Joel bárja

1.

 

Christian Roberts döbbenten meredt hívatlan látogatójára. Titkárnője a karjába kapaszkodott, de ez nem akadályozta meg a férfit abban, hogy egészen az asztaláig lépkedjen.

- Elnézést, Mr. Roberts! – Tina, Christian már nem épp fiatal asszisztense kétségbeesetten nézett. – Megmondtam, Mr. Gordonnak, hogy senkit nem fogad, de ő mégis ragaszkodott ahhoz, hogy találkozzon önnel. Bocsásson meg, azonnal hívom a biztonságiakat!

A férfi könnyedén lerázta az asszonyt, és komoran rátenyerelt az asztalra.

- Nem kellenek biztonságiak – közölte tengermély hangján. – Ha elmondtam, amit akartam, akkor már itt sem vagyok.

Christian mérlegelt.

- Távozhat, Tina.

- Uram… - Az asszony engedelmesen bólintott, és becsukta maga mögött az ajtót.

- Mit akar, Mr. Gordon? Ha jól értettem a nevét…

- A nevem Joel Gordon. Én bérlem az egyik ingatlanját. Már találkoztunk, bár nem mostanában.

Christian fejében adatok kavarogtak, bólintott.

- Emlékszem. Már közel kilenc éve, ha jól emlékszem. Az első bérlőm volt annak idején.

- Pontosan. – A férfi egy levelet szedett elő a zsebéből. Széthajtogatta, és lecsapta elé. – Emiatt vagyok itt. Szeretném tudni, miért mondja fel a szerződésemet? Soha nem voltam elmaradva egyetlen részlettel sem, sőt, még többet is fizetek, mert szeretném megvásárolni a helyet. Annak idején telefonon beszéltünk, és akkor azt mondta, hogy tíz év után lehetőség van rá. Egy évem van vissza, megvan rá a pénzem is, erre maga felmondja a bérleti szerződést… Miért?

Christian gondolkozott, és közben végigolvasta a levelet is.

- Pillanat… - Felállt. – Ennek utánanézek. Addig üljön le! – mutatott a hatalmas fotelokra az iroda másik felén.

- Köszönöm.

Christian megállt Tina előtt, aki máris vigyázzba vágta magát, amikor ő kilépett az ajtón.

- Rice bent van?

- Igen, uram.

- Nála leszek, ha kellene valami. Mr. Gordonnak pedig vigyen egy kávét.

- Igenis.

Christian felidézte magában a férfi nyurga alakját, copfba fogott hosszú haját, nevetőráncokkal tarkított arcát.

- Inkább teát… - mondta, majd végigsietett a folyosón.

Vállalata már kilenc éve működött, akkor örökölt az apja után egy nagyobb összeget, amit be akart fektetni. Akkoriban felvásárolt pár olcsó, rossz állapotban levő ingatlant, felújította őket, majd jó pénzért eladta vagy kiadta őket bérbe. Ma már számos ház volt az övé a városban, és nevet szerzett a szakmában. Értett a dolgához, és mindenki tudta, hogy érdemes hozzá fordulni.

A Gordon által bérelt ingatlan a város nyugati felén feküdt. Egy kétszintes épület, emlékszik is rá, mert a teljes vezetékhálózatot ki kellett cseréltetnie, ami nem kis összegbe került. A férfi sem ismeretlen a számára. A házat ugyanis akkoriban el akarta adni, lett is volna rá vevője. Ekkor azonban berobbant az irodába – a régi irodája még csak két szobából állt egy kis utcácskában – Joel Gordon.

Fiatal volt, ám lelkes. Egy bárt szeretett volna nyitni a lottónyereményéből. Ahhoz nem volt elég pénze, hogy megvegye, így ki akarta bérelni. Akkoriban hosszan gondolkodott, hogy megkösse-e vele a szerződést, de végül meggyőzte őt a férfi makacssága és elhatározottsága. Valóban azt ígérte neki, hogy ha még tíz év múlva is meglesz a bár, akkor áron alul eladja neki az épületet. Persze, akkor úgy gondolta, hogy a férfinak esélye sincs azon a környéken évekig üzemeltetni egy bárt. Az élet azonban nem őt igazolta. Joel bárja a mai napig nagyon jó bevétellel zárta az éveket. Viszont most ez a levél…

Rice titkárnője nem volt a helyén. Erre a homlokát ráncolta. Kopogás nélkül nyitott az irodába. Megtorpant a küszöbön, és felvonta a szemöldökét.

- Zavarok?

Helyettese, aki épp titkárnője combjait markolászta, zavartan összerezzent.

- Chris… Mi járatban?

- Sandra, távozhat! – intett a nőnek Christian, miközben besétált. A levelet lengette. – Tudsz erről valamit?

Rice elvette, elolvasta, majd nagyot nyelt.

- Figyelj…

Christian tenyere nagyot csattant az asztalon, ahogy nem is olyan régen Gordoné az övén.

- Nem, te figyelj! Ezzel a levéllel megszegted a Gordonnal kötött megállapodásomat. Elolvastad egyáltalán az eredeti szerződést?

- Gondolom, egy sima bérleti szerződés…

- Tévedsz. Az volt az első bérleti szerződésem, így engedékenyebb voltam, mint később.

- Mire akarsz kilyukadni? – Rice homlokán verítékcseppek gyöngyöztek. Christian igazán félelmetes tudott lenni, ha akart, s jelen pillanatban nagyon akart.

- Vedd úgy, hogy fogadást kötöttünk. Egy bárt akart nyitni, én pedig megállapodtam vele, ha tíz évig fenn tudja tartani, áron alul megveheti. Ha viszont csődbe megy, akkor az épület újra az enyém, és semmilyen veszteség nem ér. Gordon kilenc éve rendesen fizeti a részleteket, sőt, magasabb összegeket, mint a szokásos, mert már csak egy éve van, és szeretné megvenni a helyet.

- Te meg vagy húzatva! – Rice fel volt háborodva. – Az a környék kezd kikupálódni, az ingatlan nemsokára egy vagyont fog érni, te pedig fillérekért elkótyavetyélnéd?!

Christian szeme összeszűkült, majd visszavette a levelet, és kettétépte.

- A szerződés érvényben marad. Te viszont gondolkozz el azon, hogy meddig akarsz még nekem dolgozni.

Rice hal módjára tátogott, amikor kiviharzott az irodából. Gordon viszont nyugodtan teázott, amikor belépett. Az asztal sarkán ücsörgött, és a kilátásban gyönyörködött.

- Finom a tea, köszönöm – fordult feléje. – Honnan tudta, hogy ezt szeretem?

Christian megállt mellette.

- Nem olyannak tűnik, aki kávézik.

Gordon elnevette magát. A komor viselkedés eltűnt, helyette maradt a vidám közvetlenség.

- Valóban. Elintézte, amit el akart?

- Igen, elnézést kérek a félreértésért.

A férfi egyenesen ránézett, és Christian úgy érezte, hogy átlát rajta.

- Köszönöm.

- Én köszönöm a türelmét. Legközelebb, ha bármi gondja van, hívja fel a titkárnőmet, és ő majd szól nekem.

A férfi letette a csészét, és ravasz pillantást vetett rá.

- Jól emlékszem, hogy bármilyen javítási munkálatokra van szükség az épületen, azt a tulajdonos állja?

Christian maga sem értette, de nem állt le vitatkozni a férfival, pedig tudta, mire megy ki a játék. Jövőre letelik az egy év, és Gordon még azelőtt szeretné helyrepofozni a helyet, természetesen nem a saját költségén. Végül is, miért ne? Eddig egy centet se kellett arra az épületre költeni, és talán a nosztalgia okán, de egye fene, belemegy.

- Milyen javításra gondol, Mr. Gordon?

- Joel – javította ki a férfi.

- Chris vagyok – nyújtott kezet.

- Kösz. – Joel úgy vigyorgott, mintha valami nagy szerencse érte volna. – Nos, a javítások… Mi lenne, ha eljönnél megnézni őket? Meghívlak egy italra, de akár ehetünk nálam, az emeleten lakom.

Christian végiggondolta. Mostanában folyamatosan csak dolgozott, és talán nem ártana egy kicsit kikapcsolódnia. Baj nem lehet belőle.

- Miért ne? Rendben van – egyezett bele.

Joel erre lepattant az asztalról, és megölelte.

- Szuper! Akkor mit szólnál a péntekhez? Igaz, tömve lesz a bár, de legalább látod, hogy megy a bolt.

Christian megmerevedett. Ez a közvetlenség, az ölelés enyhén szólva ledöbbentette. Náluk, még családon belül se volt szokás ez, erre jön ez a férfi, akit szinte nem is ismer, és a korlátokat feszegeti.

- Péntek? – ismételte. Töprengett, hogy akar-e menni, de Joel nem hagyott neki választást.

- Muszáj lesz megnézned, mire fogsz költeni…

- Ravasz… - Nagyot sóhajtott, majd bólintott. – Legyen. Hányra menjek?

- Kilenc? Nincs más programod? Elhozhatod a barátnőd is.

- Nincs más dolgom, és nincs barátnőm sem. A kilenc megfelel.

Joel felvonta a szemöldökét, és rákacsintott.

- Legyél valamivel lezserebb, oké? Úgy sokkal aribb vagy.

Christian most már mindenre emlékezett, ami évekkel ezelőtt történt. Minden közöttük elhangzott szóra, mosolyra. Ez a férfi maradandóbb, mint gondolta volna.

- Nem vagyok ari, ezt már megmondtam korábban is.

A férfi mosolygott.

- Ezek szerint emlékszel. Akkor jó. Most mennem kell, még egyszer köszönöm. Elnézést, hogy csak így rád törtem munka közben. – Még egy ölelés, és már az ajtónál állt. – Szép napot! Pénteken találkozunk, el ne felejtsd!

- Nem fogom.

Mire kettőt pislogott, Joel már ott sem volt. Csak az asztalon hagyott teáscsésze volt a bizonyíték, hogy tényleg ott járt. Christian leült az asztala mögé, és elgondolkozva bámulta. Úgy érezte, nem volt jó ötlet elfogadni a férfi ajánlatát. Joel már most felkavarta a lelki nyugalmát, mi lesz, ha még több időt kell együtt töltenie vele…

 

Christian a kocsiban ülve bámulta a bár bejáratát. Sofőrje aggódva méregette a visszapillantóban.

- Valami baj van, Mr. Roberts?

- Dehogy.

Valamiért nem akart belépni. Bár jól tudta, nem is kellett sokat töprengenie. Joel volt az oka az egésznek. Az a férfi összezavarja. Mellette nem lehetett az a hideg, kemény üzletember, aki volt. Ez persze feldühítette. Mogorván kiszállt a kocsiból, és elhatározta, csak a munkáról fog beszélni vele, semmi másról.

Kint az ajtónál egy hatalmas néger nevetgélt egy szőke csinibabával, jól megnézték, amikor belökte az ajtót. Tudta, miért. Úgy kilógott erről a környékről, hogy csak a vak nem látta, nem tartozik ide. Zaj, cigifüst, beszélgetés, zene és szagok zúdultak rá. Megtorpant. A zajjal nem volt gondja, szerette a zenét, és ez az együttes nem volt rossz, ahogy elsőre megállapította.

Tényleg tömve volt a hely. Péntek lévén rengetegen voltak, úgy kellett vállával utat törnie a tömegben. A beszélgetés moraja jólesőn lenyugtatta a hosszú nap után. Elképedve szemlélt egy-két vendéget. Két néger szkanderozott az egyik asztalnál, úgy néztek ki, mintha most szabadultak volna a börtönből. Egy magas, szőke srác két vörös lánnyal hullámzott a színpad előtt a zene ütemére. Pár kínai, vagy legalábbis távol-keleti férfi üldögélt az egyik sarokban, míg a másikban mexikóiak üvöltöztek egymással. Csak kapkodta a fejét, még soha nem járt ilyen helyen. Annyira elütött azoktól a bároktól, ahová néhanapján benézett. Ennek ellenére mégis volt az egészben valami… hangulat.

A banda új számba kezdett, amit együtt üvöltött vele a nagy többség, egy fiatal lány az asztal tetejére pattant, és ahogy ott vonaglott, valaki ütemre tapsolni kezdett. Azon kapta magát, hogy ő is mosolyog, és tapsol. Erre elhúzta a száját, és úgy döntött, inkább megkeresi Joelt. Tiszta égés, amit csinál, nem fiatal már. A gondolatmenetet nem folytathatta, mert erős karok ölelték át, és pörgették meg. Egyszer csak a többi táncoló között találta magát, hangos nevetés ölelte körbe, és döbbenten próbált szabadulni.

- Mondtam, hogy próbálj meg lezserebb lenni – hallatszott Joel vidám hangja, ahogy hátradöntötte.

Meglepetésében átkarolta a nyakát, nem akart elesni, ám a férfi erősen tartotta, nem tűnt úgy, hogy akár véletlenül is elengedné. Egyszerű fehér inget viselt, a haját szokás szerint hátrafogta, és vigyorgott, akár egy elégedett cápa, amely már felfalta a strandolók többségét.

- Joel… - folytatni nem tudta, a férfi húzta magával, képtelenség lett volna ellépni tőle, hiszen emberek vették őket körbe, egymáshoz tapadt a testük. Már csak Joel arcát látta maga előtt, a zene üteme valahol egész mélyen szólt benne. Aztán ennek is vége szakadt, elhalt az utolsó ütem is, hangos sikolyok és taps töltötte meg a levegőt, Joel pedig nevetve átölelte a derekát, és magával vonta.

- Gyere, igyunk valamit! Teljesen megszomjaztam.

Arra gondolt, ennyit arról az elhatározásról, hogy csak munkáról beszél vele, semmi másról. Már most nevetségessé tette magát, hogy alakítsa ezek után a komoly üzletembert?

Joel eközben utat tört a tömegben, és leültette az egyik bárszékre.

- Ezt neked foglaltattam – kiabálta a fülébe. – Mit kérsz inni?

