12. fejezet

12. fejezet

 

Alex úgy szorongatta a kormányt, hogy kifehéredtek az ujjpercei. Figyelmét megosztotta a mögötte ülő Uriel és a forgalom között. Nem mert semmi hirtelen mozdulatot tenni, mert a pisztoly csöve nem tágított a tarkójától. Fogalma sem volt, mit tegyen. Egyelőre semmit – mint kénytelen volt belátni. Uriel eddig nem bántotta, így valami célja van vele. Útközben, vagy az út végén – akárhová menjenek is – talán lesz alkalma megölni. Persze, ez annyira optimista meglátás volt. Megölni Urielt… Még Michelnek is gondot okozott a dolog, hát akkor neki… Lázasan száguldottak a gondolatai. Nem volt sebezhetetlen, sem legyőzhetetlen. Viszont zsaru volt. Meg kell állítania Urielt, kerüljön bármibe. Egyvalami fogta csak le a kezét. A gondolat, mely kínozta, szinte belefájdult a mellkasa. Hol van David? Hol van az ő pillangója? Nem tette fel a kérdést, pedig nagyon szerette volna. Nem akart előnyt adni azzal sem, hogy Uriel lássa rajta, mennyire félti a fiút. Uriel is elrabolhatta, lehet, hogy nála van, és lehet, hogy pont hozzá tartanak. S ha mégsem? Akkor vár rá egy harc, melyből vagy győztesen, vagy vesztesen kerül ki.

- Mi jár a fejedben? – Uriel derűs hangjára összerezzent. Ettől a düh keserű epe íze öntötte el a száját, és megcsikordult a foga, hogy ne válaszoljon. – Miért nem válaszolsz?

- Mit érdekel téged, mit gondolok? – Alex éles válasza sem tudta elrontani a férfi jókedvét.

- Nem szeretem a csendet főleg, ha ilyen jó a társaság, mint te…

Alex pillantása a férfira vándorolt a visszapillantó tükrében. A homályos alakra, akit nem tudott kivenni.

- Mi a francról beszélsz? – kérdezte fojtottan.

- Alexander Ferguson hadnagy, a gyilkossági osztály vezetője. Nem mindennap van ilyen kaliberű társaságom.

- Na, persze, aki bérgyilkos, annak be kell érnie a névtelenséggel, ugye?! Most sajnáljalak?

Uriel felnevetett. Kellemes hangja volt. Alexnek egy dolog nem tetszett benne: az őrület felhangja…

- Nem kell, de azért kedves vagy…

- Hagyjuk az udvariaskodást! – Alex alig tudott a vezetésre figyelni.

- Engem még jó modorra tanítottak a szüleim.

Alex felnevetett. Nem volt a nevetésében semmi vidámság. Csupán kétségbeesett gúny.

- Jó modorra? – ismételte. – Te most szórakozol velem?

- Ne sértegess, ha kérhetlek! – Uriel elkomolyodott, és Alex gyomra összerándult. Talán nem lenne jó felbosszantani a férfit.

- Egész egyszerűen nem hiszem el, hogy egy bérgyilkos ilyesmit mond – tette hozzá finomabban. Na, jó, a finomkodás soha nem volt az erőssége.

- Michel beszélt rólam?

- Kellett volna?

- Igen. – Uriel előredőlt. – Mesélt, ugye?

Alex tétovázott, de ez is elég volt válasznak. Uriel felkuncogott.

- Hagyd abba! – Alex hátán végigfutott a hideg.

- Mit mondott rólam?

- Azon kívül, hogy komplett őrült vagy? – Igen, valóban nem szokása finomkodni.

Uriel most már hahotázott. Nem volt kellemes hallgatni, hogy ilyen jól elszórakoztat egy gyilkost főleg, hogy a pisztoly csöve még mélyebben nyomódott a bőrébe.

- Soha nem mondana ilyet rólam. – Uriel hangján érződött, hogy mosolyog.

Alex úgy érezte, az idegei kezdik felmondani a szolgálatot. Remegett a keze, és az adrenalin szinte hömpölygött a vérében. Mély levegőt vett, majd még egyet.

- Meg fog ölni – mondta, amikor már úgy érezte, nyugodt a hangja.

- Valóban?

- Igen.

- Szóval kettőnk közül rá fogadnál?

- Igen.

Uriel ezen elgondolkozott, aztán megrázta a fejét. Alex ezt érezte a pisztoly mozgásából. A veríték a szemébe folyt, marta, de nem merte letörölni.

- Nem hiszem, hogy sikerülni neki.

- Miért nem?

- Neki nincs aduásza, mint nekem.

- Neked sincs. – Alex utálta, hogy elbizonytalanodott.

