Vadregényes szerelem

Ai: Vadregényes szerelem – Avagy rémes-véres-prémes Halloween

            Az egész helyzet nagyon szürreális volt, mint ezt megállapította, miközben a fura zajokat hallgatta a kávéját kortyolgatva. Két napja költözött be a kis erdei házba, amely amolyan menedékként funkcionált volna. Volna. Napközben halk, kaparászó hangokat hallott a ház különböző pontjairól, de mire odament, a hang elhallgatott. Egérre gyanakodott, vagy mókusra, de egyetlen apró kis lyukat sem talált, ahol az állat elbújhatott volna. Akkor arra gondolt, biztos kívülről jön a hang. Kint sem talált semmit. Az egész kezdett idegesítő lenni, miután már éjszaka is felriadt rá.

Más esetben, otthona biztonságában valószínűleg jót nevetett volna, szétszedi a lakást, megtalálja a hang forrását és kiköltözteti. Ez a ház viszont bérlemény volt, nem szedhette a darabjaira. Bár ott tartott, hogy megteszi, aztán inkább kifizeti a helyreállítást. Vagy hazamegy. Túl makacs volt azonban ahhoz, hogy meghátráljon, így inkább maradt és dacolt a sorssal. Amely éppen jót röhögött rajta.

Véletlenül látta meg a hirdetését és mivel a kiadó óránként nyaggatta a következő könyvével, kapva kapott az alkalmon, hogy lelépjen a semmi közepére. Csábította a madárcsicsergés, a csend, a levelek suhogása, a nyugalom. Mindezekre szüksége lett volna, hogy végre meglegyen az a nyavalyás fejezet, amivel már egy hete holtponton volt. Mint kiderült, jobb lett volna, ha magára zárja otthon az ajtót és kikapcsolja a külvilágot. Többre jutott volna.

S most ráadásként itt volt ez. Vagyis inkább Ő. Most pakolt be a másik erdei házba, szép fekete dzsipje volt, nem olyan kis városi autója, mint neki, amivel szinte lehetetlen volt közlekedni a keskeny, sáros ösvényeken. Ezt hívják Murphynek, sóhajtotta és bámulta az új szomszédot tovább. A riválist. Aki fiatalabb, jóképűbb és ami a legrosszabb, sokkal jobb író volt, mint ő.

Jace Morgannel teljesen más műfajban írtak amúgy, tehát eleve nem is kellett volna az összehasonlítás. A média azonban valamiért úgy kezelte kettejüket, mintha vetélytársak lettek volna. Tény, hogy a bestseller listákon egymással versenyeztek, hol ő volt az első, hol a férfi. Mindezt úgy, hogy egyikük krimiket írt, másikuk pedig horrort. Díjátadókon, különféle rendezvényeken néha összefutottak, de maximum csak köszöntek egymásnak. Eddig. Úgy tűnt, hogy ezúttal közelebbi kapcsolatot fognak ápolni. Jószomszédit. Fúj, gondolta és kulcsra zárta az ajtót biztos, ami biztos alapon.

Visszament a hátsó teraszra és megpróbálta kiverni a fejéből a férfit. A fákat figyelte, kortyolgatta a kávét, hallgatta a szomszédból áthallatszó zajokat meg azt a fura hangot, ami lassan megőrjítette. Írnia kellett volna. Megint csak volna. Helyette olvasott. Horrort. A könyvre pillantott, aminek már a végén járt. Utálta és imádta egyszerre. Írója persze ebből mit sem sejtve káromkodott a szomszédban, amikor a gondosan leragasztott dobozból a lábára zuhant tíz kiló könyv…

            Isteni sugallatként érte a látvány, amikor élete legszörnyűbb napján elébe került a hirdetés: távol a világ zajától, a nagy rengeteg kellős közepén, egy csendes kis erdei házikóban végre megtalálhatja lelki békéjét. Na, ez pont neki szólt! Gondolkodás nélkül hívta a tulajdonost, aki mentegetőzött. A két kiadó ház egyikébe a napokban költöztek be, a másikban pedig javításra szorul egy ablak, a fűtés és állítólag megrágta valami a vízcsövet is. Nem érdekelte. Táborozott ő már a semmi közepén, járt már dzsungelben és sivatagban, nem riasztották a nomád körülmények. Becsomagolt és útnak indult.

Nem volt nehéz idetalálnia, csak egyszer tévedt el. Igaz, utána egy órát kóválygott, mire visszatalált a helyes útra, de idetalált, ez volt a lényeg. A ház mesébe illő volt. Farönkökből építették, volt kis terasza, körülötte mindent színessé varázsolt az ősz. A szomszédban füstölt a kémény, egy pici autó állt előtte, ő lehetett a szomszéd. Egy pillanatra látta is, elmosódott folt volt csupán a fehér függöny mögött. Nem köszönt át hozzá, biztosra vette, hogy ő is a világ zajától menekült ide a világ végére. Maga sem akart jópofizni senkivel. Be akart vackolódni egy pléd alá, ahol a kutya se látja, hogy nem a menő és sikeres írót alakítja és izgulhat majd az új regényen, amit a kedvenc írója írt. Kisétálhatja magából a felgyülemlett dühöt és ha üvöltve toporzékol is közben, maximum az erdei állatok hallják majd.

Dudorászva sétált körbe, az egyik külső ablaktábla be volt törve, de a belsővel nem volt semmi gond, ezért nem is foglalkozott vele. Ebből a szögből jobban rálátott a szomszédra, akinél nem volt rendesen behúzva a függöny. Éppen áthaladt a házon, az arcát nem látta. Így oldalról, ebből a távolságból nem is nézett ki rosszul. Farmer és fehér póló. Átlagos viselet, kissé unalmas is. Biztos valami üzletember vagy marketinges, aki a kikapós feleség és a három gyerek mellől menekült ide. Itt elkényelmesedhet, ihatja a sört, horkolhat kedvére. A férfi visszafelé tartott, a kezében egy bögre volt, belekortyolt. A klisés feltevésen azonnal módosított. A szomszéd író volt és ide menekült a média meg a kiadó zaklatása elől. A fejét tette volna rá. Vele is ez volt a helyzet, bár az ő életébe még beleszóltak a szülők, a testvérei meg az exe.

