1. fejezet

Ai: Két élet 2.

            C. J. Carrathian zihálva kapkodott levegő után.

- Higgye el, ez nem megoldás! – mondta halkan, és igyekezett talpon maradni. Az egész egy rossz színjátéknak tűnt. A gyilkossági ügy gyanúsítottja lelövi az érte érkező rendőrt…

- Tűnjön innen, vagy lelövöm ezt a zsaru kurvát! – üvöltött vissza a férfi.

C. J. a társa arcára bámult, aki halottsápadtan nézett vissza rá. Szája sarkából vérpatak indult el az álla felé.

- Shützmer, engedje el! Itt maradok helyette, látja, megsérültem, nem árthatok magának…

- Húzza el a belét innen! – Fran Kernick nyomozó, C. J. társa felszisszent, ahogy a gyanúsított belemarkolt a hajába, és nekiszorította a pisztolyt a halántékának.

C. J. mély levegőt vett, nekidőlt a falnak.

- Maga is tudja, hogy nem tehetem…

- A kurva anyját, hát, azt akarja, hogy megöljem?!

- Ez nem így megy, John – váltott barátságosabb hangra. – Ha én kilépek innen, a kommandósok jönnek magáért, és ők már nem beszélgetéssel akarják majd meggyőzni. Legyen esze!

- Kopjon le, maga seggfej!

C. J. nézte a remegő ujjakat a pisztoly ravaszán, az idegesen rebbenő szemhéjakat, az izzadt arcot. John Shützmer alaposan gyanúsítható volt egy tizenkilenc éves főiskolás lány megölésével. Minden bizonyíték ellene vallott. Ketten érkeztek, hogy bevigyék a kapitányságra. Shützmer udvarias volt, úgy látszott, meg sem lepődött az érkezésükön. Ismerték egymást, már kétszer kihallgatták. Fran meg akarta bilincselni, de a férfi megmutatta sebes csuklóját, ami állítólag elesés közben sérült meg.

C. J. éppen a többi szobába kukkantott be, amikor a dulakodás hangját meghallotta. A lövés akkor érte, amikor visszafordult. Nekitántorodott a kisasztalnak, lesöpörte róla a kis üvegvázát, és elvágódott. Az újabb lövés elsüvített a feje fölött. A fegyvere után kapott, viszonozta volna, de megmerevedett, amikor meglátta, hogy Fran fejéhez Shützmer odatartja a fegyvert. Percek óta egyezkedtek, de érezte, hogy a férfival nem fog egyességre jutni. Csak úgy fog tudni segíteni a társának, ha épségben kijut a lakásból. Lassan araszolni kezdett hátrafelé. A szemét nem vette le Franről, aki egy gyászos fintorral búcsúzott tőle. A lakás előtt többen rémülten ácsorogtak. Egyikük elkapta C. J. karját, amikor szinte kizuhant az ajtón.

- Carrathian nyomozó vagyok! Menjenek távolabb innen! – A lakó segítségével lerogyott az ajtó mellett. Az ájulással küszködött, de sikerült előhalásznia a telefonját. A központot hívta, és pontok ugráltak a szeme előtt a fájdalomtól, miközben a férfi egy zsebkendőt szorított a vállához. – Erősítést kérek! 

A gyilkossági osztály szokásos nyüzsgését Alex Ferguson hadnagy érdes férfihangja törte meg.

- Mi a rossebbért nincsenek a jelentések az asztalomon, angyalkáim?

- Bocs, főnök, most gépelem – emelte fel a fejét Theo Hyams, a férfi helyettese.

- Akkor mozogjanak az ujjacskáid! Fran merre van?

- Az utcán C. J.- vel – felelte Carl, miközben két telefon is lógott a fülén. – Be akarják hozni a Deverton ügy gyanúsítottját.

- Végre! – A hadnagy visszaindult az irodájába, mert az ő telefonja is megszólalt. Amit hallott, attól kiverte a hideg veríték, és már kapcsolta is a csípőjére a pisztolyát. – Theo és Carl, velem jöttök! – robbant ki a közös helységbe.

- De, főnök! – Theo tiltakozott volna, ám elég volt vetnie egy pillantást a férfi arcára, hogy tudja, baj van.

- C. J.-t meglőtték, Frant pedig túszul ejtette az a férfi, aki gyanúsítható a Deverton lány megölésével.

- A rohadt életbe!

Carl lecsapta a telefonkagylókat, és felkapta a zakóját.

- Menjünk!

Theo félbehagyta a gépelést, és felpattant.

- Mehetünk.

A hadnagy cigire gyújtott, ahogy lefelé rohantak a lépcsőn.

- Megölöm! – sziszegte, de nem lehetett tudni, kinek címezi a fenyegetést.

- Mit tudunk?

- Szinte semmit. A szomszédok értesítették a járőröket, amikor dulakodás, majd lövések hallatszottak Shützmer lakásából. Egy férfi zuhant ki az ajtón, Carrathian nyomozóként azonosította magát, és kérte az erősítést.

- Mennyire súlyosan sérült meg?

- Fogalmam sincs. – Ferguson tekintete sötét volt az aggodalomtól.