- Bolond vagy! – Uriel olyan közel hajolt, hogy érezte a leheletét. – Te vagy az!

- Te vagy bolond! – Alex izmai kezdtek lassan begörcsölni, mégis igyekezett nyugalmat csempészni a mozdulataiba és a szavaiba. – Michelről beszélünk, nemde? Csak nem képzeled, hogy érdekli, mit teszel velem?

- Szövetséget kötött veled. Ez már jelent valamit.

- Faszt! A kormányzó a célpontja, és rács mögött akarja látni. Én pedig segíthetek neki. Örülhetek, ha ennek az egésznek a végén nem lő bele egy sírgödörbe.

- Nem lehetsz túl jó véleménnyel róla. – Uriel érdeklődőnek tűnt. – Szerinted megtenné?

- Minden bűntudat nélkül… - Alex elismerte, hogy Michel megtenné. Még akkor is, ha barátok. Nem menne börtönbe, nem vállalná a leleplezést. Uriel viszont talán nem sejti, hogy ő soha nem lenne képes elárulni a férfit. Higgye csak azt, hogy tart tőle. – Figyu, ő egy gyilkos, én meg zsaru vagyok. Kényszerűségből egyezséget kötöttem vele, de ne képzeld, hogy valaha is megbízok benne. Az meg vicc, hogy értem megtenne bármit is. Max, hogy betárazza a pisztolyát vagy megélezi a kését, amikkel majd a túlvilágra segít.

Uriel hallgatott. Alex remélte, hogy meggyőzte. Nem nagyon, csak annyira, hogy… mennyire is?!

 

Micky komoran üldögélt egy padon a kapitányság épületével szembeni parkban. Tim, egyik embere, mellette állt, le sem vette a tekintetét a járókelőkről.

- Biztos, hogy jó ötlet segíteni nekik? – kérdezte halkan. Főnöke felpillantott rá.

- Szerinted nem?

- Baromság, főnök! – morrant a nagydarab férfi. – Árulónak fognak tartani, és nem tudlak megvédeni.

- Van benne valami… - Micky kényelmesen elhelyezkedett, a felhőket bámulta az égen. – Talán öregszem, Tim.

- Te, főnök? – Tim rámeredt, aztán újra a feladatára koncentrált. – Fiatal vagy még, főnök.

- Én fáradtnak érzem magam.

- Csak Kyle miatt vagy ilyen, főnök.

- Igen, lehet. – Micky élvezte a meleg sugarakat az arcán. – Esküt tettem Kyle halálakor, hogy megvédem a bátyját. Betartom a szavam.

- Főnök, ez oké, de ahhoz nem kellene összeállnod egy zsaruval.

- Ferguson tisztességes zsaru.

- Ez még nem jelenti, hogy nem vágna be a sittre az első adandó alkalommal.

- Ez igaz. – Micky arcán keserű mosoly futott át. – Pont ezért bízok meg benne.

- Nem értelek, főnök.

Micky felnevetett.

- Néha én sem magamat.

- Főnök! – Tim óvatos hangjára kiegyenesedett.

- Ah, Calahan nyomozó…

Fran fáradtan ballagott oda hozzá. Meglátszottak rajta az utóbbi napok történései, mégse ment haza. Amikor kiszúrta a pihengető Micky-t a parkban, valami ismeretlen oknál fogva inkább feléje indult. Még magának sem vallotta be, hogy jobb volt egy bűnözővel beszélgetni, mint hazamenni.

- Kernick… Napozgat?

- Szeretem a napsütést, nyomozó. Szólítson nyugodtan Micky-nek. Mindenki úgy hív.

Fran tétovázott, majd leült mellé.

- A keresztnevem Fran.

- Megtisztel, köszönöm. – Micky finoman meghajtotta magát. – Miben segíthetek?

- Szeretném tudni, hogy komolyan gondolta- e, hogy segít nekünk.

- Már megmondtam a felettesének is.

Fran végigmérte a férfit. Talán túl sok minden érte, mert kifejezetten vonzónak találta. Megrázta a fejét, és maga alá húzta a lábát.

- Honnan ismeri a hadnagyot?

- Régi ismeretség a mienk – mosolyodott el Micky. – Nem mesélt arról, miért akar olyan elkeseredetten rács mögött látni?

- Megölte az első társát. Lee Miles nyomozó a barátja volt.

- Igen, barátok voltak. Tudom. – Micky újra az eget kémlelte. – Gondolom, azt már nem tette hozzá, hogy mi hárman gyerekkori barátok voltunk.

Fran meglepődött.

- Hazudik.

- Miért tenném?

- Miért tette? Miért ölte meg Milest?

