Vadnyugati történet

Kietlenség uralta a tájat. Beletörődés és valami határtalan érzelemmentesség. A nap forrón tűzött. A látóhatár felett remegett a levegő, csak a szél süvítése hallatszott. Bokrok rezdültek, hajoltak meg. Kígyó csúszott tova az árnyékok rejtekében, a száradt fűcsomók között. A sziklák szürkék voltak, a magasba törtek. Kisebb-nagyobb kődarabok hevertek a szikkadt bokrok között és reménytelenséget sugalltak.
A lövések hangja hirtelen életet hozott a környékre. A ritkás aljnövényzetben kisebb állatok suhantak biztos rejtekük felé. Madarak szárnyaltak a magasba, és egy ló felnyerített a sziklák között. Lovasa visszahúzta a kantárszárat, és megállította. Egyenes derékkal, de azon emberek könnyedségével ült a nyeregben, mint aki már évek óta lovagol. Fekete kalapja eltakarta a vonásait, de a feje arrafelé fordult, ahonnan a lövéseket hallotta.
A teste lassan elernyedt. Apró mozdulatára a ló folytatta az útját lefelé a keskeny ösvényen. Lovasa visszazökkent a korábbi nyugodt, érdektelen testhelyzetbe. Aztán felhallatszott a sikoly. A ló megrázta a fejét, megállt. Lovasa pár pillanatig habozott, de végül gyorsabb tempóra ösztökélte az állatot. Az ösvényen por szállt fel mögöttük.
A hang még hosszú másodpercekig keringett a levegőben. Visszaverődött a sziklákról, amelyek között alig egy szekérnyi széles út vezetett. A lovas megállította a lovat, és a puskájáért nyúlt. Az állat lassú léptekre váltott, izmai megfeszültek, de egyetlen hangot sem hallatott. Szinte eggyé forrt a hátán ülő férfival, aki szemét összehúzva a vállához emelte a fegyvert.
- Engedd el!
Megdermedt a jelenet, amelynek tanúja lett. Rémült lovak keringtek földön heverő gazdáik mellett. A postakocsi ajtaja sarkig volt tárva, félig az ajtóban, félig a kocsiban egy tépett ruhás nő küzdött, hogy kiszabaduljon egy férfi szorításából. Két kisgyerek tapadt belül az ülésekhez. Tágra nyílt szemükben rettegés. Két férfi éppen a csomagokat dobálta le a földre, és tépte fel a fedeleiket. Egy negyedik férfi a kocsis fejéhez tartotta a pisztolyát, míg az ötödik egy idős asszony ujjairól rángatta le a gyűrűket.
Mindenki a lovas felé fordult. A kocsis mellett álló férfi sebesen a férfi felé fordította a karját. Két lövés dördült el egyszerre, s visszhangzott a sziklák között. A férfi összerogyott. A lovas mozdulatlan maradt, puskáját maga elé fektette keresztben. A pisztolya azelőtt a kezében volt, hogy a többiek mozdulni tudtak volna. Márpedig mozdultak. Újabb lövések dördültek. Az idős asszony mellett álló férfit a hasán ért a golyó, hátratántorodott, majd az ujjai közül lassan kifordult a pisztoly. A kocsi tetején álló férfi hangos kiáltással zuhant le, a földet érésnél hangját mintha elvágták volna. Társa egy nagyobb koffer mögött keresett volna menedéket, de amikor kidugta a fejét, szemen találta egy lövés. Döbbent arccal hanyatlott hátra, halott volt, mire elterült a porban.
- Dobd el a pisztolyod, vagy kilyukasztom a bájos fejecskéjét! – Az ötödik férfi, aki a nőt próbálta leteperni, most mögötte keresett menedéket.
A lovas arcát eltakarta a kalap. Mozdulatlanná dermedt. Az egyik kisgyerek váratlanul felsírt.
- Anya…
- Gondolom, nem akarod, hogy a kölyök árvaként nőjön fel! – gúnyolódott a férfi, és olyannyira hátrafeszítette a nő fejét, hogy annak nyaka lehetetlen szögben kicsavarodott. Görcsösen igyekezett levegőhöz jutni, mellkasa hevesen emelkedett-süllyedt. – Mi lesz már? Dobd el!
A lovas lassan maga mellé eresztette a karját. Róla lehetett volna megmintázni a mozdulatlanság szobrát. Úgy tűnt, hogy szinte levegőt sem vesz. A lövés hangja éles volt. Amikor célba ért, tompán puffant. A nő fuldokló hangot hallatott, egy tizedmásodpercre megdermedt, aztán kitépte magát az összeeső férfi karjaiból. A szájára szorított kézzel
2
botorkált hátrafelé. A kocsinál megállt. Zihálva emelte a tekintetét a lovasra. A férfi feltartott kezében még füstölgött a pisztoly.
- Megmentett minket! – sóhajtott fel megkönnyebbülten a kocsis, és sebesült vállára szorította a kezét. Térdre ereszkedett. Fájdalmasan eltorzult az arca. – Megtámadtak minket – mondta. – Lesből támadtak.
A lovas eltette a fegyverét. Nyugodt mozdulatokkal újratöltötte a puskáját. Mindenki némán figyelte, senki nem mert mozdulni. A férfi leszállt a lóról. Magas, szikár alakja volt. Úgy mozgott, akár egy ragadozó. Megfontoltan, óvatosan és mindig harcra készen. Mint olyasvalakik, akik végigharcolták már a fél, vagy talán az egész életüket. Odalépett a földön heverő férfiakhoz. Háromnál nem időzött sokat. A negyediknél feltépte a férfi ingét, és föléje hajolt.
- Jöjjön ide! – szólt oda a nőnek.
- Én…
- Szükségem van valami ruhára, amit a sebre szoríthatok. Van ilyen a csomagjában? – A férfi ellenmondást nem tűrő, nyugodt hangja megtörte az idáig tartó bénultságot.
A nő lassan bólintott, majd nagyot nyelt, mintha így vissza tudta volna szorítani a torkára fagyott tébolyult sikolyt. Szinte kábán a csomagokhoz botorkált, és lehajolt, hogy a kiborított ruhák közül felvegyen egy fehér hálóinget.
- Édes lányom! – Az idős asszony kivette a kezéből. – Majd inkább én.
- Nem. Kérem, figyeljen a gyerekeimre! – Az asszony magasba szegett fejjel, de láthatóan remegve lépegetett oda a férfihoz. – Ez megfelel?
- Igen. Szükségem van még vízre, amivel kimosom a sebet. Átment rajta a golyó.
- Rendben. – Az asszony visszaindult a kocsihoz. Útközben még összeszedett pár ruhadarabot, és a kocsis kezébe nyomta. – Nyomja rá a sebre!
- Köszönöm, asszonyom!
A férfi utasításait követve nem sokkal később már mindkét sebesült be volt kötözve. A lovak csatlakoztak a férfi lovához, ami nyugodtan ácsorgott ott, ahol lovasa hagyta. A kocsis felsóhajtott.
- Mi lesz most? Egyedül nem tudok eljutni a következő városig.
- Magukkal tartok. – A férfi arcát folyamatosan árnyékba vonta a kalap. Mindkét asszony egyre kíváncsibban méregette. A gyerekek lassan megnyugodtak, és tiszteletteljes távolságból bámultak fel az idegenre.
- Mrs. Tilly vagyok – nyújtotta ki a kezét a nő. – Ők a gyerekeim, Sam és Patrícia. Köszönjük, hogy megmentett minket.
A férfi sejtette, hogy a nőnek mekkora bátorságába esett kimondani ezeket a szavakat és mellé még kinyújtani a kezét is. Mutatóujjával felfelé billentette a kalapot. Naptól cserzett arcában a kobaltkék szempár szinte világított. Keskeny vonásait nem lágyította a leghaloványabb mosoly sem. Arca mozdulatlan volt. Nem ellenséges, csupán érzéketlen.
- A nevem Quinn.
- Üdvözlöm, Mr. Quinn. A hölgy Mrs. O’Brien.
A férfi biccentett, majd kezet fogott a kocsissal is, aki Fred néven mutatkozott be.
- Indulnunk kellene. Lehet, hogy vannak társaik. – Quinn nem kérdezte, hogy a két asszony miért a férjeik nélkül indult útnak.
- Mi lesz velük? – Mrs. Tilly körbepillantott a halottakon. – Nem maradhatnak így, temetetlenül.
- Ez így van. Könyörületesnek kell lennünk – bólintott Mrs. O’Brien.
A férfi felnézett az égre, ahol már gyűltek a dögkeselyűk. Láthatóan mondani akart valamit, végül mégsem tette. Szótlanul elindult, hogy a sziklák közé húzza a testeket. Elszedte tőlük a fegyvereket, ezek a kocsis mellé kerültek a bakra.
3
- Gyűjtsenek köveket! – mondta, majd arrébb görgetett egy kisebb sziklát, és annak mélyedésébe emelte az egyik testet. – Fedjék be vele!
A két asszony és a két kisgyerek engedelmeskedett. Mi mást tehettek volna? Ők nem akarták csak úgy otthagyni a holttesteket. A férfi megállás nélkül dolgozott. Egyetlen szó nélkül. Az arcáról dőlt a veríték, néha letörölte az alkarjával. Hátán átnedvesedett az ing. Miután végeztek, a férfi a kocsihoz kötötte a lovakat. Ellenőrizte a kocsi előtt állókat, láthatóan értett a szerszámokhoz is.
- Tudja tartani a gyeplőt? – kérdezte a kocsistól, aki lassan felhúzta magát a bakra.
- Szólok, ha nem.
- Rendben. A kocsi mellett fogok lovagolni. Hogy van a sérültjük?
- Lélegzik – felelte Mrs. Tilly.
Quinn bólintott.
- Induljunk!
Kemény vágtára fogták a lovakat. A két asszony igyekezett úgy tartani a sebesültet, hogy az minél kevesebbet hánykolódjon, de mindenhatóak ők se voltak. Quinn néha eltűnt mellőlük, előrelovagolt, vagy éppen hátramaradt. Mégis abban a biztos tudatban voltak, hogy a férfi mellett biztonságban vannak. Annak ellenére, hogy nem ismerték. Nem tudták, kicsoda. Honnan jött. Merre tart. Lehetett volna akár gyilkos is. A nem sokkal ezelőtt történteket figyelembe véve valószínűleg az is volt. Gyilkos. Ám jelen pillanatban ő volt az egyetlen, aki biztonságot adhatott nekik. Mrs. Tilly kibámult az ablakon, miközben próbált megkapaszkodni, tartani a gyerekeit és a sérült férfit is. Arra gondolt, milyen világot élnek, ha egy gyilkos jelenti a legbiztosabb pontot.
Már lemenőben volt a nap, mire feltűntek az első fények. Quinn felnézett a kocsisra, épp időben, hogy lássa, lassan oldalra billen. Szerencsére nem esett le, csak eldőlt az ülésen, de bármikor lezuhanhatott.
- Kapaszkodjanak! – kiáltott be az ablakon.
- Mi történt? – Mrs. Tilly kihajolt, és felnézve a kocsis kezét látta lelógni. Már majdnem felsikoltott, amikor Quinn elrugaszkodott a lováról, és ügyesen megkapaszkodott a kocsin. Miután támasztékot talált a lábának, villámgyorsan felmászott a bakra, és megragadta a gyeplőt. Nyelvével csettintve lassan megállásra késztette a lovakat.
- Segítsen levenni!
Mrs. Tilly kiszállt, és segített a férfinak. A kocsis is melléjük került, be a kocsiba, ahol már előtte is szűkösen voltak. De senki nem panaszkodott. Még a gyerekek sem, pedig ők így leszorultak a padlóra.
- Mindjárt ott vagyunk! – Quinn maga mászott fel a bakra. A lova engedelmesen haladt a kocsi mellett. A kisvárosban kisebb fogadóbizottság gyűlt köréjük. Amikor kiderült, mi történt, a város majd’ teljes lakossága a térre tódult, hogy lássa őket. A két sérültet az orvoshoz vitték, bár csak a kocsisban volt még némi élet. A két asszonyt és a gyerekeket a fogadóba invitálták. Még arra sem volt idejük, hogy elköszönjenek a férfitól, Quinn ugyanis lovára ülve eltűnt mellőlük.
A szalonban nagy volt a nyüzsgés. Mindenki a megtámadott postakocsiról beszélt. A kocsmáros láthatóan örült a dolognak, hiszen mindenki hozzá jött információért. S ha már arra járt, lehúzott egy pohárral. Esetleg kettővel.
- Én azt hallottam, hogy tíz gazfickót ölt meg! – mondta éppen egy férfi, amikor Quinn felállt, hogy felmenjen a szobájába. Megvacsorázott. Elege lett a hangoskodókból. Egy lány azonnal a karjába csimpaszkodott.
- Azt hallottam, hogy egy hős vagy – búgta. Quinn végigmérte. Felsóhajtott. Eltolta magától a nőt, és elindult a lépcső felé.
4
Néma csend lett. Volt, aki tiszteletteljesen, mások irigykedve méregették. Nem igazán érdekelte a dolog. Csak fürödni és aludni akart végre. A csendben a felhúzott pisztoly hangja ágyúdörejnek hallatszott. Gondolkodás nélkül perdült meg, a kezében már ott volt a pisztolya, de végül mégsem ő húzta meg a ravaszt. A sarokban álló férfi nyugodtan előresétált. A pisztolyát lefelé fordította. A lelőtt férfi holtan hevert a padlón.
