10. fejezet

10. fejezet

Alex Rodin gondolkodójaként ült a kanapén, előtte nagy halom papír hevert. Épp egy jelentést olvasott, amikor elkalandozott a figyelme. Egész délután rohangált, két perc nyugalma nem volt, és mellette izgult Davidért is. Még soha nem érezte azt a keserű félelem-érzést, mely most összeszorította a torkát, és elterelte unos-untalan a gondolatait. Ez teljesen más volt, mint amikor akcióba ment, vagy egy gyilkossal volt kénytelen összemérni az erejét. Akkor ugyanis nem volt ideje gondolkozni azon, hogy mi lesz, ha a másik kicsit gyorsabb. Most azonban tétlen várakozással telt az idő, és nem tudott mást tenni, mint várni. Gyűlölt várni, ám az eseményeket nem ő irányította. Arról nem is beszélve, hogy nem saját magát féltette, hanem valakit, akihez érzelmek húzták. Szerelmes volt, és esélye sem volt, hogy megvédje azt a személyt, akiért pedig mindent feláldozott volna. Ez volt az, ami végképp a kétségbeesésbe taszította…

Thomsonn kihallgatása még mindig tartott. Cassiano keményebb ellenfél volt, mint azt a kormányzó gondolta. Jack nem adta könnyen magát. Nem lehetett megfélemlíteni, fenyegetni, még burkoltan sem, hiszen tapasztalt, öreg róka volt. Ütötte a vasat keményen, közben emberei időt, energiát nem sajnálva próbáltak bizonyítékokat szerezni a kormányzó ellen. Volt alkalmazottakat, ellenségeket, barátokat és kollégákat kerestek meg. Kérdeztek, a legapróbb habozás, félrekapott pillantás sem terelte el a figyelmüket. Cassiano emberei sem voltak nyeretlen kétévesek, nem is lehettek volna a férfi csapatában.

És ha ez nem volt elég, Theo és Andy elkapta Frant. Nos, igen, ez volt az, ami újabb fejtörést jelentett. A nő ugyanis tagadta, hogy ő lenne a tégla, de sajnos, a bizonyítékok, amiket Andy szedett össze ellene, rá mutattak. Mit tegyen? Mostanában nem volt jó a viszonyuk, ami nem segítette elő a dolgokat. Főleg, hogy híre ment a leleplezésnek, és a kollégák kis híján meglincselték a folyosón. Mielőtt bármit tehetett volna, megjelent a belső elhárítás, és átvették az ügyet a bizonyítékokkal együtt. McCann, az ügyosztály vezetője kemény ember volt, a nyugdíj előtt állt, így persze már nem volt vesztenivalója. Fran bajban volt, és csak Carl tudta volna kihúzni a bajból. A férfi viszont még mindig kómában feküdt, az orvosok egyre reménytelenebbek voltak azt illetően, magához tér-e valaha. 

Hátradőlt, és összekulcsolta a kezét a tarkóján. Annyi minden történt, hogy azt sem tudta, mit tegyen, mivel kezdje. Felállt, cigiért indult az asztalhoz, amikor észrevette, hogy Cassiano száguld az irodája felé a nyomozókat kerülgetve. Arca sápadt volt, szemében düh lángolt. Valami történt! Felegyenesedett, és félbemaradt a mozdulata, ahogy meggyújtotta volna a cigit.

- Mi történt? – szegezte a férfinak a kérdést, pedig Cassiano még szinte be sem lépett.

- Baj van! – Cassiano becsapta maga mögött az ajtót, és besötétített.

- Cass, ha Thomsonn kisétált, az még nem annyira nagy baj. Számítottunk erre.

- A fogdában ül. Venoche nagybátyja bíró. Te tudtad, hogy rokonok? Elintézte a dolgot, így most van két napunk, hogy elintézzük a helyzetet. Az óvadék összege akkora, hogy egy kisebb állam megélne belőle egy évig – Cassiano ennek ellenére sápadt volt, és ideges.

Alex hátán jeges veríték csordogált végig. Levegőt venni sem mert, mert csak az járt a fejében, hogy ha nem a kormányzó miatt ilyen a férfi, akkor… csak egy válasz lehetséges.

- David… - Úgy vágódott ki az asztal mögül, hogy Cassiano nem tudott kitérni előle, így teljes erővel nekizuhant egy széknek, majd azon átbukva végigvágódott a padlón.

- Alex! Megbolondultál? – nyögte döbbenten, de teljesen automatikusan vetődött oldalra, amikor a férfi feléje mozdult. Féltérden volt már, amikor Alex elkapta a vállát. – Fejezd be, te hülye! – ordította magából kikelve, és ösztönösen a pisztolya után nyúlt.

- Hol van? – Alex megtorpant a fegyver előtt, szinte a mellkasához ért a cső. Visszahúzta a kezét, de egész teste merev maradt, tekintetének szürkesége fehérnek látszott a beáramló fényben. – Azt ígérted, vigyáztok rá! A legjobb emberedre bíztad, ezt mondtad nekem!