Micky arca üres volt, a tekintetében sem látszottak érzelmek.

- Egy környéken nőttünk fel. Ugyanarra laktunk, egyidősek voltunk, így hamar barátságot kötöttünk. Sokat voltunk együtt, bár én eléggé különböztem tőlük. Az apám a maffia könyvelője volt, ezért telt nekünk külvárosi házra, luxuskörülményekre. Anyám azzal feküdt le, akit csak az útjába sodort az élet. Nem volt épp ideális környezet egy gyereknek, de én akkor még kicsi voltam, és egy gyerek hajlamos csak azt meglátni, amit meg akar látni. – Mély levegőt vett, de továbbra is nyugodt volt, érzelemmentes. – Apám lebukott, letartóztatták, a börtönben megölték. El kellett költöznünk, és egy olyan környékre kerültem, ahol sok mindent meg kellett tennem, ha életben akartam maradni.

- Az anyja?

- Anyám inni kezdett, férfiak jártak fel hozzá. Utóbbiak közül páran néha nálam kötöttek ki.

Fran nagyot nyelt.

- Úgy érti, hogy…

- Igen, úgy értem. – Micky a szemébe nézett. Nem szégyellte magát, nem akarta elkendőzni, mi is volt, mit is tett. – Megtanultam, hogyan éljek túl mindent. Apám régi főnöke megkeresett. Apám tartozását nekem kellett megfizetni. Higgye el, kemény meló volt… - Micky tekintetén fájdalom suhant át. – Dolgozni kezdtem neki. És onnan már nem volt megállás… - Végigmérte a nőt. – A lehallgatót is magával hozta, Fran?

- Nem hoztam. Hazafelé indultam, amikor megláttam, ahogy itt ül.

- Talán nem akar hazamenni? A családja nem hiányzik?

Fran elfordult, és az idős nénit bámulta, aki a kutyáját sétáltatta.

- Majd pont magának fogom elmondani…  

- A társainak talán elmondta?

- Nem.

- Én hallgatni fogok…

Fran összekulcsolta a kezét, és a válla megereszkedett.

- Nem számít…

Micky most figyelmesebben végigmérte, aztán nagyon gyengéden kérdezte.

- Mióta veri a férje?

- Honnan? – Fran szeme döbbenten tágra nyílt.

- Nem vagyok bolond.

Fran felsóhajtott.

- A hadnagy is rájött. Pedig azt hittem, jól titkolom. Rendőr vagyok, tudom, mik az árulkodó jelek, és igyekeztem, hogy senki ne vegye észre.

- Miért nem jelenti fel?

- Én… Mindig azt mondja, többé nem fogja megtenni… - Fran a fáradtságnak tulajdonította, hogy így kiönti a szívét egy idegennek. Mit, idegen! Bűnöző, akit le kellene tartóztatnia.

- Mégis megteszi újra meg újra…

- Igen.

Micky meg szerette volna érinteni, de inkább nem mozdult.

- Amikor újra találkoztam Lee-vel és Alex-szel, a két ellentétes oldalon voltunk – folytatta halk sóhajjal. – Rendőrök lettek, társak. Barátok voltak, míg én… Rávettek, hogy köpjem be a főnökömet, de… minden balul sült el. Lee meghalt.

- Maga ölte meg?

Micky nem válaszolt, csak vállat vont, és felállt. Gyengéden megérintette a nő vállát.

- Menjen egy hotelbe, és aludja ki magát. Szükség lesz az erejére és az eszére.

- Ne apáskodjon felettem!

- Miért? Mit mondjak, Fran? – Micky tekintete szinte perzselt a haragtól. – Ne legyen gyáva! Hagyja el! Mit tanácsolna, ha más nő lenne ugyanebben a helyzetben?

Fran lehunyta a szemét. Az éles fényben látszottak a keserű ráncok a szeme és az ajka környékén. A szeme alatti sötét foltok csak kiemelték sápadt szépségét.

- Hogy menjen el a rendőrségre…

- Akkor mire vár, Fran? Csak pár lépést kell tennie…

- Most nem… Dolgoznom kell.

Micky a fejét ingatta.

- Menjen egy hotelba, és pihenje ki magát – ismételte szigorúan. – Ferguson is ezt mondaná.

- Nem tehetem.

Micky szája keskeny vonalnak tűnt.

- Fran, mit mondjak? Mit vár tőlem?

- Semmit. Azt sem tudom, miért jöttem ide magához.

A férfi zsebre dugta a kezét, és rámeredt.

- Mert én idegen vagyok.

Fran felállt.

- Igen. Lehet.

