Sebzett lelkek

1.

 

A tenger üvöltött, hatalmas hullámok takarták el a látóhatárt. Dörgött, villámlott az ég. Sós víz mosta a kis halászhajó fedélzetét, amely a viharral mit sem törődve próbált haladni úticélja felé.

- Tartsd erősen, Harry! – A kapitány határozott és nyugodt hangja megerősítette a kétfőnyi legénységet abban, hogy túl fogják élni. – Ott vannak előttünk!

- Még mindig nem értem, miért jöttünk a segítségükre… - morogta a kormányos dühöngve, és izmait megfeszítve igyekezett talpon maradni.

- Mert senkit nem hagyunk meghalni, amíg én vagyok ennek a hajónak a kapitánya! – perdült feléje távcsővel a kezében a csapat legfiatalabb tagja.

- Még soha nem láttam ekkora vihart… és erre neked pont most jut eszedbe hőst játszani! – ordított vissza neki a kormányos. – Ez egy kis halászhajó, egy nagyobb hullám egyszerűen elsöpör minket!

- Nem fogok gyáván megfutamodni, miközben tudom, hogy két ember fuldoklik a vízben! – keményedett meg a fiatal férfi arca.

- Ez nem gyávaság, bolond, hanem előrelátás – szólalt meg most először a harmadik férfi. – Harrynek és nekem is családunk van, akik számítanak ránk.

- És mert nekem senkim sincs, talán meg akarok halni? – A kapitány ajka késpengévé szűkült, arca megfeszült. – Az eltelt évek alatt néha tényleg azt gondoltam, hogy jobb lenne meghalni, de ha így lenne, egyedül mennék, és nem sodornék veszélybe senkit. Főleg nem titeket. Értve?

A két idősebb férfi bólintott.

- Akkor is hülyeségnek gondolom, amiért visszajöttünk értük – bökött a tengeren hánytorgó jachtra a kormányos.

- Segélykérést adtak le, mert leállt a motorjuk. Nem fogjuk cserben hagyni őket, senki más nincs a közelben. Próbálj meg minél közelebb menni hozzájuk! – veregette meg Harry vállát a kapitány, és esőkabátjának a csuklyáját mélyen a szemébe húzva habozás nélkül kirobbant a fedélzetre.

- A fene vigye el ezt a kölyköt!

- Ezt úgy mondod, mintha nem csak egy évtizeddel lenne fiatalabb nálunk – sóhajtotta a kormányosnak a másik férfi, és követte a kapitányt.

- Vigyázz rá, John! Amilyen eszetlen, még képes és vízbe veti magát értük… - szólt utána Harry kedvetlenül.

Másodpercek alatt bőrig áztak, sós víz csípte a szemüket, kötéllel kellett magukat a hajóhoz rögzíteni, ha nem akarták, hogy a hullámok lemossák őket a fedélzetről.

- Hogy a fenébe fogjuk áthozni őket ide?

A kapitány nem válaszolt, kézjelekkel irányította Harryt, hogy vigye minél közelebb a jachthoz a hajójukat. Odaát a segélykérést leadó házaspár megkönnyebbülten integetett nekik, de nem mertek elmozdulni a fedélzeti lejárótól, ahol kapaszkodtak.

- Leviszi az összes festéket, ha melléállunk – ordította John.

- Akkor majd újrafestjük, a pokolba is! – üvöltött vissza a kapitány, és elküzdötte magát a korlátig. A régi halászhajó recsegett- ropogott, a hullámok úgy dobálták, akár egy játékszert. – Horgonyozd le a hajót!

- Te megbolondultál! – John az orra alatt morgott, de tette, amit mondtak neki. Mindketten tudták, hogy ez nem fogja megakadályozni a tengert abban, hogy a fenekére süllyessze őket. Összeszokott párosként dolgoztak egymás mellett. A kapitány csáklyákkal rögzítette a hajót a jachthoz, és idegesen szemlélte a hatalmas hullámot, amely lassan, fenyegetően közeledett feléjük.

- Addig kell áthoznunk őket, míg ide nem ér! – harsogott a fülébe John hangja.

- Tudom!

Nem volt idő arra, hogy átgondolja, mit fog tenni, amikor eloldozta a kötelet, ami a hajóhoz rögzítette. A korláthoz egyensúlyozott, és átlépett rajta. Ott állt egy vékony peremen, és várta az alkalmat, hogy átugorjon a jacht fedélzetére. A keze csúszott, alig látott, és a ruha vizesen tapadt rá. Egyetlen rossz mozdulat, és a két hajó közé zuhan, amelyek összezúzzák, mielőtt felfoghatná, mi is történt. Mégsem habozott, amikor ugrani kellett. Hallotta John kiáltását a tenger bömbölésén keresztül is. Az egyik keze lecsúszott a jacht korlátjáról, de időben felhúzta magát, mielőtt a két hajótest újra összesúrlódott egy éles, nyikorgó hang kíséretében. A jacht fedélzetére zuhant, és igyekezett eljutni a párhoz, akik rémülten figyelték minden mozdulatát.

- Maga nem normális! – ordított rá a férfi, amikor behúzták magukhoz. Az arca megzúzódott, és vérzett az orra. A szeme idegesen repkedett ide- oda. – Meg is halhatott volna!

- De még élek! Maguknak is meg kell tenniük, ha túl akarják élni!

A fiatal nő, aki láthatóan terhes volt, reszketve rázta a fejét.

- Képtelen leszek rá!

- Itt nem maradhatnak! Ebben a viharban egy irányíthatatlan hajót simán elsodornak a hullámok, és végül apró darabokra törik.

- Most viszonylag egy helyben vagyunk!

- Azért, mert a hajómat hozzárögzítettük a magukéhoz, de a kötelek se tartanak ki örökké.

- A maga bárkája nem tűnik túl bizalomgerjesztőnek – karolta át magát a nő.

- A bárkám a legjobb motorokkal van felszerelve, amilyet csak kapni lehet, szóval ne becsülje le! Nincs időnk, gyerünk! – ragadta meg a férfi karját a kapitány. – Egyetlen esélyük van: átjutni a hajómra! Most! – üvöltött közvetlenül az arcába, amikor az nem mozdult.

A férfit maga előtt löködte, az asszonyt maga után húzta, és megtartotta, nehogy nekizuhanjon valaminek.

- Másszon át a korláton, és amikor szólok, akkor ugorjon! John segíteni fog magának!

- Nem, képtelen vagyok rá!

A kapitány a férfira bökött.

- A felesége maga után fog menni. Menjen! – taszította meg keményen.

A férfi görcsösen szorította a korlátot, amikor sikerült átmásznia kívülre. A kapitány magához ölelte az asszonyt, és igyekezett elkapni a ritmust.

- Most! – lökte meg a férfit. Az asszony felsikoltott, és eltakarta a szemét. – Átjutott, hallja?! Most már felnézhet!

Az asszony sírva próbált kiszabadulni az ölelésből. A férfi viszont nem engedte, hanem lefejtette a kezét a szeméről.

- A nevem Sam. Annak a hajónak vagyok a kapitánya. Két emberem van a fedélzetén, akiket hazavár a családjuk. Magát pedig várja a férje odaát. Tegye, amit mondok, és nem lesz semmi baja, megértette?!

- Nem tudok úszni!

- Nem is kell, mert nem fog a vízbe esni! Oké? Bízzon bennem! Átjöttem magukért, és nem engedem, hogy magának vagy a babának valami baja essen, rendben?!

Az asszony lassan bólintott.

- Holly, a nevem Holly – szipogta.

- Holly, jól van! Másszon át szépen! Fogom! – Csúszott minden, a tenger hullámzott, ijesztően elsötétedett az ég. John kiabált, és mutogatott. A csáklya kötele vékonyra kopott a megterheléstől. Sam átemelte a nőt a korláton, és hátulról megtartotta. – Ugorjon, amilyen nagyot csak tud. A férje és John el fogják kapni. Egy… kettő… három… Most! – Hátratántorodott, amikor ijesztő csattanással elszakadt a kötél, amely összekötötte a két hajót. Nekizuhant a falnak, és a padlóra zuhant. Még látta, ahogy Hollyt átemelik a korláton, aztán már csak a hatalmas hullám sötét árnyékát látta maga felett. Olyan gyorsan történt minden, hogy nem volt ideje mozdulni sem. A hullám ereje lesodorta a fedélzetről, hiába kapta el a korlátot, merev ujjai lecsúsztak róla. Sokként érte, amikor a vízbe csapódott. A hideg körbeölelte, valami megütötte a vállát, a fájdalom szétterjedt az egész testében. Levegőért sikoltott a tüdeje és minden sejtje, de nem volt más, csak a fullasztó, sós tengervíz…

Köhögve robbant ki a felszínre, és próbálta behatárolni magát. A jacht messzebb sodródott. Szerencséje volt, mert a hajója viszont nem messze tőle horgonyzott. El kellett odáig jutnia, ezt tudta, csak éppen abban nem volt biztos, hogy sikerülni is fog. A válla hasogatott minden mozdulatánál, de nem maradhatott a hideg vízben. Tempózni kezdett a hajó felé, igyekezett nem gondolkodni, csak küzdött a hullámokkal. Kötél csapódott a vízbe előtte, John megkönnyebbülten integetett neki. Megragadta, és a csuklójára csavarta. Egy pillanatra elvesztette az eszméletét, amikor John elkezdte felhúzni.

- Sam! Kapitány! A pokolba is! – John kétségbeesetten paskolgatta az arcát.

- John…

- Végre!

- Gyere! – John segített neki felállni, és nagy nehezen eltántorogtak a kormányos fülkéig. Holly és a férje a sarokban kuporogtak, az asszony megállás nélkül zokogott. Harry feszült arca felengedett kissé, amikor meglátta őket.

- Azt hittem, nem úszod meg – sóhajtotta.

- Rossz pénz nem vész el – hunyorgott rá Sam. John egy plédet terített a vállára, majd magának is kerített egyet.

- Tűnjünk innen! – morgott.

- Kapitány? – Harry újdonsült tisztelettel bámulta Samet.

- Irány haza! – nyögte a férfi, és lecsúszott a fal mellett. Hollyra pillantott. – Most már ne sírjon! Túlélték.

Holly kinyújtotta felé a kezét.

- Köszönöm. Köszönjük! Maga nélkül…

- Erre inkább ne gondoljon. Jól van? – nézett a férjre.

- Igen. Graham Suitt – nyújtotta a kezét.

- Sam Clevely, de ha nem bánja, inkább nem mozognék. Nekicsapott valaminek a hullám, amikor lesöpört a jachtjukról.

- Sajnálom.

- Túlélem. Próbáljanak meg pihenni. John hoz maguknak kis kávét, jót fog tenni… - Sam lehunyta a szemét, és igyekezett nem tudomást venni a fájdalomról. Mire a kis halászfalu kikötőjébe értek, már nem volt magánál…

 

* * *

 

            Sam rosszkedvűen kortyolgatta a reggeli kávéját.

- Hogy vagy? – Harry megállt mellette.

- Szarul. Ha még egy újságíró idedugja az orrát, lökd bele a vízbe!

- Híres lettél – vigyorodott el John, aki éppen akkor dobta le a fedélzeten az ételhordóját.

- Jah… - Sam morcosan bámulta a vizet. – Pont az kell nekem…

A házaspár megmentésének története hamar elterjedt a kisvárosban. Mint kiderült, Graham Suitt nem volt akárki. Gyémántokkal kereskedett, ahogy az apja és a nagyapja is. Graham és a felesége most várták első gyermeküket, és kikapcsolódni jöttek a halászfalutól nem messze fekvő luxus üdülőparadicsomba. Balesetük, majd csodaszámba menő megmenekülésük története hamar az újságok címlapjára került – élén egy Samről készült képpel, ahogy első lépéseit teszi az öreg bárkán a kórházból hazatérve. Az újságíróknak tetszett „a morcos halászkapitány megmenti a bajba jutott házaspárt” című történet, és természetesen interjúkat akartak. Sam viszont elküldte valamennyit, bőszen védte magánéletének szentségét. Ha ő nem is, de a falubeliek nyilatkoztak. Felvidította őket, hogy Sam révén szerepelhetnek a hírekben, és megemlítik a nevüket az újságban. Nem, mintha olyan sokat tudtak volna a férfiról…

- Clevely négy éve költözött ide – mesélte a boltos Andrews. – Előtte nem is hallottunk róla. Megvette a tengerparton azt a kis kalyibát, és órákat sétált a parton. Vékony volt, láthatóan betegségből lábadozott, de nem tudtunk semmi biztosat. Egy szó, annyit nem beszélt senkivel. A Sas, az a kis bárka akkoriban még az öreg Olafé volt. Összebarátkoztak, és kijárt az öreggel halászni. Eltanulta a szakma csínját-bínját. Olaf szerint Clevely született halász…

- Két éve azonban Olaf váratlanul meghalt – vette át a szót Andrews felesége. – Kiderült, hogy Samre hagyta mindenét, saját családja nem révén. Egész jó kis összeg volt. Abból Sam felújította a Sast és felvette Harryt meg Johnt maga mellé. Azóta minden nap együtt járnak ki halászni, és reggel eladják annak a csicsás szállodának a fogást. Jól megélnek belőle.

- Jó partinak számít itt, mert saját vállalkozása van – mondta az egyik eladólány a butikból. – Érdeklődnek utána a fiatal nők, de egyikkel sem ment sehová. Azt beszélik, hogy elhagyta a szerelme, és ezen a mai napig nem tudta túltenni magát. Fogalmam sincs, mi az igazság…

- Clevelyről nem tudunk semmit – rázta a fejét az egyik halász. – Nem egy szószátyár figura. Még az embereinek sem mesél a múltjáról, honnan jött és mit dolgozott. Nem, mintha minket érdekelne. Itt mindenki a maga dolgával törődik.

John és Harry becsületből nem mondtak senkinek semmit. A Suitt házaspár megmentését elmesélték, kihangsúlyozták Sam bátorságát, de azon kívül mélyen hallgattak. Sam hálás is volt ezért nekik.

- Mikor hajózunk ki? – John magának is töltött egy bögre kávét és megállt Sam mellett.

- Ma átnézzük a hálókat, és holnap reggel a szokott időben kimegyünk.

- A festés? Nem volt korai tegnap vízre rakni?

- Megszáradt. A Sas jobb, mint új korában, ne aggódj!

- Azt hallottam, hogy Suitték tegnap meglátogattak – lépett melléjük Harry.

- Valóban. Este váratlanul beállítottak. El akartak vinni vacsorázni a Paradise-ba.

A két másik férfi elvigyorodott.

- Legalább megkóstoltad volna, miket csinálnak a halakból, amiket kifogunk nekik.

Sam elmosolyodott. Feszült tartása kiengedett.

- Nem is értem, miért nem jutott ez eszembe, amikor nemet mondtam nekik.

Kis ideig hallgattak, aztán John zavartan összenézett Harryvel.

- Arra gondoltunk, hogy… erre a pár napra nem kérünk fizetést. Tudjuk, hogy sokba került a hajó rendbehozatala, meg a kiesés a sérüléseid miatt…

- Szó sem lehet róla. Suitték fizettek mindent, a kimaradt bevételünket is. Hálájuk jeléül.

- Hűű… Nem gondoltuk volna, hogy elfogadod.

Sam arca megrándult.

- Nem akartam, de nem állok olyan jól, hogy nemet mondjak. Hálás vagyok nektek, mert nélkületek ott maradtam volna. Családotok van, gyerekek, akiket nevelni kell. Szükségetek van a pénzre.

Harry az orra alatt morgott.

- Ezek szerint csak miattunk fogadtad el. A francba!

Sam vállon veregette.

- Felejtsd el! Holnap megyünk dolgozni, inkább erre gondolj! Álljunk neki azoknak a hálóknak, mert estig sem végzünk.

Kézzel végezték a hálók szükséges javítását. Ott ültek a festékszagú fedélzeten, beszélgettek, vagy csak a munkájukra figyeltek. Késő délutánba hajlott az idő.

- Mindjárt végzünk – egyenesítgette a hátát Harry.

- Az asszony ma tortát süt a gyereknek. Holnap hozok belőle – mondta John, amikor felállt.

- Vettem neki ajándékot. Bent van, vidd el neki, kérlek.

- Miért nem te adod oda neki?

- Fáradt vagyok, inkább lefeküdnék. Holnap korán kezdünk.

Harry a fejét csóválta.

- Jobb lenne, ha pihennél. Suitték kifizették a veszteségedet, nem? Akkor ráérnénk a jövő héten kezdeni.

- Harrynek igaza van. – John a táskájába tette a gondosan becsomagolt dobozt, és Harryt várta, aki szintén a cuccait szedte össze. Sam az utolsó szakadásnál tartott, és felsóhajtott.

- Majd holnap meglátjuk, rendben?

