11. fejezet

11.

            A magánrepülő pilótája kezet fogott velük, be is mutatkozott, de C. J. oda sem figyelt rá. A férfi megérezte a komor hangulatot, mert elmosolyodott.

- Sima útra számíthatunk, Mr. Morell.

- Nem ezzel van a probléma, Steve. Siessünk, rendben?

- Igen, uram.

A felszállás olyan gördülékenyen ment, hogy C. J. szinte észre sem vette. Igaz, végig Ellery-t figyelte, aki nagyon csendes volt, és kibámult az ablakon.

- Ellery? Ellery! – Csak a második szólításra fordult feléje. Arcvonásai merevek voltak, látszott, hogy a gondolatai máshol kalandoztak.

- Meg ne merészeld kérdezni, hogy jól vagyok-e?! – szólt halkan, hangjában annyi feszültséggel, hogy azzal viharokat tudott volna kavarni.

C. J. felsóhajtott. Keresztbe tette a lábát, és a tarkóját az ülésnek szorította.

- Sajnálom.

- Ne te sajnáld, hanem az a szemét, aki elvitte a fiamat!

- Meg fogjuk találni!

- Igen. – A biztató szavakra Ellery annyival reagált, hogy újra kibámult az ablakon. – Csak kérdés, életben lesz-e… - tette hozzá kis habozás után, olyan csendesen, hogy C. J. abban sem volt biztos, jól hallotta-e. Elszorult torokkal ragadta meg a férfi kezét.

- A fenébe, Ellery! Nem gondolhatsz ilyenre!

- Könnyű azt mondani…

C. J. tétovázott, majd átült Ellery ölébe. A férfi meglepődve nézett rá, de ösztönösen átkarolta a derekát. C. J. átölelte a nyakát, és a vállára hajtotta a fejét.

- Azt akarja elérni, hogy félj – suttogta. – Az idegösszeroppanás szélére akar juttatni, mert tudja, hogy akkor könnyen legyőzhet. Azt szeretné, hogy feladd a reményt… - Kiegyenesedett, és közvetlen közelről nézett a férfi szemébe. – Tudom, hogy félted a fiadat, de nem fogja bántani, mert téged akar. Neked akar fájdalmat okozni, és amíg Rob vele van, az aduász az ő kezében van.

- Mi lesz, ha… - Ellery szava elakadt. Nagyot nyelt, próbálta legyűrni a rettegését.

C. J. dühösen felmordult, és két tenyere közé fogta az arcát.

- Ne add fel! – döntötte a homlokát a férfiénak. – Légy dühös! Gyűlöld, de ne add fel! Ha feladod a reményt, akkor Rob meg fog halni! Komolyan ezt akarod?

Ellery lehunyta a szemét, majd szorosabbra fonta az ölelést.

- Azt akarom, hogy a fiam velem legyen – mondta remegő hangon.

C. J. szíve elszorult. Gyengéden megcsókolta a férfit, és visszahajtotta a fejét a vállára. Amióta megkapták a hívást, rohanással teltek a percek. Mindketten azonnal telefonálgatni kezdtek, összepakoltak, és őrült tempóban száguldottak a repülőtérre, ahol már várta őket Ellery magángépe. Az eddig hírek szerint Rob nagynénje meghalt, a kisfiú eltűnt, és hiába vetettek be még keresőkutyákat is, a fiúnak nyomát sem találták. Ahogy teltek az órák, Ellery annál sápadtabb lett, mégis csak keze remegéséből lehetett észrevenni, hogy mennyire ki van borulva. Meddig tudja tartani magát? – tette fel magának a kérdést C. J. Vagy éppen a rettegésből mikor lesz tombolás?

Ellery-t olyan embernek ismerte meg, aki kiválóan tud uralkodni az ösztönein, a haragján, minden érzelmén. Talán ő volt az egyetlen, akinek megmutatta a másik arcát is. A mosolygó, boldogságát kereső, kételyekkel teli férfi arcát. C. J. – hallgatva a férfi szívdobbanásait – arra gondolt, hogy látni akarja az összes arcát. Ismerni akarja az igazi énjét. Azt a valóját, aki végtelen gyengédséggel ölelte őt éjjelente, és játékos incselkedéssel csábította el. De érezte, hogy még akkor sem ismerné őt teljesen. Kiismerheti-e valaha is?

Ellery a gondolataiba merülve ölelte. Az eltelt évek alatt azt gondolta, őt már nem lehet megfélemlíteni, nincs semmi, amivel tönkre lehetne tenni. Amikor megszületett a fia, hirtelen megváltozott a világ körülötte. A legnagyobb áldozatot kellett meghoznia, amikor Nancy gondjaira bízta, nehogy baja essen. És hiába. A nő halott. A fia eltűnt. Nagy valószínűséggel egy olyan embernél van, aki már többször is gyilkolt, hogy őt megbüntesse a vétkeiért. Túltette magát a vádakon, bár a halálesetek megviselték. Az élet azonban megkeményítette ahhoz, hogy szemrebbenés nélkül tovább tudjon lépni. Ám a fia… Lehunyta a szemét. Rob huncut kis mosolyát látta maga előtt, és úgy érezte, megszakad a szíve. Sötét gyűlölettel gondolt a férfira, aki elrabolta, ám a félelem keserét nem tudta kimosni a szájából. Pontosan tudta, hogy az ismeretlen már minimum három embert megölt miatta, és nem fog habozni, hogy megöljön még egyet.

