1. fejezet

1. fejezet

A kapitányságon zajlott az élet a késő éjszakai órák ellenére.

- Főnök, kellene egy kis segítség… - nyitott be az osztályt vezető hadnagy irodájába az egyik nyomozó.

Alex Ferguson nagyot nyújtózott, és megdörzsölte a szemét.

- Jövök… - Felállt, és ásított egyet. – Carl visszajött már?

- Még nem.

- Kezdjek aggódni? Egyáltalán hová ment? – Alex nagy léptekkel követte a beosztottját. – Ha megint munkaidőben lógott el a kurvájához, esküszöm, repül. Magam rugdalom ki azon a kibaszott ajtón – morogta.

- A késes ügyön dolgozik – szólt oda neki valaki mentében.

- Azért… - morrant nyugodtabban. – Arnie, egyáltalán miért is rángattál el a papírmunkától, amit oly nagy kedvvel végeztem?

A nyomozó hátrasandított.

- Arról a papírról van szó, ami párnául szolgált neked?

Alex elhúzta a száját.

- Ne szemtelenkedj!

Arnie meghátrált.

- Dehogy, főnök, eszembe sem jutna.

- Hagyjon békén, de gyorsan! – hangzott fel egy éles hang.

- Ki csap ekkora ramazurit a mi kis vendégszerető otthonunkban? – csattant fel Alex csípőre vágott kézzel.

Ahogy ott magasodott a terem közepén majd két méteres magasságával, és széles vállaival, inkább tűnt díjbirkózónak, mint zsarunak. Negyvenéves elmúlt már, túl volt két váláson, töménytelen gyilkosságon és razzián, szürke szemei mára oly komorsággal meredtek a nagyvilágba, hogy nem egy nagykutya hunyászkodott meg előtte.

A kényelmetlen széken terpeszkedő kis alak azonban merészen bámult rá.

- Vendégszerető? Ez, itt? Ne szórakozz velem, haver! A bordélyban marasztalóbb kiszolgálást kaphatnék.

Alex lehajolt hozzá.

- Igazán, seggfejkém? És akkor mégis mi a francos nyavalyát keresel az én kis házacskámban?

A fiú megcsörgette a bilincsét.

- Az egyik kis mitugrászod rám akasztotta ezt a kis díszt. Nem vennéd le? Akkor már itt sem vagyok…

- Ne olyan sietősen! Arnie fiam… – intette magához a nyomozót Alex. – Minek is hoztátok be ezt a kis dumagépet?

- Nyilvános kéjelgés, főnök.

- Azta! Erről nem szóltál nekem, seggfejkém, vagy szólítsalak másképp?

- Menj anyádba!

Alex elordította magát.

- Na, tüntessétek a szemem elől ezt a hímringyót, mielőtt a sürgősségin köt ki!

- Főnök, ő Micky kurvája… - súgta neki Fran, a csapat egyetlen női nyomozója.

- Ah, már értem… - Alex feltámadt érdeklődéssel meredt a fiúra. Micky Kernick egyike volt azoknak a gátlástalan bűnözőknek, akire a hadnagy foga fájt. – Hm, nem vagy Micky esete – állapította meg. – A könnyű prédát szereti. Te nem tűnsz annak.

- Ezt vegyem bóknak? – A fiú elhúzta a száját. Olyan húszévesnek tűnt, a szeme ragyogó kék volt, a haja búzaszőke és göndör. A keserű vonalból a szája sarkában, kitűnt, hogy látott már ezt-azt, nem naiv kölyök. – Nem vagyok Micky kurvája – közölte hidegen. – Egyszer fizetett, utána ingyen akarta, de én nem vagyok a szeretetszolgálat, így elküldtem a búsba.

Alex maga alá rántott egy széket, és lehuppant.

- Azt akarod nekem bemesélni, hogy visszautasítottad Mickyt? – kérdezte hitetlenkedve. – Lehet, hogy nem csak hímringyó, hanem hazug is vagy? – Mickyről mindenki tudta, hogy brutális alak. Nem egy exe végezte koporsóban, de természetesen Mickynek minden egyes időpontra alibije volt.

