11. Édes a bosszú

11. Édes a bosszú

Hitsugaya a jelentések fölé görnyedve ült, de a gondolatai messze jártak. Kicsapódott az ajtó, véglegesen elvonva figyelmét.

- Dolgozgatunk, dolgozgatunk? – menőzött Jume, mire vérfagyasztó pillantás volt a válasz.

- Igen, dolgozgatunk, mivel egy bizonyos személy – nem akarom nevén nevezni – elkésett a munkaidőből, és még az ő feladatait is nekem kell elvégeznem – felelte kapitánya figyelmeztető hangsúllyal. – Hol voltál egész nap? – mordult a lányra.

- Én? – mutatott magára a hadnagy, s mindehhez ártatlan tekintetet társított. – Sűrgős dolgom akadt.

- A munkád a legfontosabb – állt fel a férfi, és az asztalra mutatott. – A többi a tiéd.

Jume duzzogva lehuppant a helyére, és pillanatok alatt megcsinálta azt, ami a kapitánynak majdnem egy egész napjába telt. Hitsugaya szeme szikrákat szórt, mire felpillantott rá, és elmosolyodott.

- Elkészültem, kapitány úr! – jelentette. – Segíthetek még valamit?

Hitsugaya a fogait csikorgatta.

- Nem, minden készen van.

Jume felugrott.

- Na végre! Mehetünk vacsizni – nyújtózott egy nagyot, pedig nem is ült sokat az asztalnál. – Ugye, meghívsz? – kapta el a kapitány karját lelkesen, nagy szemeket meresztve.

- Én? – hökkent meg a férfi. – Te akarsz vacsorázni, miért én hívjalak meg?

- Udvariasságból, mert nő vagyok. Hálából, mert megcsináltam a jelentéseket.

Toushirou toporzékolt, éppen hogy a haját nem tépte nagy felháborodásában.

- Azokat amúgy is neked kellett volna – üvöltötte kipirosodott arccal.

Jume mintha nem is hallotta volna. A füle botját se mozdította.

- Menjünk! – húzta a férfit.

Toushirou mély levegőt vett, és követte helyettesét.

- Mindenki fizeti a saját részét – jelentette ki határozottan.

Jume belekarolt, és egy szerelmes dalt dúdolt. Hitsugaya vérnyomása kezdett megemelkedni, enyhén elsötétedett a szeme.

- Egyáltalán merre jártál ma? Legalább szólhattál volna, hogy dolgod van – morogta.

Jume felkacagott.

- Beszélnem kellett Shunsui-jal, betegeskedik szegény. Túlzásba vitte a házastársi kötelességeit. Ezzel voltam elfoglalva egész délelőtt, aztán meglátogattam Hinamorit, végül Byakuyát.

Hitsugaya megtorpant.

- Már megint! – nézett az égre kétségbeesetten. – Mi a csudát akarsz te állandóan Kuchiki kapitánytól? Úgy is mondhatjuk, hogy dobott a 6. osztagtól.

Jume vállat vont, a szeme komoly volt.

- Te nem látod, mennyire magányos?

Hitsugaya most már végérvényesen megállt.

- Magányos? Na és?!

- Ne légy gonosz! – feddte meg a lány. – Ha valaki magányos, az szomorú dolog. Ukitakénak ott van Shunsui és Unohana. Soi Fong el van foglalva az ellenségeivel. Ichimarunak most Matsumoto köti le minden figyelmét. Renjit Hinamori szórakoztatja. Komamura legjobb barátja Tousen. Shunsui-nak most ott van Nanao, és bár jelen pillanatban „háborúznak”, Ukitake is a barátja. Shuuheit leköti Kira, Ikkaku-t Amasegawa. Barátok. Zaraki mellett ott van Yachiru és Nyana, valamint a tisztjei. Nincs egyedül. Rukia szerelmes Ichigóba, együtt ki se mozdulnak a Lelkek Világából. Neked pedig itt vagyok én, ahogy Jiannak is, de Byakuya… Ő magányos. Szánom őt.

Hitsugaya a fejét csóválta.