- Vizet – vágta rá automatikusan, mire Joel úgy nézett rá, ahogy az őrültekre szokás.

- Péntek este? – hitetlenkedett. – Na, csüccs le, mindjárt hozok neked valamit, ami után soha többé nem akarsz vizet inni péntek este.

Mire észbe kapott, már egyedül volt, csak a számtalan vendég vette körbe. Érdeklődve kapkodta a fejét. Annyi ember kavargott körülötte, annyi szín, és nyelv. Mintha nem is Amerikában lett volna, és mégis… Ez a hely volt a példája, hogy milyen is az igazi Amerika.

- Először vagy itt, idegen?

Megperdült a hangra. Vénebbnél vénebb öregember ült mellette, már az is rejtély volt, hogy tornászta fel magát a magas bárszékre. Előtte egy hatalmas korsó sör állt, és nem úgy tűnt, hogy az öreg egyedül a szájához tudja emelni. Viszont ettől függetlenül élénk volt a tekintete, és kilátszott hiányos fogsora a széles vigyorgástól.

- Igen. Maga rendszeres vendég itt?

Az öreg károgva nevetett, egész kis teste rázkódott.

- Már kilenc éve ide járok, egyike vagyok az első vendégeknek. Nem tűnsz olyannak, aki gyakran jár ilyen helyekre – mérte végig.

Christian elhúzta a száját. Ennyit arról, hogy lezser ruhát öltött. Farmert viselt, kék inget, a hidegre való tekintettel meleg dzsekit. Viszont akkor is lesírt róla, hogy gazdag, és az itteni vendégek kilencvenkilenc százaléka nem ebbe a körbe tartozott.

- Nem is. Más környékhez szoktam – vallotta be.

Az öreg elégedetten bólintott.

- Láttam én azt mindjárt. Joel barátja vagy?

Christian nem tudta, mit mondjon. Ekkor viszont felbukkant a férfi, és elébe tett egy poharat. Átkarolta a vállát, és rávigyorgott.

- Látom, megismerkedtél az apámmal. Apa, ő itt Christian Roberts, az épület tulaja. Christian, ő pedig az édesapám, Matt Gordon. Nekem egy kis dolgom van még, addig beszélgessetek. Mindjárt jövök! – Még futólag megszorította Christian vállát, aztán eltűnt a tömegben.

- Szóval magáé a ház. – Az öreg éles szemekkel méregette.

- Igen. – Christian idegességében inkább belekortyolt a poharába, és meg kellett állapítania, hogy valóban finomabb, mint az ásványvíz. – Finom. Mi ez?

- Azt a fiamtól kell kérdeznie – vigyorodott el az öreg. – Valami koktél. Mindig újabbakat talál ki, a vendégek meg vannak veszve érte.

- Joelért vagy a koktélokért?

Az öreg megint nevetett, és rákacsintott.

- Találja ki!

Christian végre megpillantotta a férfit egy pillanatra a bárpult túlfelén. Épp két lánnyal beszélgetett, nevetett. Mintha megérezte volna, hogy valaki nézi, rápillantott. A tekintetük találkozott.

- Miatta – válaszolta meg saját kérdését, mire az öreg bólintott.

- A fiam érdekes ember. Az anyja személyiségét örökölte. Barátságos, kedves, örökké jókedvű, és ezt megérzik az emberek is. Mindenkihez van egy jó szava, akinek szüksége van rá, annak több is. Meghallgatja a legutolsó idegent, a legjobb barátait. Nem oszt kéretlen tanácsokat, csupán hallgat, aztán elmondja a véleményét. Ilyen volt a feleségem is, Isten nyugosztalja szegényt!

- Ezért tudja fenntartani ezt a helyet?

Az öreg vállat vont.

- Az elején nem ment könnyen, de aztán fokozatosan egyre több barátot szerzett a környéken. Az is sokat segített, hogy őt nem érdekli a bőrszín, a politikai, vallási, vagy szexuális hovatartozás. Itt mindenki egyenlő.

- Hát, nem is tudom…

- Tudom, hogy kételkedik – legyintett az öreg. – Nézzen körül! Itt nem talál verekedőket, bajkeverőket. Azoknak itt nincs helye. A fiam jól verekszik, és hamar kívül találja magát az olyan.

Christian a férfit nézte, aki közben egy tálcát egyensúlyozva eltűnt a színpad felé. Ugyanolyan keményen dolgozik, mint az emberei, villant át az agyán. Nem vonja ki magát a munkából csak azért, mert ő a főnök.

- Sokat kellett verekednie? – kérdezte, s maga sem értette, miért, úgy érezte, aggódik a férfiért.

- Páran nem viselték jól, amikor kiderült, hogy homoszexuális – sóhajtotta az öreg. – Megkéselték. Kórházban volt egy ideig, addig én vittem a helyet. Amikor hazajött, fátylat borított a történtekre. Az a fickó ma már a kidobóembere.

Christian megdöbbent.

- Ezt most komolyan mondja? – hitetlenkedett. Emlékezett a nem túl bizalomgerjesztő alakra az ajtóban.

- A fiam jó ember – mondta elkomorodva az öreg. – Lehet, hogy a saját nemét szereti, de ez nem kisebbíti azt a tényt, hogy nagyszerű férfi, és olyan gyermek, akit mindenki kíván magának.

Jobban szemügyre vette a férfit.

- Nagyon szereti őt.

- Büszke vagyok rá, hogy a fiam. – Az öreg szeme újra vidáman csillogott. – Segít közelebb húzni ezt a korsót?

Felnevettek.

- Látom, jól szórakoztok – jelent meg mellettük a férfi. – Örülök, hogy végre nevetni látlak – érintette meg Christian vállát, majd már ott sem volt.

- Maga tetszik neki – jegyezte meg az öreg, amikor már egy jót kortyolt a söréből.

- Dehogy – tiltakozott azonnal, de az öreg leintette.

- Ismerem a fiam. Maga heteroszexuális, igaz?

Christian szája kis híján tátva maradt. Ez a figura aztán nem kertelt, mindjárt belecsapott a dolgok közepébe. Alig bírta kinyögni a választ.

- Már egy ideje nincs senkim, de előtte… Még régebben volt férfipartnerem is.

- Értem. Tetszik magának a fiam? 

Lehajtotta a koktélt, és a poharat forgatta.

- Már nagyon régen nem foglalkoztat, hogy partnert találjak magamnak – mondta komolyan. A komoly kérdés őszinte választ érdemelt. – Megvagyok egyedül is.

Az öreg szintén a poharat nézte.

- Nem ezt kérdeztem, fiam.

Felsóhajtott.

- A munkám teljesen lefoglal, nincs időm párkapcsolatra.

- Ezek csak kifogások – vélte az öreg, és a korsóért nyúlt. Nem emelte fel, csak letörölte az oldaláról a párát.

Christian Joelt nézte, aki épp nevetve állt fel egy székre, hogy levegyen a magasból egy üveget. Karcsú volt, ahogy a magasba nyúlt, látta kivillanni a hasát, a hajából pár szál kicsúszott a copfból, és azok most az arca körül szálltak, még jobban megfiatalítva a férfit.

- Évekkel ezelőtt, amikor berobbant az irodámba, csak egy gyönyörű, fiatal fiút láttam benne, aki nem félt kockáztatni, és nem jött zavarba attól, hogy zavarba hozzon engem. Egy szikra volt, egyikünk sem tulajdonított neki jelentőséget. Most viszont… mindketten felnőttünk, ő pedig érettebb és vonzóbb, mint valaha. – Joel a fejét rázta, és játékosan megfenyegetett valakit az ujjával. – Nem illek hozzá, ezt maga is tudja.

Az öreg csak nézett rá, majd elmosolyodott.

- Szerintem meg igen. Még soha nem hallottam senkit ilyen szépen beszélni róla, természetesen kivéve magamat. Az pedig külön tetszik, hogy nem azt mondta, ő nem illik magához hanem, hogy maga hozzá. Joel! – kiáltotta el magát, és a férfi a zajban már fordította is oda a fejét, mintha külön érzékelői lettek volna, hogy meghallja az apja hangját. Az öreg rábökött az üres koktélos pohárra.

Christian nézte, ahogy Joel leugrik, és a pultos fülébe súg valamit, majd elindul feléjük. És ahogy jött, azon kapta magát, hogy vágyakozva nézi. Sóvárgást érzett iránta, ahogy az éppen szomjan haló sóvárog az utolsó korty vízért.

- Igen. A válaszom igen – mondta ki, bár maga is tudta, hogy butaságot csinál. De hát ez az este nem is szólt másról, mint buta döntésekről…

Az öreg elégedetten kuncogott.

- Tudtam én.

Joel felkönyökölt velük szemben a pultra, és rámosolygott.

- Minden rendben?

- Szomjan hal ez a szegény fiú – morogta az apja, de csak nevetés volt a hangjában.

Joel nevetett, és finoman, mintha csak véletlenül tenné, megérintette Christian ujjait.

- Bocsáss meg! Ugyanezt?

Christian megnyalta a száját, és fellobbanó vágyát annak tulajdonította, hogy már régen nem volt senkije.

- Nagyon finom volt. Mi van benne?

Joel szemében huncut csillogás jelent meg. Mutatóujjával hívogatóan intett, és Christian úgy érezte, engedelmeskednie kell. Odahajolt hozzá, és a férfi a fülébe suttogta.

- Afrodiziákum…

Christian lélegzete kihagyott. A vágy lecsapott rá, ahogy a férfi forró lehelete a bőrét érte, ahogy az illata körbefonta, ahogy a hajából kiszabadult szálak megsimogatták az arcát.

- Tényleg? – kérdezte rekedten, és azon kapta magát, hogy szembenéz a férfival. – Akkor majd a következményekért vállald a felelősséget…

Joel szemében ugyanaz a vágy lobbant fel, mint ami benne. Ehhez csak össze kellett akadnia a pillantásuknak.

- Vállalni fogom – ígérte a férfi, és a hangjában nem volt más, csak kihívás, és ugyanolyan sóvárgás, mint benne.

- Ilyen pillantásokat majd a lakásodban váltogassatok! – mormogta az öreg, és maga elé húzta a korsóját.

Christian és Joel is elkapta a pillantását a másikról, majd zavartan összenevettek.

- Még légy egy kis türelemmel, utána teljes egészében a tied vagyok – Joel elsietett, hogy segítsen a kollégáinak.

- Sokat dolgozik – jegyezte meg az öreg. – Egésze este nincs megállása, utána meg reggelig fenn van, hogy elintézze a papírmunkát. Nagyon mérges volt, amikor megkapta azt a levelet, amiben maga felmondja a bérleti szerződést.

- Nem én küldtem a levelet, hanem a helyettesem.

- Remélem, azóta kirúgta.

Christian ajka megrándult.

- Még nekem dolgozik.

Az öreg bólintott.

- Diplomatikus válasz. A fiam azt mondta, hajlandó felújítani az épületet.

- Bizonyos keretek között.

- Tudja, hogy Joel az előtt akarja rendbe hozatni, mielőtt maga eladná, igaz?

- Természetesen. Ez már az első pillanatban nyilvánvaló volt.

- Mondhatott volna nemet is, mégis beleegyezett. Miért?

- Talán a nosztalgia okán. Ez volt az első épület, amit megvettem, rendbe hozattam, és bérbe adtam. Azóta eltelt kilenc év, és van nevem a szakmában. Elértem, amit akartam, és ehhez Joel is hozzásegített. Most miért ne viszonozhatnám?

Az öreg belekortyolt a sörébe.

- A fiam nagyon sokat dolgozik, de ez nem mindig jó. Mindig mosolyog, de ma… a maga kedvéért.

- Mit akar ezzel mondani?

Az öreg nevető tekintettel ráhunyorgott, és nem válaszolt. Joel ekkor állt meg mögöttük, és átkarolta Christian vállát.

- Most el tudok szabadulni egy kicsit. Megvacsorázhatunk. Lefoglaltam egy asztalt hátul. Remélhetőleg senki nem fog zavarni minket. Apa, figyelnél addig a pénztárra?

- Menjetek csak! – Az öreg lekászálódott a székről, és a korsóját két kézre fogva elcsoszogott előre.

Joel maga után húzta a férfit, és leültette az egyik sarokasztalhoz, ahol már megterítettek.

- Itt az étlap. Nem egy nagy választék, mert elsősorban bár vagyunk. Muszáj volt ételt is kínálnunk, mert nagy volt rá a kereslet – magyarázta.

Csak annyit beszéltek, míg kiválasztották a vacsorájukat és a bort. Az egyik pincérnő kihozta az italukat, Christiannak ugyanazt a koktélt, amit eddig is iszogatott, Joelnek pedig egy csésze teát.

- Mindig teát iszol?

A férfi ránevetett.

- Egészséges.

Christian a koktélt kortyolgatta, és körbenézett. Közben égett az arca, mert a férfi őt bámulta.

- Tetszem? – kérdezte kihívóan, miután megunta a dolgot.

- Igen. Baj?

Joel ugyanolyan nyílt volt, mint az apja. Christiannak már a füle is égett.

- Mi lenne, ha… - Megnyalta az ajkát. – inkább az épületről beszélnénk?

- Mondtam már, hogy tudok szájról olvasni? – mosolygott rá a férfi.

Christian rámeredt. A provokatív kérdéstől a magasba szállt a vérnyomása, és elfelejtette, hogy neki itt a kemény üzletembert kellene alakítania. Már nagyon régen nem volt senkije, nem flörtölt, nem érezte a várakozás izgalmát. Joel azonban mindezt megtestesítette.

- Nem úgy terveztem, hogy elcsábítalak – mondta a férfi elkomolyodva.