A fiú arca megmerevedett.

- Nincs miért hazudnom. Micky miatt kényszerülök az utcán várni az ügyfeleimet, mert annak a köcsögnek két debella barma ott strázsál az ajtóm előtt.

- Azta… - Alex megpróbált kedves lenni. – És ezt nem akarod nekünk írásba fektetni? – kérdezte könnyedén, mintha csak épp az időt kérdezte volna.

A fiú felnevetett.

- Hülyének nézel? Élni akarok, nem a föld alatt pihengetni.

- Azt hiszed, hogy megúszod élve? – Alex előrehajolt. – Micky keze messzire elér…

A fiú vállat vont.

- Ezt bízd rám! Megoldom. Amúgy mondtam már, hogy az ügyvédemet akarom. Most.

Alex félrelökte maga alól a széket.

- Hozzátok ennek az öngyilkos szajhának az ügyvédjét! – morrant. – Viszlát a hullazsákban!

A fiú hideg arccal nézett utána.

- A soha viszont nem látásra, seggfej!

Úgy alakult, hogy pár órával később mégis összehozta őket a sors…

Alex már épp menni akart hazafelé. Ráfért volna egy kiadós zuhany, tiszta ruha, és egy ágy. Ha kipihente magát, jól jönne egy gyors dugás is, de Maddie leutazott a szüleihez. Hülye tyúk! Ezerszer elpofázta neki, hogy nincs ideje romantikához, tőle ne várjon éjjeli szerenádot, meg gyertyafényes vacsorát, de neeem… Maddie tegnap felhívta, és elmondta minden szemétnek, mert elfelejtette, hogy randijuk van. Most komolyan… Amikor nyakig gázol egy vérfürdőben, van ideje (és ereje) a nőn mélázni? Eh, nők…

Most megint kereshet új barátnőt. Lehet, hogy meg kellene fontolnia valamelyik éjszakai pillangó igénybe vételét. Erről persze azonnal eszébe jutott a fiú. A jegyzőkönyv ott feküdt előtte az asztalon, a többi felett. Hazaengedték, miután kifizette a bírságot. Vajon él még? Elhúzta a száját. Néha még magát is megdöbbentette saját cinizmusa.

- Főnök…

- Igen, Fran?

- Akció.

- Hol? – Alex már vette is a kabátját. – Áldozat?

- Egy. Nem kell sietned.

Alex felmorrant.

- Mondd.

- A szajhánk hazament, és nem volt szép látványban része.

Együtt siettek le a lépcsőn.

- Kinyírták?

- Nem őt. Az öccsét. Mindössze 14 éves volt.

Alex arca megfeszült.

- Mit keresett ott?

- Gondolom, a testvérét látogatta meg.

Alex az anyósülésre ült, engedte Frant vezetni, miközben neki ezer gondolat száguldozott az agyában. Mire kiértek, a járőrök már lezárták a házat, a szomszédok morogtak, mert nem mehettek be a lakásukba, amíg a rendőrök nem végeznek.

- Második emelet – futott neki a lépcsőnek Fran.

Alex a liftre pillantott, amin nagy betűkkel lógott a Nem üzemel! tábla.

- Rohadt életbe! Öreg vagyok én már ehhez – lendült neki ő is.

Előbb felért, mint a jó kondiban levő Fran.

- Hogy csinálod, főnök?

Alex nem figyelt rá. A járőr félrelépett, hogy beengedje a lakásba, amikor felvillantotta a jelvényét.

- Egyenesen előre! – mutatta.

- Kösz! – Az utcára néző szobában véres képek fogadták.

Csupasz fiú az ágyon. Szőke és törékeny. Véres és halott. Üveges tekintete rettegve nézett a mennyezetre, de már nem láthatta a falon húzódó hajszálrepedéseket. Alex beljebb sétált, a szeme minden apróságot megjegyzett, hogy később pontosan visszaemlékezhessen rájuk. Neki nem kellettek fotók, hogy a memóriájába vésse a látványt.

