A bérgyilkos

A bérgyilkos

 

Michel a homlokát ráncolta. Nem szerette, ha a célpontja eltért a szokásos ütemtervétől. Utána eredt, kedvetlenül követte egy szűk és sötét sikátorba. Elégedett mosolyra húzódott az ajka.

- Elnézést, uram! Kérem! – kiáltott fel.

A férfi megállt, visszafordult. Nem ijedt meg a törékeny, ijedt tekintetű fiútól.

- Bocsánat, de nem tarthatnék magával? Nem szeretem az ilyen helyeket. Megijesztenek.

- Igazán? Szívesen megvédelek! – A férfi végigmérte, és elégedetten megnyalta az ajkát. – Merre tartasz?

- Egy barátomhoz indultam házibuliba. – Michel közelebb ért a célponthoz. – Tényleg nem baj, ha elkísérem egy darabon?

- Szeretem a csinos társaságot.

- Köszönöm. – Michel elpirult, ahogy egy normális fiú tette volna. – Mike vagyok.

- Engem Steve-nek hívnak. – Nem az igazi nevét mondta, de Michelnek szeme sem rebbent. Azt is hagyta, hogy a férfi átkarolja, amikor mellé ér. Engedelmesen simult a karjaiba, mintha ezt tette volna minden idegennel. Akkor sem tiltakozott, amikor a férfi – könnyű prédának gondolva őt – ajka az övére simult. Sőt, hozzátapadt a félhomályban, lábujjhegyre állt, hogy még mohóbban tudja viszonozni a csókot. Aztán szíven szúrta. A férfi megmerevedett. El akarta taszítani magától, de Michel nekiszorította a nyirkos falnak, s hozzátapadt. Nem törődött azzal, hogy maga is véres lesz. Megforgatta a pengét, a férfi szeme tágra nyílt, aztán lassan elernyedt a teste. Engedte lecsúszni a szeméttel teli földre. A sebre egy fehér madártollat ejtett, és magához vette a kést. Úgy tűnt el a helyszínről, mintha ott sem lett volna. Megszabadult egy kukánál a dzsekijétől, ami véres volt, egy másiknál a késtől. Letörölte a vért a cipőjéről, a papírzsebkendőt eldobta. Ragyogó mosollyal leintett egy taxit, és behuppant a hátsó ülésre.

- A Hiltonba, kérem.

- Igenis, uram. – A sofőr úgy vélhette, sztár szállt az kocsijába, mert udvarias volt. Hálából, és mert jókedve volt, jókora borravalót adott neki, majd szinte belebegett a szálloda előcsarnokába.

- Az 1313-ast legyen szíves, Frank!

- Mr. Aielllo, hogy tetszett a város? – A portás rámosolygott. Jamie Aiellóra, a nemzetközileg ismert hegedűművészre nehéz volt nem mosolyogni. Egész lényéből áradt a derű, az életöröm. Most is azonnal odakönyökölt a pultra, kihasználva, hogy kevesen vannak a kései órán.

- Oh, Frank, ez valami csodálatos! – kacagta, és ragyogott a tekintete. – Imádom, nem is értem, miért nem látogattam ide hamarabb. Még ilyenkor is érzem a lüktetést, amely a városból árad.

Frank, a portás rámosolygott.

- Örülök, hogy tetszik, Mr. Aiello.

- Jaj, ne csinálja ezt! Kértem, hogy szólítson Jamie-nek! – A férfi durcásan lebiggyesztette az alsó ajkát, és igézően megrebegtette a szempilláit.

Frank zavarba jött.

- Nem tehetem, ön is tudja – mondta sajnálkozva.

Jamie a kézfejére támasztotta az állát.

- És négyszemközt? – vonta fel a szemöldökét. – Meddig is dolgozik, Frank?

A férfi nagyot nyelt. Tapasztaltnak számított, de a saját nemével eddig nem kezdett ki. Vonzónak tartotta magát, de nem gondolta volna, hogy a helyes londinerek és csinos szobalányok mellett felkeltheti egy olyan elbűvölő férfi érdeklődését, mint Jamie Aiello.

- Tudja, Mr. Aiello, hogy reggel hatig tart a műszakom.

- És utána… nem akar meglátogatni? – Jamie szinte suttogott, a szeme pedig ragyogott annak biztos tudatában, hogy a férfi nem fogja elutasítani.

- Megtisztel, uram, de sajnálattal el kell utasítanom. – Frank a lakosztályt nyitó mágneskártyát nyújtotta.

Jamie arcáról eltűnt a mosoly.

- Értem. Akkor megtenné, hogy felküldet egy gyümölcskosarat és valami édességet?

- Természetesen. Parancsol még valamit, uram?

Jamie bosszúsan ráncolta a homlokát.

- Fagyot akarok. Csokisat. És sok vörös rózsát.

- Igenis, uram.

- És pezsgőt. Ma ünnepelni akarok, holnap este már más város éjszakai fényeit nézegetem…

- Mr. Aiello…

- Igen? – Jamie már ellépett a pulttól, a lift felé indult.

- Nem baj, ha a pezsgőt… csak reggel hat óra után… magam viszem fel? – Frank zavartan nyelt egyet.

Jamie arca felragyogott.

- Tényleg? Várni fogom! – Felkacagott, Frank pedig megbűvölt tekintettel figyelte, ahogy a lifthez táncol ringó csípővel, energikusan, szexin.

A szobájában ledobálta a ruháit, és lezuhanyozott. Fogadta a szobapincért, és belemártotta az ujját a fagylaltba. Elégedetten sóhajtott. Két szál rózsa szirmát a hálószobában az ágyra szórta. Gondosan felöltözött. Fehér nadrágot vett fel fehér inggel, utóbbit be sem gombolta. A haját hátrafésülte, kicserélte a fülbevalóit és a gyűrűit. Mezítláb átvágott a lakosztály nappali részébe. Felvette a telefont, amikor az nem akarta abbahagyni a csörgést.

- Jamie, nem felejtetted el, hogy a déli gépre foglaltattam neked jegyet? – Menedzsere, Guy Locker szigorú hangja éber volt a kései óra ellenére.

- Nem felejtettem el, de a későbbi géppel megyek.

- Jamie!

- Nyugodj meg! Épségben, időre oda fogok érni – nyugtatgatta a férfit, és végigsimított a hegedűjén.

- Limuzint béreltem neked!

- Tudod, hogy nem szeretem a felesleges flancot! Saját kocsit bérelek, neked erre ne legyen gondod.

- Jamie, felelőtlen vagy!

- Vigyázok magamra, tudom, mennyit érek. Akkor holnap!

- Ne tedd le!

- Viszlát, Guy!

- Jamie!

A férfi viszont már kinyomta a telefont. Félretette, nehogy valaki megzavarja, és felvette a hegedűt. Lassan hajnalodott, szerencsére a lakosztály hangszigetelt volt, így nyugodtan játszhatott. Az este megkoronázásaként. A hegedű hangja betöltötte a szobát, a lelkében rezdült, egészen az égig szárnyalt szomorú, sírós hangja, hogy aztán lassan, remménykedve a tetőfokára hágjon bódult érzékeinek. Az ablak előtt állva, lehunyt szemmel húzta a vonót a húrokon, a szenvedély mozgatta a kezét, szinte alig kapott levegőt, úgy felkorbácsolta a várakozás izgalma. A halk kopogtatásra megdermedt, félbetört a mozdulata. Gondosan visszatette a hangszert a tokjába, és ajtót nyitott.

- Helló – mondta halkan, amikor meglátta a férfit, kezében a pezsgősüveggel.

- Helló! – Frank habozva pillantott rá, mintha attól tartott volna, hogy Jamie elküldi. Neki viszont ez meg sem fordult a fejében. Tetszett neki Frank nyugodt hanglejtése, izmos alakja, nevetőráncoktól tarkított erős csontozatú arca, bizonytalankodása. Lesírt róla, hogy most először lép be egy férfi szobájába azzal a szándékkal, hogylefekszik vele. Félreállt az útjából, Frank besétált, letette az üveget az asztalra.

- Megolvadt a fagylalt – mondta, amikor a férfi felé fordult. Vizes volt a haja, és nem a portás egyenruháját viselte. Készült erre az alkalomra.

Jamie bezárta az ajtót. Szemében nem volt más, mint színtiszta vágy. Munka után jöhet a szórakozás – vallotta mindig. Miért ezen az éjszakán lenne másképp?

 

Jamie az óráját nézegette. Késésben volt. Guy le fogja szedni a fejét. Csikorgó fékkel vett be egy kanyart. Le akarta rövidíteni az utat, hogy időben a jótékonysági estre érjen. Nem lett volna semmi gond, ha nem akadt volna gond a csomagjaival a reptéren. Bosszúsan a hajába túrt. Aztán felkiáltva félrerántotta a kormányt, a kocsi kifarolt. Zihálva kapkodott levegő után, majd a biztonsági öv csatját kezdte el rángatni. Kiugrott a kormány mögül, és a férfihoz rohant, aki elébe lépett.