- Rád célzott – mondta a férfi. Quinn-nek ez nem volt újdonság. Összeakadt már egyszer-kétszer a fickóval. Soha nem barátságos körülmények között váltak el. A fáradtság számlájára írta, hogy nem figyelt fel rá a vendégek között. – Ismered?
Quinn a kalapja karimája alól mérte végig. Alacsonyabb volt, mint ő. Széles vállak, vékony, inas alak. Kopott nadrágot viselt, amit nem tűrt be a csizma szárába. Fehér inge szinte átlátszó volt a sok mosástól. Zakója pedig ugyanolyan kopott volt, mint a nadrágja. Kalapját mélyen a szemébe húzta, mint Quinn. Feljebb lökte, hogy találkozzon a tekintetük. Napégette arcában koromfekete szempár sötétlett. Olyan hatást keltett, mintha a férfinak üres lenne a pillantása.
Quinn mérlegelt. Visszatette a pisztolyát a helyére és biccentett.
- Köszönöm.
- Szívesen. – A férfi az övébe csúsztatta a fegyverét. Sarkon fordult, és visszalépdelt az asztalához. Úgy tűnt, hogy ő is egyedül szeret enni. Quinn töprengett egy keveset, majd utána ballagott. Lehuppant lovaglóülésben vele szemben, és az asztalra könyökölt.
- Miért?
A szalon vendégei halkan beszélgettek. Kíváncsi pillantást vetettek feléjük. A kocsmáros két emberrel kivitette a halottat. Valaki zongorázni kezdett, a hangulat kezdett javulni.
- Miért? – A férfi felvonta a szemöldökét.
- Miért mentetted meg az életem?
A férfi folytatta a vacsorát, amiből alig két kanállal volt vissza. Csak akkor válaszolt, amikor végzett, és eltolta maga elől a tányért.
- Nem szeretem a gyáva embereket. Ő az volt. Hátulról támadni valakire… gyávaság.
Quinn figyelmesen nézte a mozdulatlan vonásokat. Az ezernyi ráncot a szem körül. A kalap alól a homlokba hulló fekete hajat, amibe már ősz szálak vegyültek.
- Quinn – mondta.
A férfi ajkán lassú mosoly jelent meg.
- Xavier.
Quinn felállt.
- Meddig maradsz?
- Pár napig.
- Merre tartasz?
- Amerre az út visz. És te?
- Hasonlóan. Itt szálltál meg?
Xavier bólintott. Quinn megbökte a kalapját. Újra elindult a lépcső felé. Megfeszültek az izmai az ing alatt. Minden gyanakvása ellenére baj nélkül felért az emeletre. A szobájában levetkőzött, megmosakodott, de a borotválkozást reggelre halasztotta. Kézügybe tette a pisztolyát. Egy szál törölközőben eldőlt az ágyon, és két levegővétellel később már mélyen aludt. Léptek koppantak a folyosón. Valaki megállt a szobája előtt. Hallgatózott, majd továbbindult. Quinn a másik oldalára fordult, és elengedte a pisztoly agyát, amit öntudatlanul ragadott meg.
Még az sem ébresztette fel, hogy Xavier kidobott a folyosó túlfelén egy lányt a szobájából. A férfi csendes volt, a lány már kevésbé. A kocsmáros felesége két pofonnal hallgattatta el. Xavier bezárkózott a szobájába. Mivel ő már vacsora előtt megmosakodott, most csak a csizmáját rúgta le. A pisztolytáskáját a feje mellé akasztotta a fejtámlára. Hanyatt dőlt az ágyon. Kezét a feje alá tette, és elgondolkodva bámulta a sötét mennyezetet. Csak hajnal felé sikerült aludnia, amikor a nap első sugarai beragyogtak már az ablakon.
5
Quinn megállt a vakító napsütésben, és hunyorogva figyelte a feléje közeledő asszonyt. Mrs. Tilly láthatóan már túltette magát a támadáson.
- Jó reggelt, Mr. Quinn! – állt meg előtte.
- Jó reggelt!
- Szeretném megköszönni a tegnapi segítségét.
Quinn bólintott. Bár végre kipihente magát, nem látszott kevésbé barátságosnak.
- Igazából beszélni szeretnék önnel… - Mrs. Tilly habozott. – Beszéltem a fogadóssal. Azt mondta, hogy ha a postakocsival megyünk tovább, a kerülőút miatt majdnem egy héttel tovább tart az út.
Quinn mély levegőt vett. Valahogy ösztönösen tudta, hová akar kilyukadni az asszony.
- Azt akarja, hogy kísérjem el?
- Szükségem lenne egy megbízható emberre, aki biztonságban eljuttat minket a családomhoz.
- Úgy véli, hogy én az vagyok?
- Igen.
Quinn ajka lebiggyedt.
- Rossz az emberismerete – közölte. – Nem tud rólam semmit. Lehetek gyilkos, erőszaktevő, bankrabló.
- Megmentett engem és a gyerekeim, amikor tovább is lovagolhatott volna. Úgy gondolom, hogy nem tévedek, Mr. Quinn. – Mrs. Tilly felszegte az állát. – A fogadóban leszünk. Legkésőbb holnap indulni akarok. Kérem, addig gondolja meg. A családom bőkezű lesz önhöz.
Quinn komoran bámult az asszony után.
- Mi lesz, ha nem mész vele? – Xavier megállt mellette. Nem is próbálta titkolni, hogy hallott minden egyes szót.
- Elmegy egyedül.
- Bátor nő.
- Inkább esztelen. – Quinn a férfira nézett. – Nem kívánok a dajkája lenni. – Az istálló felé indult, hogy megnézze a lovát.
Xavier követte.
- Azt mondtad, mindegy merre visz az út…
- Te most rá akarsz beszélni, hogy vállaljam el a munkát? – Quinn meglepetten felvonta a szemöldökét, amúgy semmi reakciót nem mutatott.
Xavier vállat vont, megsimogatta az egyik ló orrát, aki barátságos nyerítéssel fogadta.
- Én csak azt mondom, gondold meg. Van pénzed?
- Nem sok. Neked?
- Nem sok.
Megértően pillantottak egymásra. Quinn a lova homlokához döntötte a homlokát.
- Talán… - mondta elgondolkodva. Xavier elindult kifelé. Tartása egyenes volt, mozgása olyan, mint aki már megszokta a veszélyt. Quinn utána kiáltott.
- Velem jönnél?
A beáradó fény körbeölelte a férfit.
- Nem tudsz rólam semmit. Lehetek gyilkos, erőszaktevő, bankrabló – ismételte meg Quinn korábbi szavait. Quinn ajkán fanyar mosoly jelent meg.
- Mégis megmentetted az életem…
Xavier kilépett a fénybe. Nem válaszolt. Quinn egészen addig figyelte távolodó alakját, míg el nem tűnt a szeme elől. Körbejárta a várost. Felült egy kerítésre, és dohányzás közben figyelte a jövő-menő embereket. Mrs. Tilly és a gyerekei Mrs. O’Briennel késő délután sétálni indultak. Az asszony néha feléje fordult, de nem ment oda hozzá, ő pedig nem kereste a társaságát. Már besötétedett, amikor belépett a szalonba. Xavier az asztalánál ült. Nem tudta,
6
merre járt egész nap. A vacsorájával odaballagott hozzá, és kérdés nélkül leült vele szemben. Szótlanul ettek. Valami néma egyetértés és bajtársiasság alakult ki közöttük.
- Ideülhetek hozzátok? – Egy lány termett mellettük. Xavier felpillantott.
- Nem.
- Nem bánjátok meg! – A lány kidüllesztette a melleit. – Igazán jutányos árat számolok fel két ilyen jóképű férfinak – nyalt végig az alsó ajkán.
A két férfi rezzenéstelenül bámult rá. Összenéztek. Quinn felállt.
- Holnap?
- Holnap.
A lány reménykedve indult volna a férfi után, de az elhessentette maga mellől. Visszatért Xavierhez.
- Nem túl kedves a barátod.
- Nem a barátom.
A lány kíváncsian felvonta a szemöldökét. Nem kérdezett semmit. Már elég rég volt a szakmájában ahhoz, hogy tudja, néhány kérdést jobb nem feltenni. Vállat vonva inkább tovarebbent a következő asztalhoz, hátha ott több szerencséje lesz. Xavier italt kért, és hosszan bámult Quinn után…
Másnap reggel Quinn a felnyergelt ló kantárszárát fogva a fogadó elé ballagott. Éppen akkor nyitott a boltos. Futó pillantást vetett rá, aztán befelé indult, hogy kiszolgálja első vevőit. Quinn kikötötte a lovat, és besétált. A fogadós felesége morcosan állta útját.
- Mit akar itt?
- Mrs. Tilly-hez jöttem.
- Maga fogja elkísérni?
- Ez a hölgy kívánsága.
- Hát, én annyit mondok, bolond kívánság ez. – A pöttöm, kerek asszonyság megvetően végigmérte a férfit. – Magáról lesír, hogy gyilkos.
Quinn ajkán feltűnt egy szinte vidámnak tetsző mosoly.
- Ezt mondtam a hölgynek én is.
- A hölgynek megvan a magához való esze! – Mrs. Tilly lefelé indult az emeletről. szikrázó szemmel nézett mindkettejükre. – Ne higgye, hogy védtelen leszek. A seriff volt olyan kedves, és a rendelkezésemre bocsátott egy pisztolyt. Mindig nálam lesz, Mr. Quinn.
Quinn rezzenéstelen arccal válaszolt.
- Komolyan azt hiszi, hogy ez megvédheti tőlem?
Az asszony elsápadt. Quinn nem várt választ. Sarkon fordult.
- Kint megvárom magukat.
Mozdulatlanul ült a nyeregben, amikor a család megjelent. A gyerekek álmosak voltak, a szemüket dörzsölték. Mrs. O’Brien barátságos mosollyal fogadta, mire megbökte a kalapját. Mrs. Tilly odasétált hozzá, miközben a fogadós egy kis fogatra pakolta fel a csomagjaikat.
- A seriff szerint veszélytelen környéken haladunk át. Nincsenek erre indiánok. Csak az útonállóktól kell tartanunk.
Quinn bólintott. Egy pillanatra felmerült benne, hogy megkérdezze, miért olyan sürgős az asszonynak, de végül inkább hallgatott. A fogat mellé léptette a lovat, és szótlanul várta, hogy végre elinduljanak. Mrs. Tilly fogta a kezébe a gyeplőt.
- Mehetünk, Mr. Quinn?
A férfi biccentett. Elindultak. A korán kelők kiálltak az ajtókba, hogy megbámulják őket. Quinn még csak rájuk sem pillantott. Már kiértek a városból, amikor kiegyenesedett. A fejét ide-oda forgatta.
- Tart valamitől, Mr. Quinn?
7
Quinn már éppen megrázta volna a fejét, de ekkor előttük az úton feltűnt egy lovas. A hamuszürke ló ide-oda táncolt lovasa alatt, aki legalább olyan kecsesen tartotta magát, mint a férfi. Mrs. Tilly szeme tágra nyílt. Meg akarta állítani a lovakat, de Quinn rászólt.
- Ne álljon meg! Hozzám tartozik.
- Én magát fogadtam fel, Mr. Quinn! – sziszegte az asszony. – Arról nem volt szó, hogy társa is lesz!
- Komolyan azt hiszi, hogy mindenható vagyok, hölgyem?
- Nem, de…
- Szükségem van valakire, aki fedezi a hátam. Xavier tökéletesen alkalmas erre.
- Azt várja el tőlem, hogy megbízzam egy idegenben!
- Velem is azt teszi – emlékeztette a férfi.
- Maga más!
Quinn erre csak elhúzta a száját.
- Reménykedjen csak…
- Nem vagyok hajlandó…
- Hallgasson! – Az asszony ajka késpengévé szűkült a férfi éles hangjára. – Vállaltam, hogy elkísérem magát az úticéljáig. Viszont ha lesből ránk támad öt fegyveres, nem biztos, hogy meg tudom védeni mindannyiukat.
- Úgy gondolja, hogy ez megtörténhet? – Az asszony aggódó pillantást vetett a gyerekekre, akik mögötte Mrs. O’Briennek dőlve aludtak.
- Bármi megtörténhet, Mrs. Tilly. Ez a vadnyugat.
Xavier Quinn mellé irányította a lovát. Megbökte a kalapját üdvözlés gyanánt, de amúgy figyelemre sem méltatta a családot.
- Előre lovagoltam. Minden csendes.
- Rendben.
Lemaradtak a fogat mögé.
- Szeretném, ha néha előre lovagolnál, de amúgy maradj a fogat mellett. Az asszony nem olyan tapasztalt a lovakkal, mint tűnik.
- Értettem.
Végre egymásra pillantottak. Quinn önkéntelenül is elmosolyodott. Xavier arcának jobb felét egy koszfolt sötétítette el. Nem csoda, hogy Mrs. Tilly olyan bizalmatlan volt vele.
- Mi a baj?
- Semmi. Csak arra gondoltam, hogy pont úgy nézel ki, mint egy haramia.
Xavier sokáig nézett rá, és lassan mosolyra húzódott a szája.
- Legalább nem vagy egyedül.
Quinn elnevette magát. A hang olyan meglepetést váltott ki Mrs. Tillyből, hogy önkéntelenül is megrántotta a gyeplőt. A két férfi azonnal elkomolyodott.
- Ne rángassa! – Quinn a fogat mellé lovagolt.
- Én csak…
Quinn felsóhajtott. Úgy érezte, hosszú és nehéz útnak néznek elébe.