- A pillangónk? – kérdezte halkan.

Fran kifelé intett.

- A fürdőszobában. Eléggé kivan. Hívjak hozzá valakit?

- Beszélek vele. – Alex finoman belökte a fürdő ajtaját, és becsusszant a résen.

A fiú ott kuporgott a hideg csempén. Vörös volt a szeme, és hangosan szipogott. Véres volt a ruhája, Alex úgy sejtette, hogy a holttesttől.

- Oké vagy? – guggolt le hozzá.

- Nem éppen. Mit akarsz, zsarukám? – A fiú keserű nevetést hallatott. – Látod, élek még?!

- Jah. Az öcséd nem volt ilyen szerencsés. – Alex meg sem lepődött, amikor a fiú ökle feléje lendült. Ám azon igenis meghökkent, hogy célba is ért. Nagyot huppant a csempén.

- A rohadt… - Szemét összehúzva meredt a fiúra. – Szép ütés. Karate?

- Fekete öves vagyok, szóval ne szórakozz velem, haver. – A fiú ajka lebiggyedt. – Ne hidd, hogy szívózhatsz velem! Nem félek se tőled, se Mickytől. Az a szemét köcsög ezért meghal, és ne gyere nekem azzal a barom szöveggel, hogy akkor én is megyek a sittre. Kurvára nem izgat! Kyle-ért dolgoztam az utcán, miatta adtam el magam, hogy fel tudjam nevelni. Nappal egy rohadt autómosóban húzom az igát, éjjel meg szétteszem a lábam. Mindezt azért, hogy Kyle jó iskolába járhasson, és többre vigye, mint én. 14 éves volt, a kurva életbe! – A fiú szeme lángolt, két könnycsepp csordult végig az arcán. – Nem ezt érdemelte!

Alex nekidöntötte a hátát a kádnak.

- Micky volt, ezt mindketten tudjuk.

- Ne is folytasd! – A fiú felemelte a kezét. – Most jön az a rész, hogy ha tanúskodsz ellene…

- Figyelj…

- Nem is kell folytatnod! – A fiú felállt. – Nem segítek.

- Egyedül akarsz szembeszállni vele? – Alex is felemelkedett, és most látszott, hogy mennyire különböznek.

Alex volt vagy száz kiló, csupa izom, majd két méter. Fekete haját rövidre vágatta, szürke szemében nem volt érzelem. A fiú nem lehetett több hatvan kilónál, vékony, inas teste azonban nagyobb akaratot rejtett, mint azt elsőre bárki gondolta volna róla. Haját hosszabbra hagyta, leért a válláig, kék szemében harag és fájdalom égett. Nem szégyellte a könnyeit, nem próbálta meg eltüntetni őket.

- Mit akarsz tőlem, zsarukám? – kérdezte rekedt gúnnyal.

Alex mély levegőt vett.

- Az öcséd megérdemli, hogy bosszút állj érte, de ne Micky módszereivel tedd. Segíts nekem!

- Hogy utána egy börtöncellából fogjon hozzá a kinyírásomhoz? – A fiú a fejét rázta. – Nem.

Alex egészen közel hajolt hozzá.

- Az én célom nem épp az, hogy börtönbe kerüljön – mondta halkan. – Szóval?

A fiú új keletű érdeklődéssel mérte végig.

- Hogy hívnak, zsaru?

- Ferguson hadnagy. Alex Ferguson.

- Keresni foglak.

- David… - A fiú úgy perdült meg, mintha rákiáltottak volna. – Ne szúrd el! Micky a fejedre pályázik.

A fiú felsóhajtott.

- Szólíts Angyalnak. Ez a művésznevem. Davidnek csak Kyle hívott, zsarukám… - Ahogy az ajtó felé indult, hátradobta a haját a nyakából, és Alex egy pillanatra megpillantotta a tarkójára tetovált fekete pillangót.

- Én inkább Pillangónak hívlak majd… - szólt utána.