John válaszolni akart, amikor valaki a fedélzetre lépett. Megfordult, már épp el akarta hajtani az illetőt, de a láttára megdermedt. Azt hitte, újabb újságíró akarja zaklatni Samet, de ez a férfi a drága öltönyével és fekete keretes szemüvegével nem tűnt annak. Sam is felnézett, a keze megdermedt a levegőben. Az idegen közelebb jött, tekintetét nem vette le a férfiról.

- Hát, mégis te vagy az… - mondta.

John feszülten Harryre nézett, aki ugyanolyan tanácstalan volt, mint ő.

- Sam?

- Menjetek csak! Holnap találkozunk.

- Biztos? – Harry gyanakvóan méregette az ismeretlent.

- Ismerem őt – mondta Sam halkan. – Nem lesz gond.  

- Rendben. – A két férfi bólintott, majd kis tétovázás után egyedül hagyták őket a hajón.

Lassan lemenőben volt a nap. A kikötőben sirályok hangoskodtak, a halászok nagy része befejezte aznapi munkáját, és elindult hazafelé. Sam figyelte, ahogy a váratlan látogató lassan körbejár a fedélzeten, majd megáll előtte.

- Hogyan találtál rám? – kérdezte, és gondosan elvarrta az utolsó szakadást is.

A férfi a szemüveg mögül éles szemekkel bámulta.

- Tele van veled a sajtó. A halász, aki megmentette a gyémántkereskedő, Graham Suitt és felesége életét…

- Idejöttek, és csináltak rólam egy halom képet, amikor megmondtam Suittéknak, hogy hagyjanak ki a történetből.

- Ez a gazdagok világa, Sam.

- Igen. Ahogy elnézem, neked is sikerült bekerülnöd az elitbe.

- Nem rajtad múlt, nem igaz?!

- Morris…

- Nem is tudom, miért éreztem szükségét, hogy annyi év után megkeresselek – vágott a szavába a férfi. – Talán, mert még mindig nem tudom, hogy miért hagytál el.

- Megírtam…

- Kaptam egy rohadt levelet, az igaz. Szerinted ezt érdemeltem öt év után?

Sam nem tudta állni a szemrehányó, haragos pillantást.

- Sajnálom. Most is csak azt tudom mondani, amit akkor. Nem a te hibád volt. Tovább kellett volna lépned…

- Továbbléptem. Ezért vagyok itt. A párom megkérte a kezem, és képtelen voltam igent mondani, mert ott volt az asztalon az újság, címlapon veled…

Sam felkapta a fejét. Rámeredt. Most nézte csak meg jobban a férfit. Morris Baine egyidős volt vele, együtt melóztak egy koszos raktárban, hogy vigyék valamire, és együtt laktak, együtt tervezgettek, amikor végre mindketten tisztességes álláshoz jutottak. Szerették egymást, és úgy gondolták, együtt fognak megöregedni. Aztán történt valami, ami mindent megváltoztatott, és Sam képtelen volt visszatérni a boldog hétköznapokhoz. Elhagyta, és idejött az ország másik felébe, remélve, hogy Morris soha nem talál rá, és nem kell a szemébe néznie. Ám a férfi itt állt vele szemben, és vádló tekintete nem hagyott kétséget afelől, hogy soha nem fogja megbocsátani, amit elkövetett ellene.

Vonzóbb volt, mint valaha. Az évek alatt apró nevetőráncok jelentek meg a szája és a szeme sarkában. A haját rövidre vágatta, sötétebb volt, mint Sam emlékezett rá. A szemüveg újdonság volt, de jól állt neki, keretet adott ragyogó zöld szemének. A drága, méretre szabott ruhák tökéletesen kiemelték karcsúságát. Samnek sajogni kezdett az ujjbegye, hogy megérinthesse. Félrenézett. Éjszakánként álmodott a férfiról. Arról a Morrisról, aki huncut mosollyal csábítgatta a hálószobába, vagy álmos vággyal fordult feléje reggelente. Az évek azonban elteltek. Morris megváltozott, már nem volt az a fiatal, huncut kölyök, és ő sem volt az a férfi, akibe Morris annak idején beleszeretett.

- Jobb lett volna, ha nem jössz ide. Ott kellett volna maradnod, ahová tartozol, és elfelejtened a múltat.

Morris lassan ingatta a fejét.

- Nem érted, igaz? Amikor elhagytál, tönkretetted az életem. – Keserűen felnevetett. – Azt hittem, hogy ennyi év után képes leszek tiszta fejjel gondolkodni, ha rólad van szó, de… nem megy. Megsebeztél. Az, hogy elhagytál, összetörte az önmagamba vetett hitemet.

- Az én…

- Ne gyere azzal, hogy a te hibád volt! – vágott a szavába ismét Morris, és ökölbe szorult kézzel, enyhén széttett lábakkal állt meg előtte. – Nem vettem észre, hogy mi történik. Nem tudtam segíteni, mert arra is méltatlannak tartottál, hogy elmondd, ami benned zajlik. Sokáig képtelen voltam új kapcsolatba kezdeni, mert attól féltem, azt is elszúrom. Nem veszem észre, hogy a másikat mi bántja, és nem fogom tudni megmenteni azt a kapcsolatot sem. A munkába temetkeztem. Nézz rám! – széttárta a karját. – Neked köszönhetően képes voltam közel két évig a munkába temetkezni, és nézd, mire vittem. Meg kellene köszönnöm, de nem megy az sem…

Sam lassan lecsúsztatta az öléből a hálót, és felállt.

- Mit akarsz tőlem? Mit vársz tőlem? Miért jöttél ide? Hogy áldásomat adjam a házasságodra? Megkapod, csak menj el!

Morris egészen közel lépett hozzá. Könnyed, tiszta illata és melegsége körbefonta Samet, csábította, őrjítette, fájdalmas sajgással lüktetett tőle a mellkasa.   

- Gyáva vagy! Gyáva voltál akkor is, amikor elhagytál, és most is az vagy! Lényegtelen, hogy az életben bátor vagy, de az érzelmi életed sivár, mint egy kibaszott sivatag!

- Ha így is van, már nincs közöd hozzá! Menj vissza ahhoz, akitől idejöttél, és éld tovább a világod. Talán mellette boldogabb leszel, mint amilyenné én tudtalak volna tenni…

Morris két lépést hátrált. Az arca eltorzult.

- Miért is hittem, hogy megbeszélhetjük? Miért gondoltam, hogy megérted? – mormogta lemondóan. Megfordult, és a feljáró felé indult. Sam utánanyúlt, mielőtt végiggondolhatta volna. Visszarántotta a karjaiba, és a tarkójára szorította az ajkát. Apró remegés futott végig Morris testén, ez volt a legérzékenyebb pontja.

- Engedj el! Kérlek, engedj el!

- Sajnálom. Őszintén sajnálom. Tudom, hogy soha nem fogsz megbocsátani, és mindig is gyáva alaknak fogsz tartani, de… egész egyszerűen, ez tűnt akkor a leghelyesebbnek.

- Fel sem merült benned, hogy mit fogok érezni, ha minden szó nélkül eltűnsz az életemből?

- Bemagyaráztam magamnak, hogy úgy lesz a legjobb.

- Igen, ez rád vall. – Morris kicsit hallgatott, majd halkan kérte. – Engedj el!

Sam karjai lehulltak a teste mellé. Képtelen volt hátralépni, így amikor a férfi megfordult, a testük összesimult.

- Szeretem Michaelt – mondta Morris feszülten. Pontosan egy vonalban volt a szemük. Beitta a napbarnított arcot, a meleg barna szempárt, ami most bűntudattól és vágytól égett. A haja kifakult a naptól. Mindketten annyit változtak. Samnek annak idején mindig kávé és szappan illata volt, most azonban hal és tengerszag áradt belőle. Vállai megerősödtek, sokkal izmosabbnak és erősebbnek tűnt, mint négy évvel ezelőtt. De ugyanolyan csábító volt most is. Sajgott az ujja, hogy megérinthesse, holott azt hitte, továbblépett, és Sam… már csak a múlt. Annak kell lennie. Michaellel boldog, összeházasodnak, dolgoznak, és együtt öregszenek meg. Akkor viszont miért volt képtelen igent mondani neki? Elfordult, de aztán mégis visszalépett. Az ajka a férfiéra tapadt. Ugyanolyan mohó volt, mint majdnem tíz évvel ezelőtt az első csókjuk, de közben az eltelt idő alatt… annyi minden megváltozott. A világ és ők maguk. A csók azonban felrobbantotta az érzékeiket, eltörölte a külön töltött éveket. Tűz lobbant bennük, ugyanolyan lángolóan, mint annak idején. Aztán Morris hátralépett, és feldúltan meredt rá.

- A pokolba veled! – suttogta.

Sam nagyot nyelt.

- Menj! Menj el! – kiáltott rá.

Morris a fejét rázta, majd megperdült, és szinte lemenekült a hajóról. Sam ott maradt egyedül, és a tengerre szegezte a tekintetét, nehogy utána rohanjon, és a lábai elé vesse magát. Mindkettejüknek az lesz a legjobb, ha visszatérnek az életükhöz. A négy évet már nem tudják visszahozni… kitörölhetetlen sebet ejtett a szívükön…

 

2.

 

A kis lakásban hangosan visszhangzott a rémült sikoly. Lucinda Gonzales felült, és ijedten ütötte félre a férje kezét, aki utána nyúlt.

- Ne!

- Luci, drágám, én vagyok az… - mormolta megnyugtatóan a férfi, és felkapcsolta a kislámpát. – Minden rendben, itthon vagy velem. Biztonságban.

Lucinda a tenyerébe temette az arcát, és próbálta visszafojtani a könnyeit.

- Sajnálom, Carlos, csak megint arról álmodtam.

- Tudom, szívem! – A férje átkarolta, és magához húzta. A hátát simogatta, és az anyanyelvükön suttogott a fülébe. – Nem is tudtunk beszélni tegnap. Jutottál valamire?

- Nem. Semmire. Azt mondták, fogadjak magánnyomozót, de arra nincs pénzünk. – Az asszony felsóhajtott, és közelebb fészkelte magát a férfihoz. – Nem tudom, mit tegyek.

- Nekem van egy ötletem.

- Tényleg?

- Ezt most úgy kérdezted, mintha nekem nem lennének jó ötleteim – mosolyodott el Carlos.

- Nem úgy értettem.

- Tudom – csókolta halántékon a férfi. – Mrs. Anderson ott hagyta nálunk az újságját. Elolvastam, amíg arra vártam, hogy Mr. Jacob megérkezik. Bizonyos Julie Chase írta, aki megtalálta valami elhagyott kisgyerek nagyanyját fenn északon. Nem értettem mindent a cikkből, de érdemes lenne felkeresni ezt a nőt.

- Ő segítene nekem?

- Szerintem igen, ha utána megírhatja a sztorit. A megmentett nő köszönetet mond a rendőrnek. Ez igazán megható történet, tudod, milyenek az amerikaiak, imádják az ilyesmit.

- Most már mi is azok vagyunk.

- Tudom – vigyorodott el hamiskásan Carlos. – Mit szólsz?

- Hogyan is hívják azt az újságírót?

- Julie Chase. A helyi újságnak dolgozik.

- Holnap bemegyek hozzá – határozta el Lucinda, és megnyugodva feküdt vissza.

A férje visszaaludt, de őt még sokáig elkerülte az álom. 

 

* * *

 

            Julie Chase a vállával tört utat a folyosón, hogy eljusson az irodáig. Pocsék reggele volt. Elaludt, holott ma volt az egyik cikkének a leadási határideje. Magára borította a kávét, és sikerült megrepesztenie kedvenc cipőjének a sarkát.

- Jó reggelt, Mark! – köszöntötte a szerkesztőt, aki láthatóan őt várta.

- Helló, Julie! Van itt valaki, aki beszélni akar veled – intett a fejével a férfi egy középkorú, mexikóinak tűnő asszony felé.

- Sürgős?

- Szerinte igen. Hallgasd meg, aztán dobd ki vagy írd meg a sztoriját! – Mark megfordult, és faképnél hagyta. Julie nem mert grimaszolni, pedig szívesen megtette volna. Az asszonyhoz lépett, aki idegesen gyűrögette a szoknyáját.

- Helló, Julie Chase vagyok. Azt mondták, beszélni szeretne velem.

- Si. A nevem Lucinda Gonzales. – Az asszony egész jól beszélt angolul, csak egy-két szónál volt érezhető, hogy nem ez az anyanyelve. – Fontos lenne. Nincs sok időm, mert dolgoznom kell menni, de… tudnánk valahol beszélni… kettesben?

- Jöjjön velem. Van egy tárgyalótermünk, ott magunk leszünk.

- Köszönöm.

Julie becsukta maguk után az ajtót, és hellyel kínálta a nőt. Ő maga is leült, és keresztbe tette a lábát. Rosszkedvűen bámulta tönkretett magassarkúját.

- Nos, hallgatom.

- Mint mondtam, a nevem Lucinda Gonzales. Spanyolt tanítok egy iskolában. A férjem ápoló a kórházban. Van két kisgyerekem. Jól élünk, bár nem vet fel minket a pénz.

- Miért keresett meg?

- Van valaki, akit meg akarok találni.

- Forduljon magánnyomozóhoz.

- Nincs rá pénzem. – Az asszony meglepően őszinte volt. – A férjem olvasta a maga cikkét, és arra gondoltunk, hogy talán… a sztoriért cserébe, hajlandó lenne segíteni.

- Figyeljen, ha…

- Nem érdekel a cikkért járó pénz, vagy hogyan is mondják. Csak segítsen megtalálni azt az embert.

- Miért?

- Mert köszönetet kell neki mondanom. Addig nem tudok nyugodtan aludni éjjelente, míg el nem mondom neki, mennyire hálás vagyok, amiért megmentette az életemet és a családomat.

Julie felkapta a fejét. Érdekelni kezdte a dolog.

- Elmesélné az egész történetet?

Lucindán látszott, hogy nehezen kezd bele a mesélésbe.

- Tudja, mexikóiak vagyunk a férjemmel. Nagyon-nagyon szegények voltunk, de nem volt rá lehetőségünk, hogy elhagyjuk a hazánkat. A húgom velünk élt, mindössze tizenhat éves volt, amikor… bajba került. Pénzt lopott egy gazdag embertől, aki… keresni kezdte. – Az asszony zsebkendőt szedett elő a táskájából, azt gyűrte. – Elhatároztuk, hogy abból a pénzből átszökünk a határon… Tudom, hogy elítélendő, de nem láttunk más kiutat. Viszont rossz emberekhez fordultunk.

- Illegális emberkereskedőkhöz?

- Igen. Nem akarom elmesélni, miken mentünk keresztül, míg átléptük a határt. – Lucinda megrázta magát, a karja is libabőrös volt az emlékektől. – Rettenetesen féltünk, a gyerekeim még nagyon kicsik voltak. Már átléptük a határt, amikor… valami balul sült el. Mi nem tudjuk, mi történt, de az a három férfi, aki kísért minket, vitatkozni kezdett, az egyik elrohant, mire a társai hátba lőtték. Aztán kitört a káosz. Mindenki menekült, amerre látott… Szörnyű volt… - Lucindának kellett egy perc, mire folytatni tudta a történetet. Julie nem merte megzavarni, most már az asztalra könyökölve hallgatta az asszonyt. – Ránk találtak a határőrök, kitört a lövöldözés. Én és a férjem a földre szorítottuk a gyerekeket, és imádkoztuk, hogy túléljük… Mariát, a húgomat viszont felrántotta az egyik férfi, pajzsként tartotta maga elé. A határőrök közül az egyik… ordítozott, és a fejét rázta. Még több lövés dördült, láttam, ahogy az egyik gyerek a földre zuhan… - Lucinda arcán könnyek csorogtak. – Aztán… a húgom… összeesett. Az a férfi pedig belemarkolt a hajamba, hogy felrántson. A rendőr viszont odaért, és közvetlen közelről mellbe lőtte. Aztán a gyerekhez rohant, de ő már halott volt. A húgom viszont… még volt benne élet. A rendőr ott térdelt mellette, és szájon át lélegeztette. Csurom vér volt… - Lucinda a szájára szorította a kezét. – A kishúgom a karjaiban halt meg… de mi túléltük.

- Mi történt utána?

- Az a rendőr is megsérült. A húgomra borult, a társai vették észre, hogy nem csak Maria vérétől piros az inge. Kórházba vitték, helikopter jött érte, aztán minket is elvittek. Azt hittük, visszaküldenek minket, de… nem így történt. A rendőrrel többé nem találkoztunk, de egy másik rendőr eljött hozzánk, és elmondta, hogy tettek bizonyos intézkedéseket. Én és a családom… maradhatunk, és ha úgy alakul, talán a zöldkártyát is megkaphatjuk. Kaptunk egy levelet, amiben volt egy cím. Kedvezményesen bérelhettünk ott egy kis lakást, és sikerült állást találnom. Ez négy évvel ezelőtt történt. Mostanra megkaptuk a zöldkártyát, és rendes munkánk van, a gyerekeink iskolába járnak.

