1. fejezet

A fejvadász két párhuzamos történetet foglal magába.

Az egyik a Királyi érzelmekben megismert fejvadász és bérgyilkos, Äki egyik megbízását meséli el, és hogy elkülönítsem a másik történettől, dőlt betűvel lett írva.

A másik a jelenben játszódik, a főszereplő, Aki, vagyis Akihito, Äki leszármazottjának vallja magát, fejvadász, ám új ügye nem várt bonyodalmakat zúdít a nyakába. Simán, nem dőlt betűvel lett gépelve.

1. fejezet

Lord „Aki”Akihito unottan ásított. A kocsijában ült, és azon igyekezett, hogy el ne aludjon. Utálta a várakozást, de nem kerülhette el. Felvette a körözőplakátot. Kemény arc, kegyetlen, hideg tekintet, szigorú száj, rövid, fekete haj. A férfi Malloy Leslie Bale névre hallgatott, és állítólag gyilkosságért keresték. Aki a lapot forgatta. Nem volt durva, pedig az ilyenekre nem szoktak minőségi papírt használni. Smitty is furcsa volt, amikor a kezébe nyomta. Elhessegette a zavaró gondolatokat. A munkát el kell végezni. Kilenc napja volt Bale nyomában, és most közel járt ahhoz, hogy bilincset kattintson a csuklójára. Sajnálta is egy kicsit, mert a férfi a kinézete alapján igencsak az esete volt. Felsóhajtott. A visszapillantó tükörbe nézett. A kocsi, mely pontosan tíz napja volt a nyomában, most is ott parkolt két autóval mögötte.

Aki-t zavarta az a kocsi. Utánakérdezett egy régi barátnőjénél, aki a közlekedésieknél dolgozott. A tulajdonos bizonyos Jason Hickhart volt. Hickhartról meg mindenki tudta, hogy a város nagykutyája. Kezében tartotta a drogszállítást, a prostitúciót, a szerencsejátékot, no és persze a rendőrséget. Aki-nak eddig sikerült elkerülnie vele mindennemű érintkezést, így sejtelme sem volt, mit akarnak tőle Hickhart kiskutyái. Úgy gondolta, ha lesz ideje, megkérdezi. Most első a munka.

Felrezdült. Árny suhant végig a fák között a ház felé. Kiderítette, hogy az öreg ház Bale nagybátyjának régi barátjáé, aki külföldön tartózkodott már egy ideje. Itt húzta meg magát a férfi. Szó se róla, kutakodás közben felfedezett pár fehér foltot Bale életében, ami már önmagában is gyanús, de ezt nem az ő dolga volt tisztázni. Valójában elég kíváncsi volt ahhoz, hogy most már minden óvatosságát félretéve meg akarja találni a férfit. Halkan kimászott a kocsiból, és óvatosan berakta maga után az ajtót. Az árny után eredt. Kocsiajtó csapódást és káromkodást hallott a háta mögül. A barmok! Elcseszik a munkáját.

Beért a bokrok közé. Lábujjhegyen osont tovább, mert tudta, hogy a legkisebb ágzörrenés is árulója lehet. A mögötte jövők viszont átcsörtettek mindenen, ami az útjukba került. Kezdte úgy érezni, hogy csúnyán átverték. Átszökkent az alacsony kerítésen, és felmászott a teraszra. Belesett az ablakon. Karcsú férfialak mozgott a halvány lámpák fényében. A teraszajtó nyitva volt, mintha Aki-t várta volna. Besurrant.

- Kopogni is szokott? – érdeklődött egy hűvös hang.

Gazdája pisztolyt szegezett a tarkójának. Megmerevedett, a férfi pedig lassan eléje sétált. A kezében egy SIG Sauert tartott. Bale volt az. Ugyanolyan hideg, kérlelhetetlen tekintete volt, mint a fotón.

- Csak néha, ha a tulajdonos nincs otthon – feleselt Aki.

- Ki maga?

- Lord Aki.

- Érdekes név. Mit akar?

- Megtenné, hogy elfordítja rólam a pisztoly csövét?

- Mi okom lenne rá?