A fiú mögött becsapódott az ajtó. Alex kelletlenül követte. Újabb hosszú nap következett, és még a közelébe sem jutott a zuhanynak…

Fran a lábát lóbálta az asztal szélén ülve.

- Amikor hazaért, ott találta az öccsét holtan. Eléggé nyilvánvaló, hogy Kyle barátunk hamarabb hazaért, mint ő, és Micky emberei elkapták.

- Még gyerek volt… - Alex fáradtan dobta a bonctani jelentést az egyik papírkupac tetejére. – Olvastad a doki jegyzőkönyvét?

- Aham. Durva. Szegény kölyök. A szajhánk mondott valamit?

Alex a fejét ingatta.

- Semmit.

- Nem is fog. Most aztán berezelt Mickytől… - Fran elvigyorodott.

Alex olyan mereven nézett rá, hogy lehervadt a mosolya.

- Te is berezelnél, ha a kisöcsédet megerőszakolták volna az ágyadban, utána meg fültől fülig elvágják a torkát. Nem gondolod? – kérdezte, mire a nő arca elvörösödött.

- Figyu, főnök, nem úgy gondoltam…

- Persze. Mondtak a szomszédok valamit arról a két fickóról, akiket David említett reggel? – terelte el a témát a hadnagy.

- A földszinten lakó idős nő, Mrs. Lowe álmatlanságban szenved. Többször is kinézett az utcára. Azt állítja, hogy kint ültek egy kocsiban. Furcsállta, mert nem csináltak semmit, csak vártak. Már épp ki akarta hívni a zsarukat, amikor elhajtottak.

- Ez mikor lehetett?

- Körülbelül akkor, amikor a szajhánk távozott tőlünk. Hajnali négy körül.

- Valaki leadhatta a drótot – Alex a homlokát ráncolta. – Viszont, ha ők végig a kocsiban ültek, akkor valaki más volt. Az asszony mást nem látott?

- Nem. Az egyik lakó jött haza munkából, de senki idegent nem látott a két fickón kívül.

- Az már baj. Szóval senki nem látott semmit. Kyle mikor ért oda?

Fran a jegyzetfüzetébe pillantott.

- Csak akkor vett észre, amikor a kapun belülre ért. Negyed kettő lehetett szerinte.

- Hátsó ajtó?

- Zárva. Egy sikátorra nyílik, és az töri fel, aki akarja.

- Ennyit arról, hogy senki idegen nem járt a házban. A szomszédok nem hallottak kiabálást? Nem hiszem, hogy Kyle szó nélkül tűrte, hogy megerőszakolják.

- A helyszínelők találtak egy széttépett lepedőt. Egy darabját nyál és vér borítja, a többi le volt hajítva a szoba sarkába.

- Betömték a száját… - Alex megmozgatta a vállát. – Próbálj valakit felhajtani, aki láthatott valamit. Biztos vagyok benne, hogy Micky volt az.

- Semmi bizonyítékunk, hogy ott járt. Se ujjlenyomat, se hajszál, se semmi.

- Micky borotválja az egész testét, és mindig van nála gumikesztyű. Mit vársz?

Fran tétovázott.

- Mi van akkor, ha valaki más volt?

Alex felállt, és kinézett az ablakon.

- Azt akarod mondani, hogy túlságosan Micky megszállottja vagyok?

- Főnök…

- Hagyjuk. Most muszáj hazamennem lezuhanyozni, meg átöltözni. Már elfogyott a váltás ruhám is.

- A csajod nem hoz be?

- Dobott. A szokásos.

- Aha… a szokásos… - Fran búcsút intve kisétált az irodából. – Addig kimegyek még egyszer, körbejárom személyesen is a szomszédokat. Légy jó!

Alex kimerülten bámulta Kyle aktáját. Régen – milyen régen is volt… – már volt szerencséje egy hasonló gyilkossághoz. Akkor a legjobb barátja volt az áldozat, helyette. Micky ezúttal meg fog fizetni mindkettőért…

Kabátját felkapva indult kifelé, a huzat lesöpörte az asztalról a jelentéseket…

Alex rosszkedvűen száguldott végig az irodán. Emberei félreálltak az útjából.