- Szerencsés ember a kapitány, mégha nem is tudja – mondta. – Tudod, mit? Ma mégis én állom a vacsorát.

Juem felkacagott, és Hitsugaya vállához szorította az arcát. Lépteit a férfiéhoz igazította, a szeme nevetett. Hitsugaya észre sem vette, hogy elpirult, és mosolyog. Vacsora közben semmiségekről beszélgettek, a peremvidékről töltött évekről, a tiszti élet nehézségeiről, örömeiről, a kapitányok nehézségeiről. Fontos és fontosság nélküli dolgokról. Már későre járt, amikor hazaindultak. Lépteiket egymáshoz igazították, a kezeik összefonódtak. Jume halkan nevetgélt, talán ő maga sem tudta az okát. Hitsugaya mosolygott, szélesen, felszabadultan. A holdfény körbeölelte az alakjukat, távolról kísérte őket.

Nem ő volt azonban az egyetlen. Egy közeli háztetőről fehér hajú, fehér ruhás alak leselkedett a cserepeken hasalva, távcsővel a kezében. Elkapta a köhögés, mire gyorsan zsebkendőt szorított a szájához. Kis híján megfulladt, mire a roham alább hagyott, és visszatérhetett titkos küldetéséhez.

- Tökéletes, tökéletes – motyogta elégedett mosollyal.

Halk hang szólalt meg mögötte.

- Kérsz teát? Hársfából készítettem, jót tesz a megfázásodnak. – A férfi rémülten fordult meg, de csak Unohana térdelt mögötte, és egy gőzölgő bögrét nyújtott neki.

- Ilyet ne csinálj még egyszer! – feddte meg a nőt. – A frászt hoztad rám!

- Megérdemelted, Ukitake! – morogta egy mérges férfihang a másik háztetőről.

Shunsui hasalt ott Nanaóval, Soi Fonggal és Kotetsu Isanéval. Mindegyik kezében távcső sötétlett.

- Ti mit csináltok ott? – döbbent meg a főkapitány.

Újabb hang válaszolt egy másik háztetőről.

- Egyet találhatsz. – Renji intett oda neki.

Hinamori halkan kuncogott idegességében. Mellettük Ichimaru és Matsumoto kuporogtak, szélesen vigyorogtak, nekik éltető volt az izgalom. Kira mogorván hajtotta a kézfejére az állát. Utált beleavatkozni mások dolgába.

- Ugyanazt, amit te, főkapitány! – dörmögte egy mackós hang a negyedik háztetőről.

Komamura leselkedett ott Ibával, Tousennel és Shuuhei hadnaggyal.

- Van még valaki? – hörrent fel Ukitake sértetten. Gyűlölte, ha utánozzák.

- Remélem, nem bánod, ha mi is csatlakozunk – toppant melléjük Kenpachi, Nyana és Yachiru. Ikkaku és Ayasegawa Jiannal érkezett. Elégedett szemekkel meredtek a távcsövekbe.

Hitsugaya tarkóján égnek meredtek a szőrszálak.

- Valami baj van? – hajolt hozzá egészen közel Jume kíváncsi szemekkel.

Toushirou körbenézett, de nem látott senkit.

- Mi a baj? – szorította meg a kezét a lány.

- Te nem érzed? – idegeskedett a kapitány. – Mintha valaki figyelne minket. Idegesítő.

Jume a karjára pillantott.

- Igazad van. Libabőrös vagyok, nézd! – mutatta a bőrét. – Nem látok senkit. Hol lehet?

A férfi szeme megvillant.

- A tetőn. Érzem Matsumotót, de nincs egyedül.

- Ichimaru?

Hitsugaya elhúzta a száját.

- Meg az összes kapitány és hadnagyaik. Ott lapulnak fent, érzem őket. Talán csak Yamamoto és Byakuya nincs közöttük.

Ebben óriásit tévedett. Yamamoto egykori hadnagya, Sasakibe Chouyirou társaságában múlatta az időt… az egyik tetőn.

- Öreg vagyok én már ehhez – sóhajtotta éppen. – Hadnagy, ide azzal a távcsővel!