Egész nap hajtották a lovakat. Csak ebédelni álltak meg. Pár bokor árnyékába húzódtak. A család elcsigázott volt. Bizalmatlanul méregették Xaviert, aki folyamatosan mozgásban volt. Jött-ment körülöttük. Quinn odavitte neki az ebédet, távolabbra ültek. Xavier egy kőnek vetette a hátát, kinyújtotta a lábát, és miután evett, hátrahajtotta a fejét a kőre. Az eget fürkészte. Kócos fekete hajába belekapott a lengedező szellő. Quinn biztosra vette, hogy bár ősz szálak vegyülnek bele, nem lehet idősebb nála. Kérdezni azonban nem kérdezett semmit.
Félresöpört pár kisebb követ maga mögül, és végigdőlt a földön, hogy kiegyenesítse a hátát. Kalapja legurult a fejéről, napszítta szőkésbarna haja izzadtan tapadt a fejbőrére. Hallgatta a
8
halk neszeket, melyeket a kis állatok keltettek, a szellő által meglibbenő bokrok énekét. A békés, látszólagos csendbe bezavart a család által keltette beszélgetés, de arra igyekezett nem odafigyelni. Ösztönei figyelmeztették, amikor Mrs. Tilly elindult feléjük. Nem mozdult. Xavier sem, bár Quinn biztosra vette, hogy ugyanúgy megfeszülnek az izmai, mint neki.
- Remélem, nem alszanak!
- Úgy nézünk ki, hölgyem? – Quinn továbbra sem vette le a tekintetét az égről.
- Igen. Pontosan úgy. Indulunk?
- A lovaknak még hagyjunk pár perc pihenőt.
- A lovaknak… - horkantott fel az asszony egyáltalán nem nőiesen, ezzel kifejezve, mit is gondol valójában. Sarkon perdülve magukra hagyta őket.
- Tűzről pattant nő – mondta Xavier halkan. A hangja ugyanolyan volt, mintha azt közölte volna, hogy süt a nap.
Quinn újra nem állta meg mosolygás nélkül. Felült. Jó ideje egyedül járta a vidéket. Nem bízott meg senkiben. Túl sokszor csalódott. Túl sokszor kellett meghúznia a ravaszt. Lelőnie olyasvalakit, akit ismert. Xaviert valamiért közel érezte magához. Nem csak arról volt szó, hogy megmentette az életét. Talán abban a fekete szempárban volt valami megnyugtató. Vagy a mély hangban… Nem tudta. De azt igen, hogy ebben a pillanatban döbbent rá, milyen magányos is volt az utóbbi időben.
- Induljunk!
Xavier eltolta magát a sziklától. Beletúrt a hajába és a kalapjáért nyúlt. Egyszerre állt fel Quinn-nel. A lovakhoz sétáltak. Quinnben felmerült, hogy mi lesz, ha kiderül, hogy a férfiban nem szabadott volna megbíznia. A válasz egyszerű volt. A nyeregből egymásra néztek. Nem kellett mondaniuk semmit, hogy tudják, ugyanaz jár a másik fejében is…
Estére egy széltől óvott részen álltak meg. Quinn tüzet gyújtott. Xavier körbejárta a környéket. A két asszony a derekát egyengette, a gyerekek pedig körülöttük futkároztak. Az anyjuk rájuk szólt, mire odaguggoltak a férfi mellé.
- Ezt én is megtanulhatom? – kérdezte a fiú. Alig lehetett több hatévesnél.
- Miért ne?
- Én is! – A kislány lelkesen emelte a magasba a karját. Quinn hosszan magyarázta nekik a tűzgyújtás fortélyait. Utána kávét főzött. Az asszonyokra hagyta a vacsorakészítést. Két bögre kávéval Xavier keresésére indult. Egy ideig szoktatnia kellett a szemét a sötéthez. A holdat felhő takarta, de amúgy tiszta volt az ég. Xavier egy kövön ült, és dohányzott.
- Hullócsillag – mondta halkan, az égre meredve.
Quinn felfelé pillantott, így nem figyelt a lába elé. Egy gödörben megbicsaklott a lába. Eltartotta magától a bögréket, nehogy a forró kávé rájuk fröccsenjen. Xavier éppen időben kapta el, így nem esett el. Káromkodva igyekezett megállni a lábán. Xavier nem mondott semmit, csak lenyomta a kőre, amin addig ült. Elvette tőle az egyik bögrét.
- Fáj?
- Nem. Csak elvesztettem az egyensúlyomat. – Quinn elég hülyén érezte magát. Kölyökkora óta nem történt vele hasonló. Ezt meg is mondta a férfinak, akinek hiába takarta sötétség az arcát, mégis biztosra vette, hogy vigyorog. Hosszan hallgattak. Quinn arrébb húzódott, hogy a férfi le tudjon ülni mellé. A kávét kortyolgatva figyelték az eget, hallgatták a hangosabb éjszakai neszeket. Elég közel voltak a családhoz, hogy szükség esetén gyorsan mellettük legyenek, de elég távol, hogy hangjuk mormogássá szelídüljön.
- Van családod?
Quinn csodálkozva fordult a férfi felé.
- Ez most hogy’ jutott eszedbe?
- Láttalak a gyerekekkel. Jól bánsz velük. Van sajátod is?
- Nincs.
- Feleség?
9
- Nem. Neked?
- Meghalt. A fiam is.
Quinn lehajtotta a fejét.
- Sajnálom.
Xavier nem válaszolt. Quinn egy idő után halkan beszélni kezdett.
- Fiatalabb koromban volt egy lány. Nagyon tetszett. Más jegyese lett. A szülei túl szegénynek tartottak. Talán igazuk is volt. Így hát elindultam szerencsét próbálni. Később hallottam, hogy megözvegyült. Négy gyereke van.
- Nem gondoltál arra, hogy visszamész hozzá?
Quinn sokáig nem szólalt meg. Mrs. Tilly vacsorához hívta őket. Nem moccantak.
- Minek? Én már nem oda tartozom – felelte. Felemelkedett, és lassú léptekkel elindult ideiglenes táboruk felé. Xavier kérdése megállította.
- Akkor hová?
- Sehová. Mindenhová. Ki tudja… - Quinn bevárta, míg Xavier mellé ér. – És te?
Xavier vállat vont, bár a mozdulatot inkább csak sejtette, mintsem látta.
- Ki tudja… - ismételte keserűen. Rosszkedvűen ültek le vacsorázni.
Felváltva őrködtek. Hajnalban lehűlt a levegő. Xaviernek feltűnt, hogy a gyerekek összébb kuporodnak, így rájuk terítette a plédjét. A puskáját felmarkolva körbejárta a tábort. Egy apró neszre fordult meg. Quinn állt mögötte. Állán kiütközött a borosta, és hunyorgott a halvány fényben.
- Jó reggelt!
- Nyugodtan dőlj le még egy kicsit.
- Inkább főzök kávét.
Quinn bólintott. A férfi borostás arcát, élénk fekete szemét nézte. Nem mozdultak. Nem szóltak. Valahogy nem is volt olyan rossz ez a mozdulatlan némaság. Egymásra mosolyogtak.
- Az asszony úgy aludt, mint akit fejbe vertek – mondta Xavier, amikor mentek visszafelé.
- És még arról beszélt, hogy megvédi magukat…
A család kávéillatra ébredt. Mindannyian nehezen keltek. Elgémberedtek a földön alvástól, amelyhez nem voltak hozzászokva. Már teljesen kivilágosodott, mire útnak indulhattak.
Az út hosszú és fárasztó volt. Ahogy Quinn előre sejtette. A gyerekek nyűgösek voltak. Mrs. O’Brien sápadt. Mrs. Tilly napról napra kimerültebb. A két férfi egyre nagyobb csodálattal tekintett az asszonyra, aki a legnagyobb hőségben is egyenes háttal ült a bakon, biztos kézzel fogta a gyeplőt, és egy szóval sem panaszkodott.
Esténként általában Quinn Xavierrel együtt járta körbe a tábort. Halkan beszélgettek. Egyre többet tudtak meg egymásról. Néha egy-egy kövön ülve arról meséltek, merre jártak. Xavier üres hangon beszélt a családjáról, akiket elvesztett. Quinn a gyerekkoráról, a szüleiről. Mindkettejük hangját keserű felhang vonta be. Ám ahogy teltek a napok, valahogy ezt a keserűséget felváltotta valami méla melankólia, néma beletörődés. Néha viszont feszültség ülte meg a levegőt. Quinn ilyenkor értetlenül hallgatott. Nem értette az okát. Kérdésére, amit nem mert feltenni, talán nem is volt válasz. Xavier nem mondott semmit. Csak nézett rá sötéten. Talán pont ettől a tekintettől lett feszült kettejük között a viszony…
Ettől függetlenül Quinn sokkal többet mosolygott. Xavier kedvesebb lett a gyerekekhez. Mrs. Tilly még mindig gyanakodva figyelte, de mivel a férfi még az egyik plédjét is a kicsiknek adta, rossz érzése lassan elszállt.
- Hideg van – dörzsölte össze a két tenyerét Quinn egyik éjszaka. Kifejezetten hűvös volt. Bár a tűz parázslott, nem sok meleget adott. Rosszallóan pillantott Xavierre, aki a kabátjába burkolózva tért vissza körútjáról.
- Nem kellett volna felkelned, őrködöm már reggelig.
- Fenéket! Feküdj le!
10
Xavier egy pillanatig habozott, de végül szorosan a tűzhöz húzódva maga köré tekerte egyetlen megmaradt plédjét. Quinn felszította a tüzet, dobott rá pár ágat. Végül halk sóhajjal a fekhelyéhez lépett, és felmarkolta saját takaróját. Gondosan a férfira terítette, aki már mozdulni akart, hogy eltolja a kezét, de a hangja megállította.
- Aludj!
Xavier keze a férfi ujjait érintették, ahogy egészen a nyakáig húzta a vastag anyagot. Egy hosszú pillanatig egyikük sem mozdult. Nézték egymást a pattogó tűz vöröses, vibráló fényében. Quinn egy neszre felkapta a fejét. A pillanat elmúlt. Pár perccel később Xavier mély álomba zuhant. Quinn visszatért a tűzhöz, még rakott rá pár vékony ágat, majd beleolvadt az árnyékok közé. Nem vette észre, hogy Mrs. Tilly elgondolkodva néz utána.
A napok lassan egybefolytak. Felderültek, amikor egy félig kiszáradt folyómederhez értek. A víz lassan hömpölygött.
- Nem lehetne, hogy ma már ne menjünk tovább? – Mrs. Tilly Quinnhez lépkedett. – Jó lenne kimosni a ruháinkat, megfürödni.
Quinn bólintott.
- Rendben. – Xavierhez ment. – Letáborozunk.
- Keresek egy biztonságos részt – felelte a férfi, és ellovagolt.
Negyedórával később visszatért. Félóra múlva már tábort is vertek. Quinn tüzet rakott. Xavier körbejártatta a parton a lovakat, hogy lenyugodjanak, csak utána engedte őket a vízhez. A két asszony vezényletével a gyerekek megfürödtek, habár a kislány utána hosszan pityergett. Mint kiderült, megsebezte egy kő a talpát.
Xavier eltűnt a bokrok között. Kis idő múltán füvekkel tért vissza. Nyeregtáskájából kötszernek használható fehér ruhadarabokat vett elő, és a füveket összemorzsolva a sebre kötözte. Quinn, hogy felvidítsa a kislányt, Patrícia hercegnőnek szólította, amitől persze Sam megsértődött. Amíg a két férfi a gyerekekkel volt elfoglalva, a két asszony is lemosakodott. Kimosták a ruhákat. A bokrokra terítették őket száradni. Nekikészülődtek, hogy elkészítsék az ebédet.
- Megfürdöm. Addig Xavier itt marad magukkal. – Quinn tiszta inget, szappant, tükröt és borotvakést vett elő. Mrs. Tilly azonnal nyugtalan lett.
- Nálam van a pisztoly.
Quinn lenézett rá.
- Xavier itt marad – ismételte hidegen. – Sietek.
A parton ledobálta magáról izzadt ruháját, és a köveken óvatosan beljebb lépkedett a mélyebb részig. Elégedett sóhajjal merült a hűs habokba. Pár percig a felszínen lebegett. Imádta ezt az érzést. Legalább annyira, mint amikor vágtázott a szabad ég alatt. Megrázta magát. A sekélyes felé indult. Egy szappandarabbal végigdörzsölte magát, majd újra belecsobbant a vízbe. A ruhái felé tartott a köveken egyensúlyozva, amikor mozgást észlelt maga előtt. Megdermedt. Xavier állt a parton, kezében bögrével. Zavarba ejtő tekintettel bámult rá.
- Mit keresel itt?
- Az asszony elküldött, hogy hozzak neked kávét – nyújtotta a bögrét.
Quinn elhúzta a száját. A dermesztő pillanat tovasuhant.
- Mindenféle ürügyet kitalál, hogy távol tartson téged tőlük. – Megtörölközött.
- Fordulj meg! Megtörlöm a hátad.
Tétován engedelmeskedett. Xavier alaposan átdörzsölte a bőrét. Kimelegedett tőle. Gyorsan el is lépett tőle. A ruhái után nyúlt, közben nem nézett a férfira. Felöltözött, aztán belekortyolt a kávéba.
- Ez édes! – fintorgott.
- Patrícia hercegnő üzeni, hogy így finomabb – mosolyodott el Xavier.
Quinn válaszul egy hajtásra lehúzta, és káromkodott, mert megégette a száját.