Szidhatta volna magát, amiért nem volt jobb ember. Megtehette volna, de tisztában volt azzal, hogy ő ilyen ember. Ilyen emberré tette a múltja. A múltja pedig már elmúlt, nem tud változtatni rajta. Most azon kell igyekeznie, hogy engedelmeskedjen az emberrablónak. Robnak nem eshet baja… Abba belehal akkor is, ha C. J. mellette van.

Gyengéd szeretettel szívta magába a férfi illatát. C. J. habozás nélkül vele tartott, holott ott volt a munkája és a családja. Mondhatott volna nemet, ő megértette volna, mégis itt volt vele. A haja még kócos volt, ő kócolta össze még az éjszaka, amikor újra és újra belefúrta az ujjait a dús fürtök közé a szenvedély hevében. Az előző éjszaka emléke rég érzett boldogságot áramoltatott a vérébe. Igaz, kételkedett, hogy volt-e valaha is ilyen boldog, mint tegnap.

C. J. akaratos személyisége lassan leomlasztotta a falakat a szíve körül. Ez teljesen más érzés volt, mint amit Rob anyja iránt érzett. Az inkább csak önző vágy volt, hogy megszerezzen magának valamit, ami csak az övé. De ez most más volt. Viszonzott érzelem, odaadó vágy, érthetetlen sóvárgás. S hiába küzdött ellene – tudva, hogy társadalmilag nem illenek össze –, az érzelem napról napra erősebb lett, s lassan platinából kovácsolt lánccal kötötte össze őket. Ebben a pillanatban értette meg, hogy mennyire retteg. C. J. zsaru volt, nem fogja tétlenül nézni az eseményeket. Mi lesz, ha nem csak Robot, de őt is elveszíti? Mert megtörténhet. Ismeri már a sorsot, kegyetlen viccekre képes. Szorosabban ölelte magához, és ezernyi kínzást gondolt ki ellenségének…

A stewardess, egy csinos, sötét bőrű lány bepillantott, valószínűleg meg akarta kérdezni tőlük, kérnek-e valamit. A láttukra elkerekedett a szeme, de gyorsan rendezte a vonásait, és némán visszahúzódott. C. J. megmozdult, ásított. Kecsesen nyújtózkodott, akár egy macska, és megsimogatta Ellery arcát.

- Miért nem alszol? – kérdezte aggódva, de végül csak bánatosan felsóhajtott. Fel akart állni, de Ellery visszahúzta. Keményen megcsókolta, úgy érezte, a rettegés elemészti, ha nem érezheti a férfi melegségét. C. J. még álmosan is azonnal hozzásimult. A bizalom, amivel feléje fordult, és rámosolygott, csak tovább szította Ellery vágyait. C. J. akkor kezdett el tiltakozni, amikor már alig kapott levegőt, és a férfi keze az inge alá csúszott.

- Bolond! – vigyorodott el, és kibontakozott a karjaiból. Felállt, rendesen kinyújtózott, és kisétált a stewardesshez.

- Uram? Mit parancsol? – A lány egy magazint olvasgatott.

- Készítene nekünk két kávét? Feketén.

- Igen, uram.

C. J. visszament Elleryhez, aki most kicsit nyugodtabbnak látszott.

- Még félóra – mondta. – Addig gyere vissza ide – nyújtotta feléje a kezét.

- Felejtsd el! A hölgy mindjárt hozza a kávénkat. 

Ellery nem húzta vissza a kezét. Úgy érezte, megőrül, ha a férfi nem öleli át.

- Kérlek! – Lehetett valami a hangjában és az arcán, mert C. J. gyengéden pillantott rá, és odasétált hozzá. Visszakuporodott az ölébe, a vállára hajtotta a fejét.

- Most jobb? – kérdezte csendesen.

- Igen. Köszönöm. – Ellery megkönnyebbülten fektette az állát a feje búbjára. – Köszönöm, hogy itt vagy velem.

- Te is megtennéd értem.

- Biztos vagy benne?

C. J. megfogta a férfi kezét, összefonta vele az ujjait.

- Igen – mondta határozottan.

- Én, az érzéketlen gyilkos? – Ellery viccelődni próbált, de ezzel csak azt érte el, hogy C. J. a könyökét a bordái közé lökte, mire felszisszent.

- Ne poénkodj! Egyik sem vagy. Sem gyilkos, sem érzéketlen. Játszhatod mindenki előtt a gránitszívű bankárt, de én átlátok rajtad. – C. J. komolyan nézett rá, mire odahajolt hozzá, és megcsókolta.

- Elnézést! – A stewardess rémülten torpant meg az ülések között.

- Oh, végre! Életet ment vele, köszönöm. – C. J. nem zavartatta magát, nem mozdult Ellery öléből, csak a kezét nyújtotta a csészéért.

A nő vörös arccal kibotorkált, C. J. pedig a kávét kortyolgatva lóbálta a lábát. Ellery két korttyal eltüntette az övét, és idegesen rápillantott az órájára.