Cassiano mély levegőt vett. Felfogta, hogy a férfi nem jelent rá veszélyt, így lejjebb eresztette a fegyverét. Felállt, és úgy válaszolt.

- Így is volt, de megtámadták a védett házat. Az ügynököm megsérült, David pedig eltűnt.

- Elrabolták? – Alex fejében száguldoztak a gondolatok. – Ez nem Uriel módszere…

Az ügynök bólintott, majd amikor látta, hogy Alex figyelme már nem rá irányul, visszatette a pisztolyát a tokba. Felegyenesedett, és mindkét tenyerét végighúzta az arcán.

- Sean most hívott, többen voltak. Az embereimet elkábították a ház előtt parkoló autóban, ezért senki nem sietett a segítségükre. Két halott van, és Sean szerint még legalább két sebesült. Tud róluk személyleírást adni, a kórházba már beküldtem a profilost.

- Hogy találhatták meg őket?

- Ezt szeretném én is tudni – morogta Cassiano jegesen.

Alex szinte megsajnálta az illetőt, aki elkotyogta a titkokat. Aztán eszébe jutott David, és megperdülve olyan erővel csapott az asztalra, hogy belesajdult a karja.

- Ha meghal… - sziszegte.

- Nem tudjuk, mi történt. Viszont egyik emberem se halt meg, pedig a kocsiban ülőket megölhették volna, ahogy Seant is, miután elájult.

Alex rágyújtott a cigire, és felült az asztal szélére. Igyekezett hideg fejjel gondolkodni, de nem ment könnyen. Aggódott a fiúért, de azzal is tisztában volt, hogy bárki is rabolta el, megölhette volna már a házban. Tehát nem a megölése volt a céljuk, bár ki tudja… lehet, hogy előtte ki akarják szedni belőle, mennyit tud. Ez nem töltötte el örömmel. David nem fog mondani semmit, inkább meghal, és mindezt azért, mert bízik benne. Pompás… Kifújta a füstöt, és barátjára nézett.

- Uriel egyedül dolgozik. Kétlem, hogy ő állna az egész mögött.

- Thomsonn másnak is szólt volna? – Cassiano felvett egy üveg ásványvizet a kisasztalról, és nagyot húzott belőle. 

- Kétlem. Venoche tényleg beszélt a nagybátyjával? – meredt el a levegőbe Alex.

- Aha. Miért?

- Andrea nem kedveli az öreget – mormolta a hadnagy. – Amikor megsérült, még a kórházba se ment el meglátogatni. Állítólag valami régi ügy miatt, ami közte és Andrea apja között zajlott. Venoche bírót különben elég nehéz meggyőzni, az őrmester kitett magáért.

- Furcsa fickó, az kétségtelen – értett egyet vele Jack, bólintott.

Andrea Venoche-t az akadémiáról ismerték, felettük végzett. Amikor még teljes állásban dolgozott, híre volt, milyen becsületes. Nem csak a kollégák tisztelték, hanem az ellenkező oldalon tevékenykedő bandák is. Alex arról is hallott, hogy a lövöldözés nem véletlenül akkor robbant ki, amikor a férfi arra járt. Felsóhajtott, és elnyomta a csikket.

- Andrea nagyon odáig van a kapitányért, és szerintem bedühödött, amiért Thomsonn veszélybe sodorta. Mostantól mindent megtesz, hogy lesöpörje a porondról azt a szarházit.

- Ez nekünk csak előny, nem? – Cassiano felállította a felborult széket, és ráült.

- Valóban… - Alex újabb cigit vett elő. – Most azonban hallani akarom, mi történt a védett házban.

Cassiano halk hangon, kemény szavakkal elmesélte, amit beosztottjától hallott. Igyekezett szó szerint idézni Mortimer szavait. Alex a fogát csikorgatta, de győzött benne a rendőr, és képes volt szótlanul végighallgatni a férfit. Közben töprengett, ötletelt, de nem jutott eredményre.

- Ha Uriel volt, ő egyedül is képes lett volna elrabolni Davidet – vélte az ügynök, és Alex igazat adott neki.

- Így van, de ne feledd, hogy Uriel feladata nem elrabolni, hanem megölni.

- Meg akarja talán kínozni? Minden kitelik tőle.

- Lehet, de nem tartom valószínűnek – rázta a fejét a hadnagy. – Uriel maradéktalanul teljesíti Thomsonn parancsait, és a kormányzó most nem engedhet meg egy botrányt. Davidnek meg kell halnia, nem elég, ha eltűnik. Példát kell vele statuálni, hogy ezután senki ne merje megkérdőjelezni a hatalmát.

Cassiano elkomorult, bár már eddig is elég sötét arckifejezéssel tekintett a világba.

- Tehát akkor szerinted nem Uriel rabolta el Davidet.