- Mert itt van a sarkamban három debella, és szerintem épp most másznak fel a teraszra.

Bale arca elsápadt, majd megkeményedett.

- Marha! A nyakamra hozta őket?

- Gondolom, az áldozat rokonai.

- Áldozat? Mégis mi a francról hablatyol?

- Gyilkosságért körözik – mutatta fel a plakátot Aki.

- Magát jól átverték – szánakozott Bale. – Jöjjön, el kell tűnnünk innen.

- Megőrült? Minek higgyek magának? – Aki maga is szánakozott saját hülyeségén, hogy hagyta magát csőbe húzni.

- Mert különben azt is megbánja, hogy zsarunak ment.

- Fejvadász vagyok.

- Halott fejvadász lesz, ha nem tűnünk el innen! – szisszent fel Bale haragosan.

Meglibbent a függöny. Három nagydarab férfi toporgott mögötte. Mindegyikük kezében fegyver sötétlett. Aki a késeire gondolt, és bánta, hogy nem használ pisztolyt. Megragadta egy kéz.

- Itt marad?

- Mit akarnak magától?

- A halálomat, mi mást? – Bale összevont szemekkel figyelte a teraszajtót, arra várva, hogy a férfiak valamelyike beóvakodjon rajta. – Hickhart nem kedveli azokat, akik szemtanúk egy gyilkosságnál és még van merszük tanúskodni is. Ő a gyilkos, nem én.

Aki ezt el tudta képzelni, bár azt már nehezen, hogy Bale egy ártatlan angyal.

- A francba! Menjünk!

Későn. A három férfi besorjázott a szobába.

- Bale… - Nem is mondtak mást, csupán felemelték a kezüket.

Aki ösztönei működésbe léptek. Megtaszította Bale-t, aki a kanapé mögé zuhant. Ő maga félreugrott, és kezében már ott villantak apró pengéi. Célzás nélkül dobta el őket, biztos volt abban, hogy egytől egyig célba találnak. A három férfi lövés helyett a testükbe csapódó pengékhez kapott, a fegyverek lövés nélkül hulltak a padlóra. A fickók a padlóra rogytak.

Bale felnézett.

- Ki a rossebb vagy? – hördült.

- Fejvadász.

Bale megdörzsölte az arcát. A három férfi nyakában kések csillantak. Aki odalépett, és sorban kiszedte mindegyiket. Megtörölte a ruhájában, majd visszacsúsztatta őket a helyükre.

- Tíz napja követtek. Utánuk néztem. Hickhart kutyái. Rólad viszont semmit sem tudok. Olyan ember, hogy Malloy Leslie Bale, nem létezik. Meghalt.

Bale lerogyott a kanapé szélére, és fáradtan nézte a pisztolyt a kezében.

- Tanúvédelem alatt állok. Hivatalosan egy hónapja halott vagyok. Hidd el, pokoli egy hónap volt.

- És nem védenek? – Aki gyanakodott. – Ezt nem hiszem el.

- Tartom velük a kapcsolatot, de nem tartanak közvetlen megfigyelés alatt.

- Miért?

- Tudok vigyázni magamra.

- Miért? – Aki csípőre tett kézzel állt meg előtte.

Bale vállat vont.

- Mert nem tudják, hol vagyok.

- Megléptél a tanúvédelem emberei elől? – hörrent fel Aki döbbenten.

- Maradjunk annyiban, hogy így biztonságban érzem magam. Mindenki lefizethető. Néha beszólok telefonon, de csak annyit mondok, hogy minden rendben.

- Hihetetlenül szerencsés vagy, hogy még nem találtak rád.

- Nem igazán, mert te itt vagy, és akkor ők is rá fognak jönni, hol bujkálok. Új helyet kell keresnem.

Telefon csörrent a három férfi egyikénél. Összerezzentek a váratlan hangra. Bale eltette a SIG-et. Előhalászta a mobilt, és felvette.

- Az embereid sajnos nem tudnak a telefonhoz jönni. Baleset érte őket. – Halkan felkuncogott, és kinyomta. Aki-ra nézett. – Tudják, hogy velem voltál. Te is célpont lettél.