- Ajjaj… A főnöknek nincs túl jó kedve… - morogta Carl.

- Hát, ha még meglátja, hogy ki van itt… - sunyta le a fejét Arnie.

- Na, fiaim! – Alex elüvöltötte magát. – Újabb gyilkosság egy órával ezelőtt. A járőrök most találtak rá. Húszas évei elején járó nő, megerőszakolták, leszúrták. Fran és Carl megy.

- Ne már, főnök! – Carl kedvetlenül állt fel. – Miért pont Frannel?

- Ez az, miért pont ezzel a barommal? – hepciáskodott a nő is.

Alex szinte vicsorgott.

- Kuss! Véleményt nem kérdeztem. Húzzatok oda, míg szépen beszélek! Mihamarabb egy jelentést akarok az asztalomon látni. A tettesnek is módfelett örülnék – tette hozzá, majd csípőre vágta a kezét. – Mi a jószagú úristenre vártok, madárkáim? Kérvényt nyújtsak be?

- Jesszus… - szólalt meg egy hang a háta mögött. – Nem is értem, hogy lehet egy ilyen bunkó alak itt a főnök…

Alex megperdült. A fiú egy doboz fánkkal a kezében ácsorgott, és kihívóan nézett rá.

- Helló, zsarukám!

- Éjjeli pillangócska… micsoda kellemetlen meglepetés! – Alex elindult az iroda felé. – Mit keresel itt?

A fiú vállat vont.

- Hoztam fánkot. Kérsz?

Alex visszanézett rá a válla felett, és végigmérte.

- Mit kérsz érte? Nem bukok a fiúkra.

- Még jó! – David határozottan megkönnyebbültnek tűnt. – Nem szívesen adnám egy ilyen szarfejnek a seggemet.

- Idióta! – Alex megvárta, amíg a fiú besétál, aztán becsapta az ajtót, csak úgy csattant. Behúzta a függönyöket. – Szóval? Mit akarsz?

A fiú leült a székre, és ledobta a fánkos dobozt az asztalra.

- Ki nyomoz az öcsém ügyében? – kérdezte elkomorodva.

Alex ledobta magát vele szemben, és feltette a lábát az asztal sarkára.

- Fran.

- Pompás. Ezer más ügy mellett, mi… - David keze ökölbe szorult.

Alex jobban szemügyre vette. A fiú arca beesett lett, a szeme vörös volt, mintha napokig csak sírt volna.

- David…

- Ne szólíts így! Mondtam már… - A fiú dühösen nézett rá.

Alex megdörzsölte a halántékát. Újabb migrén fenyegette, érezte első jeleit.

- Ide figyelj, Pillangócska… Nem megyünk semmire, mert te nem vagy hajlandó segíteni nekünk.

- Most azt akarod mondani, hogy miattam nem tudjátok elkapni az öcsém gyilkosát? – villant meg a fiú kék szeme.

- Ne húzz fel, kölyök! – Alex aspirin után kutatott a fiókban. – Senki nem látott semmit, vagy éppen hülye lenne beszélni. Nem jutunk egyről a kettőre.

- Megígérted, hogy elkapod Micky-t!

- Te meg azt ígérted, hogy segítesz!

- Nem mondtam ilyet!

Vádlón meredtek egymásra.

- Mi lenne, ha felhúznánk a fehér zászlót? – morogta engedékenyebben Alex, és az állott kávéval bevett két szem aspirint.

David komoran lépett az ablakhoz.

- Nagy kockázatot vállaltam azzal, hogy idejöttem. Micky fejét akarom.

- Nagy ára lesz. Én már évek óta vágyom rá – mormolta Alex, és megnyomkodta a szemét.

A fiú a párkánynak dőlt.

- Te kit veszítettél el?

Alex megmerevedett. Bezárult az arca.

- Közöd? Semmi, Pillangócska. Szóval térjünk át Micky-re, és hogy mennyire vagy hajlandó segíteni nekem.

David vállat vont.

- Nem kedvellek.