- Nem hiszem. Valaki más volt.

- De kinek állhatott érdekében eltűntetni őt?

- Bocs, főnök! – Theo úgy robbant be váratlanul az irodába, hogy még kopogni is elfelejtett.

- Mi a szar van? Nem látod, hogy nem érek rá? – üvöltötte főnöke teljes hangerővel, mire a nyomozó behúzta a nyakát, és kínosan vigyorgott.

- Bocsánat, de Fran…

- Mi van vele?

- Ügyvédet akar.

- Okés, de nekem ehhez mi közöm? McCann elintézi a dolgot.

- De, főnök, ő a mi emberünk! – Theo kihúzta magát, és keményen nézett rá.

- Azt hiszed, én nem tudom talán? – Alex kezdte unni, hogy mindenért ő vállalja a felelősséget. – A kurva életbe, tisztában vagyok vele! – ordította. – Ahogy azzal is, hogy megpróbálta megölni a társát! Egy rohadt tégla, egy áruló, egy szemét, akit el kell taposni!

Theo tiltakozni akart, de Alex olyan jegesen bámult rá, hogy bennrekedt a szó.

- Most, hogy ezt tisztáztuk, kopj le, és inkább foglalkozz valami hasznossal.

- Ezt nem teheted, hadnagy! – Theo a fejét rázta.

A férfi vállat vont, és keserűen rávigyorgott.

- Oh, dehogynem! Tűnés!

Theo nagyot nyelt, látszott, hogy mekkora indulatok kavarognak benne, de végül az ajkába harapott, és kiment. Az ajtó olyan erővel csapódott be utána, hogy Cassiano attól félt, kitörik benne az üveg. 

Alex viszont már oda sem figyel. A fejében egy ötlet kezdett el körvonalazódni.

- Mi van, ha nem eltűntetni akarták?

- Várj, hogy jön ez most ide? Mi a fene folyik itt?

- Ne is törődj vele!

- Ha nekem nem is, de neked kéne…

- Inkább azon agyalj, ami a dolgod! – csattant fel Alex. – Szóval, mi van akkor, ha nem eltűntetni akarták?

Jack egy pillanatra eltöprengett.

- Megvédeni? – hökkent meg aztán, majd előrehajolt, és a térdére könyökölt. – Michel lett volna?

- Kétlem.

- Azért felhívhatnád… - javasolta Cassiano tétován. – Igaz, hogy egy bérgyilkos szavára nem sokat adok, de benned nagyon bízik, megpróbálhatjuk.

Alex már nyúlt is a telefon után.

- Egy próbát megér – mormolta.

Michel a második csörgésre vette fel.

- Valami…?

- David veled van? – vágott a szavába Alex, és rimánkodott az égiekhez, hogy igent mondjon.

- David? – jól hallatszott a döbbenet Michel hangjában. – Miről beszélsz? Az FBI-osok vigyáznak rá valami védett házban, nem?

- Elrabolták – válaszolta a férfi, és a remény elhalt. Legszívesebben üvöltve toporzékolt volna dühében, de végül ülve maradt.

- A védett házból?

- Igen.

- Mikor?

Alex mindent elmondott, amit Cassianótól tudott. Michel hümmögött, kérdezett egy-két dolgot, majd megígérte, hogy utána néz a dolognak. Pár meglengetett százas jobban megnyitja az emberek száját, mint egy jelvény. Alex ledobta maga mellé a mobilt, és megrázta a fejét.

- Nem ő volt.

- Akkor mégis ki az ördög? – csattant fel az ügynök, és felpattant a helyéről. – Ha David nem kerül elő, és nem tesz hivatalos vallomást, cseszhetjük az egészet, amit eddig elértünk. Még Venoche sem fog tudni kihúzni minket a szarból!

- Nyugodj meg! – gyújtott Alex újabb cigire, pedig róla sem lehetett volna megmintázni a nyugalom szobrát.

Cassiano megállt előtte, és csípőre tette a kezét.

- Nyugodjak meg? – sziszegte. – Három emberem van kórházban, és a nyakam felett egy bárd lóg, hogy bármikor lecsapja a fejem. Átkozottul nyugodt vagyok!

Alex az arcába fújta a füstöt, és elmosolyodott, pedig nem sok kedve volt hozzá.

- Nézd a dolog jó oldalát. Mindegyik él, pedig simán megölhették volna őket.

Cassiano odanyúlt, kikapta az ujjai közül a cigit, és elnyomta a hamutartóban, amiből az asztalra borult a sok csikk.

- Valóban? Engem nem tölt el örömmel, hogy a legjobb embereimet úgy kapták el, hogy azoknak fingjuk sincs, mi történt. A helyettesem meg munkaképtelen, mert átlőtték a karját, hogy még boldogabb legyek.

Ebben a pillanatban három koppantás után valaki bedugta a fejét.

- Főnök, halkabban! Már a folyosón hallani a hangját…

Cassiano szája tátva maradt.