Gedeon Erhardt valamivel idősebb volt, mint ő. Már akkor sikeres írónak számított, mire neki kijött az első regénye. A példaképének tekintette, minden könyvét megvette, még a papírborításúakat is, pedig azokat egy időben nagyon lehúzták a kritikusok. Ő falta az összest és ez mostanáig nem változott. A külvilág persze ebből mit sem sejtett, a kiadója szerint nagyon ciki lett volna, ha kiderül, hogy a rivális kiadó írójáért rajong, ezért elhintették, hogy utálják a másikat és ellenfélnek tekintik egymást. Holott még tíz mondatot nem váltottak soha. A kiadójának ez mondjuk tökre mindegy volt, őt meg kötötte a szerződése és inkább nem ágált. A mostani énjével már simán faképnél hagyta volna őket, de azóta eltelt jó pár év és mivel Erhardttal amúgy sem volt semmi kommunikációjuk, beleélte magát a szerepbe, hogy bizony ők vetélytársak. A lehető legnagyobbak. Sőt, ellenségek a bestseller listák első helyéért vívott csatában. Ha meg nem látta senki, akkor olvasta a könyveit…

Itt is ezt tervezte, s remélte, hogy közben megtámadja az ihlet. Micsoda kicseszése a sorsnak, hogy a férfi is pont itt bújt el a világ elől. Felsóhajtott és beljebb sétált. Odabent egy embernek bőven elég hely volt, néhol a por megült a fa felületeken, de ezzel sem volt gondja. Otthon sokkal nagyobb kupleráj és kosz volt, mint itt. A generátor a házhoz toldott kis tákolmányban volt, mellé volt tűzve a használati utasítás, bekapcsolta. A zúgás hallatán elégedetten dörzsölte a kezét, villanyfény ezek szerint lesz. Bent megengedte a csapot is, a tulaj szerint a szivattyú folyamatosan megy, a közeli patakból nyert vizet. A víztisztító vadiúj volt, tehát még ihat is belőle. Amennyiben folyik a víz. Nagy köpködések közepette a csap ugyanis kiszenvedett. Az elrágott vízcső lehetett a ludas. Semmi baj, hozott kannában vizet, ez sem állíthatja meg attól, hogy remetét játsszon. Az ősz korábban köszöntött be, megtekintette hát a vaskályhát, ami mellé pár hasáb tűzifát készítettek be. Éjszaka már hűvös lesz, később begyújt kicsit.

Elégedetten nyújtózkodott. Visszament a kocsihoz, és kiszedte a cuccait. Kaja és kaja és sör, mint a legszükségesebbek. Aztán a kedvenc plédje, a könyvei és a laptopja. Meg a tíz kiló könyv, amiből egyrészt inspirálódni akart, másrészről kikapcsolódni óhajtott. A dobozt odahaza alaposan végigragasztotta, négy lépést bírt az alja, a tartalma nagy csattanással landolt a lábán. Káromkodva állt, kellett két mély levegővétel, mire helyreállt a vérnyomása. A lába sajgott, mert neki a bakancsa helyett kivételesen tornacipőt kellett húznia. Tornacipőt a vadonba. Rég volt ennyire hülye. Megszédítette a szabadságvágy.

Mire berendezkedett, fáradtan huppant le a kanapéra. Kicsit keménynek bizonyult, de annyira fáradt volt, hogy percekkel később már eldőlve aludt. Néha helyezkedett, ezen idő alatt apró lábak osontak körbe körülötte. Ezzel-azzal zörgött is a tulajdonosa, de mire ő felriadt, már nem látta. Felkönyökölt, a villany égve maradt. Minden ugyanúgy volt, ahogy hagyta. A ház régies voltának és fa építésének tulajdonította a hangokat. Visszafészkelődött és hagyta, hogy az álom visszaszippantsa magába.

            Felnyögve, elgémberedetten nyújtózkodott. Elaludt olvasás közben. Öregszik. Régen ilyesmi soha nem történt vele. A plédet ledobta magáról, aztán felszisszent. Az idő határozottan hűvös lett, feltámadt a szél, besötétedett. A fák nyögtek és sóhajtoztak, táncoló éjjeli árnyaik kifejezetten ijesztőek voltak. Megborzongott. Túl sok volt a horrorból, állapította meg és összeszedve a cuccait, beköltözött a házba.

Lezuhanyozott, bár a víz langyos volt, a csapból pedig már csak vékonyan csorgott. A villany is vibrált, másodpercekig nem volt fény. Meggyújtott egy gyertyát, amit a fiókban talált. Nem félt a sötétben, de bármi megtörténhet ugyebár. Eleszegetett egy almát, közben arra jutott, hogy nem is éhes. A konyhapultnál támaszkodva azon töprengett, mi a furcsa. Aztán elvigyorodott. Nem hallotta a hangokat! Ezen elkomorult. Még a végén kiköt valami szanatóriumban… A csutkát duzzogva a kukába dobta és elindult inkább a hálószobába.

Elégedetten elfészkelte magát a takaró alatt és percek múlva már aludt is. Békés álma nem tartott sokáig. Éles, sikításszerű hangra ijedt fel. Szívdobogva feküdt hosszú-hosszú másodpercekig, próbálta beazonosítani a hang forrását. Kintről jött, meg is nyugodott. Valószínűleg valami állat adja ki. Ezzel nem is lett volna baj, csak éppen úgy negyedóra múlva már a párnát szorította a fülére. Az állat ugyanis az ablaka alatt sikoltozott, olyan volt, mintha egyszerre sírt volna egy kismacska és visított volna egy malac. Dühösen ledobta magáról a takarót.

- Anyukád, az! – morgott és felrángatta az ablakot.  

Békés csend honolt odakint. A hold lágy fénybe burkolta a könnyű szellőben ringatózó fákat. Őszillatot sodort be hozzá pár levélke kíséretében. Halk sóhajjal kidobta őket és becsukta az ablakot. Lehet, hogy meg fog őrülni? Rápillantott az órára, alig múlt tíz óra, egy órát sem aludt. Eldőlt az ágyon és a plafont bámulta. Úgy aludt el, hogy azon gondolkodott, mit fog mondani a kiadónak, ha beutalják egy idegklinikára?