- Soha többé nem találkozott azzal a rendőrrel?

- Nem. Pedig kutattam utána. A gyógyulása után kilépett, és elköltözött. Nem mondták meg, hogy hová, aztán az a másik rendőr elárulta, hogy ők sem tudják. Eltűnt.

- Nem is sejtették, hová ment? Egyáltalán miért?

- Nem, legalábbis nekem nem mondták meg.

- Azt mondta, köszönetet szeretne mondani neki…

- Igen. – Az asszony egy medált vett elő a táskájából. – Ez a húgomé volt, szeretném neki adni. És elmondani, hogy mennyire hálásak vagyunk. Valószínűleg neki az én köszönömöm semmit sem fog jelenteni, de nekem… igen.

- Értem. Tudja a nevét?

- Samuel Clevely.  

Julie a homlokát ráncolta, valahonnan ismerős volt neki a név.

- Rendben. Mit vár tőlem?

- Próbálja megtalálni. Kérem! Tud segíteni?

- Utánanézek a dolognak, aztán beszélek a főszerkesztővel. Ha sikerül jól feltüntetnem a történteket, akkor nyomozhatok. Tud adni egy telefonszámot? Felhívom, ha már tudok valamit.

- Köszönöm.

Mobilszámot cseréltek, aztán Lucinda megkönnyebbülten távozott. Julie lehuppant a számítógépe elé, és az archívumban keresgélni kezdett. Az esetet ők is megírták, Frank Collony, az akkori tudósító viszont három éve nyugdíjba ment. Nagy nehezen kiderítette a telefonszámát. Elmondta a férfinak, miért keresi, és szerencséje volt. Collony igazi, vén róka volt, és emlékezett a négy évvel ezelőtti lövöldözésre.

- Két rendőr meghalt, egy megsebesült, ha nem tévedek – mondta harsány hangon. – A bevándorlók között is voltak áldozatok, egy kisgyerek is, azt hiszem.

- Emlékszik a meglőtt rendőrre?

- Én voltam az egyetlen, aki bejutott hozzá – hangzott a büszke válasz. – Sam Clevely-nek hívták. Kitűnő rendőr volt, és nagyon jó érzéke az illegális bevándorlókhoz. Az ő csapata kétszer olyan jól végezte a munkáját, mint a többi. Az emberei és a felettesei is nagyon becsülték, nagy jövőt jósoltak neki.

- Az eset után mégis visszavonult.

Collony az orrát fújta.

- Eeegen.

- Sejti, hogy miért? Maga volt az egyetlen, aki beszélt vele.

- Sajnos, sejtem. Utána felvetette a fejét az a pletyka, hogy a kisgyerekből és az egyik lányból is a rendőrök golyóit szedték ki.

- Azt akarja mondani, hogy véletlenül a rendőrök lőtték le őket? – Julie érezte, ahogy vadászösztönei működésbe lépnek.

- Azt mondják, elég nagy káosz volt akkor. Mindenki lőtt mindenkire, és baleset történhetett. Mindenesetre a szőnyeg alá söpörték az esetet. A bevándorlók viszont maradhattak az Államokban, azt hiszem, ez mindent elmond.

- Clevely ezért lépett ki a testületből? Zavarta, hogy hallgatnia kell?

Collony habozott.

- Kérem, Frank! Segítsen nekem!

- Az eset után idegösszeomlást kapott – bökte ki a férfi. – Teljesen kiborult. Azt hiszem, vagy tudta, ki lőtte le a két bevándorlót az emberei közül, vagy…

- … vagy ő maga tette.

- Igen. – Frank kelletlenül ejtette ki a szót, ami még az éteren keresztül is érezhető volt.

- Maga kedvelte őt, igaz?

- Jó rendőr volt. Jobb, mint ezek a mostaniak.

- Nem tudja, hová mehetett?

- Miért nem a barátját kérdezi?

Julie kezében kettétört a ceruza, amivel jegyzetelt.

- Milyen barátját?

- Akivel együtt lakott. Várjon, mindjárt eszébe jut a neve… Biztos hallott már róla, elég felkapott lett mostanában.

- Ezt, hogyan érti?

- Befutott a filmes szakmában. Michael… nem, Morris Barnes, Bailes, vagy valami hasonló…

Julie áldotta az internetet.

- Morris Baine? A producer?

- Magas, sötét haj, zöld szem?

- Igen.

- Akkor igen. Már akkor is valami filmes cégnek dolgozott. El sem mozdult Clevely ágya mellől. Kíméletlen volt az újságírókkal és a riporterekkel. Sárkánynak becéztük – nevetett fel Collony.

- Vajon ő tudta, hová ment Clevely?

- Szerintem ő volt az egyetlen, aki elég közel állt hozzá.

- Clevely-nek nem volt családja?

- Én nem tudok róla.

- Értem. Utánanézek a dolognak.

- Ha tud valamit, nekem is elmondhatná. Felkeltette az érdeklődésemet.

- Majd elolvassa az újságban – válaszolta vidáman Julie, majd elköszönt.

Tovább keresgélt a neten. Morris Baine az eltelt négy évben szerzett magának nevet a filmes szakmában. Két éve saját cége van. Homoszexuális, másfél éve az olasz származású modell, Michael Garzoni partnere. Utóbbival együtt mentek nyaralni. Julie a homlokát ráncolta. Nem akarta elhinni, amit látott. A Paradise Beach-nek becézett üdülőparadicsomhoz kapcsolódóan mindjárt két olyan nevet is kidobott a Google, ami a székhez szegezte. Az egyik Graham Suitt volt, a multimilliomos gyémántkereskedő, aki a feleségével kikapcsolódni indult a jachtjukkal. Viharba kerültek, és egy halászhajó mentette meg őket. A kapitány neve pedig nem volt más, mint Sam Clevely.

Julie rábámult a nemrég kinyomtatott fotóra, amin egyenruhában mosolyog a kamerába. A mostani fotón viszont komoran ácsorgott a hajója fedélzetén. Ennek ellenére kétségek nélkül megállapítható volt, hogy ő az.

Kinyomtatott minden cikket, amit csak talált, majd összeszedte a jegyzeteit, és bekopogott a főszerkesztőhöz. Negyedórával később elégedetten rohant összeszedni a cuccait. Kis városbéli kiruccanás után jöhet a terepmunka. Irány Paradise Beach!

 

* * *

 

            Sam zsebre dugott kézzel sétálgatott a főtéren. A falutól nem messze elhelyezkedő város soha nem vonzotta, de most szüksége volt egy kis kikapcsolódásra, és persze magányra. Odahaza nem tudta kitenni úgy a lábát a házból, hogy ne lett volna valaki mellette. Az internetkávézó hamar szemet szúrt neki. Egy ideig tétovázott, majd belépett. A főleg fiatalokból álló vendégsereg rá sem hederített.

- Jó napot, uram! – Alig húszévesnek tűnő lány perdült elébe. – Miben segíthetek?

- Szükségem lenne egy gépre.

- Várnia kellene… oh, de már fel is szabadult egy hely – mosolygott a lány, amikor egy pár felállt, és a pénztár felé indult. – Tessék, helyet foglalni. Tudja kezelni, vagy segítsek?

Sam elmosolyodott.

- Ennyire öregnek tűnök?

- Nem éppen. – A lány végigmérte, és szélesebb lett a mosolya. – Szükségem lenne a nevére, hogy beírhassam a géphez.

- Clevely. Sam.

- Sam… Én Molly vagyok. Örülök, hogy betért hozzánk.

Sam figyelte, ahogy a lány ringatózó léptekkel a pénztárhoz siet. Elkomolyodva visszafordult a géphez. A négy év most negyven évnek tűnt, de hősiesen megküzdött a nehézségekkel. Az internet ma már gyorsabb volt, és nagyobb találati számot kapott, mint számított rá. Morris Baine tényleg ismert személy volt. Elolvasott mindent, amit csak talált. Mollytól kért egy csésze kávét, majd újra belemerült a cikkekbe. A képek láttán sajgás támadt benne. Morris mosolyogva fogta a párja, Michael kezét, és a szeme ragyogott. Régen… ez a mosoly csak neki szólt. Felhajtotta a kávéja maradékát, és intett Mollynak.

- Befejeztem. Köszönöm.

- Szívesen. Patricknél tud fizetni – intett a lány a pénztár felé.

Fizetett, beszélt pár szót a pult mögött álló fiúval, majd az ajtó felé indult.

- Várjon! – Molly utánarohant. – Kilenckor végzek. Nem akar hazakísérni?

Samnek megfordult a fejében, hogy igent mond, de aztán csak sajnálkozva ingatta a fejét.

- Öreg vagyok hozzád.

- A velem egykorú srácokról inkább ne beszéljünk – legyintett Molly ajakbiggyesztve. – Nos?

- Nem lehet.

- Nős?

- Nem.

- Akkor barátnője van?

- Nincs.

- Ne mondja, hogy meleg!

Sam felnevetett. Molly olyan kétségbeesetten nézett rá, hogy egészen megszánta.

- Kilencre itt leszek – ígérte, és kilépett az ajtón.

Tudta, hogy hülyeséget csinált. El kellett volna mondania, hogy meleg, és szerelmes valakibe. Csak éppen Morris már más párja, soha nem lesz az élete része. Leült egy padra, és elgondolkodva bámulta a galambokat. Van egyáltalán joga, hogy azt a lányt bolondítsa? Persze, hogy nincs. Jobb lesz, ha nem megy el. Semmi értelme. Magához intett két görkorizó srácot.

- Tudjátok, hol van a netkávézó?

- Igen.

- Elvinnétek egy üzenetet Mollynak, aki ott dolgozik? – Pénzt vett elő a tárcájából. A két fiú összenézett, és bólintottak. – Sajnos, nem tudok érte menni, mert közbejött valami. – A sarkon vett egy szál rózsát, és azt is elküldte a fiúkkal.

Nyomott hangulatban ment vissza a kocsihoz, amit Johntól kért kölcsön. Nem derült fel akkor sem, amikor John gyerekei lerohanták.

- Srácok, Sam fáradt! Menjetek játszani! – A gyerekek édesanyja, Sylvia aggódva szemlélte a férfit. – Nem nézel ki túl jól.

- Csak fáradt vagyok. John?

- Átment az anyámékhoz ablakot cserélni.

- Mondd meg neki, hogy köszönöm az autót.

- Sam…

Sam nem fordult vissza, csak ballagott a gondolataiba merülve, le a kikötőbe.

- Vendéged van – mondta az öreg Liam, amikor elment a hajója mellett.

- Kösz.

Fellépett a fedélzetre. Morris az orrban állt, egyenes derékkal. Sörösüveg volt a kezében, néha belekortyolt. Annyira elgondolkodott, hogy észre sem vette a férfi érkezését.

- Mit keresel itt?

- Sam! – Morris megperdült. Kopott farmert és pólót viselt. A haját szél kócolta össze, és évekkel tűnt fiatalabbnak. – Végre! Már órák óta várlak. Hoztam sört.

- Nem kellett volna idejönnöd! – Samben a sértett féltékenység munkált, holott tudta, hogy az ő hibája, amiért Morris mással van, és nem vele. De mégsem tudta kiverni a fejéből a képet, ahogy Morris Michaelre mosolyog.

- Sam!

- Menj vissza hozzá, engem pedig hagyj békén! – kiáltott rá, és szinte futva hagyta el a hajót.

- Sam, várj! Beszéljük meg!

Sam nem állt meg, csak elindult le a partra, hazafelé. Amikor ideérkezett, kibérelt egy kis viskót, amit a legutóbbi vihar összedöntött. Kénytelen volt Olaf házába költözni, amit általában ki szokott adni bérbe a turistáknak. Lerángatta magáról a cipőjét, zokniját, és mezítláb ment tovább. Élvezte, ahogy a puha homok kifolyik a talpa alól. Lassan megnyugodott.

- A francba! – Morris lefékezett mellette, és lihegett. – Utoljára veled futottam – nyögte.

- Miért nem hagysz végre békén?

- Csak el akartam mondani, hogy… sokat gondolkodtam. – Morris elkomolyodott. – Holnap hazamegyünk Michaellel, és visszatérünk a megszokott életünkbe.

- Csak azért jöttél ide, hogy ezt elmond?

- Sam, kérlek! Próbálj megérteni…

- Nem tudlak megérteni, a pokolba is! Ki csókolt meg kit?

- És ki a franc kezdte? – Morris tekintete kigyúlt, az arca megfeszült.

Sam kikerülte, és folytatta tovább az útját. Felfutott a lépcsőn, ledobta a cipőjét, és már majdnem belépett a házba, amikor Morris utolérte, és visszarántotta.

- Nem akarok így elválni tőled!

Sam lenézett a kezére, és vörös köd gyűlt a szeme elé.

- Idejössz, annak a bárgyú mosolyú olasznak a gyűrűjével az ujjadon, aztán azt várod, hogy kedves legyek veled?!

- Ne beszélj így róla!

- Mégis mit vársz tőlem? – Sam magához rántotta, minden dühe, fájdalma és keserűsége kitört belőle. – Majd beleszakadt a szívem, amikor elhagytalak! Képtelen voltam férfira ránézni, mert éjjelente veled álmodtam, és téged öleltelek! Aztán idejössz, és más férfi kedvese vagy! Szerinted mit érzek?

Morris szemüvegén megcsillant a lemenő nap fénye.

- Remélem, ugyanúgy szenvedsz, ahogy én, amikor elhagytál, te szemét! – tört ki belőle. Könnyek gyűltek a szemébe, ahogy kirántotta a karját Sam szorításából. – Elhagytál, tönkretettél, és most engem hibáztatsz, amiért nem fogadtam cölibátust? Azt akarom, hogy fájjon, és szenvedj ezerszer jobban, mint ahogy én szenvedtem! Tudva, hogy soha többé nem leszek a tiéd, és ezt csakis magadnak köszönheted! – A könnyek végigfolytak az arcán. – Azt hittem, továbbléptem, és már nem szeretlek! Azt mondtam, hogy nem érdekel, mi van veled! Aztán tönkreteszel mindent, mert valami hülye, ódivatú erkölcsi kódexnek akarsz megfelelni, és embereket mentesz, és felbukkansz az életemben…

- Azt hiszem, az te voltál!

- Ó, hogy gyűlöllek! – Morris az arcába vágott, ő meg elkapta a csuklóját, és olyan erővel ölelte magához, hogy alig kaptak levegőt. Az ajkára szorította a száját, és olyan kétségbeesetten csókolta, hogy kiharapta az ajkát. A falnak lökte, és hozzátapadt, nem érdekelve, hogy tiltakozik. A pólója alá csúsztatta a kezét, és felnyögött, amikor megérezte a bőrét. Ez a nyögés volt az, amitől Morris tiltakozása lelohadt. Sam felemelte a fejét, egymást nézték.

- Istenem, de gyönyörű vagy… - Remegő ujjakkal érintette meg Morris arcát, az ajkát, a könnyeit.

- Gyűlöllek! – Morris sírva hajolt hozzá, és ezúttal ő csókolta kétségbeesett mohósággal.

Egymásról rángatták a ruhát, és mit sem törődtek azzal, hogy a teraszon állnak, és bárki megláthatja őket. A vágy, hogy megérintsék és megízleljék egymást, erősebb volt a félelemnél, hogy valaki meglátja őket vagy botrányt okoznak. Sam ajka bebarangolta Morris testét, aki a falnak dőlve túrt a hajába, és halkan nyögdécselve vonaglott az érintéseire. Durvább volt vele, mint valaha, de Morris nem bánta. Felhúzta magához a férfit, és viszonzott minden kedvességet, minden keménységet, amit eddig kapott. Zihálva tapadtak egymáshoz, aztán Sam a korláthoz penderítette, és hátulról hozzásimult. A tarkójába harapott, miközben összeolvadtak. Fájdalom és kéj váltotta egymást, míg Morris szeme előtt lassan egybefolyt a horizont…

Remegve kapaszkodtak egymásba, és fogalmuk sem volt, mit kéne mondaniuk. Morris összeszedte a ruháit, fel akart öltözni, de Sam megragadta a csuklóját, és behúzta a házba. A hálószobába kísérte, és a kezéhez nyúlt. Morris nem tiltakozott, amikor lehúzta a gyűrűt az ujjáról, és az éjjeliszekrényre ejtette.

- Egyetlen éjszakát kérek… Könyörgök… - Sam lélegzet visszafojtva várta a választ.

Morris figyelte a testén a régi hegeket, az új sebek nyomait. Beitta a látványát a szeretett testnek. Annyira összezavartnak érezte magát. Szereti Michaelt, vagy még mindig Samhez húzza a szíve? Igazából mindegy volt. Sam már ide tartozik, ő pedig Michaelhez. Ennek ellenére Samhez simult, és a gyűrű mellé ejtette a szemüvegét.

