1. Az út

1. Az út

Diana megfordította a sülő nyúlhúst a nyárson a tűz felett. Ma igazán jó vacsorájuk lesz.

Egy kisebb tisztáson táboroztak az erdő szélén. Holmijukat a tűz mellett, körben pakolták le, hogy mindannyiuknak jusson a melegből. Bár már közeledett a tavasz, a tél hűvös fuvallata még ott lebzselt a fák magasba törő törzsei között. A patak pár lépésnyire tőlük csordogált, így vízből sem szenvedtek hiányt.

Diana körbepillantott. Elégedettséggel töltötte el társai látványa.

Varnor volt a legimpozánsabb mind közül. A valahai zsoldos még mindig izmos szálfatermettel büszkélkedhetett. Ősz haját alig egyujjnyisra nyíratta, s ugyanígy járt el szakállával is. Bizalmatlan szürke szemei körül ráncok sokasága mutatta, hogy a férfi felett már eljárt az idő. Diana azonban már látta harcolni, s tudta, hogy csalfa a látszat. A gondosan foltozott, ám idősnek rémlő vértezet alatt fenyegető izmok húzódtak. A férfi csatlakozott hozzá először, s azóta sem bánta meg, hogy mellette maradt. Bár az igazságról szajkózott monológjai néha az őrületbe kergették a lányt.

Diana szeme megakadt Pacsmagon. Az egyszerű, festékfoltos lebernyegű vándorfestővel alig egy héttel később találkozott, hogy összeállt Varnorral. A barna hajú, barna szemű, napbarnított arcú ifjú alig pár évvel lehetett idősebb Dianánál. Mindig nagy halom vásznat és különböző ecseteket, festékeket hordott magánál. Vicces fiú volt, bár Diana hamar rájött, hogy a festésnél csak a női nemet szereti jobban. Öve alatt a derekánál egyszerű díszítésű tőr biztosította, hogy a tréfás kedélyű Pacsmag élete védve legyen. A férfi most éppen Linának tette a szépet, aki nagyokat kacagott szavain.

Kotta Linával egy furcsa nevű városban találkoztak. Az igéző szépségű cigánylány énekléssel és tánccal tartotta el magát, de éppen akkor gondban volt egy elégedetlen kuncsaftja miatt. Elbeszélgettek, s a lány velük tartott, Pacsmag nem kis örömére. A festő már aznap este a tábortűznél vázlatokat készített róla. Lehetett is. Lina hosszú, fekete haja hullámosan omlott a vállaira. Fekete tekintete élénk érdeklődéssel nézett a világba. Hosszú szempillák árnyékolták, amely csak növelte pillantásának mélységét. Szabályos arca, csókra nyíló ajka, aranybarna bőre, tökéletes teste volt. Diana irigyelte is. Lina mellett ott hevert csörgődobja, csuklóiról és bokáiról nem hiányoztak a kis láncok, amelyek minden mozdulatára halkan csilingeltek. Élénk színű ruhái felvidították a nappalokat és egyhangú útjukat.

De a kis csapat legkülönösebb tagja mégis Draco volt. A férfi úgy öt napja csatlakozott hozzájuk, miután megvédte Dianát Yegard város forgalmas piacán. A félreértés ott kezdődött, hogy Diana férfiruhát viselt, így viszont kísértetiesen hasonlított egy tolvajra, akit már kerestek pár napja. Lett is nagy kiabálás, lökdösődés. Dianát két oldalról leszorították, s már éppen fejét vették volna, amikor egy szelíd hang megérdeklődve a kivégzést végző egyéntől, hogy biztos-e a dolgában. Nos, a fickó nem volt biztos. Ezen fennakadva nagyot üvöltött és toporzékolva követelte, hogy a nagypofájú, aki olyan okosnak képzeli magát, tolja oda a képét. Hát, a nagypofájú odatolta. Nem volt benne köszönet. Pedig még Diana is lebiggyesztett ajakkal mérte végig a szakadt, durva köpenybe burkolózott illetőt.

