1. Kapitány beiktató ceremónia

1. Kapitány-beiktató ceremónia

A Lelkek Világa különleges napra virradt. Alig jelentek meg az első fénysugarak a látóhatáron, máris izgatott sürgés-forgás vette kezdetét.

A folyosón, magas, kebles hölgyemény sietett végig. Karjaiban – egészen az arcáig feltornyozva – nagy papírhalmot cipelt, alig látott ki mögüle. Kapitányához igyekezett, de az utolsó kanyarban megcsúsztak a felhalmozott dossziék. Utánuk kapott, mire nekiment valakinek. A 8. osztag kapitánya, Kyoraku Shunsui egyáltalán nem bánta az ütközést. Tudvalevő volt, hogy lelkes híve a női nemnek, és Matsumoto Rangiku hadnagyra igazán nem lehetett panasza.

- Oh, elnézést, kapitány úr! – vágta vigyázzba magát a lány, és próbált kiszabadulni a férfi öleléséből.

- Semmi baj! – mosolygott Shunsui, s a szeme felettébb csillogott. Hűvös hang szólalt meg mögötte.

- Kapitány úr, Ukitake kapitány szeretne önnel beszélni.

Matsumoto hadnagy sokáig bámult elgondolkozva a furcsa pár után. Shunsui kapitány egyike volt a legidősebb shinigamiknak, de ez meg se látszott rajta. Szokása volt idétlen rózsaszín köpenyt viselni, ritkán borotválkozni, gyakran elmerülni a szaké varázsában, és merengeni a női lélek rejtelmeiről. Főleg helyettese lelki világa érdekelte felettébb… Matsumoto megrázta a fejét, és összeszedte a papírjait. Kaptánya mérges lesz, ha késik. Igaza lett.

Hitsugaya Toushirou kapitány, a 10. osztag vezetője enyhén sötét arccal közeledett feléje. Úgy nézett ki, a férfi nem bírta kivárni, amíg helyettese megérkezik, és saját maga indult a keresésére. Hosszú köpenye lebegett mögötte, kék szemei pedig a szokásosnál is jegesebbek voltak.

- Elnézést a késésért, kapitány, de Shunsui kapitány feltartott – vágta ki magát Matsumoto a szorult helyzetből, s remélte, hogy a férfi elengedi füle mögött mentegetőzését. Ezúttal is igaza lett. Kapitánya oda se figyelt rá.

- Vidd a szobámba ezeket – intett a dossziékra –, és nézd át őket.

- Én? – hökkent meg a hadnagy.

Hitsugaya kapitány szeme fenyegetően elsötétült. Általában nyugodt és csendes volt, most azonban az idegeskedés nem tett jót neki. Elvállalta ugyanis, hogy megszervezi a kapitány beiktató ceremóniát, aminek már a nevében is benne volt, hogy nem kis dolog. Minden mozzanatnak fontos jelentősége van, mindennek folyamatosnak kell lennie. Egyetlen kis hiba a ceremónia végét jelentheti… és Hitsugaya kapitány kudarcát. Hátborzongató lehetőség volt.

- Nekem a gyakorlótérre kell mennem – felelte a kapitány. – Te vagy a helyettesem, vagy tévednék, Matsumoto?

A hadnagy a fejét rázta.

- Öröm a számomra, hogy segítségére lehetek, kapitány úr! – Húzta ki magát. Szeme sem rebbent, pedig belülről heves indulatok ostromolták telt kebleit. Más programja volt.

- Reméltem, hogy ezt mondod – enyhült meg a kapitány arca, és faképnél hagyta. Matsumoto legszívesebben utána vágta volna a dossziéhalmazt. Hogy ennek az idiótának minden baromságot el kell vállalnia! A szitkozás már ott volt a nyelve hegyén, de végül nagy nehezen lenyelte a dolgot. Hitsugaya kapitánynak híresen jó füle volt a következő szavakra; törpe, töpszli, kicsi, alacsony, kisméretű… vagyis minden olyan szóra, amelyben utalás történt nevetségesen… khm, khm… tehát átlagon aluli magasságára. Matsumoto alapvetően rajongott feletteséért, de ez most nem az az alkalom volt. Elvégre randija volt! Bánatos sóhajjal mégis inkább a kapitány parancsának tett eleget.

Hitsugaya kapitány sietős léptekkel távolodott tőle, és sejtelme sem volt helyettese viharzó érzelmeiről. Fejében rangsorolta az aktuális teendőket, fontossági sorrendbe rakta őket és fejében lejegyzetelte a további munkákat. Alig lépett ki az épületből, csilingelő hang köszöntötte.

- Jó reggelt, Toushirou!

Hitsugaya kapitány megtorpant. Egyetlen személy hívta így, állandó rendreutasítása ellenére.

