajad, amit mindig elfekszel… A kezed, amellyel megérintesz… Még azt is szeretem, amikor megölsz valakit… Az elégedettséged, a győzelmi mámorod, amellyel akkor csókolsz… - A hangja suttogássá halkult. Egyenesen Uriel szemébe nézett. – Elítélhetsz, amiért Francist is szeretem, de… ő a te tökéletes ellentéted. Szórakozott professzor, aki mindig komolykodva pillant rám a szemüvege felett, és néha gyerekként kezel. Jamie-t szereti, aki hegedül esténként az ablak előtt, és romantikus vacsorával várja haza. Azt a Jamie-t, aki mindig vidám és optimista, szenvedélyes és egyben ártatlan. Azt a Jamie-t szereti, akivé Michel soha nem válhat…

- Michel is Jamie része… - suttogta Uriel ugyanolyan fájdalmas hangon.

- Igen… - Michel sírt. Leperegtek a könnyek az arcán. – De… szabad akarok lenni. Nem tudok tovább hazugságban élni. Nem tudok… - elcsuklott a hangja. Felemelte a kezét, a férfi felé mutatta a tenyerét. – Véres, és… hiába tudom, hogy jó ügyért öltem embereket… A lelkem mélyén tudom, hogy pénzt fogadtam el érte, és… rossz ember vagyok. És Francis szeret annyira… hogy megérdemelje… Nem is… Megérdemli, hogy érte új életet kezdjek.

- Miért nem mondtad el, ki vagy?

- Attól féltem, hogy nem szeretnél… Jamie annyira más, mint Michel. Alex a megmondhatója. Úgy éreztem, belehalok, amikor elmentél, és… - Michel megrázta a fejét, nem tudta folytatni.

- És most… ellenségek vagyunk… - Uriel felsóhajtott.

- Kérlek, Seth… Legyen elég!

Uriel felnézett a csupasz villanykörtére, mely körül apró bogarak keringtek.

- Én is olyan vagyok, mint ők… - mondta. – Addig keringtem a fény körül, míg megégettem magam. Nekem te vagy a fény, mindig is az voltál. Úgy éreztem, elárultál, pedig… csak bolond voltál. Szeretlek. Nem érdekel, hogy népszerű hegedűművész vagy, vagy egy bérgyilkos. Michel és Jamie… egy és ugyanaz. Michel… Jamie, és Jamie… Michel. Nem vagy skrizofén, nem is voltál az soha. Csupán nem tudtad összeegyeztetni két vágyadat. Most viszont… itt az ideje, hogy dönts…

- Seth…

- Nem. – Uriel arca megkeményedett. – Seth meghalt azon a napon, amikor először találkoztunk, és eltemettem azon az éjszakán, amikor először öleltelek. Uriel vagyok… Isten fénye… A te fényed. Épp ezért azt akarom, hogy soha ne feledd el… Lényegtelen, hogy Michelként élsz vagy Jamie-ként, és lényegtelen, hogy hegedülsz vagy a sötét utat járod, amíg… az vagy, akibe beleszerettem.

Michel szeme tágra nyílt, mintha csak sejtette volna, mi fog történni. Finoman ingatta a fejét, és hátrált egy lépést. Uriel viszont követte, lassú, könnyed lépés volt, mintha táncoltak volna.

- Gyönyörű vagy. Az én szememben mindig is olyan voltál, mint egy angyal. Tiszta és hittel teli, mégis erős és kérlelhetetlen. Az álmaidért harcolsz, még úgy is, ha tudod, hogy ezzel te is a sötét határvonalon jársz. Büszke vagyok, hogy… téged szeretlek.

- Állj meg! – Michel felkiáltott, de már későn. Uriel feléje vetődött, a pisztoly ott volt a kezében. Csak egy pillanat volt… Michel felemelte a sajátját, és mintha lassított felvételen látta volna a történteket. Tudta, hogy Seth nem húzná meg a ravaszt, de már oly sok éve élt a csatamezőn, az ösztönei előbb cselekedtek, mint kiadhatta volna a parancsot, hogy állj… - Ne! – Egymás szemébe néztek, amikor a golyó becsapódott a férfi testébe, és akkor is, amikor utána kapott, hogy együtt zuhanjon vele a padlóra. – Ne! Ne! – Kétségbeesetten dobta el a pisztolyt, és szorította a tenyerét a sebre. Reménytelen kísérlet volt, mert Uriel smaragdtekintete már üresen meredt a levegőbe. Halott volt, mire a padlóra ért volna.

- Jamie! Jamie! – Alex a bilincset rángatta, és csak hosszas szólongatásra sikerült magára terelnie a férfi figyelmét. – Segíts, kérlek! A zsebében van a bilincs kulcsa.

Michel letörölte a könnyeit, és óvatosan a földre fektette Urielt. Kivette a kulcsot a nadrágzsebéből. Lágy mozdulattal lecsukta a szemét, majd lassan, kimerülten felállt, és odabotorkált a férfihoz. Alex fájdalmas fintorral dörzsölte a csuklóját, és aggódva szemlélte Michel arcát.

- Jól vagy?

- Hogyan lehetnék jól? – Michel megrázta a fejét, de Alex átkarolta a vállát, és magához húzta.

- Azt akarta, hogy te öld meg! Bármit is tett, szeretett téged, és az volt a legfőbb vágya, hogy a te kezed által haljon meg. Boldogan halt meg.

- Nem hiszem, hogy valaha is túlteszem magam a halálán… - rázta a fejét Michel tompán.

Alex megsimogatta a haját, és az állát felemelve a szemébe nézett.

- Be akarta fejezni, mert nélküled nem tudta volna folytatni. S tudta, hogy te szabad akarsz lenni, de addig nem hagyod abba, míg ő él. Azt tette, ami helyes. Engedd el őt…

Michel ajka megremegett, de bólintott.

- Menjünk haza! – Alex a férfi derekát átfogva a kijárat felé indult. – Elegem volt a mai napból…

- Nem hagyhatom csak úgy itt… - tiltakozott Michel gyengén.

Alex felvette a pisztolyait, majd a férfiét is. Komoran rápillantott, majd a kezébe nyomta.

- De igen – mondta halkan, határozottan. – Bízz mindent rám, gondom lesz rá!

- Megígéred?

- Igen. – Alex legszívesebben elföldelte volna a sivatagban, mert szerény véleménye szerint Uriel nem érdemelt mást, de szerette annyira Michelt, hogy tudja, akármi is történt… ő mindig is szeretni fogja a férfit. – Kiküldök egy járőrt, mert névtelen telefonhívást kaptam. Senki nem fog kérdezősködni, csak az osztályomnak lesz eggyel több kinyomoznivalója.

Michel tétován bólintott, és engedte, hogy Alex kézen fogva kihúzza az éjszakába.

- Menjünk haza! Van egy kis elintéznivalóm, és nagyon remélem, hogy az illető előkerült, különben megfojtom – morogta a férfi.

Michel maga sem tudta, miért, de hangosan felnevetett. Alex csatlakozott hozzá, és hirtelen nem is tűnt olyan rossznak a világ…