A szerző megjegyzése
2017.08.21 12:01A szerző megjegyzése (1. fejezet eleje)
1781-ben az amerikai függetlenségi háború zárásaként kiadták a Függetlenségi Nyilatkozatot, amely szerint „minden ember egyenlőnek születik”. Ez azonban nem vonatkozott azon fekete rabszolgákra, akiket munkásoknak hurcoltak az Államokba. „A rabszolga olyan ember, akit megfosztottak személyes szabadságától, tárgyként kezelik és mint ilyen, valaki másnak a tulajdona.” (Rabszolgaság. Wikipedia. Lásd: Felhasznált irodalom)
Sokakat embertelen körülmények között dolgoztattak, és nem ismerték el alapvető emberi jogaikat. A rasszizmus nem csak a déli, de az északi területeken is jelen volt. A modern eszméket vallók egyetértettek abban, hogy ez a helyzet tarthatatlan, ám olyan megoldást, amely tényleg megoldás lett volna, nem találtak ki.
Jelen történet idejére már több, mint hárommillió rabszolga élt az államokban. A legtöbb földbirtokos csupán egy-két fekete munkással rendelkezett, ahol családtagként kezelték őket, és viszonylag jó körülmények között élhettek. A nagyobb ültetvényeken (rizs, dohány, gyapot) azonban hajnaltól estig dolgoztatták őket, és a felügyelők azt tettek velük, amit akartak. Az ún. házicselédek jobb helyzetben voltak, viszont ettől még ugyanúgy szolgáknak tekintették őket, mint a földeken dolgozó társaikat.
A Marland-ültetvény kitalált helyszín lent a déli államok egyikében. Nézzétek el nekem, ha valami hibát követtem el a történelmi hűséget illetően, valamint azt is, hogy néhány esetben nem részleteztem azokat a körülményeket, amelyek között ezeknek az embereknek élnie kellett. Akiket érdekel a téma, a történet végén lesz egy felhasznált irodalom, lehet szemezgetni, de számtalan könyv, film és weboldal foglalkozik vele.
Úgy sejtem, lesznek olyanok, akiket e hosszú bevezető eltántorítana ettől az írásomtól, ám őket arra kérem, adjanak Williamnek, de főleg Robertnek egy esélyt, és gondoljanak arra, hogy szerencsések. Nem rabszolgának születtek.
A szerző megjegyzése (7. fejezet eleje):
1860-ban új elnököt választottak Abraham Lincoln személyében. A déli államok nem fogadták el, ezért ideiglenes kormány alakult Jefferson Davis vezetésével. Az egy évvel később, 1861-ben kitörő polgárháború viszont messze nem a rabszolgák felszabadítása érdekében tört ki, hanem gazdasági és politikai okokból.
A harcok négy évig tartottak, és több, mint 620 ezren haltak meg közben, valamint még egyszer ennyire tehető a járványokban elhunytak száma. A déli államok vereséget szenvedtek. A fekete rabszolgák helyzete ezzel nem oldódott meg, hiába helyezték a rabszolgaságot hatályon kívül az államok területén 1865-ben. Továbbra is jogfosztottak voltak, kiközösítették és zaklatták őket. A változás csak lassan indult meg, de a mai napig előfordulnak atrocitások ellenük.