- Még húsz perc.

- Várni fog ránk valaki?

- Béreltem egy kocsit, azzal megyünk. Nem akarok nagy felhajtást.

C. J. nagyot sóhajtott. Egészen addig meg sem szólalt, míg le nem szálltak. Akkor is csak azért, hogy elköszönjön a gép személyzetétől. Ellery már telefonnal a kezében fel-alá járkált egy fekete Nissan Pathfinder mellett, így a táskáikat csak bedobta hátra. Beült az anyósülésre, elővette a laptopját, és miközben bekapcsolta, előszedte a mobilját. Ellery aláfirkantotta a nevét, ahol az autókölcsönző sofőrje mutatta neki, majd a kormány mögé vágódott.

- Mehetünk?

- Igen. Mit tudtál meg?

- Hivatalosan is azonosították Nancy-t. – Ellery hangja érzelemmentes volt, de C. J. sejtette, mekkora vihar dúl benne.

- Sajnálom.

Ellery a vezetésre koncentrált, de a keze megfeszült a kormányon. 

- Ennek nem szabadott volna megtörténnie – mormolta. – Nancy nagyszerű nő volt. A húga halála után megtehette volna, hogy hátat fordít nekem és Robnak, de ehelyett gondoskodott a fiamról.

C. J. megérintette a karját.

- Nem te tehetsz a haláláról.

- Akkor mégis ki? – fakadt ki indulatosan Ellery. – Halált hoztam a húgára, és most rá is…

- Ahelyett, hogy magadat hibáztatod, inkább arra törekedj, hogy ne veszítsd el a hidegvéred! – kérte C. J. komoran. – Ha most elveszted a fejed, abból nagy bajunk lehet.

- Tudom.

Némán folytatták tovább az útjukat. Több ellenőrző pontot is elhagytak, ahol rendőrautók parkoltak, de őket nem állították meg, lévén pont arrafelé tartottak, ahonnét Rob Morell eltűnt. C. J. keserűen gondolt arra, hogy a gyerek nagy valószínűség szerint már átlépte az államhatárt is az emberrablóval. Megcsörrent a mobilja, Andreával beszélt pár szót.

- Andrea szólt Alex régi barátjának – mondta, miután kinyomta a telefont. – Jack FBI ügynök volt, most egy közeli kisváros rendőrfőnöke. Mivel emberrablás történt, hivatalosan az FBI hatáskörébe tartozik az ügy, és neki van ott pár ismerőse. Talán tud nekünk segíteni.

- Blackthorn seriff nem fog örülni, ha megjelenik az FBI, és kiveszik a kezéből a nyomozást.

- Én sem örülök, de nincs mit tenni. Egyelőre legalábbis. Meg kell várnunk, amíg az emberrabló lép valamit. – Látva Ellery sápadtságát, C. J. elterelte a szót. – Mennyire ismered a seriffet?

- Itt mindenki úgy tudja, hogy Nancy elvált férje vagyok. – C. J. felkapta a fejét. Ez a hír újdonság volt a számára. – Nem tudja senki, hogy Rob nem Nancy kisfia. Kivéve a seriffet. Szükségem volt valakire, aki szemmel tartja a fiamat, mert én elég sokat vagyok távol. Amikor Carla meghalt, majd Charlie is, kezdtem sejteni, hogy valaki vadászik rám. Megkértem Blackthornt, hogy sűrítse a környéken a járőrözést. Megtette, sőt, ő is gyakrabban benézett Nancyékhez. Nem utalt semmi jel arra, hogy… – Ellery nagyot nyelt, úgy folytatta. – ez történik.  

- Nancy tudta, hogy veszélyben lehetnek?

Ellery ujjpercei elfehéredtek, olyan erővel szorította a kormányt.

- Figyelmeztettem. Kinevetett. Erős asszony volt, aki nem ijedt meg az árnyékától…

C. J. a hajába túrt. Nem tudta, mit mondhatna…

- A városban nem is sejtették, hogy ki vagy? Néha azért feltűnsz az újságokban, a tévében.

- Ez egy kisváros, C. J.! – rázta a fejét a férfi. – Itt a bankár Mr. Chrightley-t jelenti, aki hidd el, az én tökéletes ellentétem.

C. J. akarata ellenére elmosolyodott.

- Ezt elhiszem.

Ellery rápillantott.

- Valóban?

C. J. végigmérte a férfit. A fekete farmert, a sötétkék selyeminget, az elegáns bőrkabátot. A drága órát, a sötét borostát, a sötét tekintetet. Hangosan felnevetett.

- Pont úgy nézel ki, mint egy maffiózó – nyögte ki, miközben a könnyeit törölgette.

Ellery majdnem tiltakozott, aztán elgondolkodott. Valami az eszébe juthatott, mert könnyedén vállat vont.

- Most eszembe jutott Nolan. Találkoztál vele, igaz?

- Igen. Ő a gyerekkori barátod.