- Nem? – kérdezett vissza kiszáradt szájjal. Majdnem kimondta, hogy milyen kár. – Talán jobb lesz, ha én most elmegyek…

Joel elkapta a csuklóját, ahogy felállt. Színtiszta vágy volt a szemében, amitől Christian egész teste megfeszült. Érezte ezt a férfi is, mert felpattant, és vonszolni kezdte maga után. Nem hagyott időt tiltakozásra, sem megállásra, vagy menekülésre. A hátsó lépcsőn fellépdelve gyorsan bepötyögte a zár számkombinációját, aztán Christian egy döbbenetesen tágas lakásban találta magát, magasan az utca szintje felett. A hatalmas ablakokon beszűrődött a kinti lámpák fénye, ahogy beljebb lépett, a tekintete egy nagy ágyra szegeződött. Lassan megfordult. Joel ott állt mögötte. Őt nézte. A tekintete sötét volt, nem mosolygott, mohó vágy sütött róla.

- Még soha nem nézett senki úgy rám, ahogy te…

- Hogyan?

- A szemével vetkőztetett…

- Nem akarod?

- Nem szándékoztam viszonyt kezdeni senkivel.

- Pedig tetszem neked. – Joel ezt nem kérdezte, hanem mondta.

- Igen. Már nagyon régen volt dolgom férfival.  

- Lassú leszek.

- Dolgozol.

- Apa majd bezár.

- Én pedig soha többet nem tudok a szeme elé kerülni.

Joel szemében vidámság csillant.

- Apát nem érdekli az ilyesmi. Örül, ha boldog vagyok.

- És téged az tesz boldoggá, ha velem leszel?

- Miért ne?

- Az egyéjszakás kalandok csak boldogtalanságot hoznak magukkal.

Joel felvonta a szemöldökét, és elindult feléje. Csak akkor válaszolt, amikor már ott állt előtte, és az ajkuk majdnem összeért.

- Ki mondta, hogy egyéjszakás kalandnak szánlak?

Christian fejében tótágast állt a világ, és a testében olyan vágy lobbant, amit már nagyon régen érzett. 

- Nem hiszem, hogy készen állok egy kapcsolatra…

- Honnan tudod, ha meg sem próbálod?

A kihívó kérdés Christian elevenére tapintott. Aztán már nem tudott válaszolni, mert összeért az ajkuk. Joel vad tekintetét látva hasonló szenvedélyes csókra számított. Tévedett. A férfi lágyan, incselkedve ismerkedett az ajkával, majd a nyelvével. A szájának tea íze volt, a bőrének friss, citromos illata. Jó érzés volt ölelni, még jobb csókolni. Aztán csak álltak, lassan csituló lélegzetükre és gyorsan verő szívverésükre figyelve. A feszült pillanat elmúlt, meghitt légkör vette át a helyét.

- Nem is volt olyan vészes, igaz?

Christian elmosolyodott.

- Nem.

- Eljössz máskor is?

- Muszáj lesz. Elfelejtetted, hogy némi felújítást tervezel az épületemen?

Joel most már vigyorgott.

- Oh, megígérem, hogy korszerű újítás lesz…

Nevetve sétáltak vissza a bárba, ahol megcsapta őket a hangos zene és beszélgetés. Joel apja jókedvűen lóbálta a lábát az egyik magas székről, ahonnét belátta a teret. Rájuk hunyorgott, majd vitetett még egy koktélt Christiannak és kicseréltette Joel kihűlt teáját.

- Édesapád nagyon kedves – jegyezte meg Christian.

- Igen, az. Nagyon szeretem. – Joel a csészéjét forgatta az alátéten. – Örülnék, ha gyakrabban jönnél. Valamikor elmehetnénk máshová is. Hétfőnként zárva vagyunk, az estém szabad.

- Randira hívsz?

- Baj?

Christian kis híján igent felelt, aztán elgondolkodott. Joel nem nyomult, nem akarta megfektetni, komolyan gondolta az ismerkedést, nem felszínes kapcsolatot akart.

- Nem.

- Gondolkodtál előtte.

- Baj?

Joel felnevetett.

- Nem.

Megvacsoráztak. Joel elmondta, milyen felújításokat tervez, körülbelül mennyibe kerülnének. Christian néhánynál tiltakozott, másnál engedékenyen rábólintott. Végül úgy határoztak, hogy a kisebb javításokat folyamatosan végzik, a nagyobbakhoz pedig pár napig zárva tart majd a bár.

- Jöhet egy tánc most, hogy végre tisztáztuk az üzletet? – nyújtotta a kezét Joel.

- Ne bolondozz!

- Gyere!

- De…

- Itt senki nem fog megszólni – mondta Joel halkan, megválaszolva Christian kimondatlan félelmét.

Táncoltak. Christian nagyon rég érezte ennyire felszabadultnak és nyugodtnak magát. A dal végére lehunyt szemmel hajtotta Joel vállára a fejét, és kellemesen ellazult. A megfelelő partnerrel a tánc igazán… megnyugtató tevékenység volt. Joel bárjának halk háttérzaja és persze maga a tulajdonos nagyon is jó hatással volt az idegeire. Talán nem is lesz olyan vészes, ha gyakrabban jön… természetesen egyelőre csak a felújítások miatt…

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2.

 

            Christian úgy egy hónap elteltével kénytelen-kelletlen elismerte, hogy szeret a bárban lenni Joellel. Nem egyszer magával vitte a munkáját, és a hátsó asztalnál nézte át az iratait, fogalmazta meg a szerződéseket. Pihenésképpen Joelt bámulta munka közben, és egyre jobban sóvárgott utána.

A férfi az első csókjuk óta egyszer sem erőltette, hogy lépjenek tovább, látszólag megelégedett közös táncaikkal, hogy babrálhatja az ujjait beszélgetés közben vagy, hogy megölelheti búcsúzáskor. Christian lassan megőrült tőle, az éjszakái vágyálmokkal teltek meg. Kezdte felismerni, hogy muszáj lesz neki lépnie, hogy új szintre emeljék a kapcsolatukat.

Joel bárjában újra megismerte önmagát, fontossági sorrendje megváltozott: a munka helyett Joel került előtérbe. Eleinte ez zavarba hozta, bosszantotta. Mostanra megtanulta élvezni, előnyt kovácsolni belőle. Jó érzés volt sokat mosolyogni, nevetni, vitatkozni egy új koktél nevén vagy az állandóan változó felújítási tervek kapcsán.  

- Merre jársz? – Joel megállt előtte, és elhúzta a szeme előtt a tenyerét.

- Csak elgondolkodtam.

- Észrevettem. Jössz táncolni?

Christian végiggondolta a dolgot. Nézte Joel nyurga alakját, mosolyát.

- Most elég fáradt vagyok. Mi lenne, ha csak ideülnél mellém? – nyújtotta ki a kezét.

Joel arcán meglepetés suhant át, de nem tiltakozott. Odahúzta a széket, és szorosan mellé ült. Átkarolta a derekát, és a vállára hajtotta az állát. A papírokra pillantott, amik az asztalon feküdtek.

- Min dolgozol?

- Meg akarok venni egy négyszintes lakóházat.

- Oh, értem. Nem akarlak elvonni a munkádtól.

Christian megrázta a fejét.

- Szeretek itt lenni.

Joel lágyan babrálta a derekát, ujjai köröket rajzoltak az ingén keresztül a bőrére.

- Arra gondoltam, hétfőre kivehetnénk egy nap szabadságot.

Christian ránézett. Joel szemében nem volt más, csak színtiszta vágy, ami már az első pillanattól kezdve ott szikrázott közöttük.

- És mit csinálnánk aznap?

Joel közelebb hajolt, játékosan összesimította az orrukat.

- Szeretkezni akarok veled – mondta csendesen. – Megőrülök, ha tovább kell várnom…

Christian elmosolyodott.

- Ennyire csábító lennék? Az elmúlt hetekben pedig egész jól türtőztetted magad.

- Az csak a felszín volt. – Joel a szája sarkába csókolt, és elkomolyodott. – Nem tudom, te mit érzel irántam, de komolyan kedvellek. Fogalmam sincs, hogy ez neked elég-e ahhoz, hogy velem legyél…

Christian szíve hatalmasat dobbant, és a vágytól megmerevedtek az izmai. Igazából nem is kellett sokat töprengenie azon, mit válaszoljon, mert ez az egy hónap eléggé felőrölte a tiltakozását.  

- Baj lenne, ha ma itt aludnék nálad?   

Joel szeme kerekre tágult, aztán nagyot nyelt.

- Ma?

- Nem akarod? – Christian elbizonytalanodott.

- Most megyek, és segítek a többieknek – húzódott el tőle a férfi. A hangja még tovább mélyült, a szeme perzselt. – És nem azért, mert nem akarom, hanem azért, hogy ne rángassalak fel most azonnal az emeletre. Oké?

Christian érezte, hogy ég az arca.

- Rendben. Itt fogok várni rád. 

Joel keményen megcsókolta, majd visszatolta a széket a helyére, és elsietett a pult irányába. Christian nem állta meg, hogy ne vigyorogjon. Lehajtotta a fejét, és átjárta a várakozás izgalma. Igyekezett közben a munkára koncentrálni, de nem igazán ment a dolog.

- Hallom, ma itt éjszakázol. – Matt Gordon szokásos söröskancsójával bukkant fel mellette.

- Valaki nagyon pletykás volt…

- Joel nagyon izgatott, és kinek mondaná el, ha nem nekem? – Az öreg leült Christiannal szemben, és rávigyorgott. – Remélem, okos felnőttek módjára védekezni is fogtok.

Christian eltakarta az arcát.

- Miért van az, hogy te képes vagy egyetlen kérdéssel zavarban levő tinédzsert csinálni belőlem? – nyögte.

Az öreg fojtottan nevetett.

- Ne is törődj velem! Csak örülök, hogy a fiam boldog. – Huncut mosolyt vetett a férfira. – Meg hát, téged is kedvellek. Joelnek volt már pár rossz választása, de te jó fiú vagy.

Christian meghatódott.

- Köszönöm.

Az öreg bólintott, majd az asztalra könyökölt.

- Már akartam kérdezni, de Joel szerint ne üssem bele az orrom mások magánéletébe… - Christian mosolyára ügyet sem vetve folytatta. – A családodról még nem beszéltél. Azt említetted, hogy a szüleid élnek, de semmi többet nem tudok róluk. Márpedig én egy kíváncsi vénember vagyok, aki még tiszteletben tartja a hagyományokat. Szeretném tudni, hogy mikor mutatod be nekik a fiamat?

Christian lélegzete kihagyott. Hosszú pillanatig nem tudott mit mondani. Megdörzsölte az arcát, és lassú mozdulatokkal összeszedte a papírjait.

- Nem arról van szó, hogy nem akarok válaszolni, csak…

- Nem tudják, hogy biszexuális vagy, igaz?

Az öreg fején találta a szöget. Christian bólintott, és felsóhajtott. Fáradtan, kedvetlenül nézett az idős férfira.

- Az apám egyetemi tanár, anyám háztartásbeli. Mindketten vallásosak, és… mélyen elítélik a másságot. Szerintem soha fel sem merült bennük, hogy én esetleg… egy férfival… - Christian megrázta a fejét, és beletúrt a hajába. – Kedvelem Joelt, Matt, de az érzéseimet szerintem apámék soha nem értenék meg.

- El fogod mondani nekik?

- Még nem tudom, mit érzek pontosan Joel iránt… - kezdte tétován, és a tekintete már a férfit kereste. Joel éppen sört csapolt egy magas pohárba, és nevetett valamin. – Kedvelem, és… vágyom rá, de ez még nem szerelem. Addig, amíg nem komolyak az érzéseim, nem vállalhatom fel őt. Sajnálom.

Az öreg már nem mosolygott.

- Nem mondom, hogy megértelek. A fiam őszinte ember, és nem hozott volna ide, ha nem lennél neki fontos. Annyit megérdemelne, hogy ne titkold el a vele való kapcsolatodat. Arról nem is beszélve, hogy saját magadat tagadod el a szüleid elől. Boldog leszel így valaha is?

Christian keze ökölbe szorult.

- Ez még mindig az én életem! Joel elfogadott így, ahogy vagyok. Te miért nem vagy rá képes?

- Mert én az apja vagyok, és az ő boldogságát mindennél fontosabbnak tartom.

Az idős férfi csendes válasza késként hatolt Christian mellkasába. Tudta, hogy valahol igaza van, de úgy érezte, egyelőre képtelen beszélni Joelről. Nem azért, mert szégyelli, hanem mert… összetört volna benne valami, ha a szülei elutasítják.

- Sajnálom. Azt hiszem, jobb lesz, ha most hazamegyek – kezdte el összeszedni a cuccát.

- Fiam, ne menj el! Nem akartalak megbántani!

- Nem tetted, csak… - Christian magára rángatta a zakóját és a felöltőjét, közben igyekezett a papírjait belegyömöszölni a táskájába. – Azt hiszed, hogy engem nem zavar, hogy titkolóznom kell anyámék előtt? – suttogta idegesen. – Ők azonban nem olyanok, mint te! Ők… nem olyan elfogadóak, hogy… megértsék, mit találhatok vonzónak egy férfiban. Sőt, ha tudnák, soha nem bocsátanák meg, és én… azt hiszem, még nem állok készen erre.

Az öreg megértően nézett fel rá.

- De ha most nem, akkor mikor? – kérdezte halkan.

Christian a fejét ingatta.

- Nem tudom… - Felkapta a táskáját, és az ajtó felé indult. Tudta, hogy Joel nem fogja érteni, mi történt, miért megy el, amikor pont ő volt az, aki maradni akart. Ám most ebben a pillanatban úgy érezte, el kell innen mennie.

- Chris! – Már az ajtónál járt, amikor Joel elkapta a karját. – Hová mész? Mi történt? Mi a baj?

- Sajnálom, el kell mennem – rántotta el a kezét. – Majd felhívlak.

- De… Chris! Várj!

Christian válasz nélkül kirobbant az utcára, majdnem nekiment Harvey-nek, a bár kidobóemberének.

- Valami baj van, Mr. Roberts?

- Nem, semmi. – Christian összébb húzta magán a felöltőt. – Merre van a legközelebbi taxiállomás?