A régi, ismerős vággyal szeretkeztek. A másik illata és melegsége ott lüktetett bennük. Sam érdes ujjai végigsimítottak Morris testén, ajka bejárta ugyanazt az útvonalat. Türelmes volt, csak a szeme égett türelmetlen éhséggel. Morris magához ölelte, odaadta magát neki, és felkiáltott, amikor összefonódtak. Michael érintése közel sem hozta ekkora lázba, Sam viszont maga volt a folyékony tűz, amely szétolvadt benne. Sam képtelen volt levenni a szemét a férfiról, a vad, zöld szempárról, az elnyíló ajkakról. Azt akarta, hogy ez az éjszaka olyan mélyen belevésse magát a férfiba, hogy soha többé ne felejtse el. Ahogy ő sem fogja…  

Morris hajnalban ment el, lekísérte a partig, és onnan nézte, ahogy magányosan, a cipőjét lóbálva elmegy tőle. Legszívesebben utána ment volna, és visszavonszolja, az ágyhoz láncolja. A lábát hullámok mosták, lassan beljebb ment, és a végtelenbe nyúló látóhatárt szemlélte, amelyen megcsillant a felkelő nap fénye. Amióta ezt a tengert látta a teraszról, Morrist ölelve, soha többé nem fog tudni úgy ránézni, hogy ne a férfira gondoljon majd. S ettől, úgy érezte, megszakad a szíve…

 

3.

 

A faluban mindenki lelkesen mesélt Clevely-ről. Julie áldotta őket. A városban annyira bizalmatlanok voltak az emberek, hogy minden riportért keményen meg kellett küzdenie, de itt… a lakók örültek, hogy végre van egy híres ember közöttük.

- És most merre találom? – kérdezte a postást, aki azonnal a kikötő felé mutatott.

- Kihajózott hajnalban az embereivel. Most már lassan befutnak.

- Értem. Köszönöm.

- Csak üljön le a mólónál, meg fogja ismerni – kuncogott egy kamaszlány, aki hallotta a párbeszédet. – Ő a legjóképűbb férfi a faluban.

- Elhallgass, Mandy!

- De, ha így van! – duzzogott a lány. – Persze ez alól kivétel az a másik, aki kétszer is járt nála… - nagyot sóhajtott hozzá.

- Ne is törődjön vele, kisasszony, tudja, milyenek a fiatalok – fordult a postás Julie- hoz.

- Én is voltam fiatal. Mandy, elkísérnél? Legalább mesélsz a faluról, amíg befut Mr. Clevely.

Julie elköszönt a postástól, aki a fejét csóválva nézett utánuk.

- Hát, persze! – A lány felvidulva csatlakozott hozzá. – Bocs, hogy ennyit beszélek.

- Semmi gáz! Megértelek. Ennyi klassz férfi egy helyen – vigyorodott el hamiskásan Julie. – Biztos a szállodákból is járnak ide jó pasik.

- Á, azok mind fent hordják az orrukat! – legyintett Mandy. – Gazdagok, és csak megfektetni akarnak.

- Értem. Sajnálom.

- Van egy srác, nyáron a városban dolgozik. Tommy. Na, ő jó fej. Az apukája és a bátyja is halász, de ő mérnök akar lenni.

- Tetszik neked?

- Aha. – Mandy kislányosan elpirult. – Néha elhív moziba meg fagyizni.

- Hű, akkor lehet, hogy komolyan gondolja veled a dolgot.

- Úgy gondolja?

- Igen.

Mandy felnevetett.

- Ez irtóra szuper! Magának van pasija?

- Most épp nincs.

- Felszedhetné Samet. Ő nagyon jó pasek.

- Valóban?

- Mindenki odáig van érte, habár a négy év alatt egyszer sem ment el senkivel. Nincs barátnője. Azt beszélik, meghalt a felesége, és megszakadt a szíve. Meg azt is, hogy elhagyta a szerelme, és még mindig őt szereti. Nem tudom, mi az igazság.

- A négy év alatt, mióta itt van, nem volt látogatója?

- Nem. Csak most. Pár napja.

Julie kíváncsian hegyezte a fülét.

- Ő az a másik szuper pasi, akit említettél?

- Aha. Úgy néz ki, mint valami sztár a tévéből. Sportkocsival jött, mindenki megbámulta. Körülbelül olyan magas lehet, mint Sam. Sötét a haja és világos a szeme. Jah, és szemüveget visel. Eddig kétszer volt itt. Másodszorra már pólóban és rövidnadrágban jött, de egész éjszaka itt állt a kocsija a parkolóban.

Julie vérszemet kapott. Morris Baine lehetett? Elővette a mobilját, és előhívott egy fényképet a férfiról, amit tegnap töltött le a netről.

- Ez a férfi volt az? – mutatta Mandy-nek.

- Igen. Tudja, kicsoda?

- Igen. Sam régi barátja. Csak azt nem értem, eddig miért nem látogatta meg… - July már csak magának beszélt. Mandy viszont válaszolt.

- Talán összevesztek, és most, hogy Sam híres lett, úgy gondolta, kibékülhetnének. Vannak ilyen emberek.

- Nem is tudom… - July megállt a mólónál, és a kis hajókat bámulta. – Mindegyik ide fut be?

- Igen. A Sas is. Ott a helye, látja?

- Igen. Köszönöm.

Egészen addig beszélgettek semmiségekről, míg Mandy fel nem kiáltott.

- Ott jön Sam!

July türelmesen megvárta, míg a hajó kiköt, és a halat egy fehér ruhás férfi átveszi a férfitól.

- Ki ő?

- Ő jön a halért. Sam a Paradise Hotelnak adja el a fogást.

- Az üdülőparadicsom számára?

- Igen. Jól keres vele, bár már egy ideje nem volt a tengeren. Suitték állítólag állták a veszteségét.

- Nagylelkűek voltak.

- Frászt! – Mandy szeme megvillant. – Sam ennyit megérdemelt. Az életét kockáztatta a többiekkel együtt. Harry-nek és Johnnak családja van. Mi lett volna, ha meghalnak?

- Bocsánat, ezt nem gondoltam végig.

- Persze, mert maga nem itt él. A legtöbb család halászatból él, és keményen dolgoznak, hogy étel kerüljön az asztalra. Jöjjön! Sam! – Mandy integetett a férfinak, amikor a halat elvitték, és Sam fáradtan nyújtózott a hajó orrában.

- Szia, kislány! – Sam elmosolyodott, majd gyanakodva fordult July felé. – Helló!

- Jó reggelt!

- A kisasszony újságíró – mosolyodott el Mandy. – Légy vele kedves!

- Megpróbálok – fanyalgott Sam mosolytalanul. – Kösz, Mandy!

- Szívesen. Viszlát!

- Kösz mindent. Szia! – July rámosolygott a lányra, majd elkomolyodva a férfihoz fordult. – Tudom, hogy elege van a sajtóból, de hallgasson meg!

- Nem adok interjút senkinek!

- Nem kell semmit mondania. Engedje meg, hogy elmondjam, miért vagyok itt. Kérem. Tíz percet kérek, semmi többet.

A férfi habozott. Emberei épp a hajót tették rendbe. A fiatalabbik vállon veregette a kapitányt.

- Menj csak! Sétálj egyet vele a parton, mi majd mindent elintézünk.

Sam habozott, de aztán bólintott.

- Kösz, srácok! Jöjjön!

A mólóról lesétáltak a homokos partra. July lerúgta a szandálját, és elmosolyodott.

- Nagyon szép ez a hely. Olyan kis bájos…

- És nyugodt volt, míg maguk fel nem bukkantak – morogta a férfi, és kedvetlenül zsebre dugta a kezét. A nyakánál véres volt az ing, borostásan és vörös szemekkel meredt a távolba, kimerültnek és szomorúnak látszott. Ettől függetlenül tényleg vonzó férfi volt, Mandy nem túlzott.

- A nevem July Chase.

- Sam Clevely.

- Újságíró vagyok egy lapnál a szülővárosában.

Sam úgy torpant meg, mintha falnak ütközött volna.

- Honnan a fenéből?

- Az internet nagyon hasznos tud lenni. Utánanéztem magának az archívumokban, és beszéltem a kollégámmal, Frank Conolly-val. Sok jót mesélt magáról. Emlékszik rá?

- Persze. Lehet őt elfelejteni? – Sam arca kicsit megenyhült. – Rövid életet jósoltam neki, mert egyfolytában tömte magát azokkal a vacak gyorskajákkal.

- Nyugdíjba ment. Üdvözli magát.    

Sam bólintott, majd a nő felé fordult.

- Végül is mit akar tőlem, Miss Chase? Többet tud rólam, mint a többi újságíró, de nem értem, mi ezzel a célja. Nem interjút kért tőlem…

- Valóban nem. Tudja, van egy rovatom. Régi barátokat, rokonokat próbálok összehozni. Embereket, akik eltűntek a szeretteik vagy barátaik szeme elől. Néha sikerül, néha nem. Múlt hónapban sikerült egy találkozást lebonyolítanom, amit meg is írtam. Ennek kapcsán elég sok megkeresésem van. Meg kell tanulnom rostálni közülük. Két napja bejött hozzám egy asszony. Lucinda Gonzales.

Sam arca elfehéredett. Egész teste megfeszült, a szeme összeszűkült.

- Mit akart?

- Elmesélte nekem a történetét. A reagálásából arra következtetek, hogy nem kell magának is elmondanom.

Sam hátat fordított a nőnek, és a tengert kezdte el bámulni.   

- És? – A hangja halk volt, iszonyú feszültség érződött benne.

- Arra kért, hogy találjam meg magát. Ő négy éve kutat, eredménytelenül. Nekem is csak azért volt könnyű dolgom, mert Suitték révén ismert lett a neve. – July habozott, majd tétován megérintette a férfi vállát. – Sam, ne gondolja, hogy mások nem fogják összekapcsolni a nevét a négy évvel ezelőtt történtekkel. Én csak Mrs. Gonzales révén gyorsabb voltam. 

- Mi a fenét vár tőlem? – Sam megperdült, July ijedten összerezzent. – Leszámoltam a múltammal, és nem akarok róla beszélni!

July egyenesen a szemébe nézett.

- Maga lőtte le véletlenül Mrs. Gonzales húgát, igaz? A bűntudata miatt szerelt le, és jött el ide a világ végére…

Sam tekintete vad volt, fájdalmas titkokról beszélt.

- Az ügy le van zárva, Miss Chase – közölte mégis keményen.

- Mrs. Gonzales nem hibáztatja magát, habár szerintem sejti, hogy mi történt a határon azon a hajnalon. Találkozni szeretne magával. Azt mondta, nem tud addig nyugodtan aludni éjszaka, míg köszönetet nem mondott, amiért megmentette őt és a családját.

- A húgát nem tudtam… - Sam a fogai között szűrte a szavakat.

- Lehet, de őket igen. És szerintem ez a lényeg.

- Én ezt nem tudom ilyen könnyen venni. Mondja meg neki, hogy sajnálom, de nem akarok beszélni vele. Maga meg hagyjon békén! – Sam nagy léptekkel elindult vissza a kikötőbe.

July kétségbeesetten állt. Mérges lett, és utána kiabált.

- Maga egy gyáva seggfej, Sam! Elmenekült négy évvel ezelőtt a bűntudata elől, de az elől nem lehet elfutni, nem igaz?! A barátja tudta egyáltalán, hol van, vagy őt is ott hagyta egyetlen magyarázat nélkül, mint a kollégáit és az embereit, akik tisztelték és szerették magát?! – July érezte, hogy kicsit messzire ment, mert Sam megállt, és amikor visszafordult, az arca iszonyúan eltorzult a dühtől. Kihúzta magát, és bátran felszegte a fejét, ahogy a férfi megállt előtte. – Utánanéztem kicsit Morris Baine-nek. Az után indult be a karrierje, hogy maga eltűnt. Beszéltem a régi szomszédokkal is, akik szerint Morris a maga távozása után két hétig ki sem mozdult a lakásából. Utána viszont a munkába temetkezett, éjt-nappalt átdolgozott, aminek meg lett ugyan az eredménye, de sokáig egyedül élt. – July hangja megenyhült, ahogy Samet nézte. – Maga nem csak a lakótársa volt, ahogy mindenki tudta, igaz? Morris homoszexuális, és eléggé megviselte, amikor maga elment. Együtt éltek, szerelmesek voltak egymásba, igazam van?

- Én még mindig szeretem – mondta Sam rekedten. – A francba! – Lehuppant a homokba, és a tenyerébe temette az arcát. July óvatosan leereszkedett mellé, és még levegőt sem mert venni, nehogy megriassza. Sam fáradtan rápillantott. – Szeretem őt, mindig is szerettem. Még akkor is, amikor bebeszéltem magamnak, hogy már nem jelent semmit, a távolság és az idő elmulasztotta az érzéseimet. Igen, együtt éltünk. És igen, elhagytam, mert a bűntudatom erősebb volt, mint én magam.

- Elmeséli, mi történt?

- És majd nyomtatásban látom viszont?

- Nem ígérhetek semmit, Sam. Az a munkám, hogy emberekről írjak. – July az ajkába harapott. – Engedje meg, hogy megírjam a történetét.

- Ha… megírja Maria Gonzales halálának a körülményeit, akkor engem bíróság elé fognak állítani, ugye tudja?

- Nem lenne felszabadítóbb az esküdtek elé állni, mint együtt élni a bűntudatával?

Sam felsóhajtott.

- De. – Nagyon mélyről vette a levegőt, aztán kimondta. – Írja meg! Mindent. És tudja közben, hogy egy ember sorsáról fognak dönteni, és általa fogják megítélni.

July a kezét nyújtotta.

- Úgy lesz. Köszönöm – mosolyodott el, amikor Sam érdes ujjai közrefogták az övét.

A férfi bólintott, aztán felállt.

- Jöjjön, meghívom egy kávéra. Nálam nyugodtan tudunk beszélgetni.

July engedelmesen baktatott mellette, miközben Sam felidézte a múltat, amivel minden éjszaka szembenézett.

 

* * *

 

            Újabb két rakomány érkezett, amikor Sam munkába állt a negyedik munkanapján.

- Gyorsabban, mert jön még egy! – csattant a hátuk mögül a főnök hangja.

Ahhoz is fáradtak voltak, hogy válaszoljanak. Csak emelgették a ládákat, Jeff a targoncával szlalomozott a sorok között. Sam véletlenül nekiment egy srácnak, elnézést motyogott.

- Jól vagy? – Az ismeretlen rápillantott. Vékony, izmos fiú volt, talán vele egyidős.

- Tegnap meghúztam a vállam.

- Várj, segítek! Morrisnak hívnak.

- Engem Samnek, kösz.

A fiú valóban ott volt, ha nehezet kellett emelni. Sam hálás volt neki. A nap végére kimerülten dőltek a falnak, és magukra locsolták a vizet.

- Még egy ilyen nap, és feladom – morogta az egyik társuk, Sam úgy emlékezett Gordonnak hívják.

- Faszt! – vágta rá Jeff, aki amolyan szóvívő volt a csapatban. – Kell a lé a családnak, vagy nem?!

Ken, aki félig kínai volt, bólintott.

- Az asszony terhes – mondta.

- Első gyerek?

- Igen.

Vigyorogva veregették a vállát, bár nem irigyelték. Jeff a két legfiatalabbra nézett.

- És ti, srácok? Nektek is van családotok?

- Nem. Tovább szeretnék tanulni – mondta Sam.

- Sok sikert, kölyök! – bokszolt bele a rossz vállába Sanchez, akivel mindig csak a probléma volt.

- Fáj a válla, hagyd békén! – szólt rá Morris.

- Bocs, haver, nem tudtam! – mentegetőzött a férfi.

- Bírod a munkát? – Jeff aggodalmasan a homlokát ráncolta.

- Persze. Nem lesz gond.

- Rendben. No, és te, kölyök?

- Morrisnak hívnak – szegte fel az állát a fiú.

Mindenki felnevetett.

- Miért itt gürizel?

- Mert ez adódott – vont vállat. – Az anyám beteg, kell a pénz.

Megértően hümmögtek.

- Csak bírd ki! – mondta a kövér Reggie, akinek a szakállába morzsák tapadtak.

Morris nem válaszolt, de Sam érezte, hogy a fiú elszánt, és sokkal többet bír, mint az elsőre látszik. A következő hetek során összebarátkoztak. Sam válla meggyógyult ugyan, de továbbra is egymás mellett dolgoztak. Morris vicces volt, mindig vidám, és a nap végén is volt arra ereje, hogy játékosan bosszantsa újdonsült barátját.

- Ma mész randizni azzal a Virginiával? – fordult egyik nap Samhez.

- Aha. Neked nincs barátnőd?

Morris megállt a mozdulat közepette.

- Francba!

- Valami baj van? – Sam ijedten ugrott oda hozzá, és segített neki felrakni a ládát a magasba. Ahogy lépett vissza, összeütköztek. Az arcuk majdnem érintette egymást. – Morris? – Bizonytalanul kérdezte, mert a fiú furcsa pillantással méregette. – Mi a baj?