- Hoznál egy kis vizet? Muszáj kimosnom a számból ezt az édes ízt.
11
- Mindjárt.
Quinn nekiállt borotválkozni. Xavier letette mellé a bögrét egy kőre, amikor visszaért.
- Segítsek?
- Talán egyedül is megy. – Quinn kicsit élesebben válaszolt, mint szeretett volna. Xavier arca azonnal mozdulatlanná dermedt.
- Visszamegyek.
- Várj! – Quinn leengedte a kezét. Habozott. Maga sem tudta, milyen érzések motiválják, amikor beleegyezően a férfi felé nyújtotta a borotvakést. – Esetleg segíthetnél…
Xavier odalépkedett hozzá. Óvatosan, de határozott kézmozdulatokkal dolgozott. Érezhető volt, hogy nem először csinál ilyesmit. Quinn végig az arcát nézte. A napcserzette bőrt. Az éjfekete szempárt. Az ezernyi ráncot körülötte. A széles arccsontokat. Az enyhén ferde orrt. A keskeny ajkakat. A határozott áll vonalát. A homlokba hulló, lassan őszbe hajló fekete hajat. Észre sem vette, mikor végzett a férfi. A tekintetük összetalálkozott.
Most Xavier volt az, aki mindent számba vett. A barna bőrt. A kobaltkék szempárt, amely általában hunyorogva szemlélte a világot. A keskeny arcot. A finom vonalú orrt. A keskenyebb felső és a dúsabb alsó ajkat. A napszítta szőke és a sötétebb barna tincsek váltakozását a hajában.
- Xavier… - Quinn bizonytalanul nem mozdult. Még levegőt se vett. A férfi mutatóujja lassan elindult a halántékától. Végig az arc vonalán. Az állától felfelé a szájáig. Érdes volt a bőre, de az érintése gyengéd. Quinn ajka elnyílt, ahogy a férfi megérintette. Bizsergett tőle a bőre. Nagyot nyelt. Fogalma sem volt, mit kellene tennie. Ismeretlen érzések kavarogtak benne. El kellene löknie magától a férfit! De olyan régen volt, hogy utoljára így érintette valaki. Érintette-e egyáltalán valaki ilyen finoman, lágyan, vigyázva?
A kurvák, akikkel dolga volt, széttették a lábukat, és örültek, ha gyorsan véget ér az egész. Egy idő után már nem is kívánta őket. Meghalt benne valami. És most egy férfi érintésétől lüktetni kezdett a bőre, hevesen dobogott a szíve, érzékei életre keltek. Félig lehunyt szempillái alól figyelte Xaviert, aki egyre sötétebb tekintettel bámult le rá. Félnie kellett volna. Félnie? Soha nem félt senkitől. Miért félt volna pont tőle? Hiszen az érintése kényeztette, simogatta. Nem csak a bőrét. A lelkét is. Olyan régóta szomjazott emberi melegség után…
Xavier lassan fölébe hajolt. A lehelete forró volt, Quinn száját érte. Az ujjai még nedves hajába túrtak. Hátrafeszítették a fejét. Nem bánta. Zihálva szedte a levegőt. Xavier mintha csak incselkedett volna vele, hozzádörzsölte az arcát az övéhez. Leheletük újra és újra keveredett, de Xavier soha nem állt meg, hogy tovább időzzön a szájánál. Quinn megragadta a férfi karját, majd felcsúsztatta a kezét. Belemarkolt a vállába. Már rég nem gondolkozott. Egyetlen sóvárgás lüktetett, üvöltött a testében, az agyában.
- Kész az ebéd! – A tábor felől jövő kiáltásra felrezzent. Ösztönösen a hang irányába kapta a fejét.
Xavier úgy morrant fel, akár egy vadállat. Quinn felszisszent, olyan erővel fordította maga felé. Tiltakozni akart, de a férfi ajka már ott volt az övén. Egyensúlyukat vesztve dőltek végig a sziklán. Quinn lélegzete elakadt. Levegő után kapott hátrafeszített fejjel, de a férfi újra magához rántotta. A nyelve a szájába hatolt. Quinn testébe pedig késként a vágy. Az ágyékuk összeért. Pontosan érezte, milyen hatást váltott ki a férfiból. Hagyta hát, hogy az őrület őt is elragadja…
- Mr. Quinn? – A közeledő lépésekre, és Mrs. Tilly aggódó hangjára tértek magukhoz. Xavier a fogát csikorgatva emelkedett fel a férfiről, majd elkezdte ledobálni magáról a ruháit. Nagy léptekkel vetette magát a vízbe. Ott hagyta Quinnt, aki pedig maga is legszívesebben a hűs vízben keresett volna oltalmat. Belemerítette a vízbe a kezét, és az arcába fröcskölte.
- Mindjárt megyünk, Mrs. Tilly! – mondta reményei szerint nyugodtan.
- Jól van?
12
- Igen.
Az asszony gyanakodva pislogott a vízben elmerülő Xavier felé.
- Nem bízom benne.
Quinn erre nem tudott mit mondani. Halk sóhajjal felállt, és elindult, hogy tiszta ruhát hozzon Xaviernek. A nyeregtáskájából kihúzott egy inget, de egy másikat is sikerült. Bosszúsan tömködte vissza. Úgy viselkedett, mint egy nő. Úgy tárta szét a férfinak a lábát, mint egy kurva. Büszkesége sértetten dacolt testének kellemes bizsergésével. A teste égett, a gondolatai zavarosak voltak. Most egy inggel való vesződség hiányzott neki a legkevésbé. Valami a kezébe akadt. Az arca megkeményedett, amikor meglátta, mit tart a kezében. Felcsatolta a pisztolytáskáját, amikor visszaindult a folyóhoz. Mrs. Tilly látta, de nem kérdezett semmit.
- Maguk egyenek csak.
- Rendben.
Quinn feszülten várta, hogy Xavier végre kijöjjön a vízből. Még soha nem érezte ennyire zavartnak magát. Egyrészről idegennek érezte a saját testét, mely hirtelen megkívánt egy másik férfit. Másrészről úgy sóvárgott a férfi forrósága után, mint még soha semmi után sem. És most hirtelen… ez. Odadobta a férfi lábaihoz.
- Nem akarsz elmondani nekem valamit, békebíró? – A jelvényen megcsillantak a napsugarak.
Xavier mozdulatlanul állt. Láthatóan szemernyit sem zavarta, hogy csupaszon áll Quinn előtt. Ahogy az sem, hogy vágya semmit sem lankadt a hideg vízben. A testén régi sebhelyek látszottak. A jobb oldalán, közel a csípőhöz egy hosszabb seb futott végig, egészen frissnek tűnt.
- Ezt mintha kihagytad volna a meséid közül…
Xavier felsóhajtott.
- Sajnálom. Nem akartam eltitkolni előtted.
- Nekem nem úgy tűnik. – Quinn hideg szemmel bámult a férfira. Nem nyúlt a pisztolya után, mégis érződött, hogy elég egy rossz válasz, és kettejük kapcsolata gyorsan tragédiába fulladhat.
Xavier összeborzolta vizes haját. A fenyegető pillantást figyelmen kívül hagyva lehajolt, és felvette levetett ingét. Megtörölközött. Kényelmes mozdulatokkal, mint akinek nincs félnivalója. Már a nadrágját gombolta, amikor Quinn-nek elfogyott híres türelme.
- Válaszolj, a pokolba is!
Xavier mély levegőt vett. Leült arra a kőre, amin nem is olyan régen még szenvedélyesen ölelték egymást. Hunyorogva nézett fel rá.
- John Xavier szövetségi békebíró vagyok.
- Miért nem mondtad el? Egyáltalán… miért tartottál velem? – Quinn értetlenül, tanácstalanul huppant le vele szemben.
- Számított volna, ha elmondom? – Xavier elhúzta a száját. – Véletlenül keveredtem erre a vidékre. Elkaptam egy gyilkost nem messze, de menekülés közben rám lőtt. Kétnapi járásra volt a legközelebbi orvos, állítólag éppen időben értem el hozzá. – Quinn nem kérdezte, mi történt a szökni akaró fickóval. – Még nem vagyok olyan gyors, mint a sérülésem előtt. Nem akartam párbajra keveredni, ezért úgy döntöttem, pihenek pár napot. Teljesen véletlen volt, hogy észrevettem, amikor az a fickó pisztolyt szegez a hátadnak.
- Miért jöttél velem?
Xavier vállat vont.
- Nagyon régóta egyedül járom az utamat. Te jó társaságnak tűntél.
Quinn oldalra billentette a fejét. Xavier erre felpattant, és járkálni kezdett előtte. Karcsú testének minden izma feszes volt, akár az íjhúr. Napbarnított bőrén szinte világítottak a régi hegek. Végül megállt neki háttal. Zsebre dugta a kezét. Quinn még nem látott embert, akinek a tartása, izmainak tánca ennyire kifejezte volna a belsejében kavargó feszültséget. – Nem
13
hazudtam neked. Volt feleségem, fiam. Nagyon szerettem őket. De soha nem éreztem mellettük teljesnek magam. Valami hiányzott. Sokáig nem tudtam, mi. Úgy gondoltam, hogy szabadságvágyam feszíti ketrecem rácsait. – Xavier a válla felett visszanézett rá. – A családomat megtámadták, amikor nem voltam odahaza. Mindketten meghaltak. Az ivásba menekültem. Egy alkalommal egy fiú kért tőlem menedéket. A testét kínálta a segítségemért cserébe…
Quinn szája kiszáradt. Nem mert szólni. Attól félt, a férfi nem folytatná.
- A hitem szerint el kellett volna löknöm magamtól. Én viszont a karomba vontam. – Xavier visszafordult a folyó felé. – És hirtelen megtapasztaltam, mi az igazi szabadság…
Quinn legszívesebben a férfi elé állt volna, hogy láthassa az arcát. Ökölbe szorult kézzel mégis magára kényszerítette a mozdulatlanságot.
- Billy tüdőgyulladásban meghalt. Azon a télen nagyon hideg volt. Két évig éltem vele. Utána eladtam a házamat, a földemet. Azóta járom a vidéket. Keresek valamit. Valakit. Vagy csak a halált kergetem… - Xavier lehajtotta a fejét. – Néha megtetszik valaki. Általában elsőre kiszúrom a hasonszőrűeket. Ugyanúgy, mint a gyilkosokat is. Egyéjszakás kalandok sora áll mögöttem. – Felsóhajtott. Az égre nézett. – Az az igazság, hogy megtetszettél. – Quinn elfelejtett levegőt venni. – Csak veled akartam tartani. Nem, mint békebíró. Hanem, mint férfi. Csak egy kis időt veled tölteni. Nézni téged. Billy óta nem éreztem ilyen sóvárgást senki iránt sem. Sajnálom, hogy letámadtalak. Megértem, ha legszívesebben lelőnél. Lehet, hogy azt is kéne tenned… - Xavier hangja elhalkult.
Quinn lassan felállt. Látta, hogyan feszül meg a férfi, és ernyed el, mint aki már beletörődött, hogy meg fog halni. Odalépett mellé.
- Össze vagyok zavarodva – vallotta be. – Nem tudom, mit kéne tennem.
- Összeszedem a holmimat, és elmegyek.
Quinn végre rápillantott a férfira. Az arc nem árult el érzelmeket, a fekete szempár a távolba meredt. Követte a tekintetét.
- Maradj! – kérte halkan. Megfordult, és elindult vissza a tábor felé. Biztosra vette, hogy a férfi követni fogja.
- Minden rendben? – Mrs. Tilly megfeszült, ahogy odalépkedett a tűzhöz.
- Igen.
- És ő?
- Szerintem még megborotválkozik.
Az asszony a fejét ingatta.
- Nem bízom benne.
Quinn szedett magának a babból.
- Én viszont igen – felelte megmásíthatatlanul.
Xavier tényleg borotváltan, tiszta ingben jött vissza. Leült Quinn mellé enni. A könyöke hozzáért a férfiéhoz, de Quinn nem húzódott el. Némán ettek. A nap szikrázva sütött rájuk.
Megálltak egy kisvárosban. Alig lakták százan. A kicsi fogadóban vacsoráztak. Mrs. Tilly és Mrs. O’Brien úgy döntött, hogy ott is alszanak. Végül három szobán kellett osztozniuk. Mrs. Tilly aludt a gyerekeivel az egyikben. Mrs. O’Brien a másikban. Quinn és Xavier a harmadikban.
- Kicsit szűkösen lesznek – mondta az asszony, amikor benézett hozzájuk.
- Majd összehúzzuk magunkat.
- Maga tudja, Mr. Quinn. – Mrs. Tilly megint furcsa pillantást vetett Xavierre. – Korán indulunk, el ne felejtsék!
Xavier éppen mosakodott. Víz csepegett az arcáról.
- Majd igyekszünk nem sokáig inni a szalonban.
14
Az asszony erre megvetően lebiggyesztette az ajkát, és királynői fensőbbséggel elindult a szobájuk felé.
- Nem értem, mi baja velem – vont vállat Xavier, és egy törölközőbe temette az arcát.
Quinn betette az ajtót, és levette a pisztolytáskáját.
- Szimplán nem kedvel. Ne piszkáld! Így is azért nyaggat, hogy küldjelek el.
Xavier figyelte, ahogy a férfi megmossa az arcát és a nyakát.
- Nem értem, miért nem teszed meg…
Quinn a törölközőért nyúlt, amit Xavier még mindig a kezében tartott.
- Magam sem tudom.
