1. fejezet

A Pokolban csend és nyugalom honolt. Gabriel és Michael halkan vitatkoztak, miközben a nagyterem felé tartottak.

- Szerintem akkor sem jó ötlet telefont ajándékozni neki – kötötte az ebet a karóhoz Gabriel.

- Miért? Már hat éves.

- Még hat éves – javította ki Gabriel.

Michael legyintett.

- Máris jobban ért hozzá, mint a felnőttek. Igazán megérdemli.

- Nem – jelentette ki Gabriel.

- Pedig én megveszem neki! – húzta ki magát Michael.

- Eszedbe se jusson! – szisszent Gabriel.

Lucifer fáradtan nézett fel.

- Jaj, ne! Már ti is kezditek? – hajtotta a fejét a tenyerébe.

- Valami baj van? – torpantak meg az angyalok.

Halk kuncogás hallatszott a nagyteremből nyíló ajtó felől, amely Lucifer hálószobáját rejtette.

- Szerintem én.

Az angyalok szeme kerekre tágult.

- Te mit keresel itt? Az apád?

- Hazament. Én maradni akartam.

- Sajnos – morogta Lucifer, majd bágyadt vigyorral nagyot legyintett. – De végül is nem unatkozom.

- Az biztos – nyomott el egy kárörvendő vigyort Michael.

A kisfiú kilépett az árnyékból. Hatéves volt. Kicsi, törékeny. A kaja kócos volt, sötét gesztenyebarna világosabb aranyszín tincsekkel. A szeme volt a legkülönösebb: a jobb szeme mély csokoládébarna, a bal bűvös aranysárga. A mosolya huncut és kedves volt. A kacagása napfényt hozott a sötét sarkokba. Kíváncsisága kielégíthetetlen volt, ahogy energiája is. Mintha tíz démon egyszerre született volna újjá a fiúban. Ő volt Lucifer keresztfia, Jinya. Szülei sem voltak hétköznapiak: édesapja, Jian, Lucifer helyettese volt, démon; édesanyja pedig Yuiko, egy határozott nő.

Gabriel éles szemmel figyelte a fiút, ahogy Luciferhez ugrándozott. Tiszta lelkű féldémon volt, és nem tűrte az igazságtalanságot, a hazugságot. Az oviban is mindig bajba került. Nagyot mondó társaival közölte, hogy hazudnak és jól elpüfölte őket. Megdöbbentő volt figyelni növekedését, éles eszét, erejét, gyermeki báját. Ez a gyermek talán elhozhatja a békét Menny és Pokol és emberek között – gondolta -, hiszen Jinya ereje démoni volt, a lelke angyali, a teste viszont emberi.

A fiú felmászott Lucifer ölébe.

- Fáradtnak látszol – jegyezte meg élénken. – Segíthetek?

- Nem kell – rázta a fejét Lucifer. – Csak érkezett pár új ember, akiket el kellene helyeznem.

- Gonoszak?

Lucifer gyengéden megkócolta Jinya haját.

- Nincs lelkük.

Jinya bólintott, és lecsúszott a földre. Gabrielre és Michaelre nézett.

- Nektek sem tudok segíteni?

- Most nem.

Jinya felsóhajtott.

- Jó, akkor leugrom az ördögökhöz.

Lucifer arcán megrándult egy izom, de engedte, hogy a fiú távozzon.

- Tegnap téren állva könyörögtek, nehogy leengedjem hozzájuk – sóhajtotta. – Sikerült romba döntenie a fél kínzótermet, feldöntött egy forró olajjal teli üstöt, sikeresen összekeverte a kínzandó személyeket. Egy teljes éjszakába telt, mire rendet tettem utána, mert elaludt a trónszékemen.

Gabriel és Michael nevetve lerogytak az odakészített székekre.

- Jian eddig soha nem hagyta itt.

- Most meglepetést szeretne neki. Most lesz hat éves két nap múlva. Mit kap tőletek?

A kérdésre a két angyal összenézett.

- Michael telefont akar venni – árulta el Gabriel.

- És te?