- Nem azt kértem, seggfejkém, hogy kedvelj – Alex szinte vicsorgott. – Ez nem házasság lesz, hanem üzlet. Szóval?

- Még meggondolom.

- Ne gondolkozz sokat, különben Kyle temetését majd együtt tarthatod a sajátoddal… - figyelmeztette nyersen a férfi.

David elgondolkodva méregette.

- Kapd be, zsarukám! – felelte nyeglén.

- Kis köcsög… - Alex fenyegetően felállt, de a fiú nem mozdult.

- Túl sokat láttam már ahhoz, hogy meg tudj ijeszteni, zsarukám – mondta csendesen. – Micky fejét akarom, és nem érdekel, hogy veled vagy nélküled sikerül-e megszereznem. Jó étvágyat a fánkhoz!

Alex komoran nézte, ahogy a fiú kisétált az ajtón. Miért jött ide, ha nem mondott semmit? Miért? A fánkos dobozra pillantott, majd lelökte a tetejét. A egyik csokis fánk tetején egy cetlin két név állt. Elégedetten elvigyorodott.

- Kis hülye… - Kidugta a fejét az ajtón. – Ha Fran visszaért, dugja be az orrát hozzám.

- Ok, főnök.

Visszahuppant a számítógépe elé. Itt volt az ideje, hogy munkához lásson. 

Eltelt egy hét. Alex teljesen elmerült egy nyomozásban, ami már régóta hevert pamlagon, és a főnökével való csatározásban, aki nyugdíjba készült, és igen úgy nézett ki, hogy a férfit szánta utódjául.

- Menj a francba! Tudod jól, hogy mennyire rühellem azokat a szaros politikusokat! – háborgott Alex, miközben a székén hintázott. – Nem fogok senkivel bájologni. Ismerd be, hogy az nem az én műfajom!

- Valóban nem, de te se leszel fiatalabb – figyelmeztette a férfi, aki annak idején a tanára volt az egyetemen.

Alex nagyot fújt, majd még legyintett is egyet.

- Nem érek rá én itt baszakodni veled! – morrant, és felpattant. – Egy sereg problémám van, amiket meg kell oldanom.

- Ferguson! – A főnöke hanglejtése olyan… főnökös volt, amiből Alex már sejtette, hogy ezúttal nem barátként, hanem felettesként szól hozzá.

- Igen?

- Vigyázz Micky-vel! Túl sokat kapargatod a dolgait.

- Meglátjuk, miket szedek elő a porból – vágta rá a férfi, és búcsút intve faképnél hagyta komor főnökét.

Az irodába még be sem lépett, amikor meghallotta a nevetgélést.

- És hogy szólítanak közben? – Ez Carl hangja volt.

Alex belesett. A neki háttal álló kis alakot ezer közül is ki tudta választani. Nem tudta hirtelenjében eldönteni, hogy rontson be és verje a fejét egy asztalba, vagy hallgatózzon.

- Mindegyiknek más flepje van. – David vállat vont. Andy asztalának szélén ült. Rövid sortot viselt elnyűtt tornacipővel és fekete pólóval. – Maga hogy szólítana? – szegezte a nyomozónak a kérdést, aki persze össze-vissza hebegett a kérdés váratlansága miatt.

A többiek röhögtek, a vállát veregették. David viszont az órájára pislogott.

- Hol van az az idióta főnökük? – kérdezte. – Nincs időm itt ücsörögni – tette hozzá a száját lebiggyesztve, amire még Fran is elpirult.

Alex elérkezettnek látta az időt, hogy közbelépjen.

- Pillangócska… Kit látnak szemeim? – Miközben besétált, emberei viharos gyorsasággal tűntek el az asztalaik mögött. – Már azt hittem, ennyire ráértek – morrant rájuk villogó szemmel.

David lesiklott az asztalról, és rápillogott. Alex bemutató kapott, miért is akarta Mickey annyira ezt a fiút. Ahogy ránézett, tele volt bujasággal, és szinte sütött belőle a forróság. Alex biztos volt benne, ha most megcsókolná, ott hamvadnának el mindketten. Na, erre a gondolatra elkapta az ideg. Megragadta a fiú karját, és szó szerint bevonszolta az irodájába.