Micky intett Timnek, aki a fejét ide-oda forgatva elindult a kocsijuk felé. Ő is követte volna, de aztán mégis visszalépett a nő felé.

- Jöjjön velem!

- Megbolondult! – Fran átkarolta magát, olyan fáradt volt, hogy szinte vacogtak a fogai.

- Jöjjön velem! Aludja ki magát. Vigyázni fogok magára.

- Hogy bízhatnék meg magában?

- Könnyen! – Micky a kezét nyújtotta.

- Aludni? Én…

Micky nem mozdult.

- Szeretkezni akarok magával, Fran.

Semmi mással nem tudta volna megdöbbenteni a nőt, mint ezzel.

- És Kyle Eichorn?

- Kyle halott. Én viszont élek. Ahogy maga is. Mikor szeretkezett utoljára félelem nélkül, csak a saját élvezetére?

- Nem tehetem. Nem bízhatok meg magában!

- Miért? Mert maga zsaru, én meg bűnöző? Na, és akkor mi van? Magának és nekem is vannak vágyaim. Magának is vannak rémálmai, ahogy nekem is, amiket szeretne elfelejteni. Épp ezért nem alszik, nem igaz?

Fran úgy érezte magát, mintha ő lenne a kezdet kezdetén Éva, és a kígyó bőrébe bújt Sátán neki suttogna a tiltott fa almájáról.

- A munkám az egyetlen, ami megmaradt nekem. Ha elmennék magával, és kiderülne… Nem vállalhatom ezt.

- Akkor kövessen kocsival. Ne legyen gyáva! Itt az ideje, hogy tegyen egy lépést előre.

- Miért akar lefeküdni velem? Mert csak én vagyok kéznél, vagy szánalomból? – Fran végre megtalálta a hangját. A sértettség érzése lassan elborította, a dühtől lángolni kezdett az arca. – Netán azért, hogy bebizonyítsa a hadnagynak, maga milyen tökös gyerek?

Micky lassan leengedte a kezét. Kihúzta magát.

- Nincs szükségem arra, hogy szánalomból megdugjak valakit, Fran – jelentette ki hidegen. Abban a pillanatban Fran elhitte róla az összes híresztelést. Ez a férfi képes ölni, lelkiismeretfurdalás nélkül. Ez a férfi nem érez bűntudatot, ha elvesz egy életet, és akkor sem, ha elcsábítja egy másik férfi feleségét, ahogy akkor sem, ha tönkretesz egy életet. És éppen ezért Fran szinte fuldoklott a vágytól. Igent akart mondani. El akarta felejteni erre az egy éjszakára az összes gondját, és másnap reggel nőként ébredni fel. Mert tudta, hogy ez a férfi képes visszaadni az önbizalmát, amit már régen elveszített.

- Mert bárkit megkaphat? – kérdezte gúnyosan.

Micky arcán most először jelent meg igazi érzelem. Szomorúság.

- Azt, akit akarok, már soha nem ölelhetem – mondta csendesen.

- Sajnálom.

- Igen, én is. – A férfi nem mondott többet, megfordult, és követte az emberét.

Fran a meleg ellenére fázott, és melegség után sóvárgott. Egy férfi melegére. Tudta, hogy nem szabadna, de a lábai mégis magától mozdultak.  

 

Cassiano idegesen dobolt az ujjával az asztalon.

- Ez az Eichorn gyerek csak gondot okoz nekünk – morogta.

- Szerintem önként távozott a házból – mondta Sean nyugodtan. Kettejük között most ő volt, aki nem vesztette el az önuralmát. – Észrevettem volna, ha valami történik.

- Biztos?

Sean tekintete megkeményedett. Kihúzta magát ültében, nem törődve azzal, hogy fájdalmasan megsajdul sérült karja.

- Ne kérdőjelezd meg a tudásomat!

Felettese mély levegőt vett, és egy pillanatra szorosan lehunyta a szemét.

- Sajnálom, nem gondoltam végig, mit mondok.

- Semmi baj. A nagyobb gondunk most az, hogy rács mögött tartsuk a kormányzót. Ha megtudja, hogy a védett tanúnk eltűnt a szemünk elől, akkor bajban leszünk. Urielről már nem is beszélek.

- Utóbbi jobban aggaszt. – Cassiano felállt, és járkálni kezdett az irodában. – A kormányzó őt bízta meg David megölésével, és bármikor a kezébe kaparinthatja. Mit csinálunk, ha megöli?

- Egyelőre várjunk – javasolta Sean. – Szerintem David vissza fog jönni. Visszamegyek a házba, és várok. Nem akarom, hogy ha hazajön, egyedül legyen.

- Nagyon bízol benne – Cassiano megtorpant, mereven tartotta magát.