- Jól van? – Az úttestre térdelt, a férfi mellé, aki ugyanolyan rémültnek tűnt, mint ő maga. – Megsérült? Fáj valamije? Ne mozduljon! Hívok mentőt!

- Nem kell! – A férfi a fejét rázta. Szemüvege leeséssel fenyegetve billegett az orrán, kócos haja szanaszét állt. – Csak elejtettem a jegyzeteim, kutya bajom.

- Halálra ijesztett! – Jamie megkönnyebbülten a sarkára ült. – Segítek összeszedni őket – kezdte el szedegetni a papírokat, amik körülöttük hevertek.

A férfi gyorsabb volt, összekapkodta a maradékot, és felállt.

- Sajnálom, figyelmetlen voltam. Az én hibám, ami történt – szabadkozott, közben, ahogy megigazította a szemüvegét, majdnem megint elejtette a cuccait.

Jamie ekkor már felismerte, hogy egy szórakozott tudóshoz van szerencséje.

- Elvihetem? Megnyugtatna, ha tudnám, hogy épségben elért az úticéljáig – ajánlotta fel.

A férfi nemet intett.

- Innen nem messze lakom. Önnek pedig nyilván fontos dolga van – bökött a szmokingra, amit Jamie viselt.

- Igen, lesz egy előadásom, bár ezt szívesen elhanyagoltam volna – húzta el a száját a férfi.

- Kár, pedig jól áll – felelte aférfi. – Előadása? Nem szeretném, ha miattam elkésne…

- Már késő – Jamie bánatosan az órájára pillantott, és hallotta, hogy csörög a mobilja. – Remélhetőleg a menedzserem tartja a frontot, amíg oda nem érek.

- Sajnálom. Nem akarom feltartani.

- Semmi gond. Guy már megszokta, hogy nem vagyok a pontosság mintaképe. Elkísérem, ha nem bánja. A magam megnyugtatására – tette hozzá. A férfi hiába tiltakozott, gyorsan félreállt a kocsival, levette a szmokingkabátot, ingujját feltűrte, a csokornyekkendőt zsebre dugta, és mosolyogva megállt mellette. – Mehetünk!

- Nem fél, hogy ellopják? – sóhajtotta az ismeretlen.

- A kocsit? Biztosítva van, a reptéren béreltem. A hegedűmet jobban bánnám… - Jamie lassan megnyugodott, hogy a férfinak tényleg kutya baja. Ringó mozgása felkeltette kísérője figyelmét, mert érdeklődve bámulta, és nagyot nyelt.

- Hegedűn játszik?

- Oh, igen. Jamie Aiello vagyok – nyújtotta a kezét. Most látszott a számtalan gyűrű az ujjain.

- Frances Taggerty, örvendek.

Jamie kuncogott.

- Furcsa…

- Mi?

- Az egyéjszakás kalandomat Franknek hívták.

Frances rámeredt.

- Homoszexuális vagy?

Jamie megdermedt. Érte már pofon az élettől és jó néhány embertől, amikor ugyanerre a kérdésre igennel felelt. Taggerty viszont nem tűnt veszélyesnek, így bólintott.

- Nem kell félned – mosolyodott el. – Elkísérlek a lakásodig, aztán már ott sem vagyok.

- Nem félek, hogy megerőszakolsz – rázta a fejét a férfi.

Jamie felnevetett. Frances valamivel magasabb volt nála, és legalább tizenöt kilóval nehezebb. Ettől függetlenül – Michelként például – simán megölhette volna, de hát, ő mégiscsak egy törékeny művész…

- Ennek örülök. Mások már hitték ezt. – Jamie felgyorsította a lépteit, a férfi elé került, s hátramenetben folytatta az útját, hogy láthassa az arcát. – Legutóbb egy százkilóval bengával kerültem ez miatt összetűzésbe. Azt hitte, fel akarom szedni, és képen törölt. Két napig borogattam az arcom, mire ki mertem lépni a házból. – Gyors hátrapillantás következett, nehogy elbotoljon, s már fordult is vissza. – Szólj ám nyugodtan, ha zavaró tényező vagyok. Nem haragszom meg érte. Elég fejlett önismerettel rendelkezem, tudom, hogy néha piszkosul fárasztó vagyok.

Frances megigazította a jegyzeteit.

- Számomra inkább szórakoztató vagy – közölte őszintén, majd a homlokát ráncolta. – Nem bántottalak meg? A volt feleségem szerint kitűnően értek ahhoz, hogyan sértsek meg másokat.

- Nekem ez bók volt, nem sértés. Egyébként biztos ne segítsek? – kérdezte Jamie, miután a férfi már vagy ötödjére igazította meg a könyveket a hóna alatt.

- Nem, köszönöm. Boldogulok egyedül is.

- Tanár vagy?

- Nem. Kutató egy gyógyszeripari cégnél.

- Komoly – hümmögött Jamie, és egy félfordulattal a férfi mellé perdült. Újra egymás mellett ballagtak. – Amikor kicsi voltam, hős akartam lenni, a középsuliban már beértem volna valami hősies foglalkozással is. A legjobb barátom zsarunak ment, én meg a zenénél kötöttem ki. Valljuk meg, elég messze van a hősködéstől…

- És a barátod?

- Zsaru lett. A gyilkosságiaknál szolgál jó pár mérfölddel arrébb.

- Nehéz lehet a távkapcsolat.

- Táv? – Jamie a hasát fogta nevettében. – Ez édes volt. Félreérted, édesem! Alex és én csak haverok vagyunk. Az egyéjszakás kalandok híve vagyok, amíg meg nem találom az igazit…

- Értem. Öhm, itt lakom – állt meg Frances egy négyemeletes lakóház előtt. – A másodikon.

- Segítek felvinni a cuccaid, mielőtt lenyalsz velük a lépcsőn – jelentette ki Jamie, miután észrevette, hogy nincs lift.

- Megtörtént már – futott át az árnyék Frances arcán.

Jamie erre csak felsóhajtott. Ő se állt mindig két lábbal a földön, de azért ennyire szórakozott nem volt.

- Add ide ezeket! Menj előttem, majd elkaplak, ha elesnél.

Frances végigmérte.

- Ezt inkább nekem kellett volna mondanom.

- Nem baj, majd egy másik alkalommal megbámulhatod a szexi seggem. – Jamie huncutul rákacsintott.

Felbaktattak az emeletre. A másodikon csak két ajtó nyílt egymással szemben, az egyik mögül hangos zene szűrődött ki.

- Sissy már megint bömbölteti a magnóját – morogta Frances, miközben előszedte a kulcsait. – Kétnaponta ezt csinálja. Olyan gyakran szakít az épp aktuális pasijával…

- Én szakítás után írom a legjobb műveimet – vallotta meg Jamie, és belépett a lakásba a férfi után. – Hűű… - Megtorpant.

A lakásban rendetlenség honolt. Könyvek a fal mellett és össze-vissza a polcokon. Újságok, magazinok nagy össze-visszaságban, a szabad helyen pedig gyűrödt ruhák hevertek.

- Bocsánat, soha nincs időm takarítani – morogta Frances zavartan. – Tedd csak le őket, ahol találsz szabad helyet.

Jamie lepakolt, aztán nem bírta tovább, felnevetett.

- Mi olyan vicces? Eddig mindenki szörnyűlködni szokott, ezért nem is hívok vendégeket.

Jamie körbejárt, aztán csípőre tett kézzel megállt előtte.

- Az jutott eszembe, milyen szívesen szeretkeznék veled ennek a szemétdombnak a tetején. Pedig nem is vagy az esetem, plusz nem tartozol a köreimbe sem, és mégis… A fergeteges, vad szex után pedig ki akarnék takarítani, megreggelizni veled. Furcsa gondolat ez tőlem, ezért nevettem – vont vállat. – Most itt hagylak, mielőtt ígéretemmel ellentétben mégis megerőszakolnálak.

Frances nagyokat pislogott, mint aki nem hisz a fülének.

- Te… ez most… - dadogta.

Jamie felkacagott. Két lépéssel mellette termett, szinte szűzies csókot nyomott az ajkára, aztán már ott sem volt. Frances egy órával később még mindig arról próbálta meggyőzni magát, hogy álmodott.

 

Jamie elkésett, viszont olyan bűbájos mosollyal mentegetőzött, hogy senki nem tudott rá haragudni. S amikor végre megállt a terem közepén, és a hegedűre hajtotta az állát, az egész feszültség – amit azóta érzett, hogy megcsókolta Frances-t – feloldódott benne. Az első hangok megnyugtatták, majd vad extázissá olvadtak össze benne. S a hegedű hangjai úgy táncoltak körülötte, ahogy ő szerette volna, s ő együtt élt-lélegzett a zenével. Frances abban a pillanatban eltörpült a mű nagysága mellett…

 

Frances dolgozott. Körülötte mindenki lábujjhegyen járt, hiszen a férfi munka közben rosszabb volt ezer démonnál is. Szerencsére a hangszórókbóláradó komolyzene elnyomta az apróbb zajokat, amik idegesíteni szokták a labor mindenható vezetőjét.

