A támadás

A támadás

            A ház előtt megállt egy autó. Zachary kipillantott az ablakon, és elmosolyodott, amikor az anyja felbukkant két nagy táskával a bejárati ajtóhoz vezető macskaköveken. Felnézett, és amikor észrevette, megtorpant.

- Igazán jöhetnél, és segíthetnél! – kiáltott fel. – Ne! Mit csinálsz?

Zachary ügyesen kibújt az ablakon, lemászott az előszoba feletti tetőtérre és merészen lehuppant a fűre. Eszébe sem jutott, hogy megsérülhet.

- Semmi bajom, anya!

- Eshetett volna! Soha többé ne csinálj ilyet! – Az asszony falfehéren csóválta a fejét.

Zachary bocsánatkérő puszit nyomott az arcára, és elvette tőle a szatyrokat.

- Apa?

- Telefonál. Susie ma a barátnőjénél alszik, Ronnie pedig készül a vizsgákra. Ma kénytelen leszel velünk beérni – mondta az asszony, miközben a konyhában pakolásztak.

Zach nem bánta a dolgot. Hátrarázta hosszú, szőke haját, és a hűtőbe tette a tejet. Anyja beletúrt az aranyszőke fürtökbe.

- Levágathatnád végre – feddte meg. Ez volt az egyetlen, amin valaha is vitatkoztak.

- Még nem.

Az asszony elhúzta a száját, de ekkor lépett be a férje, és ez elvágta a további vitát.

- Mi lesz ma a vacsora?

- Te mindig csak a hasadra gondolsz!

A férfi elvigyorodott, és gyengéd mozdulattal megsimogatta felesége haját, közben rákacsintott a fiára.

- Ma kivételesen megengedem, hogy elmenj moziba, vagy a barátaidhoz, ha akarsz.

- Kösz, apa, de még tanulnom kell. Hétfőn témazárót írunk történelemből. Ha nem kell segíteni, akkor visszamegyek tanulni.

- Menj csak!

Zach egy almával a kezében felkocogott a szobájába. Lehuppant az asztalához, de képtelen volt a kérdésekre koncentrálni. A fotót bámulta, amelyen az egész családja rajta volt. Élete első családi fényképe. Iszonyúan szerencsésnek érezte magát.

Mindössze négyéves volt, amikor egy balesetben meghalt az édesanyja, apja pedig az italba menekült. Még ötéves sem volt, amikor árvaházba került. Bár barátságos, könnyen kezelhető fiú volt, senki nem akarta örökbe fogadni. A nevelőszülők többségét zavarta, hogy Zach jobban szereti a könyvek társaságát, mint az övékét, így rendre visszakerült az intézetbe. Nem bánta, mert ott biztonságban érezte magát. Tizenegy évét töltötte be, amikor a Jade házaspár megjelent az életében. Örökbe szerettek volna fogadni egy fiút tízéves lányuk mellé. Az aranyszín szemű, szőke Zachary felkeltette a figyelmüket, pedig nem is különbözhetett volna jobban tőlük. Robert Jade nagyon magas férfi volt, atlétatermettel, széles vállakkal, rövidre vágott hollófekete hajjal és égszínkék szemmel. Felesége, Erna alig fél fejjel volt alacsonyabb nála, sötétbarna haját tarkóig érőre vágatta, így keretet adott mindig mosolygó arcának, meleg barna szemének. Már volt három gyermekük, de a legidősebbel nem tartották a kapcsolatot, ezért szerettek volna örökbe fogadni. Középső fiuk, Ronald orvosnak készült, zseninek tartották az iskolában, míg a kis Suzanne-t akkoriban a balett érdekelte a legjobban. Zachary eleinte tartott attól, hogy nem tud beilleszkedni, de ahogy elmúltak a hónapok, mind jobban érezte magát a házban. Életében először otthon érezte, szeretve. Csupán egy valami zavarta. A legidősebb Jade testvér, Cornelius nevének említése tabu volt mindegyikük számára. Annyit sikerült megtudnia, hogy a férfi Bal Sagoth lett, de hogy mi volt az oka a család és közte feszülő ellentéteknek, nem is sejtette.

- Fiam, ráérsz?

Megfordult az apja hangjára.

- Igen.

- Az iskolában hagytam a szemüvegemet, visszaugranál érte?

Zachary felvonta a szemöldökét, míg apja nyugtalan arcát szemlélte.

- Lent van a nappali kisasztalán – válaszolta.

- Oh, tényleg?

Zach elnyomta feltörő mosolyát.

- Mennyi idő múlva jöjjek haza?

Robert elvörösödött. Halk sóhajjal pénzt szedett elő a zsebéből.

- Két óra?

Zach átlátott a mesterkedésén. Romantikázni akarnak az anyjával, ezért akarja eltávolítani otthonról. Gyorsan összeszedte a cuccait, és beledobálta a hátizsákjába, hogy befejezze a tanulást a parkban. Az órájára pillantott.

