A szemtelen manó csábítása

Ez a történet, legalábbis az első gondolatok már évekkel ezelőtt megfogalmazódtak bennem. Akkor annyiban is maradt, mindig volt más, amivel lehetett foglalkozni, amiről lehetett írni. Idén őszre nem is volt betervezve lévén, hogy egy teljesen más történet kavarog a fejemben. De aztán, ahogy nálam az már megszokott, ember tervez...

Meli, gépírónőm, kutatóm és jóbarátnőm novemberben ünnepelte a születésnapját, én meg ott álltam, hogy akkor már hetek óta őszi hangulatban volt, küldözgette át a színes falevelekről, tóparti házakról készült képeket, és igazság szerint jól megihletett. Ebből kifolyólag félretettem a másikat, amit a következő frissítésben már olvashattok, és nekilendültem Hugh és Neil történetének. Kicsit giccses lett, de ezt már megszoktátok tőlem. :P Melinek pedig még egyszer boldog születésnapot! :)

Maga a történet egy egyszerű eltévedésről szól. Hugh fotósként járja a vadont, ám viharba keveredik, és a morc Neil fogadja be erre a rövid időre. A vihar és az összezártság azonban fura hatással tud lenni az emberekre, és ezt a két férfi első kézből tapasztalja. Hugh először nem nagy véleménnyel van a rossz természetű Neilről, de lassan kénytelen belátni, hogy ez csak a férfi egyik arca, és bizony van egy másik is. Vonzalom, sajnálat, szeretet - ezek mind felbukkannak benne, ám azt pontosan tudja, hogy ez csak egy rövid kaland lesz az életükben. Ennek ellenére mégis marad, talán mert pontosan látja, hogy Neil valójában mennyire magányos, szomorú, elveszett.

Neil hangoztatja, hogy a családja elvesztése óta a vadonban való élet jobbá tette, jó döntés volt. Igazából a lelke mélyén maga is tisztában van azzal, hogy elmenekült a szomorú valóság elől. Hugh-t a háta közepére sem kívánja, ám hirtelen azon kapja magát, hogy kiönti neki a lelkét. Talán, mert soha nem látják egymást? Ő maga sem tudja, de Hugh az első ember, aki nem részvéttel bámul rá, hanem beszélget vele, meghallgatja, és bizony az arcába üvölti, hogy hé, elszúrtad. De még van esélyed.

Nem akartam egy túlbonyolított történetet. Csak egy egyszerű, romantikusat, amiben két ember találkozik a véletlen folytán, és akár akarják, akár nem, bizony megváltoztatják a másikat, a másik életét. Az, hogy utána együtt folytatják vagy sem, az komoly dilemma volt, de hát, ismertek. :D Az őszi színes világhoz nem illett a dráma, márpedig a színek számomra mindig vidámságot jelentenek. Így vidám, mosolygós, giccses írást kaptok, és bár már december van, nálunk elolvadt a hó, és ha kinézek, most épp őszi idő van, tehát most Neil és Hugh történetével visszatekerjük kicsit az idő kerekét az őszi hónapokig.

Jó olvasást mindenkinek!

Ai