- Akármilyen magasra is küzdöttem fel magam, akkor sem tudom megtagadni azt, aki valójában vagyok – mondta Ellery. Beletúrt a hajába. – A nyomorból indultam, C. J., és kiöltem magamból minden érzést, hogy valóra váltsam az álmaim. Sok mindent tettem, amire nem vagyok büszke. S hiába vagyok ma már egy befolyásos bankár, valójában… akkor is az a kegyetlen kölyök vagyok onnan a nyomortanyáról. 

C. J. a mellettük elsuhanó tájat figyelte.

- A családunk mindig is gazdag és befolyásos volt. A nagyapám keményen dolgozott azért, hogy még ismertebbek és még gazdagabbak legyünk. A Carrathian név fennmaradását tűzte ki céljául. Apám ezért is kezdett el politizálni. Hű akart maradni a családhoz. De aztán a politika magába szippantotta. Tisztességes ember volt, aki igaz elveket vallott, és mégis meg kellett halnia…

Ellerynek eszébe jutott, amit szakításukkor C. J. az arcába vágott.

- Haragudtál rá, igaz? – kérdezte lágyan.

C. J. sokáig nem válaszolt.

- Igen – mondta aztán. – Fontosabb volt neki a munkája, mint én. És bár a nagyapámmal mindig elmondták, hogy ez a Carrathian családfők kötelessége, mégsem tudtam megbocsátani neki. Bűntudatom volt, miután meghalt, de azt elhatároztam, hogy ha családom lesz, akkor annyi időt töltök velük, amennyit csak lehet.

- Soha nem beszéltél arról, hogy családot akarsz.

C. J. megrántotta a vállát.

- Mivel David egyre fontosabb lett a számomra, valahogy nem tudtam elképzelni magam, amint oltár elé vezetek egy nőt, és gyereket csinálok neki.

Ellery hirtelen kinyújtotta a kezét, és megfogta az övét.

- Ha ennek az egésznek vége lesz, és mind a hárman életben leszünk, mi lenne, ha segítenél felnevelni Robot?

C. J. döbbenten fordult feléje.

- Felfogtad, hogy mit mondtál, ugye? – suttogta.

Ellery torka elszorult.

- Soha nem voltam a szavak embere, ha érzelmekről volt szó. És még azt sem tudjuk, hogy köztünk hogyan alakulnak a dolgok, de… miért ne tehetnénk egy próbát? – Szorosan fogta C. J. kezét, miközben fél szemmel az utat figyelte. – Soha nem volt igazi családom, tudod, olyan, mint neked Alexék, de amióta Rob megszületett, jobban vágyom rá, mint gondoltam.

- Akkor miért nem jöttél össze Nancy-vel?

- Nem tudom. Csak azt tudtam, hogy nem olyan kapcsolatot akarok, amit a kényszer szül.

C. J. végre megértette.

- Igaz szerelemre vágytál…

Ellery mély levegőt vett.

- Talán. Bár fogalmam sincs, hogy az mit jelent. – Kesernyésen felnevetett.

C. J. odahajolt hozzá, és gyors csókot nyomott a férfi meglepett arcára.

- Az előbb családot kínáltál – mondta gyengéden. – Még soha senki nem tette. Köszönöm.

- A hadnagyék…

- Nem. – C. J. a szájára tette a mutatóujját, hogy elhallgattassa. – Ez most teljesen más, mint Alexékkel. Elhiszed, ugye?

Ellery elhitte. A jövőről szőtt álmokat azonban szétszakította a valóság, amikor elérték a város határát…

            C. J. felmérte az utcát, amikor befordultak a sarkon. Az egyik kétszintes ház előtt két rendőrautó parkolt, két jellegtelen Subaru, és egy fekete Chevrolet, amiről azonnal megállapíthatta, hogy az FBI-é. Több kíváncsiskodó is ácsorgott a feljárónál. Ellery a házzal szemben húzódott az út szélére. Hosszú pillanatig nem mozdult, miután leállította a motort.

- Minden rendben lesz – érintette meg a kézfejét C. J.

Ellery fájdalmas pillantást vetett rá. Lehunyta a szemét, mély levegőt vett. C. J. csodálattal figyelte, ahogy megkeményednek a vonásai, és amikor a férfi újra rápillantott, a tekintete hideg volt és érzéketlen.

- Mehetünk?

- Igen.

Kiszálltak. Az utcán toporgók azonnal izgatott sutyorgásba kezdtek.

- Ismered őket? – C. J. felzárkózott Ellery mellé.

- Igen. Az ott, a kék felsőben Mrs. Kinear, a szomszédasszony. Mellette a szemben lakó Mr. Brand áll a feleségével. Mindenkit felsoroljak? – kérdezte halkan.

- Nem kell. Sok időt töltöttél itt, ugye?

- Amikor csak tehettem, ide utaztam. De amióta Carla meghalt, nem jártam itt. – Ellery megállt, felpillantott a házra. – Nancy választotta ezt a házat. Megvettem neki, hogy felnevelhesse a húga és az én fiamat. Boldog volt itt. És most miattam meghalt.

C. J. válaszolni akart, amikor nyílt a bejárati ajtó, és egy nagydarab férfi lépett ki a verandára. Nem kellett Ellerynek semmit sem mondania, azonnal tudta, hogy Blackthorn seriffhez van szerencséje. Követte a keskeny járdán Elleryt, és közben szemügyre vette az előkertet a virágokkal, az elszórt játékokkal. A tragédia csak még torokszorítóbbá tette az elhagyott játékautó látványát, amely a füvön hevert.

