1. Az első találkozás

Ai: Tabu

Javította: Fuszi

1. Az első találkozás

Naoya sántikálva ballagott hazafelé. Fejét lehajtotta és próbált nem feltűnő lenni. Fehér egyeningének az eleje véres és poros volt, az ujjánál elszakadt. Fekete nadrágja a térdénél széthasadt. Kezében táskáját szorongatta és minden lépésnél alig hallhatóan felszisszent. Arccsontja feldagadt. Szeme alja bekékült. Ajka felrepedt, enyhén vérzett. Szörnyen érezte magát. Akira és bandája megint az ő kontójára szórakozott. Bevárták a sarkon, ahol mindig, és ő, amilyen mamlasz, megint későn vette észre őket. Elfutni már nem lehetett, visszaütni pedig nem tudott. Öt fiú állt ki ellene. Csoda, hogy nem védekezett? Meg is látta a kárát. Ahogy hetente egyszer mindig. Igazán megszokhatná már – korholta magát.

Ez a nap amúgy is rosszul kezdődött. Édesanyja bejelentette, hogy az esti vacsorára meghívta a vőlegényét, Takaya Kyuujit és a fiát, Raitou-t. Ez nem lelkesítette fel, bár nem mutatta. Őszintén megvallva nem akarta, hogy az anyja újra férjhez menjen. Olyan jól megvoltak eddig kettesben! De látta, hogy Yuiko milyen boldog, valósággal kivirágzott, és nem volt szíve ellenkezni. Mikor is tette? Talán még akkoriban, amikor élt az apja. Több mint hét éve.

Naoya felsóhajtott, és befordult az utcájukba. Aztán mindjárt meg is torpant, mintha falnak ütközött volna. Lakásuk előtt drágának tűnő fekete autó parkolt. Naoya elgondolkodott. Az anyja elmesélte, hogy jövendőbelije mivel foglalkozik, de ő oda se figyelt. Megelégedett azzal, hogy jómódú, és anyjának nem kell többé dolgoznia. Tényleg ennyire gazdag lenne az a férfi?

Nekitámaszkodott a kerítésnek. Hányingere volt. Nagyot nyelt és kiegyenesedett. Izzadó tenyérrel indult a kapujuk felé. Az anyja nem fog örülni… A kapu előtt járt, amikor észrevette az autó előtt kitámasztott motort, és a neki támaszkodó bukósisakos férfit.

- Te vagy Minagawa Naoya? – lökte el magát a motortól az ismeretlen.

Naoya mély levegőt vett, nagyot nyelt. Gyanakodva szemlélte az idegent, akinek még az arcát se látta. Bólintott. A férfi, mintha csak a gondolataiban olvasott volna, levette a bukósisakját, és kihívóan megállt előtte.

Alig lehetett idősebb Naoyánál. Tizenhét és húszéves közöttinek tűnt. Karcsú volt, magas, nem feltűnően izmos. Olyan, amilyen Naoya mindig is szeretett volna lenni. No, és persze magabiztos, határozott, nyugodt. Naoya biztos volt benne, hogy ennek a fiúnak minden fiú a barátja, minden lány a barátnője akar lenni, a világ pedig a lábai előtt heverne, ha úgy döntene, hogy meghódítja.

Még a ruhája is kihangsúlyozta kihívó önbizalmát. Nyúlánk alakján fekete farmer feszült, fekete bakanccsal és fémszegecses övvel. Narancssárga pólót és a nadrághoz illő, rövidített derekú sötétkék dzsekit viselt. Nyakában láncok lógtak, fülében ezüstpók himbálózott, csuklóján fémpántok csillogtak, az ujján gyűrűk. Naoya el volt bűvölve. Ő soha nem mert volna ilyen ruhát felvenni. S ha nem lát rosszul – márpedig a látásának kutya baja – akkor még az orrában és a szemöldökében is piercing volt.

- Szóval te vagy a kis Naoya – ismételte meg a fiú, és éles szemeivel hosszan méregette.

- Úgy látom, elestél – jegyezte meg gúnyosan.

Naoya lehajtotta a fejét.

- Néha előfordul – hazudta. – Elég ügyetlen vagyok.

- Aha… - bólintott a fiú, majd váratlanul előrenyújtotta a kezét. Naoya önkéntelenül is hátrahőkölt… és elesett.

A fiú lehajolt hozzá és felsegítette.

- Tényleg ügyetlen vagy – látta be lesajnáló mosollyal.

Naoya elszégyellte magát.

- Köszönöm – motyogta.

- Szívesen – veregette meg a vállát a fiú. – De ne hidd, hogy mindig ilyen kedves leszek. Most is csak az apám kedvéért csinálom, aki az ablaknál leskelődik.

Naoya szája tátva maradt. Rossz sejtései támadtak.

- Ki vagy te? – nyögte ki nagy nehezen.

- Ki lennék? Takaya Raitou vagyok, jövendőbeli testvérbátyád – húzódott gúnyos vigyorra a fiú szája. Naoya körül megfordult a világ. Jaj, ne! Raitou ügyet se vetett rá. Felült a motorjára, feltette a sisakot, és indított.

- Majd még találkozunk, öcskös! – kiáltotta oda vészterhes nevetéssel. Hangos motorbőgetéssel elszáguldott.

Naoya hirtelen azt sem tudta, mit tegyen. Csak állt bénán és legszívesebben meghalt volna. Az nem lehet, hogy ez a nagyképű, gőgös mosolyú fiú legyen a bátyja! Ő ezt képtelen lesz elviselni!

- Bocsáss meg Raitou-nak – szólalt meg a háta mögött váratlanul egy hang. Kyuuji volt az, aggódva nézett rá. – Elég szeleburdi kölyök, még nem nőtt be a feje lágya. Néha elég udvariatlan tud lenni.

Naoya lehajtotta a fejét, nem nézett a férfira. Tudta, hogy szörnyen fest, és kisebb gondja is nagyobb volt most Raitou viselkedésénél. Az anyja szívrohamot kap, ha így meglátja.

- Semmi baj – lehelte, és ellépett a férfi mellől. Kyuuji ott jött mögötte, de volt olyan tapintatos, hogy nem kérdezett semmit. Sőt még az ijedt Yuikót is elhessegette Naoya mellől, hogy a fiú rendbe tudja szedni magát.

Így történt az első találkozás Naoya és új családtagjai között…