Byakuya jó pár házzal arrébb tanyázott. Magányosan kuporgott a cserepeken.

- Hogy én milyen bolond vagyok – mormolta. – Ez rangon aluli. Leskelődni. Biztosnak kell azonban lennem, hogy leszáll rólam az a lány. Hol van? Hová tettem azt a nyomorult távcsövet? Na, nézzük! Tökéletes. Csak így tovább Hitsugaya!

Jume felsóhajtott.

- Nagyon jól titkolják a jelenlétüket – állapította meg lemondóan.

- Pontosan, de előlem nem tudnak teljesen eltűnni – jelent meg egy baljóslatú mosoly Toushirou arcán.

Matsumoto szeme összeszűkült. Túl jól ismerte ezt a mosolyt.

- Ichimaru, menjünk! – rángatta a férfi kabátujját.

A kapitánynak elég volt vetnie egy pillantást a lány arcára, hogy tudja, valami nagyon nincs rendben. A kíváncsiság azonban felülkerekedett az ösztönein. Vállat vont hát könnyedén.

- Te csak menj, én még maradok egy kicsit.

Matsumoto a fejét csóválta, de jól tudta, hogy – ismerte már annyira a férfit – nem tudja meggyőzni. Egy kézmozdulattal eltűnt. Kira ekkor fordult Renjihez.

- Nekem ebből elegem van. Mentem. Holnap találkozunk. Viszlát! – A harmadik kapitány-helyettes is elsuhant. Kotetsu követte a példáját, de Unohana maradt Ukitake mellett. Hinamori fogai összekoccantak.

- Nem tetszik ez nekem, Renji - motyogta félősen.

- Nem lesz semmi baj, Hina! – legyintett fellengzősen Abarai kapitány. – Amíg engem látsz, semmi bajod nem lehet. Bízz bennem!

- Bízok! – vacogta Hinamori, és megragadta a férfi kezét. – Nem akarok meghalni! Bocsáss meg! A kapitányságon találkozunk. – A lány is elment, mielőtt felettese tiltakozhatott volna.

Renji elhúzta a száját.

- Gyáva nyuszi! – morogta, de nem volt harag a hangjában.

Iba a hasát vakargatta.

- Rossz előérzetem van, kapitányom – mondta.

- Akkor menj! – intett Komamura, mire helyettese sietve távozott.

Shuuhei kis ideig töprengett, majd Tousenhez fordult.

- Én is távoznék, kapitány. Holnap az Emberek Világába vezetek egy felderítőosztagot, kipihent akarok lenni. – Tousen bólintott, így Shuuhei is elsuhant.

Yachiru a lábát lóbálta.

- Ken-chan, nekem dolgom van – jelentette be csicsergő hangján, majd mielőtt Zaraki felfogta volna, eltűnt mellőle. Nyana Hitsugayára meredt, majd felsóhajtott.

- Nem akarok ünneprontó lenni, de baj közeleg.

- Nem kell izgulni, míg engem láttok – vigyorgott őrült módjára Kenpachi.

Nyana halkan felkacagott.

- Ezt a választ vártam tőled. Ha túléled, akkor holnap találkozunk – intett búcsút az asszony.

Ikkaku és Ayasegawa tétováztak, majd hátrébb húzódtak.

- Már megbocsásson, kapitány, de azt hiszem, mi mennénk – vakargatta kopasz fejét Ikkaku.

- Gyávák gyülekezete! – vigyorgott Kenpachi. A két tiszt sietve eltűnt. – Nos, Jian fiam, egyedül maradtunk?

- Igen, kapitány! – kuncogott Jian, és a szeméhez illesztette a távcsövet.

Yamamoto fáradtan nyújtózott.

- Menjünk haza, hadnagy. Eleget láttam.

Byakuya töprengve ücsörgött, maga alá húzott lábakkal, távcsővel a kezében. Zavarta saját merészsége, de ezúttal kíváncsisága erősebbnek bizonyult. Maradt. Shunsui a borostáját vakargatta közben, ám Nanao oldalba bökte.