            A keserves macskanyávogás kintről jött. Álmában éppen zombikkal hadakozott, és próbálta kitalálni, melyiknél van a kismacska. A valóság nagyon lassan szivárgott be a tudatába és hirtelen kipattant a szeme. Odakint van egy macska?!

Felült és az ablakhoz rohant. Volna, mert az éjszaka folyamán valamikor kialudt a lámpa, és a sötétben sikeresen belerúgott egy könyvhalomba. Természetesen úgy zakózott át rajta, hogy felfogni sem volt ideje, mi történik. Beverte a fejét, az oldalát és a karját is. Nyögve az oldalára fordult, csak az adrenalinnak köszönhette, hogy képes volt talpra kászálódni és folytatni az útját. Kinézett. A holdat eltakarták a felhők, pedig úgy emlékezett, telihold van. A feltámadt szélben nyögött és sóhajtozott a ház, s vele a meghajló fák, a zizegő bokrok, amelyek utolsó leveleiket hullatták az avarra. A hangot már nem hallotta, talán a képzelete játszott vele. Helyette furcsa motoszkálás hallatszott és valaminek az árnya suhant át a váratlan holdfényben.

Odatapadt az üveghez, lehelete elhomályosította és mire letörölte, már újra sötétbe borult az erdő. A lámpához lépett, fel-le kapcsolgatta, de nem történt semmi. A generátornak elvileg nem volt semmi baja. A telefonját próbálta kitapogatni, odatette az asztalra, ám hiába nyomkodta, semmi sem történt. Ennyire lemerült volna? Lassú mozgással elindult a konyha felé, mert emlékezett a fiókban egy zseblámpára. Óvatossága ellenére kétszer is nekiment valaminek, de szerencséje volt, mert már a második fiókban megtalálta a lámpát. Még égett is, és nem emlékezett, örült-e mostanában ennyire valaminek. Kiengedte a visszatartott levegőt és nagyot fújt.

Az óra fél tizenkettőt mutatott, nemsokára éjfél. Halloween éjszakája, villant be hirtelen. Ha most odahaza lenne, a családjával kellene vacsoráznia, és valószínűleg lenne sütőtökrémleves, amit utál és sütőtökös pite, amit még annál is jobban. Az anyja próbálná rábeszélni az egyik barátnője lányára, mert most már itt az ideje, hogy családot alapítson. Az apja arról beszélne, hogy az írásból nem lehet megélni, és példát vehetne a bátyjairól, akik mind tisztes munkát végeznek. A bátyjai meg mélyen hallgatnának arról, hogy ő ad neki néhanap kölcsön a honoráriumából, amiből ugye, tudjuk, nem lehet megélni. S tízpercenként nyomhatná ki a telefonját, mert az exe hívogatná, menjen vissza hozzá. Milyen jó, hogy kilométerekre van a családjától és itt nincs térerő…

Összerándult a csattanás hallatán. Kivilágított az ablakon, de megint nem látott semmit. A szél egyre jobban fújt, a kéményen keresztül besüvített és metsző hideget hozott. A ház másik felében kicsapódott egy ablak és nagy erővel ütődött a falnak. Rohant, hogy becsukja, mielőtt az is kitörik. Tisztán emlékezett viszont, hogy ellenőrizte a zárakat, mielőtt ledőlt volna. Most mindegyik nyitva volt. Alaposabban körbenézett. A pohara vészesen közel állt ahhoz, hogy leszédüljön az asztalról, pedig szokása volt középre tenni. A laptopja tetején egy könyv feküdt, holott nem szokott semmit tenni rá. Végigfutott a hátán a hideg.

Világosságot kell csinálnia, döntötte el, habár nem sok kedve volt kimenni a sötétbe. Felrángatta a bakancsát és a farmerdzsekijét. Felvette a kandalló mellől a piszkavasat és a markába szorította. Meg tudja védeni magát! A hátsó ajtón kilépve mondjuk erősen elbizonytalanodott, ahogy lecsapott rá a szél. Nem hagyta magát, nagyot nyelve berontott a generátorház ajtaján. Sötét árnyat észlelt a szeme sarkából, felkiáltva ütött volna, aztán rájött, hogy csak egy munkáskabátot lát mozogni az akasztón. Zihálva nekidőlt az ajtónak. Körbefordította a lámpát, de nem látott amúgy semmi ijesztőt. A generátornak pedig láthatóan kutya baja nem volt, csak valaki lekapcsolta.

Érezte, hogy felmegy benne a pumpa. Az a szemét… Biztos ő volt. A ház felé pillantott és mindjárt észre is vett valamit, ami a bokrok között mozgott. Gyorsan lekapcsolta a lámpát, és várt, míg hozzászokott a szeme a sötétséghez. A tenyere nyirkos volt, miközben megigazította a kezében a piszkavasat. Nem félsz, nem félsz! – mantrázta magában bokortól bokorig osonva, vagyis nagy csörtetés közepette. A hold egy pillanatra előbukkant a felhők mögül, szinte nappali világosságot teremtve ezzel. Az egyik fa mögül a sötét alak olyan hirtelen került elé, hogy felkiáltott.

Legnagyobb ellenségével nézett farkasszemet…

            Megint a zajra riadt fel. Kaparászó kis hangra, amely hol innen, hol onnan jött. A fejére húzta a párnát, de ez sem használt. Igaz, hogy tompította, de feszült idegszálainak így is túl hangos volt.

- Akármi is vagy, most elintézlek! – határozta el fogcsikorgatva.

Felöltözött. Sötétben volt kénytelen, mert a villany sztrájkolt, a telefonját meg nem találta. A vastag kardigánja akadt a kezében, a zsebében egy tobozt talált. Elgondolkodva forgatta, mert nem emlékezett, hogy eltette volna. Mindenesetre lerakta az éjjeliszekrényre és csak utána húzta fel a cipőjét. A zseblámpájával kicsit kutakodott a konyhában, a megfelelő fegyvert keresve magának. Talált húsklopfolót és sodrófát, bár azt nem értette, mit keresnek ilyesmik egy erdei kunyhó picike konyhájában, hiszen még egy éles kést is nehéz volt találnia. A késsel amúgy mindig ügyetlen volt, félre is tette, mielőtt összevagdossa magát. Végül a sodrófával felszerelkezve elindult a hang után.    