- Soha nem szokott zenét hallgatni – súgta Donna a mellette ülő kollégájának.

John bólintott.

- Ráadásul hegedű… - suttogta vissza hitetlenkedve.

- Azóta viszont sokkal nyugodtabb – motyogta mögöttük elhaladva Brian, Frances közvetlen asszisztense.

Frances észre sem vette, hogy halkan dúdolja a dallamot, és az ujjával veri a ritmust az asztalon. Jamie Aiello cd-je nagyszerű volt, teljesen a rabjává vált. Megszerezte az összeset, ezeket hallgatta szinte folyamatosan. Utánanézett az interneten, gyakran bámulta a weboldalát, elolvasta a róla megjelent összes cikket. Még a telefonja csengőhangja is az ő egyik darabja volt. Ez már egyenlő volt a fanolással. Ez elgondolkodtatta: vajon miért rajong úgy? A férfiért vagy a zenéjéért? Mindkettőért. Miért? Ez volt a nagy kérdés. A munkáján kívül eddig semmi sem tudta lekötni, se zene, se sport, se nők. S most itt volt Jamie Aiello… Már eltelt egy hónap, hogy találkoztak, azóta összeszedte a ruhákat a lakásban, de semmi máshoz nem nyúlt, mintha csak reménykedett volna, hogy egy nap betoppan, és valóra váltja a vágyát. Ez a képtelen ötlet nem ment ki a fejéből. Vadul szeretkezni vele a padlón, csúszkálni a magazinokon, érzéki és felejthetetlen élménynek tűnt. Olyannak, ami nem az unalmas professzoroknak volt kitalálva, hanem egy fiatalabb és belevalóbb férfinak. Öregszik, hogy ilyesmi jár a fejében. Csak ez lehet az oka, hogy nem tudja kiverni a gondolatai közül, pedig nem is vonzódik a férfiakhoz. Felkönyökölt, a kézfejére ejtette az állát, és a levegőbe bámult. Vajon milyen lehet vele? Tényleg olyan jó, mint amilyennek elképzeli? Sóhajtva megdörzsölte az arcát, ez már tényleg kínszenvedés volt.

- Elnézést, uram. – Donna állt meg mellette. – Látogatója van.

- Kicsoda? – A homlokát ráncolta, nem emlékezett arra, hogy megbeszélt volna valakivel egy mai időpontot.

- Nem mondta meg a nevét. Azt mondta, hogy ön már várja, professzor úr.

Frances fejében megfordult, hogy talán… Jamie az.

- Hogy néz ki?

- Fiatal, nagyon vonzó. Elég sok ékszert visel.

Bizonyossággá vált a sejtés. Frances már dobta is le a köpenyét, és összekapkodta a cuccait.

- Elmentem. Holnap találkozunk! – Ügyet sem vetett a kollégák összevillanó pillantására. Már becsukódott mögötte az ajtó, amikor Donna megszólalt.

- Ha nem tudnám, hogy egy érzéketlen bunkó, azt gondolnám, hogy szerelmes…

Frances aláírta a pultnál a jelenléti ívet, majd odasétált a fotelban ücsörgő Jamie-hez.

- Ha nem mondod meg a neved, hogy várod, hogy beengedjenek?

Jamie ragyogó mosollyal felállt.

- Reménykedtem, hogy emlékszel rám.

Frances csak bámulta, mély levegőt vett.

- Mit keresel itt?

- Meghívnálak vacsorázni, ha el tudsz szabadulni.

- Még elég korán van hozzá.

- Utána sétálhatunk, vagy beülhetünk valahová kávézni. Jössz?

- Menjünk!

Jamie megkönnyebbülten elmosolyodott.

- Vártál rám? – mérte végig a kabátot, a táskát.

- Nem. – Frances tudta, hogy túl gyorsan válaszolt.

Már a kocsi felé tartottak, amikor megszólalt a férfi telefonja. Jamie döbbenten megtorpant.

- Ez az én darabom!

Frances előszedte a mobilját, és kinyomta a hívót. Ki is kapcsolta, majd a táskába ejtette.

- Bocsánat.

Jamie kinyitotta előtte a kocsiajtót.

- Szállj be!

Frances tétován engedelmeskedett, miközben sejtelme sem volt arról, hogy kollégái az ablaküvegre tapadva figyelik. John kezében egy kisebb távcső meredezett, ki tudja, honnan szerezte hirtelen.

- Ez a fiú nem semmi. Úgy ringatja a seggét, mint egy hivatásos kurva – jegyezte meg.

Jamie a kormány mögé huppant.

- Azt terveztem, hogy elviszlek vacsorázni. Előtte persze letisztázzuk, hogy akarsz-e látni a múltkori után, erre… - hitetlenkedve csóválta a fejét.

- Én… - Frances zavartan elhallgatott. Perverznek érezte magát, ha csak eszébe jutott, mikről álmodozott a fiúval kapcsolatban. Kibámult a szélvédőn, nem mert ránézni. – A múltkor megleptél. Soha nem voltam nagy csábító, a lányok nem igazán érdekeltek. A szex sem. S jöttél te… Azóta nem mentél ki a fejemből…

- Zavarban vagy, ugye? – Jamie odahajolt hozzá. Megérintette az arcát. – Jaj, de édes! – mosolyogta. Aztán megcsókolta. Ez már nem volt szűzies, mint legelőször. Frances azon kapta magát, hogy elégedetten felmorran, és a vágytól tűz lobban az ágyékában. Jamie finoman az ajkába harapott, mohóságához kétség sem fért.

- Ezt nem hiszem el! – John szeme kikerekedett.

Donna kikapta a kezéből a távcsövet, majd döbbenten, szó nélkül tovább adta Briannek.

- Öregem!

Az egész csapat le volt döbbenve.

A kocsiban Jamie is. Várt ugyanis némi tiltakozást, ehelyett birtokló és viszonzott vágyra lelt.

- Na, jó! – lihegte. – Kajáljunk valahol, mert ha hazaviszlek, tuti leteperlek!

Frances felnevetett, miest úrrá lett a légzésén.

- Ezt bóknak veszem.

Jamie úgy meredt rá, mintha két feje nőtt volna.

- Ezt ne csináld! – nyögte. – Túl szexi…

Frances elfojtotta a mosolyát, hagyta, hogy a férfi beindítsa a motort, és kiforduljon a parkolóból…

 

Jamie tudta, hogy hülyeséget csinál, ennek ellenére képtelen volt ott hagyni a férfit. Ezt kellett volna tennie. Különböztek, ráadásul Frances Taggerty hetero volt. Mégis megbűvölt tekintettel hallgatta, ahogy a munkájáról, majd a válásáról mesélt. Jamie sok mindent tudott róla a netről, de nem mondta. Neves egyetemi oktatóként ismerte a fél város, aki egy gyógyszerkutató cég ajánlatára hagyta el a katedrát. Frances most bevallotta, hogy csak felesége nyomására fogadta el az állást, de időközben megszerette ennek a munkának a kihívásait is.

- Mire gondolsz? – Frances a borába kortyolt.

Jamie vállat vont.

- Semmi különösre. Itt kellene hagynom téged.

- Miért?

- Meleg vagyok, te pedig nem. Már ez is elegendő ok kell, hogy legyen.

- Miért van olyan érzésem, hogy nem én vagyok az első heteroszexuális férfi, akivel összeakadtál?

Jamie felnevetett.

- Valóban nem te vagy az első. – Elkomolyodott. – Őszinte leszek. Te vagy az első, akit – bár tetszettél – nem akartam rögtön elcsábítani. Még soha… nem mentem vissza egy pasihoz sem.

- Az egyéjszakás kalandok híve vagy?

- Igen. Voltak hosszabb kapcsolataim is, de nem működtek.

- Miért?

- Mindegyikük szeretett… - Jamie a poharat forgatta a kezében. – de én nem szerettem egyiküket sem. Nem tudták elfogadni, hogy nekem egy nagy szerelmem van: a zene… A hegedűm által megszólaltatott dallam.

Frances bólintott.

- Azt hiszem, ebben hasonlítunk. A munka az életem, ezt nem tudta elfogadni se a feleségem, se a barátnőim. Mostanra inkább elzárkózom a világ elől, így könnyebb. Pont az ellenkezőjét teszem annak, amit te.

- Nincsenek… vágyaid?

- Néha tényleg hiányzik, hogy valaki meleg vacsorával várjon haza, vagy összebújva nézzek vele meg egy filmet, de ezeket a gondolatokat a munka elfeledteti.

- És… az? Nem hiányzik?

- A szex?

Jamie bólintására Frances a homlokát ráncolta.

- Nem vagyok olyan érzéketlen, mint amilyennek többen gondolnak. Igen, hiányzik, de mivel elég sokat dolgozom, és elfáradok, mire hazaérek, nem agyalok ilyesmin.

- Gondoltál rám?

Frances elmosolyodott a tétova kérdés hallatán.