- Te mit keresel itt?

Sean Mortimer felkötött kézzel besétált, és gondosan becsukta maga mögött az ajtót.

- A kórházból egyenesen ide jöttem – mondta. – Jól vagyok.

- Nagy szart! – morrant a főnöke.

Alex érdeklődve szemlélte az arcát. Felvonta a szemöldökét döbbenetében. Cassiano arcán a hivatali, kollegális aggodalom mellett látott mást is. Vajon Mortimerre célzott volna a múltkori telefonbeszélgetésükkor? Majd kiderül, most nincs itt az ideje, hogy faggatózzon.           

- Minden rendben – nyugtatta felettesét az ügynök, és lehuppant a székre, amiről nem is olyan régen Cassiano állt fel. – Bent lefuttatták a halottak ujjlenyomatait a rendszeren. Személyesen akartam elmondani az eredményt.

- A kórházban kellene lenned, nem itt! – idegeskedett Jack, de Sean komoran megrázta a fejét. Igaz, elsápadt a mozdulatra, de keményen állta a férfi tekintetét.

- Azt a feladatot kaptam, hogy vigyázzak a tanúra. Kudarcot vallottam, és a sérülésem ellenére vagyok olyan jól, hogy részt vegyek a további munkában. Kérem, uram!

Alex nem épp barátságosan megrúgta Cassiano bokáját, mire barátja feléje fordult.

- Jóvá akarja tenni a hibáját. Adj neki egy esélyt!

- Megsérült!

- Szerintem meg fel tudja mérni, mennyire bírja a munkát. Ha nem érzi jól magát, lelép, és nem nehezíti meg a nyomozást. Igaz? – nézett keményen a férfi szemébe a hadnagy.

Mortimer bólintott.

- Igen, hadnagy!

Alex igazából hibáztathatta volna, amiért Davidet elrabolták mellőle, de az ügynökön látszott, hogy nem adta könnyen magát. Az arca egyik oldalán zúzódás látszott, és ragtapaszok borították egy részét. A karja fel volt kötve, és rögzítették, ne tudja mozgatni. A vérét áldozta a fiúért, és még most adja fel, pedig az egyik keze teljesen használhatatlan. Meglátszik, hogy Cassiano embere. A férfi mindig is olyan embereket látott szívesen maga körül, akik hasonlóan erős akarattal rendelkeztek, mint ő. Ám Alex mást is látott az ügynökben, nem csak hivatástudatot. Lelket…

- Cass?

- Jól van, oké… Legyen! – legyintett Cassiano, és kerülte Sean pillantását, aki mélységes figyelemmel nézte őt. – De miest rosszul érzed magad, a seggeden maradsz, megértetted?

- Igenis!

- Mit tudtál meg a védett házban talált hullákról? – szólt Alex, mielőtt elterelődött volna a szó a tényleges dolgokról.

- Egy bandába tartoznak. Mind a kettő volt már elítélve kisebb stiklikért. Az egyiküket gyilkossággal vádolták, de megúszta. A nevük Stan Bardley és Al Norton.

Most Alex nézett teljes döbbenettel az ügynökre.

- Mondd még egyszer! – suttogta.

Mind a két férfi őt figyelte, amikor Sean elismételte a neveket.

- Ismered őket?

- Igen. Sajnos. – Alex a cigarettásdobozért nyúlt, és csodálkozva állapította meg, hogy remeg a keze, amikor meggyújtotta az öngyújtót.

Cassiano gyanút fogott. Sean felé perdült.

- Melyik bandába tartoztak? – szegezte neki a kérdést.

Sean megmondta, és csodálkozva figyelte, ahogy a két férfi sápadtan bámul rá. Aztán Cassiano valami olyasmit művelt, amit soha nem gondoltak volna róla. Kivette Alex kezéből a cigit, és mélyre szívta a füstöt…

David a csendre ébredt fel. Hunyorogva bámult, nem merte mozdítani a fejét, mert annyira beleszúrt a halántékába a fájdalom. Kis idő múlva viszont lassú mozdulatokkal elfordította a fejét, és körbepislogott. Átlagos szobában feküdt az ágyon. Az ágy mellett éjjeliszekrény, rajta égett a lámpa, halovány sárga fénnyel borítva be a falakat. Az ablakon be volt húzva a sötétzöld sötétítőfüggöny, az ajtó be volt hajtva, nem volt teljesen becsukva. Felült, a fejét a tenyerébe hajtotta, sziszegett, de végül összeszedte magát, és lecsúszott a takaróról. Megkapaszkodott az ágy szélében, majd egy székben, úgy támolygott el az ajtóig. Hallgatózott, de saját dübörgő szívverésén kívül nem hallott mást. Nem gondolkozott, hol is van, ki rabolta el? Egyszerűen nem engedte, hogy ezek a gondolatok eltereljék a figyelmét arról, hogy meg kell szöknie. Vissza kell mennie, nem hagyhatja cserben Alexet. Főleg nem most, amikor végre kiderül, hogy… talán lehet esélyük a jövőre. És ő akarta azt a közös jövőt. Nem tervezgetett, hogy hányra napra, hétre, hónapra, évre szólna. Az számított, hogy együtt legyen vele. Lássa, amikor fáradtan belép az ajtón, és a láttára felragyog az arca. Hallja, ahogy a nevén szólítja, és közben megjelenik a mosoly, amit annyira szeret. Érinthesse a bőrét éjszaka, miközben alszik. Érezze ott mélyen magában, hogy érte lüktet. Csak ezek számítottak, semmi más. És nem számított, hogy mennyi időre lehet együtt vele, mert utána túléli majdcsak a magányos napokat az emlékekre támaszkodva…