Körbejárt, mire odaért, a motoszkálás mindig abbamaradt. Tényleg őrültnek hitte magát a végére. Izzadtság folyt végig a hátán, ahogy az ablaknál pihenőt tartott. Odakint árny mozgott a bokroknál, mire azonnal felállt minden szőrszál rajta. Keményebben markolta a sodrófát és lélegzetvisszafojtva, kikapcsolt zseblámpával kiosont a házból. A hold mintha csak segíteni akart volna neki, kidugta arcát a felhők mögül. Egy fa mögül valami hirtelen elébe került és itt a semmi közepén csak egyvalaki állhatott vele szemben.

Esküdt ellensége…

- Ne világíts a szemembe, Morgan!

- Mit keresel itt, Erhardt? Nem elég, hogy lekapcsoltad a generátort, már szét is akarod verni?

- Miről beszélsz? Én csak…

Gedeon szavait panaszos kismacskanyávogás akasztotta meg.

- Te is hallod?

- Egy macska?

- Hogyan kerülne ide egy macska?

Azon kapták magukat, hogy háttal állnak egymásnak és a bokrokat pásztázzák a lámpákkal. A hold megunhatta őket nézni, mert megint elbújt.

- Mi lehet ez?

- Nem tudom. Ma éjszaka hallottam először. Honnan jön?

- Mindenhonnan!

- Te írsz horrort, biztos van valami ötleted!

- Te meg krimiket, mégis be vagy csinálva!

- Nem vagyok! Két napja vagyok itt és amíg ide nem dugtad a képed, nem volt semmi gond. – Ez mondjuk nem volt igaz, de Gedeon ezt nem hozta a férfi tudomására.

- Én meg úgy gondolom, hogy el akarsz ijeszteni!

- Akar a fene! Miattam azt csinálsz, amit akarsz! Egyáltalán, hogy a fenébe kerültél ide? Követtél?

- Mi a francért követtelek volna? Én csak le akartam lépni egy kicsit! Pechemre neked is most jutott eszedbe…

- Csak nem ihlethiányban szenvedsz? – Gedeon kárörvendően vigyorgott, de csak addig, míg Morgan vissza nem vágott.

- Kétlem, hogy te más miatt lennél itt!

- Írni jöttem!

- Az ment huszonnyolc könyvön keresztül otthon is, vagy tévedek?!

- Köcsög vagy, Morgan!

- Te meg egy beképzelt barom!

A panaszos hangra összerándultak.

- Be kellene mennünk… - vetette fel Gedeon bizonytalanul.

- Hozzád vagy hozzám?

- Soha nem hittem volna, hogy egyszer felteszel egy ilyen kérdést.

- Te lennél az utolsó, akinek feltenném, de ez most szükséghelyzet. Bent nagyobb biztonságban vagyunk és könnyebben meg tudjuk védeni magunkat.

- Mitől?

- Honnan tudjam?! Ettől… az izétől! Gyerünk! – Megragadta a férfi csuklóját és maga után vonszolta.

- Várj! – Gedeon megbotlott, majdnem elesett, de Morgan elkapta a vállát és magához húzta.

- Nincs semmi baj, csak egy gyökér volt. Be kell kapcsolnom a generátort, figyelned kellene addig.

- Rendben. – Morgan karcsú és izmos volt, könnyedén mozgott a lámpa gyenge fényében és láthatóan nem vesztette el a fejét. Ellentétben vele.

A háttal megállt a férfi mögött és nagyon koncentrált, hogy ne remegjen a keze. Mögötte Morgan az orra alatt motyogott, a hangsúlyból ítélve káromkodásözönt zúdított a generátorra, miután nem sikerült első gombnyomásra beindítania.

- Mi a fenéért kellett lekapcsolnod?! – Ezt már tisztán hallotta.

- Mondtam, hogy nem én voltam! – perdült meg.

- Jaj, ne a szemembe világíts! – A férfi hunyorgott, a vállánál fogva visszapenderítette. – Arra figyelj, basszus!

- Te se a generátorra figyeltél!

Jace mélyen hallgatott, mert mit mondhatott volna? Hogy torkában dobogó szívvel próbálta legyűrni rajongó énjét és nem ujjongani, hogy egy légtérben lehet Gedeon Erhardttal? Akit ráadásul utálnia illett volna? Elég skizo helyzet volt… Arról nem is beszélve, hogy parázhatott azon is, mi történik körülöttük. Előadta a bátrat, de valójában gyomorgörcse volt a félelemtől. Járt már jó pár helyen, de hát, na, nem egyedül. Mindig voltak kísérői, akik ismerték a helyet, a környezetet. De itt szál egyedül volt. Hacsak nem számolja a férfit, akinek remegő kezében vibrált a lámpa fénye.

- Auuu… A francba! – Felkiáltott, mert ahogy a kapcsolók között nyúlkált, valami megvágta az ujját. Visszarántotta a kezét, aztán megszemlélte a vágást, amiből ömlött a vér.

- Úristen! – Gedeon a csepegő vért szemlélte. Undorodott a vértől, de hogyan nézett volna ki, ha elájul vagy kimegy hányni? Nagyokat nyelve előrángatta a zsebkendőjét. – Tiszta – nyögte.

- Nem szereted a vért?

- Miből jöttél rá?

- Akkorákat nyeldekelsz, hogy idáig hallom. – Jace bekötötte az ujját. – Kösz.

- Szívesen. Sikerül?

- Hiába kapcsolom be, nem történik semmi és nem értek hozzá annyit, hogy megszereljem. Amúgy is, ennyi fénynél lehetetlenség. Nálad jó a generátor?

- Nem volt áram, amikor kijöttem.

- Remek. Gyertyád van?

- Van.

- Nekem is akad egy csomaggal. Azzal kihúzzuk reggelig. Menjünk!