Aztán a fickó a másik tudomására hozta, hogy rossz tolvajt fogott. Meg hát különben is, férfit keresnek, nem nőt. Ezt bizonyítván lekapta Diana kalapját, ami alá be volt szorítva a haja. Miután a félreértés tisztázódott, szabadon távozhattak, s a férfi valahogy mellette maradt. Máig nem szedte ki belőle, hogy honnan jött rá, ő lány és nem a keresett tolvaj. Draco, csak nézett rá ilyenkor különös, vörösen izzó szemeivel, de nem válaszolt. Fekete haját mindig gondosan hátrasimította a homlokából. Sápadt, kiugró járomcsontú arcában lángolni látszott a tekintete. Kecses, hosszú ujjai voltak, amelyeket általában kardja markolatán pihentetett. Egyszerű kovácsolású, egyenes pengéjű kard volt, markolatát bordázták, a penge és a markolat találkozásánál fényes szárnyak görbültek. Ezzel gyakorolt minden áldott reggel. Korábban kelt mindannyiuknál, de Diana egyszer kileste.

Draco nem volt olyan magas, mint Varnor, mégis valahogy fölébe magasodott. Nyúlánk, szikár teste volt, tele számos fehér heggel, régi csaták emlékeivel. Olyan könnyedén mozgott, mintha nem is lett volna erő, amely a földön tartaná. Fekete nadrágot viselt, fekete inggel. Két övet is hordott. Az egyik, a feszes, nadrágja bújtatói alá volt csúsztatva. A lazán, amely féloldalasan csúszott a csípőjére, a kardjának hüvelye lógott. De Diana már tudta, hogy csizmája szárában is tőröket rejteget.

Ez a hallgatag, nyugodt férfi jelentette a kis csapat legbiztosabb pontját. Most szemben Dianával egy fa törzsének vetett háttal ücsörgött. Csuklyáját mélyen az arcába húzta, de a lány mégis biztosra vette, hogy a tüzet bámulja bűvölten, akár kígyóidomár a viperát. Mert így volt ez minden alkalommal, amikor tűz ropogott valahol. Draco alig bírt elszakadni a mohó lángoktól. Diana nem értette e ragaszkodás okát, azt pedig tudta, hogy hiába kérdezi a férfit, választ nem fog kapni. Halk sóhajjal újra megfordította a húst, és lecsippentett egy kis darabot belőle.

Középmagas, karcsú lány volt, derékig érő gesztenyebarna hajjal, hatalmas aranybarna pillantással, örök mosollyal az arcán. Fegyverei, az íj és a nyilak a tegezben karnyújtásnyira hevertek tőle. Semmit sem bízott a véletlenre. Egyszerű parasztlányként született egy kis faluban, ám még kiskorában sárkány pusztította el a családját. Azóta kereste, kutatta, hogy bosszút állhasson. Drion kedves vendégként érkezett a falujukba, hogy aztán átváltozva mindent porig égessen. Köztük Diana szüleit. A lány azóta is rémálmodott arról az éjszakáról. Varnor a harc okán csatlakozott hozzá, Pacsmag új témát keresett, Lina barátokra lelt bennük, és Draco…nos arról Dianának fogalma sem volt. Valamiért mégis jobban érezte magát, hogy a férfi velük maradt.

Csettintett egyet a nyelvével és elkiáltotta magát.

- Kész. Ki lesz az első?

Pacsmag és Lina azonnal ott termettek, Varnor méltóságteljesen ballagott, míg Draco nem mozdult. Még mindig a tüzet bámulta, s Diana biztos volt abban, hogy nem is hallotta őt.

Testvériesen szétosztotta a húst, s lapulevélen szervírozta. Dracoét felvette és odavitte a férfinak.

- Jó étvágyat! – tette az ölébe.

A férfi összerezzent. Egy pillanatig üresen nézte a lányt, aztán bólintott.

- Köszönöm!

- Hát, végül is te fogtad – vont vállat Diana és visszament a helyére.

Csendben ettek, csupán Pacsmag próbált tele szájjal beszélni. Varnor csúnya pillantást vetett rá, mire a fiú nyomban elhallgatott. Diana majdnem elnevette magát, aztán inkább felállt és áttelepedett Draco mellé. A férfi lassan evett, nem is nézett a lányra.

- Szerintem egész jó lett – szólalt meg Diana.

Draco értetlenül pislogott, aztán bólintott.

- Nagyon finom – felelte. Diana elégedetten mosolygott.

- Kösz, ez jól esett.

- Ügyes vagy – mondta Draco és bekapta az utolsó falat húst is. Diana büszke vigyorral harapott a húsba.

- Igazán kedves vagy – csámcsogta.