Összeszorította a fogát, és nem törődve a lassan csökkenő fájdalommal a halántékában, lélegzetvisszafojtva kisurrant a résen a folyosóra. A lépcső ott volt tőle pár lépésnyire, és nem is habozott megközelíteni. Már megfogta a korlátot, amikor valaki megszólalt mögötte.

- Felébredtél? Végre! Már féltem, hogy túl nagyot ütöttem…

Majdnem lezuhant, ahogy megperdült. Erős karok rántották vissza, és fogták szelíden.

- Te…

- Igen, én. Úgy sejtem, nem örülsz nekem…

David nem tudott erre mit mondani. Micky arca komor volt, nem mosolygott, de a hangja kedvesebb volt, mint amire emlékezett. Fekete ruhát viselt, mintha gyászolt volna, és ez elnémította a fiút. Mert hiszen pontosan tudta, kiért viseli.

- Gyere vissza a szobába! Ott kényelmesebben leszünk.

David döbbenten érezte, hogy a férfi óvatosan, a karját fogva visszavezeti a szobába, ahol felébredt. Egyszerűen nem érezte, hogy félnie kellene tőle, így nem is tiltakozott. 

- Jól vagy? Hozassak valamit inni? – Micky leültette az ágyra, és leguggolt eléje, onnan nézte kutakodva az arcát.

David csak meredt rá. Még mindig nem tért magához teljesen a döbbenettől. A férfi miért hozta ide? Mit akar tőle? És miért viselkedik ilyen furcsán? Teljesen más kép élt róla az emlékeiben… Jó pár éjszakát együtt töltöttek, s akkor a férfi az volt, aki. Kemény, élvezetet kereső férfi, akinek semmi sem drága, hogy megszerezze azt, amit akar. Tökéletes szerető volt, akit érdekelt a másik gyönyöre is, nem csak a sajátja. Egy ideig beszélgettek is azokon az estéken. Micky akár maffiózó volt, akár nem, intelligens volt, és a maga módján jó ember. A családjáról olyan gyengédséggel beszélt, ami teljesen elbűvölte Davidet. Talán ez volt az oka, hogy többet kezdett el érezni iránta, mint kellett volna. Hazudott Alexnek bent a kapitányságon azon az éjjelen. Mickynek megvolt az oka, amiért utána gyakran kereste. Beleszeretett, mondta neki a telefonba. Szeretlek, írta neki a kártyákra, amiket a neki szánt ajándékokhoz csatolt. Davidnek hízelgett ez, és bármennyire érezte, hogy a férfi igazat szól, nem viszonozhatta az érzéseit. Tudta, hogy nem életbiztosítás egy maffiózó szeretőjének lenni, és hallott pletykákat arról, mi történik a megunt szeretőkkel. Másrészről pedig volt egy szabálya, amit soha nem szegett meg: Nem szerethetsz bele a vendégbe!, mert az csak felesleges bonyodalmakat szül majd, és neki ott volt Kyle, akiről gondoskodnia kellett. Ahogy nézte a férfi arcát, arra gondolt, hogy talán tévedett… Azt viszont biztosan tudta, ha újra végig kellene járnia az utat, ugyanígy döntene. Micky veszélyes ember, akit soha nem lehet megszelídíteni, mert hiába vannak érzelmei, ő akkor is csak a város leggátlástalanabb bűnözője lesz.

- Mit akarsz tőlem? – David engedte, hogy a férfi fogja a kezét.

- Beszélni szerettem volna veled.

- Mi történt Seannal?

- Az ügynökre gondolsz, aki téged védett? – David bólintására, Micky megnyugtatóan megveregette a kézfejét. – Nem bántottunk egyetlen ügynököt sem. Nem akartam, hogy a nyomunkba szegődjön egy halom szövetségi bosszúért lihegve. A te Sean-od csak a karján sérült meg, és lélegzett, amikor eljöttünk onnan.

- Nem az én Sean-om – ingatta a fejét David, nem feledkezve meg arról, hogy még mindig tompán lüktet. – Szóval miért hoztál ide? Mit akarsz velem megbeszélni? A temetésen is megtehetted volna.