- Ellery! – A seriff kezet nyújtott. – Nagyon gyors volt.

- Tudnak már valamit?

- Sajnálom.

Ellery bólintott. Oldalra lépett, hogy bemutathassa a mögötte álló C. J.-t.

- Remélem, tisztában van, hogy hivatalosan semmi keresnivalója sincs itt? – Blackthorn nem köntörfalazott.

- Én most Ellery barátjaként vagyok itt – válaszolta C. J. – Tisztában vagyok az előírásokkal, seriff.

- Ennek örülök.

- Ahogy azzal is, hogy az FBI már kivette a maga kezéből az ügyet, és jelenleg csak azért tartózkodik itt, hogy betöltse a házőrző szerepét.

Ellerynek szeme sem rebbent a kemény szavak hallatán, de az ajkán átsuhant egy futó mosoly. Blackthorn tekintete elsötétült.

- Ha akarnám, nagyon gyorsan a város szélén találná magát, nyomozó.

Ellery közbeszólt.

- Magát pedig nem választanák meg a következő alkalommal – mondta nyugodtan.

Blackthorn felmérte az erőviszonyokat. Hamar rá kellett döntenie, hogy nem az ő javára billen a mérleg nyelve, így bólintott.

- Jól van. – Elleryre pillantott. – Nancy holttestét már elszállították. Az FBI már lehallgatókat kötött a telefonra, hátha az emberrabló telefonál. Jöjjön!

Beléptek a házba. Ellery csak akkor ment tovább, amikor C. J. finoman a hátára tette a kezét. A nappaliban nagy káosz uralkodott, öltönyös férfiak mászkáltak ki-be, helyszínelőnek tűnő emberek jöttek-mentek. Egy férfi ült a kanapén, a telefonján pötyögött, de amikor meglátta őket, felállt.

- Mr. Morell?

- Én vagyok. Ő a barátom, C. J. Carrathian.

- John Meyer különleges ügynök vagyok. A seriff, gondolom, már elmondta, mi is történt.

- Igen, de szeretném a teljes verziót hallani. Meg tudok birkózni a hallottakkal.

- Ebben nem kételkedem. – Az ügynök hangsúlya elárulta, hogy amíg Elleryék a levegőben voltak, Meyer sem vesztegette az időt. – A társam, Betty Dickson különleges ügynök – mutatta be a belépő sötétbőrű nőt.

C. J. körbepillantott, amíg leültek. Tetszett neki ez a ház a meleg színeivel. Mindenhol játékok hevertek, könyvek, virágok, színes párnák, és rengeteg fotó. Elszorult a torka, ahogy megpillantotta a kisasztalon Rob fotóját. Az apjával volt a képen. Mind a ketten nevettek, Ellery boldognak tűnt. A kisfia az ő sötét haját, de valószínűleg az anyja világos tekintetét örökölte, ami érdekes kombinációt alkotott egymással. Pár év és a lányok bomlani fognak a huncut mosolyáért. Elleryre nézett, aki szintén a képet bámulta. Az arca nagyon sápadt volt, és ahogy a hajába túrt, tisztán látszott, hogy remeg a keze. Csak az évek óta magára erőltetett önfegyelem tartotta vissza attól, hogy kiboruljon.

- Úgy értesültünk róla, hogy ön Miss Travis volt férje – ült le Dickson ügynök is.

- Ezt mondtuk mindenkinek, de soha nem voltunk házasok. Ez egy kisváros, és könnyen kibeszélik az embert. Azt szerettem volna, hogy a fiamnak nyugodt élete legyen.

- Tehát akkor ön és Miss Travis között nem volt semmilyen kapcsolat?

- Nem.

- Értem. A seriff elmondta, hogy ön megkérte arra, hogy figyeljen oda a családra. Miért?

- Olyan események történtek körülöttem, amik nyilvánvalóvá tették, hogy valakinek szúrom a szemét.

- Sok ellensége van, Mr. Morell? – szúrta közbe Meyer ügynök.

- Nem vagyok könnyű természetű ember, így az évek folyamán szereztem magamnak pár ellenséget, igen.

- Mi történt, amiért ön szükségesnek érezte, hogy beszéljen a seriffel?

Ellery keze lassan ökölbe szorult. Teljesen érthető volt, hiszen amíg itt kérdezgették, ő még mindig semmit nem tudott a fiáról. C. J. úgy helyezkedett, hogy a karja súrolja a férfiét. Utána nem is mozdult, abban reménykedett, hogy érintése valamelyest megnyugtatja. Nem is csalódott, Ellery higgadtan válaszolt.

- Meggyilkolták a volt barátnőmet, majd a sofőrömet, aki alibit igazolt nekem a gyilkosság időpontjára.

- Tehát akkor ön jelen pillanatban egy gyilkosság gyanúsítottja?

- Mondhatjuk, igen. Nyugodjon meg, a rendőrség tisztában van, hol vagyok. – Nem tette hozzá, hogy C. J. rendőr, és pont ő a Pritchard ügy nyomozója. – Most már én is kérdezhetek?