- Kedves srác. Van benne elszántság.

- Csak ennyi?

Sean is felállt, és egyenesen a férfi szemébe nézett.

- Megkérdezte, hogy a szeretőd vagyok-e.

Cassiano-t nehezen lehetett meglepni, most mégis sikerült.

- Mi? – nyögte döbbenten. – Ezt nem mondod komolyan! Honnan szedte?

- Szerinted honnan? – Sean kihívóan felvonta a szemöldökét, majd kifelé indult. – Visszamegyek Ferguson házába, csörgess meg, ha kellenék.

- Mortimer!

- Nem! – Sean megperdült, a szeme szikrákat szórt. – Nem! – ismételte meg keményen.

- Nem mondtam semmit Alexnek! – Cassiano előrébb lépett, az arca komoly és őszinte volt.

- Nem is kellett mondanod semmit – rázta meg a fejét fáradtan Sean. Hirtelen semmivé lett a haragja, csupán a kimerültség maradt. – Davidnek nagyon jó szeme van a dologhoz.

- Sajnálom.

- Nem, én… Ne sajnáld! – Sean úgy fordult, hogy a kollégák ne lássák az arcát az üvegablakokon keresztül. – Fáradt vagyok, talán inkább hazamegyek lefeküdni.

- Elviszlek.

- Fenéket! Rád itt van szükség.

- Te meg nem vezethetsz! – csattant fel Cassiano. – Nem engedem, hogy kocsiba ülj!

Sean mérlegelt, döntött, bólintott. Együtt ballagtak ki az irodából. Sean megtántorodott a lift felé menet, így a végére már ő támogatta. Elbóbiskolt a kocsiban, és csak akkor ébredt fel, amikor leparkolt a lakása előtt.

- Felkísérlek.

Sean nem tiltakozott, de azt nem engedte, hogy támogassa. Egyenes derékkal ment fel a lépcsőn, és előszedte a kulcsát.

- Bejössz egy kávéra?

- Inkább csak megmosnám az arcom.

Sean becsukta maguk mögött az ajtót, aztán megállt a kis nappaliban.

- Tudod, hol van a fürdőszoba. Le is zuhanyozhatsz, van váltás ruhád a szekrényben. – Az ajkába harapott, elfordult. Cassiano a vállára tette a kezét, mire megfeszült.

- Mire gondolsz most?

- Hogy nem vagyok jó ügynök, amiért az érzelmeim elhomályosítják az ítélőképességem, és jobban lekötik a figyelmem, mint az ügy, amin dolgozom.

- Tetszik neked David Eichorn? – A férfi összeszorította az ajkát, míg a válaszra várt.

Sean arca döbbent volt.

- Te meg vagy húzatva! – közölte. – Nem! – tette hozzá felháborodottan. – Honnan vetted ezt?

- Csak egy ötlet volt.

- Ötlet? – Sean szembefordult vele. – Féltékeny vagy?

- Nem lenne szabad.

- Sok mindent nem lenne szabad, mégis megtesszük. Nem igaz? – Sean kihúzta magát, ahogy az irodában is. – A szeretőd vagyok, de meddig? Míg fontosabbnak nem ítéled a munkád, mint engem?

- Sean…

- Jack, fáradt vagyok. Szeretlek, ezerszer elmondtam már, de félek. Félek, hogy mikor fogsz ellökni magadtól, és akkor… egyedül maradok.

- Kockázatot vállalok azzal, hogy viszonyt folytatok veled, Sean. Szerinted nem komolyak az érzéseim irántad? – Cassiano kezdte felhúzni magát, pedig eddig sem volt a legnyugodtabb.

- Viszonyt… - Sean elkaccantotta magát, de ez cseppet sem volt vidám hang. – Szétteszem neked a lábam, szerelmeskedem veled, amikor csak akarod, és leteperlek, ahányszor csak akarom. Jobban ismerem a tested, mint te magad, és te ennyire méltatsz? Viszonyt egy férjes asszonnyal folytatsz, nem velem, világos?!

A férfi csak bámult rá.

- Fáj a karod?

- Mi? Hogy jön ez ide? – Sean dühösen felkiáltott, a tekintete életre kelt, arca kipirult.

- Ezért! – Cassiano megragadta a karját, majd magához rántotta. Olyan erővel csókolta, hogy összekoccant a foguk, de a férfi nem húzódott el tőle. Lihegve húzódtak el egymástól. – Megőrülök a gondolattól, hogy más férfi tetszhet neked, és ez határozottan nem a legjobb dolog, ha rólam van szó. Soha nem gondoltam, hogy féltékeny lehetek, de az vagyok. Szerelmeskedem veled, mert szeretlek. Kockázatot vállalok, amiért ezt teszem, és baromira félek, mert ha lebukunk, te fogsz nagyobbat bukni. Ezt már megbeszéltük százszor is.

