10. Lehetőségek, remények, életek, döntések

10. Lehetőségek, remények, életek, döntések

Naoya toporogva ácsorgott az iskola bejáratánál. Ma volt a tanévzáró. Raitou-t várta, aki késett. A szüleik nem jelezték, hogy eljönnek, pedig Raitou elküldte nekik a meghívót. Hónapok óta nem látták Yuikót és Kyuujit, de megértették őket, és nem erőltették a találkozást. Naoya a művészeti egyetemre felvételizett, s izgatottan várta a visszajelzést. Az érettségijét kitűnőre teljesítette, a tanulás mellett még rajzolni is volt ideje. Raitou a tiltakozása ellenére elküldte több kiadónak is tucatnyi rajzát. Az eredményre még vártak.

Raitou végre felbukkant. Elegáns ruhát viselt, a nyakkendője viszont kötetlenül lógott. Naoya toporgott.

- Siess! – sürgette.

Raitou rávigyorgott. Teljes nyugalommal szájon csókolta, majd meglengetett az arca előtt egy felbontatlan levelet.

- Nem érdekel?

Naoya szíve nagyot dobbant.

- A kiadó? – nyúlt érte izgatottan. – Az első, akinek elküldted? – Raitou bólintott, és figyelte, ahogy Naoya széttépi a borítékot. Reszkető ujjakkal fogta a levelet. Fennhangon olvasta.

- Tisztelt Minagawa Naoya! Örömmel értesítem… - Naoya felkiáltott, és Raitou nyakába ugrott. – Elfogadták! – nevette. – Felkérnek egy rajzsorozatra.

Raitou átölelte.

- Mondtam, hogy sikerülni fog.

Naoya lelkesen körbeforgott. Hangosan kacagva lengette a levelet. Raitou mosolyogva nézte.

- Azt hiszem, el fogunk késni – jegyezte meg. – Nem azt mondtad, hogy te mondod a búcsúbeszédet?

Naoya azonnal megtorpant és rémülten az órájára meredt.

- Jaj, ne! – nyílt kerekre a szeme. – Sietnünk kell! És még a nyakkendőd sincs megkötve – morogta. Karon ragadt Raitou-t és az iskolaépület felé vonszolta. Raitou azon kapta magát, hogy vidáman felnevet.

Szerencsére, időben értek a záróünnepségre. Naoya megtartotta a beszédét, mindenki megtapsolta. Raitou büszkén állt leghátul. Váratlanul apja szólalt meg mögötte.

- Szép beszéd volt. Van érzéke hozzá.

Raitou megperdült. Yuiko és Kyuuji állt ott elegánsan kiöltözve, büszke szülőkként. Raitou arca megenyhült.

- Jó, hogy itt vagytok – mondta halkan. – Naoya igazán csalódott lett volna, ha nem jöttök el.

 - Itt vagy neki te – mondta Yuiko.

Én nem vagyok te, Yuiko - vont vállat egyszerűen Raitou. – Téged nem tudlak pótolni. Nagyon szeret téged.

Yuiko szeme könnybe lábadt.

- Igazságtalan voltam hozzá. Nem érdemlem meg a szeretetét.

- Én akkor is szeretlek. Te vagy az anyukám – szólalt meg Raitou mögött Naoya. Valószínűleg már egy ideje hallgatózhatott.

Yuiko elsírta magát, és a mellére vonta.

- Annyira sajnálom, kicsim.

- Semmi baj, anya.

Raitou az apjára pillantott. Kyuuji felsóhajtott, és bocsánatkérő mosollyal kezet nyújtott. Raitou erősen megszorította.

Együtt indultak haza. Yuiko és Kyuuji egymásba karolva hátramaradtak, míg Naoya Raitou kezébe kapaszkodva bolondozott előttük. Yuiko megtorpant az egyik ékszerüzlet előtt. Kyuujinak mutogatott valamit, s amikor felnéztek, még a szájuk is tátva maradt. Naoya a tér közepén a nagy szökőkút szélén egyensúlyozott, majd egyenesen Raitou karjába ugrott. A fiú elkapta és nem törődve a bámészkodókkal, körbepörgette. Naoya kacagott, és puha csókot nyomott Raitou ajkára.

Yuiko félrenézett.

- Ezt még meg kell szoknom – sóhajtotta.

- Megegyeztünk, kedvesem – figyelmeztette Kyuuji. Az asszony bólintott és a fiaira pillantott.

- Valójában… jól mutatnak együtt – vallotta be. – Még soha nem láttam Naoyát ilyen boldognak.

- Raitou is más lett. Vidámabb, nyitottabb. Ez jó, akárhogy is nézzük.

Yuiko a férjéhez bújt.

- Menjünk!

Kyuuji a fiúk felé kiáltott.

- Gyertek, indulunk!

Naoya felkapta a fejét, aztán kézen fogva Raitou-t, nekiiramodott. Raitou alig bírt lépést tartani vele, de ettől függetlenül fülig ért a szája.

Otthon, mielőtt beléptek volna, Raitou visszarántotta az ajtóból. Magához ölelte, rámosolygott. Csókja finom volt, mint egy pillangó szárnyának érintése. Hazaértek…