- A zsarukhoz nem mehetek, ha nem tévedek.

- Menj csak, ha egy hullazsákban akarod végezni. Hickhartnak mindenhol vannak emberei.

Aki a hajába túrt.

- Tudni fogják, hogy itt jártam, ha felfedezik őket – bökött a fejével a fickókra. – A doki ismeri a késeim nyomát.

- A halottkémre gondolsz?

- Aha.

Bale felállt, a férfiakat nézte.

- Hát, az tény, hogy jól bánsz a késekkel. Hol a csudában tanultad?

- Sehol. Állítólag az ősöm is mestere volt a késdobálásnak.

- Hm.

Aki elvigyorodott.

- Sokat gyakorlok. Az apám és a bátyám is fejvadász volt.

- Voltak?

Aki bólintott, nekidőlt a fotelnak.

- Apám már meghalt. A bátyám visszavonult, amikor megnősült. Most tanácsadóként dolgozik egy biztonsági cégnél.

- Nem segítene?

Aki arca azonnal elkomorult.

- Nem fogom belekeverni. – Az órájára nézett. – Le kell lépnünk, de mihamarabb.

- Jelenleg fogalmam sincs, hová mehetnék. – Bale most először tanácstalannak tűnt.

Aki tovább kócolta amúgy is szanaszét álló haját.

- Kapj össze néhány dolgot. Lemegyünk hozzám.

- Ott fognak keresni először.

Aki azon gondolkodott, jó ötlet belekeveredni-e ebbe az egészbe. Hihet a férfinak? Most nagyon nem volt itt az ideje a tétovázásnak.

- Kétlem. Arról a helyről senki sem tud, csak én és a bátyám. Mozogj!

Bale arca megrándult. Láthatóan nem szerette, ha utasítgatják.

- Nem bízom benned – közölte.

- Én sem benned. Kvittek vagyunk. Menj már!

Bale arca tovább komorodott, de engedelmeskedett. Aki közben letörölte a telefont, és visszatette a helyére. Idegesen toporgott, és ezerszer elátkozta magát. Bale visszatért egy sporttáskával, és egy laptoppal.

- Mehetünk. Telefonálhatok útközben?

- Persze.

Nesztelenül osontak ki a házból.

Äki sietősen és nesztelenül lépkedett végig a folyosón. Köpenyébe burkolózott, és tekintete gyanakodva méregetett minden árnyékot. A palota ezen szárnyába csak azok léphettek, akik magától a királytól kapták a parancsokat. Megtorpant a királyi pecséttel ellátott ajtó előtt. Ez volt Cambria uralkodójának hálószobája. Kopogott. Connie, a király kedvese nyitott ajtót.

- Äki... Chris már vár.

- Angyalka... –Äki meghajolt a fiú előtt.

Barátságuk pár éve kezdődött, amikor a király vérdíjat tűzött ki szökött szerelmének fejére. Äki talált rá Connie-ra, és összebarátkoztak. Äki azóta a király fejvadásza, és – nagyon ritkán – bérgyilkosa volt.

- Felség! – Äki térdet és fejet hajtott a férfi előtt.

Christopher de Montmare az ágyon heverészett. Szőlőt szemezgetett. Derekára vékony prém volt terítve, azon kívül meztelen volt. A szobában olajok illata terjengett, a király teste pedig síkos volt és csillogó.

- Äki, bocsáss meg, hogy ilyen váratlanul ide hivattalak.

- Örömmel jöttem, felség.

Connie teát töltött Äkinak, vörösbort kedvesének. Vékony, törékeny fiú volt, szőke hajjal, vakító smaragdzöld szemekkel. Hivatalosan a király tanácsnoka volt, nem hivatalosan a szeretője. Chris rámosolygott. Hosszú haját ma összefonta. Határozott arcvonásait meglágyította a sötétnek tűnő szempár. Izmos teste magas volt, szikár. Äki is jól tudta, hogy keményen meg kellene küzdenie a győzelemért, ha most rátámadna.

