1. nap: Veszélyes övezet - A látogatás

A tábornok úgy nézett a fiára, mint kiskorában, amikor nem fogadott szót.

- Mi a bajod? Már napok óta búvalbélelt ábrázattal fogadsz – sétált el mellette. Mögötte természetesen elválaszthatatlan segédje és egyben hű titkára, Jenkins ballagott.

- Abban reménykedtem, ha elválaszt tőled a fél kontinens, lesz közöttünk némi… távolság, apa! – Nicholas hangjában volt egy pici él, pedig nagyon igyekezett, hogy ne hallatszon. Bólintott a kint őrködő testőröknek és becsukta az ajtót.

Az apja már lerogyott a nappaliban a kedvenc karosszékébe és éppen az újságot forgatta, amit speciel ő olvasott. Jenkins a háta mögé állt könnyed vigyázzállásban.

- Csak feszült vagy. Egy újabb szabad elnökválasztás...

- Apa...

- Csupán arra akartam célozni, hogy nem áll készen még ez az ország a demokráciára.

- Demokráciában élünk! Seita nagyon keményen dolgozott az elmúlt években.

- Ahogy te is.

Nicholas leült a kanapéra.

- Még rengeteg munka van hátra. Nem hagyhatjuk félbe most, mert akkor összeomlik minden.

- Úgy hallom, szervezkednek ellenetek.

- Tudom, de optimisták vagyunk.

- Okkal, dr. Deveraux – jegyezte meg Jenkins halkan.

- Köszönöm. – Nicholas hálásan rámosolygott. – Miért nem tudsz olyan lenni, mint Jenkins, apa?

- Örülnél, ha ő lenne az apád? – hökkent meg a tábornok. Felnézett a férfira. – Nos, Jenkins, mit szólna, ha Nicholas lenne a fia?

- Nagyon büszke lennék rá, tábornok úr!

A tábornok horkantott egyet és visszamerült a cikkbe, amit olvasni kezdett.

- Valld be, hogy utálod ezt az egészet! – sóhajtotta.

- Mit?

- Hát, azt, hogy te vagy a first lady! Akarom mondani, first lord.

- Apa, ne feszítsd túl a húrt!

Az apja felemelte a fejét és komolyan a szemébe nézett.

- Senki nem meri kétségbe vonni azt a munkát, amit orvosként elértél, de te is tisztában vagy vele, hogy a nép úgy tekint rád, mint az elnökük fele... férjére.

Nicholas félrenézett. Jó ideje, benne is felmerült ez, amikor egyik betege felhozta, ki is ő. Nyomasztotta, hogy Seita jobban örült volna, ha inkább itthon marad és a jótékonykodás köti le a figyelmét. Ez csak aggodalom volt a részéről, hiszen a védelme nagy feladatot rótt a testőrökre, viszont egy-két "rajongótól" eltekintve, soha nem volt semmi probléma. Ő is aggódott a férfiért minden egyes alkalommal, amikor elváltak egymástól, de ismerte a képességeit és bízott benne. Tudta, hogy akármi is történik, vissza fog jönni hozzá.

- Seita aggódik miattam. Érkeznek be hozzá jelentések, ezért megkétszerezte a védelmem és legszívesebben hét lakat alatt tartana. Ez rettenetesen idegesítő.

- Beszéltél vele erről?

- Egyelőre nem. Nem tudom, mit kellene tennem. Megértem Seita motivációit is.

- De attól még zavar.

- Igen. – Nicholas az apját bámulta. – Tudod, eléggé meglep, hogy pont veled beszélem ezt meg.

- Kételkedsz abban, hogy megértelek?

- Tudjuk, hogy teljes joggal. Maximum akkor tudnád megérteni, mit érzek, ha Jenkinsszel lenne viszonyod. Bár még akkor sem biztos.

A tábornok kitekerte a nyakát, hogy felnézzen Jenkinsre. A férfi visszabámult rá, volt némi derű a tekintetében.

- Jenkins, ha maga lenne a fiam helyében, mit tenne?

Jenkins erre felvonta a szemöldökét.

- Mármint, ha szerelmes lennék önbe és ön fütyülne az igényeimre?

- Valami ilyesmi, igen. – A tábornok hangja elbizonytalanodott.

Nicholas próbált nem felnevetni, kezdte szórakoztatni a látogatás. Odakint, a folyosón támaszkodó Seitát is, aki nem hallgatózni akart, de Nicholas szavai megállították az előbb.

- Amennyiben szerelmes lennék önbe és ön viszonozná az érzéseim, uram, nem lenne könnyű dolgunk. – Jenkins a homlokát ráncolta. – Valószínűleg azt feltételeznék sokan, hogy azért fekszem le önnel, mert feljebb akarok jutni a ranglétrán. Önt pedig sok kritika érné, amiért egy fiatal tiszttel folytat viszonyt, de biztos vagyok benne, hogy ráfognák a kapuzárási pánikra a kora miatt. Tábornok úr, mit tenne ebben az esetben?

A tábornok megint felhorkant, de Nicholasnak olyan érzése volt, mintha zavarba jött volna.

- Én?

- Igen, uram.

Nicholas és Seita is érzékelte a férfi hangjából kihallatszó vidám felhangot. Jenkins határozottan élvezte a helyzetet. A tábornok nem vette észre, zavartan lapozgatta az újságot.

- Nem rólam van szó, itt Nicholas érzéseit kell megfejtenünk.