Xavier nem engedte el a törölközőt, így Quinn-nek közel kellett lépnie, hogy megtörölje az arcát. Közvetlen közelről bámult a férfira.
- Lemegyünk inni?
- Nincs kedvem.
Csak nézték egymást. Xavier felemelte a kezét. Mutatóujjával megint követte a férfi arcélét. A tekintete koromfekete volt, szinte elnyelte a férfit. Quinn el akart lépni előle, de a teste nem mozdult. A lábai nem engedelmeskedtek a kimondatlan parancsnak. A szíve a torkában dobogott. Xavier odahajolt hozzá, a lehelete a száját érte. Quinn önkéntelenül is előredőlt. A vágy finoman megborzolta minden idegszálát. Xavier az ajkával végigsimított a száján, a leheletük keveredett. Jó érzés volt. Quinn szeme lecsukódott. Nem tiltakozott, amikor Xavier átölelte, és magához húzta. A karjába markolt, amikor végigcsúsztatta a tenyerét a gerince mentén. Halkan felsóhajtott, Xavier nyelve az övével vívott táncot. Ezernyi érzés rohanta le, ahogy a férfi magához szorította, ujjai a hajába túrtak.
Léptek koppantak. Valaki kopogott az ajtón.
- Mr. Quinn!
- A pokolba ezzel a nővel! – morrant fel sziszegve Xavier, és elengedve Quinn-t, az ajtó felé mozdult.
Quinn a vállánál fogva rántotta vissza.
- Ne! – Kivette a pisztolyát, és a combja mellett tartva inkább maga nyitott ajtót. – Igen, Mrs. Tilly?
Az asszony összehúzott szemmel mérte végig.
- Csak szeretném megkérni, hogy holnap reggel kísérjen el vásárolni.
- Rendben.
- Jó éjt, Mr. Quinn!
Quinn megvárta, míg az asszony mögött bezárul az ajtó, csak akkor tette be az övét. Háttal nekitámaszkodott.
- Nem értem ezt a nőt – mondta elgondolkodva. Xavier bosszúsan eldobta magát az ágyon.
- Szerintem tetszel neki.
- Kétlem.
- Egyáltalán hol van a férje?
- Meghalt. Most éppen a férje családjához tartunk.
- Értem. – Xavier a feje alatt összekulcsolta a karját. A plafont bámulta.
Quinn eltette a pisztolyát. Leült az ágy szélére.
- Mi történik velem? – kérdezte halkan.
- Mire gondolsz?
- Arra, ami az előbb köztünk történt.
- Nem tűnt úgy, mintha undorodnál tőlem.
- Nem arra gondoltam! – csattant fel élesen Quinn. – Nekem ez az egész annyira… furcsa. Idegen tőlem. Egy férfit ölelni… Soha meg sem fordult a fejemben, hogy ilyet tegyek.
- Billy-ig bennem sem.
- De azt mondtad, hogy érezted, valamiért más vagy…
15
Xavier felsóhajtott.
- Ez igaz.
- És azt is, hogy azonnal felismered azokat, akik olyanok, mint te. Felfigyeltél rám. Olyan lennék, mint te?
- Nem löktél el magadtól, amikor megcsókoltalak – emlékeztette Xavier csendesen.
Quinn a falra meredt.
- Már régóta nem érdekelnek a nők. Nem érzek vágyat egyik iránt sem. Valahogy megcsömörlöttem…
- Talán nem a megfelelővel próbáltad.
- Hát, az biztos, hogy a kurvák nem éppen alkalmasak a romantikára – jelent meg egy fanyar mosoly Quinn szája szegletében.
- Arra vágysz? Romantikára?
Quinn nem tudta, hogyan mondhatná el, mit szeretne. Soha nem gondolkodott el ezen. Csak most, ahogy Xavier csókolózás közben simogatta, pendült meg benne a vágy a gyengédség, a kényeztetés után.
- Nem tudom – rázta a fejét kétségbeesetten.
Egy ideig hallgattak. Xavier végül felállt, elfújta a lámpát. Visszaheveredett az ágyra, és maga mellé húzta Quinn-t is. Nem törődött azzal, hogy a férfi megmerevedik, a karjaiba vonta.
- Aludj! – mormolta a fülébe. Mély hangja szinte becézte Quinn érzékeit.
Quinn lehunyta a szemét. Beszívta a férfi illatát, a dohány, a ló, az izzadtság keverékét. Izmai lassan elernyedtek. Xavier lágyan cirógatta a haját. Nem volt kellemetlen érzés. Csak furcsa. Idegen. Még soha senki nem tett ilyet. Régmúlt gyerekkora idéződött fel benne. Anyja keze a haján. Elszomorodott. Átkarolta Xavier vállát, és a nyakába fúrta az arcát.
- Mi a baj?
- Nem vagyok nő, sem gyerek, hogy simogasd a hajam…
- Valóban nem vagy az. – Xavier sóhaja határozottan megkönnyebbültnek hallatszott. – Még soha nem találkoztam ennyire jóvágású férfival, mint te. Olyan férfival, akit nem gőg vezérel, s nem is becsvágy. Aki tisztességes, és a becsületessége az arcára van írva.
- Ne kezdd el te is!
Xavier halkan nevetett.
- Talpig férfi vagy, Quinn – mondta lágyan. – Ezért is tetszel annyira.
Quinn nem tudta, mit kellene mondania.
- Fogalmam sincs…
- Sssh… Inkább ne mondj semmit. Most még ne! Csak maradjunk így.
Xavier az oldalára fordult, szembe a férfival. Átkarolta a derekát. Magához húzta, összesimultak. Az orruk összeért. Quinn bizonytalanul Xavier oldalára tette az egyik kezét.
- Nem fáj?
- Nem. Nyugodtan ott hagyhatod.
Quinn a másik kezét a férfi mellkasára fektette. Érezte a tenyere alatt, milyen gyorsan ver a szíve. Ugyanolyan hevesen dobogott, ahogyan az övé. Ezzel a tudattal aludt el. Nem is volt tudatában annak, hogy mosolyog. Hajnalban kellemes melegre ébredt. Xavier karjaiban. Azonnal elszállt az álom a szeméből. A félhomályban a férfi nyugodt arcát szemlélte, álmában sokkal fiatalabbnak látszott. Kedve támadt megérinteni az arcát. Végül inkább kibontakozott az öleléséből, és felkelt.
- Még nagyon korán van – mormolta Xavier, és utána nyúlt. Quinn visszazuhant a takaróra. – Jó reggelt! – Xavier támadása teljesen váratlanul érte. A férfi már csókolta is, a hajába fúrta az ujjait. Maga alá húzta, ráfeküdt. Quinn-ben felmerült, hogy el kellene löknie magától. Ám a férfi megszokott illata és melegsége úgy vette körbe, akár puha pehelypaplan.
16
Xavier ajka levándorolt a nyakára. A kulcscsontjára. Kigombolta az ingét. Sötét tekintettel simogatta végig a hasát, az oldalát. A mellkasát csókolta. Quinn döbbenten ébredt rá, hogy élvezi az érintését.
- Xavier! – Túrt bele a férfi hajába. Xavier felemelkedett. Mohón a szájára tapadt. Izmai remegtek Quinn tenyere alatt. Térdével finoman szétfeszítette a combjait, és közéjük feküdt. Az ágyékuk egymáshoz dörzsölődött. Quinn levegő után kapkodva vonaglott meg. Olyan rég volt, amikor utoljára így érzett, hogy most reszketve próbált uralkodni magán.
- Ne tedd! – Xavier kitalálhatta a gondolatait. Fekete tekintete elnyelte. Magába olvasztotta. S abban a pillanatban csak ez a sötétség volt, amely körbevette, szorosan tartotta, lágyan ringatta kéjes vonaglása közepette. Quinn zavartan fordította el a fejét.
- Te nem…
Xavier erre belecsókolt a nyakába.
- Majd elintézem magamnak. Ne aggódj ilyesmi miatt.
- De…
- Fogd be, Quinn! – Xavier mosolygott. Soha ilyen gyengéden nem nézett rá. – Csak engedd, hogy egy kicsit így maradjunk! – fúrta a nyakába az arcát. Quinn érezte, hogy ágyéka kemény, teste feszült. Zavarban volt, de bosszantotta is a tudat, hogy csak ő élvezett el. Mentségéül szolgált, hogy már évek óta nem volt senkivel. Tétovázva a férfi hátára tette a kezét. Szorosabbra fonta az ölelést. Aztán lassan lecsúsztatta a férfi fenekére. Xavier megmerevedett.
- Ezt ne! – mormolta figyelmeztetően.
- De én szeretném.
- Még azt sem tudod, mit érzel jelen pillanatban! – emelte fel a fejét a férfi. Szemrehányóan vonta össze a szemét. – Csak sodródsz az árral! Hagyod, hogy azt tegyek veled, amit akarok!
- Ez nem igaz!
- De igen.
- Te pedig kihasználod, hogy nem löklek el magamtól! – vágott vissza Quinn sértődötten.
- Nem vagyok bolond! Még akkor is, ha csak a kíváncsiság vezet, nem érdekel, amíg a karjaimban tarthatlak…
- A pokolba veled, Xavier! – Quinn dühösen meglökte. – Szállj le rólam!
A férfi elkapta a csuklóját, és leszorította a párnára.
- Vess magadra! – hördült fel. Rátapadt Quinn ajkára. A két csuklóját összefogta a feje felett. A combját megragadva széjjelebb tárta a lábát. Az ágyékához dörzsölte magát, közben csókolta keményen. Kiharapta az ajkát, az ujjai nyomot hagytak a bőrén. Quinn ki tudott volna szabadulni, ám ez a vad szenvedély teljesen levette a lábáról. Addig rángatta a kezét, míg a férfi elengedte, és a nyaka köré fonhatta. Az ágyéka már fájt, a nadrág kidörzsölte, viszont egy újabb kéjes érzet hízott a testében, amely minden ízében megremegtette. Xavier hangosan nyögve lökte a testét az övéhez, Quinn pont akkor pillantott fel. A tekintetük összeakadt. Közvetlen közelről nézhette végig, ahogy Xavier koromsötét szeme elhomályosul, és nem marad benne más, csak a gyönyör…
Sokáig feküdtek szótlanul. Xavier kelt fel elsőnek. Odahozott egy nedves kendőt, és lemosdatta a férfit. Quinn el akarta lökni a kezét, végül csak hagyta, hogy a férfi tegyen vele, amit akar. Xavier rendbe szedte magát is. Felvették az övüket. Megigazították a pisztolytáskájukat. A fejükbe nyomták a kalapjukat. Mielőtt Quinn kilépett volna, Xavier egy pillanatra megölelte. Egy pillanatig tartott csupán, de Quinn szívét felmelegítette. Mosolyogva lépett ki a folyosóra. Mrs. Tilly-vel találta magát szemben, aki éppen akkor ért az ajtajuk elé.
- Már azt hittem, elaludt.
- Amint látja, nem, Mrs. Tilly.
Xavier megbökte a kalapját.
17
- Megyek a lovakért – mondta.
Quinn jókedvűen az asszonyra mosolygott.
- Mehetünk? – nyújtotta a karját. Mrs. Tilly döbbenten nézett rá.
- Maga részeg, Mr. Quinn?
Quinn halkan felnevetett. Elindult a lépcső felé.
- Hasonló érzés, amit érzek, de nem, hölgyem, nem vagyok az.
Mrs. Tilly a fejét ingatva követte, és láthatóan egy szavát sem hitte.
Quinn érzelmei a fejük tetejére fordultak. Xavier olyan sóvárgást ébresztett benne, amit még senki. Tudta, hogy már-már nőies vonzódást érez a férfi iránt, de képtelen volt másképp tenni. A nap minden percében tudatában volt a jelenlétének. Az illatának. Mély hangjának. Sötét pillantásának. Könnyed mozdulatainak. Futó érintéseinek. A melegségének, amikor a tűztől elvonulva, az éjszaka sötétjében a karjaiba zárta. Volt, hogy csak ölelte hosszú percekig. Máskor csókolta, majd’ felfalta. Quinn-ben egyre inkább tudatosult, hogy nem tud szabadulni a férfitól. Betöltötte a gondolatait. A vágy, hogy ölelje, majdnem megfullasztotta.
- Mi történik velem? – tette fel újra a kérdést egyik este.
Xavier megcsókolta a halántékát.
- Semmi fájdalmas. Csak engedd, hogy megtörténjen.
- Könnyen beszélsz…
A férfi felsóhajtott.
- Ne gondold! Billy óta te vagy az első, akinek nem csak a testét akarom. Nem csak lefeküdni akarok veled, hanem veled is ébredni.
- Ezt most azért mondod, hogy meggyőzz?
- Azért, mert ez az igazság. Nekem sem könnyebb. Félek, hogy te nem így érzel, és előbb-utóbb kiadod az utam.
Quinn a vállára hajtotta a fejét. A tábor felé pillantott, ahol lobogott a tűz. Elhallatszott hozzájuk a gyerekek csacsogása. Minden békés volt és nyugodt. Csak benne honolt zűrzavar. Lehunyta a szemét. Xavier illata és melege körbefonta. Soha nem gondolta volna, hogy egy másik férfi ölelése egyszer ilyen megnyugtató lesz a számára. Szótlanul tértek vissza a családhoz. Mrs. Tilly felpillantott rájuk.
- Esznek?
- Igen, köszönjük! – Quinn leült, Xavier mellé telepedett. – Sam, hová mész?
- Öhm… - A kisfiú zavart pillantást vetett rájuk, mire megértően rámosolygott.