- Jó reggelt, Hinamori! – bólintott az 5. osztag hadnagyának, és jegesen végigmérte a lányt. –Mintha már mondtam volna, hogy a megszólításom nem Toushirou, hanem Hitsugaya kapitány. Egy kis tiszteletet kérek!

Hinamori nevetett, és beleborzolt a férfi hajába. A kapitány még nála is alacsonyabb volt, pedig ő maga is alig érte el a 160 cm-t. Gyerekkoruk óta ismerték egymást, a lány pár évvel idősebb volt. Akkoriban még nem is sejtette, hogy a rosszcsont „Hófehérke”, ahogy ő becézte Toushirou-t, rangban felette fog szolgálni, és tehetségesebbnek bizonyul majd nála. Most azonban nem bánta a dolgot. A kistermetű kapitány igen közel állt a szívéhez.

Hitsugaya mogorván megigazította a haját.

- Mint már mondtam, több tiszteletet! – mormogta, de hangjában nem volt igazi harag. Hinamori rámosolygott.

- Matsumotót hol hagytad?

- Rábíztam a papírmunkát. Nekem a gyakorlótéren van dolgom. Nem tudok egyszerre két dolgot csinálni. Márpedig a ceremóniának simán le kell folynia.

Hinamori barátian vállon veregette.

- Sikerülni fog! Amúgy az előbb beszéltem Rukiával, Ichigoék bármelyik percben megérkezhetnek.

Hitsugaya a haját tépte.

- Sokkal korábban a megbeszéltnél! – háborgott fel kétségbeesetten. – Miért nem tudnak pontosak lenni?

Hinamori csendben lelépett.

Hitsugaya mély levegőt vett, és kihúzta magát. Ez a kis pontatlanság nem ronthatja el a mai napot, ami az ő fejében percre-pontosan be volt táblázva. Folytatta útját a gyakorlótérre, ahol a 9. osztag hadnagya Hisagi Shuuhei várt rá.

- Kapitány úr, jelentem, hogy az előkészületek befejeződtek – bólintott oda neki a férfi.

Shuuhei hadnagy magas, vékony, izmos férfi volt. Barátságos és józan gondolkodású. Arcán tetoválást viselt, és huncut vigyort.

- Láthatom? – biccentett fejével a diákok felé.

Shuuhei mosolygott, és tapsolt egyet. A tizenkét diák, az Akadémia első- és másodéves tanulói, sorba álltak, majd kardjukat kihúzva teljes tökéletességgel és könnyedséggel előadták a ceremónia végét jelző táncot.

- Tökéletes – könnyebbült meg Hitsugaya. Shuuhei elégedetten nézett le rá. Ez bántotta a kapitányt: a lenézés. Mielőtt felhúzta volna magát ezen, gyorsan búcsút intett.

- Köszönöm, hadnagy! Most pihenjen, a beosztást pedig majd elküldöm Matsumotótól. Shuuhei vigyázzba állt, majd a kapitány távozása után pihenést vezényelt.

Hitsugaya visszatért a szobájába, ahol Matsumoto pakolgatott dühödten.

- Jelentem, mindent átnéztem és sorba rendeztem – nézett a kapitányra.

Hitsugaya bólintott, és lerogyott a helyére. Aláírta a jelentéseket, majd odaadta őket a lánynak.

- Juttasd el ezeket a szervezőknek.

- Igenis - Matsumoto elsietett. Attól tartott ugyanis, hogy felettese fejére húzza őket. Mi ő, valami küldönc? – háborgott magában, de azért engedelmeskedett.

Hitsugaya papírt vett elő, a tust a tintába mártotta, és éppen nekikezdett az első betűnek, amikor kopogtatás nélkül Hinamori viharzott be hozzá.

- Ichigoék most érkeznek! – lelkesedett, és magával húzta a kapitányt a Nagy Kapuhoz, amely a Lelkek Világát és az Emberek Világát elválasztotta egymástól.

Kuchiki Rukia, a 12. osztag jövendőbeli kapitánya, törékeny, fekete hajú leány – már ott ácsorgott Abarai Renjivel, az 5. osztag parancsnokával. A férfi két fejjel magasodott gyerekkori barátnője fölé. Vörös haja és izzó barna szemei hirtelenséget és keménységet, egész testét behálózó tetoválásai pedig félelem nélküliséget sugalltak.

A 11. osztag kapitánya, Zaraki Kenpachi és kis hadnagya, a rózsaszín hajú Kuyasichi Yachiru egyszerre érkezett Hinamoriékkal. Náluk különbözőbb és mégis összeillőbb… gyermekibb párost nem lehetett találni a shinigamik világában. Zaraki hatalmas, brutális alak volt, őrülten csillogó szemekkel, míg Yachiru alig fél méteres, babicás külsejű kicsiny lány volt. A páros hírhedt volt a tájékozódási képességeik hiányáról.