- Mégis, mi a szart akarsz itt? Nem arról szólt a fáma, hogy félted a segged? – támadt rá azonnal, miest becsapta maguk után az ajtót. 

David érdeklődve szemlélte.

- Tök vörös a fejed, zsarukám – jegyezte meg könnyedén.

Alex már kaparta is elő az aspirines üvegcsét.

- Miért van az, hogy akárhányszor itt jársz, elkap a migrén? – hörögte, miközben próbált egyszerre inni és beszélni.

David kuncogott, de a szeme nem nevetett. Alexen egy pillanatra átfutott, fog-e valaha is nevetni ez a fiú. Ezek után…

- Van valami híred a számomra? – kérdezte David, hiszen azt még ő is jobbnak látta, hogy most jobb, ha nem válaszol a hadnagynak.

Alex előkapart két aktát. Odalökte a fiú elé.

- Itt a két csóró madár.

- Miért is hívod így őket? – érdeklődött David szelíden, és leült egy székre. Ahogy keresztbe tette a lábát, abban volt valami… erotikus. Alex megállapította magában, hogy ideje új barátnő után néznie, ha már ilyeneken jár az esze.

- Halottak.

David felkapta a fejét.

- Ők? Biztos vagy benne?

- Persze, hogy biztos vagyok benne. Magam mentem ki, amikor megkaptam a hírt. Még a boncoláson is ott voltam. Mondjuk, a dokinak nem kellett megerőltetnie magát, mert csórikáimból nem sok maradt.

David nagyot nyelt, és eltűnt az arcáról a szín. Sápadt arcában lázasan csillant a pillantása.

- Hogyan ölték meg őket?

- Kaptak pár golyót. Utána meg ők voltak a vacsora pár kutyuskának… Azért szerencsére tudtuk őket azonosítani. Mrs. Lowe is felismerte őket. Ők vártak rád akkor éjszaka.

A fiú mély levegőt vett, és az ablakhoz ment. Ahogy átkarolta saját testét, Alex elszégyellte magát.

- Nyugi, fiú! Nem a te hibád…

- Én adtam meg a nevüket.

- Lehet, de nem te adtál a kivégzésükre szabad jelzést, és nem te ölted meg őket.

David a gúny álarca mögé bújt.

- Valaki milyen nagy ész itt, zsarukám…

- Ehhez nem ész kell, tökfej! – Alex felpakolta a lábát az asztal szélére. – Gondolkodj! Mit tudsz még? Tudsz valamit Mickyről, amivel ennyire magadra haragítottad?

- Mondtam már, hogy…

Alex felcsattant.

- Nem hiszem el, hogy olyat tudsz széttárt lábakkal, amiért ennyire rád gerjedt!

David összeszorította a száját, egy vékony vonal volt csupán.

- Azt mondják, te vagy itt a zseni zsaru, aki ért is a munkájához, nem csak műveli. Tudod, vedd úgy, hogy én is zseni vagyok, csak a saját melómban.

- Na hiszen… - Alex nagyot fújt.

- Öregem! Mekkora egy bunkó vagy! – David a fejét csóválta, és elindult az ajtó felé.

- Várj! Nem hozol valamikor fánkot?

Mind a ketten tudták, hogy nem a süteményre fáj a hadnagy foga, hanem információra.

- Meglátom, mit tehetek… - David köszönés nélkül csapta be maga után az ajtót.

Alex az ablakhoz lépett, és kibámult. Mi az oka, hogy Micky ennyire megszállottja lett a fiúnak? Még két emberét is kinyírta, akiknek valami közük volt David öccsének a halálához. Valami itt nagyon nem stimmel. Rásózott egy nagyot az ablakpárkányra, majd összeszedte az aktákat, hogy újra átnézze őket. Valami elkerülte a figyelmét, ami fontos. Valaminek kell lennie a háttérben. Az lehetetlen, hogy az egész egyetlen fiúért történne…