- Este nyolcra itthon vagyok, mert korán akarok lefeküdni. – Elvette a pénzt, és a tárcájába tette. – Megfelel?

- Tökéletes. Köszönöm.

- Remélem, számíthatok hasonlóra, ha én akarok kettesben maradni egy csajjal – vigyorgott a fiú, majd választ sem várva, kiviharzott a házból. A délutánt a közeli parkban töltötte, kiterítette a könyveit az egyik asztalra, és elmerült a jegyzeteiben. Feltámadt a szél, így átköltözött Mrs. Moran kávézójába, ahol evett két szendvicset. Már jócskán elmúlt nyolc óra, amikor kilépett az utcára, és elindult a biciklijéhez. Nyugtalan érzés suhant át rajta. Tarkóján felborzolódtak a finom pihék. Megállt, körbenézett, de semmi veszélyes nem keltette fel a figyelmét. Vállat vonva folytatta az útját. A bicikli zárja beszorult már megint, és amíg azzal vacakolt, nem tűnt fel neki a férfi, aki megállt mögötte.

- Segíthetek?

- Ki maga? – riadt meg Zach.

- Bocsánat, nem akartalak megijeszteni, csak láttam, hogy nem boldogulsz.

- Megy egyedül is, kösz. – Óvatosan araszolva megpróbált átkerülni a bicikli túlfelére. Valamiért minden érzéke veszélyt sikoltott, és önkéntelenül is engedelmeskedett a tudatalatti sürgetésnek.

- Engedd meg, hogy segítsek! – A férfi a kezét nyújtotta. Kesztyűt viselt. Arcát félig elfedte a csuklyás kabát, amit mélyen a szemébe húzott.

- Köszönöm, de nem kell.

- Oh. – A férfi megdermedt. – Tudod, ki vagyok?

- Nem. Nem ismerem magát.

- Még nem, de nekem volt veled egy álmom…

- Igazán? Ez kedves, de nekem most mennem kell. A szüleim nem szeretik, ha sokáig kimaradok.

- Azt hittem, árva vagy!

Zachary zavartan ráncolta a homlokát az éles mondatra.

- Apám még él, de engem már évekkel korábban örökbe fogadtak. Ki maga? Mit akar tőlem?

- Tudod, még azt sem tudom, mi is a neved… - sóhajtotta a férfi.

- Ha még ennyit sem tud rólam, akkor hogyan talált rám?

- A mágia sok mindenre használható – felelte rejtélyesen a férfi.

- Szerintem téved, nem rólam álmodott – Zach szívdobogva rángatta a bicikli zárját. Nagy nehezen sikerült kikapcsolnia. A hátára kapta a táskáját, de elindulni már nem tudott. A férfi ujjai a csuklójára fonódtak, másik kezével pedig megfogta a bicikli kormányát.

- Állj!

- Engedjen el! – nyögte. – Mit akar tőlem?

A férfi keserű mosolyra húzta a száját.

- Álmodtam rólad… Nem is kérdezed, mit?

Zach testének legmélyén egyre nőtt a feszültség.

- Mit?

- Azt, hogy te fogsz megölni…

- Nem is ismerem magát!

- Még nem…

- Menjen a fenébe! – Zach kitépte magát a szorításból, és hátrálni kezdett. – Mit akar tőlem?

- A halálodat! Ha én öllek meg téged, akkor élhetek… akármeddig.

Zachary nem is gondolkodott, elengedte a biciklit. Sarkon perdült, és rohanni kezdett. A táskájában levő könyvek húzták a vállát, de nem volt ideje levenni és eldobni. Csak az járt a fejében, hogy elmeneküljön. A félelemtől kiszáradt a szája, zakatolt a mellkasa. Felkiáltott, amikor a férfi hirtelen megragadta, és visszarántotta. A szeme elkerekedett, mert az ismeretlen jelekkel borított tenyerén mágikus tűz égett, amit egyenesen a szíve felé lökött. A karját kapta maga elé, érezte, ahogy a forróság elborítja. Fájdalom hatolt az agyába, majd a testének minden szegletébe, s aztán már csak a sötétség maradt.

- Kicsikém… - Anyja aggódva ült az ágya mellett.

- Hol vagyok? – motyogta kótyagos fejjel.

- A kórházban. Annyira aggódtunk! – Az asszony szipogott.

Köréjük gyűlt a család. Apja sápadt volt, szeme véreres. Ron komoran ölelte a húgát, aki sírva borult a mellére.

- Azt hittük, meg fogsz halni!

- Semmi baj… - Zach megpróbált emlékezni. – Az a férfi…

- Nem tudták elkapni. Mrs. Moran épp zárta a kávézót, amikor észrevette, hogy odalép hozzád. Látta az egészet, hívta a rendőrséget, de majdnem későn értek oda. Nem tudják ki lehetett. Az őrmester majd szeretne beszélni vele, ha tudsz személyleírást adni róla, körözést adnak ki ellene.

- Egy Bal Sagoth volt…

A szó bombaként hatott.

- Biztos vagy benne? – nyelt nagyot az anyja.

