10. Meglepetés

10. Meglepetés

Itoh számára gyorsan teltek a napok. Kaname beszélt a Legyél számomra az egyetlen! készítőivel, alig két nappal később aláírták a szerződést. Ígéretet kaptak egy három részes OVA sorozatra, amelyben szintén Itoh játszhatná Julian hangját. A másik anime felvételei a végéhez értek, így a fiú teljes erőbedobással gyakorolhatott Julian szerepére. Beleélte magát a karakter helyzetébe, az első felvételeken nagyszerűeket alakított. Kollégái – majdnem mindenki elismert seiyuu – szerencsére hamar megkedvelték, biztatták, tanácsokkal látták el.

- Jó reggelt, álomszuszék! – Kaname egész egyszerűen lerántotta a takarót a fiúról. – Ideje felkelni!

- Ébren vagyok! – háborgott Itoh, és morcosan dörzsölte a szemét. Nagyot ásított. – Mit keresel itt, Kaname-san?

- Adtál kulcsot a lakásodhoz, elfelejtetted?

- Vészhelyzet esetére – morogta Itoh, és jobban szemügyre vette az asszonyt. Pontosan tudta, hogy Kaname alacsony vérnyomása miatt nehezen kel. Most viszont derűs volt és éber. Ez már önmagában gyanakvásra adott okot. – Nyolcra kell beérnem, de még csak öt óra huszonkettő van – pillantott a digitális órára az ágy mellett. – Miért vagy itt hajnalok hajnalán? – Itoh visszahúzta magára a takarót.

Nem volt melege, hiszen a fűtés rengetegbe került, amire neki nem volt pénze. Természetes volt hát, hogy jobban érezte magát a meleg takaró alatt.

- Reggelizned kell, zuhanyoznod, felöltöznöd. Ez rengeteg idő, és pontban nyolcra be kell érned. Nem késhetsz el! Ma szerepelsz először Shigeru-sannal.

- Tudom. Beszéltél Shigeru-sannal? – Itoh felült. – Már napok óta nem hallottam róla. Jól van? Biztos rengeteg a dolga.

- Valóban sokat dolgozik – bólintott a nő. – Most pedig kelj fel, mert nem készülsz el időre.

Itoh megnyugodott, hogy a férfival minden rendben, így visszadőlt az ágyba.

- Kaname-san, te vagy az, aki soha nem tud időre elkészülni – emlékeztette az asszonyt.

Kaname csúnyán nézett, aztán gonosz mosoly jelent meg az arcán.

- Meglepetést akartam szerezni, de ha nem akarod…

Itoh újra felült, és úgy meredt a nőre.

- Miről beszélsz, Kaname-san?

- Semmiről… - Kaname ártatlan arccal gondosan manikűrözött körmeit nézegette.

Itoh hangos sóhajjal ledobta magáról a takarót, kiugrott az ágyból.

- Végül is már úgyis fenn vagyok – jegyezte meg. – Szóval miről van szó?

- Shigeru-san hoz reggelit, és úgy véltem, nem örülnél, ha kócos fejjel nyitnál neki ajtót. Nekem mennem kell, mert beszélnem kell egy interjúról egy magazinnak, de Shigeru majd bevisz kocsival a felvételre.

- Értem. – Itoh beletúrt a hajába. – Köszönöm.

- Szívesen. Most pedig nyomás a zuhany alá!

- Mész is?

Kaname bólintott, aztán már ott sem volt. Csak halvány parfümillat maradt utána a levegőben. Itoh felsóhajtott, és a fürdő felé indult. Shigeru-sannal azóta nem találkozott, hogy elfogadta a szerepet. Az is megfordult a fejében, hogy azért nem keresi már a társaságát, mert elérte, amit akart, de úgy nézett ki, szerencsére tévedett. Fél hét után pár perccel csengettek. Itoh az ajtó előtt még idegesen megigazgatta a haját, lesimította a pólóján a gyűrődéseket, majd kitárta az ajtót.

- Jó reggelt! – mosolygott a férfira.