- Téved, uram. Az elnök úr mozgatórugóit.

Jenkins tisztán látta a helyzetet. Seita felsóhajtott és megmozdult.

- Az embereim elfogtak két merénylőt – szólalt meg csendesen az ajtóból. A három férfi egyszerre fordult felé. – Nicholas volt a célpontjuk. A szociális rendszerünk még nem megfelelő, a két férfi édesanyja meghalt, mire kórházba került. Van egy harmadik fivérük, őt továbbra is keressük. – Odasétált Nicholashoz és leült mellé. Megfogta a kezét. – Nem akartam, hogy aggódj!

- Azt hittem, hogy a választás miatt csinálod.

- Terjednek a hírek több kisebb csoportról, akik felkelést szítanak, valóban. – Seita komoran bólintott.

Az eltelt évek alatt ráncok gyűltek a szeme sarkába, ahogy idősödött, úgy lett még karizmatikusabb és Nicholas szerint még vonzóbb. Újabb és újabb feladatokat tűzött ki önmaga és az ország elé, amiket, ha nem is sikerült egyelőre maradéktalanul megvalósítani, viszont kis lépésekben, de dolgozott rajtuk. Ugyanígy keményen dolgozni kellett a kapcsolatukon is, mindketten változtak, az élet és a felmerülő problémák alakították őket, ami hatással volt a házasságukra.

- A régi katonai vezetők próbálkoznak megint?

- Soha nem adják fel. – Seita elmosolyodott. – Megoldjuk. Nem kell aggódnod.

- Nem aggódom, mert bízom benned.

Seita megszorította a férfi kezét.

- Sajnálom, hogy nem mondtam el. Butaság volt.

- Ebben egyetértünk. A házasságunk bizalomra, tiszteletre és barátságra épül. Elég sok mindent megéltünk már együtt. Az is biztos, hogy meg tudjuk védeni magunkat. – Nicholas a férfi szemébe nézett. – Nem egy first lady vagyok, ahogy apám fogalmazott, hanem a társad.

- Tudom. Egyszerűen meg akartalak védeni. Minden beteged, akit elvesztesz, mély nyomokat hagy benned. Magadat hibáztatod, amiért nem tudod őket megmenteni, pedig így is erődön felül teljesítesz. Sajnos, nem menthetünk meg mindenkit, Nicholas. – Seita megérintette a férfi arcát, kisimított egy tincset a homlokából.

Nicholas halántéka már őszült, mégis minden egyes alkalommal, amikor meglátta, hevesen dübörögni kezdett a szíve. Halálosan rettegett attól, hogy elveszíti.

- Ha az az asszony az én betegem volt, jogom van tudni róla.

Seita belátta, hogy igaza van.

- Átkérem a jelentést.

- Köszönöm. – Nicholas odahajolt hozzá és könnyedén megcsókolta.

- Nos, akkor mi megyünk is! – Az apja lecsapta az újságot és felpattant. Az ilyesféle érzelemnyilvánítások teljesen ki tudták billenteni az egyensúlyából.

- Azt mondta, tábornok úr, hogy az egész napot itt tölti. – Jenkins szája sarka picikét felfelé görbült.

A tábornok rápillantott. Nicholasék érzékelték, hogy nagy harcok dúlnak benne, viszont azt is, hogy vesztésre áll. Az ajkába harapott.

- Kimegyek a kertbe olvasni – jelentette ki fogcsikorgatva. Felvette az újságot és kiviharzott.

Jenkins elégedetten utánasétált.

- Meddig akar apád az országban maradni? Nem azért, mintha zavarna...

Nicholas felnevetett.

- Élvezi, hogy bosszanthat a jelenlétével. Másrészről meg aggódik a választások miatt, de ezt persze a világ minden kincséért sem vallaná be.

- Te is aggódsz, és te sem beszélsz róla – világított rá a dologra Seita.

Hátradőlt, magához húzta a férfit.

- Miattad. Elég bajod van anélkül, hogy itt rinyálnék.

- Rinyálnál? – ismételte. – Vagyis hisztiznél?

- Az egyik kamasz kislánytól tanultam ma délelőtt.

- Aha.

- Aha. – Nicholas közvetlen közelről merült el a férfi szemében. – Nagyon szeretlek.

Seita a tenyerét az arcára simította.

- Én is nagyon szeretlek. Köszönöm, hogy velem vagy.

Nicholas belefúrta a tenyerébe az arcát, a kézfejére csúsztatta a kezét. Picit közelebb húzódott, az orruk összeért, keveredett a leheletük, aztán az ajkuk is finoman összesimult.

- Szerinted, ha egész nap csókolózunk apád előtt, hamarabb hazamegy? – Seita ezt azelőtt kérdezte, hogy teljesen elmerült volna a szájában. Nicholas így csak azután tudott válaszolni, hogy szétvált az ajkuk.

- Csak reménykedj! Még a végén kedvet kap hozzá.

- Jenkinsszel?

Kitört belőlük a nevetés. Eldőltek a kanapén, még a könnyük is kicsordult. A hátsó teraszon a tábornok morcosan az újságba temetkezett.

- Úgy viháncolnak, mint a tinik. Őrület, már meglett férfiak!

- A szerelem nem korhatáros, tábornok úr! – Jenkins az égen vonuló fehér felhőket szemlélte. Nem nézett a férfira, a tábornok pedig nem nézett rá. Így is pipacspiros volt az arca...

Vége