- Elmondok neked valamit, de ha elárulod a többieknek, megbánod!

- Rendben.

Morris habozott, majd kibökte.

- Meleg vagyok.

- Meleg? – ismételte Sam kicsit bután. – Úgy érted, hogy…

- Persze, hogy úgy értem! – vágott a szavába türelmetlenül Morris. – A többiek biztos piszkálnának miatta, szóval ne áruld el senkinek.

Sam összezavarodott. Valahogy nem ilyennek képzelt el egy homoszexuálist. Morris a közhiedelemmel ellentétben nem viselkedett nőiesen, nem járt ringatózva, teljesen hétköznapi srác volt.

- Oké. Persze.

S onnantól kezdve nem tudta kiverni a fejéből a gondolatot, hogy milyen lenne a fiúval. Ginával szakított, és lányra rá sem tudott nézni. Morrist figyelte a távolból, és élvezte, ha együtt lehetett vele. Sokat morfondírozott azon, hogy csak kíváncsiságból lett a megszállottja, vagy komolyan érdeklődik iránta? Észrevette viszont, hogy Morris is gyakran rajta felejti a szemét, az érzés tehát kölcsönös volt.

- Ti, fiúk, hátul tegyétek rendbe a ládákat! – adta ki egy reggel az utasítást a főnök.

- Igenis.

Kedvetlenül, de mentek. Morris nagyot ásított.

- Minden rendben?

- Anya nem volt jól az éjszaka.

- Sajnálom.

A fiú csak bólintott, majd szótlanul nekiállt pakolászni. Sam követte a példáját, de zavarta a csend. Béna vicceket kezdett el mesélni, és igyekezete nem volt hiábavaló, mert Morris egy idő után elmosolyodott.

- Hülye! – vigyorogta.

- Én? Az te vagy. Nézz már magadra! Így festenek az idióták! – Sam játékosan oldalba bökte, mire Morris felkuncogott.

- Hagyd abba!

- Oh, csiklandós vagy? – csillant fel Sam szeme, és Morris fojtottan nevetett.

- Neeem.

- Biztos?

Morris a karjaiban vonaglott, és igyekezett kiszabadulni a karjaiból.

- Engedj el! Ne csináld! – A nyögés önkéntelenül tört fel belőle, amikor felcsúszott a pólója, és Sam keze végigsiklott a csupasz bőrén. Felkapta a fejét, az orruk összeért. Egyszerre komolyodtak el. Sam hátra akart lépni, de Morris megragadta a vállát, és hozzásimult. Mohón megcsókolta, nem hagyott időt, hogy bármelyikük is végiggondolhassa, mi is történik. Sam testében a vágy felszikrázott. Nekiszorította a ládáknak, zihálva feszültek egymásnak. Remegve váltak szét. Csak bámulták egymást, aztán Sam tétován megérintette Morris arcát, és gyengéden megcsókolta. Lágyan ismerkedtek a másikkal, Morris szinte dorombolt a karjaiban.

- Sam, Morris! Merre vagytok? – Jeff hangjára szétrebbentek.

- Itt vagyunk! – kiáltotta Sam, és visszatértek a ládákhoz.

Egész nap csendben dolgoztak, de szikrázott köztük a levegő, ha közel kerültek egymáshoz. Csak a szemük beszélt sóvárogva, amikor este elbúcsúztak. Másnap lopott csókokat váltottak, egyre merészebbek lettek. Egyik reggel Morris nem jött dolgozni, és Sam aggódva kereste meg a főnököt.

- Meghalt az anyja – válaszolta a férfi, és cigire gyújtott. – Kérsz? – lökte feléje a dobozt, de Sam nemet intve kihátrált az irodából.

Alig várta a műszak végét. Zuhany és átöltözés nélkül rohant el. Morris egyszer említette, hol laknak, de így is egy órájába telt, mire megtalálta a háztömböt. Felballagott a koszos lépcsőházban az ötödik emeletre, és bátorságot gyűjtve kopogott. Morris kisírt szemmel, kimerülten nyitott ajtót, és döbbenten meredt rá.

- Te…

- Sajnálom az anyukádat! – ölelte meg Sam. Ő már középiskolában elvesztette a szüleit, és egyik nagynénje nevelte, tudta, milyen nehéz most a barátjának.

Morris megremegett. Átkarolta, és belefúrta az arcát a nyakába. Sírni kezdett. Sam belökte a lábával az ajtót, és lerúgta a bakancsát.

- Menjünk a szobádba! – javasolta.

Morris egy kis szobába vezette. Továbbra is összekapaszkodva az ágyra dőltek. Morris az anyjáról mesélt, szomorút, vidámat, a könnyek megállíthatatlanul folytak a szeméből. Az ajkuk egymásra talált. Sam csak vigasztalni szerette volna, de a vágy elsodorta. Levetkőztette, majd ő is ledobálta a ruháit. El szeretett volna menni zuhanyozni, de Morris belecsimpaszkodott, és hozzásimult. A vigasztaló becézgetés lassan valami sokkal több lett. Szenvedély. Sodró vágy. Élvezet minden érintés, csók, nyögés. Óceán, amibe együtt hullottak bele – döbbenten, hogy ez megtörténhet…

Sam végig Morris mellett állt a temetésen. Éjszaka ölelte, nappal igyekezett jobb kedvre deríteni. Ott hagyták a raktárt. Közös albérletbe költöztek. Sam hosszas vívódás után rendőrnek jelentkezett, Morris pedig gyakornokoskodni kezdett egy cégnél. S amikor Sam dolgozni kezdett határőrként, végre beismerte, hogy beleszeretett Morrisba. Aznap éjjel úgy szerelmeskedett vele, ahogy soha. A szívét adta neki, és Morris csak egyetlen szót volt képes újra és újra a fülébe suttogni: Szeretlek!

Kialakították a közös életüket. Boldogok voltak. Morrisnak az volt az álma, hogy híres producer legyen. Samet kinevezték az egyik határőr csoport élére, és felettesei azzal biztatták, hogy onnan már csak feljebb vezet az út. Egészen addig a napig azt hitték, hogy őket örökre egymásnak rendelte a sors, és semmi rossz nem érheti őket…

 

* * *

Sam nagyot kortyolt a kávéjából.

- Aznap este járőrözés közben vettük észre azt a csoportot. Kitört a lövöldözés. Az egyik fickó felrántotta Maria Gonzalest pajzsnak, én viszont lőttem, mielőtt… végiggondolhattam volna, mit teszek. Nem is éreztem, mikor lőttek meg, csak az járt a fejemben, hogy elérjem, és elállítsam a vérzést, mielőtt meghal. Lassú voltam…

- Maga mindent megtett, Sam.

- Az a lány miattam halt meg, July. Én… öltem meg. Ezzel kell együtt élnem – halkult el a hangja.

- De nem megy.

- Nem. A kisfiút, aki szintén meghalt akkor, az egyik emberem lőtte le, szintén véletlenül.

- Vele mi történt?

Sam komoran hintáztatta a bögréjét a térdén.

- Öngyilkos lett.

- Sajnálom.

- Igen, én is. Képtelen voltam túltenni magam Maria halálán. Éjszaka rémálmaim voltak, és valahogy úgy éreztem, nem fair, hogy én boldogan élek Morrisszal, míg Maria halott.

- Beszélt erről Morrisszal?

- Nem. Nem akartam a gondjaimmal terhelni. Sikerült bekerülnie ahhoz a céghez, amihez akart. Keményen dolgozott, hogy valóra váltsa az álmát. Úgy gondoltam, jobb lesz neki… ha… én nem leszek.

- Még most is így gondolja, hogy Morris egy másik férfi házastársa lesz?

Sam felhúzta az orrát.

- Túl gyorsan terjednek a hírek.

- Ez igaz, de nem válasz a kérdésemre. Megérte? Egy életen át akar vezekelni valami olyasmiért, ami egy buta véletlen műve? Tudva, hogy van valaki, akinek még mindig fontos…

- Ezt honnan veszi? – Sam felkapta a fejét.

- Egy bizonyos madárka azt csiripelte, hogy Morris autója egész éjszaka a kikötőben állt. Miért érzem azt, hogy nem kártyáztak?

- Ez… nem jelent semmit. – Sam most először tűnt bizonytalannak.

July az asztalra tette a csészéjét.

- Állítólag szerelmes Garzoniba, és mégis magával töltötte az éjszakát. Szerintem igenis sokat jelent. Miért nem megy utána? Tisztázzák végre a múltat!

- Nem ilyen egyszerű…

- Mert maga megbonyolítja! – vágta rá July határozottan. – Jöjjön velem, Sam! Találkozzon Lucindával, és keresse meg Morrist, míg nem késő.

- Már késő.

- Soha nem késő! – hajolt előre a nő, hogy a szemébe nézzen. – Vegyen példát Mariáról! Az a lány fiatal volt, de harcolt, hogy jobb élethez segíthesse a családját. Lopott, mert úgy vélte, csak így tudnak átjönni az Államokba. Az, hogy közben meghalt, benne volt a pakliban.

- Ne beszéljen így róla!

- Maria tudta, mit vállalt – folytatta keményen July. – Ha maga nem, lelőtte volna más. Ez a sors, Sam. Neki lejárt akkor és ott az ideje.

- Maga nem volt ott!

- Lehet. Magát is meglőtték akkor. Kapott akkor egy második esélyt, elvérezhetett volna, mint Maria. Maga is meghalhatott volna, de Morris ott állt az ágya mellett, és őrizte az életét. Azzal hálálta meg, hogy elhagyta, félredobta a közös életüket, mint egy darab szemetet. Gyáva volt, és mindketten megfizették az árát. Mi lenne, ha végre megmutatná, van annyi vér a pucájában, hogy szembenézzen az élettel?! Maria kedvéért… mi lenne, ha végre… megtanulna élni?

Sam még akkor is a lépcsőn ült, amikor July visszaindult a városba. A hullámokat nézte, ahogy a partot ostromolják, és Morrisra gondolt, ahogy éjszaka hozzá bújt, és az ő nevét kiáltotta. Már besötétedett, amikor belesétált a tengerbe, és hagyta, hogy a hullámok ide-oda dobálják a testét. Köhögve tört a felszínre, és amikor kisétált a homokra, elszántabb volt, mint az eddigi négy évben bármikor. Egyetlen próbálkozás, amire feltesz mindent…

 

4.

 

            July rámosolygott Lucindára.

- Megtaláltam.

Az asszony megragadta a férje kezét, aki mellette ült a kanapén.

- Sikerült?

- Igen. Megadtam neki a maga címét, és elvileg… nemsokára itt lesz – ellenőrizte az időt.

- Oh, Istenem! – pattant fel Lucinda. – Rendet kell tennem!

- Luci, ülj le! – A férje lehúzta a helyére. - Hol találta meg?

- Egy kis faluban északon. Halász lett.

Lucinda mondani akart valamit, de ekkor csengettek. Rohant ajtót nyitni. Sírva borult Sam karjaiba, aki döbbenten karolta át. Ijedten nézett Julyra.

- Mi a baja?

Carlos mosolyogva vonta a karjaiba a feleségét.

- Örül magának. Jöjjön be, uram!

Sam zavartan és idegesen ücsörgött a fotelban. Szemügyre vette a fotókat, amik a gyerekeket ábrázolták, és elkomorodott, amikor meglátta Maria képét. Julyra nézett, aki biztatóan bólintott.

- Megnyugodott, Mrs. Gonzales?

- Igen, bocsánat. Csak… egy álmom vált valóra. Köszönöm, hogy eljött. Szerettem volna megköszönni, hogy akkor… megmentett minket… Soha nem lehetek elég hálás, és…

- Lucinda, kérem… - Sam előrehajolt. – Azért jöttem el önhöz, hogy a bocsánatát kérjem. Szeretném elmesélni, mi történt azon a hajnalon. – Nagyot nyelt, és ökölbe szorult a keze. – A lövöldözés olyan hirtelen tört ki, hogy csak kapkodtuk a fejünket. Viszonoztuk a tüzet, igyekeztünk védeni magukat, de mindenki rohangált, és akkor mozgást láttam a szemem sarkából. Lőttem, mielőtt… észrevehettem volna, hogy az a férfi… túszt tart maga előtt. – Elcsuklott a hangja. – Én… én lőttem le a húgát! – nyögte ki. – Tudom, hogy mit követtem el, és nem is várom el, hogy megbocsásson, csak azt szerettem volna, ha tudja…

Lucinda a könnyeit nyeldeste.

- Nem emlékszik, hogy ezt már elmondta nekem?

Sam rámeredt.

- Amikor Mariát próbálta újraéleszteni, és nem sikerült. Mivel magát is meglőtték, biztos nem emlékszik rá, de bevallotta, hogy maga volt. Hogy véletlenül…

- Én… - Sam a szájára szorította a kezét. – És mégis meg akart találni, hogy megköszönje, amiért megmentettem a családját?

- Igen. Maria meglátogatott álmomban, és azt mondta, hogy… bűntudat gyötri. Azt szeretné, ha maga új életet kezdene, és ne hibáztassa tovább magát olyasmiért, amit Isten elrendelt. – A férfi felé nyújtott egy apró medált. – Ez Mariáé volt. Szeretném, ha ezentúl viselné. Egy kicsit nőies, de… emlékül. Kérem!

Mindenkit meglepett, amikor Sam felpattant, és a karjaiba zárta az asszonyt. Sírt.

- Köszönöm. Köszönöm – hajtogatta.

July a szemét törölgette, és rámosolygott Carlosra, aki szintén meg volt hatódva. Sokáig beszélgettek, a gyerekek is hazajöttek közben a szomszédból. Sam mosolyogva jött el a családtól, és gyengéden megölelte Julyt az utcán.

- Köszönöm, Miss Chase.

- Julynak hívnak, Sam.

A férfi felnevetett, és kihúzta magát.

- Köszönöm, July.

- Hol laksz?

- Egy régi kollégámnál.

- Hová mész most?

Sam zsebre dugta a kezét. Julynak most tűnt fel, hogy elegáns nadrágot és könnyű öltönyt visel.

- Elmegyek a lakásunkhoz. Utánanéztem, még mindig Morris nevén van. Ha szerencsém van, a zárat sem cserélte le.

- És ha mégis?

- Elfelejti, hogy rendőr voltam? Tudom, hogyan jussak be egy házba kulcs nélkül – vigyorogva rákacsintott a nőre, majd puszit nyomott az arcára. – Szép estét! Még keressük egymást…

July vidáman nézett a férfi után. A morgós tengeri medve eltűnt, hogy egy reményekkel teli öntudatos férfi lépjen a helyébe. Tetszett neki a változás. Előszedte a mobilját, és kikereste a számot, amit hívni akart.

- Jó napot! Mr. Baine-nel szeretnék beszélni. Igen, fontos. Nem, magánügy. Mondja meg neki, hogy Clevely miatt hívom.

Két perc múlva kapcsolták neki a férfit.

 

* * *

 

Sam megállt a sarkon, és elgondolkodva bámulta a háztömböt, ahol valamikor együtt élt Morisszal. Az utcán egy motoros banda hangoskodott. Elindult feléjük. Kikerülte az első motort, és már lépett a járdára, amikor ketten elébe álltak.

- Hé, öreg! Ez a mi helyünk! – lökte meg a vállát az egyikük.

- Én meg itt lakom.

A srácok körébe gyűltek.

- Még soha nem láttunk erre – méregették gyanakodva.

- Már négy éve nem voltam itthon.

- Az marha sok, haver!

- Igen. Ismeritek Morris Baine-t?

- Nem – ingatta a fejét az egyik.

- Dehogynem. Ő az a fickó, aki csuklyás kabátban szokott mászkálni.

- Azt hiszem, igen. – Sam megkönnyebbülten mosolygott. – Kösz. Mehetek?

Elengedték. Emlékekkel küszködve lépkedett fel az emeletre. A kulcs úgy siklott a zárba, mint kés a vajba. Belépett, és halkan betette maga mögött az ajtót. Nekidőlt, és nagyot nyelt. Olyan volt, mintha el sem ment volna. Morris illata a levegőben terjengett, az egyik cipője az előszobában hevert, újságok voltak szétszórva a nappali asztalán. Beljebb ment. A fotelban, ahol Morris szokott olvasgatni, egy halom kézirat feküdt. Felvette az egyiket. Forgatókönyv volt, alig egyhetes dátummal. Ez pedig azt jelentette, hogy Morris még mindig hazajárt. Visszarakta a többi tetejére, és belépett a hálószobába. Bevetetlen volt, mint mindig. Morris utált beágyazni maga után. Elmosolyodott, ahogy megtette helyette. Aztán leült az ágy szélére, és a hajába túrt. Az éjjeliszekrényen már nem állt a közös fényképük. Igaz, Michaelé sem, de Sam akkor is csalódott volt. Kihúzta a fiókot, és megtámaszkodott, ahogy egy hatalmas kő esett le a mellkasáról. A kép ott volt. Elővette, és csak nézte, nézte. Arra eszmélt, hogy valaki nesztelenül belép a szobába.