Mindenki tudta a kapitányságon, hogy C. J. a családja tagja, amióta a fiú huszonévesen elvesztette az apját, majd a nagyapját is, és egyedül maradt. Az évek elteltek, C. J. rendőr lett Alex keze alatt, és apaként tekintett a férfira, ahogy Ferguson fiaként rá. A hadnagynak amúgy volt két gyermeke, akiket a párjával, Daviddel fogadtak örökbe, de C. J. mégis amolyan első házasságból származott fiúnak számított a Ferguson családban.

Szirénával süvítettek át a városon. A hadnagy láttán az egyenruhások azonnal utat engedtek neki. A kommandósok éppen ekkor parkoltak le, de a kíváncsiskodók és a média megelőzte őket. 

- Hol van?

- Második emelet. Carrathian tartja szóval – vetette oda az egyik járőr, aki a helyszínt biztosította.

Carl és Theo alig bírt lépést tartani a férfival, ahogy Alex felrohant a lépcsőn, tekintetével messzire elkerülve a liftet.

- Fiam!

Ketten pisszegték le. Az egyik a túsztárgyaló Mayer volt, a másik maga C. J. Utóbbi olyan sápadt volt, mint a fal, és a falnak dőlve ült az egyik ajtó mellett. Onnan kiabált befelé.

- John, maga is tudja, hogy nem tudom megvédeni, ha nem segít nekem. Engedje el a társamat, és beszéljük meg!

- Nincs mit megbeszélnünk! – hangzott az éles, hisztérikus válasz. – Megölöm, ha nem engednek elmenni!

- John, maga is tudja, hogy ez lehetetlen. Megérkeztek a kommandósok, és itt van a felettesem. El fogják venni tőlem az irányítást, és maga akkor egy nejlonzsákban fogja elhagyni a házat.

- Ez csupán üres blöff! Rendőri túlkapás lenne!

C. J. homlokán veríték gyöngyözött. Alex letérdelt mellé, és amíg a férfi egyességre próbált jutni Shützmerrel, egy tiszta zsebkendőt szorított a vállán levő sebre. C. J. hangja elakadt, összeszorította a fogát, de aztán beszélt tovább.

- Hol vannak a mentősök? – Alex feszülten fordult Mayerhez.

- Carrathian nem engedte fel őket. Shützmer csak vele hajlandó tárgyalni.

Alex a fogait csikorgatta, és a szeme olyan jeges volt, mint a gleccserek.

- Azonnal lássák el!

- Carrathian most próbálja megmenteni a társát, hadnagy. Engedje, hogy tegye a dolgát!

- Meglőtték! Mindjárt elájul, és akkor mi a fasz lesz? A te dolgod, hogy kihozd onnan az emberemet, nem neki! C. J., tűnés ahhoz a kibaszott mentőhöz!

- Jól vagyok. – C. J. hangja halk volt, és erőtlen. – Segítsetek fel!

- Hová mész?

- Be. Nem figyeltetek? Fran kijöhet, ha én bemegyek. Úgy látszik, a kommandósok megjelenése kicsit megijesztette.

- Megbolondultál!

C. J. észrevette a kommandósokat, akik felfelé tartottak. A falnak támaszkodva felnyomta magát, és mielőtt Alex megakadályozhatta volna, belökte az ajtót.

- Én vagyok az, John. Ne lőjön!

A hadnagy visszahúzódott, miközben Mayer ismertette a helyzetet a kommandósok parancsnokával.

- Élve hozzátok ki azt a szarházit! – morrant fojtottan. – Az embereimre meg vigyázzatok!

- Igenis, hadnagy.   

Fran ekkor lépett ki az ajtón, az arca sápadt volt, orrából és a szájából vér szivárgott. Theo azonnal elhúzta a bejárattól.

- Nyomozó, mit fogunk találni, ha bemegyünk? – A kommandósok parancsnoka azonnal lerohanta a nőt. Friss helyzetképre volt szükségük a behatolásra, de aztán eldördült odabenn egy lövés, és nem volt idő semmire.

Alex később sem látta tisztán, mi is történt odabenn. Shützmer túszként akarta használni C. J.-t, de az védekezett. Dulakodtak, a fegyver elsült. Shützmer még akkor is dermedten kuporgott a nyomozó mozdulatlan teste felett, amikor a kommandósok berontottak, és a padlóra teperték.

- Orvost! Egy rendőr megsérült!

Alex sápadtan térdelt le C. J. mellé. A mentősök kis híján elsodorták.

- Ne legyen útban, hadnagy! – kérte az egyikük.

- Mennyire súlyos?

- Hadd vizsgáljuk meg!

C. J. pár percre magához tért. Fájdalmas mosolyt villantott Fergusonra.

- Túlélem, ne aggódj!

- Te idióta! Mégis mi a fenét mondtam volna otthon Davidnek, ha bajod esik? – tört ki a Alexből.

C. J. nehezen vette a levegőt. Keserű vonás jelent meg a szája sarkában.

- Kurvára nem vagytok a szüleim.

A hadnagy arca megmerevedett.

- Ezt meg sem hallottam, kölyök!