- Könyvet. A Biblia tökéletes ajándék.

Lucifer felnevetett.

- Neked, de nem neki. Fél nap alatt végigolvassa, közli, hogy tök uncsi volt, aztán félreteszi a polc leghátsó részébe.

Gabriel elhúzta a száját.

- Nem érdekel! No és te mit adsz neki? A száz legérdekesebb kínzási technikát?

Lucifer harsogva nevetett. Már egyáltalán nem látszott fáradtnak.

- Dehogy! Megrendeltem neki a legfejlettebb hordozható számítógépet, mindenféle ketyerékkel.

- Na látod! - vigyorgott elégedetten Michael.

Gabriel duzzogott.

- Szörnyűek vagytok!

- Nekem van mentségem! – húzta ki magát Lucifer.

- És pedig?

- Démon vagyok – kuncogott a Sátán, és láthatóan jól szórakozott Gabriel duzzogó arckifejezésén.

Jinya lelkesen ugrálgatott le a lépcsőn. A kínzótermek jóval Lucifer nagyterme alatt helyezkedtek el, hogy a jajkiáltások még véletlenül se hallatszódjanak fel a Pokol mindenható urához.

Belesett az első ajtón, itt az enyhébb büntetést kapottak kiabáltak. Továbbment. Az ötödik ajtó mögül hangos sikoltozás szűrődött ki. Benézett. Jelenleg csak öten voltak a falaknál, nem számítva az őket felügyelő ördögöket. Két nő és három férfi küszködött a láncokkal. Az előbb a legszélső adott hangot fájdalmának.

Jinya belépett. Az ördögök vigyora elhervadt.

- Nagyuram – hajtották meg a fejüket.

Jinya kíváncsi kutyakölyökként körbeugrándozta őket.

- Segíthetek valamiben?

A rangidős Telas nemet intett.

- Legjobb lenne, ha felmenne őfelségéhez – javasolta.

- Itt vannak az angyalok – toppantott Jinya, majd érdeklődve méregette a rabokat. – Ők kicsodák?

- Örök szenvedésre ítéltettek a bűneik miatt – mondta Telas, és azon igyekezett, hogy távol tartsa a fiút tőlük. Ha valami történik a nagyúr keresztfiával, ő is odakerül a rabok mellé, ebben biztos volt.

Csakhogy Jinya okos gyermek volt. Könnyedén kicselezte Telast, és megállt az egyik nő előtt.

- Mit követtek el?

A nő nekifeszült a láncainak, és sikoltozni kezdett. Jinya nem szólt, csak meredt rá, aztán vállat vont. Elvesztette érdeklődését irántuk. Az asztalhoz ugrált, és felvett egy rozsdásnak tűnő nagy fogót.

- Ez mire való?

- Kínzásra – felelte Telas, és igyekezett Jinya közelébe kerülni. A fiú csodálkozó szemekkel végigmérte a szerszámot, majd lebiggyedt ajakkal így szólt.

- Ez?

A fitymáló hangra az egyik segédördög felkapta a fejét, és elkotyogta.

- Fel kell forrósítani.

Jinya szeme azonnal felcsillant. A terem közepén lobogó tűz felé fordult.

- Tényleg?

Telas eléje vetette magát.

- Mi lenne, ha magával vinné játszani, mi pedig folytatnánk a munkánkat?

Jinya arca durcás lett.

- Fel akarom forrósítani – közölte. Enyhén makacs volt a fiú, akárcsak az anyja.

Telas nagyot nyelt. Tegnap romba döntött terem lett az eredménye, hogy engedte játszani.

- Mi lenne, ha őfelsége termében tenné? Őfelsége biztos örülne.

- Mintha már mondtam volna, hogy itt vannak az angyalok.

Telas még nagyobbat nyelt.

- De csak picit, rendben?

Jinya bólintott, aztán futásnak eredt volna, de beakadt a köpenye, és magával rántott egy halom kínzóeszközt az asztalról.

- Hoppá! – nézett vissza Jinya. Felkacagott, és a tűzhöz ugrándozott.