- Miért hívattál, felség? – Äki térdre borulva maradt.

- Titkos feladatot kapsz, ahogy mindig. Sajnálom, hogy még ki sem pihenhetted magad az előző után, de ez most nagyon fontos.

- Ahogy óhajtod.

- Elfogtak pár felségárulót. Megnevezték a kitervelőt. Azt akarom, hogy a színem elé hozd. Beszélni akarok vele. A neve Leias Simon de Care, de Care grófjának legkisebb fia. Rövid, fekete haja van, fekete a szeme, sápadt a bőre. Nem túl magas, de vékony és erős. Az ismertetőjegye a tarkóján levő heg. Kiskorában elrabolták, és majdnem meghalt, innét a sebhely.

Äki az agyába vésett minden szót. Chris azért is hadarta el, mert tudta, hogy a férfinak félelmetes az emlékezete.

- Connie, a gyűrűt!

Äki megkapta a király pecsétgyűrűjét, amit csak akkor viselhetett, ha nagyon fontos, nemzeti érdekeket veszélyeztető ügyben járt el. A gyűrű biztosította számára a védettséget, és a gyors haladást. A gyűrűvel az ujján senki nem merte megállítani.

- Tessék, ez az összes feljegyzés, amit össze tudtam szedni róla. Rajzoltattam róla egy képet is, hogy biztosan megtaláld. – Connie egy papírt nyomott a férfi kezébe. – Sok szerencsét, és vigyázz magadra!

- Köszönöm. Felség... –Äki mélyre hajolt, és elhagyta hálószobát.

Senki nem merte útját állni a fekete ruhás férfinak, akinek még a lova is fekete volt, mint az éjszaka, és a király lován is túltett. Még azon az estén elhagyta a palotát. Hosszú napokig járta a vidéket, két hétig az országot, mire a férfi nyomára bukkant. Akár a vadászkopók, úgy vetette magát a félig kihűlt nyomokra. Kis faluba érkezett. Mindenki kíváncsian megbámulta. Idegesen fészkelődni kezdett BlackMoon hátán. Nem szerette, ha felfigyelnek rá. Gyerekek eredtek utána. Lányok mosolyogtak rá. Férfiak bámulták meg mogorván. Olyan helyre került, amit utált. Itt ő szinte cirkuszi látványosság volt. Megállt a fogadónál. Leszállt a lováról, és kikötötte. Bebattyogott. Rájött, hogy éhes, és elég fáradtnak érezte magát ahhoz, hogy egy órányi pihenést engedélyezzen magának.

- Jó napot! Isten hozta minálunk! Mivel szolgálhatok? – termett előtte egy apró alak.

Äki áldotta az eszét, hogy a csuklyáját mélyen a szemébe húzta, és eltakarta az arcát. Az előtte termő fiú ugyanis kiköpött mása volt Leias Simon de Care-nak. Ez a fiú tervelte volna ki a merényletet a király ellen? Hiszen nem tűnt többek tizenötnél. Igaz is, Connie feljegyzései között nem talált utalást a fiú korára. És mit keres itt? Elhatározta, hogy kideríti.

- Ételt és szobát szeretnék.

- Meddig marad?

- Pihennem kell, és a lovamnak se árt egy kis szusszanó.

- Érte. Foglaljon helyet. Szólok, hogy készítsenek elő önnek egy szobát. Milyen névre, ha szabad kérdeznem.

- Lord Äkihito.

- Érdekes név.

- Igen, az. Kapok ma még enni is, fiú? – kérdezte gúnyosan.

A fiú elvörösödött.

- Kérem, bocsásson meg! Simon vagyok, üljön le.

A fiú elrohant, Äki pedig a homlokát ráncolva nézett utána. Nem értette, miért itt és így bujkál de Care. Láthatóan élvezte a vendégek közti ugrálást. Most is ide-oda mondott valamit, kezdett megtelni a fogadó. Äki úgy sejtette, hogy miatta. A fiút figyelte, aki tányérokkal és kancsókkal megrakodva szlalomozott az asztalok között. Nem kellett sokat várnia és bort, vadpörköltet, friss kenyeret kapott. Simon széles mosollyal még erdei gyümölcsökből álló kis kosarat is eléje tett. Äki szemmel tartotta. Evés után a tűz mellé húzódott. Simon bort vitt neki.