Gedeon követte a házba, ahol enyhe rendetlenség fogadta. A földön könyvek hevertek, amitől elmosolyodott. Maga sem tudta, miért, de ez valahogy otthonossá tette a helyet. Nem illett a sikeres író képéhez, mégis tetszett neki.

- Nem gyújtottál be?

- Elaludtam. Be kellene…

- Nálam meleg van, délelőtt égett a tűz. Ott kényelmesebb lesz.

Jace bólintott.

- Oké. Hozom a cuccom.

A csattanásra mindketten megfordultak. A hátsó ajtó, amelyet Gedeon bezárt maguk mögött, kitárva nyikorgott. Ösztönösen közelebb húzódtak egymáshoz.

- Segítsek összepakolni? – Gedeon hangja rekedt volt.

- Nem kell. Még ki sem csomagoltam. – Jace felmarkolta a hátizsákját és a laptopját. Eszébe jutott a fürdőszobában letett piperetáskája. – Mindjárt – rohant ki érte.

Gedeon rálépett egy könyvre, rávilágított. Igazán kíváncsi volt, mit olvas a nagy Jace Morgan, a modern horror atyja? Döbbenten állt, majd lehajolt és felvette. A kezében forgatta, belenézett, s még arról is elfelejtkezett, hogy szemmel tartsa az ajtót.

- Hozom az elsősegélydobozt is. – Jace megtorpant. – Gedeon?

- Te az én könyvemet olvasod?

- Ööö… én… Én csak kíváncsi voltam, hogyan írsz.

- De ez legalább tízéves!

- Használtan vettem egy antikvárban. Elég olcsó volt.

- Bele van írva a neved és a dátum, amikor megvetted. – Gedeon felmutatta a hátlapot.

- Régen volt, na. Most már elég ciki. Örülj neki, most pedig menjünk! – Elindult az ajtó felé, de megállt, ahogy meghallotta a férfit.

- Nekem cikibb, mint neked. – Szomorú volt. – Nagyon szerettem írni, a kiadó meg lehúzta és csak papírborításban engedte kiadni. Kiestek belőle a lapok, amikor átlapoztam anno, mert olyan rossz minőségű volt. A kritikusok ennek megfelelően jól lehúzták. Annyit sem ér, mint a papír, amire nyomtatták – idézte gúnyosan. – Jobban jártál volna, ha kidobod a kukába vagy lehet, begyújtani még be lehet vele. Arra jó lesz. – Ledobta a padlóra.

- Baromságokat beszélsz! – Jace felhúzta magát. Amúgy is ideges volt, de ennél többet gondolt Erhardtról. – Szerintem az egyik legjobb regényed! Az a kedvencem szóval, ha megkérhetlek, ne dobáld! – Visszarobogott és felkapta. Keményen nézett Gedeonra, aki hitetlenkedve bámult rá. – Nekem is van olyan könyvem, amit szívesen letagadnék, de attól még az én munkám. Van, aki szereti és van, aki utálja. Mindannyian mások vagyunk. Nem felelhetsz meg mindenkinek, a kiadónak, a kritikusoknak és az olvasóknak is. Magadnak írsz, vagy nekik? Mert én például önmagamnak! Az csak mázli, hogy olyasmiket, amikre mások is kíváncsiak. Te már évek óta sikeres író vagy! Miért akarsz megfelelni mégis másoknak?

Jace szavai úgy érték, mintha arcul csapták volna.

- Mindig az volt bennem, hogy írónak lenni alázatot jelent.

- Alázatot, nem megalázkodást. Ne keverd össze a kettőt! – Odakint megint megszólalt a furcsa macskanyávogás, mire megfogta a férfi karját és újra maga után vonszolta. – Menjünk már innen!    

Az erdőből csak a csend hallatszott, ami ijesztőbb volt, mintha neszek szűrődtek volna át a bokrokon. Szélcsend volt, a levegő nyomott volt, megfájdult tőle a fejük, mire eljutottak Gedeon házáig. Úgy estek be az ajtón.

- Csukd be! – Jace gyorsan ledobált mindent a konyhaasztalra. – Torlaszoljuk el!

- Biztos?

- Nálam is kinyitotta valami az ajtót!

- Az igaz.

A nehéz konyhaszekrényt húzták oda, habár majdnem megszakadtak. Aztán zihálva nekitámaszkodtak.

- Mi van, ha már idebent van? – Gedeon nem állta meg a kérdést.

- Ne idegelj! – morrant rá Jace és letörölte a homlokáról a verítéket. – Víz van? Mert nálam például az sincs.

- Mondta a tulaj, hogy megrágta ott valami a csövet.

- Ja. – Elégedetten felsóhajtott, amikor víz kezdett folyni a csapból.

- Megy a víztisztító is, nyugodtan lemoshatod a kezedről a vért.

- Kösz.

- Hozok egy törölközőt.

- Van egy a táskámban.

- Rendben, akkor körülnézek, amíg te… megoldod.

- Hihetetlen, hogy krimiíró vagy, mégis utálod a vért.

- Hol van az megírva, hogy krimiíróként szeretnem kellene? Te is parázol jelenleg, pedig horrort írsz!

- Az nem ugyanaz…

- Persze… - Gedeon felhorkant és faképnél hagyta.

Nekiállt lemosni a kezét, majd lefertőtlenítette és bekötözte az ujját. A seb nem volt mély, csak pont a hajlatban sikerült elvágnia. Már össze is pakolt, de a férfi még nem volt sehol. Utánaindult. A hálószobában talált rá, ahol Gedeon éppen könyveket tuszkolt be a szekrény mélyére.

- Mit csinálsz?

A férfi megijedt és szó szerint bezuhant a szekrénybe. Igyekezett nem kiröhögni, miközben kirángatta onnan.

- Kopogás is van a világon! – Gedeon felháborodottan állt fel.  

- Mik ezek?

- Csak régi könyvek!

- Régi könyvek? Miért kell őket oda berakni? Ezt nem most kellene…

- Gondoltam, van időm, amíg bekötöd a kezed. Sikerült? Akkor akár mehetünk is ki innen…

- Mennyire régiek azok a könyvek?

- Unalmas, poros szépirodalom.