Yachiru kacagott és tapsikolt.

- Ugye, Orihime is jön? – kíváncsiskodott. Rukia bólintott.

- Mindjárt itt lesznek. Hitsugaya kapitány hol van? Yamamoto főkapitány meghagyta, hogy ő köszöntse Ichigoékat.

Toushirou már értette, hogy Hinamori miért ráncigálta ide. Mint főszervezőnek, kötelessége fogadnia a vendégeket. Felsóhajtott, és előrébb lépett.

A kapu lassan kitárult. Négyen léptek be rajta. Egyikük vállán egy fekete macska, a másikuk vállán pedig egy plüssoroszlán trónolt. Mögöttük még két ember bontakozott ki a ködből, aztán a kapu halk surrogással becsukódott.

Magas, izmosan is vékony fiú állt legelöl, hanyag testtartással, enyhén gunyoros tekintettel, ám őszinte örömmel az arcán. Furcsán narancsos árnyalatban lángolt kócos haja, amit csak még inkább kiemelt egyszerű fekete öltözete, és a hátán hordott kardja, elmaradhatatlan kísérője. Ő volt az első tiszteletbeli kapitánya a Lelkek Világának. Félig ember, félig shinigami. Kurusaki Ichigo, aki egykoron Kuchiki Rukia helyettes shinigamijaként működött, majd félig romba döntötte a Lelkek Világát, mert szembeszállt az ősi törvényekkel. Igazi egyénisség volt.

- Helló mindenkinek! – vigyorgott.

Hitsugaya biccentett.

- Köszöntelek benneteket a Lelkek Világában, és köszönöm mindannyiunk nevében, hogy elfogadtátok a meghívást a kapitány-beiktató ceremóniára – mondotta körülményesen. Ichigoék felvonták a szemöldöküket, Kurosaki megvakarta a feje búbját – mint egyéniség!

- Heh? Muszáj ilyen bonyolultan, törpe? – morrant Hitsugayára. Feszült csend lett.

- Törpe? – ismételte a 10. osztag kapitánya fekete szemekkel.

- Mindig elfelejtem a neved! – vallotta be Ichigo, mire Rukia gyorsan odaugrott a helyzetet menteni.

- Bocsásson meg, kapitány, tudja, hogy Ichigo milyen figyelmetlen… - motyogta, majd megpróbált bűbájos mosolyt villantani a férfira. – Mi akkor, azt hiszem, mennék is…

Hitsugaya szemében jeges leheletű jégsárkány tombolt. Az újonnan érkezettektől Yasutora Sado, becenevén Chad szólalt meg.

- Ne is figyeljen rá, kapitány. Ichigo semmit se változott.

- Azt látom – sziszegte Hitsugaya.

Chad nevetett. Magas, széles vállú, sötét bőrű fiú volt. Egyike Ichigo legközelebbi és leghűségesebb barátainak. Keveset beszélt, sokszor elmerült a gondolataiban, de jó meglátásai és rendkívüli nyugalma volt.

Inoue Orihime, a csapat harmadik tagja, mosolygott.

- Ichigo nem sértésnek szánta – védte meg a férfit. Kicsit félénk, szelíd mosolyú, békés lelkületű lány volt. Ereje a hajtűiben rejlett, amiket még a bátyjától kapott. Vörös hajában most is ott csillogtak szórva ezüstfényüket.

- Ismerje el, kapitány, hogy Ichigo még egyetlenegyszer sem emlékezett a nevére – tette zsebre a kezét Ishida Uryuu. Magas, vékony fiú mélykék szemekkel, fekete fürtökkel, komoly tekintettel, szemüvegén megcsillant a napfény. A fiú quincy volt, egy harcos rend utolsó tagja, akiknek feladata a lidércek elpusztítása volt, ám Kurosaki Ichigo életszemlélete megváltoztatta ezt a nézetét.

Hittsugaya duzzogni kezdett.

- Mind őt véditek!

- Ne is törődj velük! –Verte hátba Zaraki, mire Hitsugaya úgy érezte, beszakadt a háta. – Nem a méret a lényeg.

Toushirou felnézett rá.

- Ezt épp te mondod? – vicsorogta a közel két méteres kapitánynak. – Neked könnyű!

Urahara Kisuke, egykoron a 12. osztag kapitánya halkan kuncogott halkan kuncogott, és megigazította fején idétlen zöld-fehér csíkos kalapját.

- Ne veszekedjetek, barátaim! Hitsugaya kapitányt pedig ne piszkáljátok! Egy bölcs öregtől hallottam egyszer, hogy a kicsi emberekben lehet nagyobb szív, mint a nagyokban.

Legjobb barátja, Shihonin Yoruichi ezekre a szavakra hümmögni kezdett, mire a shinigamiból utcai kereskedővé avanzsált Urahara a botjával véletlenül fejbe vágta. Mindenesetre a férfi szavai megtették a hatásukat.