- Elláttam a lovát. Vittem neki almát.

- Akkor csak azért engedett közel magához. Senkit nem tűr meg maga mellett, csak engem. Nem bántott?

- Megharapott. – A fiú felemelte bekötött karját. – El akarta venni az almát. Semmiség.

- Sajnálom, de azért köszönöm, hogy gondoskodtál róla. – Äki értette. Lovának egyetlen gyengéje volt: az alma. Nem csoda, hogy magához engedte a fiút.

- Szívesen tettem, Lord Äkihito. A lova nagyon szép.

- BlackMoonnak hívják. Mit mondtál, neked mi is a neved?

- Simon, uram.

- Hány éves vagy?

- Tizenhét, uram.

- Itt nőttél fel a faluban?

- Nem, de ismerek mindenkit, ha útbaigazítás kell, vagy keres valakit.

Äki fejében megfordult egy gondolat.

- Egy kovács kellene, hogy megélezze a fegyvereim. – Nem volt szüksége kovácsra, azt mindig maga végezte.

- Van egy, nem messze innen. Bigsy a neve. BlackMoont is megnézeti?

- Nem, hozzá csak én nyúlhatok. Magam patkolom, vagy otthon a kovács, de akkor is az én felügyeletem mellett. Biztos jól vagy?

- Bekötöttem, nem lesz semmi baj. Kér még valamit esetleg? Hozhatok bort...

- Nem kell, eleget ittam. Megmutatod a szobám?

- Természetesen, uram. – A fiú nem igazán tudta levetkőzni belé nevelt udvariasságát. Äki jót mosolygott magában rajta. Pénzt nyomott a markába, és követte az emeletre.

A folyosón, a lámpák fényében jól ki tudta venni a sebhelyet.

- Ez a szobája, Lord Äkihito.

Bent Simon felszította a kandallóban a tüzet.

- Hamar bemelegszik a szoba, nem fog fázni.

Äki ledobta a kesztyűjét, és elvette tőle a vasat.

- Hagyd, majd én.

Gyűrűjén megvillant a láng fénye. A fiú elsápadt, nyakán jól láthatóan hevesen pulzálni kezdett egy ér. Felegyenesedett.

- Én mennék is, ha megengedi, uram. Jó éjszakát!

Már ajtónál járt, amikor Äki halkan utána szólt.

- Leias...

A fiú megtorpant, mint aki falnak ütközött.

- Nem ez a nevem, uram, sajnálom.

- Ettől függetlenül hallgatsz rá. Érdekes, nem, Leias Simon de Care?

- Nem tudom, miről beszél, uram. A nevem Simon Lean.

Äki a háttal álló, lehajtott fejű fiút nézte.

- Azt hiszem, ez nem igaz. Te de Care grófjának legkisebb fia vagy. Ott a heg a tarkódon, még tagadni se tudod.

A fiú válla megroggyant, önkéntelenül a nyakához kapott.

- Erről nagyon kevesen tudnak. Ki maga? Nem Lord Äkihito, igaz? Ez elég furcsa név ahhoz, hogy megjegyezzem.

- A nevem Äki.

A fiú megfordult. Nem volt mosoly az arcán, derű a szemében. Már nem tűnt tizenötnek, ártatlannak.

- Tudom, ki maga. Christopher király bérgyilkosa. Azért jött, hogy megöljön?

- Nem. Azt a feladatot kaptam, hogy vigyelek őfelsége színe elé.

- Élve vagy halva?

- Élve, mint már mondtam. Őfelsége szeretne feltenni neked pár kérdést.

- Például?

- Például mi késztetett arra, hogy merényletet készíts elő az uralkodó ellen?

- Ismeri a királyt?

- Igen.

- Én nem. Apám mesélt róla. Egy férfi a szeretője.

- Connie őszintén szereti őt.

- Őt is ismeri?