- Imádom az unalmas és poros szépirodalmat. – Jace közelebb lépett.

Valamivel magasabb volt a férfinál. Mindkettejüknek barna haja volt, de ezzel a hasonlóság meg is szűnt. Jace magas volt és karcsú, mindennap edzett, hogy formában tartsa magát. A vonásai elegánsak és finomak voltak, a szeme pedig mélytengeri zöldben pompázott, ahogy egyszer egy újságírónő megállapította. A haját hosszabbra hagyta, mint az átlag és egy tetoválás kúszott fel a nyaka jobb oldalán egészen a füléig. Általában sötét ruhában járt-kelt és ritkán mosolygott. Amikor mégis megtette, kivillantak picit szabálytalan fehér fogai és nők-férfiak hullottak aléltan a lábaihoz. Ő pedig könnyedén átlépett felettük és ezzel még több rajongót szerzett.

Vele ellentétben Gedeon rövidre vágatta a haját, amibe már vegyült pár ősz szál. Vállasabb, erősebb testalkatúbb volt, mint Jace, de kevesebbet mozgott, ezért nem is volt olyan jó formában. Sokszor elfelejtett borotválkozni, amitől elég marcona külseje lett. Ezt csak tétova mosolya és ragyogó mélykék szeme enyhítette. Most azonban nem mosolygott és aggodalom volt a tekintetében. Jace tett feléje még egy lépést.

- Nos?

- Nem vagy éhes? – Gedeon összeszedte minden bátorságát és a férfi mellkasára tette a tenyerét, hogy kitolja a szobából. Jace azonban könnyedén elfordult és megkerülte.

- Azta! – hördült fel, amikor rájött, mit lát. Unalmas szépirodalom helyett a saját könyveit. Horrort a javából. Leguggolt és végigsimított az egyik borítóján. Látszott, hogy mindegyiket rongyosra olvasták. – Te is antikváriumban vetted őket? – kérdezte játékos hangon.

Gedeon felsóhajtott. Felesleges lett volna bármit tagadni.

- Egy garázsvásáron fillérekért adták őket – válaszolta ugyanazzal a hangsúllyal.

Jace felnézett rá, és most először jelent meg az arcán egy elfojtott mosoly. A szemében megcsillant a zseblámpa fénye, egészen túlvilági kinézetet kölcsönözve neki. Gedeon mégsem látott még soha ennél vonzóbbat.

- Ehetnénk valamit és közben megbeszélhetnénk, hogyan kötöttünk ki mindketten itt – javasolta Jace felállva.

- Az előbb kérdeztem, hogy éhes vagy-e…

- Azt csak azért kérdezted, hogy eltereld a figyelmem!

- Nem értem, miért kell neked a…

A konyha felől csattanás hallatszott. Elakadó lélegzettel bámultak egymásra.

- Hol a piszkavas? – lehelte Gedeon.  

- A konyhában. Hol a sodrófa?

- Ugyanott.

- A francba! – Jace szeme ide-oda járt, de nem volt semmi, amit fegyverként használhatott volna. Hacsak a könyvek nem. Felvett egy keményborítóst. – Akárki is az, én nem játszom Halloweent. Utálom a Halloweent!

- Miről beszélsz? Halloween van?

- Elfelejtetted?

- Itt kicsit másképp megy az idő, mint a városban.

- Észrevettem. – Az órára villantotta a lámpát. – Éjfél elmúlt.

- Tudom. Kapcsold le!

Lekapcsolták a lámpákat.

- Mi van, ha egy szellem? Vagy egy… egy zombi?

- Miért nem mindjárt egy vérmókus?!

- Vérfarkas?

- Fejezd be!

- De…

- Jaj, csend! Errefelé tart! – Jace a férfi szájára szorította a tenyerét és visszatolta a szoba belseje felé. – Be a szekrénybe! – döntött hirtelen.

Gedeon a fejét rázta, de nem volt választása. A férfi betuszkolta, teljesen a hátuljának szorította és becsukta az ajtót. A szekrény keskeny volt, könyveken egyensúlyoztak és a ruhák is útban voltak. Jace kilesett, Gedeonhoz kellett ehhez tapadnia. Megingott, ahogy helyezkedett, így elkapta a derekát. Az ing felcsúszott, már a csupasz bőrét tapintotta, amikor Jace visszarántotta a fejét, kis híján lefejelte. A kézfejére csúsztatta a tenyerét és megszorította. Szinte levegőt venni nem mertek. A résen keresztül látták, hogy valaminek az árnya végigmegy a szobán.

Veríték folyt végig mindkettejük hátán és halántékán. Kaparászó hangot hallottak, Gedeon ujjai belemélyedtek Jace húsába. Jace feljebb emelte a könyvet, egyetlen fegyverüket. A lámpát bekapcsolásra készen tartotta. Nem adja meg magát harc nélkül! Péppé fog verni egy vérfarkast, ha azon múlik, de ki kell derítenie, Gedeon mióta az olvasója! S különben is, tényleg utálta a Halloweent!

- Elment? – Gedeon a fülébe lehelt.

Amíg magát hergelte egy támadáshoz, az árny kiment a szobából.

- Talán csak csel. Maradjunk még egy kicsit! – suttogta, de ehhez hátrafordította a fejét. Hirtelen megdöbbentő közelségbe került az ajkuk. Összeért az orruk és a leheletük keveredett. Nem látták egymást a sötétben, de az, hogy összetapadva álltak, elég nagy hatással volt rájuk.

- Rendben, de így elég szűkösen vagyunk.

- Ha arra gondolsz, amire gondolok, akkor már késő.

- Most nem tudom, mit mondjak.

- Akkor inkább maradj csendben.

Felajzottan álltak tovább. Peregtek a másodpercek. Néha helyezkedni kellett. Összesúrlódott a testük. Gedeon megpróbált beleolvadni a szekrény hátuljába, de nem sikerült. Márpedig örült volna neki, mert így Jace feneke pont az ő ágyékához tapadt.

- Mióta olvasol? – Jace-nek kellett valami, ami eltereli a figyelmét. Gedeon kőkemény volt, a farmer anyagán keresztül is érezte. Ráadásul a férfi hüvelykujja a nadrág korca felett finoman simogatta, és emiatt kezdte elég szabálytalanul kapkodni a levegőt.