- Meghallgattam a zenéd. Még soha… nem volt rám ilyen nagy hatással a hegedű hangja. Éjjel-nappal el tudnám hallgatni… Kielégítő a válaszom?

Jamie mosolya válasz volt a kérdésre. A megjelenő pincér beléjük fojtotta a szót, de nem bánták.

 

Frances a mellette lépkedő fiút figyelte a szeme sarkából. Jamie láthatóan már eldöntötte, hogy hazakíséri. Az volt a kérdés, hogy marad-e vele, vagy egy futó csók után újra kilibben az életéből. A kérdést akkor sem merte feltenni, amikor már beléptek a lakásba. Tudta, miért. A saját válaszában sem volt bizonyos…

- Még mindig nem tettél rendet. – Jamie hümmögve csóválta a fejét.

- Téged vártalak. – Frances azon kapta magát, hogy a vágytól megmerevednek az izmai. Megdöbbentő érzés volt, hiszen soha ennek előtte nem kívánt meg férfit, s nem is volt már fiatal kölyök… Jamie mégis hatással volt rá.

- Tényleg?

- Igen. – Frances azt szerette volna, ha a fiú vele marad. Fényt hozott a kopott lakásba, felélesztette benne az ifjonti tüzet, amiről azt hitte, rég kialudt.

Jamie nézte a szanaszét szóródott újságokat, majd felsóhajtott.

- Nem szabadna itt lennem…

Frances félrenézett, vállat vont.

- Akkor menj el – igazította meg a szemüvegét. A hangjából némi csalódottság érződött.

- Nem állsz készen, hogy…

- Annál a Franknél is érdekelt, hogy készen áll-e? – csattant fel Frances szikrázó szemmel.

Jamie lélegzete elakadt. Eddig úgy tekintett a férfira, mint szórakozott professzorra, most viszont másképp tekintett rá. Lehet, hogy a munkája lekötötte minden figyelmét, és képes volt orra bukni a lépcsőn, mert annyira elkalandoztak a gondolatai, de mindettől eltekintve magas volt, nyúlánk, a maga módján nagyon is vonzó. S ami a lényeg volt: férfi volt az istenadta, izzó tekintettel, tele elnyomott vágyakkal. Megborzongott a pillantásától.

- Nem érdekelt… - felelte halkan.

- Akkor?

Jamie elkomolyodott. Lemállott róla a kisfiús mosoly. Csupán egy férfi volt, aki vágyik egy másikra.

- Nem tudom, miért, de te jobban érdekelsz, mint az egyéjszakás kalandjaim. Veled nem csak lefeküdni akarok, hanem veled is ébredni, megismerni a titkaid, elmenni moziba és vacsorázni, vagy csak bámulni téged, ahogy dolgozol. Ez egy kicsit megijeszt, mert ez az érzés tőlem idegen. Nekem… ez teljesen új helyzet, ahogy neked is új, hogy egy pasi nyomul rád.

- Tetszik, hogy ilyen őszinte vagy – Frances megkönnyebbültnek tűnt. – Eleinte rettenetesen zavart, hogy férfi létemre vonzónak találok egy másik férfit. Soha nem érdekelt a saját nemem, aztán jöttél te… Lehet, hogy ez csak kíváncsiság; lehet, hogy csak szeretetre és megértésre vágyok; és az is lehet, hogy valami komolynak a kezdete, de… tudni akarom, milyen. – Töprengett egy kicsit, közelebb lépett. Majdnem összeért a testük. – Megcsókolhatlak?

Jamie kuncogott.

- Általában én vagyok az, aki ezt kérdezi.

- Szabad? – Frances megérintette az arcát, remegett a keze, s Jamie nevetése is elhalt. – Bár nem vagyok valami jó benne…

- Szerintem meg igen. – Jamie hozzá simult, a nyaka köré fonta a karját. Félig lehunyt szemmel, fejét enyhén hátradöntve kínálta fel az ajkát.

Francesnek nem kellett több biztatás. Először tétován simította a száját a fiúéra, aztán a vágy előtérbe tolakodott, és félresöpörte az aggályait. Úgy csókolt, hogy Jamie megremegett a karjaiban, és még közelebb fészkelődött hozzá. Összetapadt a testük, Frances előbbre lépett, megcsúszott az egyik magazinon, és hanyatt esett. Jamie egyenesen rá. Hökkenten meredtek egymásra, aztán a fiú felnevetett. Frances-re még soha nem volt ilyen hatással egy nevetés.

- Jamie…

- Igen? – A fiú elhelyezkedett, a mellkasára könyökölt, a szeme vidáman csillogott. Frances azonban érezte, hogy rá is hatással van a helyzet.

- Én…

- Nyugodtan kérdezz csak.

- Te melyik szoktál lenni?

Jamie felvonta az egyik szemöldökét, de a mosoly nem tűnt el az ajkáról.

- Általában én vagyok alul, de voltam már felül is.

- Próbáltad már nővel?

- Még az elején, de… nem igazán jött be. Akkor kezdtem sejteni, hogy meleg vagyok. Gondolom, neked eddig meg sem fordult a fejedben, hogy férfi legyen a partnered.

- Jó ideje már a nők sem érdekelnek, szóval… – Frances vállat vont. Jól esett így feküdni, hiszen Jamie nem volt nehéz, és különös tűz áradt belőle, ami őt is melegen tartotta.

- Én érdekellek – jegyezte meg a fiú elégedetten.

- Mivel rajtam fekszel, tagadni sem tudnám.

Jami szemében fellobbant a vágy.

- Le akarok feküdni veled.

Frances lélegzete kihagyott egy ütemet.

- Légy rám tekintettel. Egy ilyen bejelentés szívrohamot is okozhat az én koromban.

- Nem vagy öreg… - Jamie finoman megmozdította a csípőjét, mire Frances ujjai belemélyedtek a húsába.

- Akkor mi az akadálya?

- Nincs nálam óvszer. Úgy sejtem, neked sincs itthon.

- Ez igaz – ráncolta a homlokát a férfi. – Az mennyire szükséges?

Jamie majd legurult róla nevettében.

- Olyan édesen ártatlan vagy! – nyomott csókot az orra hegyére. – Eddig még nem volt olyan, hogy ne használtam volna – komolyodott el. – A mai világban nem lehet tudni, ki milyen fertőzést terjeszt, akár a tudtán kívül. Óvatosnak kell lenni. Egészséges vagyok, de akkor sem akarlak felelőtlenül veszélybe sodorni.

Frances nem volt buta, ismerte a szexuálisan terjedő betegségeket, örült, hogy a fiú elővigyázatos nem csak önmagával, de a partnereivel is. Ennek ellenére a vágytól sajgott az ágyéka, ha arra gondolt, hogy a húsa közvetlenül a fiúba mélyedhet…

- Le akarok feküdni veled, és nem érdekel, hogy nincs óvszer. Életemben most először feleltőlenül gondolkozom, ugye?

Jamie arca ellágyult.

- Őrjítő, milyen aranyos tudsz lenni…

- Ilyeneket nem nekem kellene mondanom?

Jamie nem válaszolt, csak felült, és kigombolta az ingét. Frances figyelte, ahogy vetkőzik. Attólfélt, hogy egy másik férfi teste nem lesz vonzó a számára, de szerencsére tévedett. Kinyújtotta a kezét, lesimította a fiú válláról az inget. A bőre olyan fehér volt, akár a hó. Néhány helyen régi sérülések nyoma látszott, de érezte, hogy most nincs itt az ideje a kérdéseknek. Lehúzta magához, és megcsókolta. Átfordultak, a kezük bejárta a másik testét, a lélegzetük felgyorsult. Jamie került alulra, a magazinokon csúszott a keze, és nem tudott feltámaszkodni, így hagyta, hogy a férfi keze végigcsússzon meztelen felsőtestén.

- Jó ez neked? – Frances elbizonytalanodott.

- Igen.

- Fogalmam sincs, hol jó neked, szóval szólj, ha rosszul csinálom – kérte, és látszott, hogy zavarban van.

Jamie csak nézte vágytól égő pillantását a szemüvegen keresztül, feszült vonásait. Megfogta a kezét, és vezetni kezdte. A mellkasa egyre gyorsabb ütemben emelkedett és süllyedt. Az arca kipirult, a szeme ragyogott. Frances legszívesebben letépte volna ruhát, hogy a magáévá tegye. Jamie finoman megvonaglott, kihívó pózba merevedett, és ahogy felnézett a férfira, mintha csak azt kérdezte volna: mire vársz?! Fölé hajolt, mohón csókolta, meg sem próbálta visszafogni magát. Életében először önző módon azt akarta, hogy a fiúnak olyan gyönyört szerezzen, amely után újra és újra visszatér majd hozzá. Jamie a hajába fúrta az ujjait, karcsú teste lágyan remegett. Frances apró csókokkal borította a bőrét. Lehúzta róla a nadrágot, folytatta testének felfedezését. Épp a combjába harapott bele finoman, amikor teljesen váratlanul megszólalt a csengő darabokra szaggatva a meghitt hangulatot.