Shigeru durcás arcot vágott.

- Abban reménykedtem, hogy én ébreszthetlek, de úgy látom, gyorsabb voltál. Jó reggelt!

Itoh beengedte, és a kicsi konyha felé irányította.

- Sajnálom, nem túl nagy ez a lakás – mentegetőzött.

- Semmi baj. Szerinted én mindig tágas helyen éltem?

Shigeru lepakolt a pultra, aztán beleszimatolt a levegőbe. Megváltozott az arca. Csalódottá, nem is, szomorúvá vált.

- Mi a baj? – Itoh nem értette a változás okát.

- Ezért keltél ilyen korán? – Shigeru keserűen felnevetett, a pultra támaszkodott.

- Nem értelek…

- A nőről, aki előttem ment el. Még érezni a parfümje illatát.

Itoh megdöbbent. Shigeru hangjából félreérthetetlenül féltékenység csendült ki.

- De hát nem…

- Nem szeretem, ha hazudnak nekem! – csattant fel keményen a férfi. – Hoztam reggelit, jó étvágyat hozzá. Én most… azt hiszem, az lesz a legjobb, ha távozom. – El akart lépni a fiú mellett, de Itoh elkapta az ingét.

- Ne! Félreérted! Kaname-san volt itt, hogy felébresszen.

- Kaname? – Shigeru megmerevedett.

- Igen, ő. Ha nem hiszel nekem, felhívhatod.

Shigeru bűnbánóan pislogott.

- Ne haragudj! Hiszek neked. Sajnálom.

Itoh megkönnyebbülten felsóhajtott.

- Együnk, jó? – mosolygott fel a férfira.

- Rendben.

Egész reggeli alatt alig szólaltak meg. Itoh jól érezte magát, úgy érezte, feltöltődik a nap további részére. Shigeru is kipihentebbnek látszott, de úgy nézett ki, másfelé járnak a gondolatai.

- Mi a baj, Shigeru-san? – Itoh félve szólította meg, nem akarta zavarni.

A férfi felsóhajtott.

- Bocsáss meg! Reggeli közben általában elég szűkszavú vagyok. Ilyenkor gondolom át a napi teendőket, programokat.

- Sok dolgod van ma?

- Igen. A felvétel után lesz két tárgyalásom, délután pedig egy fotózás vár rám. Holnaptól pedig a filmforgatás miatt csak estefelé tudok részt venni a felvételeken.

- Tudom, megkaptam a beosztást. Beszéltem Kuramoto-sannal, egy időre szabit vettem ki. Yamada-sanhoz is csak akkor megyek, ha tudok.

- Beszéltél a családoddal?

- Igen. Mindenki nagyon megértő volt. Apa azt mondta, eddig is magamra kellett volna költenem a pénzem.

- Igaza van, de azért persze dicséretes, hogy ennyire támogatod. – Shigeru az órájára pillantott. – Menjünk!

Itoh összeszedte a cuccát, aztán bezárta a lakást. Shigeru mellett ballagott le a kocsihoz. Épp az övet csatolta be, amikor a férfi rámosolygott.

- Nem is mondtad, milyenek voltak az első napok.

- Nagyon tetszett a munka! – Itoh fellelkesült. – Mindeni kedves velem. Reméltem, hogy te is bejössz – tette hozzá kipirult arccal. Shigeru indított.

- Szerettem volna, de sok dolgom volt. Mától kezdve viszont egyet sem fogok elmulasztani.

- Attól féltem, hogy már nem akarsz találkozni velem. – Itoh maga sem értette, miért mondta el, mi járt a fejében. Shigeru talányos arckifejezéssel pillantott rá, aztán elégedetten elvigyorodott.

- Ez az, amitől soha nem kell félned…

Itoh inkább kibámult az ablakon, mert érezte, hogy a füle tövéig elvörösödik. Shigeru hirtelen kinyúlt, és megfogta a kezét. Az ujjait az ujjai közé fonta, de nem mondott semmit. A fiú azonban úgy érezte, nincs is szükség szavakra.