- Megértjük, hogy aggódik, Mr. Morell, de egyelőre engedje meg, hogy mi kérdezzünk. – Dickson ügynök leült a társa mellé, és elővette az okostelefonját, hogy jegyzeteljen. Ujjai szinte száguldottak a kis képernyőn. – Mikor beszélt utoljára Miss Travisszel?

- Két napja. Tegnap programom volt, nem beszéltem Nancy-vel.

- Hol volt tegnap éjszaka, Mr. Morell?

Ellery szeme összeszűkült.

- Gyanúsít valamivel?

- Ez csak rutinkérdés.

- Velem volt. – C. J. hűvös hangja azonnal magára vonta a figyelmet. – Mind a ketten részt vettünk Teresa Adelaide jótékonysági partiján. Ellery nálam aludt. A hölgy elérhetőségét meg tudom adni önöknek.

- Köszönjük, egyelőre nem szükséges. – A két ügynöknek arcizma sem rándult.

- Mikor akarják végre elmondani, mit tudnak?

- Ön, mint Mr. Morell partnere van jelen?

- Igen. – Ellery határozottan válaszolt, C. J. majdnem elmosolyodott. – Hol van a fiam, Dickson ügynök?

- Nem tudjuk, Mr. Morell. Jelenleg is folyik a kutatás. Meg fogjuk találni.

- Nem tudnak semmit, és meg fogják találni? – Ellery hátradőlt, és keresztbe tette a lábát. Az ölében ökölbe szorult a keze.

- Miss Travist az előzetes vizsgálatok alapján éjfél és két óra között ölték meg. A tettes a garázson keresztül jutott be a házba. A riasztó nem volt beélesítve.

- Nancy gyakran elfelejtette. Nem tartotta szükségesnek, mert ez egy biztonságos környék. Többször összevitatkoztunk ezen.

- Az ágyában ölte meg Miss Travist, valószínűleg leütötte, mielőtt leszúrta volna.

- Szenvedett?

- Percekig tarthatott, míg elvérzett. – Meyer nem köntörfalazott.

Ellery bólintott. C. J. finoman megérintette a karját.

- A fiam?

- A tettes felöltöztette, és kisétált vele, a garázsajtót nyitva hagyta. A szomszédasszony ott jött be reggel, furcsállta, hogy Miss Travis nem szólt át hozzá.

- Mrs. Kinear itt szokott reggelizni. Magányosan él, és ő szokott vigyázni Rob-ra.

- Mr. Morell, a tettes hagyott önnek egy üzenetet. – Dickson előrehajolt. – Képesnek érzi magát, hogy megnézze?

- Bármire képes vagyok, ha ezen múlik, hogy visszakapjam a fiam.

- Körözést adtunk ki ismeretlen tettes ellen. A fia fényképét minden járőr és rendőr megkapta. Ellenőrzőpontokat állítottunk fel több helyen.

- Nem fogják elkapni. – C. J. elhúzta a száját. – Megtervezte az egészet, már rég túl van az államhatáron.

- Mit mondott, Mr. Carrathian, mivel foglalkozik?

C. J. vállat vont.

- Nem mondtam semmit. Nyomozó vagyok.

A két ügynök összenézett.

- Értem. – mondta Meyer, és kis habozás után hozzátette. – Kifejtené, mire gondol?

C. J. Elleryre pillantott, aki bólintott.

- Én vezettem a nyomozást Carla Pritchard meggyilkolása ügyében. Miss Pritchard Ellery barátnője volt egy ideig, szakításuk nem volt botránymentes, így ő lett az első számú gyanúsítottunk. Az alibit az alkalmazásában álló Charles Charrier biztosította, ő azonban pár nappal később egy halálos közúti balesetben az életét vesztette. A vizsgálat bebizonyította, hogy a kocsit megrongálták, nem működött a fék, és elvesztette uralmát az autó felett. Nem derült ki viszont, hogy Charrier-t, vagy Ellery-t akarták-e megölni.

- Még mindig ön nyomoz az ügyben?

C. J. elmosolyodott.

- Maga is tudja, hogy összeférhetetlenség okán ezt nem tehetem. Az ügyet Theo Hyams nyomozó vette át.

- Folytassa!

- A nyomozás során arra jutottunk, hogy Ellery Morell-t valaki be akarja sározni. Ezért ölte meg Carlát. Charrier-nek azért kellett meghalnia, mert ő volt az egyetlen, aki biztosan tudta, hogy Ellery azon az éjszakán nem ment sehová. Ezt követően valaki fotókat kezdett el küldözgetni nekünk, talán figyelmeztetés vagy zsarolás céljából, ez nem derült ki. Azt hiszem, a tettes célja az, hogy tönkretegye Ellery-t.

- Honnan veszi ezt?

- Vannak ellenségeim, az eltelt évek alatt szereztem eleget – vette át a szót Ellery. – Nem hiszek az igazságszolgáltatásban, de abban igen, hogy minden tettünkért viselnünk kell a következményeket. Nem a túlvilágon, hanem még itt, az életben.

- Tudnak felsorolni pár nevet, akik szóba jöhetnek?