- Elég korán megtanultam a betűket…

- Engem mióta olvasol?!   

- Oh, hát… Mindig is olvastalak. Már az első regényed lenyűgözött. Nagyszerű író vagy.

Jace a sötétbe meredt, alig akart hinni a fülének.

- Valójában nagy rajongód vagyok. Te vagy a példaképem – vallotta be.

- Én azt hittem…

- Amit én?

- Igen. Ellenfelek vagyunk.

- Te krimit írsz, én horrort. Nincs miért ellenfeleknek lennünk.

- Talán soha nem is voltunk azok.

- A média és a kiadóink csináltak belőlünk azokat.

Gedeon szorosabban ölelte és a vállára hajtotta az állát.

- Mi van, ha az a valami ott kint meg akar minket ölni? Már napok óta hallom a hangokat…

- Miért nem mondtad?

- Azt hittem, képzelgek. Nem örömteli szembenézni a lehetőséggel, hogy esetleg megőrülök.

- Nem vagy őrültebb, mint én.

- Tényleg? S honnan tudjam, hogy te nem vagy az?

Jace ezen elvigyorodott.

- Ez igaz. Csak egy őrült akarna most megcsókolni. – A torkában dobogó szívvel várta a választ.

- Azért akarsz megcsókolni, mert meg fogunk halni?

- Akar a csuda meghalni! – Jace addig izgett-mozgott, míg sikerült megfordulnia. A könyvvel és a zseblámpával együtt átkarolta a férfi nyakát. – Mindig is meg akartalak csókolni – mormolta.

- Akkor meg mire vársz? – Gedeon a szekrény hátuljának döntötte a hátát és magához húzta.

A sötétben egymás ajkát keresték, majd, amikor megtalálták, a másik szájának puha belsejét kutatták. A tapogatózó csókból vad, kapkodó és mohó csókolózás lett. Gedeon a férfi inge alá bújtatta a kezét, a bőrén simított végig, majd keményen belemarkolt a fenekébe. Jace lélegzete elakadt.

- A pokolba! – Rángatni kezdte a férfi pólóját.

- Ezt inkább ne!

- Miért?

- Veled ellentétben nekem nincs kockás hasizmom…

- Nekem sincs.

- Az előbb volt módomban érezni.

Jace oldalasan lehajolt és nagyon óvatosan letette a könyvet meg a lámpát, nem mintha ez sokat számított volna, amikor suttogó hangjuk átszűrődött a szekrényajtón. Gedeont váratlanul érte, ahogyan elkezdte végigtapogatni.

- Ne! Olyan, mintha mellem lenne.

- Ez hülyeség!

Jace elégedetten húzta feljebb a pólót. A férfi valóban nem volt olyan izmos, viszont nem is volt kövér. Tetszett neki, hogy összerezzent, mikor a mellkasát tapogatta. A mellbimbói megkeményedtek, ez különösen izgató volt. A nyelvével megpeckelgette őket, mire Gedeon ujjai a haját kezdték el tépni.

- Ne! – El akart húzódni, de rosszul lépett, egy könyv kicsúszott alóla és a szekrény oldalának dőlve lezuttyantak mindketten a könyvekre. Egy ing hullott rájuk a vállfáról, amit Jace lesöpört a fejükről.

- Mi lesz, ha… - Nem tudta folytatni, mert a férfi elmerült a szájában. Csak annyi időre hagyta abba, amíg megszabadította a kardigántól és a pólótól.

- Ronda ez a kardigán – mormolta közben.

- Szeretem ezt a kardigánt – mondott ellent.

- Engem szeress inkább!

A sóhajon felbátorodva gombolni kezdte az inget. Élvezettel simított végig a finom izmokon, a feszes bőrön. Látni szerette volna a tetoválást, de nem merte felkapcsolni a lámpát. Erről aztán el is felejtkezett, mert Jace a nadrágját kapcsolta ki éppen. A combjára ült hozzá és a mellkasát csókolta. A hajába markolt, felhúzta magához és elmerült a szájában. A férfi figyelmét azonban nem lehetett ilyen könnyen elterelni, az alsójába csúsztatta a kezét és kiszabadította a merevedését.

- Azta!   

- Azta? Csak ennyit tudsz mondani?

Jace döbbenten felszisszent, amikor hirtelen a könyveken találta magát. A tétova Gedeon Erhardt a semmibe tűnt. Vad csókokkal ostromolta az ajkát, majd a testét. Lerángatta róla a ruhát, és már egyáltalán nem számított, mennyire kényelmetlen a kicsi hely és mennyire hangosak. Az ágyékával hosszan ismerkedett, a keményedését kényeztette, ujjaival merült el benne, míg el nem érte, hogy Jace-nek még a lábujjai is begörbüljenek az élvezettől. Ennek az élvezetnek a kellős közepén hatolt belé, hogy fojtottan felkiáltott és ívbe hajolt a gerince a gyönyörtől.

Gedeon alányúlt és kicsit feljebb emelte, hogy mélyebbre csúszhasson. Jace átkarolta a nyakát és finoman a vállába mélyesztette a fogait, nehogy hangosan nyögve könyörögjön, hogy még, keményebben, abba ne hagyja…

Nem, mintha Gedeon képes lett volna leállni. A szekrény sötétjében, a halál árnyékában, Jace lüktető forróságában élete legvadabb szenvedélyét élte meg. Gyönyör volt minden mozdulat, ahogy beljebb csúszott és ahogy kijebb húzódott. A fogak okozta fájdalom a vállában, és a térdében érzett sajgás, amit nyomott egy könyv szegélye mind egyetlen érzéssé váltak. Gyönyör volt ez, édes kín, reszkető kéj, amelyet csak Jace rekedt hangja tört meg.

- Oh, te jó ég! – Érezte, mint remeg a karjaiban, hogyan szorítja és rándul össze a karcsú alakja. Egyetértett vele. Még szorosabban ölelte.

- Ez nem is volt olyan rossz – dünnyögte mosolyogva.