Hitsugaya megbékélt Ichigoval, ám Kurosaki értetlenül pislogott.

- Valami rosszat mondtam, tör… - Rukia gyorsan befogta a száját. Ichigo szemében megsértés villant.

- Elfelejtettem, hogy mennyire érzékeny – vallotta be kis idő múltán.

Hitsugaya-t Hinamori és Orihime fogta le.

- Jéggé fagyasztom! – dünnyögte, és a továbbiakban meghúzódott a háttérben. Ichigo köszöntötte a barátait, majd megindultak a ceremónia színhelyére.

Hitsugaya itt elvált tőlük, és Yamamoto főkapitányhoz sietett.

- Minden készen áll a kezdésre – jelentette meghajolva.

- Kezdjük! – bólintott a főkapitány, és helyet foglalt a székében.

A kapitányok megérkeztek, és öten-hatan felsorakoztak jobb és baloldalon. Hitsugaya egyszerű kézjelekkel kommunikált a szervezőkkel. Közben Kurosaki Ichigo, mint tiszteletbeli kapitány, Yamamoto mellé állt. Társai a közelben várakoztak, és izgatottan lesték a ceremóniát.

Minden simán ment, és Hitsugaya lassan megnyugodott. Kuchiki Rukia letette esküjét, és Toushirou megesküdött magának, hogy elégedett mosolyt látott felvillanni Kuchiki Byakuya, a 6. osztag parancsnokának arcán.

Yamamoto-Ganriuusai Shigekuni főkapitány, az 1. osztag vezetője komoly volt és méltóságteljes. Soi Fong, a gyönyörű 2. kapitány derűs szemekkel nézett a nagyvilágba. A 3. osztag kapitánya, Ichimaru Gin ravasz arccal ácsorgott, és mosolyától Orihimét kirázta a hideg. Pedig ha tudta volna, hogy min - illetve kin - jár a férfi esze…! Unohana Retsu, a 4. gyógyító osztag kapitányának szeme sem rebbent. Nem az ő ötlete volt kapitánnyá kinevezni Rukiát. Az 5. osztag vezetője, a forrófejű Abarai Renji viszont hiába próbált ünnepélyes arcot vágni. Minduntalan elfeledkezett magáról, és szélesen vigyorgott. A mellette álló Kuchiki Byakuya az ő tökéletes ellentéte volt. Hűvös, megfontolt és komoly személyiség. Egykoron Rukia nővérét vette feleségül, de az asszony halála után még visszahúzódóbb és zárkózottabb lett. Félt újra közel engedni bárkit is a szívéhez – legalábbis Toushirou ezt gyanította. A 7. osztag kapitánya, a róka Komamura Sajin elégedetten figyelte az eseményeket. A 8. kapitány, Kyuraku Shunsui csillogó szemekkel bámulta Rukiát, amíg el nem kapta Ichigo fenyegető pillantását. Onnantól kezdve a földnek szentelte minden figyelmét. Kétség sem férhetett hozzá, hogy Kurosaki Ichigo és Kuchiki Rukia közel állnak egymáshoz. Tousen Kaname, a néger és vak kapitány magában az eskü szövegét szavalta. Ezeknek a pillanatok mindig emelkedett hangulatba sodorták. Toushirou már nem élvezte annyira a dolgot, hiszen ő felelt a ceremóniáért. Egyetlen hiba, és belerokkan a szégyenbe. A 11. osztag kapitánya, Zaraki Kenpachi a vállán suttogó Yachirura figyelt, aki ezúttal se hagyta magára. A 12. osztag kapitányának helye üres volt, aki vélhetőleg bölcsebb és jóságosabb lesz, mint Mayuri, az előző kapitány. A 13. osztag kapitánya, Ukitake Juushirou sápadtan, de büszkén mosolygott. Kuchiki Rukia egykoron az ő osztagába tartozott, és most örült, hogy elfoglalja megérdemelte helyét a kapitányok sorában. Majdnem felnevetett, amikor észrevette barátja, Shunsui és Ichigo pillantás-váltását. Előbb- utóbb Shunsui nagyon pórul jár a nők iránti rajongása miatt. Jobban járna, ha végre feleségül venné a hadnagyát. De Ukitake tudta, hogy ez nem fog egyhamar bekövetkezni.

Rukia felöltötte kapitányi köpenyét, és beállt Kenpachi és Ukitake közé. A táncosok lenyűgözték. Miest a hivatalos ceremónia lezajlott, Rukia a magasban találta magát, ahová Ichigo emelte fel. Megölelték egymást, és nevettek.

Hitsugaya egy pillanatra irigykedve bámult, majd elindult, hogy rendet teremtsen. A ceremónia sikeresen véget ért.