- Arra, de elég messze van. Ne szóljak Joelnek?

- Ne! – Christian rosszkedvűen ballagott a mutatott irányba.

A családja körül forogtak a gondolatai. Ő örült volna a legjobban, ha a szülei nem olyanok, amilyenek. Nagyon szerette őket, és ők is őt, ám a homoszexualitást mélyen elítélték. Nem akart csalódást okozni nekik. Azt éppen elégszer megtette a bátyja.

John négy évvel volt idősebb nála, de már ült börtönben és máig nem találta a helyét. Rendszeresen felbukkant, sikeresen kizsarolt tőle egy jó adag pénzt, amivel kihúzta vagy fél évig, aztán újra megjelent. John volt az elsőszülött, és ez azt jelentette, hogy hiába próbált beszélni a bátyja problémáiról a szüleinek, ők inkább a testvérének hittek. Christian egy idő után felhagyott a hiábavaló próbálkozással. A legszomorúbb az volt, hogy Johnnak megbocsátottak, amikor megerőszakolt egy fiatal lányt, de őt valószínűleg azonnal kitagadták volna, ha megtudják, hogy lefeküdt egy férfival. Joel értetlen arca bukkant fel előtte… Megtorpant, lehunyta a szemét. A vágy és a bűntudat maró savként égette a mellkasát.

- Chris! – A férfi hangjára megperdült.

Joel haja kibomlott, ahogy utána rohant. Csak egy vékony ing volt rajta, amit a bárban viselt.

- Megbolondultál? Meg fogsz fázni!

- Kit érdekel?! – A férfi lihegve megállt előtte. – Apa elmondta, miről beszéltetek.

- Sajnálom. Őszintén. De még nem állok készen rá, hogy…

- Nem érdekel! – Joel megragadta a vállát. – Engem nem érdekel, ha nem fogsz bemutatni a szüleidnek! A francba is, Chris! Felnőtt férfi vagyok; férfi, nem egy romantikus álmokat dédelgető lányka! Megértem, hogy félsz elmondani a családodnak, mert… nekem is nehéz volt elmondani apáéknak. Én szerencsés vagyok, mert ők elfogadtak, de tudom, hogy nem minden szülő olyan, mint az enyém. – Közelebb húzta magához a férfit. – Kedvellek. Őszintén kedvellek. Annyira kívánlak, hogy abba lassan beleőrülök, és fütyülök arra, hogy bemutatsz-e valaha is a családodnak, mert én nem őket akarom, hanem téged. Értesz?

- Joel…   

Joel felsóhajtott. A homlokához döntötte a fejét, és megsimogatta az arcát.

- Gyere vissza velem! Kérlek!

- Nem tudom, hogy jó ötlet-e…

- Én tudom, hogy az! – Joel magához rántotta, a tekintetében visszatükröződött az utcai lámpák fénye. – Csak engedd, hogy bebizonyítsam! Adj egyetlen egy esélyt! Kérlek… - A lehelete Christian ajkát érte.

Christian fejében sok minden megfordult. Tiltakozás, behódolás. Félelem, vágy. Ahogy Joel kipirult arcát bámulta, rádöbbent, hogy a vágya erősebb a jövő iránti félelemnél. Fuldokló hang tört fel belőle, ahogy leejtette a táskáját, átkarolta Joel nyakát, és az ajkára tapadt. A férfi félrelökte a kabátja szárnyát, és átkarolta, hogy minél közelebb férkőzhessen hozzá. Mohó csókjuk fellobbantotta eddig szikraként pislákoló vágyaikat.

- Most akarlak! – Christian úgy érezte, megbolondul, ha nem érezheti a férfit.

Joel lehajolt a táskájáért, majd kézen fogva indultak vissza a bárba. Harvey nem szólt semmit, amikor meglátta őket, csak kitárta az ajtót előttük. Matt megkönnyebbülten bólintott, amikor felbukkantak.

- Apa, vigyáznál a pénztárra?

- Be is zárok, fiam – mondta az öreg.

- Köszönöm. – Joel senkire sem nézve húzta magával a férfit. Christiant életében talán most először nem érdekelte, mit fognak mondani mások, így engedelmesen haladt mögötte. Lecsúsztatta a válláról a felöltőt, amint felértek az emeletre. Joel ledobta a táskáját a padlóra, és magához rántotta. Úgy csókolta, hogy mindketten felnyögtek. Egymás után váltak meg a ruhadarabjaiktól, ahogy lépésenként haladtak az ágy felé. A bárból felhallatszott a zene és a nevetés, izgató keverékké olvadva össze ziháló lélegzetvételükkel, halk, felszisszenő nyögéseikkel.

Christian megbűvölve simogatta Joel karcsú, feszes íjhúrként megfeszülő testét. Úgy itta magába sóhajait, ahogy a zöldellő növény a nap fényét. Lecsókolta bőréről izzadságát, hevítette vágyát. Örömmel hódolt be, amikor a férfi fölébe került, s viszonzott minden érintést, csókot, ölelést. Hangos nyögésekkel vonaglott alatta, vezette kezét, tárulkozott ki neki.

Ajka megtalálta a férfiét, hozzá törleszkedett. Felszisszenve, édes kíntól összerándulva hagyta, hogy a magáévá tegye. Átkarolta, lábait a férfi dereka köré fonta. Nem érdekelte a sajgó fájdalom, csak arra a mély érzésre koncentrált, amely a teste mélyén lüktetett. S aztán már nem volt fájdalom sem, csak összeolvadó ágyékukban az őrjítő forróság és az összesúrlódó testük keltette vad és édes gyönyör…

 

            Christian hunyorogva ébredezett. Meg akart fordulni, de egy meleg test az ágyhoz szegezte. Joel hason feküdt, félig rajta. A haja eltakarta az arcát, csak halk szuszogása hallatszott. Megdörzsölte a szemét, majd a csuklóján maradt órára pillantott. Odakint most hajnalodott. Kicsúszott a férfi alól, megkereste a fürdőszobát, majd ivott egy pohár vizet a konyhában. Joel nagyot ásítva bukkant fel mögötte.

- Miért keltél fel? Még nagyon korán van – ölelte át hátulról a derekát, és megcsókolta a tarkóját.

- Tudom, de nem ártana hazamennem átöltözni, mielőtt munkába indulok.

- Elvigyelek?

- Megköszönném – Christian hálásan elmosolyodott, Joel megértő viselkedése teljesen elgyengítette. – De előtte… - Megfordult, és a férfihoz simult. – mi lenne, ha visszabújnánk még egy kicsit az ágyba?

Joel kuncogott.

- Talán csak nem akarsz tőlem valamit?

- Egyetlen egy dolgot.

- És mi lenne az? – Joel lassan lépkedett hátrafelé, őt is magával húzva. Felnevetett, amikor Christian a fülébe suttogta a választ.

 

A kérésnek köszönhetően a férfi csak órákkal később lépett be az irodájába.

- Jó reggelt!

Tina felnézett, majd eltátotta a száját.

- Jó reggelt, uram!

- Valami baj van? – Christian tanácstalanul nézett az asszonyra.

- Nem, uram, csak ma nagyon jókedve van, és… - Tina csípőre tette a kezét. – Csak nem barátnője van?

Christian nevetve besétált az irodájába, de előtte rákacsintott az ajtóból.

- Talán.

Ahogy lehuppant a székébe, jólesően nyújtózott. Rég érezte magát ennyire frissnek és feldobottnak. Rezegni kezdett a mobilja. Elvigyorodott, amikor meglátta Joel nevét az sms feladójaként. „Nálam maradt a nyakkendőd. Megtarthatom?” Felnevetett. „Nem is hordasz nyakkendőt!” – írta vissza. „Ezt viselni fogom. Az ágyban…” Képtelen volt visszafojtani a vigyorát és vágyakozó sóhaját, ahogy elképzelte a férfit egy szál nyakkendőben.

- Dolgozik ma, uram, vagy egész nap vigyorog, mint a vadalma? – Tina érdeklődve állt az asztal túloldalán.

- Maga nagyon ünneprontó tud lenni – sóhajtotta Christian, de engedelmesen átvette a leveleket, amiket át kellett néznie vagy alá kellett írnia.

Késő délután volt már, amikor úgy döntött, hogy aznapra felfüggeszti a munkát. Éppen a telefonért nyúlt, hogy hazaküldje Tinát is, de nyílt az ajtó.

- Tina… - Elakadt a hangja. A bátyja állt a küszöbön. – John?

- Nem is örülsz, hogy látsz?

Christianban érzések kavarogtak. Először öröm, aztán keserű gyanakvás.

- Mit keresel itt? – állt fel tétován.

John becsukta maga mögött az ajtót. Odasétált hozzá, és megölelte. Christian képtelen volt arra, hogy visszaölelje. Túl sokszor kellett már csalódnia a férfiban.

- Arra gondoltam, már régen jártam itthon – vigyorgott rá a bátyja.

Huncut mosolya ellentétben állt a szemében ülő hideg számítással, amit sokan nem vettek észre. John karizmatikus egyéniség volt, aki könnyedén vette le a nőket a lábukról, és mindig sikerült találnia valakit, aki befogadta. Abban pedig biztos lehetett, hogy öccse fedezi a költségeit, így még dolgoznia sem kellett.

- Voltál anyáéknál?

- Hozzád jöttem.

Christian elhúzódott, és a csekkfüzetéért nyúlt.

- Mennyire van szükséged?

John elvigyorodott.

- Túl jól ismersz, Chris.

- Sajnos – dünnyögte Christian kedvetlenül, majd felsóhajtott. – Mondd, meddig akarsz még a nyakamon élősködni?

- Ameddig hagyod.

- És ezt el is higgyem? – Christian érezte, hogy a düh szétárad benne. – Legutóbb voltál olyan pofátlan, hogy anyuékhoz fordultál pénzért, pedig te is tudod, hogy ők egy világ körüli útra gyűjtenek már évek óta. Mi a fenéért nem tudsz végre felnőtt férfi módjára viselkedni, és keresni valami munkát?

John felmorrant, majd lehuppant egy székre.

- Te most komolyan kiselőadást akarsz nekem tartani? – vonta fel érdeklődéssel a szemöldökét. Nem úgy tűnt, mint aki a lelkére vette a fivére szavait.

- És ha igen?

- Akkor azt javaslom, tartsd meg magadnak! Szükségem van némi pénzre, és ha te nem adsz, akkor megyek anyuhoz.

Christian remegő kézzel írta meg a csekket, majd az asztalon keresztül odalökte a férfinak.

- Tűnj innen a fenébe!

- Tina azt mondta, hogy összeszedtél valami tyúkot, és ma egész nap jókedved volt. Gondoltam, ez jól jön majd, de sajnos, nem látok változást a modorodban. Legalább csinos csaj?

Christian a fogai között szűrte a szavakat.

- Semmi közöd hozzá!

- Hé, a bátyád vagyok! Anyuéknak bemutattad már? – John félrebillentette a fejét, ahogy az öccse arcát fürkészte. – Nem valami illusztris családból származik, mi? Anyuék nem lesznek oda érte, tudod, hogy milyenek.

- Most, kérlek, menj el!

- Kidobsz? Pedig még nem is beszéltél arról a lányról, aki meghódította munkamániás szívedet…

- Kifelé! – Christian akarata ellenére emelte meg a hangját. Az asztalra támaszkodott, és igyekezett megőrizni a nyugalmának legalább a látszatát.

- Jól van, na. Ha nem, akkor nem. Már megyek is. Azért lehet, hogy a közeljövőben meglátogatlak – szólt vissza a férfi az ajtóból, és a csekkel búcsút intett.

Christian lerogyott a székébe, és hátradöntötte a fejét. Idegességében a fogát csikorgatta, csak a bátyja tudta így kihozni a béketűrésből. Biztos megidézte, amikor tegnap este rágondolt, mint egy rossz szellemet.

- Uram, jól érzi magát? – Tina az ajtóban állt, és aggódva figyelte.

- Nem. Most inkább hazamegyek. Menjen maga is. Jöjjön, elviszem.

- Köszönöm.

Christian kivételesen hazaküldte a sofőrjét, és maga vezetett. Letette Tinát a háza előtt, és Joel bárja felé indult. Az utcán parkolt, aztán felfedezte, hogy Joel éppen Harvey-vel beszélget az ajtó előtt. Kiszállt, és odasétált hozzá.

- Helló!

A hangjára Joel, aki háttal állt neki, azonnal megfordult, és felragyogott az arca.

- Szia! Nem vártalak ilyen korán!

Christian úgy érezte, felrobban az idegességtől, ha Joel most azonnal nem öleli át. Kinyújtotta a kezét, és magához húzta a férfit. Belefúrta a nyakába az arcát, és mély levegőt vett. Joel átkarolta, finoman masszírozni kezdte merev izmait.

- Mi történt? – kérdezte csendesen.

- Nagyon sok a dolgod?

- Apa bent van, páran vannak csak.

- Felmehetünk hozzád?

- Persze. Harv, majd befejezzük később! – szólt oda az emberének, aki csak bólintott.

Christian egyenesen az emelet felé vette az irányt, amint felértek. Nem akart senkivel sem beszélni, még Mattel sem. Most csak Joelre volt szüksége. A férfi ott volt a nyomában, és azonnal kérdezgetni kezdte, miest felértek.

- Mi a baj? Megbántad, ami az este történt?

- Nem.

Joel megkönnyebbülve bólintott, és megölelte.

- A frászt hoztad rám!

- Sajnálom. Csak úgy éreztem, hogy szükségem van rád. Baj? – Christian érezte, hogy bizonytalan terepen mozog. Még soha nem engedett senkit sem ilyen közel magához, mint most Joelt.

- Miért lenne baj? Örülök neki. – Joel gyengéden a hajába túrt. – Akarsz beszélni róla?

- Nem lehetne, hogy csak úgy… átölelj?

A férfi megsimogatta a nyakát.