- Arabelle Sartre-t és James Townsend-et kihallgattuk, mindkettőnek alibije volt a gyilkosság idejére. Frank Meurant elköltözött az államból, nem sikerült a nyomára bukkannunk. Mind a hárman Ellery alkalmazásában álltak, míg ki nem rúgta őket sikkasztás miatt. Eleonore Thomas a szeretője volt, de rajtakapta, amint banki adatokat lop, ezért feljelentette. Los Angeles-be költözött, az ottani rendőrség utánanézett, a barátjával volt azon az estén.

- Azért mi is utánanézünk.

Ellery türelmetlenül feszengett.

- Mi lesz most? Várunk?

- Egyelőre igen. Lehallgató készüléket tettünk a telefonra, ha az emberrabló hívja, próbálja meg beszéltetni minimum harminc másodpercig. Maradjon nyugodt, ne veszítse el a fejét!

Ellery újra a kisfia fényképére pillantott.

- És ha a mobilján keresi majd?

- Azt is lehallgatjuk, nyomozó. Nagyon jó a számítógépes rendszerünk, bízzanak bennünk.

- Tehetek mást? – kérdezte keserűen Ellery. – Azt mondta, szeretne mutatni valamit.

- Legjobb lesz, ha a telefonon mutatom. – Dickson pár kattintás után egy képet varázsolt a képernyőre. – „Elhozom számodra a földi poklot!” – olvasta fel róla.

Ellery mély levegőt vett, Nancy anyajegyét bárhol felismerte volna.

- Nancy hasára írta fel?

- Igen.

- Nyáron el szoktam vinni őket a tengerpartra – mondta Ellery halkan. – Le akarta vetetni azt az anyajegyet, mert zavarta.

- Ismerős ez a mondat, Mr. Morell? – Meyer nem hagyta, hogy eltérjen a tárgytól.

Ellery csak nézte a képet. Éveket öregedett fél pillanat alatt.

- Ezt én szoktam mondani… Bárki, aki becsapott, vagy meg akart lopni, így járt. Elhoztam számára a földi poklot. Tönkretettem, ellehetetlenítettem.

- Értem. – Meyer felállt. – Mindent megteszünk, hogy a fia épségben hazakerüljön, Mr. Morell. Haza fogjuk hozni!

- Ezt el szokták hinni maguknak?

- Mr. Morell…

- Ez az ember nem pénzt akar, Meyer ügynök. Szenvedést akar nekem okozni, és maguk nem fogják tudni megakadályozni. – Ellery felemelkedett, odasétált a kisasztalhoz, és felvette a fiával közös fényképet. – Bosszút akar állni rajtam. Valószínűleg meg is érdemlem, és bele is törődnék, ha nem vétleneket bántana. Kedveltem Carlát, Charlie-t, és Nancy… fontos volt nekem. Nem érdemelte meg a halált, egyikük sem, a fiam pedig még kevésbé, hogy az én bűneimért vezekeljen. Még csak ötéves, az ég szerelmére! – fakadt ki dühösen.

C. J. kihallotta a mélyéből a kétségbeesést. Felállt, odament hozzá, és a vállára tette a kezét. Nem mondott semmit, de Ellery-nek ez is sokat jelentett.

- Kimegyek a levegőre – mondta csendesen. Senki nem állította meg.

- Nyomozó, maga szerint mekkora az esélye, hogy a gyerek még életben van? – Dickson kíváncsian tette fel a kérdést.

- Száz százalék – tette zsebre a kezét C. J. – A tettesnek szüksége van rá, ha kínozni akarja Ellery-t. Látni akarja szenvedni, és ezt csak Rob-bal tudja elérni. Ismeri Ellery-t, tisztában van azzal, hogy kemény, érzéketlen ember, aki senkiért nem ejt könnyeket, de egy gyermek más, nem igaz?

A két ügynök újra összenézett. C. J. kihasználva, hogy nem rá figyelnek, kisétált Ellery után a verandára. A férfi a korlátnak támaszkodott, mereven bámult el a levegőbe.

- Az egész egy rémálomnak tűnik – suttogta, ahogy megérezte, hogy ott áll mellette. – Félek, C. J., mi lesz, ha bántani fogja?!

- Reménykedjünk, hogy nem teszi. Szüksége van rá.

- Mikor fog hívni? Hív-e egyáltalán, vagy hagyja, hogy kínlódjak a tehetetlenségtől?

- Nem tudom. Bárcsak tudnám.

- Itt kell maradnunk a házban?

- Valószínűleg.

Ellery reszketve mély levegőt vett.

- Rob imádott kint játszani – mondta. – Hátul csináltam neki egy hintát, a nagy tölgyre pedig egy kis házikót. Néha ott aludtunk, teljesen elgémberedett tőle a hátam, ő meg kinevetett, hogy milyen öreg apukája van.

Még soha nem mesélt a fiáról, mintha próbálta volna távol tartani magát az érzésektől, amiket Rob iránt táplált. C. J. sejtette, hogy zavaró a számára ilyesmiről beszélni. Nem szokott hozzá, hogy kinyilvánítsa az érzelmeit, ez alól talán ő volt az egyetlen kivétel.

- Meg fogjuk találni!