- Akkor jobb lesz, ha legközelebb… a reggeli zuhanyzást nem Daviddel csinálod. Elfelejtettél megint… fület mosni…

A mentősök mosolyogtak.

- Rendben lesz, hadnagy. Ne aggódjon!

- Ő a fiam. Naná, hogy aggódom.

Nem mozdult mellőle a kórházba menet sem. Telefonált Davidnek, aki azonnal átvitte a nagyszülőkhöz a gyerekeket, és a kórházba indult.

- Jól van, ugye?

- Az orvosok szerint hamar kiheveri.

David belefonta az ujjait a férfiéba. Általában derűs mosolya most megkopott, aggodalmasan szemlélte C. J.-t, aki nem csak fogadott fia, hanem a testvére és a legjobb barátja szerepét is betöltötte.

- Mostanában olyan más lett. Zárkózottabb.

- Kimerült. Az egészsége látja kárát, hogy nem adja el a családi céget.

- Érthető a ragaszkodása, hiszen a nagyapja alapította.

Alex felsóhajtott.

- Ez igaz, drágám, de nem bírja egyszerre a két munkát. A céghez csak havonta egyszer megy be, ám még ez is sok. Láttam a papírhalmokat az íróasztalán, amikor a múltkor beugrottam hozzá. Valami nem stimmel velük.

David felkapta a fejét.

- Gond lenne a cégnél?

- Nem tudom. C. J. nem hajlandó beszélni róla.

- David… - A férfi halk sóhaja hallatán mindketten közelebb léptek az ágyhoz.

- Felébredtél? – David megérintette az arcát, és rámosolygott. – A frászt hoztad rám, nagyfiú!

C. J. visszaaludt anélkül, hogy válaszolt volna.

            Két héttel később C. J. komoran ücsörgött a könyvtárszobában. Évekkel ezelőtt ez még a nagyapja és az apja birodalma volt, ma már az övé. Most az ő vállát nyomta a felelősség, emberek megélhetésének gondja. Anyját egyéves korában elveszítette. Apját, a népszerű szenátort meggyilkoltatta politikai ellenfele, aki aztán titokzatos körülmények közepette elhalálozott a börtönben. Utolsó megmaradt rokonát, a nagyapját egy szívroham vitte el azon a tárgyaláson, amikor megpróbálták rábizonyítani, ő bérelte fel a szenátor gyilkosát. S bár ő maga egyetemet végzett rendőr lett, családja vagyonát, cégét továbbra is a felügyelete alatt tartotta. Nehéz volt összeegyeztetni a munkájával, de nem volt szíve eladni azt, amiért a nagyapja egész életében dolgozott.

A jelentéseket és szerződéseket lapozgatta az asztalon. Mindegyiket fejből tudta már, de ez sem adott neki támpontot ahhoz, hová tűnt el a cég nyereségének nagy része. Közeledett az éves felülvizsgálat, az adóhivatal is bármikor felbukkanhatott. A gondot meg kellett oldani. A kérdés az volt, hogyan. Kezdte belátni, hogy mennyire kisember is, és soha nem fog nagyapja nyomába érni.

Rosszkedvűen felállt, és megmozgatta a vállát. Betegszabadságon volt, amíg meg nem gyógyul a válla. Nehéz volt tétlenül, egy helyben ücsörögnie. Igyekezett a jó oldalát nézni, így van ideje a cégre, de ez sem derítette jobb kedvre. Kijárt a lőtérre reggelenként, és edzett, hogy mielőbb visszatérhessen a kapitányságra. Bár úgy sejtette, hogy Alex nem fogja egyhamar az utcára engedni. A konyhában elővett egy doboz sört, és elkortyolgatta, míg a David által hozott vacsora megmelegedett. Elmosolyodott, ahogy eszébe jutott a férfi, aztán a hajába túrt. 

Alex Ferguson hadnagy akkoriban lépett az életébe, amikor a gyásztól és a bosszútól elvakultan kereste a helyét a világban. Apját meggyilkolták, de a rendőrség balesetként zárta le az ügyet. Nagyapjával együtt pontosan tisztában voltak vele, hogy a férfi politikai ellenfele, Thomsonn áll a történtek hátterében, de nem volt bizonyítékuk. Küzdöttek, átléptek minden határt, hogy végül elérjék a céljukat, és a bűnös méltó büntetést kapjon. Azonban mindennek ára volt. Thomsonn halála után Ferguson volt az egyetlen, aki rájuk gyanakodott, aztán valami olyasmit tett, amit egyetlen más tisztességes zsaru sem: hallgatott. Nem rajta múlott, hogy végül a nagyapja feladta magát, és a bírósági tárgyaláson szívrohamot kapott.

Családja elvesztése után nem maradt egyedül. A hadnagy úgy tekintett rá, mintha a fia lett volna, és mellette állt. Talpra állította, amikor legszívesebben összeomlott volna. Példát mutatott neki. Apja helyett apja volt, jobban, mint az igazi. C. J. nem volt naiv. Cecil John Carrathian befolyásos politikus volt, s ennek rendelte alá az életét. A fiáét is. C. J. már kiskorában kénytelen volt megtapasztalni ennek hátrányait, s nem menekülhetett a nagyapjához, mert Stephen Carrathian sem volt különb. Félreértés ne essék, szerették őt, de soha nem veregették hátba elismerően, s nem tűrték a hibákat. Nagyapja csak a halála előtti hónapjaiban lett vele engedékenyebb, de még akkor is gyerekként kezelte.

