10. fejezet

10.

Nicholas lassan leejtette maga mellé a karját. Az oldala égett, súrolta a golyó. Seita reszketve próbált felállni, de csak második próbálkozásra sikerült.

- Megölted… - bámult le Montore- ra. A lázadók vezére holtában is döbbent tekintete a sátor tetejére meredt, ajkán még vér bugyogott. Nicholas remegett.

- Ha tudtam volna, hogy ő Montore… már rég vége lenne a háborúnak.

- És te is halott lennél. Az emberei azonnal kivégeztek volna.

Nicholas keserűen mosolygott.

- De te szabad lettél volna.

Seita óvatosan szemügyre vette a sebét, közelebb húzódott.

- Akkor még nem is ismertél. – Hevenyészett kötést rakott a sebre.

Nicholas sziszegett, a földre dobta a fegyverét.

- Már akkor rád vártam.

Seita ott térdelt közvetlenül előtte. Mosolygott.

- Most már tudom, miért szeretlek.

Nicholas lehajtott a fejét.

- Nem érdemellek meg. Igaza van az apámnak. Nem vagyok különb nála. Az esküimről papolok, és képes vagyok megszegni őket, ha önös érdekeim azt kívánják. Pont, mint ő. Nem… ez nem igaz. Ő soha nem szegné meg a kapott parancsot. Én megtettem.

Seita a fejét rázta, két tenyere közé vette a férfi arcát, úgy nézett a szemébe.

- Ő is megtenné… érted. Ne vádold magad! Megmentettél… Értem gyilkos lettél, vérrel mocskoltad be a kezed. Inkább nekem lenne okom, magamat vádolni. Nem lett volna szabad magammal hoznom téged. Az én hibám… Meg tudsz bocsátani?

Nicholas gyengéden magához ölelte.

- Gyönyörű pár vagyunk… Egy fiú, aki túl korán lett felnőtt, és egy orvos, akiből gyilkos lett.

Seita hozzásimult.

- Én így szeretlek.

Nicholas az álla alá nyúlt, és megemelte a fejét.

- Az vagyok, aki vagyok. De nálam jobban senki se fog szeretni. Lehet, hogy néha elfelejtem majd mondani, de az érzéseim nem változnak majd.

Csókot lehelt az ajkára.

- Szeretlek – Seita nekidöntötte a homlokát a férfiénak. – Vér tapad a kezemhez, de amíg élek, ez a kéz téged fog szolgálni. Bocsásd meg minden bűnömet, amiket már elkövettem, és amiket még el fogok. Ezekkel együtt szeress, mert a bűneimmel együtt szeretlek…

Nicholas magához szorította, nem érdekelte oldalában a szúró fájdalom.

- Mondtam, hogy klassz párost alkotunk.

Seita fojtottan kuncogott, és felvette a földről a pisztolyt.

- Csak azt kértem fedezz, emlékszel?

- Bocsánat, hadnagy. Félreértés történhetett – Nicholas felszabadultan nevetett.

Seita szeme csillogott, tekintetében új álmok és vágyak égtek.

- Vége van… – suttogta.

Nicholas a fejét csóválta.

- Még csak most kezdődik…

Felálltak, Seita a nyakába csimpaszkodott, átölelte. Megcsókolta, magába szívta erejét, szerelmét, bűneit…

A hadsereg emberei így találtak rájuk. Soha nem árulták el, ki ölte meg kettejük közül Montorét…