Ellery kétségbeesetten nézett rá, de nem válaszolt. C. J. legszívesebben megölelte volna, de a szomszédokra való tekintettel inkább csak a karjára tette a kezét.

- Ők kicsodák?

C. J. megfordult, követte a férfi tekintetét.

- Sean és Jack! – vidult fel.

Jack Cassiano, egykori FBI ügynök, lassú, nyugodt léptekkel követte párját, aki szintén szövetségi ügynökként kezdte pályafutását. Sean könnyed mozgással közeledett a ház felé, egy rendőr meg akarta állítani, mire szinte királyi mozdulattal elhessegette az útból. C. J. eléjük sietett.

- Sean!

Megölelték egymást. Jack kezet fogott vele, és rámosolygott.

- Hallottuk, hogy segítségre van szükséged.

- Nem nekem, hanem egy barátomnak. – C. J. gyorsan, pár mondatban összefoglalta a történteket, bár biztosra vette, hogy Andrea már mindent elmondott a két férfinak. Bemutatta Ellery-t, aki ekkor ért oda hozzájuk.

- Nézzük meg, mit tehetünk, Mr. Morell – mondta Jack, és bekísérte a férfit a házba.

Sean kint maradt C. J.-vel, lassú sétára indultak a kertben.

- Beszéltem Daviddel – vallotta be a férfi.

- Mit mondott?

- Hogy talán szerelmes vagy Morellbe.

- Talán?

Sean halványan elmosolyodott.

- Szereted őt?

- Talán – nézett félre C. J. – Magam sem tudom.

- Akkor mit tudsz?

- Fontos nekem. Szeretek vele lenni. Figyelni, ahogy beszél, alszik. Szeretem, ahogy rám néz, és jó vele szeretkezni. – Megállt, felvett a fűből egy játékpisztolyt. – Fáj látnom, hogy szenved. Ha a fia meghal, abba beleroppan.

- Te ott leszel neki.

- Én nem tudok pótolni egy gyermeket, Sean.

A férfi részvéttel nézett rá.

- Sajnálom.

- Igen, én is. Mesélj, ti hogy vagytok?

Visszaindultak a ház felé.

- Jól. – Még folytatni akarta, de Jack intett nekik, hogy menjenek be. Ellery újra a kanapén ült, vele szemben a morcosnak tűnő Meyer ügynök. Dickson ekkor jött le az emeletről.

- Mivel a ház egy gyilkosság helyszíne, és még folyik a helyszínelés, valamint úgy sejtem, Ellery nem szívesen maradna itt, ezért megbeszéltük, hogy átköltöztök a motelba – mondta Jack. Régi kapcsolatait felhasználva szinte rákényszerítette a két ügynökre a saját döntéseit. – Az ide érkező hívásokat átirányítjuk oda, már béreltünk szobát. A szomszédban lesz pár ügynök, ők kezelik a lehallgatót, és ők kísérnek titeket, ha mennetek kell valahová. A legfontosabb, hogy ne veszítsétek el a fejeteket! – Jack figyelmeztetően C. J.-re hunyorgott, aki erre csak elhúzta a száját. – Hagyjatok mindent Meyerre és Dicksonra, rendben?!

- Igen.

- Jól van. Egy ideig mi is maradunk, hátha a tettest fűti a türelmetlenség, hogy kapcsolatba léphessen Morellel.

- Szerintem túl megfontolt ahhoz. Mindent előre eltervezett, és nem fogja elrontani a terveit.

- Lehet, C. J., de mi van, ha a dicsekedni vágyása lesz az erősebb?

C. J. nem válaszolt, csak megállt Ellery mögött.

- Tudom, hogy aggódtok, de egyelőre várnunk kell.

- Köszönjük! – Ellery hosszú idő óta most szólalt meg először.

- Sajnálom, hogy nem tehetünk többet.

Ellery felállt, és C. J.-vel a nyomában elhagyta a házat. Dickson mögöttük jött.

- Elkísérem magukat a motelba.

- Tudom, hol van.

- El kell igazítanom az embereimet, Mr. Morell.

- Ellery, gyere! – C. J. szelíden maga után húzta a férfit. – Nincs semmi baj.

- Dehogynem!

- Semmi baj.

- Ellery, fiam! – Egy idős asszony integetett nekik az útpadkáról. Aprócska és telt volt, a szeme könnyben úszott. Odasétáltak hozzá, Ellery lehajolt, és megölelte.

- Mrs. Kinear, jól van?

- Hogyan lehetnék jól?! Szegény Nancy! És a kis Rob! – sírta az asszony. – Tudnak már valamit? Miért történt ez? Hol van Rob?

Ellery sápadt volt, kimerültnek és sokkal idősebbnek tűnt, mint amennyi valójában volt.

- Fogalmunk sincs. Aki elvitte, még nem lépett kapcsolatba senkivel. Nem tudjuk, miért vitte el őt, és mit akar.

- Miért őt? Miért?

Ellery magához húzta az asszonyt, aki alig ért a válláig, és C. J.-re nézett.

- Miattam – mondta keserűen.

- Oh, édes Istenem, segíts! – Mrs. Kinear felzokogott. 

C. J. felpillantott a kék égre, és ugyanezt kívánta…