Telas a fejét fogta.

- Őfelsége meg fog nyúzni! – nyekegte kétségbeesetten.

Jinya a tűznél serénykedett. A parázsba temette a fogót, és körbetáncolta. Ez alatt felborított egy vödör hideg vizet, beleborított a tűzbe egy kosár szenet, szétszórta a tisztításra váró fémeket. Egy szóval teljes volt a káosz.

Telas sápadozott.

Lucifer nyugtalankodott. Gabriel és Michael észrevették, hogy valami nincs rendben.

- Mi a baj? – aggodalmaskodott Gabriel.

- Rossz érzéseim vannak, ha Jinya nincs mellettem – vallotta be az exangyal.

- Nem lehet semmi baja – nyugtatta Michael.

- Neki nem, de közben romba dönti a Poklot! – riadozott Lucifer. Felállt. – Muszáj körülnéznem. Velem jöttök?

A két angyal összenézett.

- Igen.

Lucifer kisietett a teremből. Követték.

Jinya csillogó szemmel nézegette a vörösre izzott fogót.

- Nagyon menő! – vigyorogta.

Az ördögök nem válaszoltak. Azon igyekeztek, hogy rendet tegyenek.

Nem volt szerencséjük. Nyílt az ajtó. Lucifer és a két arkangyal ledermedt a küszöbön.

- Mintha bomba robbant volna – állapította meg Michael elfojtott vigyorral.

Lucifer szeme elsötétült. Jinya odarohant hozzá.

- Nézd, mit találtam! Játszhatok még vele egy kicsit?

Lucifer fogai megcsikordultak.

- Ez … nem játékra való – vette el a fiútól a fogót, és félrehajította.

Jinya arca megkeményedett.

- Kérem vissza! – szisszent.

- Nem! – morrant Lucifer.

Az ördögök behúzott nyakkal, az angyalok kíváncsian figyelték az összecsapást.

- Akarom!

- Szokj le erről a szóról!

- Nem!

- De!

- Irigy!

- Vakarcs!

- Pöffeszkedő zsarnok!

- Miniatűr démonutánzat!

Michael megveregette Gabriel vállát.

- Látszik, mennyire szeretik egymást.

Lucifer feléje kapta a fejét. Szeme vörös volt, akár a lobogó tűz.

- Mit mondtál?

Jinya szeme is villogott. Aranyszeme feketévé mélyült.

- Mondd még egyszer!

Michael hátrálni kezdett.

- Sürgős dolgom akadt. Bocsika!

Gabriel felsóhajtott, és követte társát.

Lucifer és Jinya egymásra meredtek.

- Neveletlen kölyök!

- Idióta majom!

- Ezt meg hol tanultad? – villant meg fenyegetően Lucifer szeme. Jinya elmerengett.

- Tőled, de azért szeretlek.

Lucifer a haját tépte.

- Anyád, apád, rokonod, barátod… ezért mind a Pokolra kerül – fenyegetőzött.

Jinya az ujján számolni kezdett.

- Anya mindig mondja, hogy ide jut, amiért feleségül ment apához. Ő kilőve. Apa ide való. Ő is kilőve. Te is itt élsz, te is kilőve. Gabe és Mike angyalok, nem kerülhetnek ide. Jouji nem akar a mennybe menni, tehát ő is ide jön. Ő is kiesett. Korumi és Kumiko olyan rosszak, hogy tutira nem engedik be őket a mennybe. Szóval őket is felejtsd el!

Lucifer toporzékolt.

- Jian, ezért megfizetsz! – sziszegte, mire Jinya megölelte.

- Azért szeretsz? – kérdezte ártatlan mosollyal.

Lucifer dühe egy pillanat alatt elszállt.

- Menjünk fel! Talán mégis tudsz valamit segíteni.

Jinya felkacagott, és előre rohant.

- Kapj el, ha tudsz! – kiáltotta.

Lucifer vigyorogva utána indult. Megkönnyebbült sóhajok szálltak utánuk.

Yuiko felfújta az utolsó lufit is.