- Morris…

A férfi elegáns volt, mintha skatulyából húzták volna ki. A szemüvege mögött szikrázott a tekintete.

- Mit keresel itt?  

- Én csak… - Sam felállt, és tétován intett.

- Leszámoltam veled. Igent mondtam Michaelnek. Már szervezzük az esküvőt, te pedig megint elrontasz mindent!

Sam érezte, ahogy a düh fojtogatja.

- Leszámoltál velem? – kérdezte fojtottan. – Szerintem meg nem! – dobta a képüket az ágyra.

Morris rámeredt a fotóra.

- Elraktam. Mi a fenéért kell kutakodnod a dolgaim között?

- Miért nem cserélted le akkor a zárat?

- Mert te akkor is be tudsz jönni, ha megteszem! – kiáltott fel Morris, és haragjában késpengévé szűkült az ajka.

Álltak egymással szemben. Zihálva. Küszködve a bűntudattal, haraggal, vággyal. Morris volt az, aki kisietett a szobából, és el akart menni. Sam még pont időben ragadta meg a vállát.

- Bocsáss meg!

- Nem megy… - sziszegte feszülten a férfi. – Gyűlöllek!

- Hallgass meg!

Morris az ajtónak döntötte a homlokát.

- Te magad mondtad nem is olyan rég, hogy kezdjek új életet, és most… mégis te vagy az, aki nem enged el.

- Szeretlek! Azt hittem, hogy… jobb lesz neked, ha elengedlek, de… majdnem belehaltam. Maria Gonzales halála miatt vezekeltem azzal, hogy elhagytalak, és közben önző módon csak magamra gondoltam. Olyan hülye voltam! Elszúrtam, és tudom, hogy ha ezer évig élek is, nem fogom tudni helyrehozni, amit ellened elkövettem, de könyörgök, hallgass meg!

- Szerettelek! – Morris hangja elvékonyodott. – A pokolba veled! Még mindig szeretlek! – Végre hátranézett. – De már nem tudok megbízni benned…

- Semmi baj – döntötte neki a halántékának a homlokát Sam. – Megértelek. Kérlek, gyere vissza!

Morris bizonytalanul engedte, hogy visszahúzza a lakás belsejébe. Engedte, hogy a kanapéra vonja, és magához ölelje. Sírással küszködött, ahogy Sam is.

- Mi ez a nyakadban? – érintette meg a medált Morris.

- Kaptam. Maria Gonzalesé volt. – A férfi csodálkozó tekintetét látva, Sam elmesélte, hogyan bukkant fel July a faluban, és mi történt a Gonzales családnál.

- Mit fogsz most csinálni? Tényleg engeded, hogy az a nő megírja a történeted?

- Ez nem csak az én történetem, hanem Lucindáé is. Azt hiszem, ez is a vezeklésem része…

- Még a végén vallásos leszel… - próbált viccelődni Morris.

- Talán, ha eleget imádkozom, Isten visszaadja, amit botor módon eldobtam magamtól – válaszolta komolyan Sam.

- Ez nem így működik.

- Tudom, de… nem fogom feladni. Engedd, hogy… - Sam két tenyere közé fogta Morris arcát. – Egyetlen esélyt kérek! Mit kérek… könyörgök érte! Mindent elviselek, amit csak a fejemhez vágsz, és bármit megteszek, amire csak kérsz, csak könyörgök, engedd, hogy bebizonyítsam, méltó vagyok hozzád!

- Érdes a kezed…

- Sajnálom. – Sam habozva leengedte a kezét.

- Más, mint régen.

- Minden más, mint akkor volt.

Morris a gyűrűt forgatta az ujján.

- Nem akarok hazudni Michaelnek…

- Akkor ne tedd…

- Rá fog jönni, hogy a régi szeretőmmel találkozgatom.

- Én nem bánom, ha elhagy.

Morris szeme megvillant.

- Ő akkor is velem volt, amikor te nem. Hálás vagyok neki.

- De neki nem a hálád kell, hanem te! Te viszont engem szeretsz!

- Szemét vagy! – Morris fel akart állni, de Sam visszarántotta a karjaiba. Megcsókolta, mielőtt tiltakozhatott volna, és a kanapéra döntötte, miközben Morris megpróbálta eltolni magától.

- Szeretlek! Soha nem fog úgy szeretni, ahogy én.

- De megsebezni sem fog úgy, ahogy te! – vágott vissza Morris mérgesen.

Sam csak bámulta. A szívét abroncsba fogta a bűntudat és a vágy. A kettő között ingadozott, és mivel minden érzelem kiült az arcára, Morris tekintete lassan megenyhült.

- Bocsáss meg! – suttogta Sam, és az arcát a férfi mellkasára fektette. – Szeretlek! Szeretlek!

- Sam… - Morris felhúzta magához, és megcsókolta.

Lassan vetkőztették le egymást, nem kapkodtak, csak ölelték és csókolták egymást. Morris gyűrűje legurult a szőnyegre, amikor Sam lerakta a szemüveggel együtt a dohányzóasztalra. A férfi utána kapott, de Sam magára rántotta.

- Hagyd!

- De…

- Morris… - Sam becézgetni kezdte a mellbimbóit, és már el is terelte a férfi figyelmét. – Simogasd magad! – kérte.

- Még mindig perverz vagy… - válaszolta Morris, és a feje mellett megtámaszkodva egészen közel hajolt. Az ajkuk majdnem érintette egymást, a leheletük keveredett. – Ez nem megoldás…

- Majdnem megőrültem utánad az elmúlt négy évben…

- Megérdemelted! – Morris a fejét hátradöntve hangosan nyögdécselve fogadta magába. Sam végigcsókolta a nyakát, a mellkasát, és simogatta a combját, az ágyékát.

- Gyönyörű vagy! – tört ki belőle, ahogy a késő délutáni napsugarak glóriát vontak Morris feje köré. A férfi megvonaglott, és átkarolta a nyakát.

- Szeress, Sam! – kérte.

És Sam szerette. Minden mozdulata, érintése és csókja azt üzente, mit jelent neki a férfi. Felűzte a csúcsra, de nem hagyta lezuhanni. Megtartotta, és még magasabbra űzte. Morris a vállába harapott, de azt sem bánta. Csak ölelte, és hagyta, hogy a teste beszéljen helyette. A teste meséljen a magányról, a bűntudatról, a fájdalomról, a lelkét betöltő szerelemről…

Az ágyban töltötték az egész éjszakát. Morris kora reggel elment dolgozni, Sam pedig átvitte a bőröndjét a lakásba. Járkált egyet a környéken. Újra összefutott a motoros srácokkal, majd benézett a régi munkahelyére. Rengeteg változás történt, de az egykori kollégák a vállát veregetve fogadták. Este July felhívta, hogy megírta a cikket, és másnap küld neki egy példányt. Morris közvetlenül ez után érkezett haza. Hozott vacsorát.

- Michael? – Sam beitta a férfi látványát.

- Elutazott. Összevesztünk.

- Mi történt?

Morris dühösen szembenézett vele.

- Az, hogy szemét pasikkal vagyok körülvéve! Megcsalt!

- Oh… Sajnálom.

- Ne merészelj vigyorogni! Ettől függetlenül még hozzámegyek. Én is megcsaltam veled, tehát egálban vagyunk.

- Te nem vagy normális – kommentálta Sam.

- Mert te aztán az vagy… - jegyezte meg gúnyosan Morris, és ledobta az öltönyét.

Vitatkozva megvacsoráztak. Sam mosolyogva figyelte, ahogy a férfi a mosogatógépbe dobálja a tányérokat.

- Mindig utáltál mosogatni.

- Ez nem változott. Mikor jelenik meg a cikk?

- Holnap.

- Értem. Ha nem kerülsz börtönbe miatta, akkor hétvégén kellene egy kísérő egy partira.

- És rám gondoltál? Az az egy rendes ruhám van, amit rajtam láttál tegnap.

- Erre ne legyen gondod.

- És mi lesz Michaellel?

Morris nekitámaszkodott a pultnak. Fáradtan sóhajtott.

- Fogalmam sincs. Ne mondj semmit! – szólt a férfira, mert Sam már nyitotta a száját.

- Csak javasolni akartam egy nyugtató fürdőt…

- Kapd be! – morogta Morris, és lusta léptekkel elindult a fürdőszoba felé.

- A tiédet boldogan – vigyorodott el Sam.

Morris nem állta meg, hogy fel ne nevessen.

 

* * *

 

            Sam csak ült az egyik padon a parkban, és a kezében összegyűrődött az újság. Sírt. Maga sem tudta, hogy megkönnyebbülésében vagy meghatottságában. July így talált rá.

- Sam! Sssh… - Gyengéden simogatta a férfi vállát, amikor az szorosan megölelte.

- Köszönöm.

- Szívesen. – A nő mókásan felhúzta az orrát. – Elvárom viszont, hogy megírhassam a következő történetedet is.

- A következőt? – Sam csodálkozva engedte el.

- Remélhetőleg happy enddel záródót…

- Morrisra gondolsz?

- Ki másra? Mesélj!

Leültek a padra. Sam elmesélte, hogyan alakul a Morisszal való kapcsolata.

- Nem tud bízni bennem, és ez érthető.

- Mi van Garzonival?

- Megcsalta az a rohadék!

- Te meg elhagytad!

Sam arca megrándult.

- Ez igaz, de akkor is hűséges maradtam hozzá. Garzoni hányszor fogja majd megcsalni a háta mögött?

July a férfi feszült vonásait nézte.

- Valamiért megkedveltelek – közölte. Sam meglepett pillantására ügyet sem vetve folytatta. – Ezért hajlandó vagyok neked segíteni. Komolyabban utánanézek ennek a Garzoninak.

- Nem akarom, hogy Morris azt higgye, szándékosan akarom szétrombolni a kapcsolatát.

- De hiszen azt akarod, vagy nem?

Sam elvigyorodott.

- Én is kedvellek. Ha… nem lenne Morris, akkor talán…

July szomorúan vállat vont.

- Híres vagyok arról, hogy mindig reménytelen alakok tetszenek meg.

Ezen jót nevettek.

- Mikor lesz a parti?

- Hétvégén. Szombaton hatkor, azt hiszem.

- Jó. Addig még jelentkezem.

- Kösz.

July arcon csókolta a férfit, aztán elsietett. Sam újra rápillantott az újságra, amit a kezében gyűrt, és hosszú évek óta most először érezte, hogy szabad. Felszabadították. Az újságot a kukába dobta, és fütyörészve elindult hazafelé.

A motoros fiúk kiegészültek pár lánnyal. Lelkesen integettek a férfinak.

- Kerestek nem is olyan rég.

- Ki?

- Zsaruk, haver. Csak nem a börtönben töltötted azt a négy évet?

Sam rejtélyesen kacsintott, és besétált a házba. Otthon Morris szintén az újságot bújta.

- Te mit keresel itthon? – torpant meg, amikor meglátta.

- Szabadnapot vettem ki – mondta a férfi, és meglengette a lapot. – Miss Chase nagyon megkedvelt téged.

- Én is őt. Nagyszerű nő.

- Értem. Számíthatok olyasmire, hogy ezúttal miatta fogsz elhagyni?

Sam arca elsötétült.

- Soha nem csaltalak meg, még akkor sem, amikor távol voltam tőled. Miért nem inkább Garzonit faggatod az éppen ügyeletes szeretőjéről?

- Menj a pokolba! – Morris felugrott, és bevonult a hálószobába. Az ajtót hangosan becsapta maga mögött.

Sam magában káromkodva toporgott.

- Sajnálom – bökte ki végül. – Csak úgy kicsúszott a számon…

- Csak úgy! – vágta ki az ajtót Morris dühösen. – Nem is értem, mi a faszért vagyok veled!

- Azért, mert szeretsz!

- Michaelhez megyek hozzá. Nem szegem meg az adott szavam!

- Hülye vagy! Boldogtalan akarsz lenni egész életedben?

Morris ajka megfeszült.

- Inkább, minthogy attól féljek az elkövetkező években, mikor hagysz el újra!

- Soha többé!

- És mégis hogyan higgyek neked? – kiáltott fel kétségbeesetten Morris. A hajába túrt. – Annyira hinni szeretnék neked – suttogta tanácstalanul. – Annyira jó, hogy újra itt vagy velem, de… nem tudom kiverni a fejemből, hogy mi lesz, ha megint… történik valami, és megint elmész… Te magad mondtad, már túl sok idő eltelt. Ez, ami most köztünk van, csak képzelgés, hogy működni fog. Te már nem ide tartozol, én meg nem hozzád.

- Morris, kérlek! Adj időt!

- De nincs! – Morris toppantott. – Két hét múlva hozzámegyek máshoz, és te visszamész halászni a tengerre.

- Képes leszel igent mondani Garzoninak, miközben engem szeretsz?

- Igen. Ahogy te is képes voltál elhagyni – nézett a szemébe keményen Morris.

- Hogyan tudnám bebizonyítani, hogy komolyan gondolom?

- Nem tudom… - Morris a fejét ingatta.

Azon az estén csak feküdtek szótlanul egymás mellett az ágyon. Sam hallotta, hogy Morris a könnyeivel küszködik. Végül hozzáfordult, és magához ölelte. Képtelenek voltak aludni, mindketten az emlékeiket idézték fel. A közös álmaikat. A megvalósulatlanokat…

Sam hajnalban elbóbiskolt, mire felébredt, Morris már nem volt odahaza. Kedvetlenül kószált a lakásban. Újra számot vetett az életével. Mit is akar pontosan? Morrist, ez kétségtelen tény. De mi lesz a munkájával? Szereti a tengert és a halászkodást. Viszont nagyon sokat gondolt a határőri beosztására is. Képes újrakezdeni? Morris élete a nagyvilág előtt zajlik. Elég merész ahhoz, hogy mellette maradjon? A hálószobában a kezébe vette a fotót, ami most visszakerült a régi helyére. Hosszan nézte. Minden kérdésére ott volt a válasz. Igen. Bármit megtesz, ha ezzel Morris mellett élheti le az életét. Feladja az eddigi életét, önként vállalt száműzetését, szembenéz a világgal, de szüksége van a férfira.

Csengettek. Összerezzent. July az ajtóban állva győzedelmesen rámosolygott.

- Ugye, írhatok egy belevaló cikket Garzoniról?

- Mit tudtál meg?

- Oh, sok mindent! – July belibegett a lakásba, és lehuppant a kanapéra. – Kérek egy kávét, és mindent elmondok.

- July!

A nő felsóhajtott.

- Rendben. Garzoni elég nagy simlis. Nem Morris az első, akit megkörnyékezett. Beszéltem egy bizonyos Tony Delgadóval. Garzoni házasságot ígért neki, többször megcsalta, de mindig sikerült visszaügyeskednie magát hozzá. Az esküvő után meg lelépett a pénzével.

- Feljelentette?

- Nem, mert kényes fotókkal zsarolta meg.

- Morrist mivel tudná megzsarolni?

- Például veled. – July az asztalra dobott pár nyomtatott oldalt. – Morris szerintem hajlandó lenne kifizetni jó pár ezrest, ha te nem kerülsz rivaldafénybe.

- Garzoni tudhat rólam?

- Biztos vagyok benne. Egyik ismerőse szerint ittasan elpanaszolta, hogy Morris életében újra felbukkant az exe.

- Morris mondhatta meg neki?

- Szerinted?

- Figyelteti őt?

- Nem tudom. Te voltál zsaru.

Sam felállt, és kibámult az ablakon. A megoldás ott volt az orra előtt.

- A francba! – mordult fel, aztán kirohant a lakásból.

July döbbenten fordult utána.

- Sam! Mi a baj?

Sam kettesével szedte a lépcsőfokokat lefelé. Vörös köd gyűlt a szeme elé, amikor elkapta az egyik srác karját.

- Melyikőtök is a főnök?

- Én, öreg! – egyenesedett fel egy pattanásos arcú fiú, aki eddig mindig vállveregetéssel köszöntötte.

- Kinek jelentitek, hogy Baine mikor van itthon?

- Nem tudom, miről beszélsz.

Sam gyomron vágta, és nekivágta az egyik motornak.

- Pontosan tudod, miről beszélek! – sziszegte az arcába.

A többi srác fenyegetően gyűlt köréjük.

- Nem ér annyit, hogy szétveressem magam, ugye? – A srác lihegve kapaszkodott a csuklójába.

- Nem.

- Nem tudjuk, hogyan hívják. Szépfiú, olaszos beütéssel. Jól fizet.

- Beszéltetek neki rólam?

- Persze. Tudta, ki vagy, mert nem lepődött meg.

- Hát, persze.

Sam villogó szemmel ment vissza a lakásba, és elmesélte a kávét főző Julynak, mi történt. A nő erre vette a cuccait.

- Megyek írni.

- Mi lesz a kávéval?