- Mi a… ?! – Döbbenten meredtek az ajtóra.

- Vársz valakit? – Jamie önkéntelenül is maga elé húzta az ingét.

- Nem. – Frances mogorván megigazította a szemüvegét. Az ajtóhoz indult, és résnyire nyitotta. Nem akart hinni a szemének. – Te mit keresel itt? – nyögte.

Volt felesége elhúzta a száját.

- Azt hittem, jobban fogsz örülni nekem. Beengedsz, vagy itt kell veled beszélnem?

Frances hátralesett a válla felett. Jamie már az ingét gombolgatta.

- Vendéged van?  - Az egykori Mrs. Taggerty felvonta szépen ívelt szemöldökét, és jobban szemügyre vette a férfit. – Csak nem összeszedtél valami libát?

- Frances eddig is komor arca most elsötétült.

- Egyszer már kértelek, hogy beszélj velem embermódra. Valóban vendégem van, és nem látlak szívesen. Mit akarsz?

Julia elhúzta a száját.

- Te most komolyan nem akarsz beengedni?

- Komolyan. – Frances visszafordult Jamie felé, aki mutatta, hogy engedje csak be.

- Jaj, hadd ismerjem meg az utódom! – Julia elég erőszakos volt, ha valami nem a tervei szerint alakult, így azonnal benyomakodott a lakásba. Frances kelletlenül félrelépett az útjából, majd kárörvendően nézte, ahogy teljesn döbbenet jelenik meg a nő arcán Jamie láttán.

- Ő meg ki a fene? – fordult feléje a nő.

Jamie vigyorgott.

- Tudok beszélni magam is, sőt, önnel ellentétben udvariasan vagyok, és szívesen válaszolok a kérdéseire.

Julia szája tátva maradt. Annyira meglepődött, hogy elkezdte igazgatni a haját.

- Maga Frances barátja?

- Mondhatjuk. Gondolom, ön a volt felesége.

Julia ingerülten rántott egyet táskája vállpántján.

- Pont olyan homályosan fogalmaz, ahogy ő szokott. Mindegy, nem érdekel. Beszélnünk kell, lehetőleg négyszemközt – fordult Franceshez.

A férfi közben elmerengett, mekkora a különbség a két ember között. Julia nő, Jamie férfi. Julia kemény, arisztokratikus, nem ritkán leereszkedő, gőgös. Jamie barátságos, kedves, csupa báj és nevetés. Nem csoda, hogy vonzotta.

- Figyelsz rám?

- Jamie előtt nincs takargatnivalóm – dugta zsebre a kezét, és ettől eszébe jutott, most hol is tartanának, ha nem jön az asszony. Kedvetlenül ráncolta a homlokát.

- Megváltoztál. – Julia jobban végigmérte, majd elégedetlenül felsóhajtott. – Elég sok kiadásom volt ebben a hónapban, és szeretném, ha kisegítenél.

Frances arca elfelhősödött.

- Minden hónapban ez megy – felelte. – Mikor tanulod meg, hogy addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér?

- Neked meg miért kell mindig prédikálnod? Csak állíts ki egy csekket, és már itt sem vagyok.

Frances majdnem elindult a dolgozószoba felé, amikor Jamie arcára pillantott. A fiú nemtetszőn elhúzta a száját. Ettől végiggondolta, mit is csinál, és megtorpant. Megrázta a fejét.

- Nem adok neked több pénzt – jelentette ki.

- Micsoda? – Julia arca vörösre gyúlt.

- Asszonytartást fizetek neked, nem is keveset, és ez mellett van, amikor egy hónapban kétszer is kifizetem az adósságaidat. Abba bele sem gondolsz, hogy én miből élek. Menj el dolgozni, ha pénzre van szükséged, vagy kérj apádtól!

Julia szólni sem tudott a döbbenettől.

- Te… ezt most komolyan gondolod, igaz? – kérdezte pár perc csend után.

- Igen.

Jamie helyeslően bólintott, ami nem kerülte el Julia figyelmét.

- Miattad nem akar nekem pénzt adni?

- Szerintem ez a saját döntése. Meg sem szólaltam… - emlékeztette szelíden a nőt Jamie.

- Ez már több a soknál! – Julia szinte toporzékolt. – Dobd ki!

Frances a hajába túrt, majd szokás szerint megigazgatta a szemüvegét. Az arca nem árult el érzelmeket.

- Szeretnélek megkérni, hogy távozz, Julia! A mai estét Jamie-vel akarom tölteni, nem veled veszekedni. Elég volt a házasságunk alatt a veszekedésekből. Elváltunk, ha még emlékszel rá. Megkaptad a házunkat, a kocsimat, a félretett pénzem felét, és még mindig élősködsz rajtam. Komolyan azt gondoltad, hogy ezt időtlen időkig tűrni fogom? Menj el, kérlek! – Megfordult, az ajtóhoz sétált, és kitárta.

A szemben levő lakás tulajdonosa, csinos huszonéves leányzó ekkor halászta elő a kulcsait. A zajra hátranézett, és rámosolygott a férfira.

- Helló! Ma elég korán hazaért.

- Helló, Sissy! Valóban.

A lánynak ekkor tűnt fel, hogy Julia áll a férfi mögött.

- Ajjaj! – sóhajtotta, aztán együttérző arccal besietett a lakásába.

Julia Jamie-t bámulta.

- Ki a fene maga?

- Frances barátja vagyok.

- Neki nincsenek barátai, csak kollégái. Nem úgy néz ki, mint egy tudós.

- Az vagyok, csupán más területen dolgozom, mint ő.

Julia végigmérte.

- Az lehetetlen.

- Miért lenne az? – Jamie kihívóan pillantott rá, látszott, hogy milyen jól szórakozik.

- Voltam már vele pár fogadáson. A tudósok nem úgy néznek ki, mint maga.

- Miért? Én minek nézek ki?

Julia kimondta az első szót, ami eszébe jutott.

- Kurvának.

Frances felmorrant, Jamie felkacagott.

- Lebuktam – mondta vidám szempilla rebegtetés közepette.

- Jamie… - Frances hangja elég figyelmeztető volt, hogy a szemét forgassa.

- Jól van. Sajnálom, asszonyom, de ki kell ábrándítanom. Semmi jobb ötlete nincs?

Julia jobban szemügyre vette. Az ajkába harapott. Jamie lezser ruhát viselt, amik drágának tűntek. Ékszerei nem bizsuk voltak, és egész fellépésében volt valami… határozottság.

- Színész? – tippelt.

Jamie elmosolyodott. Franceshez sétált.

- Most mit csináljunk, drágám? Rájött.  – Belekarolt a férfiba, nekidőlt.

Julia értetlenül bámulta őket. Nem értette a bizalmasságot, valójában semmit sem.

- Ki a fene maga? – kiáltott fel idegesen.

Frances átkarolta a fiú derekát.

- Julia, hadd mutassam be neked a partneremet, Jamie-t.

- Partneredet? – nyikkant a nő. – Úgy érted, hogy… ?

- Úgy értem. Ezt a mai estét kettesben akarjuk tölteni, s épp ezért kérlek, hogy menj el!

Julia bambán ingatta a fejét.

- Ti ketten?

Jamie elkezdett a férfi inggombjaival játszani.

- Igen, mi ketten – bólintott. – Rosszkor érkezett, ezért nem akarta Frances beengedni. Most viszont örülnék, ha elmenne. Rövid az éjszaka, nekem viszont kora reggel indul a gépem Los Angeles-be.

Julia nagyot nyelt, aztán vörösbe fordult arccal elviharzott mellettük.

- Ezt még megbánjátok! – sziszegte, és lerobogott a lépcsőn.

Jamie becsukta mögötte az ajtót, és nekidőlt.

- Micsoda egy hárpia! – csóválta a fejét. – Hogy tudtál együtt élni vele?

Frances a nyakát kezdte el masszírozni, ami az idegességtől szinte megmerevedett.

- Már magam sem tudom… Sajnálom, hogy elrontotta az esténket – tette hozzá halkan.

- Nem a te hibád – mosolygott rá Jamie.

Frances komolyan nézett a szemébe.

- Tényleg reggel megy a géped Los Angeles-be?

- Igen.

A férfi tekintete hidegebb lett.

- Értem. Nyugodtan menj csak haza pihenni, nem muszáj velem maradnod.   

- Veled szeretnék maradni.

Frances alig észrevehetően ingatta a fejét.

- Jobb lesz, ha most elmész.

Jamie mosolygós arca eltorzult.

- Hogy utálom azt a nőt! – Kétség sem férhetett hozzá, kire gondol. – Mindent elrontott! – kiáltott fel, majd feltépte az ajtót, és kiviharzott.