- Jack…

- A francba! Mit vársz tőlem?

Sean lassan megrázta a fejét.

- Semmit azon kívül, amit most adni tudsz.

- Mi lesz később?

- Ugye tudod, hogy nekem ez nem fog menni? – Sean komor volt.

- Igen.

- Kaptam egy ajánlatot. Teljesen mást. Érdekel.

- Elmész?

- Végigcsinálom veled ezt az ügyet, mert kedvelem Davidet, de utána… igen. Csak szerettem volna, ha tudod. Nem várom el, hogy életre szóló ígéreteket tegyél nekem. És talán jobb is lesz, ha távolabb leszünk egymástól.

- Szakítani akarsz velem?

- Önként soha. Mondtam már a legelején, amikor sikerült végre az ágyamba csábítanom téged.

- A padlódra – felelte a férfi, aztán nagyon lassan egymásra mosolyogtak. A karjaiba húzta, és halántékon csókolta. – Menj, aludd ki magad! Szükségem van az eszedre.

- Mihez is kezdesz majd nélkülem? – kuncogott Sean játékosan.

Cassiano szomorkásan rázta a fejét.

- Fogalmam sincs. Na, menj aludni! – Az ajtó felé indult, de mielőtt elérte volna, Sean hátulról hozzásimult, és nagyon merész dolgot tett. Megragadta az ágyékát, keményen.

- Aggódom David miatt, de mindig arra gondolok, hogy talán az utolsó alkalommal ölelhetlek. Szóval… tedd meg nekem azt a szívességet, hogy mielőtt elmész, segítesz ellazulni.

Jack vigyorral az arcán fordult meg. Ezért szeretett bele ebbe a férfiba. 

- Hihetetlen vagy! – közölte.

Sean megvonta a sértetlen vállát, és megnyalta az ajkát. Ez hívás volt egy keringőre, és Jack imádott vele táncolni…

 

Alex egész inge csurom víz volt.

- Félsz tőlem? – Uriel hangja a szokásos kuncogás volt.

- Igen. – Nem érezte szükségesnek, hogy hazudjon.

- Ez… megtisztelő. – Uriel egész megilletődött volt. – Egy gyilkossági nyomozó, aki fél egy gyilkostól.

- Egy gyilkostól, aki épp pisztolyt szegez a fejemhez.

- Csak ezért? Ha szemtől szemben, fegyvertelenül állnánk, akkor is félnél?

Alex mérlegelt.

- Igen.

- Miért? – Uriel kíváncsi volt.

Alex úgy érezte egy örökkévalóság óta vezet. Fáradt volt, aggódott, de az adrenalin tartotta benne a lelket.

- Michel tanítványa vagy. Nem közelíted meg az ő szintjét, de közel jársz hozzá, és természetes, hogy aggódok.

- Milyen őszinte vagy.

- Hazudjak?

- Nem. Szeretem az őszinte embereket. Michel is ilyen, csak… túl puhány.

- Ő? – Alex akarata ellenére felnevetett. – Tévedsz.

- Úgy véled?

- Igen. – Alex zsebében rezegni kezdett a mobilja. – Csörög a telefonom, ha nem veszem fel, akkor tudni fogják, hogy valami nincs rendben.

- Akkor vegyük fel. – Uriel előrehajolt, és óvatosan benyúlt a férfi zakójának a zsebébe. – Ismeretlen szám – pillantott a kijelzőre. – Tudod, ki lehet?

Alex az ajkába harapott. Nem válaszolt.

- Ezek szerint Michel – vonta le a következtetést a férfi.

- Valószínűleg ő – bólintott Alex engedelmesen.

- Beszélj vele, de nagyon- nagyon figyellek. Ezt ne felejtsd el!

- Nem fogom – ígérte Alex a fogát összeszorítva. – Ferguson! – szólt bele a füléhez tartott telefonba.

- Végre! Hol vagy?

- Hazafelé tartok. Miért? – Alex szíve úgy dübörgött, hogy attól félt, Uriel is meghallja.

- Beszélnünk kellene.

- Most?

- Igen.

- Te is tudod, hogy most nem alkalmas.

Michel hallgatott a vonal túlvégén, míg Uriel a fülét hegyezte, nehogy egy szót is elmulasszon.

- David?

- Nem tudom. – Alex tudta, hogy túl feszült a hangja, és nem tudta, hogy Michelnek feltűnik-e a dolog, vagy csak David iránti aggódásának tudja be.

- Rendben van. Ne felejtsd el, hogy dolgunk van.