Draco arcán mintha mosoly futott volna végig.

- Hát persze – sóhajtotta, és könnyedén talpra állt. – Ma éjszaka én őrködöm.

- Tegnap is…

- Akkor ma is – vágott a lány szavába ellentmondást nem tűrően. Diana a vállát vonogatta.

- Amíg ti a vacsorát befejezitek, addig úszom egyet.

- A patakban? – nyúlt meg Diana arca.

- Nem sokkal odébb kiszélesedik, elmélyül. Ott.

- Honnan tudod te ezeket? – emelkedett a magasba a lány szemöldöke. Draco különös pillantást vetett rá.

- Legyen annyi elég, hogy egyszerűen tudom.

Diana töprengve bámult utána. Érezte, hogy valami nem stimmel a fickóval. A többiekre pillantott. Ügyet sem vettek Draco távozására. Megszokták már, hogy egyfolytában elmászkál. Diana gyorsan megette a húst, aztán észrevétlenül belesüllyedt a bozótosba. Draco után indult. Amikor meghallotta a patak csobogását, már óvatosan lehajolt, nehogy a férfi véletlenül is észrevegye. Kilesett az egyik nagyobb bokor fedezékéből.

Draco a parton állt, épp vetkőzött. Már csak a nadrágja volt rajta, épp azt vetette le. Diana égő arccal a szeme elég kapta a kezét. Addig le se eresztette, amíg meg nem hallotta a víz csobbanását. Újfent kilesett az ágak közül. A férfi nyugodtan állt a vízben, láthatóan teljesen összhangban állt az áramlatokkal. Diana irigykedve bámulta. Sejtette, hogy nagyon hideg lehet a víz. Megborzongott még a gondolatára is, hogy belemerészkedjen. Ám Draconak szemmel láthatóan arcizma sem rezzent a hideget érezvén. Aztán látta, hogy a férfi feléje fordul. Diana rémülten nyelt egyet. Nem hallhatta meg! Őt nem is, de Linát igen. A lány ugyanis odakuporodott melléje.

- Szia, mit csinálsz? – kérdezte tőle súgva.

Diana legszívesebben elsírta volna magát. Draco felé pillantott, aki homlokráncolva nézett irányukba.

- Mi a csudát keresel itt? – ragadta meg Lina vállát a lány. Ha lehetett suttogva ordítani, ő megtette.

- Utánad jöttem. Már látom, miben merültél úgy el – vigyorogta. Diana a haját tépte. Megragadta a lány kezét és maga után húzta.

- Nem, nézzük még egy kicsit! – mormolta Lina reménykedve hátrafelé sandítva.

- Hát persze, csak azt fogjuk! – lihegte Diana és legszívesebben a tűzbe hajította volna a cigánylány csingilingiit. – Kösz, hogy leégettél.

- Miért? Nem vett észre – értetlenkedett Lina.

Diana biztonságban érezte magát, felegyenesedett.

- Akinek olyan hallása van, mint Draconak, az még a legyet is meghallja a völgy túlsó feléből.

- Oh, ne haragudj! – szomorodott el Lina, aztán felcsillant a szeme. – De azt nem tudja, hogy te is ott voltál!

- Hülyének nézed?

Kotta Lina nemet intett.

- Na látod – sóhajtotta Diana. – most pedig irány aludni. Nem akarok vele találkozni.

Lina sejtelmesen kuncogott. Visszatértek a tisztásra. Lina a helyére ment, betakarózott. Diana még megpiszkálta a tüzet, majd ő is lefeküdt. Pacsmag már lágyan horkolt, míg Varnor valamit félálomban a szakállásba dörmögött. Diana is aludni próbált, de valahogy nem akart sikerülni. Dühösen fordult a tűz felé, és majdnem szívrohamot kapott. A tűz túloldalán Draco guggolt. Szemében visszatükröződött a lángok fénye, elég kísértetiessé téve ezzel a megjelenését.

- Nem is hallottam, amikor visszajöttél – nyögte.

Draco elmosolyodott, de nem válaszolt. Leült törökülésben a földre és mozdulatlanná dermedt. Diana már tudta, hogy ez a férfinál a figyelem jele. Addig bámulta, míg le nem csukódtak a szemei. Elaludt.

Draco fát tett a tűzre, és Dianát bámulta. Vidám mosoly játszott a szája szegletében.