- Idd meg! Dolgom van. A holnapi számba be kell suvasztani azt a cikket a rohadékról!

Sam a fejét csóválva csukta be utána az ajtót. Aztán azon kapta magát, hogy kárörvendően gondol Michael Garzonira, aki nem is sejti, mi vár rá.

 

5.

 

            A hír Michael Garzoni, a híres fotómodell viselt dolgairól bombaként robbant. A riporterek azonnal rávetődtek a témára. Az Államokba éppen akkor visszatérő Garzonit letámadták a repülőtéren, és interjút követeltek tőle. Ugyanígy zaklatták Morrist is, aki egy napig Samnél maradt a régi lakásban, és a hálószobában duzzogott.

- Nem gondoltam volna, hogy ilyen aljas vagy! – lengette az újságot, amikor hazaért. – Most, hogyan fog kinézni, ha hozzámegyek?

- Sehogy, mert nem mész hozzá.

- De igen! – Morris, úgy tűnt, megmakacsolta magát. 

- Ne légy hülye!

- Nem vagyok az. Megtartom a szavam.

- Ő meg hazudik neked!

- Tudom, hogy a te kezed van az ügyben! – bontott fel egy üveg bort Morris dühösen.

- Nem én írtam a cikket.

- Hanem a kis barátnőd.

- July kedves nő.

- Akkor miért nem őt zaklatod?

- Mert téged szeretlek!

- Én meg gyűlöllek! Megvetlek. Eljátszottad a bizalmam.

Sam legszívesebben jól megrázta volna, hogy észhez térjen.

- De persze benne megbízol, miközben tudod, milyen ember?!

- Rá számíthattam, amikor te horgászgattál!

- Te is tudod, hogy ez nem így volt!

Morris lehajtotta az első pohár bort. A szemüvege a pulton koppant.

- Oh, dehogynem, drága Sam! – A zöld szemek aranylóan szikráztak. Sam ágyékában forróság löktetett, ahogy belenézett.

- Istenem, milyen gyönyörű vagy! – nyögte.

Morris olyan erővel csapta le a poharát, hogy eltörött a talpa. Mit sem törődve vele, nagy léptekkel odament hozzá, és lekevert neki egy pofont. Sam engedte, nem mozdult, nem háborodott fel miatta. Újabb pofon csattant az arcán.

- Gyűlöllek! Gyűlöllek, amiért minden gondolatom körülötted forog, és alig várom, hogy hazaérhessek! A raboddá tettél megint, akármilyen keményen küzdöttem ellene! És gyűlölöm magam, amiért ez újra megtörténhetett!

Sam szíve a torkában dobogott.

- Szeretlek! – mondta rekedten.

- Ez nem jelent semmit! Nekem már nem. Nem bízom meg benned többé, és éppen ezért nem fogadlak vissza. – Morris éles szavai tőrdöfésként hatottak. – Inkább élek egyedül, mintsem megint szenvedjek!

- Légy bátor kockáztatni, és nem fogod megbánni!

- Nem. – Morris sarkon fordult, és faképnél hagyta. A vendégszobába vonult, és halkan betette maga után az ajtót.

Sam nekitámaszkodott a falnak.

- Sokat gondolkodtam azon, mennyit áldoznék fel érted az eddigi négy évemből. Abból, amit megszerettem, habár eleinte csak figyelemelterelésnek szántam – vallotta be hangosan, hogy Morris hallja minden szavát. – Aztán rájöttem, hogy nem áldozat az, ha veled lehetek. Vállalok bármit: feladom a halászatot; visszatérek a testülethez, és újra határőr leszek. Az egész világ előtt felvállalom a szerelmünket, és nem fog érdekelni, ki mit mond. Büszke leszek, hogy a párod lehetek. – Kis ideig hallgatott. – Megtennék bármit, hogy újra boldognak lássalak. Ha tényleg ezt akarod… akkor elmegyek. Már holnap reggel. – Ellökte magát a faltól, és beballagott a hálószobába. Az ágy szélére huppant, és a tenyerébe temette az arcát. Morris hangjára felkapta a fejét. A férfi az ajtóban állt, és az ajkát harapdálta.

- Szombatra nem lesz kísérőm, ha elmész reggel.

- És Michael?

- Fulladjon meg! – Morris letépte a gyűrűt az ujjáról, és a szőnyegre hajította. – Az esküvőt ezennel lemondom!

Sam reménykedve nézett rá.

- Ez azt jelenti, hogy…?

- Nem jelent semmit. Nem jövök veled újra össze.

Sam a gyűrűt bámulta, és elmosolyodott.

- Értem. És ha esetleg mindent elölről kezdenénk?

Morris elgondolkodva a hajába túrt. Kócosan, szemüveg nélkül hunyorogva tétova mosoly jelent meg a szája sarkában.

- Esetleg… de ma a vendégszobában alszom.

Sam beleegyezett. Bármibe belement volna, ha van egy kis esélye is annak, hogy Morris visszatér hozzá.

- Michael tud róla, hogy nem lesz esküvő? – kiáltott a férfi után.

- Hagytam egy üzenetet a rögzítőjén – szólt hátra a válla felett Morris, és ránevetett.

Este külön szobában tértek nyugovóra, de ezúttal Sam bizakodva tekintett a jövőre.

 

* * *

 

            July megigazgatta Sam nyakkendőjét.

- Nagyon jól nézel ki. Egy kicsit irigylem Morrist.

- Remélem, ő is így gondolja. – Sam nyugtalanul a tükörbe nézett.

Délelőtt levágatta a haját, gondosan megborotválkozott, és felvette a ruhát, amit Morris küldetett a számára.

- Kicsit furcsa ilyet viselnem a viharkabát után.

- Gondolom. Kértem egy interjút Mr. Garzonitól.

- Tényleg? És?

- Mr. Garzoni cáfolja az ellene felhozott vádakat – idézte July férfias hangon, majd cinkosan összenevetett a férfival.

- Ügyes kislány vagy.

- Tudom. Nem akarsz inkább engem elkísérni haza?

- Köszönöm, de vissza kell utasítsalak.

- Ezt el is várom. – Morris hűvös volt, és összeszedett. – Helló, Miss Chase!

- Mr. Baine, örülök, hogy megismerhetem.

Morris szemügyre vette a nőt.

- Köszönöm, amit Samért tett.

- Szívesen.

- Elrabolom Samet.

- Persze, én is megyek. Még dolgom van az irodában.

- Kocsival vagy?

- Nem. Taxival jöttem.

- Elvisszük, Miss Chase. Jöjjön! – Morris nem tudta megállni, hogy le ne söpörjön egy láthatatlan szöszt Sam válláról, és meg ne igazítsa a July által már megigazított nyakkendőt. July mókás arcot vágott, és ettől Sam elvigyorodott.

- Menjünk!

July egész úton Morrisszal beszélgetett. Vitatkozott vele, aztán viccelődtek egy sort. Végül Morris mosolyogva még integetett is neki búcsúzóul.

- Miért van olyan érzésem, hogy ennek a beszélgetésnek a nagy részét holnap olvasni fogom az újságban?

- Majd hétfőn. Hétvégén nem jelenik meg számuk.

Morris rápillantott a szeme sarkából.

- Ezzel nem nyugtattál meg.

- Tudom. – Sam megfogta a kezét, és hátradőlt. – A halászbárka után furcsa érzés limuzinban utazgatni.

- Nem tetszik?

- Azt nem mondtam. Kellemes, bár mindennek vannak árnyoldalai…

Morris kis hallgatás után bólintott.

- Soha nem szerettem, ha az emberek beleütötték az orrukat a magánéletembe, és most kénytelen vagyok elviselni, hogy minden lépésemet figyelik. Igaz, nekem még mindig jobb a helyzetem, mint a színészeknek, akik a filmjeimben szerepelnek.

- Milyen érzés, hogy valóra váltottad az álmodat?

Morris kinézett az ablakon, és ki akarta húzni a kezét Sam ujjai közül, de a férfi nem engedte. Így Sam szemébe nézve válaszolt.

- Nehéz és magányos.

- Morris…

- Veled akartam valóra váltani.

- Sajnálom.

- Megérkeztünk – mondta Morris csendesen.

Sam szeme kitágult.

- Azt nem mondtad, hogy ekkora parti lesz.

A luxus lakótömb előtt garmadával álltak a biztonsági őrök, akik a rajongókat és a riportereket meg fotósokat tartották vissza.

- Beijedtél? – Morris hangja kihívó volt.

Sam nemet intett.

- Hajrá! – Csókot nyomott Morris ajkára, majd elsőnek szállt ki a kocsiból.

A vakuk elvakították, de nem foglalkozott velük, hanem visszafordult, és Morrisnak nyújtotta a kezét. Tudta, hogy ezzel a mozdulattal mindent elárul, de azt akarta, hogy mindenki tisztában legyen vele, a férfi hozzá tartozik. Morris uralkodott az arcvonásain, a tenyerébe csúsztatta a kezét, és engedte, hogy kisegítse. Azonnal felbolydult mögöttük a tömeg. A vakuk még gyorsabban villogtak, riporterek tolták az orruk alá a mikrofonjaikat, telefonjaikat.

- Baine, ki az új partnere?

- Hol van Garzoni?

- Szakítottak?

Morris megpróbálta kiszakítani a kezét Sam szorításából, de a férfi nem engedte. A szemüveg mögött csúnya pillantást vetett feléje, majd a kérdezőkhöz fordult.

- Közös megegyezéssel felbontottuk az eljegyzésünket Michaellel.

- Ki az új partnere? – Az egyik nő szokatlanul erőszakosan tolakodott eléjük.

- Sam régi barátom. A városba érkezett a héten, és volt olyan kedves, hogy a kísérőmül szegődött ma.

- Magát ismerem! – hördült fel hirtelen az egyik férfi. – Benne volt az újságban!

- Sam Clevely! – kiáltott fel egy másik. – Maga mentette meg néhány éve azokat a bevándorlókat, és az elmúlt hetekben Suittékat!

- Sajnos, mennünk kell! – Morris maga után húzta Samet, és elindultak befelé.

A férfi váratlanul termett előttük. Sam csak azért tudott kitérni előle, mert a tengeren hozzászokott a hirtelen elébe lendülő kötelekhez. A vállát így is elérte az ütés. Morris felkiáltott.

- Michael, ne!

- Az ő hibája, meg a tiéd, te kurva! - Garzoni Morrisra vetette volna magát, de Sam elébe állt, és ellökte.

- Hozzá ne merészelj érni!

A biztonsági őrök végre odaértek, és felrángatták a férfit a földről. Visszafogták, ahogy nyálát fröcskölve üvöltözött.

- Azt hiszed, nem tudom, hogy lefeküdtél ezzel a szeméttel?! Ribanc vagy, aki bárkinek szétteszi a lábát!

- Sam, ne! – Morris elkapta Sam karját.

- Ne várd el tőlem, hogy szótlanul tűrni fogom, ahogy sérteget!

A riporterek és a fotósok élvezték a kibontakozó drámát.

- Semmi baj. Most legalább kiderül, milyen ember valójában.

- A stricid meg egy seggfej! – ordítozott tovább Garzoni. – Az újságírónőt dugja, azt a Chase-t, te soha nem leszel neki elég!

Sam arca megmerevedett. A férfi felé fordult. Mindenki lélegzetvisszafojtva várta, hogy mit mond.

- Négy éve elkövettem azt a hibát, hogy bár szerettem, elhagytam, mert azt hittem, neki úgy lesz jobb. Boldogabb lesz mással. De balszerencsémre összeismerkedett veled. Mindig mondtam Morrisnak, hogy rossz emberismerő, és milyen igazam volt. Egy senki vagy, Garzoni! Egy tolvaj zsaroló, aki kihasznál másokat, és Morrist is csak kihasználtad volna, ha én nem jövök. De visszajöttem, és harcolni fogok érte! Ő hozzám tartozik! Még egy rossz szó róla, és azt is megbánod, hogy megszülettél! Nem érdekel, mit hazudozol rólam, de ha azzal őt bántod, akkor annak csúnya vége lesz!

- Sam…

- Sajnálom! – Sam felsóhajtott, és megszorította Morris kezét. – Tényleg sajnálom. Szeretném meg nem történtté tenni, de nem tudom. Gyáva voltam, hibáztam, és ezzel téged bántottalak. Kérlek, bocsáss meg!

Morris körbepillantott.

- Mindig is a nagyjelenetek mestere voltál… Muszáj volt ezt most, itt?

- Igen. Szeretlek annyira, hogy érted felvállalom a nyilvánosságot. Amíg együtt éltünk, senki nem tudta, hogy nem csak lakótársak vagyunk, pedig szerettelek. Mégis féltem beismerni másoknak a homoszexuálisságomat. Most már tudom, hogy bolond voltam. Szeretlek. Nélküled üres az életem. Nem kezdhetnénk elölről?

Morris figyelte, ahogy a biztonságiak elrángatják a volt vőlegényét. Minden fotós az ő arcára exponált, hogy megörökítse a nagy pillanatot: Morris Baine, a filmproducer szerelmet vall régi kedvesének. Csalódniuk kellett, mert a férfi kihúzta a kezét Saméből, és vállat vont.

- Ezen még gondolkodom.

- Ne már, Morris! – nyögött fel egy nő.

- Baine, ne szemérmeskedjen! – kiáltozott egy fotós.

Sam azonban nem tűnt mérgesnek, inkább követte a férfit befelé. Ezúttal senki nem akadályozta meg őket abban, hogy bejussanak.

Az este kivételesen jól sikerült. Sam eleinte zavarban volt, mert mindenki úgy üdvözölte, mintha régi ismerős lett volna, de aztán felengedett, és ellazult. Morris nem mozdult mellőle, és ettől még inkább megnyugodott. Késő este volt, mire hazaindultak. A limuzinban Morris a vállára hajtotta a fejét.

- Azt hiszem, többet ittam a kelleténél… - mormolta.

- Észrevettem. Akartam is szólni, hogy sok lesz a pezsgő, de nem mertem. Attól függetlenül, hogy el sem mozdultál mellőlem, elég hűvös voltál velem.

- Mégis mit vártál tőlem? Mindenki árgus szemmel leste a mozdulataimat.

Sam fojtottan mosolygott.

- Csak ez volt az oka, hogy nem vallottál szerelmet nekem?

Morris nem válaszolt, csak halkan szuszogott. Sam végigvigyorogta a hazafelé vezető utat. A limuzin sofőrje segített neki feltámogatni a férfit a lakásukhoz, majd egy fejbiccentéssel távozott. Sam bekormányozta Morrist a hálószobába, és óvatosan leengedte az ágyra.

- Hazaértünk? – motyogta a férfi.

- Igen. Maradj csak! Bízd rám magad…

Sam levetkőztette, majd egy szivaccsal végigtörölte az egész testét. Puha törölközővel megszárogatta. Morris halk sóhajjal nyúlt feléje. Félig nyitott szemhéja mögül bámult rá.

- Szeress!

Sam levetkőzött, és mellé feküdt. Megcsókolta. Morris álmos vággyal fordult feléje, ahogy régen. Lustán csókolóztak.

- Még mindig nem bocsátottam meg… - mormolta a fülébe, amikor a nyakát csókolgatta.

Sam megérintette az arcát.

- Keményen fogok küzdeni, hogy elnyerjem a bocsánatodat…

- Hogyan?

Sam apró csókokkal borította a bőrét.

- Szeretni foglak, ahogy még soha azelőtt…

Végignyalta minden porcikáját.

- Minden reggel csókkal ébresztelek…

Megcsókolta, bejárva szájának minden zugát.

- Teljesítem minden kívánságodat…

Felizgatta, megőrjítette.

- A te örömödre törekszem minden alkalommal, amikor együtt leszünk…

- És ha… ez nekem nem elég?

Sam csókja kemény és vad lett. Zihálva váltak szét.

- Rajtad hagyom a nyomát a szerelmemnek…

Beleharapott a vállába. Morris felnyögött.

- Az őrületbe kergetlek…

Az ágyékát nyalta, simogatta, szopogatta. Morris a hajába markolva vonaglott.

- A rabommá teszlek…

- És ha… ezzel még mindig nem érem be?

Sam ujjai a testébe mélyedtek.

- Szeretni foglak…

Morris megemelte a csípőjét.

- Magamhoz láncollak…

Síkosítót szedett elő, és azzal simogatta.

- Elérem, hogy ne legyen más gondolatod, csak én…

Morris megrándult, lábait szégyentelenül széttárva tárta feléje a karját.

- És ne feledd el, hogy… hozzám tartozol…

Morris torkából elfulladó nyögés szakadt fel, ahogy beléhatolt.

- Hogy mennyire szeretlek…

Sekélyen mozdult.

- Hogy nem tudok… élni nélküled…

Mélyebbre hatolt.

- Hogy belehalok, ha… nem lehetek veled…

Morris felkiáltott.

- … mert értelmetlen az életem… nélküled…

Képtelen volt visszafogni magát. Keményen leszorította a férfit, és újra meg újra beléhatolt.