Alex más volt. Első pillantásra egy brutális alaknak tűnt, aki képes egy félreértett pillantás miatt bárkit agyonrugdosni. Legbelül azonban ugyanúgy szeretett, mint bárki más. Képes volt felülemelkedni a korlátain, nem érdekelték a társadalom szabályai, úgy élt, s azzal, akit ő választott. Márpedig olyan embert választott, aki tökéletesen kiegészítette keménységét, s felolvasztotta jéggé fagyott szívét.

David Eichorn az öccse kedvéért az utcán árulta magát, míg Kyle-t meg nem ölték. Az ügy Fergusonhoz került, s ezzel megváltozott az életük. David megtanult felszegett fejjel járni, önmaga lenni, Alex pedig megtanulta elfogadni, hogy egy férfit szeret. Tizenegy éve éltek együtt. Örökbe fogadtak egy ikerpárt, Jayne-t és Jaycee-t, akik örökké borsot törtek az orruk alá, de a gyerekek jelentették a fényt az életükben. S C. J. elégedett volt azzal, hogy ő is a családhoz tartozik.

Az utóbbi időben valami mégis megváltozott. Talán a gondok hagytak nyomot a személyiségén, kezdték elvenni a jókedvét, és egyre kevesebbet járt Alexékhez. Éjszaka álmok gyötörték. Sóvárgó, fájó álmok, amelyek ürességet hagytak benne, és hallgatnia kellett róluk, mert az érzései titkok voltak.

Kedvetlenül megvacsorázott, aztán visszatért az iratokhoz. Ott állt az asztal felett, majd keserűen a földre söpörte az összest, és kiment a szobából.

Carla Pritchard holtteste az ágyon feküdt. Csupasz teste természetellenesen sápadt volt, keze lelógott a szőnyegre, arcán még ott tükröződött a döbbenet, de a szemében már nem volt élet. Az orvos fölébe hajolt, kesztyűs kezével itt-ott megtapogatta az áldozatot.

- Mikor halt meg? – Carrathian nyomozó az ágy végében állt, kezét a zsebébe dugta, és olyan tekintettel méregette a helyszínt, mintha örökre az agyába akarná vésni.

- Éjfél és hajnali három között. Úgy vélem, erőszak nem történt. A gyilkos olyan erővel szorította a torkát, hogy megfulladt. Biztosat csak a boncolás után tudok mondani, te is tudod.

- Ezek szerint erős. Nem olyan könnyű megfojtani valakit puszta kézzel, mint amilyennek a filmekben tűnik.

- Férfi. Ekkora kezei csakis férfinak vannak, vagy díjbirkózó nőnek. Talán utóbbitól eltekinthetünk jelen esetben. 

- Szerintem is. Egyéb?

- A védekezésből eredő körme alatti maradványokat átadom majd a nyomszakértőknek. Glenn, csomagold be a kezét – szólt asszisztenséhez, aki azonnal engedelmeskedett. – Van gyanúsítottad? – fordult vissza a nyomozóhoz.

- A földszinten vedeli a piát. Az áldozat legújabb pasija. Még két napja sincs, hogy összejöttek.

Az orvos elkezdte összeszedni a cuccait. A helyszínelők már ott toporogtak az ajtóban, nem akarta megvárakoztatni őket.

- Ismerted a nőt?

A nyomozó bólintott.

- Futólag. Találkoztunk pár hivatalos rendezvényen.

A Carrathian név hatalmat jelentett a városban, aminek a családja iránti elkötelezettség miatt igyekezett eleget tenni. Elfogadott néhány meghívást főleg, jótékonysági partira, ahonnét Carla Pritchard sem hiányzott. Nagylelkű, okos, nagyvilági nőnek tartották, aki nem veti meg a pénzt és a férfiakat. C. J. általában messzire elkerülte.

A nyomszakértők vezetője ekkor lépett be az ajtón.

- Ugye, nem nyúltatok semmihez? – aggodalmaskodott.

- A kedvedért még védőruhát is húztunk – mutatott magára C. J. szemtelen vigyorral. – Mindent szedjetek össze, ami a gyilkosra utalhat. Főleg ondót, hajszálakat, szőrzetet keressetek.

- Te most komolyan engem akarsz kioktatni, Carrathian?

C. J. bocsánatkérően kezet nyújtott, majd csatlakozott a távozó orvoshoz.

- Nem lesz könnyű dolgod. Ismerem a pletykalapokból – sóhajtotta az orvos, miközben lefelé ballagtak a lépcsőn. – Csupa befolyásos férfi volt a partnerei között, és azok, tudod, milyenek, ha valaki a titkaik után kutakszik.

C. J. nem állta meg mosoly nélkül, ahogy kezet nyújtott neki.

- Elfelejted, doki, hogy én is egy vagyok közülük.