- Dehogynem – mondta ellágyuló hangon. – Vedd le a kabátod, és gyere az ágyra…

Hosszú ideig feküdtek néma csendben, szorosan összesimulva a takarón. Christian lassan megnyugodott, beszívta Joel illatát, és ellazult.

- Most már jobb? – Joel a hajába fúrta az ujjait, és a tincseit morzsolgatta.

- Igen. Sokkal. Lemehetünk a bárba…

- Még ne… - Joel finoman hanyatt döntötte, és ránehezedett. Az arcát cirógatta. – Még maradni szeretnék kicsit… - mormolta az ajkára lehelve a szavakat.

- Joel… - Christian lehunyta a szemét, és hagyta, hogy a férfi elterelje a figyelmét, feloldja idegességét, fellobbantva benne a vágy tüzét…    

Csak másfél óra múlva ballagtak le. Christian most már mosolygott, amit Matt elégedetten nyugtázott.

- Jó, hogy végre itt vagytok. Öreg vagyok én már ehhez – vigyorgott rájuk.

- Segíthetek én is valamiben? – Christian most először ajánlotta fel ezt, így Joel meglepve pillantott rá, de aztán vállat vont.

- Miért ne? Mihez értesz?

- Pénztár?

Joel felnevetett.

- Igen, ebben majdnem biztos voltam. Viszont Gil beteget jelentett, szóval szükségem lenne egy pincérre. Vállalod?

- Magyarázd el, mit kéne csinálnom.

- Ez a beszéd, drágám! – Joel rákacsintott, és játékosan a fenekére csapott.

Christian eltátotta a száját, aztán mély levegőt vett.

- A következő ilyennél letöröm a kezed, főnök! – közölte, de a szeme csillogott a jókedvtől.

Joel és Matt is nevetett, aztán a férfi magával húzta, hogy elmagyarázza neki, mit kell csinálnia. Christian az elején még botladozott az asztalok között, úgy érezte, mindenki őt nézi. Zavarában legszívesebben ott hagyta volna az egészet, de Joel ilyenkor biztatóan rámosolygott.

Christian végiggondolta, hogy az elején – évekkel ezelőtt – még Joel is ilyen bizonytalanul mozoghatott ebben a számára új közegben. A férfi nem adta fel, ő miért tenné? Senki nem nevette ki, sőt, mindenki kedves volt vele. Tudták, hogy ő Joel partnere, és mivel kedvelték a bártulajdonost, vele is szívélyesen bántak. Amikor felborított egy poharat, ami szerencsére már üres volt, egy nagydarab néger finoman a karjára ejtette a kezét.

- Semmi baj, ne idegeskedj! Joel is bénázott az elején.

- Köszönöm. Régóta ismered őt?

- Segítettem neki akkoriban megcsinálni ezt a helyet.

- Értem. Hozhatok valamit?

- Még egy sört. – A férfi élesen végigmérte. – Örülök neki, hogy van valakije.

Christian meglepetten pislogott.

- Nem gond, hogy ő…?

A férfi megdörzsölte a száját, és a vele szemben ülő barátjára pillantott, aki eddig meg sem szólalt.

- Az elején még zavart minket, de aztán rájöttünk, hogy ugyanolyan fickó, mint mi, csak éppen a pasikat szereti. Elég jó fejeket szedett össze, de egyikkel sem működött a dolog. Zavarta mindegyiket, hogy milyen sokféle társaság jár ide, na, meg baromira féltékenykedtek. Olyat egyikük sem csinált, hogy beállt volna segíteni neki. – A férfi tisztelettel végigmérte. – Azt hallottam, hogy tiéd ez a hely.

- Igen, Joel tőlem bérli. Jövőre már az övé.

- De a felújításokat még te állod.

- Igen, eddig nem kellett az épületre költenem, és most ennyi igazán belefér.

A néger megint összenézett a barátjával, majd lassan elmosolyodott.

- Tényleg kedveled Joelt, igaz?  

- Máskülönben nem lennék itt.

- Az klassz. Annak ellenére, hogy gazdag csóka vagy, illesz hozzá. Ne bántsd meg!

Christian bólintott.

- Majd igyekszem. Kösz. Hozom a sört. – Már majdnem elért a tele tálcával a pultig, amikor Joel megállította.

- Minden rendben?

- Igen. Szeretnek téged.

Joel felvonta a szemöldökét.

- Miből gondolod? Egyáltalán mit beszéltél Rickyvel?

- Ricky az a fickó? – intett a fejével az előbbi férfi felé Christian.

- Igen. Nem mondott semmi sértőt, ugye?

Christian elmosolyodott.

- Nem, csak megkért, hogy ne bántsalak meg.

Joel megsimogatta az arcát.

- Majd alakul.

- Igen, tudom.

- Tedd le a poharakat, és utána egyél valamit.

- Nem vagyok még éhes, és van munka bőven.

- Azt majd én csinálom. Apa a kasszánál van, Sascha a bárpult mögött, tehát ráérek neked segíteni.

- Boldogulok, komolyan.

Joel csókot nyomott az orrára, és megpróbálta elvenni tőle a tálcát.

- Eleget dolgoztál ma. Az irodában is kemény napod volt, most pihenj egy kicsit.

- Pihentem odafent.

Joel elvigyorodott, és visszahúzta a kezét.

- Jó, de ne panaszkodj a nap végére, hogy fáradt vagy.

- Értettem – nevette el magát, és a bár felé indult. Megkerült egy társaságot, akik éppen akkor érkeztek, és egy szabad asztalnál igyekeztek megszabadulni a kabátjaiktól. – Mindjárt jövök! – szólt oda nekik, majd még mindig mosolyogva meg akarta kerülni a pultot. Majdnem orra bukott, úgy torpant meg. A bátyja állt előtte. – Te mit keresel itt? – kérdezte döbbenten.

- Követtelek. A barátnődre voltam kíváncsi. Láttam, hogy megöleled azt a fickót, és eléggé megleptél. Vártalak odakint, de csak nem jöttél. Gondoltam, benézek, biztos egy sarokban dagonyáztok egymás pillantásában, de tévedtem. Pincérkedsz. Nem tudtam, hogy ilyen rosszul állsz anyagilag.

Christiannak hányingere volt. Mély levegőt vett.

- Menj el, kérlek!

- Nem akarsz bemutatni neki?

- Nem.

- Ő dug téged, vagy te őt? – John szemtelen kérdésére az öccsének megremegett a keze.

- Ha nem mész el, kidobatlak.

- Csak nem vele? Mosolyogj, mert éppen errefelé figyel. Biztos azt hiszi, az exed vagyok. Mert jól sejtem, ugye, hogy nem ő az első pasid? Jesszus, öcsi! Ha ezt anyuék megtudják…

- Egyelőre még nem tartok ott Joellel, hogy elmondjam nekik. És ha további csekkeket akarsz tőlem, akkor hallgatni fogsz! – keményedett meg Christian hangja.

John közelebb hajolt hozzá.

- Hallgatok, ha kapok még ma egy újabb csekket…

- Nem. Ne hidd, hogy kihasználhatsz! Elegem van belőled!

- Te tudod… Most megyek, és meglátogatom anyuékat.

Christian mély levegőt vett.

- Nem adok több pénzt! Nem engedem, hogy zsarolj! – sziszegte. – Tűnj el!

John szemében fenyegetés villant, de az öccse háta mögé pillantva, inkább visszahúzódott.

- Kapd be, öcsikém! – mondta gúnyosan, majd sarkon fordult, és az egyik vendéget félretaszítva kisétált a bárból.

- Chris! Minden rendben?

Christian érezte, hogy remeg a keze.

- Elvennéd tőlem a tálcát?

- Nagyon sápadt vagy…

- Vedd el!

Joel átvette a tálcát, és aggódva pislogott utána. Christian elviharzott a mosdók irányába. Odabent nekitámaszkodott a falnak, és lehunyta a szemét. Egészen addig állt így és küzdött a hányingerrel, míg Joel be nem lépett.

- Mi történt? Ki volt az a férfi?

- A bátyám.

Joel nem erre a válaszra számított, mert hangosan beszívta a levegőt, és zsebre dugta a kezét.

- Soha nem mondtad, hogy van testvéred.

- Csak John van. Vele pedig normális ember nem dicsekszik. Ma is csak azért látogatott meg, hogy pénzt nyúljon le tőlem.

- Ezért voltál úgy kiborulva…

- Igen.

- Hogyan talált itt rád?

- Követett. Látott veled.

- Nem tudja, hogy te…?

- Nem. Vagyis most már igen, és hamarosan a szüleim is értesülnek róla.

- El fogja mondani nekik?

- Igen. Azt akarta, hogy adjak neki még pénzt, és akkor elmegy, de elegem van abból, hogy én tartom el! – Christian nagyon fáradtnak érezte magát. – Minden centért keményen megdolgozom, ő meg kihasználja anyuék iránti aggodalmaimat. Tudja, hogy inkább a zsebembe nyúlok, csak ne anyuéktól kérjen.

- Nem próbáltad megbeszélni ezt a szüleiddel?

- John az elsőszülött, és ebből kifolyólag tökéletes. Ha anyagilag megszorul, kötelességem kisegíteni. Csak ezzel az a baj, hogy már évek óta kisegítem…

Joel a fejét ingatta, majd odalépett hozzá, és magához húzta. Nem szólt semmit, de az, hogy ölelte, többet mondott ezer szónál. Christian átkarolta, és megpróbált megnyugodni. Joel meghallgatta, támogatta, és ezzel akaratlanul is közelebb férkőzött a szívéhez.

- Mi lenne, ha felmennél, és megvárnál a lakásban? – kérdezte halkan Joel.

- Az még sok idő. Nincs kedvem egyedül lenni. Engedd, hogy segítsek. Legalább elterelem a figyelmem, és nem agyalok Johnon. Kérlek!

Joel tétován bólintott.

- Rendben, de legközelebb szólj nekem, és majd én elbeszélgetek a bátyáddal.

- Abból nem beszélgetés lenne, hanem verekedés.

Joel elvigyorodott, és kézen fogta. Visszasétáltak a bárba. Matt aggódva nézegetett feléjük.

- Megyek, megnyugtatom apát, és szólok Harvey-nek, hogy figyeljen a bátyádra. Nem akarom még egyszer itt látni.

- Köszönöm.

Joel finoman megérintette az arcélét. Láthatóan mondani akart valamit, végül csak odahajolt hozzá, és lágy csókot lehelt az ajkára. Valaki füttyentett egyet, páran tapsolni kezdtek, mire nevetve szétrebbentek. Christian mosolyogva indult vissza dolgozni, és egy szó nélkül hordta ki a rendeléseket. Késő este volt már, amikor végre minden vendég hazament. Joel ágyba parancsolta, de ő addig nem feküdt le, míg a férfi egy órával később nem követte.

- Jövő hétfőn szabad vagyok – mondta Joel a szemrehányások után, amiért nem fogadott neki szót. – Mi lenne, ha elmennénk valahová? Mihez lenne kedved?

Christian átgondolta az aznapi programját.

- Meséltem neked arról a házról, amit meg akarok venni? Meg kellene néznem. Mi lenne, ha elkísérnél? Utána elmehetnénk vásárolni, nézelődni, este meg vacsorázni. És utána megnézhetnéd a bélyeggyűjteményemet.

Joel annyira nevetett, hogy lerogyott a kanapéra.

- Benne vagyok – csókolta meg, miután komolyságot erőltetett magára. Utána viszont az ágyba vonszolta a férfit, és hajnalig nem engedte aludni…

 

            Christian rég érezte magát olyan csodásan, mint ezen a randin. Joel vállalta a sofőr szerepét, majd számtalan megjegyzést fűzött a megvásárlandó ingatlanhoz. Végig a közelében maradt, és Christian nem egyszer azon kapta, hogy megbűvölve bámulja őt.

A délutánt azzal töltötték, hogy megebédeltek, és végigjártak pár üzletet. Christian vett egy nyakkendőt Joelnek, Joel pedig pincéreknek való kötényt Christiannak. Rengeteget nevettek. Egy csendes vendéglőben vacsoráztak, és végül Christian izgatottan igazította útba a férfit a lakására. Remegett a keze, ahogy az ajtót nyitotta, és Joel kinevette. Akkor azonban elhalt a kuncogása, amikor Christian az ajtót belökve, nekitaszította, és csókolta olyan mohón, ahogy egész nap szerette volna.

- Christian… - Joel halk sóhajjal rántotta magához, és perdítette meg, hogy most már a férfi állt háttal az ajtónak.

Nekidöntötte, és csókolta éhesen, vadul. Lerángatta a kabátját, majd a sajátját is, és szinte tépte az ingét. Christian legalább olyan lázasan igyekezett megszabadítani őt a ruháitól. Halk kuncogások, elfojtott sóhajok közepette sikerült átbotladozniuk a lakáson. Christian hangosan nyöszörögve vonaglott a férfi karjaiban, szégyentelenül kitárulkozott előtte, és Joel ezt ki is használta. Felszisszenve hatolt belé, haja kibomlott, ahogy remegve a nevét sóhajtva még magasabbra űzte a gyönyör lépcsőfokain, hogy végül egymásba kapaszkodva zuhanjanak le onnan…

Christian arra tért magához, hogy Joel valamit a fülébe mormolt.

- Mondd még egyszer…

- Most már kíváncsi vagyok a bélyegekre is…

Christian elvigyorodott.   

- Kérek öt percet, és akkor az összest megmutatom.

Joel felemelte a fejét a válláról. A haja kócosan hullott az arcába.

- És ha én most azonnal akarom őket?

Christian ágyékában forróság robbant a férfi vágytól rekedt hangjától.

- Akkor vedd el… - mormolta, mielőtt Joel ajka az övéhez ért volna. Beletúrt a hajába, és lábait a férfi csípője köré fonta. Joel mobiljának hangjára felsóhajtott. – Telefon…

- Nem veszem fel.

- Lehet, hogy apukád az…

Joel morogva bontakozott ki a karjaiból, és hátrasimította a haját.