- Biztos nem fognak leengedni holnapig?

Jian nemet intett, és felaggatta a piros gömböt a többi közé.

- Olyan csend van – panaszkodott az asszony.

Jian elvigyorodott.

- Mert nincsenek itthon a gyerekek. Különösen a fiad.

- Ne bosszants fel! – vonta össze a szemöldökét Yuiko. – Jinya rendes gyerek.

- Ja, ja. Ez kinek akarod bemagyarázni? – fonta össze a mellkasán a két karját a férfi. – Naponta elhupál valakit az oviban, közbotrányt okoz, felbosszant mindenkit, aki olyan peches, hogy az útjába kerül. Soroljam még?

Yuiko gőgösen felszegte az állát.

- A te hibád!

Jian azonnal csípőre vágta a kezét.

- Miért csak az enyém? Kettőn áll a vásár, ha nem tudnád.

- Démon vagy! – vágott vissza az asszony. – Hogy tanuljon tőled bármi jót?

- Ezt pont te mondod? – kiáltott fel Jian. – A múltkor az utcán kezdtél el fojtogatni, félig agyonverted a zsebtolvajt, aki a táskádra pályázott, üvöltöztél Kurumi tanárával. Te sem vagy egy angyalka, akárhogy is nézem!

Yuiko mérgesen fújt egye.

- Én csak egy kicsit hirtelen haragú vagyok – vont vállat.

Jian derűsen nézett le rá.

- Persze! Megszégyeníted az összes ördögöt.

- Beleverjem a fejed a falba? – érdeklődött szelíden Yuiko.

Jian vigyorgott, és átkarolta.

- Holnap hazahozom – ígérte halkan.

Yuiko hozzásimult.

- Kíváncsi vagyok, hogy boldogul vele Lucifer.

Jian szeme vidáman csillogott.

- Azon se lepődnék meg, ha mire visszamegyek, a fiad igazgatná a Poklot.

Összenevettek Yuikoval.

Lucifer elégedetten hevert a szófán, és felettébb jól érezte magát. Szőlőt szemezgetett, fehérbort kortyolgatott hozzá. Démoni szépségű asszonyok táncoltak előtte, puha párnákon ültek a padlón vagy őt próbálták magukhoz édesgetni.

Lucifer oda sem figyelt rájuk. A terem túlvégében, az íróasztal mögött ülő Jinyát nézte. A fiú komoly arccal tolt arrébb egy papírhalmot, és egy másikat húzott maga elé. Láthatóan az olvasás és a Pokol mindennapi feladatainak megoldása lekötötte felesleges energiáit.

Jian nesztelenül lépett be a nagyterembe, és elhűlve meredt az elé táruló látványra.

Lucifer vette észre először. Felragyogott az arca.

- Jian! – emelkedett fel kecsesen, akár egy párduc. Jinya azonnal felkapta a fejét. Félredobta a tollat, amivel éppen utasításokat írt egy lapra, és az apjához viharzott.

- Hiányoztál! – kapaszkodott a férfiba, és Jian úgy ölelte magához, mint aki sohasem akarja elengedni.

- Te akartál maradni – emlékeztette a fiát, miután lopva megköszörülte a torkát. Nem akart érzelgősnek tűnni.

- Tök uncsi volt – közölte Jinya.

- Na ne mond! – morgott Lucifer.

Ellenségesen egymásra meredtek a fiúval.

- Elég legyen! – lépett közéjük Jian. – Mi folyik itt.

- Szemtelen a kölyök, az van – húzta ki magát gőgösen Lucifer.

- Te kényeztetted el – mutatott rá az igazságra Jian. Lucifer elhúzta a száját.

- Egy keresztfiam van, nem?!

Jinya megrángatta az apja karját.

- Képzeld, apa! Nii-san rám bízta a papírmunkát! – újságolta.

- Miii? – Jian haja égnek állt. - Megőrültél?

Lucifer csípőre tett kézzel dörrent rá.

- Ennyit megérdemlek, miután a fiad kis híján romba döntötte a birodalmamat!

- Mit csináltál, Jinya?