- … és semmi értelme felkelnem reggel… ha nem vagy velem…

Morris átkarolta a nyakát, szorosan összesimultak.

- Hogy a forróságod nélkül…

Sam hangja elfulladt.

- … elpusztulok...

Morris minden mozdulatánál felnyögött.

- … mert szeretlek…

Válaszolt minden lökésre, és mohón csókolta.

- … mindennél jobban…

Amikor találkozott a pillantásuk, már önuralmuk szélén jártak.

- Szeretlek… - lehelte.

Az ujjaik összefonódtak.

- Szeretlek… - ismételte.

Morris ekkor rámosolygott, a régi, vágyott mosollyal.

- Én is szeretlek…

Sam felkiáltott, és az ajkára szorította a száját. A gyönyör úgy burkolta be őket, mint a telihold fénye a világot: sejtelmesen és mégis izgató melegséggel…

Sokáig feküdtek szótlanul, simogatva egymást, elégedetten, hogy a másik ott van, ahol lennie kell. Sam kora reggel mégis arra ébredt, hogy a férfi nincs mellette. Ijedten ült fel. Meztelenül trappolt ki a nappaliba. Morris a foteljában ült, és forgatókönyvet olvasott. Könnyű fehér nadrágot és smaragdzöld inget viselt. Szemüvegén megcsillant a reggeli napfény. Hűvös volt és megközelíthetetlen, befolyásos producer.

- Valami baj van? – vonta fel az egyik szemöldökét.

- Azt hittem, hogy…

- Hogy elhagytalak? – Morris gondosan bejelölte, hol tartott, és félrerakta a szövegkönyvet. – Megérdemelted volna.

Sam szíve reménnyel telt meg, ahogy a férfi felállt, és elébe sétált.

- És?

Morris komolyan a szemébe nézett.

- Sokat gondolkodtam. Ugyanolyan hibás voltam a négy évvel ezelőtt történtekért, mint te. A párod voltam. Észre kellett volna vennem, hogy mi bánt. Én viszont… úgy éreztem, nincs jogom beleavatkozni az életedbe, holott az a közös életünk volt. Inkább a cégnél próbáltam előrébb lépni, és nem törődtem veled. Elszúrtam.

- Nem a te hibád.

- De igen. Legalább annyira, mint a tiéd, és mégis… te soha nem vetetted a szememre, hogy elhanyagoltalak. Sem akkor, sem most. Azt hittem, hogy lezártam a veled való kapcsolatomat, amikor megláttam a neved az újságban. Bebeszéltem magamnak, hogy lesz nekem nélküled, hogy már nem szeretlek. És ráébredtem, mekkorát tévedtem, amikor újra találkoztunk. Olyan sokat változtunk, és mégis… legszívesebben sírva borultam volna a karjaidba, hogy gyere vissza hozzám!

- Morris, ne…

- Gyűlöltem és megvetettem magam érte! Téged hibáztattalak, hogy ne kelljen szembenéznem a saját hibáimmal. Elég szánalmas, nem?

Sam arca ellágyult.

- Egyáltalán nem.

Morris tétován elmosolyodott.

- Szeretlek. Te vagy életem szerelme, még ha ki is röhögöm azokat, akik ilyesmiről beszélnek. Nélküled semmi értelme, hogy megvalósítottam az álmomat. Értelmetlen, hogy felkeljek reggel.

- Mégis megtetted eddig…

Morris megérintette az arcát.

- Mert minden nap reménykedtem, hogy visszajössz hozzám.

Sam magához rántotta, és szorosan megölelte.

- Szeretlek!

- Bocsáss meg nekem, amiért nem voltam jó kedvesed…

- Az voltál. – Sam a homlokához döntötte a homlokát. – Mindketten követtünk el hibákat, és biztos, hogy még fogunk is. Tudom, hogy nem lesz könnyű, de ettől függetlenül szeretnék veled maradni. Veled élni. Gyere hozzám!

Morris szeme tágra nyílt.

- Sam!

- Szeretlek! Gyere hozzám! Viseld a gyűrűm, és legyél a párom! Vagy… nem szeretnéd? – bizonytalanodott el a férfi.

Morris hirtelen nevetésben tört ki.

- Ugye, tisztában vagy azzal, hogy meztelenül állsz előttem, és úgy kérted meg a kezem?

Sam rávigyorgott.

- Ne mondd, hogy nem vetek be mindent a cél érdekében.

Morris megérintette a medált a férfi nyakában.

- Talán Isten mégis… létezik.

Sam Mariára és Lucinda álmára gondolt.

- Nem tudom, de amíg veled lehetek, nem is érdekel.

Morris mosolyogva a karjaiba simult, és átkarolta a nyakát.

- Én is így gondolom… és a válaszom igen… mert bármilyen banálisan hangozzék is, én se élhetek nélküled…

 

Extra

 

            A tenger hatalmas hullámokkal árasztotta el a fedélzetet. Morris a korlátba kapaszkodott, és elvigyorodott. Míg Harry igyekezett viszonylagos nyugalomban tartani a hajót, addig John és Sam a hálóba akadt rákokkal és halakkal küzdött.

- Segíthetnél! – kiáltott rá Sam felnézve.

Morris a szemét forgatta, de engedelmesen ment segédkezni. Egymás mellett hajolgattak, mozdulataik tökéletesen harmóniában voltak. John néha rájuk pillantott, és a fejét csóválta. Még mindig nem tudták elhinni, hogy kapitányuk homoszexuális. Amikor kiderült, teljesen le voltak döbbenve. A faluban nem éltek ilyen népek, így Sam amolyan csodaszámba ment. Úgy bámulták meg hazatértekor, mint egy érdekes bogarat, de senki nem fordult el tőle. Lassacskán megnyugodtak a kedélyek, mindenki elfogadta a helyzetet.

- Azt engedd vissza! – vett ki egy kisebb rákot Sam Morris kezéből. – Még nőnie kell.

- Igenis.

Sam nem gondolta volna, hogy Morris megállja a helyét a hajón, és még tetszeni is fog neki a halászat. Tévedett. Elfelejtette, hogy a férfi ugyanúgy ládákat pakolt annak idején, mint ő. Kibékülésük után sokat tépelődtek, hogyan folytassák tovább az életüket. Morrist a nagyvároshoz kötötte a munkája, Samet a faluhoz a hajója. Morris volt az, aki tiltakozott az ellen, hogy Sam visszamenjen a rendőrséghez. Mindketten tudták, hogy neki van igaza.

- Nézd, hogy csattogtatja az ollóját! – Morris felnevetett. Szemüvege helyett kivételesen kontaktlencsét viselt, mert múltkor ráfröcskölt a víz, és vagy folyamatosan törölgette, vagy nem látott. Gyerekes vidámsága ragadós volt, mert Sam és John is elvigyorodott.

- Ne játssz vele! – szólt rá azért Sam lágy feddéssel a hangjában.

- Rendben. – Morris folytatta a munkát, de a mosoly továbbra is ott játszott a szája szegletében.

Sokat beszélgettek, mire kitalálták a megoldást, hogyan oldják meg az életüket. Morris a legközelebbi nagyvárosba helyezte egyik külső irodáját, és ezentúl onnan intézte a cég ügyeit. Még mindig sokat utazott, de már észrevehetően visszavett a munkatempóból. Néha Sam is elkísérte, ilyenkor vele tartott egy-egy bemutatóra, aminek azonnal nagy sajtóvisszhangja volt. Többen úgy vélték, hogy Morris hozta kapcsolatukért a nagyobb áldozatot, és Sam eleinte félt is, hogy valóban így van. Aztán ahogy teltek a hetek, és Morrist gyakran a tengerparton sétálgatva találta, megnyugodott. Ezúttal nem követték el a hibát, hogy nem beszélték meg a legapróbb kétségeiket is.  Morris imádta új otthonát, és maximálisan elégedett volt.

- Ez a paradicsom – mondta egyszer nevetve, amikor Sam ágyba vitte neki a reggelit, és a nyitott teraszajtón át behallatszott a tenger halk zúgása.

- Oké, Harry! – Sam intett a kormányosának, és megkapaszkodott, ahogy elindultak vissza a kikötőbe. – Szép fogás – mondta elégedetten.

Morrishoz visszatérve maga sem vallotta be, mennyire hiányzik neki a hajó és a tenger, újonnan megtalált nyugis otthona. Morris viszont észrevette. Arra kérte, meséljen neki a halászatról, a faluról, a barátairól. Azonnal feltűnt neki a sóvárgás Sam hangjában. Sokat tépelődött, mit tegyen. Ugyanazok a kérdések merültek fel benne is, mint Samben, amikor visszatért hozzá. Vajon mennyire szereti a férfit? Mit tenne meg, hogy boldog legyen? S egyik este, ahogy a férfi őt átölelve mélyen aludt, míg ő forgatókönyveket olvasott, rájött, hogy a válasz ott volt az orra előtt. Amikor ott járt Samnél neki is megtetszett a falu, a lakók barátságossága, a kis ház a parton, a tenger kéksége, a puha homok a talpa alatt… Egy kapcsolat mindig két emberen múlik. Ezúttal miért ne ő hozzon áldozatot közös életükért? S amikor az első éjszakát töltötte itt a férfi karjaiban, már tudta, hogy ez nem áldozat, hanem élete legjobb döntése.

- Merre jársz? – karolta át Sam hátulról.

- Hétvégén el kell utaznom. Nem akarsz velem jönni?

- Mennyi időre?

- Úgy egy hét…

- Rendben. Beszélek Johnékkal. – Sam távollétében Harry és John nagyszerűen megállták a helyüket a hajón, Sam megemelte a fizetésüket is. – Megvágtad a kezed – mondta aggodalmasan, amikor észrevette, hogy Morris kezének élén van egy vágás.

- Majd ha hazaértünk, bekötöm. Nyugi, nem vagyok cukorból – kuncogott Morris. Őt magát is meglepte, hogy határozottan élvezi a halászatot. A cég mellett elszokott a fizikai munkától, de kifejezetten jól esett neki megküzdeni az elemekkel. Már értette, Sam miért van oda a munkájáért.

- Tudom, de elég érdekesen fogsz kinézni kötéssel a kezeden a puccos estélyek egyikén, amire biztos el fognak citálni minket.

Morris nevetett.

- Ez igaz – bólintott. – Majd nem fogok integetni a fotósoknak…

Sam felhorkant. Még mindig nem békélt meg a hiénákkal, ahogy ő becézte őket. Eleinte gyakran a faluban is felbukkant egy-egy, de az itt lakók nagyon kedvesen útbaigazították őket. Megkedvelték Morrist, és örültek, hogy ideköltöztek. Habár az elején Sam hőstette után elégedettek voltak a médiafelhajtással, Sam magánéletének kiteregetése már szúrta a szemüket.

- Ki az ott? – Morris a kikötő felé mutatott. A mólóról egy karcsú alak integetett nekik.

- Julie. Nem is szólt, hogy jön.

Morris szeme azonnal összeszűkült.

- Mi a csudát akar? – Kedvelte a nőt, de bejelentés nélkül beállítani valahová… Arról nem is beszélve, hogy ezzel felborította megszokott napi rutinjukat. A kikötőbe visszaérkezve rendbe tették a hajót Johnékkal, amíg Sam eladta a fogást. Utána megreggeliztek a kávézóban, majd hazaérve Morris lezuhanyozott, és elindult dolgozni. Késő este ért haza, addig Sam a hajóval foglalatoskodott, vagy éppen a ház bővítésén fáradozott. Közösen megvacsoráztak, utána pedig övék volt az éjszaka…

- Légy kedvesebb!

Morris némán duzzogott. Sam maga felé fordította, és nekiszorította a korlátnak.

- Féltékeny vagy? – A szeme vidáman csillogott.

- Nem. Arra a nőre?! Nem értem, mit keres már megint itt! Nincs munkája, pasija, mittudomén? Igazán leszállhatna rólad!

- Hozzánk jön, nem hozzám.

- De pontosan tudja, hogy én reggeli után dolgozni megyek!

Sam most már nem állta meg nevetés nélkül. Puszit nyomott a férfi arcára, és nekidőlt.

- Szeretlek!

Morris megenyhülten átkarolta a derekát.

- Én is.

- Julie nem jelent nekem semmit. Barát.

- Tudom. Kedvelem is őt, csak éppen idegesít, hogy annyit vagytok kettesben.

- Annyit? Havonta egyszer meglátogat minket…

Morris az ajkába harapott. Dühösen szikrázott zöld szeme. Ahogy felpillantott a férfira, Sam szíve nagyot dobbant. Nem értette, hogyan tudott éveket leélni nélküle. A mosolya, az illata, a hangja, az íze… a szerelme nélkül.

- Istenem, mennyire szeretlek! – Samből önkéntelenül tört elő a sóhaj. Morris ujjai megmarkolták a vállát, amikor megcsókolta. Imádott vele csókolózni. Minden alkalom újabb élménnyel gazdagította, felszította a vágyát, vagy éppen pontot tett szenvedélyük végső eksztázisára.

- Mmm, azért Julie jöhetne kevesebbet is… - mormolta a férfi szájában.

Sam nevetett, és csak a fejét csóválta. A kikötőbe érve, ő ugrott a mólóra elsőnek, és megölelte a nőt.

- Miért nem szóltál, hogy jössz?

- Meglepetést akartam szerezni – mosolyodott el Julie, majd Morrisra pillantott, aki morcosan segített Johnéknak a kikötésben. – Azt hiszem, nem örül nekem.

- Ne is törődj vele. Csupán szeret kisajátítani magának. – Sam ezt olyan büszkén mondta, hogy a nő felkacagott.

- Örülök, hogy boldogok vagytok. Igazából tanácsért jöttem, ha ráérsz beszélgetni.

- Nagyon sietsz? Mert akkor együtt reggelizhetnél velünk.

- Majd este indulok vissza. A mai napom szabad.

Morrist hamar meglegyintette a féltékenység szele, és egész reggel kiállhatatlan volt mindkettejükkel. Félvállról válaszolgatott a hozzá intézett kérdésekre, és amikor elindult dolgozni, birtokló csókkal támadta le Sam-et. Figyelmeztető pillantásban részesítette a nőt, amin Julie jól szórakozott.

- Jó látni, hogy ennyire jól megvagytok – mondta, amikor már kettesben ücsörögtek a teraszon.

- Néha még félek, hogy boldog-e itt velem, de… amikor látom a parton esténként sétálgatni, mindig megnyugszom. Sokkal kiegyensúlyozottabb, mint korábban.

- Ez neked is köszönhető.

- Remélem. Miről akartál velem beszélni?

Julie elárulta, hogy felajánlottak neki egy állást, de tétovázott elfogadni. Nem tudta, mihez kezdjen. Végül egész nap beszélgettek, és a nő sokáig járkált a homokban. Sam tudta, hogy a legmegfelelőbb döntést fogja hozni, így kedvesen megölelte, mielőtt útjára bocsátotta volna. Nekiállt vacsorát főzni, és éppen lekapcsolta a gázt, amikor Morris belépett az ajtón.  

- Itt van még? – A férfi köszönés nélkül nézett körül.

- Már elment. – Samnek nem kellett megkérdeznie, kire gondol.

Morris elvonult lezuhanyozni, és pólóban, rövidnadrágban tért vissza a konyhába. Sam a kezébe nyomta a pohár bort, amit kitöltött neki.

- Téged szeretlek, és Julie hidegen hagy – közölte halkan. – Csak barát, semmi több.

- De te tetszel neki!

- Nekem meg te tetszel. Hányszor kell még bebizonyítanom?

Morris elpirult.

- Sajnálom, csak… - Legyintett, és letette a poharat anélkül, hogy beleivott volna. – Szeretlek. Tudom, hogy soha nem csalnál meg, de Julie akkor is idegesít. Idegesít minden nő és férfi, aki csak rád pillant.

- Én viszont csak téged látlak… - simogatta meg az arcát Sam gyengéden.

- És én csak téged… - ölelte meg a férfi, és a mellkasára hajtotta a fejét. – Sajnálom, hogy olyan undok voltam.

- Semmi gond. Én sem vagyok boldog, amikor azt látom, hogy azokon a puccos partikon nők és férfiak legyeskednek körülötted. Legszívesebben elrángatnálak onnan, hogy addig csókoljalak, míg elfelejted őket. Mindenkit, akivel valaha csak beszéltél, és csak én léteznék a számodra. Csak én… - mormolta a férfi hajára.

Morris átkarolta a nyakát, és rámosolygott.

- Ezt csodálatos hallani. Mi lenne, ha most megtennéd?

Sam elvigyorodott, és a derekánál fogva a magasba emelte, hogy a hálószobába vigye. A férfi meglepett hangot hallatott, de aztán felnevetett, és Sam elégedetten arra gondolt, hogy ez a leggyönyörűbb hang, amit valaha is hallott, és ettől mérhetetlenül boldognak érezte magát. A boldogsághoz néha nem is kell több…

 

Vége