- Nem felejtem. – Alex minden érzékével a férfi hangjára figyelt.

Michel kis hallgatás után válaszolt.

- Mi a baj?

- Semmi. – Alex tudta, hogy most azonnal le kell tennie a telefont, mert Michel aggódásából Uriel gyanút foghat. Ez nem történhet meg. Megállt egy piros lámpánál, és látta, hogy remeg a kormányon pihenő keze. David miatt hallgatnia kell. Az ajkába harapott. Ő, a kemény zsaru itt reszket egy kurva életéért… talán a sajátjáért is. Milyen szomorú… milyen szánalmas. Nekifeszítette a fejét a pisztolynak, a fájdalom erős volt, kicsit észhez térítette. – Semmi baj, csak fáradt vagyok – mondta nyugodtabb hangon.

- Rendben. Hívj, ha van valami.

- Oké.

Alex azt hitte, kinyomta már a mobilt, de Michel halkan csak ennyit mondott.

- Vigyázz magadra!

- Baszd meg! – válaszolta, és a kormányra csapott. A mobil búgott, ahogy Uriel lassan elhúzta a fülétől.

- Vigyázz magadra? – ismételte lágyan. Felnevetett, aztán már hahotázott. – Semmit sem jelentesz neki? Engem akarsz átejteni?

- Félreérted! – szűrte a fogai között Alex.

- Dehogy. – Uriel előrehajolt, a tekintetük összekapcsolódott a visszapillantó tükrében. – Lefeküdtél vele?

- Nem.

- El is higgyem?

- Kurvára nem érdekel, elhiszed-e vagy sem, faszfej! – Alex a gázra lépett, ahogy a lámpa zöld lett, de Uriel csak mosolygott. Pont ezért félt tőle. Ez a férfi egy pszichopata. És ha nála van David, akkor nagy bajban vannak. S ha nincs? Nagyot nyelt, és nagyon remélte, hogy a fiú elment járni az utcákat, mert most még ott is nagyobb biztonságban volt, mint vele.

- Tudod, hogy Michel szeretője voltam? – Uriel hangja elmélázó volt.

- Szerinted érdekel? – vágta oda durvábban a férfi, mint kellett volna. Fájdalmasan felszisszent, ahogy belenyomódott a pisztoly csöve a tarkójába.

- Érdekeljen! Szeretek emlékezni azokra az időkre… - Uriel kényelmesen elhelyezkedett. – Fordulj a következő kereszteződésnél balra. Újra megkérdezem, tudtad, hogy Michel szeretője voltam?

- Nem.

- Nem mondta el?

- Nem kérdeztem.

- Érdekes. Pedig Michel az ágyban eléggé fecsegő típus.

Alex majdnem megcáfolta, mert biztos volt benne, hogy Michel már nem élne, ha így lenne. Mély levegőt vett, és inkább a vezetésre koncentrált. Tudni akarta, hová mennek. Elég egy dologgal bajlódni.

- Nem válaszolsz?

- Nem tudom, milyen az ágyban – felelte engedelmesen.

- Hazudsz!

- Mi a fenéért gondolod, hogy lefeküdtem vele? – csattant fel hirtelen. Idegesítette ez a kérdezz-felelek, aminek nem látta értelmét.

- Vigyázz magadra – így búcsúzott tőled. Ez jelent valamit, kell, hogy jelentsen valamit. Te nem így látod?

- Nem.

- Akkor magyarázd el, hogy szerinted, hogy kellene értenem.

Alex fejében csak úgy száguldoztak a gondolatok.

- Nem tudom – mondta végül halkan.

- Oh… - Urielt ez meglepte, mert enyhült a pisztoly nyomása. – Ez őszinte válasz volt, ugye? – gyanakodott aztán.

- Igen.

- Kár… Bár, lehet, hogy csak jól tudsz hazudni, és elég közel állsz hozzá, hogy bármit megtegyél érte. Szerinted, mit gondoljak?

- Azt, amit akarsz. Nem vagyok Michel szeretője, nem feküdtem le vele sem most, sem korábban. Hiába is szeretnéd ezt gondolni.

- Aha… - Uriel mosolygott, ez érződött a hangján. – És hogy állsz Angyalkával? – kérdezte.

Alex elfelejtett levegőt venni.

- Semmi közöd hozzá.

- Miért?

- Ha hozzányúlsz, akár csak egy ujjal is, megöllek! – Alex érezte, hogy akarata ellenére gyilkos indulatok sütnek a hangjából. Elhallgatott, és a fogát csikorgatta. Nem mondhat többet Davidről. Nem jöhet rá, hogy ők ketten, hogy egyáltalán… ő…

- Szereted, igaz? – Uriel megértően megsimogatta a vállát. Még csak el sem húzódhatott tőle, mert a pisztoly nem mozdult a nyakától.