- Játszottam! Azt szabad, nem?

- Na persze! – szólt közbe Lucifer. – A kínzóteremben?

Jian századmásodpercek alatt megőszült – legalábbis saját véleménye szerint.

- Te engedted a kínzóteremben játszani?

- Miért? Baj? – nyílt tágra ártatlanul Lucifer szeme.

- Imádkozz, hogy ez ne jusson Yuiko fülébe! – figyelmeztette Jian.

Lucifer Jinyára pislantott.

- Én hallgatok – ígérte. – És te is tartsd a szád, ha nem akarsz oda kerülni.

Jinya szeme összeszűkült.

- Te most fenyegetsz engem?

Jian közbelépett. Lucifer amúgy is mögötte keresett védelmet.

- Elég legyen a vitából! – szólt szigorúan. – Szedd össze a holmidat, hazamegyünk. Anyád már nagyon vár.

Jinya lelkesen elugrabugrált a szobája felé. Lucifer megkönnyebbülten felsóhajtott.

- Nagyon szeretem a kölyköt, de azért örülök, hogy hazamegy.

- Hallottam ám! – kiabálta Jinya, mire az apja halkan felnevetett.

- A te hibád – fordult Luciferhez. – Nem kellett volna úgy elkényeztetned. Most ihatod a levét.

Lucifer megveregette a férfi vállát.

- Ebben lehet valami. De azért…

- Ne, ne! – hátrált Jian rémülten. – El ne kezdd, hogy ez és ez könyv szerzője szerint így és így kell gyereket nevelni.

- De…

- Nem. Elég volt belőle Jinya csecsemőkorában.

Lucifer szemébe hatalmas könnyek gyűltek.

- Olyan szemét vagy! – szipogta.

Jian felsóhajtott.

- Az ördögbe, démon vagyok!

Luciferrel egymásra néztek, aztán elnevették magukat.

Yuiko fel s alá járkált a nappaliban.

- Hol a csudában vannak már? Rég itt kellene lenniük – nézett az órájára félpercenként.

Jouji nagyot ásított.

- Nyugi nővérkém! Árt az egészségednek az idegeskedés.

- Menj a Pokolba!

Jouji szemrebbenés nélkül folytatta.

- Amióta Jian és Jinya nincsenek itthon, háromszor annyit eszel. Szerintem híztál.

Yuiko toppantott.

- Csupán átrendeződtek a tartalékaim – védekezett.

Jouji végigmérte.

- Ennyire? – kételkedett.

Kurumi és Kumiko alig bírták lefogni a kapálózó Yuikót.

- Nem gondolja komolyan. Nem látod, hogy viccel? – kapaszkodott nővére karjába Kumiko.

Megszólalt a csengő.

- Végre! – száguldott ki az előszobába Yuiko. Legnagyobb csalódására a két angyal érkezett ajándékokkal megrakodva.

- Á, csak ti vagytok! – legyintett, és betessékelte őket.

- Még nem érkeztek meg? – tudakolta Gabriel.

- Kitekerem Jian nyakát! – fenyegetőzött az asszony, amikor kulcs fordult a zárban.

- Megjöttünk! – hallatszott a férje kiáltása.

Jinya gyorsabb volt, mint Yuiko.

- Szia anya! – vigyorgott rá, mire az asszony könnyekben tört ki, és a keblére ölelte.

Jian mosolyogva állt meg mellettük. Lucifer átkarolta a hozzá siető lányokat.

Jinya zavartan próbálta eltolni magától az anyját.

- Anya, nagyfiú vagyok már! – figyelmeztette.

Yuiko erre meghúzta a fülét.

- Még gyerek vagy, én pedig az anyád! Hát, már meg sem ölelhetlek? – szipogta. – Lucifer!

Az Ördög úgy rezzent össze, mintha korbáccsal vágták volna hátba.

- Igen?

- Minden rendben volt? Jinya jól viselkedett?

- Mint egy kisangyal – vágta rá sietve Lucifer, mire Jinya lopva elvigyorodott. Minden volt, csak az nem.