- Menj csak!
A kisfiú elszaladt.
- Ne menj messzire! – kiáltott utána az anyja.
Xavier hirtelen felkapta a fejét. Quinn már éppen lenyelte az első falatot, de ő is megdermedt.
- Sam?
A fiú nem felelt. Mrs. Tilly azonnal felugrott. Patrícia, aki Mrs. O’Brien ölében aludt, nagyot szusszant. Xavier már el is tűnt mellőlük.
- Majd mi! Maga vegye elő a pisztolyát!
Quinn arrafelé indult, amerre Sam ment. Közben próbálta szoktatni a szemét a sötétséghez.
- Xavier?
- Kígyó – válaszolta nem is olyan messziről a férfi. Quinn melléje ért. Csak Sam szipogása hallatszott.
- Semmi baj. Ne mozdulj! Akármi történik is, ne moccanj! Világos? – Xavier óvatos léptekkel elindult feléje. Quinn aggódva figyelte. A pisztolyát elő sem merte venni, mert attól félt, hogy a sötétben nem látná, kit talál el. A kígyó egyre hangosabban sziszegett. Aztán csend lett. Quinn nem mert levegőt venni. Xavier a farkánál fogva ragadta meg az állatot. Mielőtt megmarhatta volna, messzire hajította.
18
- Remélhetőleg nem jön vissza! – Quinn korholó szavaival leplezte megkönnyebbülését.
- Majd vigyázunk. Jól vagy, kölyök? – Xavier összekócolta a kisfiú haját, majd lehajolt érte, és a karjaiba vette. – Nincs semmi baj.
Sam a nyakába csimpaszkodott.
- Annyira féltem. Még nem akarok meghalni.
Xavier magához ölelte a fiút. Nem szólt semmit. Quinn biztosra vette, hogy a kisfiára gondol. Odalépett mellé, és a vállára tette a kezét.
- Menjünk vissza! – mondta halkan. Xavier szabad kezével egészen addig átölelte a derekát, míg a fénybe nem értek. Mrs. Tilly hozzájuk rohant, és átvette a gyereket. A helyére ment, leült, közben csak ölelte a fiút.
- Semmi baj, anya! Mr. Xavier megmentett – vigasztalta Sam. Gyermek révén gyorsan túltette magát a történteken. Az asszony a férfira pillantott, a könnyei végigfolytak az arcán. Bólintott, de Xavier erre csak vállat vont. Visszaültek enni. A fa pattogott. A tűz pirosas, narancssárgás fénybe burkolta őket.
Másnap elértek egy kis folyást. Halkan csacsogott. A sziklák között tört magának utat. A gyerekek lelkesen odarohantak, miest leszálltak a fogatról. Xavier komótos léptekkel követte őket. A feje ide-oda járt, hallgatózott, figyelt. Quinn körbejárta a lovakat, ellenőrizte a fogatot. Mrs. Tilly odalépett hozzá, miután lesegítette Mrs. O’Brient.
- Itt ebédelünk?
- Ha szeretné, hölgyem.
- Jó lenne. – Az asszony végigsimított a szoknyáján. Zavart pillantást vetett a férfira. – Szeretném megköszönni, hogy megmentették a fiam.
- Xavier tette.
- Tudom. – Mrs. Tilly láthatóan keresgélte a szavakat. – Az az igazság… - Xavier felé pillantott. Elkapta a tekintetét. – Hálás vagyok neki a tegnapiért. Bízni azonban nem bízom meg benne.
- Miért? Ha bántani szerette volna magát, vagy a gyerekeit, már megtehette volna.
- Tudom! – Az asszony a homlokához emelte a kezét. Fáradtan végigsimított a haján. – Bolondnak fog tartani…
Quinn szótlanul várta, hogy a nő végre elmondja, miért tart Xaviertől.
- Az zavar, ahogy magára néz – bökte ki végül az asszony.
Quinn-t most először sikerült meglepnie.
- Ezt, hogy érti?
- Eleinte tényleg csak azért nem örültem neki, mert tartottam tőle. Bár megbízom az értékítéletében, de nő és anya vagyok. Soha nem lehetek elég óvatos. Ért engem, ugye? – Quinn biccentésére folytatta. – Aztán feltűnt, hogy mi nem érdekeljük. Ő csak magára figyel. Magának valószínűleg nem tűnt fel, de nekem igen. Még Mrs. O’Brien is észrevette.
- Mitől tart, Mrs. Tilly?
Az asszony habozott.
- Nem ellenségesen, fenyegetően méregeti magát. Inkább… birtoklóan. Igen, talán ez a helyes szó rá. És ez nem normális.
Valóban nem volt az. Quinn a férfi felé fordította a fejét. Xavier éppen Patríciát emelte a magasba. Nevetett. Sam feléje nyújtotta a karját. Erre a hóna alá nyúlt, és körbeperdült. A gyerekek hangosan kacagtak.
- Tudja, neki is volt családja – mondta nagyon halkan. – Megölték őket. Elveszített mindenkit, aki fontos volt neki. A feleségét. A kisfiát. Mire elég erőt gyűjtött, hogy újra szeretni tudjon, a felsőbb hatalmak úgy döntöttek, hogy a szerelmét is elveszik tőle.
Az asszony megborzongott.
19
- Nem értem őt. Az rendben van, hogy barátok, de… rossz érzést kelt bennem, ha látom, hogyan nézi magát. Sajnálom. Nem akarom megbántani, hiszen barátok. Csak szerettem volna, ha tudja, mit gondolok.
Quinn felsóhajtott. A tekintete elkapta a férfiét. Xavier elkomolyodott. Letette a gyerekeket, és feléjük indult. Az arca nem árult el semmit, a szemében viszont a feketeség szinte parázslott. Barátok? Soha nem voltak barátok. Soha nem is lesznek azok.
- Előszedem az ebédnek valót.
- Keresek ágakat – kapott a szón Quinn.
A ritkásan növő bokrok között elindult tűzrevalót szerezni. Megkerült egy nagyobb sziklát, ami eltakarta ideiglenes táborukat. Lehuppant egy kőre. Rágyújtott, a füstöt mélyre szívta. Nem lepődött meg, amikor Xavier felbukkant.
- Mit mondott?
- Elmondta, miért nem kedvel téged.
Xavier leült mellé. Ő is dohányt vett elő.
- És?
- Az zavarja, ahogy rám nézel.
Xavier keze megállt. Lassan ráemelte a tekintetét.
- Jól hallottad! – bólintott Quinn.
Xavier lehajtotta a fejét. A térdére könyökölt, a kezét lelógatta.
- Nem is voltam tudatában, hogy… ennyire nyilvánvaló.
- Néha nagyon ideges voltam melletted. Nem értettem, miért. Valami zavart.
- Ahogy rád néztem.
- Igen.
- Most is zavar?
- Az zavar, hogy mások is látják.
- Sajnálom.
Quinn nekidőlt a férfi vállának. Pár percig mozdulatlanul ültek, aztán Quinn felállt.
- Menjünk!
Összeszedtek egy ölre való gallyat, száraz füvet, kisebb ágakat. Mrs. Tilly nem nézett rájuk, amikor visszatértek. Xavier körbejárt, míg Quinn tüzet rakott. A lovak horkantva kapáltak a lábukkal. A két asszony beszélgetett, a gyerekek egy bogárral játszottak. A táj békés volt. Estére sziklák között kerestek menedéket. Xavier kifogta a fogat elől a lovakat, a sajátjaikat lenyergelte. Kikötötte őket egy kiszáradt fához, amely alig ötlépésnyire magasodott tőlük. Mire besötétedett, megvacsoráztak. A gyerekek gyorsan elaludtak. Mrs. O’Brien is lefeküdt. Mrs. Tilly odament Quinn-hez.
- Haragszik rám?
- Miért?
- Dél óta nem szólt hozzám.
- Sajnálom.
Az asszony szomorkásan elmosolyodott.
- Igen, én is. Nem akartam megbántani – tette a férfi karjára a kezét.
- Nem is tette.
- Biztos?
- Igen. Menjen szépen aludni! – Quinn megérintette a nő ujjait. Nem tudta, hogy a tűz fénye, vagy a zavar festette pirosra az asszony arcát.
- Jó éjt, Mr. Quinn!
- Szép álmokat, hölgyem!
Mrs. Tilly a helyére lépdelt. Szorosan maga köré tekerte a takaróját. Megsimogatta a gyerekei arcát, majd a tűz felé fordulva lehunyta a szemét. Quinn dobott még pár ágat a tűzre. Xavier
20
keresésére indult. Legnagyobb meglepetésére a tábor szélén talált rá, két bokor mögött ácsorgott.
- Mi a baj? – kérdezte halkan. Szorosan mellé lépett, hogy hallja a férfi válaszát. Arra eszmélt, hogy Xavier derékon ragadja, és elhúzza a tábor közeléből. – Mit művelsz? – kiáltott rá fojtott hangon.
- Az a nőszemély…
- Mrs. Tilly? Mi van vele? – Quinn teljesen értetlen volt.
Xavier dörmögött valamit az orra alatt. Nem értette, mit. A földbe vájta a sarkát. Lecövekelt.
- Megmondanád, mi bajod van?! – rántotta vissza a férfit.
Xavier arcát nem láthatta a sötétben. Érezte viszont, hogy az ujjai végigsiklanak az arcán. És azt is, ahogy az ajka az övére simul. Felsóhajtott. Xavier viszont nem volt gyengéd, mint általában. Mohón tapadt a szájára. Erősen szorította magához. Quinn fejében megfordult, hogy féltékeny. Kósza elégedettség suhant át rajta, majd a férfi nyaka köré fonta a karját. A hajába fúrta az ujjait. Zihálva váltak szét egy pillanatra, hogy kilihegjék magukat.
- Féltékeny vagy?
- Fenéket!
Quinn elmosolyodott.
- Biztos?
Xavier habozott.
- Talán egy kicsit – ismerte el szelídebben. – Kedvel téged. És nő. Szép nő. Özvegy. Gyerekei is vannak. Akár elvehetnéd feleségül is.
- Akár. De miért nem kérdezed meg, hogy akarom-e?
Xavier felmorrant. A nyakába temette az arcát.
- Nem versenyezhetek vele.
Quinn a csillagokkal borított éjkék égre nézett.
- Hiszen nem is kell. Itt vagyok veled. Ez nem elég bizonyíték?
- Talán jobb lenne, ha vele lennél. Ő megadhat neked mindent, amit én férfiként nem.
Igen, ezt Quinn is tudta. Férfiként mindeddig valóban egy asszony mellett tudta elképzelni az életét. Ám Xavier felforgatta az életét. A felfogását. Az erkölcseit. A gondolkodását. Olyan érzéseket tapasztalt meg, amiket eddig nem ismert. Xavier mellett viszont valami soha nem tapasztalt nyugalom vette körbe. Sodró szenvedély uralta a vérét, bizonyítva, hogy él. S ez több volt, mint ami után valaha is sóvárgott. Vagy amit egy asszony eddig adni tudott neki.
- Quinn…
- Igen?
Xavier két tenyere közé fogta az arcát. Megcsókolta. Lágyan. Quinn azonban többet akart. Azt a féktelen vágyat, ami elvette az eszét. Szorosan a férfihoz simult. S ahogy az éjszakai neszek körbevették őket, úgy ragadta el őket a vágy hevülete. Xavier lassan kigombolta az ingét. Apró csókokkal haladt lefelé. Letérdelt, finoman beleharapott a csípőcsontjába. Quinn belemarkolt a hajába. Túl jó érzés volt ahhoz, hogy megállítsa. Megmerevedett viszont, amikor Xavier elkezdte kigombolni a nadrágját.
- Ezt ne! – Hátralépett. Megbotlott. Elzuhant volna, ha Xavier nem kapja el. Bár így is a földön kötött ki, nem ütötte meg magát. – Hallod, amit mondok? – rángatta meg a férfi haját.
Xavier halkan felnevetett, a hangjától megborzongott. Sötét vágy hallatszott ki belőle. Fészkelődni kezdett, mert egy kő nyomta a hátát. Xavier keze ekkor fogta körbe. A döbbenettől hátrafeszült a teste.
- Ne!
- Sssh… Halkan! – Xavier mély hangja lüktetett. Kért. Parancsolt.
- De… - Quinn felült volna, hogy ellökje magától, de csak egy mély levegővételre telt tőle. – Xavier! – A férfi forró lehelete érte. Forró ajkak vették körbe. Soha nem érzett gyönyör csapott le rá. Mit számított a kő, amely a bőrébe nyomódott…
21
A szájára szorította a kezét. Nem akart hangoskodni, ám a hangok akaratlanul buktak ki a száján. Megvonaglott. A férfi felé emelte a csípőjét. Újra. És még egyszer. Kinyújtotta a kezét. A férfi után tapogatózott. Az alkarjába csimpaszkodott.
- Elég! Kérlek… - Próbált halk lenni, de a csendben szinte kiáltásnak hangzottak a szavai.
Xavier nem hallgatott rá. Úgy falta, akár éhes farkas a húst. Gyengéden, a kínzásig harapdálta. Szívta a bőrét. Nyalta olyan helyeken, ahol még soha senki. Quinn már egész testében reszketett.
- Kérlek!
Xavier erre olyan erővel szorította meg, hogy felnyögött. S mielőtt visszafoghatta volna a hangját, összerándult. A férfi ajka fogta fel a kiáltását. Sokáig csak feküdtek. Quinn lehunyt szemmel igyekezett egy értelmes gondolatot kipréselni magából.