- Semmi közöd hozzá! – felelte színtelenül.

- Lehet. Viszont tudom, mit érzel. Tudod, lehet, hogy gyilkos vagyok, de tudom, mi a szerelem.

- El tudom képzelni.

Uriel szomorkásan nevetett, és Alex nem tudta eldönteni, hogy valódi a fájdalma, vagy csak színjáték, hogy megbízzon benne.

- Nagyon fiatal voltam még, amikor egy nap rossz helyen voltam, rossz időben. Azonnal tudtam, miest belenéztem annak a férfinak a szemébe, aki előttem lőtt fejbe egy másikat. Nem volt abban a tekintetben semmi érzelem, csak a jéghideg…halál sütött belőle. Elég rossz környéken éltem ahhoz, hogy tudjam, eljött értem is a Kaszás. Féltem, meg sem mertem moccanni. S a férfi elindult felém. Belenyomta a forró pisztolycsövet a mellkasomba, még a pulcsin keresztül is éreztem a melegét. Meg akarsz halni? – kérdezte tőlem, s én azt feleltem habozás nélkül: Nem. – Uriel úgy ejtette ki a nem-et, mintha azt mondta volna, Ámen. – Pedig meg kell, ha élni akarsz – mondta nekem, és lehajolt hozzám, hogy a szemembe nézzen. Soha életemben nem féltem annyira, és nem csodáltam senkit, mint őt. Tudod, kiről beszélek?

- Michelről… - Alex suttogott.

- Igen, róla. – Uriel megint bal felé utasította, majd halkan folytatta. – Magával vitt. Kiemelt a nyomorból, ahol éltem. Cserébe a szeretője lettem, s a másik keze, amelyet a fegyvert tartotta, amikor használnia kellett. Sokáig azt sem tudtam, ki ő valójában. Nem is gondoltam volna, hiszen olyan, mintha két énje lenne… Megtanított ölni, megtanított férfit szeretni, színészkedni, egy olyan életre, amiről nem is álmodtam, de arra nem tartott méltónak, hogy elmondja, ki is ő… Fájt, piszkosul fájt, és dühös lettem rá.

- Fellázadtál, ahogy az angyalok annak idején az Úr ellen…

- Igen. Már nem tiszteltem Michelt tovább. – Felkacagott, és előredőlt, hogy ajka súrolta Alex fülét. – Fellázadtam a mennyei hadak vezetője ellen, én, Uriel, Isten fénye… mert az megtagadott engem.

Alex nem most először érezte, hogy Uriel nagyon nem normális. Végigborzongott a hangjától.

- Ő adta neked az Uriel nevet?

- Igen. Ki más…

- Az Uriel jelentése valóban Isten fénye… Nem gondolkodtál még el azon, hogy miért ezt választotta neked?

- Kellett volna?

Alex mély levegőt vett, mielőtt kimondta volna.

- Uriel bölcs, és éleslátó. A béke és nyugalom, az elfogadás és odaadás angyala. Soha nem adta volna neked ezt a nevet, ha nem lettél volna fontos neki.

- Nem igaz! – csattant fel Uriel.

Alex figyelte, ahogy lassan elhagyják az utolsó házakat is. Erre már csak üres raktárak vannak, amelyek közül nem egy romhalmaz. Miért ide hozta? A válasz ott lebegett a szeme előtt: mert meg akarja ölni.

- De igen – mondta lassan. – Szeretett téged, és azért képtelen megölni téged, pedig volt rá alkalma nem egy, nem kettő.

- A rendes életében van párja! Őt szereti…

- Ő soha nem fogja elfogadni Michel mindkét énjét. Arra kényszeríti, hogy feladja valamelyiket. Te is ezt tennéd?

Uriel kibámult a szélvédőn. A szemében most először volt értelem az őrület helyett.

- Soha nem lenne képes normális életet élni Michelként, és nem tud úgy sem, hogy nem Michel. Ha szeret is, kettőnknek nem az a sorsa, hogy szeressük egymást. Már ráléptünk az útra, amely a Halálhoz vezet azon az éjszakán, amikor szembenéztünk abban a sikátorban… Megérkeztünk, hadnagy! – mondta erősebb hangon. – Ugye, tudod, mi vár itt rád?

Alex nem válaszolt, csak megállította a kocsit, és szembenézett a sötét raktár hatalmasan ásító sötétségével. Nem tudta, mi vár rá, csak az járt a fejében, hogy vajon David itt van-e? Imádkozott, hogy ne…