- Ajánlom, hogy fontos legyen! – indult ki csak úgy meztelenül az előszoba felé, ahol a kabátját hagyta. Christiannak rossz érzése támadt, és követte. Nekidőlt az ajtófélfának, amíg Joel előhalászta és felvette a mobilját. – Apa, mi a baj? Tudod, hogy… - Joel hangja elfulladt. Rémület ült ki az arcára. – Megsérültél? Nem érdekel az a rohadt bár! – Joel felegyenesedett, pánik volt a hangjában. – Azt kérdeztem, megsérültél-e? – Christian gondolkodás nélkül nyúlt a ruhái után, és rángatta magára őket. Joel ugyanezt tette, miközben néha belehümmögött a telefonba. – Rendben, sietünk. – Christianra nézett, miközben egyszerre próbálta begombolni a nadrágját, és felvenni az ingét. – Valaki felgyújtotta a bárt.

- Mi? – Christian megdermedt. – Oh, Istenem! Apukád?

- Néhol megégett, de a szemben levő lakásban lakó Harvey észrevette a bajt, és kihozta onnan. A tűzoltók hamar kiértek, apa szerint még megmenthető, de… Chris… - Joel megállt, és lehunyta a szemét. – Apának azt mondtam, nem érdekel, mi van a bárral, mert ő fontosabb, de… az a hely az életem… - suttogta kétségbeesetten.

Christian most először látta tanácstalannak és rémültnek. Odalépett hozzá, és megölelte.

- Nem lesz semmi baj. Apukád jól van, és ha szerinte a bár felújítható, akkor az úgy is van. Együtt majd rendbe hozzuk. Nem lesz semmi baj…

Joel belefúrta az arcát a nyakába, és Christian nagyon remélte, hogy az ígéretét be is fogja tudni tartani…

Joelért képes lesz rá. A mosolyáért bármire képes…

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3.

 

            Christian igyekezett megnyugtatni mindenkit, aki a kordon mögött állt. Mindegyikük Joel és Matt barátja volt, aggódtak a két férfiért és a bárért. A többséget ismerte, ők pedig elhitték, amikor azt mondta, hogy helyreállítható az épület, és Matt is jól van. Harvey sokat segített neki, a férfi amúgy is sötét bőre fekete volt a koromtól.

- Nem tudom, mi lett volna nélküled, Harv! – Joel megölelte kidobóemberét, aki zavartan szabadkozott.

- A barátaim vagytok, és ez volt a legkevesebb, amit megtehettem. Sajnálom a bárt. Voltál bent?

- A tűzoltók egyelőre nem engedtek be. Majd a tűzvizsgálók után.              

Christian az épületet nézte.

- Mivel biztosítva volt, a biztosító is küld majd embert. Ne aggódj! Én majd intézkedem, hogy minden simán menjen – szorította meg a férfi kezét.

- Köszönöm. Apa, maradj ülve!

Az öreg viszont ügyet sem vetett rá. Dühösen tipródott.

- Ha a kezeim közé kaphatnám azt a ganét! – szitkozódott.

- Nem láttad, ki volt?

- Sajnos nem. Csak a füstszagra figyeltem fel…

Matt Gordon a bárral szomszédos épületben bérelt lakást, falai azzal voltak közösek. Azonnal átsietett, és hívta a tűzoltókat. Mivel nekiállt tüzet oltani, Harvey rángatta ki a házból.

- Szerencse, hogy jól vagy! – ölelgette meg az apját Joel.

- Rossz pénz nem vész el, fiam! – morogta az öreg, de láthatóan jól esett neki fia aggodalma.

Christian közben kiszúrt egy ismerős tűzoltót. Odasétált hozzá.

- Frank?

- Helló, Christian! Rég láttalak! – Frank O’Meyerrel egy környéken nőttek fel, de már jó ideje nem beszéltek egymással. A férfi azóta valami parancsnok lett, az anyja szokta emlegetni. – Mi járatban?

- Enyém az épület. Joel Gordon, akié a bár, az egyik bérlőm.

- Szívás, haver! – Frank kutakodva méregette. – Jó lenne, ha körülnéznél a házad táján. Vagy Gordonén.

- Gyújtogatás?

- Igen. Megtaláltuk a nyomokat. Most várjuk a szakértőket. Nem lehet biztosítási csalás?

- Nem. Rendben vannak a pénzügyei. Kezeskedem róla.

- Értem. Akkor viszont vagy egy gyújtogatóval van dolgotok, vagy valaki nagyon pikkel rátok.

- Kösz szépen! Hogy vannak a gyerekek?

Frank elvigyorodott.

- Nőnek, mint a bolondgombák. Neked mikor lesz néhány?

Christian Joelt kereste a tekintetével.

- Nem áll szándékomban megnősülni.

- Hát, te tudod, haver! Most mennem kell, de keress meg, ha tudok valamiben segíteni.

- Kösz, Frank! – Christian visszasétált Joelékhez. Úgy állt, hogy Franknek ne tűnjön fel, ahogy megfogja a férfi kezét. A pletykák gyorsan terjednek…

Késő délelőtt volt már, amikor bemehettek az épületbe. Matt kint maradt Harvey-vel, míg Joel és Christian a szakértővel bejárták a helyet. Mindent korom borított. Az erős füstszagtól könnybe lábadt a szemük. Vízben tocsogtak, ahogy a tűzoltók a tüzet oltották, mindent szétáztattak.

- Az emelet és a hátsó rész jó állapotban van, mert oda már nem terjedt át a tűz. Jó masszív falak ezek – bólintott a férfi feléjük. – Most ez is elég siralmasan néz ki, de ne higgyenek a látszatnak. Ha kitakarítanak, kifestenek és új bútort vesznek ide, olyan lesz, mint új korában.

- Mostanra terveztük a felújításokat – mondta Christian.

Joel beljebb sétált, ő viszont ott maradt a szakértővel.

- Valamivel többet kell majd rákölteni, de nem lesz gond. A riasztóval és a tűzvédelmi rendszerrel ne garasoskodjanak!

- Úgy lesz. Tudják már, mi történt?

- Valaki betört a hátsó ajtón keresztül, és szétlocsolt egy csomó alkoholt. Megtaláltuk az összetört üvegek nyomait. Aztán meggyújtotta, és a hátsó ajtón keresztül kisétált. Senki nem vette észre, mert arra nem járkálnak. Van esetleg valaki, aki haragszik valamelyikükre? Mr. Gordonra vagy önre?

- Én nem tudok róla. – Christiannak valamiért a bátyja haragos tekintete ugrott be. 

- Értem. Mindent elkövetünk, addig pedig kitartást a rendbehozatalhoz!

- Köszönjük!

A férfi óvatosan átlépkedve a törmeléken, kifelé indult. Christian Joelt kereste. Megkerülte az egykori pultot, és elszorult a torka, ahogy meglátta a törmelékek között térdelni.

- Tiszta kosz leszel… - korholta szelíden, és megfogta a könyökét, hogy felsegítse. Ekkor vette észre, hogy Joel egy megégett, összeolvadt keretű képet szorongat. – Joel…

- Ez akkor készült, amikor elvégeztük az átépítéseket évekkel ezelőtt. Apa, én, Ricky, a felesége, Donna, Sascha és még sokan jöttek segíteni. Ez a hely… volt mindenem. Az utolsó centemet is arra fizettem, hogy biztosítsam, és neked is utalni tudjam a részleteket. Nem mondom, hogy meggazdagodtam belőle, viszont volt némi nyereségem. Megalapoztam a jövőmet, és amikor végre élvezni is tudnám… A francba! – Joel dühödten keresztül hajította a képet a termen.

Christian csak nézte a férfit, és legszívesebben elsírta volna magát. Joel fájdalma a sajátja volt. Ahogy látta itt kuporogni a kormos törmelékek között, megérintette valami a szívét, a lelkét. Letérdelt mellé, mit sem törődött a ruhájával, ahogy Joel sem a sajátjával, és magához húzta.

- Itt vagyok – mondta halkan.

Joel olyan szorosan ölelte, hogy alig kapott levegőt, de nem érdekelte. A bár látványa őt is szíven ütötte, akarata ellenére megszerette ezt a helyet. Sokkal inkább otthona lett, mint az igazi. 

- Fogalmam sincs, hogy képes leszek-e elölről kezdeni… - motyogta Joel fáradtan.

Christian az álla alá nyúlt, hogy a szemébe nézhessen.

- Menni fog, mert végig itt leszek majd veled. Ha fáradt leszel, rám támaszkodhatsz.

Joel arcán ezernyi érzelem suhant át, de végül halkan csak ennyit mondott:

- Szeretlek.

Christian nekidöntötte a homlokát a férfiénak.

- Én is szeretlek… Együtt majd megbirkózunk mindennel.

Joel elfojtott kiáltással megölelte, megcsókolta. Sokáig térdeltek a koromban, mire úgy érezték, hogy képesek lábra állni. Amikor végre kiléptek az utcára, és Joel meglátta az apját, meg a barátaikat, elmosolyodott.

- Túléljük.

- Igen.

Christian átkarolta a derekát, így ballagtak oda Mattékhez. Valaki tapsolni kezdett, majd mindenki csatlakozott hozzá. És Joel tudta, hogy képes lesz újrakezdeni…

 

            Odakint hűvös szél fújt, szemetet és leveleket sodort az utcán. Christian rosszkedvűen bámult kifelé. Tina megállt mögötte.

- Jól van, uram?

- Csak fáradt vagyok.

- Túl sokat dolgozik.

Kivételesen a férfi nem vitatkozott vele, mert a nőnek igaza volt. Amellett, hogy lehúzta a napi nyolc óráját a cégnél, hajnalban kelt és késő éjszaka feküdt, hogy segítsen Joelnek a felújításokban. Sokszor majdnem elaludt az asztalra borulva.

- Ez van, Tina – sóhajtotta, és felállt. – Holnap késni fogok, mert a biztosítóval kell tárgyalnom.

- Értem, uram. Hogy haladnak a felújítással?

- Még nagyon az elején vagyunk, de legalább a romok eltakarítása befejeződött tegnap. Innentől már a munka nagyja a szakembereké.

- Kitartást, uram! – mosolygott rá az asszony bíztatóan.

- Köszönöm.

Christian a kocsijához sétált, sofőrje már pattant is ki a kormány mögül.

- Mr. Roberts…

- Joel bárjához, kérem.

- Igenis.

- Chris!

A férfi megfordult a kiáltásra. A bátyja láttán görcsbe rándult a gyomra. Sofőrje visszahúzódott, míg ő odasétált a falnál támaszkodó testvéréhez.

- Mit keresel itt?

- Csak meg akartalak nézni. – John szemtelenül végigmérte. – Úgy látom, a szerelem nem szépített meg. Jobb lenne, ha keresnél egy csajt.

- Csak ezt akartad elmondani? – Christian megőrizte a nyugalmát.

- Arra gondoltam, hogy…

- Nem kapsz több pénzt.

John ellökte magát a faltól, és közvetlenül eléje állt.

- Azt mondtad, hogy a hallgatásomért cserébe továbbra is megdobsz néhány ezressel.

Christian egyenesen a szemébe nézett.

- És ha hazudtam?

A bátyja megrökönyödött arccal bámult rá.

- Te képtelen vagy arra! – bukott ki belőle.

- Lehet, hogy mégis, drága bátyám! – Christian sarkon fordult, és mielőtt a testvére utána kiálthatott volna, beszállt a kocsiba. – Indítson!

- Igenis, uram! – A sofőr engedelmesen elkanyarodott a járda mellől.

Christian bűntudatot érzett, amiért elutasította a bátyját, de megkönnyebbülést is. Most először szembeszállt vele, és nem ugrott egyetlen szavára, fenyegetésére. Ő irányította a beszélgetésüket. John valószínűleg most a szüleihez fut panaszra, de már az sem tudta érdekelni. Talán a fáradtság is tette, hogy végre ráébredt, ideje, hogy a saját életét élje. John nélkül.

Joel legalább olyan fáradtnak látszott, mint ő maga. Tiszta por és kosz volt a kopott farmerja és a nyűtt pulcsija. Az arca mégis felderült, amikor meglátta. Odasétált hozzá, és megölelte.

- Szia!

- Szia! Milyen napod volt?

- Szörnyű. Neked? Megjöttek a munkások?

- Igen. A te segítséged nélkül biztos nem haladnánk ilyen jól, köszönöm. – Joel puszit nyomott az arcára.

Christian csak vállat vont.

- Csak felhívtam pár embert, hogy van egy munkám a számukra. Átöltözöm, és jövök segíteni.

- Inkább nekiállhatnál főzni valamit. Mára befejeztük a melót, csak rendet rakok.

- Rendben.

Christian felment az emeletre, ledobta a zakóját, és a konyhába indult. Megcsörrent Joel telefonja, és mivel éppen az asztal mellett ment el, ahol hevert, felkapta, és beleszólt.

- Joel Gordon telefonja, tessék.

- Steven Dumain vagyok. Tudná adni… ?

- Christian Roberts vagyok, Mr. Dumain. Már találkoztunk. – A férfi azonnal megismerte a tűzszakértő hangját. – A tűz miatt hív? Jutottak valamire?

- Igen, Mr. Roberts. Találtunk egy szemtanút, aki szerint egy fekete kabátos, világosbarna hajú férfi távozott a sikátorból a megadott időpontban.

Christian elkomorodott.

- Értem. Személyleírást tudott róla adni?

- Messziről látta, de úgy néz ki, hogy használható tanú. – Dumain hangja óvatos lett. – Bebizonyosodott a szándékos gyújtogatás gyanúja. Szerintünk nem tapasztalt gyújtogató tette. Van valami sejtése, hogy ki tehette? Tudom, hogy már kérdeztem, de hátha eszébe jutott valami.

Christiannak akaratlanul a bátyja villant az eszébe.

- Ha bármi ötletünk van, felhívjuk – ígérte.