Az orvos rámeredt. Ebben a pillanatban nem a nyomozóról festették volna meg a befolyásos, gazdag üzletember képét. Ruhája gyűrött volt, homokszőke haja kócos, szeme vörös a kialvatlanságtól. Mégis volt benne valami arrogancia, ahogy felszegte az állát, és indigókék szeme kérlelhetetlenül nézett vissza rá, ami csakis a felső tízezerre volt jellemző. C. J. nem tagadhatta vérvonalát, családja mindig is sok pénzzel és elképzelhetetlen hatalommal rendelkezett. Ebbe született bele, magába szívta a nagyapja és az apja mellett, s talán ez segítette hozzá, hogy úgy éljen, ahogy. Senki másnak nem ment volna egy üzleti cégbirodalom irányítása és a nyomozói munka összeegyeztetése, de ő tökéletesen művelte. Legalábbis látszólag…

- Sok sikert!

- Kösz, doki!

C. J. azonnal Fran Kernick nyomozó felé fordult, aki éppen ekkor lépett ki a nappaliból. A nő már akkor rendőrként dolgozott, amikor ő még az iskolapadot koptatta. Jól kiegészítették egymást, ráadásul régi ismerősök voltak a felettesük, Ferguson hadnagy révén. Amióta C. J. hallgatott arról, hogy Fran hibázott a letartóztatásnál Shützmernél, a társa kevésbé pikkelt rá.

- Ez a ház talán még a te kunyhódnál is nagyobb – mondta a nő, ahogy visszalapozott a jegyzetfüzetében.

- Ne tévesszen meg a látszat. Kihallgattad azt a kurafit?

- Igen. Tegnap este, fél tizenegy és tizenegy között hazahozta Carlát, mert a nőnek fájt a feje. Utána elment a kaszinóba játszani, és csak most reggel, hat körül jött el onnan. Aggódott a nőért, mert az nem vette fel a telefont, ezért ideautózott. A bejárat nyitva volt, az áldozatot a hálószobában találta, akkor már halott volt.

- Ezt mondta nekem is.

- Akkor miért kérdezted? Mit mondott a doki?

- Éjfél és hajnali három között halt meg. Megfojtották.  

- Pompás. Ismerted?

- Futólag. – C. J. ugyanazt mondta, amit az orvosnak is.

- Szerinted mi történt? Ismerte a tettest, vagy betörés történt?

- Biztos, hogy nem betörés. Semmi nyoma ilyesminek. Ez inkább… személyes volt.

- Egy régebbi partnere? – Fran felvonta a szemöldökét.

- Úgy cserélgette őket, ahogy a fehérneműjét. – C. J. felidézte, mit tudott a nőről. – A szülei vagyonosak, jelenleg Európában utazgatnak, így Carla egyedül maradt itthon. Partikat adott, és nem hiányozhatott egyetlen estélyről sem. Szeretett jótékonykodni, vagyis inkább szerette fenntartani magáról ezt a látszatot.

- Ezt hogyan érted? Eljátszotta a gazdag, a világ sorsával törődő kislányt?

- Pontosan. Jó pár gazdag férfi bedőlt ennek, akiket aztán sorban elbocsátott. Egyik sem volt jó neki. Ez lett volna a sorsa Andrews-nak is.

- Dobta volna?

- Simán. – C. J. felsóhajtott. – Jó pár embert kell kihallgatnunk. A partnerei gazdag emberek, akik nem kedvelik a zaklatást, és valószínűleg elég okosak ahhoz, hogy eltitkolják, ha Carla valamilyen módon a tyúkszemükre lépett. Andrews nem célzott rá, hogy a nő aggódott volna valamiért?

Fran komor pillantást vetett rá.

- Valakitől tartott. Andrews szerint ezért is jöttek el tegnap korábban a tervezettnél a partiról. Hirtelen megfájdult a feje, de egyfolytában a háta mögé lesett, amíg el nem értek a kocsiig.

- Tudja, ki volt az?

- Ismered Ellery Morellt?

C. J. zsebre dugta a kezét, és a sarkán hintázott.

- A francba!

- Bizony.

Ellery D. Morell harmincnyolc évesen uralta a pénzvilágot, vagyona nagyságát csak becsülni lehetett. Jótékony adakozónak tartották, de kemény volt, mint a gránit, ha üzletről volt szó. Múltjáról nagyon keveset tudtak, családjáról még annyit se. Barátnői az okos, megfontolt nők köréből kerültek ki, amilyen Carla is volt. Kapcsolatai futó viszonyok voltak csupán, azt mesélték róla, hogy nincs nő, aki megdobogtatná a szívét. C. J. találkozott már vele egyszer, nagy benyomást tett rá a komoly arc a világoszöld szempárral, amelyből nem lehetett kiolvasni gondolatokat, érzelmeket. Nagyra becsülte üzleti hozzáállását, fellépését, de óvakodott is tőle. Soha nem kötött volna vele üzletet, mert ez a férfi uralkodásra született, nem behódolásra. Ugyanolyan veszélyes lett volna üzletelni vele, mint egy vad oroszlán szájába dugni a fejét. 