- A barátomnak mondhatom. Nem válaszoltál a kérdésemre. És muszáj ennyire udvariasnak lenned? Nem odahaza vagy. Szólíts Akinak. Szóval?

- Mit válaszolhatnék? – Simon szomorúan mosolygott.

- Az igazat.

- Számítana? Öten vallanak ellenem, és a családom. Egyedül vagyok.

- Őfelsége veled van, ha őszinte leszel.

- Hogyan hihetnék neked? Te is a csatlósa vagy!

Egymást nézték. Äki pontosan látta a fiú szemében, hogy menekülni fog. Simon megperdült, de mielőtt elérhette volna az ajtót, egy kés vágódott a félfába.

- Azt nem mondták, hogy nem sebesíthetlek meg.

Simon kirántotta a kést a fából, és szembefordult a férfival.

- Nem félek.

- Rosszul teszed. Eddig egyetlen ember tudott legyőzni.

- Ki?

- Őfelsége.

Simon keserű nevetést hallatott. A férfi felé vágott a késsel, de Äki ügyesen kitért előle.

- Ne játssz velem! Még megsérülsz.

- Nem félek a haláltól.

- Csak a balgák tesznek így. – Äki megunta a macska-egér játékot, megragadta a fiú csuklóját, és megcsavarta. Simon halk kiáltással elejtette a fegyvert. Ököllel sújtott a férfi arcába.

- Szemét, engedj el!

- Szó sem lehet róla! A feladatomat teljesítem, ez a dolgom.

- Kiabálni fogok.

- Nem sokat érsz vele. – Äki felmutatta a gyűrűjét. – Ezt mindenki ismeri. Könnyebb lesz, ha hajnalban távozunk szép csendben. Addig pedig azt teszed, amit mondtam.

- Nem. Nem megyek sehová.

Äki halkan felsóhajtott. Nem volt szíve bántani a fiút, de a munka az mégis csak munka. Meg hát tudni akarta az igazat.

- Jössz magadtól vagy viszlek erőszakkal. Nekem mindegy. Arról beszéltél, hogy nem félsz a haláltól. Akkor miért félsz őfelsége színe elé vonulni?

Simon arca megrándult. Hallgatott.

- Ma maradj velem. Reggel elmegyünk.

- Gyanús lesz, ha nem megyek le.

- Dehogy. – Äki arcán mosoly suhant át. – Legfeljebb azt mondom, hogy félek egyedül a sötétben.

- Ezt úgy se hiszi el senki.

- Ha szépen mondom, elhiszik. – Äki pénzt csörgetett.

- Azt fogják hinni...

- Igen, de mit aggódsz? Ide már úgyse jöhetsz vissza.

Simon lehajtotta a fejét, és elrántotta a kezét. Leült a székre a tűzhöz, és némaságba burkolózott.

Äki végigdőlt az ágyon. Nem telt el sok idő, és kopogtattak. A férfi felpattant. Simont az ágyra penderítette, egy kicsit megszaggatta az ingét.

- Ne! Mit csinálsz? Hagyd abba!

Äki oda se figyelt rá. Összekócolta a saját haját, és résnyire nyitotta az ajtót.

- Igen?

- Elnézést, jó uram, Simont keresem. Szüksége van még rá?

Äki egy kis erszényt nyomott a kezébe.

- Még beszélgetnénk, ha nem bánja.

- Dehogy, uram. Jó... beszélgetést! – Közben jól látta az ágyon fekvő fiút. – Jó éjt, uram!

- Jó éjt!

Äki betette az ajtót, kulcsra zárta. Az ágyhoz ballagott. Kecsesen leült, keresztbe tette a lábát, és fiú mellett a takaróra támaszkodott.

- Ennyit a barátaidról.

- Rohadék!

Simon szemében könnyek csillantak. Hasra fordult, és az arcát belefúrta a párnába.

- No de, kérlek... Ez nem illik egy felségárulóhoz.

- Nem is... – Simon elharapta a mondatot, és Äki hiába próbálkozott, nem tudta szóra bírni. Végül átköltözött a kandallóhoz, és várta, hogy hajnal hasadjon.