Már a konyhában mosta a zöldséget, amikor bevillant neki John fekete kabátja. Aznap is azt viselte, amikor összevesztek a bárban. Lehetséges, hogy tényleg ő tette? Erre nem is akart gondolni. Amikor megint megcsörrent a telefon, csak felsóhajtott, és hagyta, hogy bekapcsoljon az üzenetrögzítő.

- Mr. Gordon – kezdte az eltorzított hang. – Sajnálom, ami a bárjával történt, de hát, balesetek mindenhol előfordulnak. Ha nem akarja, hogy az apja lakásával is hasonló történjen, fizessen nekem százezer dollárt. Biztos vagyok benne, hogy nem fog nehezére esni összeszedni ennyi pénzt, a szeretője bizonyára örömmel kisegíti. Azt mondanom sem kell, hogy az újabb baleset elkerülése végett ne keresse a rendőrséget. Holnap újra hívom.

Christian hitetlenkedve állt a mosogató mellett. Meg kellett kapaszkodnia a pult szélében. Joel vidáman dúdolgatva ekkor lépett be az ajtón.

- Felhoztam egy üveg bort – mondta az előszobából, miközben lerúgta a bakancsát. – Lezuhanyozom, és jövök segíteni. Mi a baj? – dermedt meg, amikor meglátta a férfit. – Rosszul vagy?

- A telefon… Hallgasd meg az üzenetrögzítőt! Istenem! – Christian a tenyerébe temette az arcát.

Joel letette a bort az asztalra, majd odalépett a telefonhoz. Elsápadt, ahogy hallgatta az ismeretlen hívót.

- Százezer dollár? – ismételte hitetlenkedve. – Honnan szerezzek ennyi pénzt? Mi a fene folyik itt? Ki ez? Honnan tudja, hogy te… ? Valaki olyan tette, aki ismer minket? Fel kell hívnunk a rendőrséget!

Christian elmesélte, mit beszélt Dumain-el. Újra és újra mély levegőt vett közben. Joel aggódva ölelte magához.

- Nyugodj meg! Nem lesz semmi baj!

Christian torkát keserű epe marta. Összeszorította a fogát. A dühtől eltorzultak a vonásai.

- Ez… - Képtelen volt folytatni, csak eltolta magától a férfit, és a mobiljához sétált. Felvette, és addig nyomkodta, míg meg nem találta a keresett nevet. Amikor felvették a másik oldalon, csak belevakkantott. – Hol vagy? Maradj ott! Beszéltél velük? Nem? Rendben. Van némi pénzem felesleg, ha egy ideig nem hallok rólad. Oké, várj meg! Sietek!

- Chris? Mi folyik itt? – kérdezte Joel értetlenül, amikor a zsebébe süllyesztette a telefont. Aztán megértette. – A francba!

- Meg fog várni, mert hiába gyanakszik, hogy sejtek valamit, túl kapzsi, hogy veszni hagyja a pénzét. Gyere! – Christian a zakójáért nyúlt.

- Fel kell hívnunk a rendőrséget, és Dumain-t! – rohant utána Joel, és belelépett a bakancsába.

- Majd útközben. Gyere már! – Christian felkapta a férfi slusszkulcsát, és türelmetlenül megállt az ajtóban.

- Felfogtad, hogy a szüleidhez megyünk? – torpant meg előtte Joel.

- Ha amiatt aggódsz, hogyan nézel ki, szerintem már az is sokkolni fogja őket, hogy férfi vagy, a kinézeted baromira lényegtelen!

Joel a fejét csóválva követte, és nem engedte, hogy vezessen. Jól látta, hogy mennyire ki van borulva. Christian felhívta Dumain-t, hosszan bizonygatta neki az elgondolását, végül abban egyeztek meg, hogy a szakértő két nyomozóval a Roberts házhoz hajt. Utána egész úton hallgattak, Christian mozdulatlanul ült, Joel pedig próbált a vezetésre koncentrálni. Ő sem volt olyan nyugodt, mint mutatta. A kertvárosban már határozottan idegesnek érezte magát.

- Itt nőttél fel? – hördült fel, amikor meglátta a hatalmas házat.

- Apám örökölte a szüleitől, igen. – Christian már ugrott is ki a kocsiból, és nagy léptekkel a bejárati ajtó felé indult.

- Ne, Chris! Várj! – Joel rémülten futott utána.

Christian berontott a házba.

- John! John!

Az anyja döbbenten jelent meg előtte a nappaliból.

- Fiam, mi történt? Fejezd be a kiabálást! A bátyád éppen apáddal beszélget.

- Valóban? Nagyszerű! – Christian már mozdult is a dolgozószoba ajtaja felé. Olyan erővel lökte be, hogy a falnak csapódott. – Beszélnünk kellene, drága bátyám!

John az apjukkal szemben ült a karosszékben, most felpattant. Az arcán átfutott némi zavar, de aztán már csak a düh maradt.

- Mi a fenét akarsz?

- Te szemét! – Christian eddigi élete során egyszer sem érezte, hogy ennyire mérges lenne a bátyjára. Szerette a fivérét, a lelke mélyén felnézett rá, de minden szeretetét elfújta a pillanat, amikor meglátta Joelt a törmelékek között térdelni. A sok hazugság és csalódás égette, marta a torkát. Vörös köd borult a szeme elé, és mielőtt Joel utolérhette volna, vagy az apja felállhatott volna a fotelből, már neki is ugrott. John annyira meglepődött, hogy még a kezét sem emelte fel védekezésül, így az öccse ökle pont az arcába csapódott. Hátratántorodott, de Christian ökölbe szorított keze újra és újra lesújtott az arccsontjára.

- Ne, Chris! – Joel félrelökte Christian rémülten felsikoltó anyját, és bent termett a szobában. Mielőtt a férfi apja felállhatott volna, hogy különválassza a fiait, Joel már odaugrott. – Chris, elég! – Átkarolta a férfi derekát, és hátrarántotta.

John időközben magához tért meglepetéséből, és az öccse felé lépett, de Joel maga mögé penderítette a férfit, és elébe állt. A hajából kicsúszott a szalag, kócosan és dühödten bámult szembe Johnnal.

- Eszedbe se jusson! – morrant fenyegetően.

- Mert különben mi lesz? – szorította sziszegve felrepedt ajkára a kezét a férfi, és bosszúszomjasan méregette. – Azt hiszed, megijedek egy olyan kis buzeránstól, mint te és a drága kisöcsém?

Anyja riadt kis hangot hallatott, az apja arcán megfeszült a bőr.

- Mi a fene folyik itt? – dörrent rájuk.

John felnevetett.

- Nem akartam elmondani, de most már ha idáig jutottunk… Kedves kisöcsém a férfiakat részesíti előnyben. Az úr a szeretője, egy koszos kis bár tulajdonosa.

A szülők Christianra meredtek, de a férfi kihúzta magát, és a bátyjára mutatott.

- Úgy néztek rám, mint egy darab véres rongyra! – kiáltotta. – Ő megerőszakolt egy lányt, tönkretett egy életet, és ti mégis úgy pátyolgatjátok, mintha mi sem történt volna! – Nem várta, hogy bárki megszólalhasson, Joelhez lépett, és megragadta a kezét. – Igen, meleg vagyok! Ez a férfi itt a partnerem, Joel Gordon, és nem fogok elnézést kérni azért, mert szeretem! Mert jogom van a szerelemhez… - Elfulladt a hangja, de kihúzta magát, és folytatta. – A fiatok, akit annyira védtek, éveken át kihasznált engem, titeket, és mindenkit, aki nem volt elég okos ahhoz, hogy felismerje a valódi személyiségét. Mások pénzén élősködik – az enyémen és a tiéteken! És amikor megtagadtam, hogy újra „kisegítsem”, felgyújtotta Joel bárját, majd megzsarolta.

- Nem én tettem! Hazudik, apa! – John arcán most először futott át némi szorongás.

Christian a szemébe nézett.

- Rengetegszer ökörködtél velem, hogy felhívtál eltorzított hangon. Ezer közül is megismerem a tiédet…

Joel beletúrt a hajába.

- A bár helyrehozható, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy az apám majdnem bent rekedt. Egy ember majdnem élve elégett, mert te pénzt akartál kicsikarni az öcsédből… - Megvető tekintettel mérte végig a férfit. – Legszívesebben addig vernélek, míg moccanni sem tudsz, de pontosan tudom, hogy Christian bármennyire mérges rád és csalódott benned, még mindig szeret, ezért… adok egy kis előnyt, mielőtt a rendőrök ideérnek.

Az apja Johnra pillantott, és megremegett attól, amit az arcán látott.

- Tényleg megtetted, ugye?

- Mit számít az, hogy megtettem-e vagy sem?! Hülye vénember, ne akarj nekem kiselőadást tartani arról, hogy mi a helyes és mi nem! – John arca kezdett megdagadni, az ajka még mindig vérzett. – Itt éltek, bezárkózva ebbe a dohos kísértetkastélyba, és fingotok sincs a valódi életről!

Joel hangja nagyon halk volt.

- Eddig aranyozott kiskanállal a szádban élted az életed, de a valódiságáról halvány fogalmad sincs, seggfej! Meglátjuk, akkor is ilyen nagy szád lesz-e, ha túlélted az első napokat a börtönben, ahová kerülni fogsz…

John szemében felismerés csillant, és olyan erővel lökte félre az anyját, hogy az elesett volna, ha Christian és Joel nem kap utána. Kihasználva, hogy mindenki az anyjával van elfoglalva, kirohant a nyitva hagyott bejárati ajtón. Futó lépések koppantak mögötte. Már majdnem elérte a kocsiját, amikor villogó lámpával befordult az utcába egy járőrautó, mögötte pedig egy civil rendőrségi kocsi. Káromkodott, és futás közben a zsebébe nyúlt a slusszkulcsért, amikor valaki vállon ragadta, és megperdítette. Az állát ért ütéstől a motorháztetőre zuhant, majd nagyot nyögve, lecsúszott a földre. Kábán rázta a fejét, majd felnézett a férfira, aki előtte állt.

- Kár, hogy apád és te is nem égtetek benn… - köpte ki a szájába gyűlt vért.

Joel leguggolt hozzá, és szinte barátságosan rámosolygott.

- Jó szórakozást a börtönben!

- Menj az anyádba, rohadt faszszopó! – John mozdult volna, hogy nekimenjen, de rendőrök jelentek meg körülöttük, és felrángatták a földről. – Apa! Nem csináltam semmit! Apa, segíts!

Christian odasétált Joelhez, és megfogta a kezét. A szülei az ajtóban álltak, az apja, ahogy meghallotta a fia kiabálását, merev arccal betette az ajtót, hogy kirekessze a hangot, mely megzavarta a nyugalmukat.

- Sajnálom őket – mondta Christian szomorúan. – Elvesztették mindkét fiukat…

Joel arca megkeményedett. Maga felé fordította a férfit, és megérintette a haját.

- Az ő döntésük. Fogalmuk sincs, mit veszítenek.

Christian mély levegőt vett, majd újabbat. Látszott, hogy nem sok híja, hogy elsírja magát. Joel magához húzta, és lágyan simogatta a hátát.

- Sssh… Én itt vagyok neked. Itt vagyok…

Christian megremegett, szorosan átkarolta a férfit. Hallotta, hogy beszél valamit Dumain-nel, de most nem érezte magát elég erősnek ahhoz, hogy csatlakozzon a társalgáshoz. Legbelül valami eltört benne, amikor odabent az apja szemében megjelent a megvetés szikrája a hír hallatára, hogy meleg. A szívében hideg fájdalom dúlt, amitől fájt minden lélegzetvétel, és könnycseppek születtek, hogy az arcán lecsoroghassanak.

- Menjünk haza! – hallotta Joel hangját, de még bólintani se volt ereje. Engedelmesen beszállt a kocsiba, és hagyta, hogy a férfi bekösse a biztonsági övét.

Joel nézte az arcát, ahogy próbál uralkodni magán, és nem sikerül, és iszonyú düh ébredt benne. Nagy léptekkel visszaindult a házhoz, és addig dörömbölt, míg Jonathan Roberts ajtót nem nyitott.

- Mit akar? – kérdezte mereven.

- Semmi különöset, csupán szeretném elmondani, mennyire sajnálom magát és a kedves feleségét – vágta az arcába keményen a szavakat Joel. – Egész életükben elkényeztették az elsőszülött fiukat, elnézték a hibáit, igyekeztek szemet hunyni a tettei felett, mert úgy gondolták, ez a helyes. Mert az elsőszülött gyerek ezt érdemli… Közben a fiuk jót röhögött magukon a hátuk mögött, és kihasználta az öccsét, aki a lelkét kitette azért, hogy maguk végre büszkék legyenek rá. Christian meleg, és bár nem mondta, pontosan tudom, hogy azért nem vállalta fel a másságát, mert tudta, mi lesz a maguk reakciója. Szereti magukat, és szeret engem is. Az, hogy döntenie kell, kit válasszon, teljesen összetöri őt. Nem ezt érdemli! Egész életében a maguk javát nézte, mert annyira szereti mindkettejüket! Hogy lehetnek ennyire merevek, ennyire konzervatívak, miközben ő szenved?!

- Az, hogy magával van, elég nagy csalódás nekünk… - szólalt meg Christian anyja a férje háta mögül.

- Valóban? – Joel torkát keserű epe marta. – Miért? Mert szegény, de dolgos családból származom? Mert férfi vagyok? Vagy talán az a gond, hogy szúrja a szemüket, amiért valaki ki tudja mutatni az érzelmeit a fiuk iránt, amire maguk képtelenek?

- Hogy merészeli…?!

- Szeretem őt! – közölte Joel dühösen. – És képtelen vagyok megérteni, hogyan tudják ellökni maguktól! Christian annyira gyönyörű, kedves, önzetlen, segítőkész… Nincs benne előítélet, rosszakarat, csak végtelen jóindulat, és tengernyi szeretet. Maguk felé, felém és a családom felé. Maguk szerint helyes, hogy eltaszítják? Mert szerintem nem.