- Azt beszélték egy időben, hogy pénzt mos a maffiának.

- Sok mindent beszéltek róla – mondta C. J. komoran. – Ő is Carla pasijai közé tartozik?

- Van rá esély. Ki kell hallgatnunk.

- Ezt magamra vállalom. Te csak bírói engedéllyel jutnál fel hozzá, ebben biztos vagyok.

- Valaki milyen menő lett.

- Kapd be!

Fran elvigyorodott.

- Vigyázz, nehogy ez a mondatod Micky fülébe jusson, különben élve megnyúz.

C. J. felhorkantott, majd elindult felfelé az emeletre, hogy csatlakozzon a helyszínelőkhöz.

- Nem félek a férjedtől, kislány – szólt vissza. – Ő csak egy nyugdíjas maffiózó, azokat meg reggelire elfogyasztom.

Fran nevetése egészen az áldozat hálószobájáig elkísérte. Éppen akkor vitték el a holttestet, így a falhoz húzódott. Sokáig állt ott, és bámulta az üres, feltúrt ágyat. Kivételes memóriával áldotta, vagy inkább verte meg a sors. Semmit sem felejtett el, amire egyszer rávetette a tekintetét. Ez jó volt a tanulásnál és a nyomozások során, de rossz, amikor nem tudta kiverni az áldozatok képét a fejéből. A képekhez most Carla is csatlakozott, halott pillantása egyenesen rá meredt könyörgően, bosszúért sikoltva. S ő azért lett rendőr, hogy eleget tegyen ennek a néma kérésnek.

A gyilkossági osztály szokás szerint egy zsúfolt méhkashoz hasonlított, amikor belépett. Egy megvadult, gyilkossággal gyanúsított férfi üvöltözött a terem közepén Theo asztalánál, és nagyon úgy nézett ki, hogy nem tudják megfékezni.

- Mi a fészkes fene folyik itt? – Ferguson hadnagy nagy léptekkel érkezett. Valószínűleg a kapitánynál járt, mert akták egész sora volt a hóna alatt. Szája sarkában ott lógott az elmaradhatatlan cigaretta, arca borostás volt, a tekintete kemény, akár a kőszikla. – Carrathian, Kernick, az irodámba! Hyams, azonnal tüntesd a szemem elől ezt a hisztiző seggfejt!

Parancsai nyomán két perc alatt csend borult az osztályra. Fran telefonált, de intett C. J.- nek, hogy menjen csak, ő is mindjárt követi.

- Fran? – Ferguson felpillantott a monitor elől.

- Most próbálja megszerezni a tegnapi estély résztvevőinek listáját, amin Carla Pritchard is jelen volt az új pasijával.

- Részleteket!

C. J. beszámolt a fontosabbakról a férfinak, aki moccanás nélkül hallgatta végig.

- Andrews-t ellenőrizzétek le! – közölte aztán.

- Rajta vagyunk.

- Találtak valamit a helyszínelők?

- Andrews sok időt töltött ott, tőle ujjlenyomatot vettünk. Biztos, hogy a DNS-ét is sikerült begyűjtenünk. Most már csak az a kérdés, hogy még kiét.

- Arra gyanakszol, hogy az egyik exe ölte meg?

- A két leggyakoribb indíték a pénz és a féltékenység. Carla gazdag volt, de senki nem nyert volna a halálával, mert minden apucié. Mindenki tudja, hogy nem volt a monogámia híve. Annak ellenére, hogy okos nő volt, szeretett egyszerre több vasat tartani a tűzben.

- Tudjátok meg, kikkel járt eddig.

- Megvan a lista! – viharzott be Fran, és egy nyomtatott lapot lengetett. – Találjátok ki, ki van még rajta Carlán kívül!

C. J. hátradőlt a széken, a hadnagy cigarettára gyújtott.

- Morell? – találgatott a nyomozó.

- Pontosan.

- Ugye, nem Ellery Morellről beszéltek? – vonta fel a szemöldökét Ferguson.

Fran elmondta, mit tudtak meg Andrewstól.

- Beszéltem a háziasszonnyal, aki szerint Carla körülbelül akkor távozott, amikor Morell megérkezett. Viszont arra nem emlékszik, utóbbi mikor távozott. Minden jel arra mutat, hogy az áldozat félt Morell-től.

- Nincs bizonyítékunk, hogy tőle félt – mutatott rá a tényre a hadnagy.

Fran arca elsötétült.

- Biztos vagyok benne, hogy valami köze van az ügyhöz.

- Már ezerszer megmondtam neked, hogy ne általánosíts!

- Úgy kezelsz, mint egy taknyos kölyköt!

- Csak, mert megérdemled!

C. J. felsóhajtott.

- Szóljatok, ha befejeztétek. – A rá meredő pillantások láttán felállt, és vállat vont. – Én most megyek, és beszélek Morell-lel, Fran, te hallgasd ki a baráti körét. Nem hiszem el, hogy semmit sem mondott nekik. Viszlát, főnök!

Ferguson utána kiáltott.

- Pénteken nálunk vacsorázol?

- Üzleti megbeszélésem lesz hétkor – állt meg az ajtóban.

- Utána?