- Nem. Nem volt rossz. – Jace még öntudata darabkáit keresgélte.

Valami megkaparászta a szekrényajtót. Megdermedtek.

- Hol a lámpa? – Gedeon tapogatózni kezdett maguk körül.

- Hol a könyv? – Jace az ajkába harapott, nehogy felnyögjön. A teste túlérzékeny volt és minden mozdulat gyönyörteli kínszenvedés.

- Alattad! Siess!

Gedeon a lámpát felkapcsolva lökte ki az ajtót, míg Jace a könyvekkel indult volna csatába. Aztán álltak csak zihálva.

- Te most ez? – Jace alig akart hinni a szemének. Reszketve próbált talpon maradni.

- Én is látom.

- Nem mondod! Ez volt végig?

- Honnan tudjam? Lehet, hogy van valahol egy társa.

- Egy vérfarkas, mi?

- Lehet, hogy ő is egy… vérmosómedve?

A mosómedve kíváncsian és egyben aggodalmasan bámulta őket. Nagy, dús bundájával és érdeklődő tekintetével valójában egy nagyon cuki macira hasonlított. Mondjuk, volt mit nézni rajtuk, ahogy Jace futólag végigpillantott magukon. Lassan lerogyott a könyvekre, majd dühösen félresöpörte őket.

- Komolyan… Egy mosómedve?

- Miért nem fut el? Nem fél tőlünk?

- Úgy néz ki? Ah, csudába! Tőle rettegtünk annyira?

Gedeon leült mellé.

- Jól vagy?

- Rohadt dühös vagyok.

- Nem arra gondolok…

- Jól vagyok! – Maga is összerezzent, olyan éles volt a hangja. – Jól vagyok – ismételte meg szelídebben. – Minden rendben. – Megfogta a férfi kezét. A testében még forrón áramlott a vér. – Ettől függetlenül legközelebb én leszek felül – jegyezte meg évődve.

- Ezek szerint mégsem volt jó? – Gedeon szemében huncut szikrák csillogtak.

- Nem fogom bizonygatni, milyen piszkosul jó volt. Egyetlen oka van. Látni akarom, ahogy alattam élvezkedsz.

- Perverz vagy.

- Soha nem mondtam, hogy nem. És ne mondd, hogy nem akarod.

Gedeon a lábával megpiszkált egy könyvet. Dehogynem akarta. De mennyire, hogy akarta!

- Mihez kezdünk a mosómacival? – kérdezte válasz helyett.

Jace elnyomott egy vigyort és szemrevételezte az állatot, ami lassan közelebb óvakodott. Megszimatolta a ruháikat, aztán fogta az ingét és hirtelen nekiiramodott.

- Hé, az az enyém! Hozod vissza! – Utána vetődött.

Gedeonból kitört a nevetés.

A napfelkelte mindhármukat az ágyon találta. Jace Gedeon hátához simulva mélyen aludt, míg a fejénél kiterülve ott feküdt a mosómaci. A kergetőzésben mindketten elfáradtak, és a végére kiderült, az állat csak játszani szeretett volna. No, meg egy kis nasit sem utasított vissza. Gedeon ágyba terelte őket, aztán maga is bealudt. Rég érezte magát ennyire fáradtnak, bár ez pozitív értelemben volt értendő.

Órákkal később autóduda hangjára riadtak. Gedeon magára kapkodta a ruháit és kiment. Jace a mosómacival küzdött, aki rajta lógott. Nagy nehezen felöltözött, a férfi ronda kardigánja került a kezébe, amit nagy sóhajjal magára rángatott. A mosómaci közben átkarolta a combját, valószínűleg attól tartott, hogy magára hagyja.

- Nem hagylak itt, te kerge jószág! – dohogta és a hóna alá kapta. Az ujja megsajdult ugyan, de nem foglalkozott vele.

Gedeon már a tulajjal beszélgetett.

- Macskanyávogás? – Banks felvonta a szemöldökét. – Az csak egy vércse lehetett.

- Micsoda?

- A hang, amit éjszaka hallottunk – fordult meg Gedeon.

Jace odaállt mellé és a szemét dörzsölte.

- A frászt hozta ránk és csak egy madár?!

A tulaj megszemlélte furcsa hármasukat, majd elvigyorodott.

- Összebarátkoztak Jammel?

- Jam?

- A mosómedve.

Ránéztek.

- Jam? – ismételte Jace kicsit feszülten.

- Az előző tulaj évekig lakott itt kint és megszelídítette. Az öreg aztán meghalt és Jam egyedül maradt. Azóta a bérlőket boldogítja. Magukat is megijesztette?

- Miért nem szólt róla? – Gedeon felháborodott.

- Kellett volna? Különben is, láthatóan odáig van magukért.

Jace lepillantott Jamre, aztán Gedeonra nézett. A világosban jobban szemügyre vették egymást. Mindketten kócosak és borostásak voltak, ráncokat vetett a szemük sarkába az elmúlt éjszaka, de ez szemernyit sem rontott a másik iránti vonzalmukon.

- Végül is…

- Megtartjuk, köszönjük! – mondta ki a döntést Gedeon.

- Remek. Nos, ha már itt vagyok, megszerelem a dolgokat – intett Jace háza felé. –Maradjanak csak!   

- Nézzen rá a generátorra, valami gond volt vele! – kiáltott utána Jace.

- Meglesz!

Miután Banks hallótávolságon kívülre került, Jace felsóhajtott.

- Basszus! Egy mosómedve…

- Ha ő nincs, lehet, hogy már rakétavetőkkel próbálnánk megölni egymást.

- Ne túlozz! Be kellett volna érnünk a piszkavassal meg a sodrófával…

            Pár hónappal később arról suttogtak irodalmi berkekben, hogy Gedeon Erhardt és Jace Morgan közös regényen dolgozik. Egy mesekönyvön, amelynek főszereplője egy Jam nevű mosómaci. Arról nem szólt viszont a pletyka, hogyan került össze a két esküdt ellenség. Voltak, akik médiafogásnak tekintették, megint mások látták őket együtt, nagyon bizalmas közelségben egymással. Biztosat azonban csak egyvalaki tudott. Jam, a mosómedve.

Vége