Micky arca megrándult, majd kesernyés mosolyra húzódott az ajka.

- Nem hiszem, hogy Ferguson engedte volna, hogy beszéljek veled.

- Nem olyan ember ő, mint amilyennek gondolod.

- Mondod te. Ő egy kíméletlen bulldog, ami belecsimpaszkodik a lábadba, és addig nem enged, míg össze nem esel, és el nem vérzel.

David tudta, hogy ha Mickyről van szó, akkor Alex tényleg ilyen, így eszébe sem jutott tiltakozni.

- Nem véded meg őt? – vonta fel a szemöldökét érdeklődve a férfi.

- Miért kellene megvédenem?

- Szereted, nem igaz? A szerelmesek pedig megvédik egymást.

- Nem értem, miről beszélsz.

Micky felsóhajtott, majd odahúzta a széket, és leült. A térdére könyökölt, és ismét megfogta a fiú kezét.

- Pontosan tudom, hogy a szeretője vagy. Hiszen mindenki erről beszél a kapitányságon. Ferguson hadnagynak egy fiúprosti a szeretője.

David nem látta értelmét, hogy tiltakozzon. Micky ezen még mosolygott is.

- Látod, nem is tiltakozol… tehát igazam van. Amúgy meg láttalak titeket együtt. Szeret téged.

- Nem.

- Nem vagyok vak – Micky komoly arccal nézte. – Hullafáradt volt, mégis elment veled a temetésre, mert aggódott érted. Le sem vette rólad a szemét, és úgy ölelt, ahogy csak a szerelmesét öleli az ember. Te is szereted?

- Nem.

Micky halkan nevetett, de David nem érzett örömöt, vagy bármi más érzelmet a hangjában.

- Nem kell tagadnod. Nem akarom felhasználni ellene ezt az információt.

- Mit akarsz tőlem?

- Beszélgetni, mint már mondtam.

- Csak ezért képes voltál elrabolni az FBI orra elől? – David hangjában hitetlenkedés érződött.

- Igen. Szeretnék veled békét kötni.

- Békét? – Davidet kezdte idegesíteni, hogy a férfi fogja a kezét. Megpróbálta elhúzni, de az ujjak szorosan fogták.

- Őt félted, igaz? Attól félsz, hogy rájön, nálam vagy, és idejön. Aztán meg baja esik.

David nem válaszolt. Megfordult a fejében az ötlet, hogy ő most itt a csali szerepét tölti be.

- Nem kell félned. Elmehetsz innen, sőt, elviszlek, ahová szeretnéd, ha megbeszéltem veled, amit meg akartam.

- Miért higgyek neked?

- Mert… Soha nem bántanálak, te is tudod.

- Nem tudom.

Micky mély levegőt vett, majd elengedte a kezét, és felpattant.

- Ne csinálj úgy, mintha egy idegen lennék.

- Pár alkalommal a kuncsaftom voltál. Persze, hogy nem vagy idegen. – David egy pillanatra megdermedt, mert azt hitte, hogy a férfi megüti. Nem sok híja volt, ez látszott, ahogy Micky megmerevedett.

- Valóban, ez így igaz – nyelt egy nagyot. – Beléd szerettem, te pedig ott hagytál összetört szívvel.

- Nem szokásom beleszeretni a vendégeimbe.

- Csak ezért nem válaszoltál a meghívásaimra? Csak ezért tetted le a telefont? Csak ezért küldted vissza az ajándékaimat?

- Úgy gondoltam, nem jó ötlet beleszeretni egy maffiózóba.

- De persze egy zsaruba igen.

- Ne csináld a melodrámát! – David érezte, hogy a düh elborítja a testét. – Nem szerettél, csupán a birtoklási vágy mozgatott. Azt akartad, hogy csak a tied legyek! Én viszont a magamé vagyok, senki másé…

Micky fölébe magasodott, de nem ijedt meg tőle.

- Ennyire jól kiismertél az alatt a pár alkalom alatt? – kérdezte jegesen.

David bátran szembenézett vele.

- Tudom, hogy amit irántam éreztél, őszinte volt. Csak épp összekeverted a szerelmet a vággyal. Én viszont ezt nem engedhettem meg magamnak. Ott volt Kyle, akiről gondoskodnom kellett.

- Vigyáztam volna rátok.

- Nah, igen. És vajon melyikünk halt volna meg hamarabb, vagy melyikünket rabolták volna el előbb, hogy rajtad álljanak bosszút?

Micky zsebre dugta a kezét.

- Igazad van – bólintott kényszeredetten.

- Miben?

- Mindenben. – Visszahuppant a székre, és szomorú mosolyt villantott a fiúra. – El akartam mesélni… - Elakadt a hangja, megrázta a fejét. Most látszott rajta, hogy milyen fáradt. – Nagyon dühös voltam rád, amiért elutasítasz. Ezért küldtem rád az embereimet. Sajnálom.