- Későn végzek.

- Későn fekszünk le.

C. J. szemtelen pillantást vetett rá.

- Naná, mivel órákig lepedőakrobatáztok Daviddel, és éjfélig eszetekbe sem jut aludni.

- Ne irigykedj! – A hadnagy arcán végre mosoly jelent meg. Egész lényét megváltoztatta, ez a mosoly egy önmagával és a világgal elégedett, szerető férfit mutatott, ami bolygónyi távolságra volt a kemény, kíméletet nem ismerő zsarutól.

- Na, ez az, ami soha nem fog megtörténni! – C. J. a szokásos undorodó hangokat hallatta, a szeme visszafojtott nevetéstől fénylett. Még akkor is mosolygott, amikor kifelé tartott az épületből. Carlára gondolva azonban lefagyott a mosoly az arcáról. A lány már soha többé nem fog a szerettei körében vacsorázni. S bár elkényeztetett kislány volt, a halált nem érdemelte meg. Az ő dolga lesz, hogy igazságot szolgáltasson a gyilkosának, kerüljön bármibe…

            Átöltözött. Úgy nézett ki, akár egy üzletember. Úgy is viselkedett. A portán habozás nélkül tovább engedték, még a személyijét sem kérték. Ezen kicsit kiakadt, de nem szólt. Örült, hogy feljut Morellhez. A megfelelő emeleten kiszállt. A férfi titkárnője már várta.

- Jó napot kívánok, Mr. Carrathian! Mr. Morell azonnal fogadja, de előbb befejez egy telefonbeszélgetést.

- Köszönöm, kisasszony.

C. J. szemügyre vette a bútorokat, a virágokat. Minden a pénzről és a hatalomról beszélt.

- Parancsol egy kávét, uram? – A titkárnő rámosolygott.

- Nem, köszönöm.

A nő visszavonult, majd pár perc múlva visszasétált hozzá.

- Kérem, Mr. Carrathian. Mr. Morell fogadja.

C. J. követte. Az iroda fekete és szürke színekben pompázott. Üveg, fém, bőr alkotta a berendezést. Itt már nem volt virág, nem voltak színek, amelyek elvonhatták volna a figyelmet a munkától. Morell felemelkedett az íróasztala mögött. Egy kőkemény bankár fogadta a férfit.

- Mr. Carrathian… - Kezet nyújtott. Az arcán nem látszott a kíváncsiság.

C. J. megvárta, amíg becsukódott a titkárnő mögött az ajtó.

- Carrathian nyomozó – javította ki a férfit, és előrébb lépett. Egyik kezével elfogadta a felkínált jobbot, a másikkal a jelvényét mutatta.

Morell arcán nem látszott meglepődés, mintha számított volna valami hasonlóra. Kreol arcában szinte világított világoszöld szeme.

- Nem tévedek, ha úgy vélem, hogy Carla miatt keresett fel, igaz?

- Nem. Valóban Carla Pritchard meggyilkolása ügyében nyomozok.

- Értem. Foglaljon helyet!

- Köszönöm. – C. J. leült a férfival szemközt. Szembenézett már nem egy brutális alakkal, de most mégis úgy érezte magát, mintha egy oroszlán bámult volna rá éhesen. – Úgy értesültünk, hogy viszonyuk volt Miss Pritchard-al.

- Igen. Mindössze három hétig tartott a dolog. – Úgy nézett ki, Morell ragaszkodik a rövid, lényegretörő válaszokhoz.

- Mesélne erről bővebben?

- Nem értem, mi köze ennek a gyilkossághoz.

- Haragban váltak el?

- Abban maradtunk, hogy ezentúl nem keressük egymás társaságát.

- Ezek szerint összevesztek – állapította meg C. J.

Morell arcán megrándult egy izom, de semmi más nem utalt arra, hogy a megállapítás felzaklatta.

- Fogalmazhatunk így is.

- Miss Pritchard ismerősei azt mondták, hogy maga megfenyegette.

- Nem tettem ilyet.

- Akkor mit tett? – C. J. kihívó kérdésére a világos szempár elsötétült.

- Figyelmeztettem.

- Miért?

- Miért kellene nekem erre a kérdésre felelnem az ügyvédem jelenléte nélkül?

C. J. azon vette észre magát, hogy élvezi a szócsatát.

- Talán titkolnivalója van, Mr. Morell?

A férfi hátradőlt, és éles tekintettel viszonozta a pillantását.

- Nincs. Nem én öltem meg.

- Hol volt 23.-án éjszaka éjfél és hajnali három között?

- Mrs. Zignowsky partiján vettem részt aznap. Láttam Carlát, aki a megérkezésemkor hazament. Az éppen aktuális szeretője kísérte, Andrews, ha jól emlékszem a nevére. Egy órakor távoztam. Hazamentem, és lefeküdtem. Másnap reggel megbeszélésem volt, korán kellett kelnem.

- Tudja valaki ezt tanúsítani?

- A sofőröm. A ház személyzete már nem volt ébren.

- De utána a sofőr tudta nélkül is elhagyhatta a házat…

- Igen, de nem tettem. A sofőröm a garázs fölött lakik. Hallania kellett, ha valamelyik kocsival távozom otthonról.