Frances hallotta, hogy dübörög a lépcső, ahogy lerohan. Utána akart menni, de aztán csak állt bénán. Jamie azt mondta, tőle többet akar, mint a többi partnerétől, mégsem mondta el neki, hogy holnap reggel már úton lesz máshová. Mégis mi volt a szándéka? Izgalmas játékot jelent vajon a fiúnak? Levette a szemüvegét, és az orrnyergét masszírozta. Jamie Aiello nemzetközileg elismert hegedűművész, nem éppen minta-magánélettel, míg ő egy unalmas, öregedő kutató. Hogyan illenének össze? Komoran odaballagott az italszekrényhez, töltött magának egy pohár méregerős italt, bekapcsolta a lemezjátszót, és ahogy megszólaltak az első dallamok, nagyot kortyolt belőle. Még soha nem érezte ennyire becsapottnak és magányosnak magát.

 

Jamie éjt-nappalt átjátszott. Alig aludt, csak írta legújabb művét, amely kezdett végre alakot ölteni. Menedzsere viszont aggodalmasan figyelte a háttérből. Ismerte védencét, mint a tenyerét, és tudta, hogy valami nagyon nincs rendjén. Jamie-t nem gyakran lehetett ilyen zárkózottnak és emberkerülőnek látni. Egyik este nem bírta tovább, és egész egyszerűen elszedte tőle a hegedűt.

- Mit csinálsz? – Jamie elég vérszomjasnak tűnt.

- Beszélnünk kell! Ülj le!

- Nem.

- Leülni! – Guy elég határozott tudott lenni, így Jamie lerogyott egy székre. – Mi a fene bajod van?

- Semmi. Dolgozom.

- Látom. Lassan úgy nézel ki, mint egy élőhalott. Mi a baj?

- Hagyj békén!

Guy leült vele szemben, és komoran nézett rá.

- Mi lenne, ha elmesélnéd?

Jamie úgy tett, mintha nem is hallotta volna. A férfi felsóhajtott.

- Ne légy gyerekes! Ha nem mondasz semmit, elviszem a hegedűt…

- Azt nem teheted!

- Miért nem?

Jamie az ajkát harapdálta, s csak percek múltán mesélte el, mi történt. Guy a szemét forgatta, és előszedett egy doboz cigit. Rágyújtott.

- Már megint hülye voltál! – közölte. – Nem ártott volna előbb közölni vele, hogy hajnalban le kell lépned. Így úgy jött lene neki az egész, mintha őt is csak egy éjszakára szántad volna. Csoda, hogy elment a kedve az egésztől?

- De… - Jamie végiggondolta a dolgot, és a tenyerébe temette az arcát. – Elszúrtam, igaz?

- El, fiam, de ez nem jelenti azt, hogy nem lehet helyrehezni. Ha tényleg jelentesz valamit a professzorodnak, akkor adni fog mmég egy esélyt. Vedd fel azt a rohadt telefont, és hívd el egy randira!

- Te megbolondultál!

- Csak csináld! Én addig foglalok neked egy jegyet a legközelebbi gépre Chicagóba.

Jamie tétován a mobiljáért nyúlt.

 

Frances hangulata tovább romlott, amióta elment azzal a fiúval. A kollégái a falra másztak tőle, pedig előtte sem volt könnyű természetű ember. Aztán egyik nap újra úgy sétált be, hogy az iPodjából megint a klasszikus zene szólt, és egész nap úgy járt-kelt, mint aki el van varázsolva. A munkaidő végét sem várta meg, amitől mindenki elhűlt. Brian a parkoló felé mutogatott, ahol a fiú dőlt neki a bérelt kocsinak.

Jamie figyelte a férfit, ahogy feléje tartott.

- Sajnálom a múltkorit – kezdte azonnal.

Frances a fejét rázta.

- Az én hibám. Mérges lettem, és nem engedtem, hogy megmagyarázd!

Bizonytalanul egymásra mosolyogtak.

- Kezdjük elölről – javasolta Jamie halkan. – Szia. Jamie Aiello vagyok. Eljönnél velem vacsorázni?

- Szia. A nevem Frances Taggerty. Örömmel…

Jamie hazavitte, hogy átöltözzön. Amíg lezuhanyozott, addig odakészítette a ruháit az ágyra, így Frances kivételesen nem szórakozott tudósnak nézett ki. A fehér nadrághoz fekete övet választott, könnyű papucscipővel. A világoskék ing kiemelte Frances karcsú derekát, széles vállait. Jamie még egy zakót is odatett neki. Utána úgy mérte végig, hogy Frances nagyot nyelt, és még soha nem érezte magát ennyire… vonzónak. Jamie egy kis étterembe vitte, ahol egy boxban kaptak asztalt, viszonylag védve voltak a kíváncsi tekintetektől. A fiú névről ismerte a pincért és a tulajdonost is, vele hosszas beszédbe elegyedett. Frances elbűvölten nézte, ahogy egyetlen mosolyával az ujja köré csavart mindenkit. Már késő este volt, amikor távoztak.

- Sétálunk egyet? – Jamie láthatóan jól érezte magát, mosolygott.

- Miért ne?

Némán indultak neki a félhomályos utcáknak. Egyikük sem törődött azzal, hol is kötnek ki.

- Haragszol rám? – Jamie a férfiba karolt, hozzáigazította a lépteit.

- Nem. Egyszerűen… csalódott voltam, hogy le akartál feküdni velem, de azt nem mondtad, hogy korán el kell menned. Attól féltem, hogy minden szavaddal ellentétben mégiscsak egyéjszakás kaland lettem volna.

Jamie arrébb húzta a férfit, hogy egy népesebb társaság elférjen mellettük.

- Soha meg sem fordult a fejemben, hogy egyetlen éjszakára akarjalak. Valahogy… olyan vagy, mintha ezernyi arcod lenne, és egy éjszaka nem volna elég, hogy megismerjem az összeset. – Megállt. – Menjünk vissza a kocsihoz – kérte.

Visszaindultak.

- Szerintem meg neked van ezer titkod – mosolyodott el Frances. – Én csak egy egyszerű tudós vagyok. Élem az unalmas életem: reggel munkába megyek, estig dolgozom, hazaérve eszek, lefekszem aludni, és másnap ugyanez kezdődik újra. Még a munkám is érdektelen olyan számára, aki nem ért a gyógyszerészethez. Te viszont… Elismert művész vagy, a világot járod, s közben játszol a hegedűn, amelyből olyan gyönyörű hangokat csalsz elő, amikről mások csak álmodnak.

Jamie meghatódott. Épp válaszolni akart, amikor rossz érzése támadt. A keskeny járdán, a kiégett utcai lámpa alatt két férfi termett előttük.

- Álljatok csak meg!

Frances szórakozott professzorhoz képest gyorsan reagált. Megragadta Jamie karját, és maga mögé húzta. A fiú hirtelen nem tudta, mit kellene tennie. Még soha senki nem védte meg ilyen ösztönösen…

- Inkább továbbmennénk! – felelte a férfi keményen.

- Előbb ideadhatjátok a tárcátokat és a kicsike ékszereit! – villant meg az egyik fickó kezében egy kés éle.

Frances teste megfeszült. Jamie elsápadt.

- Ezek nem érnek sokat. Bizsuk – mondta. Kiegészítői ezúttal valóban értéktelenek voltak, inkább jelképes értékük volt, mint valódi. Minden helyen, ahol megfordult a világban vett egy gyűrűt, egy karkötőt, vagy valamilyen emlékeztetőt.

- Akkor is ide velük! Majd mi eldöntjük!

Frances ajka megfeszült.

- Nincs nálunk sok pénz – közölte mereven. Idegesen gondolt mindkettejük bank- és hitelkártyáira. Abban reménykedett, egyik támadójuk sem elég művelt, hogy felismerje Jamie-t, aki elég híres és elég gazdag volt ahhoz, hogy még nagyobb bajba keveredjenek.

A késes fickó közelebb lépett.

- Ide mindennel! – szegezte nekik a kést.

Jamie a fogát csikorgatta.

- Odaadunk mindent, ha utána szabadon elmehetünk.

- Ez már jobban hangzik! – vigyorgott a másik figura.

Jamie belenézett a szemébe, és tudta, hogy innét sem ő, sem Frances nem fog élve távozni, ha engedelmeskednek. Michelként tökéletesen olvasott a férfiak mozdulataiból, szemvillanásukból, és gyűlölte, hogy az álca kedvéért el kell játszania a törékeny és ijedt művészt. Előrelépett, Frances mellé, aki már elővette a pénztárcáját. Jamie-é viszont egy modern rózsaszín-fekete mintás darab volt, amit erős lánccal csatolt az övéhez.

- Gyerünk már! – A fegyvertelen fickó elkapta a tárcát, maga felé rántotta, de így a fiút is magával húzta. Jamie hagyta, hogy vigye a lendület, mire mindketten elterültek a járdán. Nem hagyott időt arra, hogy a fickó felocsúdjon a meglepetésből, habozás nélkül belefejelt az arcába, hallotta az orrcsont émelyítő reccsenését, és a hangos kiáltást, ami kísérte. Már térdelt is fel, a lekapcsolt tárcát a másik férfi felé hajította, aki ösztönösen elugrott előle, egyenesen Jamie elé. A fiú kiütötte a kezéből a kést, s alulról ököllel sújtott az állára. Ahogy felállt, a földön fekvő férfit még fejbe rúgta, a másikat pedig teljes erővel halántékon vágta. Aztán megállt a két eszméletlen férfi felett, felvette a pénztárcáját, és arrébb rúgta a kést. Lassan Frances felé fordult, aki még mindig a tárcáját szorongatta, és döbbenten bámult rá.