- Mágus volt, a jelek elborították a kezét, miközben felém lökte a tűzlabdát. Miért nem haltam meg? Egyenesen a szívemre célzott, éreztem, amikor eltalált.   

Ron válaszolt, mert látta, hogy a szülei képtelenek rá.

- A tested aktivizálta magát.

- Ezt, hogy érted?

- Mágikus védelmet hozott létre, és automatikusan visszafordította a támadóra a varázslatot.

Zach feje nagyon fájt, ahogy gondolkozni próbált.

- De én… nem vagyok mágus. Nincs semmi képességem!

- Eddig nem volt, de mostantól… - Ron nem fejezte be a mondatot, csak vállat vont.

- Én ezt nem értem… - ingatta a fejét a fiú, bár ettől még jobban szédült.

- Miért akart bántani az a férfi, drágám? – szorította meg a kezét az anyja.

- Mert… én fogom megölni őt…

Döbbent csend borult a kórteremre.

- Ismerted azt a férfit? – tette fel az óvatos kérdést az apja.

- Nem. Barna volt a haja, és hideg kék a szeme… - Zach már lehunyt szemmel suttogta. – A harmadik szeme egyenesen a lelkembe nézett…

            Hosszú napokba telt, mire kiheverte a vele történteket. Egy mágikus támadásból való felgyógyulás hosszabb ideig tartott, mert a szellemet merítette ki, és általában nem a testben okozott károkat. Szülei szokatlanul csendesek voltak, Ron készült a vizsgáira, Susie a balettel volt elfoglalva, így ritkán látta őket. Osztálytársai is meglátogatták, felvidították.

- Most mi lesz? – kérdezte Tony az ágya végében ülve.

- Hogy érted?

- Mágus lettél, haver! – ütötte vállon Ray.

- Fenéket! Szerintem véletlenül történt, biztos, az a férfi szúrt el valamit… Azóta például képtelen vagyok megismételni, ami ott történt, szóval nem vagyok mágus.

- Ezt nem mondhatod komolyan! – morgott Dan.

Zach vállat vont. Nem kívánt mágus lenni, és remélte, hogy az ügy mihamarabb lezárul. Az a férfi talán soha többé nem bukkan fel, lehet, hogy őrült volt. Ma már annyi minden előfordulhat…

Egy hét elteltével hazamehetett. Az őrmester előtte nap biztosította, hogy nyomoznak, és kiadták a körözést az országban a férfi után, és rendszeresen ellenőrzik majd a házukat a járőrök. Ez megnyugtatta, de látta a szülein, hogy ők közel sem olyan nyugodtak. Azon a hétvégén Ron és Susie is otthon maradt, hogy együtt legyen a család. Szombaton aztán leültették a gyerekeket a nappaliban.

- Szeretnénk mondani valamit – mondta Robert.

- Mi a baj, apa?

- Ez… az egész. Az én hibám, ami történt. Ha nem küldelek el…

- Akkor elkapott volna máskor, apa. – Zach rámosolygott a férfira. – Nem a te hibád, hanem azé a férfié.

- Ennek ellenére úgy döntöttünk, hogy nem hagyjuk annyiban a dolgot. A rendőrség tehetetlen, és ha tényleg egy Bal Sagoth támadt rád, akkor meg kell védeni téged.

Ron felmorrant.

- Azt ne mondjátok, hogy szóltatok neki!

Az anyja a kezét tördelte.

- Megkértük, hogy küldjön egy megbízható embert, aki ki tudja deríteni, mi történt, és képes megvédeni Zach-et.

- Miről beszéltek? – Susie ugyanolyan tanácstalan volt, mint Zachary.

- A bátyátokról. Beszéltem ma délelőtt Corneliusszal, aki Bal Sagoth-ként elég nagy befolyással bír. Ő a Mágikus Rendfenntartó Erők feje, így van embere, aki majd megvédi Zach-et.

- El tudom képzelni, milyen nagy kedvvel teszi – mormolta Ron.

- Ő a családunk tagja, ennyit megtehet értünk.

Ron szikrázó szemmel ugrott fel a kanapéról.

- Kitagadtátok, és még van képetek így beszélni róla? – Dühösen kiviharzott a szobából.

Susie és Zach rémülten meredt egymásra.

- Ne is figyeljetek rá! Most az a fontos, hogy Zach biztonságban legyen… - nyugtatta őket Erna, de a szemében aggodalom égett.

Zachary nyugtalanul aludt. Mire hajnalodott, végtelenül fáradtnak érezte magát. Nem ment ki a fejéből, hogy a szülei Cornelius segítségét kérték, amikor még a nevét is képtelenek kiejteni. Ezt érte tették, mégse érezte magát megtisztelve. Vajon kit fog küldeni a férfi? Annyira fáradt volt, hogy akkor aludt el, amikor a család többi tagja éppen felkelt. Erna gondosan betakargatta, és nem ébresztette fel. A hangos kopogásra Robert nyitott ajtót.

- Igen?

- Apám…