- Hívhatott taxit is, vagy valamelyik barátja is elvihette.

Morell ajka lebiggyedt.

- Ennyire hülye nem vagyok, nyomozó. Ha már gyilkolni megyek, tanúk nélkül teszem.

- Lehet, hogy csak beszélgetni akart Miss Pritchard-al. Netán békülni…

- A kapcsolatom Carlával egy tévedés volt, nyomozó. Nem állt szándékomban újrakezdeni vele.

C. J. valamiért úgy érezte, hogy a férfi igazat mond. Ennek ellenére nem adta fel.

- Miért vesztek össze Miss Pritchard-al?

- Nem tartozik a rendőrségre.

- Ha ez állhat a halála hátterében, akkor igen.

Morell szeme körül megrándult egy izom. Újabb bizonyítéka volt ez annak, hogy korántsem volt olyan nyugodt, mint amilyennek tűnt.

- Nem én öltem meg. Nem volt rá okom.

- Én ebben valamiért kételkedem.

Morell hideg nevetést hallatott.

- Ha minden ellenségemet megöletném, elég kevesen maradnának a városban, nyomozó. Én nem így rendezem az ügyeimet.

- Akkor hogyan?

Morell előrehajolt, és az asztalra könyökölt.

- Tönkreteszem – mondta jeges hangon. – Azt is bánni fogja, hogy megszületett, és hogy az utamba került. Elveszek tőle mindent, ami a szívének kedves. Nyomorba döntöm, és higgye el, nyomozó… ez rosszabb a halálnál.

C. J. elfelejtett levegőt venni. Volt valami a férfi hangjában, amitől hideg borzongás és finom izgalom lett úrrá rajta. Morell tekintete nem engedte el az övét.

- Mit tett Carla? – kérdezte halkan. Úgy érezte, hogy a hangulat adott, a férfi ezúttal felelni fog.

Morell habozott, de aztán mégis válaszolt.

- Megzsarolt. Az ő véleménye szerint persze nem volt zsarolás, de nekem van már tapasztalatom az ilyesmiben. Rosszul állt anyagilag, és pénzre volt szüksége. Nem adtam. Ekkor megfenyegetett, hogy a nyilvánosságra hoz… egy személyes… igen személyes titkomat, ha szabad így kifejeznem magam. Figyelmeztettem, ha megteszi, lépni fogok, és azt kívánja majd, bárcsak inkább meghalt volna…

- Honnan tudta meg a titkát?

- Nem vagyok az ágyban fecsegő típusú férfi, nyomozó, ha erre gondolt. Carla kihallgatta az egyik telefonbeszélgetésemet. Úgy sejtem, nem én voltam az első férfi, akitől így próbált meg pénzt szerezni.

- Ugye, tudja, hogy mindezek ellenére és pont ezért is… jelenleg maga az egyetlen gyanúsítottunk? – C. J. nyíltan tette fel a kérdést, Morell pedig ugyanolyan nyíltsággal válaszolt.

- Ugye, tudja, hogy soha nem fog tudni börtönbe juttatni olyasmiért, amit nem én követtem el?

Egymást nézték. C. J. érezte az izgalmat, amit a vadász érezhet, amikor az oroszlán néz vissza rá a távcsőből.

- Ezt még meglátjuk – mondta egy kicsit dacosan, mert a hatodik érzéke azt súgta, igazat mond, és nem a férfi a tettes. De vajon ez így is van, vagy Morell nagyon jól hazudik?

Morell ajkán egy ritkán látott mosoly jelent meg, mintha olvasott volna a gondolataiban.

- Csak aztán nehogy tévedjen…

- Nem szoktam. – C. J. felállt, jelezve, hogy a beszélgetést befejezettnek nyilvánítja.

A férfi követte a példáját, és kezet nyújtott. Elkomorodott az arca, és C. J. most először érezte rajta, hogy minden szava őszinte és emberi.

- Carla egy vidám, belevaló nő volt. Kedveltem annak ellenére, hogy a végén nem barátsággal váltunk el egymástól. Találja meg a gyilkosát, nyomozó!

- Úgy lesz. Nekünk viszont nem ez volt az utolsó beszélgetésünk…

Morell nem engedte el a kezét, úgy felelt.

- Várni fogom.

C. J. akarata ellenére megremegett. Volt valami a férfi hangsúlyában, amire felkapta a fejét. Úgy hagyta el az irodát, hogy a hátában érezte a világoszöld pillantását. Az ajtóban visszanézett. Morell lezseren zsebre dugta a kezét, és nekidőlt az asztalnak. Mosolygott.

C. J. zavartan kislisszolt a külső irodába. Egész úton a kapitányságig azon merengett, hogy vajon Morell éppen most verte át, vagy tényleg ártatlan? Maga sem tudta, melyiket szeretné jobban, de azt igen, hogy ha tényleg Morell ölte meg Carla Pritchard-ot, a nyomozás kemény menet lesz. Azon kapta magát, hogy hosszú idő most először elvigyorodott. Élvezni fogja. Ellery Morell méltó ellenfél lesz…