- Jól vagy? – Xavier feltérdelt. Elővett egy zsebkendőt, gondosan letörölgette vele a férfit. Visszagombolta a nadrágját. Quinn még ahhoz is kielégült volt, hogy megmozduljon. Félig lehunyt szemhéja alól felnézett az égre. A csillagok ragyogtak, a hold sarlója ezüstös fényével szinte vakította.
- Quinn? – Xavier föléje hajolt. Eltakarta az égboltot.
Aggódó hangjára Quinn elmosolyodott.
- Semmi baj – sóhajtotta lustán.
Xavier melléje feküdt. Puszit nyomott az arcára.
- Biztos?
- Még fiatalabb koromban nagyon szerettem, ha egy lány ilyet művelt. Volt pár kurva, aki nagyon értett a dologhoz. Aztán ez is olyasmi lett, ami egy idő után nem érdekelt.
- És most?
Quinn teste jóllakott volt. Zsibbadt. Jólesően fáradt. Az érzékei azonban élesek voltak. Pontosan tudatában volt a férfinak. A teste melegének. A hangjának. Az illatának.
- Azt hiszem, még soha nem élveztem ennyire… - Xavier felé fordult. Most érezte csak, hogy fáj a háta. Ám valami más jobban lekötötte a figyelmét. – Veled mi lesz?
- Megoldom.
- Megint egyedül?
- Túlélem.
Quinn mérlegelt. A férfi mellkasára tette a kezét. Lassan lefelé csúsztatta. Xavier lefogta a karját.
- Inkább ne!
- Miért?
- Tartok attól, hogy megundorodnál tőlem.
- Tegyünk egy próbát! – Quinn lassan odahajolt hozzá.
Ujjaival kitapogatta a férfi vonásait. Az éjszaka meghitté változtatta minden mozdulatukat. Csókolózva simultak össze. Végül Xavier engedett a néma erőszaknak. Segített kigombolni a nadrágját. Reszketve vett levegőt, amikor Quinn ujjai simogatni kezdték. Először bizonytalanul. Tétovázva. Aztán felbátorodva.
Xavier egyre mélyebbről szedte a levegőt. Quinn kezére csúsztatta a sajátját. Az ajkuk újra egymásra talált. Xavier egyre szenvedélyesebbé vált. Ahogy Quinn átölelte, érezte, hogy remeg minden izma. Biztos volt benne, hogy visszafogja magát, és férfiúi öntudata berzenkedett miatta. Óvatosan beleharapott a férfi alsó ajkába. Hüvelykujjával merevedésének csúcsát cirógatta. Xavier halk, elfojtott nyögéssel vetette hátra a fejét. Egész testében remegett. Újra és újra összerándult. Lassan Quinn-re nehezedett. Levegő után kapkodott. Quinn nem mozdult. Életének legzavarbaejtőbb élményét élte át. S élvezte. Megérintette a férfi haját. Jó érzés volt csak feküdni. Nem törődni semmivel. Mosolyogva hunyta be a szemét.
- Quinn…
22
- Igen?
- Köszönöm.
Quinn válaszul megcsókolta. Pár percig még feküdtek egymás mellett. Xavier mozdult meg elsőnek. Rendbe szedte magát, felsegítette Quinn-t. Leporolták a ruhájukat, és megölelték egymást.
- Menj aludni! Majd én őrködöm elsőnek.
- Rendben. – Quinn visszasétált a tűzhöz.
Jólesően nyújtózott. Leguggolt a tűz mellé, megpiszkálta egy ággal. Vele szemben Mrs. Tilly megmozdult. Egymásra néztek. A nő őt méregette, de nem mondott semmit. Quinn túl jól érezte magát ahhoz, hogy beszédbe elegyedjen vele, és elrontsa a kedvét. A helyére ment inkább, és kmgára húzta a takarót. Mire Xavier megjelent, már mélyen aludt.
A férfi lehajolt hozzá, és megigazította a vállán a plédet. Dobott két ágat a tűzre. Találkozott a pillantása Mrs. Tilly-éval, aki őt figyelte. Tudta, hogy az arcára kiül valami méla elégedettség, de nem tudott tenni ellene. Az asszony végül a másik oldalára fordult. Xavier ismét kilépett a tűz fényköréből. Hallgatta az éjszakát. Nézte a csillagokat. Hosszú idő most először széles mosoly vibrált az ajkán.
Újabb napok teltek el. Mrs. Tilly talán még ellenségesebb volt Xavierrel, mint korábban. Amúgy nyugodtan telt az út. Quinn lovagolt a fogat mellett. Xavier gyakran kilométerekre megelőzte őket. Máskor lemaradt. Quinn bízott annyira a szakértelmében ahhoz, hogy hagyja a saját útját járni. Ahogy megbízott benne ahhoz is, hogy hagyja magát hosszú percekig ölelni éjjelente a sötétben állva.
A negyedik napon, amikor már csak két nap járóföldre voltak a céltól, Xavier a homlokát ráncolva tért vissza hozzájuk. Az előttük magasodó sziklákra mutatott.
- Rossz érzéseim vannak – mondta.
Quinn összevonta a szemöldökét. Előhúzta a puskáját, keresztben maga elé fektette. Odalovagolt a fogat mellé.
- Helyezkedjenek úgy, hogy Mrs. O’Brien bármikor át tudja venni a gyeplőt.
- Miért?
- Mert lehet, hogy szüksége lesz a pisztolyára.
Mrs. Tilly szeme tágra nyílt.
- Értem.
A lövés hangja teljesen váratlanul érte. A gyerekek riadtan felkiáltottak.
- Ne álljanak meg! – Quinn szeme ide-oda cikázott. – Mindenkire lőjön, aki megpróbálja megállítani magukat! Megértette?
- És maga?
- Ne velem törődjön! Próbálom megmenteni az életüket! – dörrent rá Quinn. – Menjenek! Itt leszek maguk mögött. – Végre visszafordulhatott. Elakadt a lélegzete, hirtelen légszomj fenyegette. Xavier a földön feküdt, mellette a lova keringett. Visszaugratta a lovát, és leugrott a férfi mellé. – Xavier! – A férfi hunyorogva fintorgott. Pillantása homályos volt.
- Jól vagyok. – Óvatosan a vállához nyúlt. – Nem vészes. Csak súrolt. – Megrándult az arca. A tarkójához nyúlt. – Beütöttem a fejem, amikor földet értem. – Már húzta is maga alá a lábait, hogy felálljon. – Sietnünk kell! – nézett a fogat után.
Quinn bólintott. Visszaült a lovára. Xavier egy kicsit lassabban követte, de a tekintete már tiszta volt. Vágtában indultak a család után. Újabb lövések csattantak mellettük.
- Bízd rám! – Xavier sötét arccal letért az útról. Cikkcakkban haladva eltűnt Quinn szeme elől.
A négy lovas váratlanul tűnt fel a fogat előtt. Mrs. O’Brien ösztönösen visszarántotta a lovakat. Mrs. Tilly felsikoltotta, a gyeplő után kapott. Quinn a vállához kapta a puskáját. Lőtt. Az egyik lovas a mellkasához kapott, majd lefordult a nyeregből. Mrs. Tilly visszaszerezte a
23
lovak felett az irányítást. Engedelmeskedve Quinn-nek, nekivezette a lovakat az úton állóknak. Az egyik a pisztolyáért nyúlt, Quinn közben újratöltötte a puskáját. Célzás nélkül lőtt. Szerencséje volt, mert a fickót az oldalán ért a lövés és kilökte a nyeregből. A két másik fickó a pisztolya után kapott. Quinn is. Lövések dörrentek. A fogat gyorsan távolodott. Quinn arcán veríték folyt végig, lassan közelebb léptette a lovát. Az egyik férfit hason és fejen lőtte. A másikat a nyakán találta el. A sérült fickó a pisztolya után nyúlt, Quinn rászegezte a sajátját.
- Én a helyedben ott hagynám – ingatta a fejét. A fickó vicsorogva köpött egyet. Quinn mérlegelt és döntött. Meghúzta a ravaszt. A férfi a homlokán nyílt lyukkal a porba hanyatlott. Quinn nagyot fújt. Körbenézett. Xaviert nem látta sehol. A fogat után indult.
- Vége? – Mrs. Tilly lassan megállásra késztette az állatokat, amikor odaért melléjük.
- Igen. Húzódjanak a bokrok mögé, amíg megkeresem Xaviert.
Mrs. Tilly nemtetsző arcot vágott, de engedelmeskedett. Quinn visszalovagolt. Igyekezett nyugodt maradni. Mély levegőt vett. Többször egymás után. Megállt a halott fickóknál. Leszállt a lóról, elszedte a fegyvereiket, aztán lehúzta őket az útról. Befogta a lovaikat. Xavier azonban még mindig nem volt sehol. A lovakat egymáshoz kötve visszaindult a fogathoz.
- Megtalálta?
- Nem. – Quinn a fogat mögé kötötte a lovakat. Megpaskolta a nyakukat, mire kedveskedő nyihogást kapott válaszul. A gyomrában viszont egyre nőtt az aggodalom. – Maradjanak itt! – szállt fel ismét a lovára.
- Ne menjen!
Lenézett az asszonyra. A kalap árnyékba vonta az arcát.
- Az életét kockáztatta magukért! Megsérült. Mégis elment, hogy elkapja a puskást, aki a sziklák közül lövöldözött ránk. Maga pedig azt akarja, hogy hagyjam itt?
- Én csak aggódom magáért! – Mrs. Tilly olyan szorosan markolta a gyeplőt, hogy elfehéredtek az ujjai.
Quinn rekedten, csendesen válaszolt.
- Én viszont érte aggódom. Tartsa készenlétben a pisztolyát, amíg vissza nem érünk! – utasította.
Megfordította a lovát. A sziklák felé vette az irányt. Még félúton sem járt, amikor észrevette, hogy a férfi délcegen felé tart. A megkönnyebbüléstől legszívesebben Xavier nyakába borult volna. A férfi egy lovat vezetett kantárszáron.
- Jól vagy? – Melléléptette a lovát. Megérintette az arcát.
Quinn, aki szólni sem tudott eddig, bólintott.
- Igen. Te?
- A fickónak inába szállt a bátorsága. Meg akart lépni, de nem jött össze neki. Láttam azt a négyet.
Quinn nem bírta tovább. Tudta, hogy érzelgősség, amit művel, de előrehajolt. A férfi szájára szorította az ajkát. A homlokának döntötte a homlokát.
- Féltem, hogy nem jössz vissza – magyarázta Xavier értetlen tekintetét látva.
Xavier arca meglágyult. Megcirógatta az arcát.
- Kicsit bízz bennem jobban! – kérte.
Quinn rávigyorgott.
- Ezentúl úgy lesz, békebíró!
Visszatértek a fogathoz. Quinn ragaszkodott ahhoz, hogy Xavier sérüléseit ellássák, mielőtt továbbindulnak. Bekötötte a vállát. A tarkóján csak egy kisebb zúzódás volt. A férfi arca meg sem rezdült egész idő alatt. Mrs. O’Brien mentegetőzött, amiért megijedt. A gyerekek tiszteletteljesen néztek fel rájuk. Csak Mrs. Tilly hallgatott. Erőltetett menetben indultak tovább. A két férfi folyamatosan készültségben volt. Éjszaka kétóránként váltották egymást. A váltásoknál hosszú percekig álltak összesimulva a sötétben.
24
Másnap fáradtan folytatták az utazást. Mindannyian feszültek voltak. Végül három napba telt elérni a kisvárost, amelytől nem messze élt a Tilly család. Az asszony megölelte a gyerekeit, amikor elérték a határát. A városka lakói kíváncsian megbámulták őket, a boltos elmagyarázta, merre haladjanak tovább. Quinn feszültsége engedett kissé. Két órával később megpillantották a birtokot.
Mrs. Tilly felkiáltott.
- Sikerült!
Quinn és Xavier a háttérbe húzódtak. A Tilly család minden tagja keblére ölelte az asszonyt és a gyerekeket, még Mrs. O’Brient is.
- Egyedül nekivágni ennek az útnak… Bolond vagy, lányom! – csóválta a fejét egy idős asszony.
- Nem voltunk egyedül. Mr. Quinn és Mr. Xavier végig velünk volt. – Mrs. Tilly pár szóban elmesélte, mi is történt velük. Apósa felpillantott a két férfira.
- Szívesen látjuk magukat! Jöjjenek!
- Köszönjük!
A lovak az istállóba kerültek, két fiú elvezette őket. Quinn és Xavier követte a családot be a házba.
- Toldottunk két szobát hozzá – mondta Mrs. Tilly sógora. Ő is özvegyember volt. Szálas, magas ember. Enyhén sántított a jobb lábára. – Ettől függetlenül egy szobán kell osztozniuk. Ennyi emberre nem számítottunk.
- Semmi baj. Igazából nem is szeretnénk zavarni – vont vállat Quinn. – Visszalovagolunk a városba. Megszállunk ott.
- Szó sem lehet róla! Megmentették a sógornőmet és a gyerekeket. Ennyivel tartozunk.
Mivel az egész család ragaszkodott hozzá, beleegyeztek, hogy maradnak. A szobájukban lepakoltak. A széles ágy láttán Quinn akarata ellenére elpirult. Xavier elmosolyodott, majd megölelte. Kis idő múlva egy lány kopogott be hozzájuk. Érdeklődött, hogy szeretnének-e megfürödni? Igent mondtak. Vacsorára tisztán, megborotválkozva léptek be az ebédlőbe. Nagy volt a nyüzsgés. Mindent betöltött a beszélgetés moraja. Később az asszonyok visszavonultak a szalonba. Quinn és Xavier a család férfi tagjaival a dolgozószobában ült le. Tilly szótlanul eléjük tett két kis bőrerszényt. Összenéztek.