- Le kell lépnünk innen!

- De… a rendőrség!

- Nem keveredhetek botrányba! – Jamie a kezét nyújtotta felé, de a férfi csak nézte őt, mintha kísértetet látna. A fiú arcán nyoma sem volt az ártatlan derűnek a vidám kedvességnek. Az arca érzelemmentes volt, mintha csak azt mondta volna, beborult az ég. A tekintete komor volt, hideg és céltudatos. Nem volt megijedve, még a levegőt sem szedte gyorsabban.

- Ki a fene vagy te?

Jamie arcán aggodalom suhant át.

- Otthon beszélünk.

- Ki kell hívnunk a rendőrséget!

- Utána meg hetekig nem tudom lerázni a fotósokat… Nem, nincs szükség rá.

- Jamie…

- Én nem fogok itt maradni – keményedett meg a fiú hangja. – Te maradhatsz, és megvárhatod a zsarukat, de ha engem is belekeversz… soha nem bocsátok meg neked!

Frances próbált tárgyilagos maradni. Sem Jamie, sem ő nincs abban a helyzetben, hogy jót tenne nekik egy ilyen hírverés. Kelletlenül bólintott.

- Menjünk!

Visszasiettek Jamie kocsijához. Egészen Frances lakásáig hallgattak.

- Felkísérlek – szállt ki Jamie is.

Frances a szeme sarkából figyelte. Olyan volt, mintha egy másik Jamie sétált volna mellette. Hiányzott belőle a könnyed járás, a mosoly, a tekintete ide-oda járt, mintha támadástól tartott volna. Veszélyesnek tűnt, és Frances-ben fellángolt a vágy.

A lakásban Jamie a nappali közepén megállt. Semmi sem változott, mióta itt járt. A férfi megállt előtte, az arca komor volt.

- Szóval?

- Jártam önvédelmi tanfolyamra, ha ez érdekel. Egy ringó seggű buzinak, ahogy az oktatóm fogalmazott, meg kell tudnia védeni magát a seggfejekkel szemben.

Frances-nek minden sejtje azt üvöltötte, hogy a fiú hazudik.

- Miért nem mondod meg az igazat?

Jamie tekintete fekete volt, akár az éjszaka.

- Soha.

- Miért?

- Veszélybe sodornálak. – A fiú az ajtó felé indult, de Frances megragadta a karját. A következő pillanatban már a padlón hevert, a magazinok tetején. Jamie alkarja a nyakára nyomódott.

- Meg tudnál ölni, igaz?

- Igen.

- Lenne utána bűntudatod?

Jamie tekintete üres lett, kihalt, nem volt benne érzelem.

- Nem.

Frances mély levegőt vett.

- Le akarok feküdni veled – mondta vadul dobogó szívvel.

- Megölhetnélek, és te le akarsz feküdni velem? – hitetlenkedett Jamie megdermedve.

- Lehet egy utolsó kívánságom, nem?

Jamie a feje mellé támaszkodott.

- Ijesztő vagy – mondta halkan, szinte fáradt hangon.

- Ezt nekem kellene mondanom.

Jamie válaszul megcsókolta. Nem volt a csókjában semmi játékosság, de Frances nem bánta. Úgy akarta megkapni a fiút, ahogy előtte még soha senki. Keményen feszültek egymásnak, mohó csókok közepette lekerült róluk a ruha. Frances nagyot nyelt, amikor Jamie merevedése az övéhez simult.

- Undorítónak gondolod? – Jamie megértően nézett rá.

- Nem… Csak veled ellentétben én már nem vagyok fiatal…

Jamie mély torokhangon felnyögött. Csókolózva, egymáshoz simulva gördültek- csúszkáltak az újságok tetején. A fiú megnyálazta az ujjait, de Frances fölébe kerekedett, lefogta. Végignyalta a testét, simogatta, kényeztette. Egy tudós kíváncsiságával figyelte, ahogy vonaglik alatta, megjegyzett minden érzékeny pontot, és űzte tovább a szenvedély útján. Mindketten lihegtek, mire Jamie újra visszaszerezte az irányítást. A vállaira támaszkodva karcsún és pírtól égő arccal fogadta magába.

- Most… - Jamie az ajkára suttogta a szót.

Frances csak bámulta, ahogy lassú, ringatózó mozdulattal egyre lejjebb engedte a csípőjét. A szépsége teljesen megbabonázta, az angyalok jutottak róla eszébe.

- Még soha senkivel nem csináltam óvszer nélkül… - Jamie mély levegőt vett.

- Örülök neki – felelte zihálva.

Összetapadtak. Az első tétova mozdulatok után lassan rátaláltak a közös ritmusra.

- Ez szinte… túl jó…

- Abba… hagyjuk?

Jamie rekedtesen felnevetett, majd elfulladt a hangja, ahogy elért az önuralma határaira. Frances halkan elkáromkodta magát, és egy váratlan mozdulattal maga alá temette. Jamie döbbenten megkapaszkodott a vállában, de a dereka köré fonta a lábát és a nyakába fúrta az arcát.

- Frances…

A férfi leszorította a földre. Meg sem próbált gyengéd lenni. Jamie viszonozta minden lökését, egész teste feszes volt… és gyönyörű.

- Gyerekkoromban… ilyennek képzeltem az angyalokat… - lihegte a férfi.

- Elég… perverz lehettél…

- Félreérted… - Frances bőrén veríték csillogott. – Ugyanolyan… gyönyörű vagy…

Jamie tekintete egészen sötét volt, képtelen volt válaszolni.

- A kedvencem… Michael volt…

A fiú döbbenten bámult rá, s ő ekkor hatolt belé a legmélyebbre. Egyszerre feszítette mindkettejük testét hídba a gyönyör, s arra a végtelen másodpercre egyszerre léteztek…

Sokáig feküdtek némán, mire megnyugodtak.

- Miért éppen Michael? – Jamie felkönyökölt.

- Nem tudom. Ő volt a legszimpatikusabb.

Jamie felnevetett.

- Mi olyan vicces?

- Te…

- Szóval már nem akarsz eltenni láb alól?

- Meggondoltam magam. Még tudlak hasznosítani.

Msot Frances nevetett fel.

- Ennek igazán örülök.

Átköltöztek az ágyba. Egész éjszaka szeretkeztek. Frances korán kelt, hogy munkába induljon; Jamie hason feküdt, kócosan, s olyan mélyen aludt, hogy még arra sem ébredt fel, amikor a férfi kicsúszott mellőle a takaró alól. Frances elégedetten vigyorogva ment dolgozni, jókedvét még az sem rontotta el, hogy odakint szakadt az eső.

 

Lassan elteltek a hónapok. Frances megváltozott, kedvesebb, barátkozóbb lett. A laborban ennek módfelett örültek. Donna szerint a fiú volt az oka. Brian rávágta, hogy őt nem érdekli, csak sokáig tartson. Összevigyorogtak Johnnal, majd visszatértek a feladatukhoz, mielőtt a professzor észrevette volna pletykálkodásukat.

Délután Frances a főnökéhez indult, aki magához hívatta. Értetlenül fogadta az elébe tett fotókat.

- Mik ezek?

- Szerinted? – Robson egy meggyújtatlan cigit rágcsált.

Frances döbbenten nézte az őt és Jamie-t ábrázoló fényképeket bevásárlás, séta, éttermi vacsora, és fagyizás közben. Búcsúzkodva a kocsi mellett állva. Csókolózva a bejárati ajtóban. Zavartan pislogott, és megigazította a szemüvegét.

- Ki küldte ezeket?

- Nem tudjuk. Ma reggel érkezett postán a nevemre. Benne egy üzenettel, ha nem bocsátalak el két napon belül, nyilvánosságra hozzák ezeket.

- Mi abban akkora hír, hogy egy férfival járok?

- Frances, ne feledd, hogy az állam, sőt, az ország egyik legnevesebb gyógyszerkutató cége vagyunk. Nem engedhetünk meg magunknak egy negatív reklámot. Ezzel te is tisztában vagy.

A férfi kelletlenül bólintott.

- Igen.

- Ki ez a fiú?

- A párom.

- Nem tudtam, hogy meleg vagy.

- Biszexuális, ha őszinték vagyunk.

Robson komoran bámult rá.

- Mit kell még tudnom rólatok?

- Hallgatsz komolyzenét? – tette fel a látszólag oda nem illő kérdést a professzor.

- Néha.

- Ő itt Jamie Aiello hegedűművész.

Robson a homlokát ráncolta, majd maga elé húzta a fotókat.