- Joel… - Christian ott állt mögötte, és a fejét ingatta. – Elég. Gyere, menjünk haza! – nyújtotta a férfi felé a kezét.

Joel bosszúsan az ajtókeretre vert egyet, majd sarkon fordult, és lesétált a lépcsőn, oda hozzá.

- Menjünk!

Christian egy utolsó pillantást vetett a szüleire, majd hátat fordított nekik és a kocsi felé indult. Már Joel is bekötötte magát, és a motort indította, amikor megszólalt.

- Nincs senkire se szükségem, csak rád. Jelenleg te vagy az egyetlen, aki felmelegíthet. Szeretkezz velem, ha hazaértünk…

Joel megfogta a kezét, és az ajkához húzta.

- Nagyon szeretlek!

- Én is téged.

Amíg haza nem értek, Joel végig fogta a férfi kezét, még ha így nehezebb is volt a vezetés. A lakásban minden ugyanúgy várta őket, ahogy hagyták. A bor a pulton melegedett, a zöldségek a mosogatóban várakoztak. Kellemes meleg és Joel illata lengte be a helyet, amely Christiannak az otthon érzetét keltette. Elvégre mindenkinek ott az otthona, ahol a szíve, és neki Joelnél volt a szíve. S ezt csak most értette meg. Ez a hely volt az otthona, ahol nevetés és melegség vette körbe, ahol nem kellett odafigyelnie a szavaira és a tetteire, ahol elfogadták annak, aki valójában volt.

- Chris? – Joel tétovázva megérintette a karját. – Jól vagy?

- Csináld velem!

- Lehet, hogy jobb lenne, ha most csak összebújnánk. Nem akarom, hogy…

- Joel, szeretkezni akarok veled! Azt akarom, hogy szeress… - Kicsit megbicsaklott a hangja, de nem hagyta abba. – Nincs senkim rajtad kívül, és érezni akarom a melegségedet. Kérlek! Könyörgök!

- Christian…

- Mindig is tudtam, hogy meleg vagyok, de… pontosan tudtam, hogy mi lesz a szüleim reagálása, így hallgattam. Titokban voltam férfiakkal, de soha nem beszéltem róluk, mert rettenetesen féltem, hogy elveszítem a szüleim kevéske szeretetét is, amit nem Johnra pazarolnak. – Christian érezte, hogy könnyek folynak végig az arcán, de nem bánta. Annyi érzelem gyülemlett fel benne, hogy szinte maguk alá temették. – Néha elmentem nőkkel, megpróbáltam „normális” életet élni, ám pontosan tudtam, hogy az nem én vagyok. Egy idő után utáltam magamat, ezért a munkába temetkeztem. Hajnaltól késő éjszakába nyúlóan dolgoztam, hogy a nap végén csak bezuhanjak az ágyba, és ne gondolkozzak azon, mi a helyes és ki is vagyok valójában. Elnyomtam az érzéseimet, a vágyaimat, saját magamat… Aztán jöttél te… és eleinte csak sóvárogni kezdtem utánad, később viszont egy jobb élet után is, amely nem hazugságokon alapszik. – Mély levegőt vett. – Szeretem a szüleimet és fáj, hogy elveszítem őket, de túlélem, ha megígéred, hogy velem maradsz…

Joel gyengéden letörölte a könnyeit.

- Szeretlek! Soha nem lennék képes elhagyni téged. Gyere ide! – vonta magához a férfit, amikor látta, hogy egész testében remeg. – Szeretlek! Nagyon szeretlek! És büszke vagyok rád, hogy ezt el merted mondani nekem, de legfőképpen arra, hogy képes voltál bevallani saját magadnak. – Megpuszilta kedvese arcát, majd lágyan megcsókolta. Apró csókokkal borította, és elégedetten megvillant a szeme, amikor látta, hogy Christian tekintete elhomályosul. – Nem hiszem, hogy gyengéd tudok lenni veled, ha így nézel rám – mormogta.

- Mondtam én olyat, hogy gyengéden akarom?

Joel önkéntelenül is elmosolyodott, aztán ráhajolt a férfi ajkára. A finom csókokból hamar mohó csókolózás lett. Zihálva botorkáltak az ágyhoz. Egymásról tépték a ruhákat, türelmetlen hévvel, sürgető vággyal. Christian torkából nyögés szakadt fel, amikor Joel fogai a nyakába, a vállába mélyedtek. Nem bánta, mert a világ leszűkült kettejükre, ahol nem volt csalódás és fájdalom, csak az egymásból áradó forróság, a tűz, amely a másik szenvedélyéből táplálkozott. S ez bőségesen elég volt ahhoz, hogy élvezete csúcsán a férfi nevét kiáltsa, nem érdekelve, ha az egész világ hallja is…

 

            Tina nesztelen léptekkel lépett be az ajtón.

- Már megint álmodozik… - jegyezte meg, de nem volt feddés a hangjában.

Christian feléje fordult, és elmosolyodott.

- Csak gondolkoztam.

- Az autó lent várja. Ne várakoztassa meg Mr. Gordont!

- Igenis. – A férfi felvette a kabátját és az aktatáskáját, majd puszit nyomott a nő arcára. – Köszönöm a segítségét, Tina!

- Örülök, hogy végre boldog.

- Igen, én is. Elküldte Rice-nak a bort?

- Igen, uram. Szerintem nem érdemelte meg, de ön tudja…

Christian végül elbocsátotta a helyettesét, és előléptette az egyik csoportvezetőjét a helyére. Ennek ellenére úgy érezte, illik megköszönnie Rice-nak, hogy annak idején elküldte azt a levelet Joelnek.

- Jön a férjével később?

- Természetesen.

A bár újranyitására a férfi meghívta Tinát és még két barátját, de amúgy Joel baráti társasága és megszokott vendégköre fogja megtölteni a helyet. A kocsiban végig mosolygott, mostanra be kellett látnia, hogy talán soha nem érezte magát ilyen boldognak. John bírósági tárgyalása a következő hetekben volt esedékes, de a család ügyvédje nem vállalta a védelmét, ami valószínűleg az apjuk befolyásának volt köszönhető. Ennek Christian örült, de tudta, hogy szüleinek sokkal korábban kellett volna észbe kapnia. Bátyja letartóztatása óta nem beszélt egyikükkel sem, és bár még mindig hiányoztak neki, már képes volt nyugodtabban szemlélni a tartózkodásukat. Elfogadta a döntésüket, mert Joel és Matt mellett nem érezte a hiányukat. Ők ketten, és új barátai kitöltötték az űrt, amely egész életében ott volt benne, és ettől maradéktalanul boldog volt.

A bár előtt kiszállva a kocsiból, megállt egy pillanatra. A vadonatúj cégér, amely a bejárat felett függött, pont olyan volt, mint Joel. Kedves és hívogató. Harvey az ajtóban állt, cigizett, és egy lánnyal beszélgetett. Amikor meglátta a férfit, barátságosan intett neki.

- Szia! Jó, hogy itt vagy. Joel tiszta ideg, mert nem jött meg valami szállítmány. Lenyugtathatnád.

- Rendben, kösz. – A bár természetesen tömve volt.

A felújítások két hete fejeződtek be, de szerencsére semmi nyoma nem maradt a tűznek. Vadonatúj faburkolat feddte a falakat, a padló csiszolt cseresznyefája melegséget árasztott. A pult is régi fényében tündökölt, napokig csiszolták Joellel, mire helyrehozták. A nagy teret felosztották, a kisebbik rész elegánsabb volt, ott vacsorázni is lehetett, míg a nagyobbik rész, ahol most Christian is állt, megmaradt bárnak. Több asztal kapott helyet itt, mint korábban, és a színpadot is valamivel megnövelték, ahol most az egyik környékbeli zenekar játszott. Mindkettejüknek tetszett a végeredmény, bár a falakról hiányoztak a fotók, amik elégtek a tűzben. Joel nem sejtette, hogy Christian már ezt a problémát is orvosolta.

- Christian! – Joel észrevette, és már el is indult feléje. Megölelte, majd csókot nyomott az ajkára. – Végre!

- Harv mondta, hogy valami gond van az egyik megrendeléssel.

- A pletykafészek…

Christian csak elmosolyodott, mire Joel is felnevetett. Magával húzta az irodába, és lesegítette a kabátját.

- Már telefonáltam, mindjárt megjön. A vész elmúlt. Milyen napod volt?

- Szerintem könnyebb, mint neked – vélte Christian, és hozzásimult, hogy megcsókolja. – Apukád?

- A konyhában. Kiidegeli a szakácsnőmet.

Christian nevetett.

- Megyek, üdvözlöm. Várj meg, meglepetésem van a számodra!

- Addig átnézem a számlákat.

- Rendben. – Chris átsietett a konyhában, beszélt pár szót Matt-el, majd visszatért hozzá. Kulcsra zárta maga mögött az ajtót, ami nem kerülte el Joel figyelmét.

- Milyen meglepetést is tervezel? – kérdezte huncut vigyorral.

- Nem olyat, amilyenben reménykedsz.

- Biztos?

- Teljesen. – Christian a táskájába nyúlt, elővett egy borítékot, és az asztalra tette. – Szerettem volna az előtt odaadni, hogy köszöntjük a vendégeket.

Joel elkomolyodott.

- Mi ez? – Mivel a férfi nem válaszolt, kirázta a papírokat a borítékból. A homlokát ráncolva olvasott bele a sorokba, majd megremegett a keze. – Ez… Chris… Oh, Istenem!

- Miattam gyulladt fel az épület. Ha én nem lettem volna, John még a közelébe sem jön. Ezért úgy fair, ha elengedem a tartozásodat, és átírom a nevedre.

- Bolond vagy, én nem…

- Tudom, hogy ez a bár minden vágyad, Joel.

- Hazudnék, ha nem így lenne, de ki akarom fizetni, ahogy megállapodtunk. Úgy tisztességes.

- Vitatkozhatnánk, mi a tisztességes, de az a helyzet, hogy már átírattam az egészet a nevedre, és nem fogom visszavonni. Azt szeretném, ha a tiéd lenne, mert megérdemled. Ez az én ajándékom. Elfogadod? – Christian hangjában elég szorongás volt ahhoz, hogy Joel meghatottan felálljon és megölelje.

- Nagyon bolond vagy…

- Persze, van hozzá egy feltételem is…

- Valóban? Mi lenne, ha először odaadnám én is az ajándékomat? Utána beszélhetünk feltételekről. – Joel a zsebébe nyúlt, és egy kulcscsomót nyomott a férfi tenyerébe. – Szeretném, ha ideköltöznél végre. Szeretlek, és veled akarok élni. Megtennéd ezt nekem?

Christian a fejét hátravetve nevetett, és ráhajtotta a kulcsokra az ujjait.

- Már nem is kell mondanom semmit… Kitaláltad a gondolataimat… - Átkarolta a férfi nyakát, és hozzásimult. – Boldogan.

Sokáig álltak egymást ölelve, mire Matt bekopogott, hogy a vendégek várják őket. Kézen fogva sétáltak ki. Joel éppen valami megjegyzést akart súgni, amikor elkerekedett a szeme.

- A fotók… - lehelte körbefordulva.

- Némileg kiegészítve a mostani munkával – bólintott Christian. – Apukád tette fel őket Sachával. Nélkülük nem az igazi ez a hely.

Joel erre magához húzta, és olyan forrón csókolta meg, hogy többen tapsolni kezdtek.

- Gyere! – Kézen fogva felsétáltak a színpadra, és Joel megkocogtatta a mikrofont. – Jó estét! Mindenki hall? – Hangos fütty volt a válasz, elvigyorodott. – Itala is van mindenkinek? – Erre még hangosabb, egyhangú kiáltás hallatszott. – Rövid leszek, mert tudom, hogy szívesebben nézitek és hallgatjátok Sandrát, mint engem – utalt a zenekar fekete hajú énekesnőjére, aki felnevetett ennek hallatára. – Köszöntelek titeket itt újra. Hosszú idő telt el, mire sikerült újra helyrepofoznunk, de azt hiszem, megérte a várakozást. – Többen bólogattak. – Nem tudom elmondani, mennyire hálás vagyok, amiért támogattatok minket, és segítettetek a munkában. Tudom, hogy sokan munkaidőn túl jöttetek el, és dolgoztatok azért, hogy megnyithassunk. Ezt soha nem fogom elégszer megköszönni, de azt megígérem, hogy bármelyikőtök szoruljon segítségre, én itt leszek. Mi itt leszünk. – Pár nő a szemét törölgette, és Christian megszorította Joel kezét. - Amikor először láttam a tűz után ezt a helyet, majdnem feladtam. Úgy éreztem, képtelen lennék mindent elölről kezdeni. Christian, az apám, és ti azonban itt voltatok, és veletek sikerült. Köszönöm. – Joel hangja is megremegett, így felkiáltott. – Mi mást mondhatnék még azon kívül, hogy ma este mindenki a bár vendége? – Felnevetett a hangos taps, füttykoncert és kiabálás hallatán. Magához húzta Christiant, és a nyakába temette az arcát. A férfi átölelte, és végignézett az embereken, akiket az eltelt hónapok alatt megismert, és barátai lettek. A szülei láttán viszont kerekre tágult a szeme. Láthatóan zavarban voltak, de az anyja félénken feléje intett. Matt állt mellettük, és biztatóan hunyorgott.

- Oh, Joel…

- Nélkülük boldogtalan lennél, még akkor is, ha az ellenkezőjét állítod. Egy esélyt mindhárman megérdemeltek. – Joel belecsókolt a nyakába, aztán teljesen váratlanul átfogta a derekát, megemelte, és körbeforgott vele. Christian hagyta, mert legszívesebben széttárta volna a karját, olyan boldog volt. A férfihoz hajolt, az ajkára szorította a száját, majd azon kapta magát, hogy a karját széttárva nevet. És a legkevésbé sem érdekelte, ki mit szól hozzá, mert Joel karjaiban semmi más nem számított, csak a férfi… és vele egy új, jobb, teljesebb élet…

 

 

Vége