David sejtette, hogy a férfi még mondani akar valamit, így hallgatott.

- Egyik alkalommal elmentem hozzád, de… nem tudtam bekopogni. Nem vagyok gyáva alak, mégis tétováztam. Aztán jött fel valaki a lépcsőn, és megszólított. Az öcséd volt. Nem tudta, ki vagyok. Mondta, hogy nem vagy itthon, de szívesen meghív egy kávéra. Kedves volt… Már idejét sem tudom, mikor beszéltem valakivel olyan kötetlenül, mint akkor vele. Nem tudta, ki vagyok, így nem félt tőlem. Egy órát voltam vele, de még többet akartam abból a nevetésből, és életörömből, ami belőle sugárzott. – Felsóhajtott. – Amikor eljöttem, megkérdezte, hogy a kuncsaftod vagyok-e. Kiderült, hogy nem is olyan naiv, mint amilyennek gondoltam. Elmondtam neki, ki vagyok. Aztán elhívtam egy randira… Nem haragszol rám? – kérdezte halkan.

- Folytasd!

- Együtt vacsoráztunk. Hazakísértem. Meg akartam csókolni, de… - Újra megjelent az a szomorú mosoly az arcán. – Azt hitte, hogy csak a te pótlékodnak használom őt. Eleinte így volt, ám később…

- Szeretted az öcsémet? – David nem lepődött meg, hiszen Micheltől már értesült a dologról. Igaz, hogy jól fejbe kólintotta a hír, de már nem lehetett semmit csinálni. Kyle halott volt, és ezzel az ügy lezárult.

- Igen. Hónapokig udvaroltam neki, még a kezét is féltem megfogni. Úgy éreztem magam, mint valami kamasz.

- Le… lefeküdtél vele? – David habozott, mielőtt megkérdezte volna.

- Igen. Én voltam neki az első. Sajnálom, én…

David ökölbe szorította a kezét. Érezte, hogy a könnyek megint elborítják.

- Akkor jó. Tudom, hogy… boldoggá tetted, mert… nagyon jó szerető vagy.

- Angyal…

David mély levegőt vett, remegett a hangja.

- Legalább… megtapasztalta, milyen… együtt lenni valakivel, aki… szereti, mielőtt… - Nem tudta folytatni, a szájára tapasztotta a tenyerét, hogy megpróbálja visszafojtani a sírást. Nem akart sírni, de ekkor Micky átült melléje, és a vállára húzta a fejét.

- Sírj csak! – suttogta a fülébe. – Én nem tudtam megsiratni őt… Tedd meg helyettem…

David percekig zokogott, és kapaszkodott a férfi ingébe.

- Sajnálom – motyogta, amikor már összeszedte magát.

- Ne kérj elnézést! – Micky komoran megérintette az arcát, és letörölte a könnyeit. – Sikerült megszereznem a nyomozati jelentést. Láttam a fényképeket is. Tudni akarom, ki tette. Te tudod, igaz?

- Először azt hittük, te voltál – vallotta meg David szipogva. – Ráadásul meghalt Henry is.

- Azt gondoltátok, én tüntetem el a bizonyítékokat? – Micky elgondolkodva dőlt neki az ágy háttámlájának.

- Igen, de aztán kiderült, hogy nem te ölted meg őt. Kérdezősködni kezdtem. Eljutottam Tonyhoz és Samhez, de ők is meghaltak.

- Őket én nyírtam ki, ha érdekel. – Micky nem tűnt együttérzőnek. – Nem csak neked pofáztak, megloptak némi porral. Az ilyesmit nem tűröm, így elbeszélgettünk egy kicsit, ami aztán nem úgy sült el, ahogy ők remélték. Nem is érdemes több szót rájuk fecsérelni. Folytasd csak!

David felhúzta az egyik lábát, és elmesélt mindent, amit csak tudott. Micky szikrázó szemekkel hallgatta, a végén pedig percekig meredt a levegőbe elgondolkodva.

- Szóval a kormányzó áll az egész mögött? A kurva anyját! Milyen jó, hogy nem járok szavazni! Most tiszta bűntudatom lenne…

David önkéntelenül is elmosolyodott, aztán azon kapta magát, hogy felnevet. Micky kis habozás után csatlakozott hozzá, aztán mosolyogva bámultak egymásra.

- Szereted Fergusont?

- Igen. – David most az igazat mondta.

- Ez a Michel megbízható?

- Azt hiszem.

- Értem. – Micky elgondolkodva ütögette a mutatóujjával az alsó ajkát. David tisztában volt vele, hogy épp a fejét töri valamin.

- Min gondolkozol?

- Milyen jól ismersz – kuncogott a férfi, majd felállt, és elkezdett fel-alá járkálni a szobában. – Azon, hogyan tudnék neked segíteni.

- Nem csak nekem segítenél, hanem Alexnek is.

- Azt hiszed, én nem tudom? – morogta Micky kedveszegetten. – Nem akarom, hogy tartozzon nekem.