- Nos, azt hiszem, ideje hazamenni.

- Ne már! – tiltakozott a férfi, de felesége vérfagyasztó tekintete láttán inkább engedelmeskedett. Később áldotta hitvese előrelátását.

Toushirou ajkán nem enyhült a mosoly. Lassan kiszúrta az összes kapitányt, amint őket figyelték. Megállította Jumét.

- Tudom, hol vannak, de szükségem van a segítségedre.

- Mihez? – aggódott a lány.

- Egy kis bosszúhoz – túrt a hajába a férfi. Jume elsápadó arcát látva, sietve hozzátette. – Ne aggódj! Nem esik nagyobb bántódásuk, csupán csak amit megérdemelnek. Mondjuk, egy kis nátha, köhögés, igazán semmiségek.

- Mire készülsz? – kérdezte gyanakodva a lány.

Hitsugaya picit megtaszította.

- Táncolj! – parancsolta.

Jume megrázkódott, volt valami félelmetes a férfiban. Talán pont ezért engedelmeskedett. A kapitány felé fordult, s apró léptekkel könnyű tánclépéseket tett. A szíve ott vert a torkában, néha félrevert, ilyenkor eltévesztette a lépést, s közben remélte, senkinek nem tűnik fel. Érezte, ahogy a tekintetek őt pásztázzák, sejtette, hogy minden mozdulata valójában figyelemelterelésül szolgál. Nem mert a férfira nézni, aztán mégis felemelte rá a pillantását. Két égő ezüstkék tekintet meredt vissza rá. Megtorpant, s csak állt tűzpiros arccal.

Hitsugaya egy pillanatra elfelejtette, miért akarta olyan nagyon, hogy Jume táncoljon. Csak bámult rá, és a feje tótágast állt. Nem volt egy épkézláb gondolata sem, csak bámult rá. Izzadt tenyérrel, kipirult arccal, kiszáradt szájjal.

Byakuya lassan elmosolyodott. egy soha nem látott mosoly egy kőkemény és hideg arcon.

- sok szerencsét neked, Kunieda Jume – suttogta, aztán beleveszett a holdfénybe.

Jume lesütötte a pillantását, úgy érezte, nem bírja tovább ezt az érzést. Megtört a fullasztó kapcsolat. Toushirou alig kapott levegőt, lángolt a teste. Új, ismeretlen érzések tomboltak benne, aztán a lány félrenézett kábán, öntudatlanul. Megtört az izgató érzés. Eszébe jutott, hogy mások is vannak itt, és látják őket. Nem az dühítette fel, hogy leskelődnek utánuk hanem, hogy látják Jumét így kiszolgáltatva. Harag lobbant benne. A kardja úgy került a kezébe, hogy észre sem vette. Némán idézte meg a bankaiját: az átlátszó üvegtisztaságú jégből a hatalmas jégkék sárkánykígyót, amely már a megjelenésével jéggé fagyasztotta a földet. Hideg levegő süvített fel, s a sárkány támadásba lendült.

Unohana megragadta Ukitake karját.

- Mennünk kell! – kiáltotta, de későn. A férfi teste jégbörtön foglya lett, s vele ő is.

Soi Fong elrugaszkodott a cserepekről, a levegőben érte a csapás, képtelen volt kitérni előle. Ichimaru átkozta önnön ostobaságát, s menekülni próbált. Elég furcsa pózban érte a sárkány lehelete. Renji dühösen felmordult.

- Pedig ezerszer megfogadtam, hogy nem megyek a saját fejem után – nyögte, mielőtt a sárkány lecsapott.

Komamura hatalmas testét meghazudtoló fürgeséggel lendült a levegőbe, ám a sárkány utolérte. Tousen kezében már ott volt a kardja, ám ez sem menthette meg a jégbörtöntől. Zaraki vicsorgott, de a sárkány máris ott magasodott előtte, s rámeresztette jégszemeit. Jian kezéből kiesett a távcső, és megcsúszott. Pechjére a sárkány elé zuhant.

- Édes a bosszú – villogott Toushirou tekintete, és Jumét átkarolva hazaindult.