- Köszönjük!
- Mi tartozunk hálával.
Dohányoztak. Ittak pár pohár italt, de korán kimentették magukat. A szobájukban Xavier megmozgatta a vállát, és leült az ágy szélére. Az erszényt méregette a tenyerén.
- Mi lesz most?
- Mire gondolsz?
- Te is tudod. Velem tartasz? Vagy elválnak útjaink?
Quinn válaszolni akart, ám kopogtak. Odaballagott az ajtóhoz. Mrs. Tilly félénken rámosolygott.
- Elnézést. Beszélhetnék magával?
Quinn visszanézett Xavierre, aki bosszúsan hátrahanyatlott az ágyon.
- Persze – mondta mégis. Kilépett a folyosóra. Behúzta maga után az ajtót.
- Sétálna velem egyet?
Leballagtak a földszintre. Kiléptek a verandára. Az asszony a korláthoz lépett, míg Quinn egy oszlopnak támaszkodott.
- Szeretném megköszönni, hogy elkísért minket.
- A sógora már megköszönte.
- Tudom. Elmondta. De azt akartam, hogy tudja, nagyon hálás vagyok a segítségéért.
Quinn nem válaszolt. Érezte, hogy a nő még mondani akar valamit.
- Beszéltem az apósommal. Azt mondta, szívesen alkalmazná magát itt a birtokon.
25
- Szép hely.
- Igen. – Mrs. Tilly hangjába reménykedés költözött. – Nem akarna itt maradni?
Quinn habozott. Lassan kinyújtotta a kezét, és az asszony kézfejére tette.
- Ön egy gyönyörű, okos és nagyszerű asszony, Mrs. Tilly. Nem érdemelném meg magát.
- Szerintem meg téved.
- Sajnálom, hölgyem. Én nem tudom megadni, amire vágyik. Remélem, sikerül megtalálnia a boldogságot. – Ellökte magát az oszloptól, és befelé indult.
- Miatta?
Quinn megállt.
- Sajnálom – ismételte. Belépett a házba.
Xavier ugyanúgy feküdt, ahogy akkor, amikor elment. A plafonra meredt. Leült mellé.
- Arra gondoltam, hogy holnap korán reggel továbbállhatnánk. Nem szeretem az ilyen puccos helyeket. Jobban kedvelem a csillagos eget. – Lassan a férfi mellé dőlt. Nem nézett rá. – A tűz melegét.
- Kár. Felmerült bennem, hogy vehetnénk egy kis birtokot. Gazdálkodhatnánk, míg meg nem halunk.
- Ha találunk egy szép helyet, talán nem is lenne ellenemre.
- Ez is egy szép hely.
- Igen, de én veled akarok élni, nem Mrs. Tilly-vel. – Quinn gondolkodás nélkül válaszolt. Xavier felkönyökölt. Föléje hajolt.
- Biztos vagy benne?
- Nem tudom, hogy mit érzek irántad. – Quinn arca nagyon komoly volt. – Férfi vagy. Akárcsak én. Ennek ellenére szeretek veled lenni. – Mosoly jelent meg a szemében. – Ez úgy hangzott, mintha egy nő mondta volna.
- Boldog vagyok. – Xavier a vállára hajtotta a fejét.
Egymást átkarolva feküdtek. Néha elbóbiskoltak, máskor lassú, édes csókba forrtak össze, csak későn aludtak el. Egy ajtó csattanására riadtak fel, Quinn felült.
- Menjünk innen!
A holmijukkal együtt mentek le reggelizni. Senki nem akarta tartóztatni őket. Mire végeztek, már felnyergelték a lovaikat. Quinn a szemébe húzta a kalapját. Egyenes háttal ült a nyeregben. Xavier megölelte a gyerekeket, mielőtt felszállt a lovára. A kalapja alól hosszan nézte Mrs. Tilly-t, aki a lépcsőn állva átkarolta a gyerekek vállát.
- Vigyázzon rájuk!
- Úgy lesz. Jó utat, akárhová is menjenek!
Quinn megbökte a kalapját. Egyetlen szó nélkül lovagolt ki a kapun. Xavier csatlakozott hozzá. Mrs. Tilly és a gyerekek követték őket, hosszan néztek utánuk.
- Látjuk még őket? – kérdezte Sam.
Mrs. Tilly a két férfi hátára szegezte a tekintetét.
- Szerintem soha – felelte halk sóhajjal.
Visszaindultak a ház felé. A por lassan elült a két lovas mögött. A tájra csend és béke borult.
A szalon hangos volt. Kivételesen nem bánták. Némán iszogattak egy sarokban. Figyelték az embereket. Egymást. Néha egy-egy lány próbálkozott náluk, mindegyiknek nemet mondtak. Megvacsoráztak, utána ittak még két pohárral. Szótlan egyetértésben indultak az emeletre.
Egy sarokszobát kaptak, amikor megérkeztek. Kétágyas volt. Beszűrődött az utcai zaj, és felhallatszott a lenti zene és beszélgetés. Tökéletes volt a számukra. Becsukták az ajtót. Az egyik ágy fejtámlájára akasztották a pisztolyaikat. Levetkőztek. Hosszan nézték egymást, még mindig nem szóltak egymáshoz. Mezítelenül simultak össze, aztán Xavier vizet öntött a
26
mosdótálba. Lemosdatta a férfit. Quinn ugyanezt tette. Megtörölköztek és bebújtak a takaró alá. Összebújtak.
- Hogy van a vállad?
- Még egy kicsit sajog.
Háromnapi lovaglásra voltak a Tilly birtoktól. Az elmúlt napokban kiélvezték, hogy maguk vannak. Sokat beszélgettek. Vagy csak ültek egymás mellett. Hallgatták a csendet. Figyelték az eget. A felhőket. Éjszaka a csillagokat. Egymást. A feszültség nőttön-nőtt bennük.
Xavier felkönyökölt. Megérintette a férfi arcát. A petróleumlámpa fényében pontosan látta, hogyan sötétedik el a kobaltkék szempár. Lassan odahajolt hozzá. Megcsókolta. Beletúrt a hajába. A napfény illatú tincsek közé. Birokra kelt a nyelvével. Játszott vele. Feltüzelte. Figyelte, hogyan homályosodik a tekintete. Az ajka lejjebb siklott. A nyakára. A kulcscsontjára. A vállára. A mellkasára. Simogatni kezdte a mellbimbóit. Quinn meghúzta a haját.
- Nem vagyok nő – emlékeztette.
Xavier erre elmosolyodott. Ezer ránc szaladt körbe a szeme körül.
- Csak engedd, hogy érintselek… - kérte lágyan.
Quinn leejtette maga mellé a karját megadása jeléül. Nézte, hogyan csókolja a bőrét a férfi. A szíve úgy dörömbölt, mint csapdába esett kismadáré. Megrezzent. A mellbimbója érzékenyebb volt, mint gondolta. Csodálkozva bámult a férfira. Xavier elégedetten folytatta lefelé az útját. Félrelökte a takarót, hogy ne takarjon el semmit a vágyott testből. Apró csókokkal borította a lapos hasat. A keskeny csípőt. Az izmos combokat. A lábszárat. A lábfejet. Simogatta. Becézte. Arra kérte, hogy forduljon hasra. Quinn kis tétovázás után engedelmesen megfordult.
Xavier beleharapott a tarkójába. Ismét összerezzent. A férfi ajka a vállára siklott. A lapockájára. A gerincére. Az oldalára. Észre sem vette, hogy belemarkol a lepedőbe. A comb hátsó fele következett. A térdhajlat. Mélyről vett levegőt. A talpánál felkuncogott. Xavier visszatért a nyakához. Belecsókolt a fülébe.
- Ez tetszik…
- Mi?
- Te. – Megborzongott a mély hangtól. A bőrét érő forró lehelettől.
Xavier nyelve nedvesen végigcsúszott a gerincén. Megfeszült a teste. Vágya egyre keményebb lett. Tágra nyílt szemmel merevedett meg. Xavier végigharapdálta a fenekét.
- Te megőrültél! – suttogta. Kevés meggyőződéssel.
Xavier erre csendesen felnevetett.
- Emeld meg a csípőd!
Quinn zihálva megtette. Felnyögött.
- Ne! Ott… ne!
- Épp az előbb mosdattalak meg… - válaszolta a férfi. Ügyet sem vetett a tiltakozására.
Quinn lehunyta a szemét. Képtelen volt megálljt kiáltani. Ahhoz túl jó érzés volt. Ismeretlen. Furcsa. Úgy érezte, lassan megolvad az egész teste. A gerince. Az összes csontja. Felnyögött. A párnába markolt. Az ajkába harapott. Xavier alája nyúlt. Megérintette elől is. Végigsimította, majd marokra fogta. Végigcirógatta. Quinn nyöszörgését a párna fojtotta el.
- Ne ijedj meg! – Xavier a fülébe suttogott. Ujja lassan a testébe hatolt. Ki-be csusszant. Belülről simogatta. Kívülről kényeztette. Quinn megvonaglott. A férfi felé lökte a csípőjét. Mélyről jövő vad morranás volt a válasz, amitől borzongás futott végig a gerince mentén. A férfi nyelve megint visszatért az apró lyukhoz, hogy megőrjítse. Két ujjával hatolt belé. Teste mélyén forróság gyúlt.
- Xavier…
A férfi lélegzete a fülét érte. Zihálása tovább tüzelte a vágyait. Elnyílt az ajka. Még jobban kikerekedett a szeme. Az ujjak helyére valami sokkal vastagabb nyomult. Tiltakozni akart.
27
- Sssh… - Xavier a hátához simult. – Sajnálom. Később jobb lesz.
Quinn képtelen volt megszólalni. Az ajkába harapott. A tompa fájdalom és kellemetlen érzet ellenére nem volt rossz érzés. Xavier mélyen benne…
- Ne! – tiltakozott, amikor a férfi elhúzódott tőle.
- Nem akarok neked fájdalmat okozni. Már így is tovább jutottunk, mint reméltem.
Quinn megfordult. Xavier mozdulatlanná dermedt.
- Csináljuk végig! – mondta. A kobaltkék feketévé mélyült. Vágy sütött belőle.
- Tudod te, mit kérsz? – kérdezte rekedten.
Quinn nagyot nyelt. Nyelvével megnedvesítette az ajkát. Aztán a férfi felé nyújtotta a kezét. Xavier önuralma ekkor hullott darabokra. Ráborult. Csókolta. Harapta az ajkát. A keze bejárta a karcsú testet. Szétnyitotta a lábait. A vállára húzta őket. Sötét tekintettel térdelt fel. Levegőt sem véve hatolt lassan belé. Kínzó lassúsággal. Ebben a pózban fájdalmasabb volt, de Quinn magához húzta a férfit. A nyaka köré fonta a karját.
Xavier óvatosan mélyebbre nyomult. Remegve szívta be a levegőt. Szorosan ölelte a férfit, lágyan ringatózott vele. Benne. Bőrén veríték folyt végig. Hagyta, hogy Quinn hozzászokjon a furcsa és egyben eléggé kellemetlen érzéshez. Arra viszont ő maga sem számított, hogy a férfi markol majd türelmetlenül a csípőjébe. Összefonódott a pillantásuk. Remegő ajkakkal csókolták egymást.
Xavier lassan mozogni kezdett. Quinn testében felszikrázott a gyönyör. Apró kis nyögései beleolvadtak a szalon és az esti város zajaiba. A kezük összekulcsolódott. A forróság birtokba vette összekapcsolódó ágyékukat. Összesúrlódó bőrüket. Egymáshoz csapódó testüket. A szívüket. A pislákoló fényben csodát láttak. A másik tekintetében. Millió csillagot. Parázsló tüzet. Csacsogó patakot. Végtelen tájat. Szabadságot. Szerelmet. Egymást…
Későn ébredtek. Sokáig csak feküdtek összesimulva. Reggelire sétáltak le. Ettek, utána felnyergelték a lovaikat. Csak megbökték a kalapjukat, amikor elmentek. Hamarosan már kies tájon haladt át. Lágyan ringatóztak a nyeregben. Quinn olyasmit motyogott, hogy egy ideig nem fog vele lefeküdni, Xavier ezen csak mosolygott. A szemébe húzta a kalapját. Quinn ugyanígy tett. Lassan poroszkáltak tovább. A távolban mintha lövések dörrentek volna. A hátuk azonnal kiegyenesedett. Megállították a lovakat, egymásra pillantottak. Xavier a nyeregtáskájába nyúlt, és elővette a jelvényét. Hosszan forgatta az ujjai között.
- Mire vársz? – kérdezte Quinn szelíden. – Tedd fel! Az is te vagy.
- Nem bánod?
- Soha nem fogom, hogy tisztességes embert választottam társnak.
Xavier elvigyorodott. Bólintott. Az újabb lövések hangjára elkomorultak. Könnyed vágtára ösztökélték a lovakat. Tartásuk egyenes volt, az arcuk mozdulatlan. Két lovas a poros úton. Messziről, ahogy a forróság megremegtette a levegőt, egybemosódott karcsú alakjuk. S már nem is ketten voltak. Egymásba olvadtak. Forró szellő kerekedett. Elfújta nyomaikat. Mintha soha nem is léteztek volna…

Vége