- Akkor viszont megkérhetjük, hogy egy időre szálljon le rólad.

- Buta vagy, Angyal – Micky most már határozottan vigyorgott. – Mondtam már, hogy ő olyan, mint egy bulldog. Nem ereszt el, míg börtönbe nem juttat, vagy meg nem öl.

- Miért gyűlöl ennyire?

Micky az ablakhoz lépett, elhúzta a függönyt, úgy bámult kifelé.

- Megvan rá az oka.

- Nem akarod elmondani?

- Mi hasznom származik abból, ha elmondok neked egy régi történetet? – A férfi hangja elmerengő volt.

- Hülye vagy! – David felpattant. Odarohant hozzá, megragadta a karját, és maga felé rántotta. Valami könnyű melankólia áradt a férfiból. – Meséld el, kérlek!

- Nem hiszem, hogy van időnk régi történetekre – fordult az ablak felé Micky, és kimutatott a ház előtt lefékező kocsira.

David az üveghez tapadt.

- Alex!

- Kedvenc zsarud egész gyors volt. Hihetetlen, milyen hamar kiderítette, hogy itt vagy nálam. Bár lehet, hogy csak szerencséje volt. Te hogy vélekedsz?

- Őrült vagy! – vágta rá a fiú, és már azon volt, hogy lerohan a férfihoz, amikor Micky elkapta a karját.

- Ne menj!

- Micky! – David döbbenten nézett fel a férfira, majd amikor látta annak sebzett pillantását, elszorult a torka. Belegondolt, hogy mi lenne, ha ő veszítené el Alexet. Ő mit érezne? Képtelen lenne tovább élni, de Micky nem olyan, mint ő. Ő soha nem fogja feladni, akkor sem, ha a szeretett személy halálával kiszakadt egy darab a szívéből…

- Maradj itt! Megvédelek, amíg el nem kezdődik a tárgyalás, vagy bármeddig…

Davidben megfordult a gondolat, hogy itt biztonságban van, aztán eszébe jutott, hogy Alex mit élhetett át, mióta nem tudta, hol is van.

- Nem lehet… Te is tudod…

- Igen. Tudom. – Micky lassan visszahúzta a kezét. – Menj! Menj vissza hozzá!

David elindult az ajtó felé, odalentről hallotta a dörömbölést, mégis visszanézett.

- Miért gyűlöl téged?

- Megöltem valakit, aki fontos volt a számára.

David szeme tágra nyílt. Micky viszont hátat fordított neki.

- Az első társát. Nem kellett volna, ma már tudom… Ha másképp alakultak volna a dolgok… Már nem tudom semmissé tenni.

- Mick…

- Menj, mielőtt meggondolom magam!

David az ajtónak szorította a homlokát.

- Miért hoztál ide?

- Hogy tudd, nem bántottam az öcsédet…

- Eddig is tudtam.

- Akkor jó… - A férfi egyenes derékkal állt, de David túl régóta ismerte ahhoz, hogy lássa fájdalmát.

- Az utolsó hónapokban annyira másként viselkedett… - mondta halkan. – Először nem tudtam mire vélni a változást, aztán egyre inkább sejteni kezdtem, hogy szerelmes lett. Nem tudtam, hogy kibe, de boldog voltam, mert ő is az volt…

- Nem bánod, hogy… én és ő?

- Nem. Szeretted, és ez nekem elég.

- Mindig szeretni fogom… - Micky feléje fordult. Az arcát nem lehetett látni, homályban maradt, de a fiú biztosra vette, hogy mosolyog. – Küldd el hozzám Michelt! Segíteni akarok elkapni a kormányzót és azt az Urielt. Tartozom ennyivel neked és Kyle emlékének.

- Köszönöm.

- Nem… Én köszönöm… Most pedig futás, mielőtt a kutyusod betöri az ajtóm!

David már kilépett az ajtón, amikor meggondolta magát. Visszafutott a férfihoz, és apró csókot nyomott az arcára. Nem törődve döbbenetével, halkan nevetve hagyta magára. Rohant ki, le a lépcsőn. Az ajtót abban a pillanatban kitárta Micky embere, így egyenesen a meglepett Alex karjaiba ugrott. Mit sem törődve Cassianóval és Seannal, megcsókolta, és érezte, hogy erős karok ölelik át, és végre ott van, ahol a helye…

- Jól vagy? – Alex aggódva végigtapogatta.

- Semmi bajom. Menjünk!

- Francokat! Előbb lelövöm azt a szemetet – Alex elég komor volt, így David hozzásimult, és nem engedte.

- Menjünk innen! Majd otthon mindent elmesélek… Kérlek!

Alex a fogait csikorgatta, de engedelmeskedett. Igaz, morgott, és káromkodott közben, de a vállát átkarolva az utca felé indult vele. David, mielőtt beszállt volna az autóba, még látta az első emeleten meglebbenni a függönyt…