- Tudtam, hogy ismerem valahonnan – mormolta. – Fenébe! Ő azért nem egy kis senki…

- Kirúgsz?

- Nem áll szándékomban, ha ki tudod deríteni, ki küldte ezt, és rá tudod venni, hogy hagyjon téged békén. Érted, ugye?

- Igen. Értem. – Frances azonnal felhívta Jamie-t, miest kilépett az irodából. – Szerintem Julia volt – mondta feszülten. A fiú azt ígérte, hogy majd ő beszél vele. Frances soha nem kérdezte meg, mit mondott az asszonynak, aki innentől kezdve messzire elkerülte…

 

Hetekkel később Jamie az ország túlfelén koncertezett, míg Frances egy cikken dolgozott. Odahaza rakosgatta a magazinokat, hogy megtaláljon egy beszámolót, de kénytelen volt áttúrni az összeset, mert nem emlékezett, hol olvasta. A nappaliban bekapcsolta a tévét, és a szőnyegen ücsörögve olvasgatott. A hírbemondó hangjára valamiért felkapta a fejét. A Michel név hallatán önkéntelenül is figyelni kezdett. Előkaparta a távirányítót, és felhangosította. A Michel nevű bérgyilkos újabb áldozatára bukkantak tegnap este. Michel azért is volt különleges, mert eddig csak olyanokat végzett ki, akik úgymond megérdemelték a halált: pedofil ügyész, feleségverő sztársebész, gyilkosságra felbujtó milliomos szerepelt eddig a listáján, s ez még nem volt végleges. Frances hallgatta az időpontokat és a helyszíneket, és egy rossz érzés kúszott fel a gerincén. Odalépett a laptopjához, és rákeresett a neten Jamie honlapjára, ahol ott volt feketén-fehéren mikor, hol koncertezett. Kis kutatás után rábukkant Michel gyilkosságainak listájára. Összehasonlította a kettőt, aztán csak ült bénán és döbbenten.

 

Jamie rég érezte magát ilyen fáradtnak. Michelként újabb megbízást teljesített, Jamie-ként jótékonysági koncerten vett részt. Alig várta, hogy Frances-hez bújhasson. Felbaktatott a lépcsőn, és megnyomta a csengőt. Nem volt ereje előkeresni a kulcsát. A férfi nem váratta sokáig, ő pedig belesétált a karjaiba.

- Szia. Hulla vagyok – mormolta, és beszívta Frances illatát. A hegedűjét az előszoba asztalára tette, majd átkarolta a férfit. – Hiányoztál – mosolygott rá. Aztán megérezte, hogy valami nincs rendjén. Frances nem viszonozta a mosolyát, és nem ölelte át, ahogy szokta. Ellépett előle, betette az ajtót, majd ridegen besétált a nappaliba. – Mi történt? Mi a baj?

- Beszélnünk kell. Ülj le!

Jamie felvonta a szemöldökét, amikor meglátta a rendet.

- Ennyire unatkoztál, amíg nem voltam? – próbált viccelődni.

Frances lehuppant a kanapéra, és Jamie kénytelen volt követni a példáját. Leült vele szemben, és értetlenül bámulta a két kinyomtatott oldalt, amit a férfi csúsztatott elébe.

- Megmagyaráznád ezeket, kérlek?

- Mi a csuda ez? – Jamie mosolygott, de az agyában egymást kergették a gondolatok. Ott volt minden… amit valaha el akart titkolni. Felmerült benne, hogy most kellene lépnie, míg a férfi nem számít rá, de ekkor belenézett Frances szemébe, és megdermedt. Hiába tagadna bármit is, a férfi tudta. Tudta, ki ő. Ölje meg? Képes lenne rá? Frances fásultan, beletörődve bámult vissza rá. Számított rá, hogy felmerül benne ez a gondolat. Ettől viszont elszégyellte magát. Próbált még a bérgyilkosságok közepette is megőrizni valami jót magában, és most azon gondolkodott, hogyan ölhetné meg nyom nélkül a férfit, akit szeret. Milyen ember ő? Ökölbe szorult a keze. Gyilkos.

- Tudom, ki vagy. Tagadhatod, de mindent tudok. Ne aggódj, nem mondtam el senkinek. Sokat agyaltam, mit kéne tennem. Elmenjek a rendőrségre? Hinnének vajon nekem? S vajon meddig élnék?

Jamie szívébe mintha kést döftek volna.

- Képtelen lennék megölni téged! – kiáltott fel.

- De másokat minden lelkiismeretfurdalás nélkül kivégzel, igaz?!

- Frances…

- Legalább valld be! A te szádból akarom hallani! Te vagy Michel?

Jamie mély levegőt vett.

- Igen.

- Mit fogsz tenni velem?

- Elmehetsz a rendőrségre, de ne hidd, hogy hagyom bemocskolni a nevem. A családom és a barátaim nem élnék túl. Eltűnnék csendben… nyom nélkül. Hidd el, ahhoz értek – mondta keserűen a fiú.

- És folytatnád tovább a gyilkolást?

- Michel az életem másik része. Jamie nem létezik Michel nélkül, ahogy Michel sem Jamie nélkül.

- Láttam már mindkét részedet… - Frances komolyan nézett fel rá. – Minden titkolózásod ellenére néha felbukkant a keményebbik éned, aki nem tűr ellenmondást, sírást, panaszt. Nem élhetsz örökké két életet, mert az nem teljes, amíg nem fogadod el magad olyannak, amilyen igazából vagy.

- Az vagyok, aki vagyok.

- Tévedsz.

- Az vagy, aki lenni akarsz. Ki leszel? Sikeres, tisztességes életet élő hegedűművész, akire mindenki büszke, vagy bűntudattól gyötrődő, az életútját kereső, mesteri gyilkos, akinek a nyomában ott lohol az igazságszolgáltatás?

- Nem tudom…

Frances hangja gyengédebb lett.

- Az vagy, amilyennek mások látnak. Én látom, ki vagy. Kedves, derűs, öntudatos férfi, aki örömét leli a zenében, de fél megmutatni az igazi énjét, ami kemény, mint a gyémánt és hajlíthatatlan, mint az acél. 

- Szereted valamelyiket? – Jamie nem mert levegőt venni, amíg a válaszra várt.

- Mindkettőt szeretem, mert mindkettő te vagy. Szeretlek, Jamie vagy Michel, akárhogyan is nevezed magad. 

A fiú bólintott. Képtelen volt megszólalni. Felállt, kiment a hegedűjéért, és elővette a tokból.

- Írtam egy új darabot. Neked…

Az ablak elé állt. A napfény glóriát vont a feje köré, ahogy belekezdett az első szólamokba. A hangok fájdalmas magasságokba íveltek, aztán lassan megnyugodtak, szívszaggató gyönyört ígértek és örökké tartó szerelmet…

Frances nézte, ahogy a fiú együtt hullámzik a zenével. Elmosolyodott. Beleszeretett. Nem számított, hogy gyilkos vagy hegedűművész. Ettől ő most rossz ember lett? Nem hitte, mert nem gonosz szándék, csupán a szeretet vezérelte, a viszonzás iránti vágy. Márpedig ebben a pillanatban körülölelte a szerelem bizonysága. Felállt, lassan a fiúhoz sétált, Jamie kezében elhalt a hegedű. Óvatosan kivette a kezéből, és félretette, majd két tenyere közé vette az arcát.

- Szeretlek! Nem mondom, hogy fenntartások nélkül elfogadom a másik részedet, de hiszem, hogy képes leszel idővel ott hagyni azt az életet. Kaland az egész élet, és nem kell ahhoz veszélybe sodornod magad.

- Akkor most nem fogsz elhagyni?

- Ennél jobban ismerhetnél…

Jamie megfogta a csuklóját, úgy nézett fel rá.

- Szeretlek, és nem kérhetem, hogy hallgass arról, amire rájöttél…

- Nem jöttem rá semmire. Még számtalan titkod van, ami megfejtésre vár, és én akarom megtudni az összeset. Ne hidd, hogy elengedlek, míg meg nem tudom mindegyiket.

- És utána? Ha már megtudtál rólam mindet?

Frances az ajkára suttogta a választ.

- Azt hiszem, arra egy egész élet is kevés lesz… - A derekát átfogva emelte a magasba, és csókolta mohón, minden érzelmét belesűrítve. Ott szeretkeztek a kanapén, türelmetlenül és mégis olyan gyengédséggel, hogy Jamie arcán könnyek peregtek le.

- Nem mondtad, hogy tetszett a művem… - motyogta kicsivel később.

- Khm, azt hiszem, eljátszhatnád még egyszer – Frances pirulva emelte fel a fejét. – Nem figyeltem.

- Akkor hová figyeltél?

A férfi billegő szemüvegével az orrán… elvigyorodott.

- Rád. Csakis rád.

Jamie elmosolyodott. Lehet, hogy nem tökéletes, s nem is bűntelen, de amíg Frances szereti… ő is képes lesz jobb emberré válni a kedvéért.

Kerüljön bármibe.

 

 

Vége